Reggeli Sajtófigyelő, 2001. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-06-01
11 Neszméri Sándor (Pozsony) Szerző Felküldve: 2001. június 01. 6 . oldal Biztos vagyok abban, hogy a felvidéki magyar kis- és nagydiákok éppúgy várják a vakációt, mint magyarországi vagy szlovák kortársaik. Az már nem meggyőződés kérdése, hanem a szomorú valóság, hogy ez alól a végzős diákok kivételnek számítanak. Ennek nem a búcsú az oka a szeretett alma matertől, hanem az, hogy meglehetősen kilátástalan helyzetek sorával találják magukat szembe. Szlovákiában az a lapiskolák hálózatát évekévtizedek óta nem egészíti ki megfelelő középiskolai rendszer, a magyar alapiskolát végzett tanulók mintegy negyven százaléka nem tudja anyanyelvén folytatni tanulmányait. Viszonylag jól kiépített a gimnáziumok hálózata, szakközép iskola azonban – gépipari, elektrotechnikai, közgazdasági, építőipari és mezőgazdasági – már csak elvétve van a csaknem 520 kilométer hoszszú határ menti szakaszon, ahol a magyarok élnek, mindegyik típusból legfeljebb kettőhárom, szakmunkásképző pedig még olyan járásokban sincs, mint a galántai, a vágsellyei vagy a rozsnyói, ahol pedig a magyar lakosság számaránya majdnem ötvenszázalékos. Ezen belül külön gond, hogy a választék mérhetetlenül leszűkített, szinte kizárólag csak mezőgazdasági, gépszerelői és építészeti szakmunkásképzés folyik anyanyelven, a „divatosabb” – főként a munkaerőpiacon is keresett – szakmák, mint a villanyszerelő, gáz- és vízvezetékszerelő, már nem tanulható magyarul az állami iskolákban. A gimnáziumok, a szakközépiskolák és a szakm unkásképzők végzősei még ennél is nagyobb félelmekkel várják az iskolai év végét. Az érettségi után a továbbtanulás lehetősége anyanyelven szinte kizárt. Szlovákiában nemcsak magyar egyetem nem alakult a rendszerváltozás óta, hanem a nyitrai egyetem magyar kara sem jött létre; a szlovák kormány – amelynek tagja a Magyar Koalíció Pártja is – határozata ellenére sem. Aki tehát szülőföldjén akar maradni, de képezni szeretné magát, meg kell küzdenie a nyelvváltás kínjaival, s azzal a barátságtalan közeggel is, amely általában várja a csallóközi, a mátyusföldi, avagy a gömöri és a bodrogközi fiatalokat a szlovák többségű nagyvárosokban. Igazából nagy gondban azonban azok a fiatalok vannak, akik az iskola befejeztével pályakezdőként a munkaerőpiacon készülnek megm érettetni magukat, azaz utolsó vakációjukra várnak a nagybetűs életbe lépés előtt. Szlovákiában tavaly százháromezer fiatal minősült pályakezdőnek, közülük ötvenezren kötöttek ki a munkahivatalokban, s még ma is harminchárom százalékuk munkanélküli. Tehát a tavaly végzettek közül minden harmadik a mai napig munkanélküli. Az idén ez annyiban romlott, hogy a munkanélküliség még a szezonális munkák beindulása után is meghaladja a 19 százalékot (tavaly még „csak” 17 volt), ugyanakkor százhétezer pályakezdőre sz ámítanak a szakemberek. Az országos statisztikáknál is roszszabb a magyar fiatalok helyzete. Mint már említettük, anyanyelvi szakmunkásképzés elsősorban a mezőgazdasági és az építőipari szakokon zajlik, ugyanakkor Szlovákiában a mezőgazdaság legmélyebb vál ságát éli meg, az építőiparban csak annyiban jobb a helyzet, hogy nagyméretű rekonstrukciós munkálatok zajlanak a vasútnál, és viszonylag gyors ütemű az autópályahálózat építése, ellenben mindkettő Pozsonytól északi irányba indul, hogy a MagasTátrán kere sztül érjenek célt az építők Kassán. Azaz DélSzlovákiától a lehető legtávolabb esik minden olyan jelentős beruházás, amely esetleg lehetőséget adna a frissen végzett magyar szakmunkások első munkahelyének megszerzésére. A szocialista érában tervezettek ke rülték a déli országrészek fejlesztését, még az élelmiszeripari feldolgozóüzemeket is legalább ötvenhatvan kilométerre északabbra építették az őstermelőktől, a magyarok lakta vidékektől, így ez az ágazat sem jelent esélyt a fiataloknak, ha szülőföldjükön akarnak maradni. (Hogy ez mennyire így van, a munkanélküliségi statisztika mutatja a legjobban: az országos 19 százalékos munkanélküliségi átlagot csak a szenci és a Kassa környéki járás nem éri el, de mindkét esetben kimutatható, hogy ennek Pozsony, ille tve Kassa közelsége az oka. A többi 15, magyarok lakta járásban a munkanélküliség ennél magasabb arányú. Országosan a tíz legnagyobb arányú munkanélküliséget mutató járás közül hét magyarok által lakott, ezen belül az országos elsőség a rimaszombati járásé , tartósan 37 százalék feletti mutatóval.) Az már megint csak országos gond – csak éppen a magyarok lakta vidékeken erőteljesebben sújtja a fiatalokat – , hogy egyetlen törvény vagy általános érvényű kormányrendelet sem emlékezik meg a pályakezdő fiatalokró l, semmilyen kedvezményt nem kapnak a vállalkozók, ha alkalmazzák őket. Mintha Szlovákiában megfeledkeztek volna a hatalom gyakorlói az olyan munkaerőpiaci kategóriákról, mint az „első munkahely”. Ugyanakkor több kedvezményt is élveznek azok, akik nyugdíj asokat foglalkoztatnak, miközben utánuk tbjárulékot sem kell fizetniük. Ilyen körülmények között talán nem csoda, ha minden hivatalos és reprezentatív közvéleménykutatási felmérés, de sajtómegnyilatkozás is arról tanúskodik, hogy a szlovákiai magyar fiat alok körében igen nagy az érdeklődés – és nagyok az elvárások is – az úgynevezett státustörvény iránt. Az elmondottakból talán az is világos, hogy elsősorban továbbtanulási, képzési lehetőségeik bővülését és a munkavállalás esélyeit várják a törvénytől, s valóban azzal a céllal és elszántsággal, hogy megmaradhassanak magyarnak szülőföldjükön. Talán nem túlzás, ha azt írom, hogy a magyar Országgyűlés még a nyári szünet előtt elfogadná a határon túli magyarok kedvezményezettségét szabályozó törvényt, a végzős felvidéki magyar fiataloknak egyetlen reményt adó ajándéka lenne a jogszabály utolsó vakációjuk elé. vissza