Kanadai Magyarság, 1963. január-július (13. évfolyam, 1-30. szám)
1963-06-22 / 25. szám
XIII. évfolyam, 25. szám, 1963. jun. 22, szombat 4 KANADAI MAGYARSÁG ' A KANADAI MAGYARSÁG SPORTJA A HAZAI LABDARUGÓBAJNOKSÁG huszonharmadik fordulójának eredményei Nemcsak izgalmakban, banem gólokban is bővelkedett legjobb labdarugócsapataink vetélkedése. A fővárosban • két találkozót ■játszottak le s ezeken tizenöt gólt láthattak a nézők. Hasonló esetre már régen volt példa. De nemcsak az Újpest és a Vasas tett ki magáért, hanem az SBTC is. A lila-fehérek hét, a piros-kékek és fekete-fehérek öt-öt gólt értek el. Csupán két együttes maradt gólképtelen. A táblázat több helyütt változott. A Ferencváros újabb győzelmével alaposan megszilárdította első helyét, s előnye az Újpesttel szemben ugyan változatlanul két pont, de az MIK egy hellyel lejjebb csúszott. Felugrott a Tatabánya ás a Vasas is, a Szeged es a Komló pedig visszaesett. A 23. forduló után most véglegessé vált, hogy a Haladás kiesett ■az 'NB l-ből, mig a CVSC és az SBTC versenye továbbra is nyílt, sőt papiroQ még kieshet a Komlói Bányász is! A szombathelyi vasutas csapat dicséretes módon kapaszkodott az utoisó szalmaszálba : nehezen adta meg magát, sőt, a mérkőzés egy jelentős részében védekezésre kényszeri tette a bajnokjelöltet. A Ferencváros csak akkor kerekedett felül, amikor a hazaiak együttese tiz főnyire olvadt. Az Újpest támadójátéka időnként Bene vezérletével csillogó, gólerős volt, s kitűnt csatárjátékával a Vasas és a Dorog is. A salgótarjániak iis derekasan rohamozták a szegediek kapuját, s a meg-megujuló rohamokkal szemben a szervezettségéről ismert szegedi védelem is csődöt mondott. A Pécs sokáig győztesnek látszott a Bp. Honvéd ellen, mert a mérkőzés nagyobbik részében tervszerűbben játszott, mint ellenfele, de a hairára nagyon feljavult a fővárosi együttes. Érdekes, hogy Tatabányán nem a hazai csapat, hanem az MTK kényszerült védekezésre. A bányászcsapat végig igyekezett irányítani a játékot, mig a vendégek a játék lelassítására, s gyors ellentámadásokra törekedtek. Debrecenben úgy tűnt, hogy az 1 :1 mindkét csapat háza táján elégedettséget szült. Az NB ll-ben számos meglepetés született. A Keleticsoportban a kiesés ellen küzdő Salgótarjáni Kohász SE a fővárosban is győzött, s a DEAC is pontot vitt el a Kőbányai útról. Az Eger Szegeden is győzni tudott. Az Ózd egy pontra ismét megközelítette a DVTK-t. A Nyugati-csoportban a Kaposvár nagy bravúrral legyőzte idegenben a Budai Spartacust. Érdekes, hogy a kiesés ellen küzdők valamennyien győztek a K. Lombik és a Csepel Autó is. Az NB I állása 1. FTC 23 42:26 31 2. Újpest 23 50:26 29 3. MTK 23 37:30 28 4. Honvéd 23 46:30 27 5. Dorog 23 33:27 25 6. Győr 23 36:30 25 7. Pécs 23 29:29 23 8. Tatab. 23 24:26 23 9. Vasas 23 34:29 22 10. Szeged 23 14:33 22 TI. 'Komló 23 24:34 21 12. DVSC. 23 27:43 19 13. SBTC 23 27:35 16 14. Haladás 23 15:40 11 FTC—HALADÁS 2:0 (1:0) Szombathely, 16.000 néző. Góllövő: Rákosi, Varga. A már kiesett Szombathely hallatlan lelkesedéssel vetette magát a küzdelembe. Játékosai nem ismertek elvesztett labdát és mintegy félórán keresztül alaposan próbára tették a ferencvárosi szurkolók idegeit. Ebben a játékrészben a hazai csapat szinte állandóan kezdeményezett, a legtöbbször az ő birtokukban volt a labda, de a ferencvárosiak hátsó alakzata kitünően áilta a sarat. A zöld-fehérek támadósora az I. félidőben igen döcögősen játszott, alig láttunk néhány folyamatos támadást. Szünet után a hazai csapat, amikor Molnár I kidőlt, erősen visszaesett. A második ferencvárosi gól azután már teljesen kedvét szegte a szombathelyi együttesnek, állandóan a Ferencváros támadott és biztosan szerezte meg a győzelmet. VASAS—DOROG 5 :2 (1 :0 ) Fáy utca* B000 néző. Gól lövő: Machos, Kertes, Pál I, Szuromi, Ihász, Machos. Élvezetes mérkőzés volt. Mindkét csapat játékosai lelkesen küzdöttek, időnként nagyszerű, ötletes, helycserés támadások futottak a pályán. A két csapat között nem volt olyan nagy a különbség, mint amire az 5:2- ből következtetni lehet. A Vasas ezen a mérkőzésen is azt bizonyította, hogy túl van a mélyponton. A piroskékek úgy küzdöttek, mintha a bajnokságuk" függött volna ettől a mérkőzéstől. A dorogiakat is elismerés illeti ötletes, gyors csapatjátékukért, s ha llku nem véd ilyen mérsékelten és helyzeteiket nem ügyetlenkedik el a csatárok, olyan eredmény születhetett volna, amely hivebb kifejezője lett volna a játék képének. A Vasas győzelme azonban feltétlénül megérdemelt. GYŐR—DVSC 1:1 (1:1) ■Debrecen, 14.000 néző. Góllövő: Morvái, Molnár. ' A mérkőzés nem hozott színvonalas küzdelmet. A csúszós talaj miatt védelemre berendezkedett együttesek főként arra törekedtek, hogy a csatárok ne kerüljenek gólhelyzetbe. Mezőnyben teljesen kiegyenlítődött volt a játék. Mindkét védelem kitünően rombolt és. úgy látszott, hogy a csapatoknak megfelel a pontosztozkodás. PÉCS—HONVÉD 2:2 (1:0) Pécs, 10.000 néző. Góllövő: Dunai II, Vári, Vági, Marosi. Érdekes mérkőzés volt. Mintegy 60 percig úgy látszott, hogy biztosan nyeri a mérkőzést a hazai csapat. A pécsiek jobban tudtak alkalmazkodni a talajhoz, tervszerűbben, lelkesebben játszottak. A Bp. Honvédtől igen sok rossz leadást láttunk, kevés volt az elgondolás játékában. Az utolsó percekben azután a Hpnvéd nagy lendülettel vetette magát a küzdelembe és végülis sikerült kiegyenlítenie. SBTC—SZEGED 5:0 (0:0) ...Salgótarján, 3000 néző. ... Góllövő: Kriskó, Menczel, Taliga, Oláh, Oláh. A mérkőzés nagy részében fölényben játszottak a hazaiak. Az ideges légkörben eltelt első 45 percben a kapusok számottevő lövést alig kaptak. A II. 45 percben' megbosszulta magát a szegediek túlzott védekezése. A saját ló-osukra szorultak, s onnan a mérkőzés végéig nem tudtak kibontakozni. Az I. félidőben hibátlanul játszó védelmük a csúszós talajon meg-megingott, s a hazai ötösfogat támadásait nem tudta hárítani. TATABÁNYA—MTK 2:1 (1:1) Tatabánya, 8000 néző. Góllövő: Major, Rácz, Dombai. Mint várható volt, Igen jóiramu küzdelmes mérkőzést vívott a két együttes. A Tatabánya végig támadó felfogásban játszott, támadásaiból mind.az öt csatár kivette a részét. Sokat és veszélyesen rohamoztak, s a mérkőzés nagy részében nyomasztó fölényben voltak. Az MTK tömör védekezésre rendezkedett be, s ebből gyors ellentámadásokkal, kevés húzásból szőtt akciókkal igyekezett megközelíteni Géléi kapuját. Ezek azonban kevésszer sikerültek. Az MTK próbálta lassítani a játékot, erőtlen csatársora azonban nemigen birt a tatabányai védőkkel, annak ellenére sem, hogy a bányászcsapat két fedezete mérsékelten játszott. A játék képe alapján megérdemelt a bányászcsapat győzelme. A KANADAI MAGYARSÁG nem pártok, klikkek érd* keit képviseli, hanem ax egyetemes magyarságot I ÚJPEST—KOMLÓ 7:1 (3:0) Megyeri ut, 14.000 "néző. Góllövő: Bene, Bene, Gö.röcs, Bartulov, Solymosi (Tl-esből), Bene, Göröcs, Bene. Már a mérkőzés kezdetén látni lehetett, hogy az Újpestet nem késztetik nagyobb erőkifejtésre a komlóiak. A lila-fehérek az első félidőben irányitották a játékot, s könnyedén érték el góljaikat. A ill. félidőben engedett lendületéből a hazai együttes, s ekkor a komlóiak a mezőnyben kiegyensúlyozottabbá tették a játékot, de képtelenek voltak arra, hogy komolyabb helyzeteket teremtsenek. Hibás felfogásban is játszottak a vendégek, mig közben például Kuharszki és Göröcs semlegesítésére törekedtek, úgyszólván semmit sem tettek a mozgékony és gólerős Bene lefogására. Ebben az arányban is megérdemelték a győzelmet az újpestiek PRO. EASTERN LIGA T. ITALIA—CANTALIA 9:0 Az Italia valósággal lehengerelte a Cantaliát. • ... T. ITALIA—RÓMA 1 :0 ... A Róma támadott többet és a csatársora a gólhelyzetek tömegét hagyta ki. NATIONAL LIGA VIRTUS—UKRAJNA 3:2 Az olasz együttes teljesen megérdemelte a győzelmet a sportszerűtlenül játszó ukránok ellen. • HUNGÁRIA—CROATIA 6:2 A Hungária fölényes győzelmet ért el. Góllövők : Gubisi 3, Cziráki 2, Kili 1. • NEMZETKÖZI MÉRKŐZÉS: BANGU ( brazil)—TORONTO CITY—RÓMA VÁLOGATOTT 1:0(1 :0) Varsity stadium, 4.500 néző. Az első félidőben a brazilok, a szünet után a válogatott volt 'jobb. A játékvezető egy szabályos gólt nem adott meg, amit a torontoi együttes rúgott. • NEW YORKI HUNGÁRIA— HAKOAH 4:0 (2:0) A 'New York-i Hungária első kanadai mérkőzésén igazolta azokat az eredményeket, amit az utolsó időkben elért. Jól kiegyensúlyozott, összeszokotfegyüttes és félgőzzel, szép játékkal győzte le a lelkes National Liga listavezetőjét. Góllövő: Máté 3, Horváth. Mátét a német Shal ke 04 megvette. VEGYES SPORTHÍREK HAZAI NB ll-ES EREDMÉNYEK Nyugati-csoport Oroszlányi Bányász—Pécsi VSK 3:2 (2:2). Kaposvári Kinizsi—Budai Spartacus 2:1 (0:0). Dunaújvárosi Kohász—• Győri MÁV-DAC 3:1 (3:0). Zalaegerszegi TE—Erzsébeti VTK 2:1 (0:0). Székesfehérvári VT Vasas—Szállítók 3:1 (2:0). Csepel Autó—Mosonmagyaróvári TE 2:0 (0:0). Keleti-csoport Borsodi Bányász—Diósgyőri VTK 0:0. Ganz-MÁVAG—Debreceni EAC 0:0. Salgótarjáni Kohász—Bp. Előre 1:0(1 :0). Eger—Szegedi VSE 3 :1 (1:1). Ózdi Kohász—Szolnoki MÁV 2:0 (0:0). Láng SK—Miskolci VSC 1:1 ( 1 :0 ). Kecskemét—Bp. Spartacus 1 :1 (0:0). Nyíregyházi Spartacus — VM Egyetértés 3:2 (0 :0) BÁNIK OSTRAVA—VASAS 1:1 (1:0) Ostrava, 5.000 néző. Góllövő: Laciga, Pál I. A budapesti 5:0 után meglepetést keltett, hogy a ■Bánik Ostrava végig milyen lelkesen, nagy erőbedobással és az I. félidőben ötletesen, jól is játszott. A hazaiak láthatóan minden erejüket a támadásra összpontosították. Még a védőjátékosok is bátran előretörtek, szinte valamennyi játékos messziről is próbálkozott lövéssel. A Vasas az I. félidőben kissé tartózkodóan játszott. Az együttes tagjai nem szabadultak meg idejében a labdától, s Így a kemény hazaiak gyakran időben közbeléphettek. Szünet után azonban megváltozott a Vasas játékfelfogása. Mindenki sokat mozgott, sokkal gyorsabb, pontosabb volt az összjáték, kitűnő volt a küzdőszellem, s mindez jelentős mezőnyfölényt eredményezett. A mérkőzés összképe alapján elmondható, hogy a Vasas a döntetlent feltétlenül kiérdemelte. MTK—BOLOGNA 1 :0 (0:0) Bologna, 15.000 néző. Góllövő: Kuti. Óriási küzdelem és két ellentétes félidő jellemezte a mérkőzést. A játékidő első felében a Bologna nagyerejű rohamokat indított, mig a magyar csapat jobbára védekezésre kényszerült. Az MTK hátsó alakzata nagyon szervezetten, nagy biztonsággal látta el feladatát, olyannyira, hogy a Bolognának alig akadt helyzete, ha mégis lövés ment kapura, azt Lanczkor mindig biztosan védte. Az MTK néhány esetben ekkor is pompásan lendült ellentámadásba és ha csatárai higgadtabbak lettek volna, már az I. félidőben is elérhettek volna gólt. Szünet után a magyar együttes pontos adogatásokkal ügyesen lelassította az olasz rohamokat és néhány remek támadást vezetett. Sajnos, néhányszor a labdatartást túlzásba vitték és olyankor sem támadtak, amikor erre lehetőség nyílt. S áz is előfordult időnként, hogy az adogatások nem voltak elég pontosak. Az utolsó negyedórában óriási lelkesedéssel, kitűnően játszott az MTK és védekezésből gyors ellentámadások révén helyzeteket is teremtett. Végeredményben elmondhatjuk, hogy a tartalékos magyar csapat a Bologna legyőzésével nagy sikert ért el és minden dicséretet megérdemel. DINAMO ZÁGRÁB—FTC 2:1 (0:1) Zágráb, 50.000 néző. Góllövő: Fenyvesi dr., Zambata, Kobescsak. Nagyon tartott a Dinamó Zágráb ettől a mérkőzéstől — annak ellenére, hogy egygólos előnnyel lépett a pályára. Jellemző erre, hogy a balösszekötő Matust is hátravonták a védelem segítésére. A kezdeti zágrábi rohamok után a Ferencváros ügyesen lelassította a játékot és átvette a játék irányítását. A II. félidőben Albert nagy helyzetkihagyása szinte eldöntötte a mérkőzés sorsát. Arra következő akcióból született ugyanis a jugoszlávok egyenlítő gólja. S noha ezután is a Ferencváros támadott, Aczél hibájából megszerezték a győztes gólt a zágrábiak. A jugoszláv együttes mindvégig lelkesen, lendületesen küzdött, ■noha góljai szerencsés ■körülmények között születtek, megérdemelten győzött, s jutott be a VVK döntőjébe, ahol a Valencia ellen mérkőzik majd. A Ferencváros több játékosán ezen a találkozón a fáradtság jelei mutatkoztak. Hosszabbítás után jutott tovább a Torino Szerdán este csak 120 perces küzdelem után dőlt el, hogy a 'Középeurópai Kupa második fordulójában a Torino vagy az Admira-Energie Wien lesz-e a Vasas ellenfele. A rendes játékidőben Ugyanis a Torino csak 2 :l-re győzött, s ezzel mindössze kiegyenlíteni tudta az Admira bécsi előnyét. A szabályok értelmében kétszer 15 perces hosszabbítás következett. Az olaszok 10 perc alatt három gólt lőttek. Torino—Admira-Energie 5:1 (2:1, 1 :0) • Spanyolország. A kupa elődöntőjébe jutásért: Real Madrid—Betis 2:0. Ez volt a harmadik mérkőzés. G.: Di Stefano, Puskás. Ezzel a Real a legjobb négy közé jutott. Meghalt Hajós Henrik Hajós Henrik, az 1906. évi olimpiai bajnok uszóváltó tagja, az MTK sokszoros uszóbajnoka, Hajós Alfréd öccse, 77 éves korában meghalt. Temetése pénteken 15 órakor volt a rákoskeresztúri temetőben. Rövid jelentéseink... VISCOUNT CUNNINGHAM ANGOL ADMIRÁLIS MEGHALT Viscount Cunningham angol admirális, a második világháborúban a Földközi tengeren vívott harcok hőse, 80 éves korában Londonban egy taxiban meghalt. ■Lord Cunningham 40 esztendeig szolgálta az angol haditengerészetet és három háborúban vett részt. 1943- tól 1946-ig ő volt az angol tengerészet első lordja és a királyi angol haditengerészet főnöke. Irányításával résztvett a második világháború minden tengeri ütközetében. Testvére, Sir Alan Gordon Cunningham tábornok a nyolcadik hadsereg parancsnoka volt, mely Hitler afrikai hadtestével harcolt a nyugati sivatagon. AZ OLASZ KORMÁNYVÁLSÁG MEGOLDÁSHOZ KÖZELEDIK Az olasz kormányválság megoldására hosszú hetek óta folynak a tárgyalások s úgy látszik, hogy most már megegyezéshez vezettek. Amlntore Fanfani miniszterelnök éppen egy hónappal ezelőtt mondott le s utódjául legalkalmasabbnak Aldo Moro keresztény demokrata képviselő mutatkozott. Moro 18 nappal ezelőtt megbízást kapott a kormány megalakítására s tárgyalásai eredményeseknek mutatkoztak. Pietro Nenni szocialista pártja hajlandó támogatni a Moro kormányt s Így a parlamenti többség biztosítva lesz. A Fanfani kormány is a "közép-bal" Nenni szocialista párttal működött együtt.__________________ Az MTK-sulyemelők győzelme Bécsben Az osztrák fővárosban hétfőn rendezték meg a KSV Wien—MTK súlyemelő-versenyt nyolcas csapatok részvételével. A találkozót 1964.00:1916.80 arányban az MTK nyerte. LAKE MUSKOKA I 375' szép partvonal, homokos j I strand, 4 acres, 8 szobás egész J I évben használható otthon plusz { 3 szobás cottage. Alkalmas I egyháznak vagy más fejlődő csoportnak. $37-500. Telefon : j I Hl. 7-5041 vagy P. O. Box 4, j DON MILLS, ONT. Akarja, hogy kocsija jó és megbízható legyen? SPORT GARAGE ezt garantálja, ahol gyors, pontos és megbízható munkát kap. 677 ADELAIDE ST. W. Telefon: 363-4761 JAPÁN ATLÉTÁK KÜLFÖLDÖN A tokiói olimpiára készülőben 31 férfi és női atlétát küld európai és ujzélandi versenysorozatra a Japán Atlétikai Szövetség. A szakvezetők azt szeretnék megtudni: hogyan állják meg a helyüket a japán sportolók neves ellenfeleikkel szemben. Az első csoport — 11 férfi és 7 nő — már el is utazott Madridba. Utána junius 15-16-án egy barcelonai versenyen indulnak. Innen az NSZK-ba, Finnországba, Norvégiába, a Szovjetunióba és Angliába utaznak. Junius 9-én 6 gyalogló utazott Európába és Angliában, Olaszországban, az NSZK-ban vendégszerepeit. Hét hosszútávfutó júliusban az ujzélandi marathoni versenyen áll rajthoz. ' KIALAKULT AZ OLIMPIAI VÍZILABDA-TORNA 16-OS MEZŐNYE Lausanne-ben többnapos ülést tartott a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) végrehajtó bizottsága. A napirendi pontok között szerepelt tíz világcsúcs hitelesítése, valamint a jövő évi tokiói olim-j piai vízilabda-torna tizenhatos mezőnyének megállapítása. A határozat szerint az olimpiai vízilabda tornán Olaszország, a Szovjetunió, Magyarország, Jugoszlávia, Románia, Németország, Belgium, Hollandia, Svédország, Brazília, az Egyesült Államok, Argentina, Japán, Egyiptom, Dél-Afrika és Ausztrália vagy Uj-Zélanid jogosult indulni. Az utóbbi két csapat selejtező mérkőzést játszik. * Lakása-Háza KIVÜL-BELÜL ismét uj és GYÖNYÖRŰ LESZ, HA AZT VELÜNK ÁTFESTETI! Áraink a legolcsóbbak, a legjobb anyagokat használjuk és SZÁZ SZÁZALÉKOS GARANCIÁT VÁLLALUNK MUNKÁNKÉRT. Ha ön akarja kifesteni lakását, akkor vegyen nálunk Tone Craft — Perma Tone, vagy International Interlux festékeket, amelyek 948 színben kaphatók és amelyekkel könnyű a festés. — Színtartók, tűz- és vízállók — gyorsan száradnak. Képkeretezést vállalunk. HARRY A. CLARKÉ — PAINT AND WALLPAPER STUDIO — 207 Lakeshore Rd. E. Port Credit — Phone CR. 8-9944 1 SZERETJÜK A RAMBLER AUTÓKAT! iíMEtUMWMMMI BUT WE NEED THE MONET De mi szeretjük a pénzt jobban! Itt a tavasz, ami áraink a legolcsóbbak. — Mi becseréljük az őn használt autóját. — A mi kiszolgálásunk és felszerelésünk a legjobb európai rendszer szerint történik. A Rambler autók ma világhírűek. Könnyű parkolás. Ne csapja be magát, mielőtt autót vesz, nézze meg különleges olcsó árainkat!! LAKESHORE (Rambler) LTD. 2324 LAKESHORE BLVD. WEST RO. 9-1613 CL. 5-7321 Jól akar nyaralni? AKKOR HASZNÁLT AUTÓT VEGYEN NÁLUNK ÉS MI GARANTÁLJUK, HOGY ÁRAINKKAL ÉS ANNAK MINŐSÉGÉVEL SZÁZ SZÁZALÉKOSAN MEG LESZ ELÉGEDVE. Tegyen egy próbát és mi biztosan tudjuk,hogy nem fog bennünk csalódni. Bruce Gordon Motors 136 LAKE SHORE ROAD, EAST PORT CREDIT — PHONE: 278-0612 A jp I ÉLET — ERŐ ÉS EGÉSZSÉG I Igyon mindennap friss tejet ! Cooksville Jersey Dairy Ltd. QUALITY DAIRY & ICE CREAM PRODUCTS CENTRE ROAD — COOKSVILLE, ONT. — Telefon szám: 277-2713 — EURÓPAI BARÁTAINKNAK, ISMERŐSEINKNEK ÉS KEDVES VEVŐINKNEK ezúttal hozzuk szíves tudomására, hogy FÉNYKÉPÉSZETI SZAKÜZLETÜNKET vevőink kényelmére egy sokkal nagyobb és Oakville közepén lévő modernebb üzlethelyiségbe helyeztük át. Jöjjön és látogassa meg uj üzletünket, mi szeretettel vájuk. McCutcheon’s Camera Shop Oakville Ltd. 226 COLBORNE ST. — Phone: Victor 4-6991 A TISZTÍTÓ AZ ÖN RUHÁINAK A LEGJOBB BARÁTJA Teljes száraz eljárással tisztítjuk ruháit és fehérneműit. Átalakítjuk és megjavítjuk. Láthatatlan műstoppolás. Tökéletes ruhafestés. Téli ruháit és szőrmebundáit kitisztítjuk és molymentesen megóvjuk. Teljes garancia. PARKER’S CLEANERS BURLINGTON. Hivja NE. 4-2363 és mi ruháit háztól házig szállítjuk díjmentesen. ÜZEM: 480 GUELPH LINE. ÜZLET: 1470 LAKESHORE ÉS BRANT STREET OAKVILLE. Hivja : VI. 5-2462. 67 Inglehart Street és A & P Plaza sarok. L». 1 Nem ■ r||Pl « NE AGGÓDJON. Ml NEM ADHA- 103 la? * TÜNK ÖNNEK UJ SZEMET, DE CSINÁLÜNK ÖNNEK JÓ SZEMÜVEGET! ÉPPEN ÚGY FOG LÁTNI VELE, MINT FIATAL KORÁBAN! Hivatalos órák: Hétfőtől - Péntekig reggel 9-30 tói este 6-ig. Szombaton: reggel 9.30-tól, délután 3 óráig. Burton A. Klein, O.D. OPTOMETRIST 380 BLOOR ST. W. — TORONTO — WA. 2-7372