Reggeli Sajtófigyelő, 2001. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-07-05
4 nagyon megvert város volt. A nyári Kolozsvár 1958ban, vagy 60ban sugárzó, színes, majdhogynem gazdag képet mutatott. A Fõ téren jól öltözött, kalapos, sõt sétapálc ás férfiak, szines ruhás nõk sétáltak, a csónakázó tavon és környékén szabad, békebeli élet folyt, s a boltokban volt áru. Kolozsvárról ennivalót hoztunk és nem vittünk. Budapesten még a szobákban is érzõdött a félelem savanyú szaga. Kolozsváron féltek ugy an, de nyugodtan beszéltek otthonukban egymás között. Magyar város volt. Nem kellett románul tudni, hogy az ember megértesse magát. A románok is mind beszéltek magyarul. Igaz, hogy a 60as években nõtt fel az elsõ nemzedék, amely már beszélt és olvasott ro mánul. A románokkal szemben a patriarchális fölény, egyfajta kultúrából következõ távolságtartás mutatkozott." Mára Kolozsvárott jelentõsen megváltozott a helyzet. A város lakosságának létszáma ötszörösére nõtt, etnikai összetétele megváltozott, Funar, a város polgármestere vitatja, hogy elérie a magyarok létszáma a 20 százalékot. De nem ez a fõ kérdés. Az igazi kérdés az, hogy jobb lette, megoldódotte a román nemzet és a nemzetiségek helyzete Romániában? Vagy jobb lette a XX. század végére kisJugoszl áviában a szerbeknek és az ott élõ nemzetiségeknek? És folytathatnám a sort. A XX. század tanulsága szerint ebben a térségben a nemzeti érdek minden nép esetében sérült. Tudjuk, már az elõzmények is determinálóak voltak e vonatkozásban. A XXI. század elejé n érdemes átismételni e vonatkozásban Bibó és Jászi gondolatait. Bibó István írja a Keleteurópai kis államok nyomorúsága címû munkájában: "Közép- és KeletEurópa területstátusában az összezavarodás és a politikai kultúra deformálódása a legsúlyosabb követ kezményekkel az itteni nemzetek egymás közötti viszonyában járt. A távoli szemlélõ ezt úgy fogalmazza meg, hogy e terület politikai élete tele van kicsinyes és kibogozhatatlan területi ellentétekkel, és minden itteni nemzet úgyszólván összes szomszédjával az állandó viszálykodás állapotában van." Ennek okát Jászi a nemzeti gondolatnak mint ideológiának a megkésett megjelenésében látja. Ugyanis: "A nemzeti gondolat semmi egyéb, mint lerontása mindannak a közjogi és gazdasági békónak, amely az egységbe törekv õ gazdasági életet a tovább fejlõdésben meggátolja", gondoljunk csak - mint mondja - a X. századi Franciaország sok aprócseprõ kis államára, vagy a XVIII. századi Németország laza, apró kis államocskáira. Ám ha ez a folyamat a XIXXX. században megkésve j elenik meg, természetes következménye lesz, hogy a nemzeti állam megjelenésével megjelenik a nemzetiségi kérdés, ami Jászi szerint ugyanazon folyamat két különbözõ oldala. Arról van szó ugyanis, hogy amíg Angliában és Franciaországban az egységes nemzeti á llam különbözõ etnikai, faji, nyelvi népelemek keveredésébõl, gazdasági, érzelmi és nyelvi egybeforradásából jött létre, az aprócseprõ fejedelemségek, államocskák sorából, az egybeolvadási folyamat Nyugaton a gazdasági racionalitás jegyében játszódott le, az európai történelem távoli korszakában - addig az elkésett Kelet- és KözépEurópában kétháromszáz éves késéssel, máig hatóan súlyos konfliktusokkal terhelten, nagyhatalmi érdekek által meghatározottan jöttek létre a nemzetállamok, az esetek többségében éppen a gazdasági fejlõdést akadályozva. Tovább rontotta a térség esélyeit, hogy a II. világháborút követõen Európa kettészakadása után KeletEurópa a szervetlen integráció modelljévé válik. NyugatEurópában - mint látni fogjuk - nem a paranoiás elzárkóz ás, xenofóbia, hanem az együttmûködés, egységesülés megy végbe lépésrõl lépésre, jelentõs jólétet és biztonságot teremtve az ott élõk számára. Tulajdonképpen újra indul az európai integrációs folyamat, ám Európa két része között óriási lesz a szakadék. A szerves fejlõdés ellehetetlenedése minden szereplõ számára szerencsétlen dolog. Mivel a térség adott politikai kultúrája az évszázados trendek szerint alakult, történetileg kondicionált, politikai reakciókészségünk - melyet a tekintélyelvû alattvalói menta litás, a magyarok esetében még a kurucos attitûd és a sérelmiszimbolikus politizálás, a pragmatikus politizálás elutasítása is jellemez, a változó intézményi szerkezetek által felületében áthangolt viselkedésünk felemás nyugatias vágyaival - minduntalan k eleteurópai konstrukciókba kényszerít, illetve torkollik. Persze a kérdésre, hogy jobb lette az itt élõk sorsa, helyzete a XX. század során adott politikai válaszok következtében, röviden azt mondhatjuk, hogy nem. Viszont új kérdés merül fel, jelesül az , hogy a XXI. században milyen arányban keverednek a keleteurópai konstrukciók és az európai integrációs lehetõségek, melyek a 90es évektõl kezdve megnyíltak a középkeleteurópai nemzeteknemzetiségek számára is, s az így kialakult helyzet milyen kibont akozást, pragmatikus megoldást vagy újabb konfliktusokat hordoz. Európa egység, a sokféleség egysége "Ahhoz, hogy Európa elkerülje bukását, kettõs posztulátummal kell együtt élnie. Õriznie kell az európai egység tudatát, el kell mélyítenie azt a tudatot, hogy Európa oszthatatlan egész,
