Reggeli Sajtófigyelő, 2001. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-04-19
6 modellé válha t. Mint mondta, Szlovákiában már jogszabály rendezi a határon túli szlovákokkal való viszonyt, bár nem éppen szerencsés formában. Minden egyes kiskatonának, vámosnak, határőrnek, az évtizedek alatt félrenevelt embereknek lehetetlen elmagyarázni, hogy a ha táron túli magyarok is a magyar nemzet részét képezik. Éppen ezért a státustörvény morális hatása a legjelentősebb ecsetelte Milován Sándor, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke. A politikus lapunknak elmondta: a kárpátaljai magyarokból po zitív lélektani hatást válthat ki, hogy nyolcvan év után végre jogi kapocs fogja majd össze a határon túli magyarokat az anyaországiakkal. „A magyar kormány történelmi adósságot törleszt, amikor jogi kapcsolatot hoz létre a határon túli magyarok és az anya ország között szögezte le Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára tegnap a sajtó képviselői előtt. Hozzátette: a törvény rövid távú pozitív hatásaként javulhat a szomszédos államokban élő magyarok demográfiája. A politikus ugyanakkor ü dvözölte a szocialisták álláspontját, miszerint a törvénytervezet szövege tárgyalási alapot képezhet. Hozzátette, vizsgálják a megvalósíthatóságát annak a szocialista felvetésnek is, hogy a tervezetben megszabott anyaországi munkavállalásra feljogosító idő tartamot három hónapról hat hónapra változtassák. Németh elmondta, hogy a parlamenti vita során a politikai pártok rendelkezésére bocsátják a tervezet büdzséjét is, bár az előzetes konzultációk is a költségvetési kalkulációk birtokában folytak. A közlekedé si minisztérium az utazási kedvezmények biztosítására egyébként 500 millió forintot tart szükségesnek, a kétgyermekes családoknak beígért 20 ezer forintos tanulmányi támogatás 180 ezer gyermekkel kalkulálva pedig évi 4 milliárd forintba kerül majd. vissza Németh Zsolt abban bízik, megváltozik az SZDSZ álláspontja a státustörvényről 20010419 (a nyomtatott MH cikke) A státustörvény mai parlamenti általános vitája előtt a kormányzat történelmi mérföldkőről beszél, a szocialisták ugyanakkor a magyar állampol gárokra is kiterjesztenének néhány, a határon túliaknak megígért kedvezményt. A bizottsági üléseken alapvetően az volt a tapasztalatunk, hogy abszolút nemzeti konszenzus alakult ki, amiben minden párt támogatta a státustörvényt, kivéve az SZDSZt. Egyesek ezt hívják az abszolút nemzeti konszenzusnak - e szavakkal vezette be tegnap Németh Zsolt külügyi államtitkár azt a sajtóbeszélgetést, ahol a státustörvényt mutatta be. A fideszes politikus üdvözölte, hogy immár a szocialista párt is tárgyalási alapnak tek inti a kormányzat előterjesztését. Egy felvetésre válaszolva elmondta, hivatalosan nem tárgyaltak erről a kérdésről az MSZPvel, azt azonban elismerte: voltak egyeztetések, eszmecserék ebben az ügyben. Németh reményét fejezte ki, hogy megváltozik az SZDSZ álláspontja is, s így az integrációs kérdések mellett itt is létrejöhetne a hatpárti egyetértés. Érdeklődésünkre, elképzelhetőnek tartjae, hogy a szabaddemokratákkal is folytassanak egyeztetéseket, az államtitkár úgy fogalmazott: nem zárkóznak el a tárgya lások elől egyik párttal sem. Németh Zsolt mérföldkőnek nevezte a státustörvényt, amelynek elfogadásával a határon túl élő magyarok jogi tekintetben is kapcsolatba kerülnek az anyaországgal. Úgy érzem, a bizottsági szavazatok eredményei - előrejelzésképp - kedvezőek, ezért bár feles törvényről beszélünk, de a lehető legszélesebb konszenzusra lehet számítani - vélte tegnap Martonyi János. Hozzátette: mivel ez a fajta törvényalkotás újszerű, minden korrigáló indítványt mérlegelnek, és ha indokolt, el is foga dják. A szocialisták támogatják egy olyan törvény elfogadását, amely kedvezményekkel segíti a határon túli magyarok szülőföldjükön való megélhetését, de hiányosnak tartják a kormány előterjesztését. Erről Nagy Sándor frakcióvezető és Tabajdi Csaba, az MSZ Pképviselőcsoport emberi jogi és kisebbségi munkacsoportjának vezetője beszélt egy tegnapi sajtótájékoztatón. Nagy Sándor az MTI szerint elmondta azt is: a magyar állampolgároknak is meg kell adni a határon túli magyarok számára nyújtott kedvezményeket, í gy az évi négyszeri, 90 százalékos utazási kedvezményt, illetve a gyermekenként 20 ezer forintos iskolakezdési támogatást. Eközben a román külügyi tárca bejelentette: külön csoportot hoznak létre a státustörvény elemzésére, kérdéseiket pedig majd továbbít ják Budapestnek. SzentIványi az "abszolút nemzeti konszenzusról" Németh Zsolt külügyi államtitkárnak az SZDSZ nélküli abszolút nemzeti konszenzusról szóló kijelentéseire reagálva SzentIványi István szabaddemokrata frakcióvezető lapunknak elmondta: pontosan ez az a szemlélet, amely odáig vezetett, hogy ebben a kérdésben nincs konszenzus. Szerinte látható, hogy a minisztérium számára nem fontos az SZDSZ egyetértésének s támogatásának elnyerése. Egyébké nt meglehetősen