Reggeli Sajtófigyelő, 2001. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-07-10
7 egyébként egymáshoz "voltaképpen közel állónak" nevezte, és hozzátette: a velencei vitában "a román fél üd vözölte a magyar kezdeményezést". A létrehozandó munkacsoport összetételéről szólva az MHnak még elmondta, a román fél javasolja, hogy abba kerüljenek be a Magyarországgal szomszédos államok képviselői. Lesze valamilyen kihatása Romániában a státustörvé nynek? Erre a kérdésre kereste a választ legutóbbi romániai felmérésében az Insomar közvéleménykutató intézet. A megkérdezettek 51,4 százaléka vélte úgy, hogy a törvény alkalmazása károsan befolyásolja majd a román lakosság és a romániai magyar kisebbség viszonyát, 37 százalék azon a nézeten volt, hogy e kapcsolatokban nem várható látványos változás és csupán 11 százalék számít jótékony hatásokra. 50,3 százalék meggyőződése, hogy a státustörvény lehűti a románmagyar államközi kapcsolatokat, 10,6 százalék vár javulást e téren a törvény alkalmazásától, 38,9 százalék szerint pedig a két ország viszonya változatlan marad. vissza Bogdán Tibor Készítette: Boér Krisztina és Lőrincz Lászlóné * a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - NM = Napi Magyarország - MaNcs = Magyar Narancs - MF = Magyar Fórum - ÉS = É let és Irodalom - VH = Vasárnapi Hírek - Vg = Világgazdaság