Kanadai Magyarság, 1963. január-július (13. évfolyam, 1-30. szám)

1963-06-29 / 26. szám

XIII. évfolyam, 26. szám, 1963. fun. 29, szombat 4 KANADAI MAGYARSÁG A KANADAI MAGYARSÁG SPORTJA A HAZAI LABDARUGÓBAJNOKSÁG huszonnegyedik fordulójának eredményei Bővelkedett izgalmakban a huszonnegyedik forduló. A Ferencváros nagy lépést tett a bajnoki cim megszer­zése felé, hiszen az Újpest, az MTK és a Bp. Honvéd is vereséget szenvedett. A má­sodik helyezett Újpest előtt a Ferencváros most 4 pont­tal vezet. Továbbra is bi­zonytalan még a másik ki­eső. A Salgótarján döntet­lent ért el, ezzel két pontra csökkentette hátrányát a Debrecen mögött. Ezek sze­rint tehát csak az utolsó mérkőzésen dől el, hogy a Szombathellyel együtt me­lyik csapat mond búcsút az NB l-nek. A forduló jellemzője volt, hogy a vidéki csapatok — a Debrecent kivéve — jól szerepeltek a fővárosiak el­leni A Szombathely még a Hungária utón is győzni tu­dott. A Tatabánya is bizto­san! nyert a Bp. Honvéd el­len. A Vasas, igaz, balsze­rencsés körülmények között veszített Győrött, viszont a mérkőzés nagy részében tizj emberrel játszó dorogiak teljesen megérdemelten győzték le az Újpestet. A nagy tét , miatt, amely­nek hatása szinte minden mérkőzésen meglátszott, nem volt túlságosan magas a színvonal. A találkozókon inkább a küzdőjelleg dom­borodott ki. Ez érthető is, hiszen a bajnoki cim és a ki­esés sorsát eldöntő mérkő­zéseken kívül még számos találkozónak volt nagy je­lentősége. így például há­rom vidéki csapat, a Dorog, a Győr és a Tatabánya a vi­dék legjobbja címért küzd. Ez a harc sem dőlt még el, egyik csapat javára sem. Huszonkét gól esett a hét mérkőzésen. Mindössze a Debrecen és az Újpest csatá­rainak nem sikerült gólt lő­­niök. Két sajnálatos sérülés is történt. Szűcs, a Dorog jobb­hátvédje és Pál II a Vasas: csatára lett harcképtelen, s' : emiatt csapatuk jelentős hátrányba került. Az NB ll-ben néhány fur­csa eredmény született. A K. ■Lombik Budafokon nyert 1 :0-ra, a Pécsi VSK Buda­pesten győzött a Szállítók ellen. A Bp. Előre 4:l-re győzött a Bp. Spartacussal szemben. A Csepel Autó új­ból vereséget szenvedett és Így már nem sok esélye van a bentmaradásra. A K. Lom­bik és a Kaposvári Kinizsi, a másik két kiesőjelölt közül, a K. Lombik helyzete látszik előnyösebbnek, mert két mérkőzését otthon játssza. A Keleti csoportban még nem dőlt el, hogy melyik csapat esik ki, jelenleg há­rom 21 pontos együttes van az alsó régióban. A Csepel bajnokhoz mél­tóan, biztosan győzött Győ­rött. A Keleti csoportban a Diósgyőr megtartotta egy­pontos előnyét, s jobb hely­zetben van, mint az Ózd, j mert hátralévő két mérkőzé- 1 sét otthon játssza. Az NB 1 állása 1. FTC 24 44-26 33 2. Újpest 24 50:28 29 3. MTK 24 38:32 28 4. Honvéd 24 48:34 27 5. Dorog 24 35:27 27 6. Győr 24 38:31 27 7. Tatab. 24 28:28 25 8. Pécs 24 31 :31 24 9. Szeged 24 16:35 23 10. Vasas 24 35:31 22 11. Komló 24 25:35 22 12. DVSC 24 27:45 19 13. SBTC 24 28:36 17 14. Haladás 24 17:41 13 FTC—DVSC 2:0 (0:0) Üllői ut, 35.000 néző. Góllövő: Albert, Novák (11-esből). A két csapatnak a bajnoki táblázaton elfoglalt helyze­te tulajdonképpen megszab­ta a követendő taktikát. Az FTC minden erejével a táma­dásra, az eredményességre tört. A DVSC a döntetlenben is kiegyezett volna, meg­erősítette tehát védelmét, a mérkőzés túlnyomó részé­ben hét-nyolc játékosa is a 16-oson belül volt és önfel­­áldozóan védte kapuját. Ez a taktika egy félidőn keresz­tül sikeres is volt. A zöld­­fehérek — bár állandóan tá­madásban voltak — kevés gondot fordítottak a szélsők foglalkoztatására, a véde­lem fellazítására. Szinte "be­préselték" a DVSC-t Jakab kapujának előterébe. így — bár voltak nagy helyzeteik­­— nem tudták bevenni a kaput, ezért jobbára távoli lövésekkel kísérleteztek. Ja­kabnak azonban messziről nem lehetett gólt lőni. Szü­net után annyit változott a helyzet, hogy olykor a Deb­recen is támadásba lendült, e|őrementek az összekötők, kijjebb helyezkedtek a fede­zetek, s igy megnyílt az ut Alberték előtt. A 90 percen keresztül óriási akarással küzdő és vé­gig kezdeményező Ferencvá­ros megérdemelte a győzel­met. HALADÁS—MTK 2:1 (2:1) Hungária körút, 5000 né­ző. Góllövő: Kuti, Földi, Iszak. A hazaiak gyors gólja után sokan arra számítottak, hogy az MTK gólarányt ja­vít ezen a mérkőzésen. Az­tán kiderült, hogy a biztos kieső és a bajnoki címért még versenyben volt MTK között, nincs is olyan különb­ség a pályán, mint a bajno­ki tabellán. Sőt! Az I. fél­időben a hazaiak erőtlenül és elég ötlettelenül szőtték támadásaikat, mig a szom­bathelyiek nyugodtan és nagy lendülettel látták el védőmunkájukat, kiugrá­saikkal nemegyszer veszélyt is jelentettek a hazaiak ka­pujára. A II. félidőben hiába rohamoztak a hazaiak, oly­kor hiába játszottak "egy‘ kapura", a szombathelyiek erőteljes és lelkes védekezés­sel megakadályozták az egyenlítést.‘Talán a hétközi KK-mérkőzések miatti fá­radtsággal magyarázható az MTK meglepő hazai veresé­ge a kiesőtől, viszont érde­kes, hogy — éppen a máso­dik 45 percben tudtak erősí­teni a kék-fehérek, de már későn . .. SZEGED—PÉCS 2:2 (2:2) Szeged, 8000 néző. Góllövő: Nemes, Vári, Polyvás, Dunai I. Végig sportszerű és az i. félidőben élvezetes mérkő­zést vívott a két csapat. Szünet után erősen vissza­esett a játék színvonala és lényegesen csökkent az iram is. Meglátszott, hogy a táb­lázaton egyik csapat sincs már veszélyben és ezért mindkét fél könnyen vette a játékot. Általában a sze­gediek és a pécsiek nyilt sisakkal játszottak és ezért főleg az I. félidőben mind a két kapu előtt sok helyzet adódott. GYŐR—VASAS 2:1 (0:0) Győr, 9000 néző. Góllövő: Machos, Szaló, Povázsai. Különösen szünet után, rendkívül élvezetes, esemé­nyekben, fordulatokban, iz­galmakban bővelkedő játék folyt a pályán, olyan, ame­lyet egyhamar alig fog elfe­lejteni a győri közönség. Az I. félidő utolsó 25 percétől eltekintve igen nagy volt az iram is. A játék első részé­ben jobbára csak a két 16- os között folyt a játék. Szü­net után a fővárosiak hamar megszerezték a vezetést, en­nek birtokában biztonsági játékra törekedtek. A győri csapat ekkor fergetegesen rbhamozott, a győri csatárok azonban Povázsai kivételé­vel nem sok veszélyt jelen­tettek a Vasas kapujára. A 11-es kihagyása fordulópont­ja volt a mérkőzésnek. KOMLÓ—SBTC 1:1 (0:0) Komló, 3000 néző. Góllövő: B^rtulov, Kris­­kó. Gyenge első félidő után feljavult a játék, bár a szín­vonal és az iram ekkor is csak közepes volt. A hazaiak szinte végig irányították a játékot, rengeteg gólhelyze­tet, 11-est hagytak ki, kapu­fát is lőttek, győzelmük el­maradása, a tehetetlen csa­társor számlájára irható. Az SBTC szinte végig védeke­zésre kényszerült, de ezt jól csinálta. Egyetlen jó táma­dást vezetett a 90 perc alatt, s a mintaszerű akció ritkán látott szép góllal végző­dött. Végeredményben a Komló győzelmet érdemelt volna. DOROG—ÚJPEST 2 :0 ( 1 :0) Dorog, 80Q0 néző. Góllövő : Monostori, Mo­nostori. Azt gondolhatta volna a néző, hogy a 10 emberrel játszó Doroggal- szemben az Újpest ki tudja majd vivni a győzelmet. Ennek azonban pontosan az ellenkezője kö­vetkezett be. A hazai csapat végig ha-talmas iramot dik-Kubala László (balról) és fia, Branko labdarúgó sztá­rok, a közelmúltban Kanadában jártak és nagy si­kerrel szerepeltek a Toronto városi futballcsapatban. Kubala Magyarországon született és nemzetközileg ismert futball játékos. tált, két jól működő fedeze­te révén "ellenőrzés alatt" tudta tartani a pálya közép­ső harmadát. Érdekes, hogy az Újpest Szűcs sérülése után sem változtatott had­rendjén és Lutz védőfelada­tot látott el. (A második félidőben tért vissza eredeti szerepkörére.) A fáradtság erősen kiütközött az Újpest játékán. A Dorog elejétől kezdve nagy lelkesedéssel és jól játszott. Győzelmének jogosságához nem férhet kétség. Sajnálatos, hogy a mérkőzés színvonalát Szűcs sérülése, majd később is, több kemény összecsapás, erősen lerontotta. TATABÁNYA—BP. HONVÉD 4:2 (3:0) Tatabánya, 10.000 néző. Góllövő: Biró, Biró, La­bos, Nógrádi, Balogh, Biró. Pompás mérkőzés volt. A bányászcsapat gyors, lendü­letes, ötletes támadásokkal már az első öt percben ala­posan meglepte ellenfelét. A Honvéd-védelem megin­gott és két perc alatt két gólt kapott. A hazai csapat igen lelkesen, jól küzdött tovább, valósággal "folyt" a labda a játékosok lábán. A Honvéd-csatársor ebben a játékrészben egyáltalán nem tudta tartani a labdát, a ta­tabányai védelem könnye- I dén tudott hárítani. Az át­­• csoportosítás jót tett a Bp. Honvéd együttesének, szü­­j net után nagy erővel és eredményesen rohamozott.­­Sokáig a levegőben lógott az egyenlítő gól, de a kitű­nően hajrázó hazai együttes egy perccel a befejezés előtt bebiztosította megérdemelt | I. győzelmét. | VEGYES SPORTHÍREK ANDERLECHT—ÚJPEST 2:0 (1 :0) Párizs, 25.000 néző. Az Újpest egyenrangú el­lenfele volt a belga csapat­nak. Az Újpest-játékosok azonban, noha többet volt birtokukban a labda, s hely­zeteket is teremtettek az An­­derlecht kapuja előtt, med­dő csatárjátékukkal nem tudtak eredményesek lenni ezen a találkozón. Helyzeteik rendre kimaradtak, .távolról keveset, s pontatlanul lőt­tek a csatárok. Az Ander­­lecht kevés helyzetét jól ki­használta. A Vásár Városok Kupa döntője Valencia—Dinamo Zágráb 2:1 (0 :1 ). A Zágrábban le­játszott első találkozóból meglepetésre a spanyol együttes került ki győzte­sen. Az I. félidőben a hazai együttes sokat támadott és a 13. percben Zambata ré­vén vezetéshez jutott. Szü­net után az iram fokozódott, s ekkor domborodott ki a spanyolok jobb állóképessé­ge. Nagy mezőnyfölénybe kerültek és Valdo (64. perc), valamint 'Urijaga (67. perc) révén gólt értek el. A visszavágóra junius 26-án Valenciában kerül sor. • Két edzést tart csak a világválogatott Az októberben Londonban mérkőző világválogatott programját összeállították. A játékosok október 19-én Londonban találkoznak, 20- án és 21-én kerül sor az ed­zésekre, a Benfica mesteré­nek, Rierának az irányításá­val. Az Anglia—Világválo­gatott találkozóra október 23-án kerül sor. A brazil dr. Murgel, a vá­logató bizottság egyik tagja elmondotta, hogy a kisze­melt játékosok szövetségei még nem mind válaszoltak a felkérésre. Az már biztos­nak látszik, hogy a nyugat­német Fahrian és Schnellin­­ger, az olasz Maidini és Ri­vera, a brazil Zito és Pelé, a francia Kopa és a csehszlo­vák Masopust ott lesz Lon­donban. A New York-i sorsolás A junius 30-i utolsó lab­darugó bajnoki forduló le­játszása után az Újpest lab­darugói repülőgépre száll­nak, mert julius 3-án már megkezdődik a New York-i labdarugótorna. Az első cso­port küzdelmei most foly­nak, az újpestiek a második csoport mérkőzésein vesz­nek részt. Az első találkozó­ra Chicagóban kerül sor, majd a további öt mérkő­zést New Yorkban játssza a magyar csapat. Julius 3-án a lengyel Gornik, 10-én a por­tugál Belenenses, 14-én a Wiener SC, 17-én a spanyol Valladolid, 21-én a svéd Helsingborgs, 24-én pedig a Zágrábi Dinamo lesz az ellenfél. • SKÓCIA—SPANYOLOR­SZÁG 6:2 (4:2) Skócia labdarugó-váloga­tottja a madridi Bernabeu­­stadionban nagy meglepe­tésre -6:2 arányban legyőz­te Spanyolország csapatát, j A spanyol labdarúgás törté­netében még nem szerepel ilyen arányú hazai vereség. A kitűnő napot kifogott skót csapat végig irányí­totta a játékot. A spanyol védők nem tudták tartani a skót csatárokat, igy elsősor­ban az ő terhűkre kell Írni a nagyarányú vereséget. Az első félórában a skótok négy komoly támadásából 3 gól született. A spanyol csa­tárok ugyan jobbak voltak a védőknél, de balszerencsé­vel küzdöttek: kétszer is a kapufát találta el a labda. Egyszer viszont Amancio az üresen hagyott kapuba sem tudott betalálni. • A néhány héttel ezelőtt lejátszott Újpest—Győr baj­noki la'bdarugó-mérkőzésen bíráskodott Balla Bélát négy forduló első és másodosztá­lyú mérkőzéseinek vezetésé­től eltiltották. Mint ismere­tes, a találkozón botrányos jelenetek zajlottak le, nem utolsósorban a játékvezető határozatlansága miatt. • Érdekes rekordot tart a Real Madrid labdarugó­együttese. 1957 február óta 94 bajnoki mérkőzést ját­szott otthonában, s egyet­len vereséget sem szenve­dett. Legutolsó hazai legyő­zője az Atletico Madrid volt. • A SZERELÉSSEL nem volt baj, az eredményekkel annál inkább . . . Mármint a bra­zilok kudarccal végződött európai túráján. A kétszeres világbajnok dél-amerikai labdarugó-együttes 23 játé­kosa 46 pár cipőt, 330 tri­kót, 187 nadrágot és 218 pár zoknit hozott magával. Mint utólag kiderült, azért, mert azt hitték, hogy az emléktárgy-gyűjtők majd megrohanják őket egy-egy "világbajnoki" nadrágért, trikóért, zokniért. Úgy hír­lik, szerelésüket hiánytalanul hazavitték . . . • Clay Londonban az ötödik menetben győzött Cooper ellen Cassius Marcellus Clay amerikai nehézsúlyú ökölvi­­vóbajnok az ötödik menet­ben a londoni Wembley Stá­diumban kiütötte Henry Cooper angol bajnokot. Clay arról hires, hogy mindig előre megjósolja, hogy mennyi idő alatt fog győzelmet aratni ellenfelén. Ez alkalommal is bejelentet­te, hogy az ötödik menet­ben kiüti ellenfelét. A mér­kőzés vezetője valóban győz­tesnek jelentette ki Clayt az' ötödik menet kezdete után egy perc és 15 másodperc múlva, tehát 20 másodperc-J cél korábban, mint ahogy' Clay megjósolta. Cooper balszemét súlyos találat érte, két menetet; vakon küzdött végig s mikor j egy újabb találattól szeme vérbeborult, az 50.000 főnyi nézőközönség viharosan kö­vetelte a mérkőzés abbaha­gyását. A nézőtéren ott jvolt Liz Taylor filmcsillag is, I aki szintén felugrott széké­­j bői és hisztérikusan kiabál­ta : "Ne tovább!" A mű­vésznő Roman Richard Bur­ton színész kíséretében je­lent meg a mérkőzésen. Tervek szerint Clay legkö­zelebbi ellenfele Liston lesz. • Szerte a kontinensen nagy érdeklődés előzi meg a ju­lius elején Duisburgban sor­ra kerülő ifjúsági asztali­­tenisz Európa-bajnokságot. A rendezők értesítése szerint eddig már több mint húsz ország nevezett, s ott lesz­nek a magyar fiatalok is. Európa legjobb futója je­lenleg az ir Carroll, aki az amerikai Villanova Egyete­men tanul (akárcsak régeb­ben olimpiai bajnok honfi­társa, Delany). Carroll leg­utóbb Los Angelesben 880 yardon (804.63 m) 1 :47,5 mp-es, 800 m-en 1 :46,8-nak megfelelő idővel győzte le az amerikai középtávfutókat. — A franciaországi alfert­­ville-i atlétikai versenyen Jazy 1500 m-en az idény legjobb idejét futotta 3:39,5-tel. Mögötte Bogey 3 :44,8-at ért el. 110 m gát: Duriez 14,3. • A középsúlyú hivatásos ökölvívó Európa-bajnok Papp László az elmúlt napokban Kölnben az amerikai Charlie Cotton ellen mérkőzött. Papp heves küzdelem után a 7. menetben kiütéssel győ­zött és ezzel megvédte Euró­­pa-bajnoki címét. NATIONAL LIGA HAKOAH—OLIMPIA 0:0 Junius 14-én, pénteken este került sorra a mérkő­zés és a Hakoah csapatának csatársora kiábrándítóan, lélektelenül játszott. Az Olimpia csatársora veszé­lyesebb volt, de a Hakoah védelme kitűnően játszott. • HAKOAH—CROATIA 6:1 (2:0) Kedden este a Hakoah két uj csatárral, Marshall és Ro­­bertson-nal erősítette meg csapatát. A mérkőzést vé­gig a Hakoah irányította és az első félidőben már több gólt kellett volna lőni, de Lefkosz, a középcsatár a leg­jobb helyzeteket is kihagy­ta. A szünet után a horvá­­tok durva játékba kezdtek, aminek két kiállítás volt a következménye. Mind a két játékos a játékvezetőt ütöt­te meg. Meghívó A torontoi Első Magyar Református Egyház 1963. ju­nius 23-án, vasárnap tartja egész napos piknikjét, a szo­kott helyen a Bloor villamos megálló közelében a High Parkban. Program : 12 órakor szabadtéri is­tentisztelet. Tartja ; Károly­­falvi Béla ev. lelkész. 1 órakor egyházunk Nő­­egylete finom Ízletes ebédet szolgál fel. Ebédjegy ára: Felnőtteknek: $1.00. Gyermekeknek 50 cent. Ebéd után felnőttek és gyermekek részére szórakoz­tató sport és 'játék verseny, a nyertesek dijakat kapnak. Rossz idő esetén isten­­tisztelet 11 órakor a temp­lomban. 1 órakor ebéd a templom alatti gyülekezeti teremben. Ebéd után szórakoztató műsor. Egyházunk minden tagját, családjával, barátaival és ismerőseivel együtt szere­tettel hívja és várja az Egyház vezetősége. Akarja, hogy kocsija jó és megbízható legyen? SPORT GARAGE ezt garantálja, ahol gyors, pontos és meg­bízható munkát kap. 677 ADELAIDE ST. W. Telefon: 363-4761 Lakása-Háza KIVUL-BELÜL ISMÉT UJ ES GYÖNYÖ­RŰ LESZ, HA AZT VELÜNK ATFESTETII Araink a legolcsóbbak, a legjobb anyagokat használjuk ás SZÁZ SZÁZALÉKOS GARANCIÁT VÁLLALUNK MUNKÁNKÉRT. Ha ön akarja kifesteni lakását, akkor vegyen nálunk TONE CRAFT - PERMA TONE, INTERNATIONAL INTERLUX festékeket, amelyek 948 színben kaphatók és amelyekkel köny­­nyü a festés. — Színtartók, tűz- és vízállók — gyorsan szárad­nak. — Képkeretezést vállalunk. HARRY A. CLARKE — PAINT AND WALLPAPER STUDIO — 207 LAKESHORE RD. E„ PORT CREDIT — PHONE: CR. 8-9944 I SZERETJÜK A RAMBLER AUTÓKAT I m LOVE OUR RAMBLERS! BUT WE KEID THE MONET De mi szeretjük a pénzt jobban! Itt a tavasz, ami áraink a legolcsób­bak. — Mi becseréljük az ön hasz­nált autóját. — A mi kiszolgálásunk és felszerelésünk a legjobb európai rendszer szerint történik. A Ramb­ler autók ma világhírűek. Könnyű parkolás. Ne csapja be magát, mi­előtt autót vesz, nézze meg külön­leges olcsó árainkat!! LAKESHORE (Rambler) LTD. 2324 LAKESHORE BLVD. WEST RO. 9-1613 CL. 5-7321 Jól akar nyaralni? AKKOR HASZNÁLT AUTÓT VEGYEN NÁLUNK ÉS MI GARANTÁLJUK, HOGY ÁRAINKKAL ÉS ANNAK MINŐSÉGÉVEL SZÁZ SZÁZALÉ­KOSAN MEG LESZ ELÉGEDVE. Tegyen egy próbát és mi biztosan tudjuk,hogy nem fog bennünk csalódni. Bruce Gordon Motors 136 LAKE SHORE ROAD, EAST PORT CREDIT — PHONE: 278-0612 A IX I ÉLET — ERŐ ÉS EGÉSZSÉG ■ tu Igyon mindennap friss tejet ! Cooksville Jersey Dairy Ltd. QUALITY DAIRY & ICE CREAM PRODUCTS CENTRE ROAD — COOKSVILLE, ONT. — Telefon szám: 277-2713 — EURÓPAI BARÁTAINKNAK, ISMERŐSEINKNEK ÉS KEDVES VEVŐINKNEK ezúttal hozzuk szíves tudomására, hogy FÉNYKÉPÉSZETI SZAKÜZLETÜNKET vevőink kényelmére egy sokkal nagyobb és Oakville közepén lévő modernebb üzlethelyiségbe HELYEZTÜK AT. Jöjjön és látogassa meg uj üzletünket. McCutcheon’s Camera Shop Oakville Ltd. 226 COLBORNE ST. — Phone: Victor Í-6991 »«a« ^penhagen A TISZTÍTÓ AZ ÖN RUHÁINAK A LEGJOBB BARÁTJA Teljes száraz eljárással tisztítjuk ruháit és fehér­neműit. Átalakítjuk és megjavítjuk. Láthatatlan mü­­stoppolás. Tökéletes ruhafestés. Téli ruháit és szőr­mebundáit kitisztítjuk és molymentesen megóvjuk. Teljes garancia. PARKER’S CLEANERS BURLINGTON. Hivja NE. 4-2363 és mi ruháit háztól házig szállítjuk díjmentesen. ÜZEM: 480 GUELPH LINE. ÜZLET: 1470 LAKESHORE ÉS BRANT STREET OAKVILLE. Hivja : VI. 5-2462. 67 Inglehart Street és A & P Plaza sarok. A VILÁG LEG­JOBB RÁGÓ­DOHANYA IRODA ÁTHELYEZÉS! Tisztelettel értesítem kedves üzletfeleimet, hogy IRODÁMAT ÁTHELYEZTEM. Uj címem: 455. SPADINA AVENUE. Szobaszám: 411. TORONTO 2-B, ONT. Telefon számok: Iroda: 923.2185 — Lakás: WA. 2-5640 D. DEMETROVITS

Next

/
Oldalképek
Tartalom