Reggeli Sajtófigyelő, 2001. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-06-14
6 Magyarok Világszövetsége Szlovákiai Országos Tanácsának elnöke, Gál Soóky László. A kedden nyilvánosságra hozott, Ján Marinus Wiersma vezetésével összeállított tervezet nem említi a Szlovákia ter ületén élő 600 ezer fős magyarság számára létfontosságú magyar oktatásügy, a magyar kultúra és sajtó helyzetét, holott e téren Szlovákia nem teljesíti az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, amelyet az ENSZ 1948ban adott ki, és Szlovákia is elfogadott – hangsúlyozta Gál Soóky László. A MVSZ szlovákiai tanácsának elnöke a mintegy 50 EPképviselő előtt elmondta: a Szlovákiában élő magyarság nem kapja meg a törvény szerint alanyi jogon járó állami pénzügyi támogatást; a magyar pedagógusok és színészek 15 il letve 20 százalékkal kevesebb bért kapnak, mint az ugyanazt a munkát végző szlovák pályatársaik; nincs önálló magyar egyetem, holott a magyar közösség létszáma alapján ez alanyi jogon járna. A sokak által példaértékűnek tekintett szlovákiai nyelvtörvény a gyakorlatban nem működik; a hatóságok nem állítanak ki magyar nyelvű személyi okmányokat, s bár a kormány elfogadta a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartáját, az országgyűlés azt nem iktatta törvénybe (nem ratifikálta), így ez az európai dokumen tum nem vált a szlovák jogrendszer részévé. Gál Soóky László az említetteket a szlovákiai magyarság asszimilálására törekvő erők "cselszövésének" tudta be. Utalt arra, hogy a szlovák jogrendben még mindig nem fosztották meg érvényességüktől az Eduard Ben es által 1945ben kiadott dekrétumokat. Szlovákia így fenntartja a nemzetközi jog által el nem ismert kollektív bűnösség elvét. Amíg a Szlovák Köztársaság parlamentje e dekrétumokat vissza nem vonja, addig Szlovákiát nem lehet demokratikus jogállamnak teki nteni – mondta Gál Soóky László. Hozzászólásában Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke kijelentette: legalábbis "súlyos aránytévesztéseket" tartalmaz a jelentéstervezet, majd tágabb összefüggésbe helyezte a szlovákiai magyarság helyzetérő l elhangzott gondokat. Mint mondotta: a Kárpátmedencei, nem Magyarországon élő magyar közösségek helyzete – sérelmeik és jogfosztottságuk – lényegében mindenütt hasonló. Európának tehát tudomásul kell vennie, hogy "létezik magyar kérdés is" amelyet "kezel ni kell", hiszen a magyar közösségek nem akarnak olyan események szereplőivé válni, mint egyes türelmetlenebb népcsoportok a Balkánon, illetve Európa más térségeiben. A szlovákiai magyarság helyzetére vonatkozó állásfoglalása után a MVSZ elnöke elutasítot ta azt a Strasbourgban terjesztett vádaskodást, amely szerint a magyarországi romák tömeges strasbourgi exodusa mögött a Magyarok Világszövetsége állna. Az MTIt telefonon tájékoztatva Patrubány Miklós elmondta: "Megismételtük és megismételjük álláspontunk at: úgy értékeljük, hogy a romaközösségek szerte KözépEurópában hátrányos helyzetben vannak, de az életkörülményeket illetően a magyarországi viszonyok kiemelkedően a legjobbak, mind a társadalmi beágyazottság, mind pedig a jogi szabályozottság tekintetében." Megjegyzés: a hír 2. bek. 1. sorában helyesen: ... Jan Marinus Wiersma, az Európai Parlament j elentéstevője vezetésével... vissza 20010613 / MDFSAJTÓTÁJÉKOZT ATÓ – HATÁRON TÚLI M AGYAROK Budapest, 2001. június 13., szerda (MTI) – Az MDF egyetért a kormányfővel abban, hogy Magyarország gazdasági növekedésének fenntar tásához – szükség szerint – több munkás kézre, nem pedig betelepítési akciókra van szükség – jelentette ki Csapody Miklós, a képviselőcsoport szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten. A frakcióvezetőhelyettes hozzátette: meglepetéssel tapasztalja, hogy a m iniszterelnök által, a MagyarAmerikai Kereskedelmi Kamarában elmondottakkal kapcsolatban félreértések láttak napvilágot, és a magyar politikai élet szereplői közül néhányan zavarkeltésre használják fel az elmondottakat. – Az MDF történelmi bűnnek tartja, ha a határon túli magyarságra bárki is puszta eszközként, az anyaország emberutánpótlási bázisaként tekintene – jelentette ki Csapody Miklós. Hangsúlyozta: az MDF elítéli a nemzetpolitikát alapelveiben magtagadó nemzetmentést, és nem ért egyet a MIÉPne k a Kárpátmedencében élő, mintegy egymilliós lélekszámú szórvány magyarság betelepítésére vonatkozó elgondolásával. Az MDFes politikus kifejtette: a szórványmagyarság hatalmas tömege ma már a történelmi magyar nagy- és középvárosokban él, ők jelentik a határon túli magyar közösségek szellemi, gazdasági elitjét. Közölte: így a városi szórványok "elszívása" a nemzetrészek "lefejezését" is jelentené, és ez