Kanadai Magyarság, 1963. január-július (13. évfolyam, 1-30. szám)

1963-03-16 / 11. szám

XIII. évfolyam, 11. szám, 1963. márc. 16, szombat * KANADAI MAGYARSÁG Gyűlölettel gondolnak Sztálinra halálának tiz éves évfordulóján A kommunizmus csak éle­tében dicsőíti a diktátorokat, haláluk után gyűlölik. Gyö­nyörűen példázza ezt az igazságot Josef Sztálin ha­lálának tiz éves évfordulója, akit nemrégen még a "nemzet atyjának" nevez­tek. A halála utáni első évek­ben még megadták neki az elismerést és megtisztelte­tést, de az uj diktátor meg­tagadta emlékét. Nem áraszt­ják el már sírját virágokkal s az újságok -nem hoznak tetteiről dicsőítő vezércikke­ket. Nem állanak már hosz­­szu sorok a Lenin mauzóleum előtt, hogy megtekintsék a szovjet "hősök" szarkofág­jait s a virágokat a Kremlin fala melletti temetőben most más sírokra helyezik. Külföldi újságírók meg­kérdeztek tiz oroszt a Lenin síremlék előtt, hogy miként vélekednek Sztálinról halá­lának tiz éves évfordulóján Egy idős nő, szürke kabát­ban és barna kendővel a fe­jén azt válaszolta, hogy ő nem tud semmi rosszat mon­dani felőle. Nem Így azonban a Prav­da, a szovjet kommunista párt hivatalos lapja, mely a tiz éves évfordulón még csak nevét sem irta le Sztá­linnak. Csak Sergei Proko­fiev orosz zeneszerzőről Ír­tak vezércikket, aki egy -na­pon halt meg Sztálinnál. Moszkvábáh egy hétig Pro­kofiev dalaiból -rendeztek koncerteket, de Sztálin ne­vét a gyűlölet takarója bo ritja. COLUMNS MAGYAR UTAZÁSI IRODA 420 Spadina Ave. Toronto EM. 2-3122 Hajó, repülő, vonat és busz jegyek részletre is. Olcsó kiránduló jegyek. Kanadai útlevél, USA áttelepülések intézése. Látogatási vizűm Magyarországra. Hozassa ki magyarországi hozzátartozóit látogatóba. Autóküldés Ausztriából Magyarországra. Közjegyzői iroda, hazai válóperek, okiratok, hiteles fordítások. IRKA KÖZPONTI BEFIZETŐ HELY. D'JTALAN TANÁCSADÁS. GYÁSZ ESETÉN FORDULJON BIZALOMMAL TEMETKEZÉSI VÁLLALATUNKHOZ, AMELY HOSZ­­SZU ÉVEKEN AT ÉLVEZI A MAGYAROK TELJES BIZALMAT. KAMATMENTES HITEL — HAVI RÉSZLETFIZETÉS I. CARDINAL & SON 366 BATHURST STREET. — TELEFON : 368-8655. MANN & MARTEL REAL ESTATE — 492 COLLEGE STREET YONGE—AVENUE ROAD között Roxboronál : 9 szobás duplex $12.500, ugyanezen utcában 10 szobás, egyedülálló roomingház $15.500. Elsőrendű kiadási lehetőség. BLCORTÓL pár lépésnyire a város szivében: egyedülálló, masszív tégladuplex, 8 szobával, 2 konyha, 2 fürdőszoba, aluminium abla­kok ajtók, parkolás. Azonnal beköltözhető. $2.500 lefizetés, nyitott mortgage, havi $105 törlesztéssel. EGLJNTON—DUFFERIN : 2 hálószobás téglabungalow, ultramodern konyha, 2 fürdőszoba garázs. Lefizetés $1.500, havi törlesztés $99, egy nyitott kölcsön. Nagyon jutányos áron. HÍVJON BIZALOMMAL ÉS NE FELEDJE: "SZERENCSÉJE ÖRÖK. HA HÁZÜGYNÖKE TÖRÖK" IRODA : WA. 4 0735. egy Török György LAKAS : WA. 1-0348 CHOLKAN REAL ESTATE 527 BLOOR STREET, WEST. TORONTO. ONT. Kenwood Ave., közel a St. Clair Ave-hoz. Egyedül­álló triplex, dupla garázs, 5 éves sárgatégla épület. Teljes ár $32.000. Walmer Road. 9 szobás téglaház, nagyméretű szobák, modern konyha, privát behajtó, nagy kert, csak $21,500. GaEántay Pál TELEFON: LE. 2-4404. St. Clair—Vaughan Rd. 6 szobás téglaház, modern -konyha, két garázs. Egy tiz éves nyitott kölcsön, le­fizetés $2.000. Madison Ave.—Bloor St. 11 szobás, roomingház. Má­sodik és harmadik emelet bútorozva, lakókkal. Lefi­zetés $5.000. Nyolc éves bungalow a központban. 5 szoba, privát kocsibejáró, szép kert, teljes bútorral. Ár: $14.000, lefizetés $4.000, Charles Nagy TELEFON : LE. 2-4404. ALKALMI HÁZVÉTELEK: Dálnoki István IRODA: LE. 5-2141. LAKÁS: LE. 4-5042. konyha. $700 LEFIZETÉS. Bathurst—Queen. 7 szoba, modern teljes bútorzattal. Festeni kell. Teljes ára $12.500. BUNGALOW. $1.200 lefizetés. Tégla, öt szoba (2 háló), privát ko­csibehajtás, nagy kert. ALKALMI VÉTEL. St. Clairtől északra, 5 éves különálló tégla épület. 3 összkomfortos 5 szobás apartmenttel. Lakók maradnának. Áthe­lyezés miatt sürgősen eladó. Kb. 2.000 értékű berendezés (stoves, fridzs) az árban benne van. Lefizetés kb. $7.900. Végár $32.500. KÖZPONTI. Tégla, 12 szoba, 2 konyha, 3 fürdőszoba, elválasztott bejárat, radiátor fűtés, teljes bútorzattal. Megbízható vevő $3.500 lefizetéssel átveheti. PETERS & WILES LTD. 1349 ST. CLAIR AVE., WEST, TORONTO, ONT. EDITH i NŐI FODRÁSZ i ÉS KOZMETIKAI SZALON] Előzékeny kiszolgálás, perfekt J hajfestés minden szinben. Dauer * már 5 dollártól. Frizurák izlás J után készülnek a legmoderneb- J bek is. Tökéletes arckezelés, J szempilla festés, manikür stb. J Várni nem kell. — Nyitva hét- J köznap 9—7.30-ig, szombaton J 7—4.30-ig. I 523 BLOOR STREET, W.,1 TORONTO. TELEFON: LE. 5 4773. ] SZŐNYEGEIT, FÜGGÖNYEIT Ml ÚJJÁVARÁZSOLJUK TEGYEN EGY PRÓBÁT Tagja a National Institute of Rug Cleaning-n&k. VANCOUVER Vásároljon magyar hanglemezt a legnagyobb választékból! Kérje a legbővebb magyar Hang­lemez árjegyzéket. — Magyar cigaretta-féleségek. MAGYAR KÖNYVESBOLT J. LEMKE 995 Granville Street, Vancouver, B- C­­Telefon: MU. 4-5019 A szovjet Lexikonok Szta lin életében 44 oldalon -ke­resztül emlékeztek meg tet­teiről, a legújabb kiadások­ban azonban már csak hat oldalra zsugorították össze. Ebben is -a legkülönbözőbb vádak-kai illetik, -tudomá­nyos kísérleteit inevetséges­­nek minősitik, -hazugnak, -rá­galmazónak és -közönséges gyilkosnak nevezik. Katonai vitézségét pedig (nevetséges­nek tartják. Mi természetesen mind­ezeket tökéletesen helyesel­jük s csak abban különbö­zünk Sztálin ócsárlóitól, hogy mi mindezeket már utódjáról — Hruscsovró! is el merjük mondani véres diktátori hatalmának tetőfo­kán. Biztosíthatjuk őt, hogy vele ugyanez fog történni, mert ez a -kommunizmus alapelve. Mikor Sztálin tiz évvel ez­­eltőt meghalt a vi-lá-gkom­­munizmus részvéte mellett a moszkvai Vörös téren he­lyezték el Lenin mauzóleu­mába. De 1961. novemberé­ben eltávolították onnan földi maradványait s egy közönséges sírba tették a Kremlin fala melletti teme­tőben a mauzóleum mö­gött. Hruscsov mindent elkö­vet, hogy Sztálin emlékét -ki­irtsa kontársai -közül. A tör­ténelem -könyvekből egysze­rűen törlik a nevét, vagy a gyalázat hangján említik. A városok, falvak, utcák és in­tézmények Szta 1 in-nevét min­denütt megváltoztatták. A Sztálin szobrok és képiek ez­reit -kidobták a szemétdomb­ra. Helyesen tették, oda való. • BIZALMAS TÁRGYALÁSOK AZ ANGOLOKKAL BRÜSZ­­SZELBEN Edward Heath angol pe­csétőr bizalmas -tárgyaláso­kat folytat Brüsszelben bel­ga és holland -kollégáival Anglia jövő európai szere­péről. Heath ebédre Paul Henri Spak belga külügyminiszter vendége volt. Résztvett az ebéden Joseph M. Luns hol­land külügyminiszter is. Tá­jékoztatták itt -az angol ki­küldöttet a legutolsó hetek­ben kifejtett tevékenységük­ről, melyekkel közelebb a-kar­­ák hozni Angliát az Európai Közös Piac szervezetéhez. Az ebéd előtt Heath rö­vid megbeszélést folytatott a francia delegációval, mely a szemtanuk szerint nem volt harcias jellegű. Az angol delegáció barát­ságos összejövetelre hívta meg a brüsszeli tanácskozá­sokon résztvett valamennyi küldöttséget, Így természe­tesen a franciákat is. A fran­ciák félretéve minden ellen­ségeskedést, a meghívást el­fogadták. Az összejövetelen francia bort és -angol whis­key t szolgáltak fel. Az angol küldöttség március 15-én végleg elhagyta Brüsszelt. Kanadai magyar tragédia Magyar hangfosziányokat vitt a szél egy torontoi te­metőben. Csak -tizen, tizen­öten, könnyesszemü jóba­rátok énekelték fájdalomtól rekedten a magyar Himnuszt, míg a többiek, az angolok, megrendülve, némán ha'l­­gatták. Riegler Károly tói búcsúztak. Riegler Károly 1956-ban jött el Budapestről, hogy itt kint az újvilágban próbálja meg azt, amiről otthon csak álmodni lehetett: érvénye­sülni a filmfelvevő gép mel­lett, dolgozni a televíziónak, alkotni nagyot, szépet, s ta­lán egyszer majd rendezni önállóan, hogy hírnevet sze­rezhessen a magyarságának, melyet annyira szeretett. Törtetett, harcolt, nem volt előtte akadály. Nem is­merte a lehetetlent. A nap­nak huszonnégy órájában harmincat akart produkálni. I Ismerték őt, bíztak benne, szerették munkahelyén. A torontoi Televízió munka­társa volt. A CBC őt küldte el Washingtonba, fényképez­te Kennedy elnököt, ott volt Ottawában, ha Vanier kor­mányzót kellett filmezni és ott volt most Yukonban, hogy megörökítse a vadont, az óriás -tölgyek világát és ott munkája közben lett ál­dozata hivatásának. A széllel járt, sietett, hogy sokat és szépet alkothas­son és a szél elvette öt. Ve­le együtt társait is, akik egy repülőgépen utazva ujabo fényképezési területet keres­tek. A szél egy sziklához so­dorta a gépet, amely aztán eltűnt az erdők rengetegé­ben. Egész Kanada megren­dülve hallgatta a hirt és iz­­gatőttan figyelték öráról­­órára a rádió közleményét a -kutatásukról. Két napig keresték éjjel-nappal, több mint harminc repülőgép ku­­totta szakadatlanul, katona­ság, önkéntesek s végül har­madnapra egy frissen vágott fa koronája adta tudomásuk­ra, hogy ott vannak valahol a roncsok alatt, ott pihenrk örök álmaikat, a munka ál­dozatai. így fejeződött be egy fia­tal magyar törtetése. 30 éves volt csak, -tele ambíció­val, tervekkel. GyászoljáK Torontóban élő felesége és 5 éves kislánya, anyósa, va­lamint odahaza Budapesten a szülei, kik mindennap vár­ták a kiutazási engedély ér­kezését. Gyászolják a roko­nok, a jóbarátai és a CBC munkatársai, akik mélyen megrendülve állottak a sir -körül, hallgatták Pokoly lel­kész búcsúzó szavait és egy maroknyi magyar jóbarat szájából feltörő utolsó Isten hozzádot, a magyar Him­nuszt. (B. K.) A nyugatnémet atléta­nők már hazautaztak, helyet­tük az -angol lányok kezdték meg szereplésüket az ame­rikai fedett pályán. Egyelőre nem sok sikerrel. Első new­­york-i versenyükön az Euró­­pa-bajnok Hyman 60 - yar­don csak negyedik lett (W. White győzött 7.1 mp-cel). Grieveson pedig 440 yardon harmadik. Ezt a számot a mindössze 16 éves kanadai Hoffman nyerte 57.5-ös kitű­nő idővel.---­M. Balkányi nőgyógyász és szülész­szakorvos rendelőjét 252 ORIOLE PARKWAY, TORONTO 7,ONT. -alá helyezte át. (Az Avenue Rd-i autóbusz a ház előtt áll meg.) TEL.: HU. 8-7841. Egyházi hírek EVANGÉLIKUS REFORMATUS MAGYAR EGYESÜLT EGY­­HÁZ ÉS A FÜGGETLEN MA GYÁR REFORMÁTUS EGY. HÁZ Lelkészek: Dr. Pokoly László T. Dékány Elemér 423 Queen St, W., Toronto EM 3-9551 ISTENTISZTELET vasárna ponként 11 órakor. VASÁRNAPI ISKOLA ugyanakkor. MAGYAR IS­KOLA és CSERKÉSZET szom­baton 10 órakor kezdődik Konfirmációs oktatás ugyan­akkor. BIBLIA ÓRA csütör­tök este fél 8 órakor. • "EVANGÉLIKUS REFORMA­TUS MAGYAR EGYESÜLT EGYHÁZ Lelkész: Dékány Elemér KITCHENER Trinity United Church Frederik Street Minden vasárnap délután 3 órakor istentisztelet. GUELPH Paisly United Church Howitt Ave. Minden vasárnap délelőtt ’/210 órakor istentisztelet. • A böjt idején minden csü­törtökön este '/28 órakor bűnbánati áhítatot -tartunk a templomban. Később csa­ládoknál fogunk összejönni. • Dr. Fehér Mihály mont­reali ref. lelkész volt már­cius 3-i-ki isten-tiszteletűnkön az igehirdető. • Március 24-én, vasárnap dr. Harsány! András Carte­­ret-i ref. leikész lesz Függet­len Ref. gyülekezetünk pré­dikáló vendég lelkésze. EREDMÉNYT AKAR? ITT HIRDESSEN I Ma már mindenki tudja Torontóban, hogy a legpontosabb fütő-olaj szállítást BODNÁR MIKLÓS VÉGZI. Díjmentes évenkénti "FURNACE" tisztítás. 24 ÓRÁS SZOLGÁLAT. BODNÁR MIKLÓS TORONTO EGYETLEN MAGYAR FUTŐ-OLAJ SZÁLLÍTÓJA Salesman: ROZSNYAI IMRE, TEL.: RU. 7-9735 (lakás). 4143 DUNDAS STREET, WEST, TORONTO, ONT. — TELEFON: LE. 6-9848. APRÓHIRDETÉSEK E rovatban közölt hirdetések ára négy sorig $1.00, minden további sor 20 cent. Jeligés hirdetésekért kétszeres díjat számítunk. MUNKAALKALOM Gyors és gépírást tudó TISZTVI­SELŐNŐT, angol nyelvtudással, heti 35 óra munkabeosztással felveszünk. Kézírással irt ajánlatokat« fizetési igény megjelöléssel "Állandó mun­ka" jeligére a kiadóhivatalba ké­rünk. (996 Dovercourt Road.) Üzletszerzőt (hirdetési ügynököt) magas jutalékkal felveszünk Telefon: LE. 6-0333. Rendes asszony, aki szereti a farm­életet, két személyes családnál ház­vezetőnői állást kaphat. Cim : Szabó Dénes, R. R. 4. NORWICH, Ont. LESLIE'S LION Service Station, 769 BATHURST ST. Mindenféle szereiéi! és automata transmisszié javltést vállalunk. Telefon: LE. 2-4072. HÁZASSÁG Az Egyesült ÁHamokban élő, min­den referenciát kibíró, komoly va­gyonnal rendelkező 46 éves, müveit ur, hozzáillő nő ismeretségét keresi házasság céljából. Leveleket ^öz­vegy ember" jeligére a kiadóhiva­talba kér, 996 Dovercourt Road, Toronto 4. 36 éves, nőtlen vagyok. Vidéken élek, állandó munkám van egy szö­vőgyárban. A közelben nincs hoz­­zámillő magyar nő, igy ezúton kt­­vánok házasság céljából ismeretséget szerezni Gyermek sem akadály. Le­veleket "Jó élettárs" jeligére a ki­­adóhivatalba kérek. Ruhavarrást, étr (akit ást hozott anyagból vállalok. Mrs. ötvös LE. 2-3676. ANGOL NYELVTANÍTÁS Angol nő kitűnő módszerrel ad órákat kezdőknek és haladóknak. Telefon : 923-0750. KÜLÖNFÉLÉK BÚTORT MOST MÁR A GYÁRTÓL IS VÁSÁROLHAT! Csak úgy spórol, ha egyenesen az Egyesült Bútorgyáraktól szerzi be bútorát. Gyáraink mintatermében a legolcsóbb üzleti áraknál is (a "sale" árainál is) legalább 25 szá­zalékkal olcsóbban vásárolhat. PL. 3 SZOBA BÚTOR $139.00 Mindenféle bútor, hálószoba, nap­pali, konyhaberendezés, televízió, HI-FI zenegép, magnetofon, frigide­rek, mosógépek óriási választékban. Könnyű részletfizetési feltételek. Magyar kiszolgálás. Nyitva este 9 éráig. UNITED FURNITURE FACTORIES Showroom: 511 KING STREET, W„ II. EMELET. ( Egy blocknyira Nyugat­ra a Spadinitól). TELEFON: EM. 8-7316 vagy EM. S'7346. KERESTETÉS IRÓGÉPJAVITAST, KARBANTAR­TÁST, magyar betűm valé átszerelést szakemberrel végeztessen. Magyar­­betűs irégépek nagy vélasitékban. Hívja VOLENEC REZSŐ irégépkeres­­kedőt, 463 Shaw Street. Telefon: LE. 3-6574, vagy EM. 8-2124. Kérjük azt a személyt, aki 1957- 58-ban, vagy később, a Kanadai Ma­gyarság utján kereste Sopronyi Pi­roskát és Lászlót, közölje cimét ki­­adóhivatalunkkal ( 996 Dovercourt Rd Toronto 4 ). ELADÓ HÁZ HÁZ ORVOS RÉSZÉRE jó áron gyorsan eladó. Lakónegyedben 27 Lesmar Dr., Islington. Front bejárattal 3 hálószobás tégla és kőépület (ranch tipus). Oldalbejárat burkolt hallba és nagy heyiségbe vezet, egészségügyi berendezésekkel. Meg­tekinthető március 16-án, szombaton és 17-én, vasárnap délután 2 és 6 óra között.____________________ ELADÓ ÜZLET Eladó jó helyen fekvő papír és ajándéktárgy üzlet. Tulajdonos az Egyesült Államokba költözik. Érdek­lődés telefonon EM. 4-3721, 353 Spadina Ave., Toronto. Jól bevezetett dressmaking alte­ration üzlet eladó a Belvárosban- Ér­deklődni lehet reggel 9-től este 7-ig. Tel.: 921-3872. KIADÓ HÁZ HASZNAIT BÚTORÁT, síinyogót, hűtőszekrényét ét minden egyéb holmiját legjobban Mihaliknak ad­hatja el és nála vásárolhat legol­csóbban. 54-A Kensington Ave. Hí­vásra házhoz megyek. Tel.: reggel 10-től este 6-ig: 368-9363. KIADÓ LAKAS Fiat, külön fürdőszobával üresen, azonnal kiadó. Garázs van. Telefon: LE. 3-1814. 2 szoba konyhás lakás a város szi­vében kiadó. Tel.: LE. 6-9848. toovercourt—Ossington környékén egy 8 szobás ház kiadó. Telefon LE. 6-9848. RENDKÍVÜLI ALKALOM Másfél évtizeddel ezelőtt alakult JÓLMENÖ VÁLLALATHOZ közremü ködő társat keresünk — munka megosztás céljából. A belépéshez legalább 10.000 dollár szükséges. A befektetett tőkére többszörös fede­zet és garancia van. Csak is kitűnő üzleti érzékkel rendelkező művelt személyek írjanak. "Magyar válla lat" jeligére a kiadóhivatalba. Német rádiók, HI-FI, Stereo ze­negépek egyenest Németországból Közvetítő üzletek kikapcsolva, óriási megtakarítási EM. 8-7316, vagy EM. 8-7346. Forintátutalás VÁMMENTES AJÁNDÉKCSOMA­GOK BEFIZETÉSE GYÓGYSZERKULDÉS Válóperek HÁZASSÁGI ENGEDÉLYEK HITELES FORDÍTÁSOK INGATLAN-MORTGAGE-OK PÉNZKÖL­CSÖNÖK Dr. L. MOLNÁR Közjegyzői iroda BIZTOSÍTÁS HAJÓ — REPÜLŐJEGYEK MAGYAR—ANGOL BETŰS UTLEVEL — VIZUMUGYEK ÍRÓGÉP FÖKÉPVISELET Állampolgársági tanácsadás havi $4.oe részletre THE ATLANTIC—HUNGARIAN COMPANY OF CANADA 455 SPADINA AVE- I. 213, TORONTO, WA. 2-7472 Magyar hentesárut, MINDEN IDŐBEN FRISS HÚST, FŰSZER­ES CSEMEGEÁRUT AZ ELIZABETH DEUCATES MEAT MARKET-NEL VÁSÁROLJON 535 BLOOR STREET, WEST (közel a Bathursthoz) TELEFON: LE- 1-8955. Tulajdonos: Bagonyai Lajos ÉPÍTTETŐK lővrics HÁZTULAJDONOSOK FIGYELEM I HA JÓ ÉS OLCSÓ MUNKÁT KIVAN HÍVJA Vállalunk mindenfajta új építkezést, átalakítást, tata­rozást — Beton, kőműves, ács, oldalfal, mennyezet, padlóburkolást, mázolást, tapétázást, épületüvegezést KÉRJEN DÍJTALAN AJÁNLATOT I TELEFON: EM. 8-7727 és LE. 6-6222 BármlnamO Ogybcn fordullon felvilágosításért ás vlmutatásárt j DR. I. PoZEL j kanadai közjegyzőhöz, j Szerződések, végrendeletek és fordítások. Forintátutalás, IKKA csomagok. J Autó baleseti Dgyok. Adóívek kitöltése. Hazai vál6perek. 455 Spadina Avo. Room 20S j Telefon : WA. 2 S827. Fordításokat CSAK ELSŐRANGÚ SZAKEMBER REL VÉGEZTESSEN Dr. J. Somján közjegyző, v. budapesti ügyvéd ] 2ANADA EGYETLEN MAGYAR TÖRVÉNYSZÉKI HITES TOLMÁCSA Hiteles, irodalmi és technikai J fordítások, szabadalmi leírások, | közjegyzői okiratok, minden eu- J rópai nyelven 467 SPADINA AVE. I. 3. TORONTO. TEL.: WA. 1-7185 • Közjegyző! Iroda • Pánzkölcsönök • Életbiztosítás (a Northern Life képviselője) 9 Betegség és táppénzbiztosltás 9 Tűz- és autóbiztosítás 9 Hiteles fordítások 9 IKKA befizetóhely L. 6. ARVAY NOTARY PUBLIC 398 BLOOR STREET, WEST (Brunswick sarok ) TELEFON: WA. 3-1224 HA JÓL AKAR ÉTKEZNI) KERESSE FEL A Continental! ÉTTERMET 521 BLOOR STREET, W.j j Olcsó árak, hazai ételek, i Eszpresszó kávé! MAGYAR ÜGYVEDEK Az ontarioi ügyvédi kamara rendes tagjai: Izsák J. Elemér Ogyvád ás k5z|egyzé Iroda 100 ADELAIDE ST., WEST, Suita 606 TORONTO, ONTARIO Talafon: EMpiro 4-1920 A. Vass Ferenc. ügyvéd, jogtanácsos és közjegyző 263 COLLEGE STREET, Toronto 2B, Ont. WA. 2-6111 WA- 2-6112 AUTÓJÁT AZONNAL JAVITASSA Earl Mabee WHITE OWL SERVICE STATION KING STREET, DELHI, ONT. TELEFON 331 NEKÜNK SEGÍT _ HA HIRDETŐINKET TÁMOGATJA! OLVASSA a Képes Világhiradét a szabad világ egyetlen családi havi folyóiratát. Szerkeszti: SZILVÄSSY LÁSZLÓ Megrendelhető a szerkesztőség címén : 272 SPADINA AVENUE, TORONTO, ONTARIO. Előfizetési dij: egy évre $6.00. j MAGYAR KÖNYVET ajándékozzon családjának, ^ ismerőseinek és barátainak. ^ S Vásárolja meg lapunk könyvosztályén az emigráció 4 A egyik legsikeresebb regény alkotását: (j f WASSALBERT: \ Tizenhárcm almafa { Ára $2.40 és 10 cent postaköltség. ^ MEGRENDELŐ SZELVÉNY HUNGARIAN PRESS LIMITED 994 Dovercourt Rd. Toronto, Ont., Canada EZENNEL MEGRENDELEM A KANADAI MAGYARSÁGOT Az előfizetési díjat ....................................................... évre egyidejCIeg megküldöm. Sajtóalapra $.........................................................-t mellékelek Név : ......................................................................................... Előfizetési áraink egy évre $5.00, félévre $3.00 Külföldi államban egész évre $6.00, félévre $4.00

Next

/
Oldalképek
Tartalom