Kanadai Magyarság, 1962. július-december (12. évfolyam, 28-51. szám)
1962-12-22 / 50. szám
Még jőni kell, még jőni fog, Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán. Vörösmarty Authorized as Second Class Mail by the Post Office Department Ottawa and for payment of postage in cash. Edited and Published at 996 Dovercourt Road, Toronto Phone: LE. 6-0333. XII. évfolyam, 50. szám. Vol. XII. No. 50. PRICE 10 CENTO Canada’s Largest and Oldest Weekly in the Hungarian Language ARA; 10 CENT Szerkesztőség és kiadóhivatal 996 Dovercourt Road, Toronto Telefon: LE. 6-0333. Szerkeszti: KENESEI F. LÁSZLÓ Toronto, 1962. december 22, szombat wsmmmrn Karácsonyi levél Magyarországra! Kelt a kanadai Torontóban, 1962. december havában IRTA : KENESEI F. LÁSZLÓ ' A közelmúltban, egy filmet (televíziós darabot) láttam Magyarországról. A film, hónapokkal, esetleg egy évvel ezelőtt készülhetett, tehát feltétien hűséges, megbizható, az igazságnak megfelelő képet ad a mai magyarországi helyzetről. A filmet gyártó vállalat angol, riportere amerikai, az egész film tendenciája jószándéku — azt akarja bizonyítani, hogy hat évvel az Októberi Forradalom után, ma Magyarországon sokkal jobb a helyzet, mint azt megelőzőleg volt. A filmgyártó szándékával nem szállók vitába — bár tehetném, mert szerintem már az is bűn, ha valaki a mai magyarországi rendszert — mielőtt annak jószándékáról meggyőződött volna — szalonképessé, elfogadhatóvá akarja tenni. A filmet bemutató televíziós társaság filmgyártói azonban, akaratuk ellenére is, jó szolgálatot tettek a magyar népnek és az egész civilizált világnak, mert akik a képet látták, azok saját szemükkel győződhettek meg az igazságról, láthatták, hogyan él ma valójában a magyar nép a "szocialista" rendszernek csúfolt Magyarországon. Reám, a film látása szörnyű hatással volt. Teljesen összetört a lelkem, amikor a képernyő előtt megláttam a kolhozba kényszeritett magyar paraszt arcát, amelyből Krisztus szenvedő szemei tekintettek reám. Mellette ott volt egy kis öreg parasztasszony, aki egy drótkerítéssel körülzárt kis területen három tyúkját és két sovány kis malacát etette —, mert csupán ennyit hagyott meg nekik a kommunista rendszer. S ekkor lelki szemeim elé tárul egy másik kép. Visszamegyek a múltba, 20, 30 évre és nézem a saját földjét művelő magyar parasztot, amint fogja az ekeszarvát, keményen, öntudatosan — magabizóan — szántja a saját földjét, majd szórja bele a buzaszemeket, amelyből az áldott, Ízletes kenyér került a terített asztalokra. Látom a fehérre meszelt somogyi, baranyai és vasmegyei parasztházakat, amelyben a világ legderekabb, legbecsületesebb népe lakott. Az a nép, amely átvészelte a tatárjárást, a 150 éves török hódoltságot és a több százéves Habsburg uralmat. Képzeletben látom a Föld legszebb, legtarkább népviseletét, a magyar parasztlányok szüzi-tiszta tekintetét és hallom a kis magyar templomok harangszavát, amely úgy cseng a fülemben, mintha csak tegnap hallottam volna. Látom az Istenét és hazáját szerető, ünneplőbe öltözött magyar népemet, amint betér a templomba imádkozni és hallom papjaink imáját, amint Isten áldását kérik a mi sokat szenvedett népünkre. Aztán ismét visszazökkenek a mára, a valóságra. Sokezer kilométerre, távol a kedves szülőföldtől, emlékeim ismét bezáródnak, megtörlöm könnyes szemeim és tovább nézem a mai Magyarországon forgatott filmet. Látom a pesti villamosra várakozó embereket : asszonyokat, gyermekeket, kopottan öltözött munkásokat, "tisztviselőket" — szinte nem lehet egyiket a másiktól megkülönböztetni, úgy szálltak be a sárga villamoskocsikba, mintha temetésre mentek volna. Ennyi mosolytalan arcot még soha nem láttam. Egy nép boldogtalansága, szenvedése volt ezekre az arcokra Írva. Aztán a film bemutatja azt is, amint a megtört, koravén asszonyok, akiknek tekintetében ott vibrált az éhség, a vágy egy nagyobb darab ennivaló után, betérnek az üzletekbe vásárolni. Ezeknek az asszonyoknak a szegénységét, boldogtalanságát, a világ legjobb színészei sem tudták volna élethüebben eljátszani. Vádirat ez a film az egész kommunista rendszer ellen, amely Oroszországban már 45, Magyarországon pedig több mint 15 éve ül a nép nyakán és amely rendszer már régen bebizonyította, hogy nem tud jobb, emberségesebb életet biztosítani az embereknek, nem tud még olyat sem, mint az annyit gyalízott "kapitalista, a magántulajdon alapján álló rendszerek" nyújtanak. Egy Karl Henrich Marx nevű alak, akit beteges hajlamai miatt kizártak az egyik német egyetemről, felállította a marxizmus elméletét. Egy csomó hazug, ostoba firkálmánnyal megteremtette az úgynevezett "tudományos szocializmust", amely nem egyéb, mint fából vaskarika. A marxi elméletet a nyugati világ munkás pártjai sohasem fogadták el. Az angol, svéd, dán már egy fél évszázaddal ezelőtt, a nyugatnémetországi és más munkás pártok pedig a második világháború u*án tagadták meg a marxi elméletet, amely szerintük sem más, mint egy egzaltált lélek beteges ábrándja. Marx Das kommunistische Manifest címmel, 1848-ban egy kiáltványt tett közzé (amelynek értelmesebb részeit egyébként Engels irta), amiben a dolgozó társadalom (proletáriátus) gazdasági és hatalmi elképzeléseit fekteti pontokba. Marx szerint a kapitalista szervezetien termelés okozta nyomor a proletársorba süllyedt tömegeket osztályharcra kényszeríti. Ezek győzelme majd elsöpri a kapitalizmust és megteremti a kollektiv társadalmi rendszert. Marx egy másik könyvében a Das Kapital (A tőke) első kötetében, már azt ígéri, hogy a "szocializmus" rendszerében felépült társadalom, a kollektiv termelés eredményeként, minden dolgozónak "magas életnívót" fog biztosítani. Marx —, akinek egyébként úgy gazdasági, mint történetfilozófiai elméletét már a 19. század legkiválóbb tudósai elvetették, arra nem ad választ —; mikor éri el a marxista rendszerben élő munkás, ezt a "magasabb" életnívót: 50—100 vagy ezer év múlva? A marxi elméletet egyedül az orosz bolsevisták vették át, akik Lenin, majd később Sztálin vezetésével — ezt a politikai abszurdumot — az egész világra rá akarták kényszeríteni. Magyarország 1945 óta ennek az átkozott rendszernek az áldozata. A kommunista rendszer rossz mivoltáról szerintem már a műveltebb szovjet emberek is meggyőződtek. Helyenkint már nyíltan kifejezést mernek adni azon véleményüknek, hogy az egész marxi-lenini ideológia megbukott és hogy a nyugati életforma sokkal magasabb életnívót biztosit a munkásnak, mint a kommunista-államkapitalizmus. Ezt az ébredő lelkiismeretet azonban ma még elnyomják a dogmához ragaszkodó, műveletlen vezetők, akik jelenleg a hatalommal rendelkeznek. Ha egyszer majd az értelmesebb réteg kerül a Kremlben hatalomra, rögtön megkezdődik a bolsi csődtömeg felszámolása, először Oroszországban, majd ezt követően Magyarországon és a többi csatlósországban is. Mindez azonban még messze van. Talán évek, hoszszu évek kellenek, telnek el addig, amíg a magyar nép ismét visszanyeri szabadságát, saját fejével gondolkozhat, félelemmentesen rendezheti be életét. De mi történik addig? Sajnos, a mai Magyarországon már alig születik annyi gyermek, amennyi felnőtt meghal. Az anyák nem szülnek, mert a munkájuk mellett nem érnek rá gyermeket nevelni, másfelől pedig saját maguknak sem tudnak lakást biztosítani. Egyébként is a kommunista társadalmi rendszerben elveszíti értelmét az élet, mert kiölték az emberekből az egyéni vállalkozás, az önálló alkotás szellemét. Mindenki csak a mának él, mert senkisem értékeli semmire sem a holnapot. A mai Magyarország népe már elfáradt. 17 év szenvedése, megpróbáltatása kiölte belőlük a hitet, az optimizmust. Pedig az életösztön ennek ellenére is kell, hogy diadalmaskodjon a letargia felett. Immanuel Kant, a nagy német filozófus, akit korunk legnagyobb filozófiai mesterének tartanak, egyik munkájában ezt Írja, hogy "semmi sincs ezen a világon, ami feltétlenül jónak lenne nevezhető, csak a jóakarat". Sajnos, éppen ez a jóakarat hiányzik a kommunista társadalmi rendszer mai vezetőiben. Mert, ha a jóakaratnak, vagy a becsületnek a szikrája is élne bennük, úgy már rég felhagytak volna a kommunista maszlag erőltetésével, amely Magyarország és minden más vasfüggöny-mögötti nép számára csak nyomort, lelki és testi rabszolgaságot hozott. Kant —, ellentétben Marx-szal — hitt egy erkölcsi világrendben. Nem tagadja Isten létezését sem, akit a "legfelsőbb lény"-nek nevez, aki az igazságos Ítéletet kiméri. Marx, tagadja magát az erkölcsi rendet, a magánélet tisztaságát is. Ez érthető az ő esetében, mert Marx, a magánéletében is erkölcstelen, rongy ember volt. Már fiatal korában meglopta diáktársait. Hogyan is tételezhető fel, hogy egy ilyen személy által megfogalmazott, megteremtett gazdasági és politikai elmélet jó legyen? Minden irodalmi alkotás (legyen az politikai, vagy tudományos) — pontosan annyit ér, amennyi erkölcsi értéket annak Írója, alkotója fel tud mutatni. Marx-nak nem volt semmiféle erkölcsi alapja, igy alkotásai is értéktelenek. Egy uj erkölcsi világrendet, egy felsőbbrendű társadalmi rendszert —, amiről a kommunisták annyit beszélnek — csak felsőbbrendű emberek képesek megteremteni. A kommunisták azonban éppen azt a társadalmi réteget irtják, pusztítják, amelyik igyekszik, igyekezett ezeket a felsőbbrendű emberi ideálokat megközelíteni —, vagyis az értelmiséget, az egyházi és tudományos élet kiválóságait. Ezeket irtották ki Leninék—Sztalinék Oroszországban, Rákosi és bandája pedig Magyarországon. 1945 óta Magyarországon a bűn és az alvilág üli nászát. Több mint ezeréves történelmünk folyamán, soha annyi ártatlan embert nem öltek meg — sokszor a legbrutálisabb eszközökkel —, mint az elmúlt 17 év alatt. Az említett filmvállalat, most azt akarja bizonyítani, hogy mindez már a multté, a helyzet megváltozott. Sajnos, ennek éppen az ellenkezőjéről sikerült bennünket meggyőznie. Azért Írom, hogy sajnos, mert mi emigrációs magyarok lennénk a legboldogabbak, ha tényleg változás állott volna be a hazai politikai és gazdasági életben. Ám Kádár és társainak itt a nagy alkalom, hogy mind ezt megcáfolja. Tegyen bizonyságot jószándékáról azzal, hogy most Karácsony előtt kinyitja a magyarországi börtönök és internálótáborok kapuit és szabadonbocsátja az összes politikai elitéiteket. KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET Tudom, hogy Kádár János és társai nem hisznek Istenben, igy nekik dőreség volna a betlehemi csillag szelid fényéről beszélni. Pedig, ha ismerik a marxizmus történetét, úgy emlékezniük kell arra, hogy maga Marx is Krisztust tekintette mintaképéül — persze minden vallási mitosz nélkül —, bármily profánul hangzik is ez. Lehet, hogy Kádár mind ezt nem tudja, de az nem is baj. Arra azonban föitétlen emlékezik, amikor őt, vagy társait, az általuk annyira gyűlölt Horthy-rendszer börtönbe zárta, mert kommunisták voltak. Bár ez a börtön megközelitőleg sem volt olyan kegyetlen és sivár, mint Rákosi és a "népidemokrácia" börtönei, amelynek maga Kádár is előzőleg börtön őre volt, mint belügyminiszter, később pedig rabja, mint "kommunista elhajló". Rákosi és társai ezidőben azt panaszolták, hogy valakit politikai okokból elitélni és fogvatartani a legnagyobb bűn és gyalázat". Nos, ezt a BŰNT azóta Kádár és elvtársai ezerszer nagyobb kegyetlenséggel űzik és még a fiatalkorú gyermekekkel sem tesznek kivételt. Melyik volt tehát a zsarnokibb rendszer, a Horthy, vagy a Kádár? Bizonyítsa be Kádár, hogy humánusabb ember, mint az annyit gyalázott Horthy volt? Kezdje azzal, hogy azonnal szabadon enged minden politikai elítéltet ! Tegye meg ezt Kádár János! Tegye meg ne csak a "fenyőfa ünnepe" miatt, amely mégis csak valami lelki nyugalmat lop majd a szivébe, hanem tegye meg az édesanyja — vagy annak emléke kedvéért —, aki minden ember számára kell, hogy a legkedvesebb legyen. Mert tudom, hogy ő érte is sirt egyszer vagy többször az édesanyja, amikor be volt zárva és hiába várta haza. Sirt talán ugyanúgy, ahogy azok a magyar édesanyák sirnak, akiknek gyermekét, férjét, most Kádár János tartja fogva. Legyen EMBER Kádár János és ne tetőzze tovább a szerencsétlen magyar nép szörnyű szenvedését— 17 évvel a második világháború után. Hallgasson most az egyszer a szivére, ne az eszére, amelyből talán nem kapott túlsókat a Teremtőjétől, amiért azonban nem kell szégyenkeznie, Sztálin sem volt okosabb. Egyébként sem mindig az ész csinál csoda dolgokat, hanem a lélek, vagy a jószándék. Szárítsa fel a magyar anyák, feleségek, apák és gyermekek könnyeit, adja vissza nekik szeretetjeikét, akik úgyis ártatlanul vannak bezárva! Gondoljon a "legnagyobb magyarra" Széchenyi Istvánra, aki azt mondta: "Mi magyarok oly kevesen vagyunk, hogy még az apagyilkosoknak is meg kell bocsájtanunk". A magyarországi börtönök politikai foglyai pedig nem is gyilkosok. Rendes, derék emberek, akiknek legfeljebb az a "bűnük", hogy jobban szeretik hazájukat, mint a kommunisták, vagy másképpen képzelik el a magyar jövőt, mint Kádár és társai. — Tehát, miért bűn ez? A történelem szekere sűrűn változik: akik ma felül vannak, holnap esetleg már alul lesznek. Akiket ma politikai barátainknak tekintünk, holnapra talán már halálos ellenségeink lesznek. így volt ez a múltban, igy lehet a jövőben is! Ennek igazságát senkisem tagadhatja. És ha ez igy van, akkor ismét kezdjük élőiről egy politikai változás esetén a magyarok akasztását, bebörtönzését? Nem! Soha többet nem akasztunk — politikai okokból magyarokat. Ezért már most kell előkészíteni a talajt a megbocsájtásra. Kezdje el ezt azonnal Kádár János. Kezdje azzal, hogy haza enged minden politikai elítéltet! Ha ezt megteszi —, ami egyébként saját érdekét is szolgálja —, akkor elhisszük, hogy változás történik Magyarországon. 16 millió magyar vár erre a változásra. 16 millió, amelyből sajnos, több mint 5 millió él a határokon kívül, főleg azért, mert mindig egymásban kerestük az ellenséget. Legyen egyszer már vége a testvér-gyilkolásnak ! Ne kutassuk, hogy ki volt a hibás, csak hagyjuk abba ! Kádár Jánosnak is rá kell jönnie arra —, amire mi emigráns magyarok már régen rájöttünk —, hogy csak játékszer vagyunk a nagyhatalmak játékában. Magyarország sorsa, jövője semmit sem jelent Kelet és Nyugat vetélkedésében. De a magyar összefogás, testvéri megbocsájtás szellemében egymásra talált magyar népet azonban, a világ összes ördögei sem tudják elpusztitani. Erre gondoljon Kádár János és cselekedjen. — Cselekedjen, amig nem késő! Tegyen jóvá valamit bűneiből. Erre kéri egy magyar, aki hosszú évek óta él az emigrációban, mint az örök magyar széthúzás, testvérgyűlölet áldozata. Erre kéri: KENESEI F. LÁSZLÓ
