Kanadai Magyarság, 1962. július-december (12. évfolyam, 28-51. szám)
1962-12-08 / 48. szám
XII. évfolyam, 48. szám, 1962. de«. 8, szombat KANADAI MAGYARSÁG Nyílt-téri közlemény A Torontoi Magyar Ház tagsága és vezetősége szükségesnek tartja a Magyarság felvilágosítása céljából a következők közlését: Már hónapok óta rágalmazó hadjárat van folyamatban a Torontoi Magyar Ház tagsága és vezetősége ellen, amelynek során különösen két volt — sok zavarcsinálásuk miatt — már régebben kizárt tag nyilvános helyeken és egyéb csoportosulások alkalmával vádakkal illeti ezt az erkölcsi magaslaton álló Egyesületet. Ezeket a vádakat bíróság elé vitték ezek a volt tagok. A vádak mindegyikét a Honourable J. Hughes biró ur, 1962. október hó 25-én megtartott tárgyalás alapján meghozott Ítéletével alaptalanoknak minősítette. A biró ur a Némedi Sándor és Élles Zsigmond által megindított bírósági eljárást meg szüntette és Némedft és Éllest a felmerült perköltségek megfizetésére utasította. Minden egyéb, ezzel az üggyé kapcsolatos híresztelés valótlanság és minden jóérzésű honfitársat arra kérünk, hogy azokat — mint a magyarság egységének megbontására alkalmas törekvéseket - visszautasítani szíveskedjék. A Torontoi Magyar Ház vezetősége (A fentiekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség.) Iszákos állatok M. Prewyt amerikai orvos hosszú időn át vizsgálta az állatokat. Észrevette; hogy a kutyák végigjárják a bárokat és whiskyt kunyerálnek. A méhek, ha italt kapnak, megfeledkeznek a méz-gyűjtésről. A sertések és a madarak is szeretik az itókát. Csempésző medve-Robert Beilina medveszeíiditő egyik medvéjének ketrecében hetven órát és negyven karkötőt csempészett Finnországból Ausztriába. A ketrec a vámvizsgálatot megúszta, de amikor a medveszel id i tő az órákat bevitte a bécsi zálogházba, leleplezték és elkobozták tőle a csempészárut. COLUMBI MAGYAR UTAZÁSI IRODA 420 Spadina Ave. Toronto EM. 2-3122 Hajó, repülő, vonat és busz jegyek részletre is. Olcsó kiránduló jegyek. Kanadai útlevél, USA áttelepülések intézése. Látogatási vizűm Magyarországra kupon nélkül is. Hozassa ki magyarországi hozzátartozóit látogatóba. Közjegyzői iroda, hazai válóperek, okiratok, hiteles fordítások. IKK A KÖZPONTI BEFIZETŐ HELY. OKTALAN TANÄCSADAS. MANN & MARTEL REAL ESTATE — 492 COLLEGE STREET PALMERSTON BOULEVARDCN: Egyedülálló duplex, 10 szoba 4 konyha,, 3: fürdőszoba, privát oldalbehajtó, 4 garázs. 6 szoba teljes bútorzattal $250 havi bevétellel és 5 szobás elegáns földszintes apartment a tulajdonosnak. $4.000-al csökkentett ár. Ezt okvetlen meg kell nézni. BLOOR FELETT A BRUNSWICKON: 2 szomszédos egyedülálló téglaház, összesen 25 szoba 5 fürdőszoba, kis apartmentenként kiadva. Ez még ma is biztos jövedelmet jelent a tulajdonosnak. Néhány ezer dollár lefizetés elégséges. HÍVJON BIZALOMMAL ES NE FELEDJE: "SZERENCSÉJE ŐRÖK, HA HÁZUGYNÖKE TÖRÖK" IRODA : WA. 4-0735. LAKAS : WA. 1-034B Török György CHOLKAN REAL ESTATE 527 BLOOR STREET, WEST, TORONTO, ONT. HÁZAK Bloor Street felett 8 szobás téglaház, 5 szoba a földszinten, 3 szoba az emeleten. Dupla garázs. Szép játszókért. A ház kifogástalan állapotban. Lefizetés $2.000, teljes ár $17.000. Walmer Road. 4 egyedül álló tég-laház, nagy kerttel, privát autóbejáró, garázs. Lefizetés $5.000-től. APARTMENT BUILDING 13 Apartment rentelve $12.600 évi bevétel. Teljes ár csak $65.000, lefizetés $10.000. Nagyon olcsó, -még ma hívjon telefonon. Magyar restaurant a Bloor Streeten. Heti $1.000 garantált bevétel. Családnak gyönyörű megélhetés. Tulajdonos Európába megy. HA Jó HAZAT AKAR VENNI. AKKOR GALÁNTAYHOZ KELL MENNI! GALÁNTAY PÁL, LE. 24404. JANUÁR 1-ToL KEZDÖDÖLEG A PHOTO CO-OP UJ NEVE: 'Pkotofll.LS. (Multiple Listing Service) Fényképes nyilvántartási szolgálat. TANÁCSKOZZÉK A TORONTOI INGATLAN FORGALMI TESTÜLET TAGJÁVAL (TORONTO REAL ESTATE BOARD) Műsorok - Meghívók - Felhívások — ÜZLETI LEVELEK NYOMÁSÁT, ELKÉSZÍTÉSÉT olcsón, szép kivitelben vállaljuk. Hungarian Press Limited 996 DOVERCOURT ROAD, TORONTO 4. TELEFON: LE. 6-0333. Angol hirdetőinknél is hivatkozzék a Kanadai Magyarságra. Ha nem tud angolul, kérjen tolmácsot kiadóhivatalunktól, ingyen és szívesen állunk rendelkezésére. Ez történt még MEGHALT WILHELMINA VOLT HOLLAND KIRÁLYNŐ Wilhelmina volt holland királynő, aki több mint 50 esztendeig uralkodott Hollandia trónján s aki 1948- ban - lemondott egyetlen -leánya javára, 82 éves korában apeldoorni birtokán meghalt. A már különben is végelgyengülésben szenvedő király-nőt álmában érte a halál, melynek közvetlen oka váratlan szívroham volt. Jan de Quay holland miniszterelnök nyilatkozata szerint a holland nemzet nagyasszonyát vesztette el. "Mindnyájunk szivében úgy fog élni emléke, mint valamennyiünk édesanyja". lemondása óta a volt királynő visszavonult életet Dr. Cserepka I. Margit értesíti betegeit, hogy rendelőjét áthelyezte. Uj cim : 350 BELLANY ROAD (a Lawrence-tőí délre) TELEFON: 266-2509. SCARBOROUGH, ONT. Karácsonyra GYERMEKEINEK szerezzen örömet. Vételkötelezettség nélkül tekintse meg üzletünket, ahol a legmodernebb gyermekjátékok között választhat. The Craftsman 16 DUNN STREET, NORTH, OAKVILLE, ONTARIO. TELEFON: 845-7752. AUTÓJÁT JAVITASSA SZAKEMBERREL I Ne üljön fel e hangzatos szavaknak. BARTHA BÉLA ÉS F. PETET Nagy kanadai gyakorlattal, garanciával végez minden munkát. Hozza kocsiját a magyar autójavító özembe BLOOR AUTO RITE GARAGE 296 BROCK STREET ( Dundas—College) Telefon: 531-1305 SZŐNYEGEIT, FÜGGÖNYEIT Ml ÚJJÁVARÁZSOLJUK TEGYEN EGY PRÓBÁT í Baker CARPET Cleaningco. sim) LE.7-41 31 ,^HightbourneAve. Tagja a National Institute of Rug Cleaning-nek. ............ Minden HANGSZER- grrsgSBc a * 1 Harmonika, hegedű, gitár, mandolin Eure 'en import. Haszní. 1 ha: euróoai PIÁN ’<!"'• legjobb minő 'egaia«. b árak Kanadában. Magyar népicitera ható. REmClifcl ju ii mminruiu HOUSE OF MUSIC 561 Queen Street, West, Toronto, Ont. EM. 3-1966 VANCOUVER Vásároljon magyar hanglemezt a legnagyobb választékból! Kérje a legbővebb magyar Hanglemez érjegyzéket. — Magyar cigaretta-féleségek. MAGYAR KÖNYVESBOLT J. LEMKE 995 Granville Street, Vancouver, B- CTelefon: MU. 4-5019 élt és csupá-n a vallásosságnak és a jótékonyságnak szentelte napjait. A második világháború alat-t, mikor a németek megszállták Hollandiát, Kanada felajánlotta W-iibelrnina király n őn e k vendég sze retet ét, Ő azonban úgy döntött, hogy Hollandia felszabadulásáig .Angliában marad. Ismeretes, hogy az első világháború után II. Vilmos német császárnak politikai menedékjogot nyújtott, aki élete végéig a hollandiai Doornba-n élt. Wilhelmina apja hali-áfa után már 10 éves korában a trónra lépett s amíg 18-ik évét el nem érte, édesanyja volt a gyámja. 21 éves korában fé-rjhezment Hendri-k meoklenburgi herceghez s ebből a házasságból származik Julianna, a jelenlegi holland királynő. Hendrik 1934jben halt meg, házasságuk nem volt boldog. • OLASZORSZÁGBAN ÁLLAMOSÍTJÁK A VILLAMOSÁRAM TERMELÉSÉT Az olasz parlament alsóháza hosszú vita után -nagy többséggel elfogadta a villamos áram termelésének államosításáról szóló törvényjavaslatot. (371 szavazattal 57 ellenében.) A szenátuson már korábban átment s most már csak a -köz-társaságii elnök jóváhagyása van hátra, ami egyszerű formaságnak tekinthető. A törvényjavaslatnak ilyen nagy többséggel -történt FESTŐI KŐTEMPLOM AZ ISLE OF ORLEANSON LEVŐ ST. -PETRONILLE-BEN. Ez az épület jellemző e kis sziget régi stilusu építkezésre és egész jellegére. St. PetronÜle a Szent Lőrinc folyam egy szigetén fekszik Quebec városától néhány mérföldre északkeleti irányban. Van rajta néhány 300 éves, még francia időkből származó szélmalom is. Itt még láthatunk ökrösszekereket, kenyérsütőkemencéket és az asszonyok régi festői francia világbeli ruháikat hordják. Canadian Scene megsza vazásá t Amin tore Fan fani olasz miniszterelnök -nagy győzelmének minősítik. A jobboldali pártok ellenzésével szemben Fanfani a szocialista szavazatokra támaszkodott. A szocialista pártoknak ugyanis legfőbb programjuk a villamos áram termelésének , államosítása volt. A törvénynek nagy szépséghibája, hogy azt a kommunista szavazatok is támogatták. Reméljük, hogy Fanfani miniszterelnök nem fog e támogatásért segédkezet -nyújtani a -kommunistáknak, akikből egyre jobban -kiábrándul az olasz nép. APRÓHIRDETÉSEK Jeligés hirdetésekért kétszeres díjat számítunk. E rovatban közölt hirdetések ára négy sorig $1.00, minden további sor 20 cent. LESLIE'S LION Service Station, 769 BATHURST ST. Mindenféle szerelési és automata transmisszió javítást vállalunk. Telefon: LE. 2-4072. KÜLÖNFÉLÉK MUNKÁT KERES j Megérkezett j kiadóhivatalunkba ; • GHYCZY ZSUZSANNA • j nagysikerű regénye: • ! A VÁROS I I ÁRA: $3.00 : * • \ (plus 10 cent posta- • I költség.) : "A valódi óra, ókszer örökös'". Vásároljon a volt budapesti Szondy utcai szakképzett órás és ékszerésznél, BUDAPEST, 341 Spadina Ave. Toronto. EM. 6-2016. i EDITH I : NŐI FODRÁSZ : ÉS KOZMETIKAI SZALON: X Előzékeny kiszolgálás, perfekt * X hajfestés minden szinben. Dauer X X már 5 dollártól. Frizurák ízlés X X után készülnek a legmoderneb- X X bek is. Tökéletes arckezelés, X X szempilla festés, manikür stb. X X Várni nem kell. —- Nyitva hét- X Z köznap 9—7.30-ig, szombaton X x 7—4.30-ig. : : 523 BLOOR STREET, W.,: TORONTO. • TELEFON: LE. 5 4773. • «••••••••••••••••••••••••••••a« Költöztetést J 15 éves szakmai gyakorlattal j csukott 3 tonnás teherautóval, ! garanciával, helyben és vidékre I vállalok. ♦ JOHN RUFF, Tel.: CH. 7-4452 HÁZASSÁG Judy Florist 347 SPADINA AVENUE, TELEFON: EM. 3-9661. MAGYAR NÉPIÉS TÁNCZENEKAR esküvőkre, bálokra, társas összejövetelekre megrendelhető, Torontón kívül is. 271 ALBANY AVE., TORONTO. TELEFON: 766-6776. ( 9-től 1 -ig ) Ha élettársat keres, hívja fel bizalommal ISABEL házasságközvetitő irodát, 1599 Bathurst, Apt. 13. Hölgyek részére 30 éves korig a közvetítés díjtalan. Appointment este 6.30-tól 9-ig. RU. 1-6562 telefonszá-Állandó munkával rendelkező, 58 éves, józanéletü férfi, hozzáillő nő ismeretségét keresi házasság céljából. Szives megkeresést "Megbecsülés" jeligére a kiadóhivatalba kér. GYERMEKGONDOZÁS Szer ■ 'rtes házamban gyermekek nappali yc 4ozását vállalom. Tel.: 537-2273? Ruhav.'rrást, át,-.aki« ást hozott any^jból vállalok. Mrs. ötvös LE. 2-36/6. Szigetelő MUNKÁT VÍZVEZETÉK (Plumbing) HŐSZIGETELŐ ( Furnice ) és minden más vizcsőszigetelést, amely után tökéletes száraz lesz a pincéje, a fűtésnél pedig sok pénzt takarít meg. — Minden munkánkért garanciát vállalunk. Kérjen ingyen árajánlatot: f Egyetlen magyar hőszigetelő vállalat! STAR INSULATION CO. TELEFON: 278-0414. Tegyen szines szűrőt TV-jére, ezáltal minden adás színessé válik. Kellemes nézni és a szemnek nagyon jó. Megrendelés Torontóban LE. 1-7367. Vidékieknek money order beküldése ellenében Calor V Filter Screen Toronto, 405 Markham St. Ára: $3.98. BÚTORT MOST MÁR A GYÁRTÓL IS VÁSÁROLHAT! Csak úgy spórol, ha egyenesen az Egyesült Bútorgyáraktól szerzi be bútorát. Gyáraink mintatermében a legolcsóbb üzleti áraknál is (a "sale" árainál is) legalább 25 százalékkal olcsóbban vásárolhat. PL. 3 SZOBA BÚTOR $139.00 Mindenféle bútor, hálószoba, nappali, konyhaberendezés, televízió, HI-FI zenegép, magnetofon, frigiderek, mosógépek óriási választékban. Könnyű részletfizetési feltételek. Magyar kiszolgálás. Nyitva este 9 óráig. UNITED FURNITURE FACTORIES Showroom: 511 KING STREET, W„ II. EMELET. ( Egy blocknyira Nyugatra a Spadinától). TELEFON: EM. 8-7316 vagy EM. 8-7346. Lakásért (ellátásért) magyar vállalatnál vagy háztartásban munkát keresek. Tel.: 925-0362. Hárshegyi. KANADA TUDOMÁNYOS, IRODALMI IS MŰVÉSZETI FOLYÓIRATA A SZEMLE Szerkeszti: Dr. KOSTYA SÁNDOR Megjelenik havonta egyszer. Előfizetési dij egész évre: $10.00. Szerkesztőség és kiadóhivatal cime: 1155-A DUNDAS STREET, WEST, TORONTO 3, ONTARIO. Mutatványszámot szívesen küld a kiadóhivatal. IRÓGÉPJAVITAST, KARBANTAR. TAST, magyar betűre való átszerelést szakemberrel végeztessen. Magyarbetűs Írógépek nagy választékban. Hívja VOLENEC REZSŐ irégépkereskedőt, 463 Shaw Street. Telefon: LE. 3-6574, vagy EM. 8-2124. Német rádiók, Hi-Fi, Stereo zenegépek egyenest Németországból. Közvetítő üzletek kikapcsolva. Őrlési megtakarítási EM. 8-7316, vagy EM. 8-7346. I Újjáépített jégszekrények, telej víziók, elektromos tűzhelyek telj jes garanciával kaphatók már 49.00 dollárért. H. & F. REFRIGERATION I 2828 DUNDAS STREET, WEST, TORONTO, ONTARIO TELEFON: RO. 2-7516. HASZNÁLT BÚTORÁT, szőnyegét, hűtőszekrényét és minden egyéb holmiját legjobban Mihaliknak adhatja el és nála vásárolhat legolcsóbban. 54-A Kensington Ave. Hívásra házhoz megyek. Tel.: reggel 10-től este 6-ig: 368-9363. • TORONTO PIONEER WOMEN ] I9 BAZÁR ÉS FARSANGI ÜNNEP j QUEEN ELIZABETH BLDG. EXHIBITION PARK I Szerdán, december 5-én. 1 I Olcsóság — Élelmiszer — Ruha- j zát — Bingó. Belépődíj 50 cent. { A látogatók között autót | • sorsolunk ki. I KIADÓ LAKÁS ~ Csinosan bútorozott szoba ellátással kiadó. Bőséges, ízletes házikoszt. 46 Spencer Ave., Toronto 3. Tel. : LE. 2-2978. A St. Clair és Christie sarkán, csendes, nyugodt házban bútorozott szoba, főzési lehetőséggel kiadó. Igényesnek is megfelel. Telefon: 535-2889. ÁTADÓ LAKÁSEDMONTON Karácsonyi IKKA, pénz, gyógy- j szer, virág, szív küldi küldemé- ] nyét már most adja fel. Hanglemez, könyv, hazai konzer- 2 vek, jam, málnaszörp kapható, j Hiteles fordítások, adóivek ki- j töltésével forduljon az 5 éve működő és Edmonton egyetlen [ hivatalos IKKA képviseletéhez, j WESTERN CAN. TRADE AGENCY J IKKA KÉPVISELET 10131 — 97»h STREET, EDMONTON ALTA. TELEFON: HU. 8-5217. Thorncliffe Park. Egy hálószobás apartment átadó (szőnyeg függöny, aircondition, erkély). Közel a bevásárlási központhoz. Buszmegálló a ház előtt. Tel.: 421-7163 (este). ANGOL NYELVTANÍTÁS Angol nő kitűnő módszerrel ad órákat kezdőknek és haladóknak. Tel.: 924-6149 (d. u. 5-től). Husvágógépek, í kések és fenőkövek árusítása, j Mindenféle kolbászkészitéshez [ szükséges fűszerek és belek I kaphatók. — Használt és uj hentesáru gépek eladása. I Áraink legolcsóbbak Torontóban. YORK BUTCHER SUPPLIES 19 ST. JOHN'S ROAD, TORONTO 9, ONTARIO, j TELEFON : : RO. 6-7373. Forintátutalás VÁMMENTES AJÁNDÉKCSOMAGOK BEFIZETÉSE GYÓGYSZERKULDÉ5 Válóperek HÁZASSÁGI ENGEDÉLYEK HITELES FORDÍTÁSOK INGATLAN-MORTGAGE-OK PÉNZKÖLCSÖNÖK Dr. L. MOLNÁR BIZTOSÍTÁS HAJÓ — REPÜLŐJEGYEK MAGYAR—ANGOL BETŰS ÚTLEVÉL — VIZUMUGYEK ÍRÓGÉP FÖKÉPVISELET ÁLLAMPOLGÁRSÁGI TANÁCSADÁS HAVI $4.00 RÉSZLETRE THE ATLANTIC—HUNGARIAN COMPANY OF CANADA 455 SPADINA AVE- I. 213, TORONTO, WA. 2-7472 Magyar hentesárut, MINDEN IDŐBEN FRISS HÚST, FŰSZERES CSEMEGEÁRUT AZ ELIZABETH DELICATES MEAT MARKET-NÉL VÁSÁROLJON 535 BLOOR STREET, WEST (közel a Bathursthoz) TELEFON: LE- 1-8955. Tulajdonos: Bagonyai Lajos • AUTOMATIKUS FŰTŐOLAJ SZÁLLÍTÁS • MINDENFAJTA OLAJFUTÉS! BERENDEZÉS • 24 ÓRÁS SZOLGÁLAT Vevőinknek ingyenes fűtési tanácsadás, kiváló szakemberek segítségével, tisztítási problémák azonnali megoldásával áll rendelkesükre magyar képviselőnk: ROZSNYAI IMRE Mindennemű felvilágosításért hivja azonnal képviselőnket. TELEFON: lakás: RU. 7-9735, hivatal: RU. 3-6137. SIICCO FUEL OIL 1798 Avenue Road, Toronto, Ont. Telefon: RU. 3-6137. 7 Florence Dr. (a Kerr St-nél) Oakville, Ont. Telefon: VI. 5-3424. SZABAD, FÜGGETLEN MAGYARORSZÁGÉRT KÜZD A KANADAI MAGYARSAG! ÁLLJ MELLÉNK, HARCOLJ VELÜNK A MAGYAR JÖVŐÉRT! ÉPÍTTETŐK HÁZTULAJDONOSOK FIGYELEM I HA JÓ ÉS OLCSÓ MUNKÁT KIVAN HÍVJA LOVRICS TESTVÉREKET Vállalunk mindenfajta új építkezést, átalakítást, tatarozást — Beton, kőműves, ács, oldalfal, mennyezet, padlóburkolást, mázolást, tapétázást, épületüvegezést KÉRJEN DÍJTALAN AJÁNLATOT I TELEFON: EM. 8-7727 és LE. 6-6222 Több mint 10 éve a kanadai és az amerikai magyarság szolgálatában. BárminumO ügyben forduljon felvilágosításért ót útmutatásén D R. I. P ö Z E L kanadai közjegyzőhöz, Forintátutalás, IKKA csomagok. Autó baleseti ügyek. Adóívek kitöltése. Hazai válóperek. 455 Spadina Ave. Room 205 Telefon: WA. 2 8827. Fordításokat CSAK ELSŐRANGÚ SZAKEMBERREL VÉGEZTESSEN Dr. J. Somján közjegyző, v. budapesti ügyvéd XANADA EGYETLEN MAGYAR TÖRVÉNYSZÉKI HITES TOLMÁCSA Hiteles, irodalmi és technikai fordítások, szabadalmi leirások, közjegyzői okiratok, minden európai nyelven 467 SPADINA AVE. I. 3. TORONTO. TEL.: WA. 1-7185 • Közjegyzői iroda • Pénzkölcsönök • Életbiztosítás (a Northern Life képviselője ) • Betegség és táppénzbiztosítás • Tűz- és autóbiztosítás • Hiteles fordítások • IKKA befizetőhely L. G. ARVAY NOTARY PUBLIC 398 BLOOR STREET, WEST (Brunswick tarok ) TELEFON: WA. 3-1224 Uj magyar vezetés! Schwarzwald Delicatessen Nálunk a legfrissebb kül-1 és belföldi csemegeáruk J kaphatók- 461 BLOOR STREET. W.j TELEFON: WA. 1-3963. i (A Starkman gyógyszertár mellett!) MAGYAR ÜGYVÉDEK Az ontarioi ügyvédi kamara rendes tagjai: Izsák J. Elemér ügyvéd ét közjtqyző Iroda 100 ADELAIDE ST., WEST, Suito 606 TORONTO, ONTARIO Tolofon: EMpira 4-1920 A Vass Ferenc ■ ügyvéd, jogtanácsos és közjegyző 263 COLLEGE STREET, Toronto 2B, Ont. WA. 2-6111 WA- 2-6112 AUTÓJÁT AZONNAL JAVITASSA | Earl Mabee WHITE OWL SERVICE STATIONI KING STREET, DELHI, ONT. j TELEFON 331 MEGRENDELŐ SZELVÉNY HUNGARIAN PRESS LIMITED 996 Dovercourt Rd. Toronto, Ont., Canada EZENNEL MEGRENDELEM A KANADAI MAGYARSÁGOT Az előfizetési díjat ..................................„............... évro egyidejűleg megküldöm. Sajtóalapra $....................................-.............-t mellékelek Cím : ..............----------------------—..................................... Előfizetési áraink egy évre $5.00, félévre $3.00 Külföldi államban egész évre $6.00, félévre $4.00