Reggeli Sajtófigyelő, 2001. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Tájékoztatási Főosztály
2001-04-03
3 Prodi szerint az EUbővítésének nincs politikai akadálya – (Nsz.2.o.) http://www.nepszabadsag.hu/ Cikkek: Nemzetmentés áttelepítéssel? A szórványmagyarok „elszívását” a tömbmagyarság is megsínylené Harrach Gábor Szerző Felküldve: 2001. április 02. 7 . oldal Ahogy közelít Magyaror szág népessége a lélektani tízmilliós határhoz, úgy röppennek fel egyre gyakrabban az elképzelések a határon túli szórványmagyarság áttelepítéséről. Először neves hazai demográfusok vetették fel egy komolyabb – milliós – létszámú tömeg behozatalának szüksé gességét, majd a Zrínyi Történelmi Egyesület kezdett aláírásgyűjtésbe a szórványmagyarság „megmentéséért”. Nemrég pedig pártpolitikai szinten is felvetődött a gondolat: Csurka István, a MIÉP elnöke sajtótájékoztatón jelentette be, hogy kezdeményezte a közt ársasági elnöknél a szerinte végóráit élő szórványmagyarság Magyarországra való áttelepítését, különösen Erdélyre vonatkozólag. A telepesek földet és fizetést kapnának. Az eltérő kritériumok miatt a Kárpátmedencei szórványmagyarság létszámát hátszázezer – m ásfél millió főre becsülik. A demográfusok pedig 1 – 1,8 milliósra teszik azt a népességet, amelynek egyszeri betelepítése – évi húszezer bevándorlóval kiegészülve – egyelőre elegendő lenne a kívánatos népességszám szinten tartásához. A körülbelül egymilliós szórványmagyarság tehát elvileg elég lenne – legalábbis ideigóráig – a demográfiai deficit pótlására. Áttelepítésük ugyanakkor össznemzeti szinten olyan gyakorlati következményekkel járna, amelyekkel az efféle megoldásban gondolkodók, úgy tűnik, nemigen számoltak. A szórványban élő magyarság döntő többsége történelmi nagyvárosainkban él. Ők adják a nemzetrészek szellemi, gazdasági elitjét. Ez a szerepük pedig a közeljövőben csak erősödni fog: a regionalizmus és a tudásközpontú társadalom korában azé a nem zeté vagy nemzetiségé lesz a valódi hatalom, amelyek a gazdasági, kulturális és tudományos élet centrumaiban, a nagyvárosokban – még ha a többségi nemzettel megosztva is – pozíciókat birtokol. A nagyvárosok magyarságának áttelepítése tehát az adott nemzetr észek lefejezését jelentené, ami előbbutóbb a ma még tömbben élő magyarság szellemi, majd demográfiai elcsángósodásához, végső soron a többségi nemzetben történő felszívódásukhoz vezetne. Vajon érdekünke, hogy átadjunk a románoknak, szlovákoknak, szerbek nek olyan, ma már szórványterületnek számító, ám így is egyenként több tízezres magyarságot magába foglaló városokat, mint Kolozsvár, Kassa vagy Újvidék? Magyar színházakkal, iskolákkal, kiadókkal és operával együtt... De van egy másik, legalább ennyire ny omós érv, amellyel szintén nem számoltak a „magyarságimport” ötletgazdái. Nevezetesen az, hogy ha áttelepítenénk például az ötnyolcszáz ezres erdélyi szórványt, a maradék magyarság romániai aránya olyan mértékben esne, hogy egyszer s mindenkorra búcsút mo ndhatnának a parlamenti érdekképviseleteknek. Természetesen ugyanez a veszély fenyegetné hasonló esetben a többi utódállamban élő magyarságot is. Márpedig a magyarok parlamenti jelenlétének szükségessége nem lehet vita tárgya. Még akkor sem, ha egyes magya r pártok – mint például négy éven át az erdélyi RMDSZ vagy jelenleg a felvidéki MKP – időnként kifejezetten szervilis és eredménytelen politikát folytatnak. Egy komoly telepítési akciónál azonban nemcsak a miértre, hanem a hogyanra is választ kell adni. Va gyis fel kell mérni, hogy a telepesszerepre kiszemelt népcsoportot vagy népcsoportokat milyen
