Kanadai Magyarság, 1963. január-július (13. évfolyam, 1-30. szám)

1963-04-20 / 16. szám

XIII. évfolyam, 16. szám, 1963. ápril. 20, szombat 4 KANADAI MAGYARSÁG A HAZAI LABDARUGÓBAJNOKSÁG tizenhatodik fordulójának eredményei Elég egy pillantást vetni a táblázatra, máris szembetűnik, hogy a tavaszi harmadik forduló után tömörült az élmezőny. Négy csapatnak — Újpesti Dózsa, Bp. Honvéd, Ferencváros, Győr — egyaránt 20—20 pontja van, csupán a gólarány szabja meg kö­zöttük a sorrendet. Hasonló esetre már régen volt példa labdarúgásunk élvonalában. Nagy tehát a tömö­rülés a táblázat elején, de lejjebb is! A tizenhatodik fordulóban ismét néhány várat­lan eredmény született. Meglepetésnek számit, hogy a Pécsi Dózsa legyőzte a DVSC-t, a Komló az MTK-t, s az Sz. Haladás pontot vitt el Dorogról. A Bp. Hon­véd tavaszi harmadik mérkőzésiét sem tudta meg­nyerni, míg a Ferencváros az Újpesti Dózsa legyő­zésével már hat pontot szerzett tavasszal. A tizenhatodik fordulóban ismét gólinség volt, Oiiszen hat csapat nem tudott gólt rúgni. A győri mér­kőzés sorsát is egy szabadrúgás döntötte el. Feltűnő, hogy a Szeged három mérkőzésen egyetlen gólt sem rúgott. A Bp. Honvéd erejéből is csak egy gólra telt a 270 perc alatt, az is 11-esből született. A Dorog ,és a Szombathely viszont tavasszal még nem kapott gólt. A tavaszi harmadik forduló mérkőzésein a játé­kosok többsége lelkesedésével, küzdőképességével tűnt ki. Elsősorban ilyen erényeinek köszönheti a győzelmet a Ferencváros, a Komlói Bányász, a Pécsi Dózsa, s döntetlenjét a Salgótarján és a Szombathely is. A nagy érdeklődéssel várt rangadó, mint már annyiszor, most sem hozott magas színvonalú játé­kot, csupán küzdelmet. FTC—ÚJPEST 2:0 (1:0) Népstadion, 40.000 néző. 42. perc: Sóvári a 16-os sarka előtti területen ki akarta cselezni Kökényt, a szélső azonban elvette tőle a labdát, gyorsan kapura tört és már az ötössel egy magasságban járt, amikor laposan Alberthoz akarta ad­ni a labdát, Várhidi közbe­lépett, el akarta rugr.i a labdát, de olyan szerencsét­lenül ért hozzá, hogy láb­száráról a kimozduló Lung mellett laposan a bal sarok­ba vágódott a labda. 1 :0. Öngól! 82. perc: Rákosi vezette a labdát, mintegy 20 méter­ről nagy erővel rálőtte. A bal sarokba tartó magas lab­dára Lung vetődött, a kapu­fára ütötte és amikor az visszapattant, Albert ráfu­tott és senkitől sem zavar­tatva, könnyedén, hat mé­terről, a kapu közepébe gu­rította a labdát 2:0. GYŐR—TATABÁNYA 1 :0 (0:0) Győr, 12.000 néző. A 65. percben Povázsai három csellel a tatabányai 16-os vonalra játszotta be magát, amikor szabálytala­nul szerelték. Povázsai buk­dácsolva .is lőtt, s a labda Géléi kezéről a kapufára és onnan a hálóba pattant. A játékvezető azonban bele­­fujt az akcióba, s gól helyett szabadrúgást Ítélt a győriek javára. A 18 méteres szabad­rúgást Palotai a sorfal fö­lött remekül megcsavarva, a jobboldali léc mellett küldte a hálóba. SZEGED—HONVÉD 0.0 Szeged, 9000 néző. Fölényben játszott a Bp. Honvéd, sokmozgásos csa­tárjátékkal jutott el az ellen­fél 16-osáig, de nem birt a szorosan záró hazai védelem­mel. PÉCS—DVSC 4:2 (2:0) Debrecen, 16.000 néző, 25. perc: Vári veszélyes, teljesen szabálytalan talpa­­lással vitte el a labdát Gel­­,’lér mellett. A játékvezető nem sípolt és a tovább roha­nó Vári a kimozduló Landi mellett, laposan a kapu jobb oldalába küldte a labdát. 1 :0. 39. perc: A leshelyzetben levő Dunai II futott el Ko­vács mellett és mielőtt Gei­­lér beavatkozhatott volna, éles szögből, 8 méterről, jobb oldalról a kapu bal sar­kába lőtt. 2 :0. 51. perc: Baloldali táma­dásnál Vári kapja a labdát, aki egy csel után 18 méter­ről bombagólt lőtt a bal felső sarokba. 3:0. (Ritkán látott szép gól volt.) KOMLÓ—MTK 2:1 (2:0) Komló, 5000 néző. 15. perc: Gyors labdává' Ivánt küldték támadásba a komlóiak. A csatár elhúzott Danszky mellett, de hosz­­szan szöktetett. Már így tűnt, hogy a labda tuljut az alapvonalon, amikor Dansz­ky beérte és elkaszálta a já­tékost. A 11-esből Szőcs éle­sen a bal sarokba lőtt. 1 :0. 19. perc: Garai szögetet iveit be. Az MTK-védők nem zavarták a komlói csatáro­kat, akik közül a szemfüles Iván 4 lépésről élesen a ka­pu bal oldalába fejelt. 2:0. 65. perc: Egy középen szervezett formás támadás során Bodor a 16-os vona közepénél "légüres" térben kapott labdát. Ügyesen meg­fordult Szőcs mellett, s 12 méterről, nagy lelki nyuga­­j lommal, fél magasan a jobb 'sarokba lőtt. 2:1. DOROG—HALADÁS 0:0 Dorog, 7000 néző. A hazaiak láthatóan ( ki­engedték egy kicsit a Hala­dást, Így próbálták fe!lazí­tani a tömör védőfalat Szar­ka kapuja előtt, de igy sem sikerült. SBTC—VASAS 1:1 (1:0) Fáy utca, 15.000 néző. 22. perc: Salgótarjáni tá­madás futott a pályán, Hor­váth nagy lövését Szentmi­­hályi kiütötte, de Mencze! ott termett és mintegy 14 méterről nagy erővel lőtt a léc alá. 1 :0. 75. perc: Sokáig patto­gott a labda a Salgótarján kapuja előtt, a védők íe1- szabaditottak, a labda Mat­­hesz elé került, aki 20 mé­terről a bal felső sarokba lőtt. 1 :1. Veres Győző megjavítot­ta a középsúlyú lökés világ­csúcsát, tisztán kilökte a 182.5 kilogrammos súlyt, amely az utánmérésné’ 184 kilogrammnak bizonyult. Ez­zel világcsúcsot ért e;, meg­javítva saját 180.5 kilogram­mos világcsúcsát. A HAZAI NB ll-ES EREDMÉNYEK: KELETI CSOPORT Ózdi Kohász-Borsodi Bá­nyász 2:2 (2:0) Nyíregyházi Spartacus- Miskolci VSC 0:0 Kecskeméti Dózsa- Szegedi VSE 3:0 (3:0) Diósgyőri VTK­­Egri Dózsa 2:0 (0:0) Debreceni EAC­­VM Egyetértés 1:0 (1:0) Salgótarjáni Köhász- Bp. Spartacus 4:0 (2:0) Ganz-MÁVAG­­Láng SK 0:0 Bp. Előre—Szolnok 2:0 (1:0). NYUGATI CSOPORT Szákesfehérv. VT Vasas- Erzsébeti VTK 2:0 (1:0) Bpesti VSC-Kaposvári Kinizsi 2:1 (0:0) Pécsi VSK­­Győri MÁV-DAC 0:0 Dunaujvári Kohász- Kőbá. Lombik 6:1 (3:0) Oroszlányi Bányász- Mosonmagyaróvári TE 4:1'(2:0) Zalaegerszegi TE­­Budafloki MTE Kinizsi 3:3 (1:1) Budai Spartacus- Csepel Autó 1:0 (1:0) Csepel-—Szállítók 2:1 (1:1). “Kedves” történetek Rab-Magyarországból EGYRE TÖBB HANG A PROFI ÖKÖLVÍVÁS ELLEN Szerte a világon nagy megdöbbenést váltott ki a legutóbbi két ringhalál, is­mét áldozatokat követelt a profi ökölvívás. Tekintélyes amerikai lapok foglalkoznak ezzel a kérdéssel. A New York Times például meg­jegyzi, hogy az illetékesek "végre álljt mondhatnának ennek az utálatos üzleti vál­lalkozásnak, amelynek-sem­mi köze sincs a sporthoz". Az egykori világbajnok Davey Moore temetése a profi ökölvívás elleni néma tiltakozás volt. A legutóbbi két tragikus haláleset nyo­mán négy amerikai profi ökölvívó úgy döntött, hogy befejezi pályafutását. L. C. Morgan, az elhunyt Moore barátja ezt mondta • "Feleségem, , három kis gyermekem van. Elég volt ebből. Még ma abbaha­gyom . . ." A. Peralta, Ch. Telliver és W. Davis úgy ha­tározott, nem húz fel többé ökölvivókesztyűt. S. Ramos, akivel az el­hunyt D. Moore utoljára mérkőzött, már a második ellenfelét küldte a másvi­lágra. A statisztikusok még jól emlékeznek arra, hogy Ramos 1958-ban Havanában a kubai J. Biancot a nyolca­dik menetben kiütötte. Egy nappal később a kubai ver­senyző meghalt. A ringgyilkos Ramos egyébként kijelentette, hogy az újabb haláleset ellenére sem hagyja abba az ökölví­vást. Mint mondta : tovább-1 ra is bent marad az "üzlet­ben" . . . Más hírek szerint Texas-1 ban be akarják tiltani a pro-| fi ökölvívást. Charles Wilson' parlamenti képviselő tör­vényerejű rendelettel kíván­ja megoldani a problémát. (Ahogy azt a hazai ZSAROLÓ "KISLÁNY" Csinos fiatal leány tért be a múlt év novemberében egy sapkakészitő kisiparos üzle­tébe. — Negyedikes gimnazista vagyok, egy diáksapkára lenne szükségem — mon­dotta az ötvenegynéhány éves kisiparosnak, majd ki­választott egy diáksapkát. A mester hátrament műhe­lyébe, hogy felvarrja a sap­kára a négy aranystráfot. Csodálkozására a leány kö­vette és olyan kihívó módon viselkedett, hogy az már tul­­ment vevő és eladó viszo­nyán . . . így kezdődött a kapcsolat közöttük. A lány néhányszor felkereste a kisiparost, aki­től kisebb-nagyobb összege­ket kapott. December 5-én a sapkakészitő mikuláscsomag­gal várta a leányt. A leány azonban félrelökte az édes­séget. — Vége a játéknak — je­lentette ki komoran. — Ve­gye tudomásul, hogy nem vagyok diáklány. Apám ma­gas rangú rendőrtiszt, én pedig nyomozó főhadnagy vagyok. Csak azért barátkoz­tam magával, hogy megtud­jak egyet-mást. Most pedig előállítom a főkapitányságra. »Később megjegyezte, hogy esetleg eltekintene az előál­lítástól és a nyomozástól, ha a kisiparos bizonyos anyagi áldozatokat hozna. A mester nem tudta miért akarja a leány előállítani, lévén azon­lapokból olvastuk) [ ban békés természetű em­­j bér, aki nem szereti a bonyo­dalmakat, elfogadta a leány ajánlatát. Az 4000 forintot követelt tőle. A sapkakészi­tő azonnal átadott ezer fo­rintot a lánynak, aki eltávo­zott. A következő napokban is­mét jelentkezett a "hátra­lékért", "házkutatást" tar­tott a pénz után. Összesen j 3700 forintot vett át néhány nap alatt a kisiparostól, akit azonban továbbra is zsarolt. A sapkakészitő végre meg­unta a dolgot és bement a főkapitányságra, ahol felje­­jelentést tett az állítólagos nyomozó főhadnagy ellen. Éppen ott tartózkodott, ami-­­kor a szomszédos üzlet tu­lajdonosa — aki tudta, hogy a kisiparos hova ment — felhívta a főkapitányságot és közölte, hogy a lány az üzlet előtt várakozik reá. A megjelent nyomozókkal a lány zavartan szállt be a rendőrautóba. A főkapitány­ságon kiderült, hogy a zsa­roló szélhámosnő t. Elvira 17 éves, volt vendéglátóipa­ri tanuló, aki már kétszer volt büntetve. Édesanyja hír­hedt zsebtolvajnő, ő maga ja v itó i n téze t be n n e ve Ikedet t. Évek óta csavargó, züllött életmódot folytat, olykor hetekig nem ment haza a la­kására. Beismerő vallomása után folytatólagosan elkö­vetett zsarolás bűntette miatt előzetes letartóztatás­ba helyezték. Autósébresztő Svájcban az ország leg­veszélyesebbnek tartott út­kereszteződése Wengi köte­lében van. A stopjelzések és a sebességkorlátozási fel­hívások mellett most a ható­ság hullámlemezt helyezett el a kereszteződés előtt. Ugyanis ezen annál erőseb­ben rázkódik a kocsi, minél! gyorsabban halad, s igy a vezető kellő figyelmezte­tést kap a lassításra. • Prémium — nemdohányzásért Angliában egy hajóépítő üzemben magasabb fizetést kapnak azok az ipari tanu­lók, akik feihagynak a do­hányzással. A hajógyár ve­zetője megrögzött nemdohá­nyos és elhatározta : a fiata­lokat is leszoktatja az ártal­mas szenvedélyről. Heti 10 shilling külön juttatásban részesíti mindazokat, akik nem nyúlnak többé cigaret­tához. ITT HIRDESSEN! yJh. •%.. v '■á.Sv >, < <. > * s'* > , - :• • < • KÉRDÉSEK ÉS FELELETEK AMERIKAI HONOSÍTÁSSAL KAPCSOLATBAN Kérdés: A LABDARUGÓ NB 1 ÁLLÁSA 1. Újpesti Dózsa 16 7 6 3 33:17 20 2. Bp. Honvéd 16 8 4 4 37:20 20 3. Ferencvárosi TC 16 8 4 4 27:19 20 4. Győri Vasas ETO 16 8 4 4 23:18 20 5. MTK 16 7 5 4 29:24 19 6. Dorogi Bányász 16 5 7 4 21:17 17 7. Szegedi EAC 16 6 5 5 10:20 17 8-9. Tatab. Bányász 16 5 5 6 17:17 15 8-9. Vasas 16 4 7 5 19:19 15 10. Pécsi Dózsa 16 4 7 5 20:22 15 11. Debreceni VSC 16 3 8 5 18:28 14 12. Komlói Bányász 16 3 7 6 18:24 13 13. Salgótar. Bányász 16 4 4 8 17:23 12 14. Szornbath. Haladás 16 2 3 11 10:31 7 KÖLTÖZNEK AZ ANGOL KORONAGYÉMÁNTOK. Az angol korona felbecsülhetet­len értékű ékköveit a londo­ni Towerből a közeli Water­loo laktanya betonpincéibe költöztetik. A Towerben évente 750.000 turista tekin­ti meg az ékköveket. Emiatt a Tower őrsége és a Scot­land Yard detektivjei örö­kösen aggódnak a kincsek épségéért. A koronaéksze­rek számára készülő uj he­lyiség megépítse 220.000 fontba került. • A LEGNAGYOBB teafo­gyasztók a világon az ango­lok, évi 4.5 kiló teafejadag­gal. Második helyen az írek , állnak, évi 3.8 kilós átlaggal. Az újságból olvastam, hogy egy gengsztert, aki több mint 50 évig az Egye­sült Államokban élt és 30 évvel ezelőtt amerikai pol­gárjogot nyert, rövidesen deportálni fogják az ország­ból. Hát lehetséges az, hogy valakit, aki egyszer polgár­levelet kapott, deportálja­nak? Felelet: Ha a bíróság megállapít­ja azt, hogy valaki úgy sze­rezte meg az amerikai po!-j gárságot, hogy fontos kér-1 désekre szándékosan hamis választ adott, a honosítás kezdettől fogva érvénytelen­né válik és a polgárlevél semmisnek tekintendő. Anél­kül pedig mindenki idegen polgár. Az ilyet a törvény­ben meghatározott okok miatt deportálhatják, tekin­tet nélkül arra, hogy mennyi ideig tartózkodott az ország­ban. Kérdés: Több mint 5 évvel ezelőtt érkeztem az Egyesült Álla­mokba bevándorlóként, fe­leségem és fiam kíséreté­ben. Rövidesen honosításért szeretnék folyamodni és azt kell tudnom, hogy az én ho­nosításom kihat-e a csalá­domra is? Felelet: Az ön honosítása nem változtatja meg nejének ál­lampolgárságát, akinek a saját nevében kell kérelmez­nie az amerikai polgárjogot. Önnel együtt bevándorolt fia csak az esetben lesz au­tomatikusan polgár, ha úgy ön, mint neje már amerikai polgárokká váltak, mielőtt a fiú a 16-ik évét elérte volna. Ha ló és 18 év kö­zött van, Ön kérheti fia hono­sítását is, de ha a fiú 18 év­nél is idősebb, a saját névé-j ben kell kérnie a polgárle­velet. I Kérdés: A magyar forradalom ide­jén elhagytam szülőhazámat és később sikerült az Egye­sült Államokba bevándorol­nom. Még Magyarországon kényszeritettek arra, hogy a kommunista pártba lépjek. Ezt meg is mondtam annak az amerikai konzulnak, aki a vízumot kiadta, amikor kérdezték tőlem, hogy tagja voltam-e a kommunista párt­nak. Most, amikor honosítá­somat szeretném kérni, úgy látom, hogy az arra vonat­kozó űrlapon több kérdésre kell felelnem a kommunista párti tagsággal kapcsolat-! ban. lehetséges volna az, hogy kikényszeritett tagsá­gom megakadályozza azt, hogy amerikai polgárságot szerezzek? Felelet: Amikor amerikai beván­dorlói vízumot »kért, bizo­nyára sikerült az amerikai konzult meggyőznie arról, hogy nem lépett önszántá­ból a kommunista pártba. A bevándorlási törvény é-:eí­­mében tehát nem volt ki­zárható az országból. Ha it­teni megérkezése óta jó ma­gaviseletét tanúsított és az amerikai »kormányformának őszinte hive, nem valószínű, hogy honosítása elé komoly akadályt gördítsenek. Való­színű azonban, hogy ismé­telten felteszik majd a kér­déseket, amelyeket az ame­rikai konzul annak idején Önhöz intézett. Mindeneset­re csak az igazat vallja. Kötélypályát terveznek a visegrádi hajóállomás és a Fellegvár között. A tervek szerint a kötélpálya hossza 550 méter lenne, a szintkü­lönbség 220 méter, a menet­idő 5 perc. A négyszemélyes kabinok 30 másodpercen­ként indulnának, egyen­ként 60 méter távolságban. Idegenforgalmi szempont­ból nagy fontosságúnak tart­ják a kötélpálya megépíté­sét. i RENDES e's SZOPÓkÁS CIGARETTA > Macdonald gyártmány f KANADAI GYÁRIPAROS 1858 ÓTA Az évfordulók ünnepi alkalmára szerezzünk be szeszesitalokat a G & W cégtől, Kanada legrégibb szeszfőzdéjéből. EST 0 ' 1032 irt use ro» ove» us tSTABUSHlO .8)7 sSköl/ 'IST“ fH FINEST SCOTCH WHISKY 1 VODKA I ^b/úb/tn.'&'ruJiirrs.jé*» tyvoaindám 'Satunál M..M 9 OtSTILLCNS *VrooucX' or ■ j*icon. ano BOTTLCO COHTfwTS SCOTLAND (Í^vl OUNCES T^Sllpr- 1 1 WJm DRY GIN W5 WU6 «5 nmet tr cooduhm i mm untre* lOIONTO. CANADA Értékes nagy kanadai Minél jobban ismeri a A Skol fényes tiszta Gondosan kiválasztott im­whisky, melynek könnyű, Scotch-ot, annál jobban vodka. De ne hívja portált alkatrészek és fi­kedvelt ize van. fogja szeretni a Ballan- vodkának... hívja nőm kanadai gabona tine's-t. Skol-nak. biztosítják rendkívüli száraz izét. Vegye igénybe segítségünket az ünnepélyes vendéglátáshoz. GOODERHAM & WORTS MEGNYÍLT a SPORT GARAGE 677 Adelaide Street, W. - Telefon: 363-4761 General javítás, európai, sport, amerikai és kanadai autókon Specialisták: karburátor, gyújtás és autóelektro­mos javításban. TULAJDONOSOK: MAKRAY K. ÉS MARTIN L. 1963 RAMBLER AMERICAN S229500 KANADA LEGOLCSÓBB ÉS LEGJOBB AUTÓJA. TELJES GARANCIA. KÖNNYŰ FIZETÉSI FELTÉTELEK. LEGMAGASABB ÁRON BEVESSZÜK RÉGI AUTÓJÁT. INGYENES BEMUTATÁS. JÖJJÖN BE HOZZÁNK ÓCSKA AUTÓJÁVAL ÉS AUTÓZZON HAZA EGY ÁLOMSZÉP RAMBLER AMERICAN-NAL. 10 SZÁZALÉK LEFIZETÉS ELSŐ RÉSZLET JUNIUS 15-ÉN P1NEGB0VE MOTORS LTD. 4TH LINE AT SPEERS ROAD OAKVILLE. ONT. VI 5-6071

Next

/
Oldalképek
Tartalom