Kanadai Magyarság, 1961. január-június (11. évfolyam, 1-25. szám)
1961-02-25 / 8. szám
Még jőni kell, még jőni fog, Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedei Százezrek ajakén. Vörösmarty KANADAI PRICE 10 CENTS Canada's Largest and Oldest Weekly in the Hungarian Language ARA: 10 CENT Authorized as Second Class Mail Post Office Department, Ottawa. XI. évfolyam, 8. szám, Vol. XI. No. 8. KANADA LEGNAGYOBB, HETENKÉNT MEGJELENŐ MAGYAR LAPJA Toronto, 1961 febr. 25, szombat sasa a. -am Edited and Published at •96 Dovercourt Road, Toronto PHONE: LE. 6-0333, LE. 6-0906 Szerkeszti: KENESEI F. LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal 996 Do ver co űrt Road, Toronto TEL.: LE. 6-0333, LE. 6-0906 Vihar Lumumba meggyilkolása körül! vétóval utasította el a kezdeményező indítványokat. Az említett zavargásokhoz hasonló történt Varsóban, csendes tüntetések voltak Londonban, Damaszkuszban, Johannesburgban, Kenyában, míg a vöröskínai, tuniszi, ceyloni és kubai kormányok keményen tiltakoztak a "szörnyű bűntett" ellen. MAGYARORSZÁG ÉS BUDAPEST CSENDES MARADT, csupán a "Népszabadság", a kommunista párt’hivatalos lapja vádolta Dag Hammerskjoldöt, mint a történtekért felelős személyt, "mert nem méltatta figyelemre az ázsiai és afrikai országok intelmeit". A magyar kommunisták magatartása egyébként híven követte Moszkva vonalát, miután a szovjet támadta meg elsőként az Egyesült Nemzetek főtitkárát. Az Egyesült Államok politikai köreiben általánosan nagy megdöbbenést keltettek a Kremlin erős szavai, melyekkel Dag Hammerskjoldöt Lumumba haláláért sértő módon vádolta, kijelentve, hogy nem ismeri öt el az UNO főtitkáraként- Ez viszont a nemzetközi szervezet sérthetetlenségét fenyegeti, illetve erőszakosan sérti az UNO Chartert, mely nem tartalmazza a főtitkár elismerésének visszavonását vagy ennek lehetőségét. Bár Washingtonban eddig még nem tudták teljesen felmérni az orosz magatartás újabb jelentőségét, USA hivatalos körök haragos figyelme két bizonyosnak tartott tényre összpontosul: 1. Valószínű, hogy a szovjet megkísérli az UNO erőszakos revíziójának kikényszerítését, mégpedig azt a vonalat követve, melyet Hruscsov a szeptember 28-án Hammerskjold ellen tartott támadóbeszédében már előre megjelölt. Nikita akkor azt követelte, hogy a főtitkárt távolítsák el, s helyébe egy triumvirátust nevezzenek ki, melynek tagjai a nyugati, a kommunista és a semleges blokk egy-egy képviselője volna-2. Lehetséges, hogy a szovjet : abbeli próbálkozása folyamán, hogy az UNO kongói működését szétrombolja, arra is hajlandó, hogy polgárháború kitöretését kockáztassa meg, mely viszont könnyen fejlődhet súlyos nemzetközi bonyodalommá. A szovjet követelése, miszerint Hammerskjoldöt azonnal bo csássák el, az Egyesült Nemzetek haderejét pedig 30 napon belül vonják vissza Kongóból, az Afrikában kirobbanásra kész Kelet és Nyugat közötti háború lehetőségétől való félelmet keltette az egész UNO kebelébeni. Úgy látszik, hogy a bolsevista kormány teljes erejével fogja támogatni Antoine Ghizengát, aki Lumumba örökösének számít és . meggyőződéses marxista. Ezzel szemben nagyon valószínű, hogy az Egyesült Államok kormánya továbbra is Joseph Mobutu kongói vezérőrnagyot támogatja majd Ghizenga ellen. Hivatalos USA nyi-Pmmml, PATRICE LUMUMBA Lumumba kongói ex-miniszterelnököt, aki megszökött börtönéből, az utcai csőcselék felismerte és agyonverte. Lumumba meggyilkolása miatt Belgrádban megrongálták a belga követségi épületet, Moszkvában, valamint New Delhiben ugyanilyen elemek betörték a belga követségek ablakait'. Vad tüntetések történtek Belgium ellen Bombay, Róma, Bécs, Kairó és Khartoum városokban is. Pillanatig sem kétséges, hogy a kommunista államok fővárosain kívül, milyen hajtóerő indított bizonyos tömegeket a zavargásokra Nyugaton, hiszen szovjet propagandisták azzal vádolják az Egyesült Nemzeteket és "a ■hyugati gyarmatosítókat", hogy részük volt Lumumba kongói exmlniszterelnök halálában. A moszkvai rádió Lumumbát dicsőítő beszédet sugárzott a világűrbe, s zenei hátteréül gyászindulót játszott, hangoztatva, hogy a megölt Lumumba egész Afrika mártírja lesz majd. Afrikai és ázsiai országok az ex-min iszterel nők Jegyi Ikolását gyűlöletes, bórzalmas és szívszaggató eseménynek minős: tették, s a lobogókat Ghanaban, Ceylonban és Kubában is hivatalosan félárbócra eresztették. Katanga különvált kongói tartomány kormányának nyilatkozata szerint Lumumbát és két segítőtársát falusi lakosok ölték meg, miután sikerült kiszökniök a börtönből. Anglia, Franciaország és Itália külügyi hivatala sajnálatukat fejezték ki a gyilkosság megtörténte miatt, míg a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége felhívással fordult az Egyesült Nemzetekhez a halál eset 'körülményeinek kinyomozása érdekében. Az angol külügyminisztérium a sajnálat kifejezése mellett megemlítette, hogy az UNO Biztonsági Tanácsában Nagybritannia és az Egyesült Államok kétszer is javasoltak határozatot a Kongóban bebörtönzött politikai foglyoknak az Egyesült Nemze tek által való felügyeletét illetően, de a Szovjet mindkétszer A KOMMUNIZMUS ÚJABB ÁLDOZATA I / Hiába próbálják Moszkvában mártírrá koronázni Patrice Lumumbát, a tavaly megalakult Kongó elcsapott miniszterelnökét —, hiába neveznek el Lumumbáról tereket és hadseregeket a vörös csatlósországokban —, az igazság az, hogy ezt az üresfejü, megbízhatatlan embert a vörösök gyilkoltatták meg. Nem mintha kár volna Lumumbáért. Ez az ember az Egyesült Nemzetek támogatásával, de egvedül Belgium jóvoltából lett az új kongói köztársaság első miniszterelnöke; újonnan megszerzett hatalmát azonban arra használta fel, hogy a kongói műveletlen, iskolázatlan, vad törzseknek orosz fegyvereket szerezzen, s őket arra ingerelje fel, hogy apácákat becstelenítsenek meg, ezrével gyilkolják le a Kongóban élő fehéreket —, szóval, hogy évezredes kegyetlenséggel, ősemberi vadsággai polgárháborút idézzen Kongóban. S Lumumbának nem az volt a célja, hogy független Kongót hozzon létre, hanem egyedül az, hogy Kongóban szovjet támaszpontot létesítsen, hogy Afrika kommunizálását a saját népe és az egész afrikai néger lakosság akarata és érdeke ellenére végrehajtsa. Ezért az aljas szerepért , cserébe azt kapta volna, amit a többi szovjetquisling mindenkor kap: ideiglenes hatalmat, amely addig áll fenn, míg Moszkva be tudja hozni az újonnan átjátszott területre a saját, Oroszországban nevelt hivatalos helytartóját. Ez az Ígéret elég volt a hígvelejű Lumurrv bának ahhoz, hogy cserbenhagyja a saját népét s lövessen azokjra a belgákra, akik szabad akaratukból, minden kényszer és kül,ső nyomás nélkül adtak politikai szabadságot Kongónak és miniszterelnöki tisztséget Lumumbának. I Miután kiderült, hogy Lumumba hatalomrajutása után már néhány héttel teljesen a ■ szovje* ügynököknek adta át az ország Ivezetését, s miután az is kiderült, hogy a szovjet fegyverekkel egyaránt lövet a fehérekre —, akik Kongó gazdasági rendjének és békéjének a fenntartói voltak — és a más törzsekhez tartozó négerekre —, a kongói nép, ií- Jetve. a szabályszerűen megválasztott kongói parlament egyhangúlag elmozdította Lumum: bát, s helyette Kasavubut tette [meg miniszterelnöknek. Kasavubu azután börtönbe vetette Lumumbát, kitessékelte a kommunistákat, kiknek semmi keresnivalójuk sincs Kongóban és újjászervezte a kongói hadsereget. Lumumba hívei és még több más jpolitikai frakció hívei nem fogadják el Kasavubut sem. A politikai küzdelem két fronton folyt. Az Egyesült Nemzetekben szavazással döntötték el a kérdést, éspedig úgy, hogy a fiatal kongói köztársaság legális miniszterelnöke Kasavubu. Ezt a szavazatot az UNO közgyűlése hatalmas szótöbbséggel úgy hozta meg, hogy az összes szabad- és semleges ország, beleértve az afrikai és ázsiai országokat is, Kasavubu mellett szavazott, mindössze a kommunisták álltak Lumumba mellett- Az otthoni fronton azonban tovább folyt és folyik a bel ső harc. A néger törzsek nem a szabadság- és a kommunizmus közötti küzdelem szempontjából fogják fel a dolgot (mert hiszen ennek a megértésére nincsen meg az intelligenciájuk), hanem az ősi törzsi harcok felújulását látják az új belső háborúban . Amikor a szovjet lazító egységei 1960 szeptemberben megjelentek a Kongóban, az a veszély fenyegetett, hogy Kongóból második Korea lesz, hiszen természetesnek látszott, hogy a szovjet csapategységekkel mindenütt az amerikai katonaság fog szembeszállni. Ennek a súlyos helyzetnek az elkerülésére javasolta Hammerskjold főtitkár az UNO- hadsereg kiküldését, amit a Biz-1 tonsági Tanács és a közpvűlés óriási többséggel megszavazott- Az UNO-kontingens felállítását a szovjet is támogatta annakide-I jén. Az UNO-csapatok igen objektiven hajtották végre felada, tu kát, amely elsősorban a belső vérengzések, belső fegyveres polgárháborús akciók megakadályozására, másodsorban esetleges nagyhatalmi csapategységek részvételének megakadályozására irányult. A szovjet azonban nem volt hajlandó eltűrni, hogy kitessékeljék abból a pozícióból, melyet már elérni vélt. Ezért az emlékezetes 1960 őszi UNO közgyűlésen, amelyen Hruscsov undorító, botrányos és nevetségbe fulladt pojácaszerepét eljátszotta, az oroszok azt kívánták, hogy Hammerskjold a kongói helyzet miatt [ mondjon le, illetve szerepét adja át eov háromtagú bizottságnak, amely kommunista befolyás alatt áll. Hammerskjold nem vo!í hajlandó távozni, s személyét százszázalékosan támogatták nemcsak a nyugatiak,' hanem a kommunisták kivételével az egész világ minden országa , Hammerskjold maradt, s bár az (UNO-kontingens néhány állama visszavonta csapatait, a nemzetközi hadsereg mégis képes volt a rendet fenntartani. A szovjetnek .-»ionban már kész programja volt Kongóra, illetve Afrikára. Újévi beszédében határozottan kijelentette Hruscsov, hoav a szovjet célja Afrika kommunizálása, s hogy e célból támogatni fog minden olyan mozgalmat, amely lázongásra, vérengzésre, a fennálló rend erőszakos megdöntésére irányul. Januárban elsősorban az algíri lázadó-bandáknak nyújtott segítségről volt szó. Miután azonban De Gaulle bölcs politikája > következtében az egész algíri I arab lakosság a béke mellett és j a lázadók ellen döntött, a szovjet visszahelyezte a politikai lazítás súlypontját a Kongóba. Kongó keleti tartományának fővárosában, Stanleyvilíe-ben ellenkormány alakult névlegesen Lumumba neve alatt, miután azonban ez az ember a bűnperének élőké szítésére várva fogságban volt, az ellenkormányt egy Gizenga nevű alak vezette, aki a Moszkvában nevelt kongói helytartóval azonos, körülbelül azzal a szereppel, mint Magyarországon Rákosié volt. Ezt a Gizengát ismerte el a szovjet Kongó korma- j nyának, s az elismeréshez csatlakozott Ghana, Guinea és Eoviptom is. De a szovjetnek az ilyen egyszerű elismerés nem elég. A fontos az, hogy az elismerés ör- V« alatt "követséget", tehát professzionista agitátorokat, szabó-* 1 torokét, robbantókat, lázítókat és főleg katonákat lehessen küldeni a kiszemelt országba. Miután Lumumba börtönben * volt, s ezert a kommunistáknak való hatalomátadásra fizikailag nem volt alkalmas, de másrészt az ő személye testesíti meg a Kasavubu-ellenes afrikai törzsek szemében a 'Belgium és a fehérek ellen" irányuló mozgalmat, ezért Lumumba szerepe végétért, öt meg kellett ölni. Minthogy pedig a valódi kongoi kormány a 1 má’r több Ízben megszökött Lumumbát figyelmeztette, hogy újabb szökés esetén kíméletre nem számíthat, a szovjet azt a taktikát választotta, hogy Lumumbát megszöktesse, a szökésről értesítette az őrséget, úgy hogy a kivégzést a régi szovjet recept szerint hátulról való lelő-, véssél az őrizetre kirendelt őrség hajtotta végre-Lumumba meghalt, a Kremlben örömujjongás volt, mert hiszen ezzel végre megkapták azt az alkalmat, hogy kommunizáló politikájukat müfelháborodásmennyire így van, arra jellemző, hogy még ki-se hültek Lumumba hamvai, a szovjet máris a következő hipokrita követelésekkel állt elő: Hogy az egész világ Gizengát ismerje el Kongó miniszterelnökének, aminthogy a szovjet azt máris elismerte, s ennek az agitátornak "minden elképzelhető segítséget ,beleértve a fegyveres segítséget is", nyomban felajánlott. Hogy Hammerskjold azonnal mondjon le, mert "nem volt képes megakadályozni Lumumba meggyilkolását". Hogy az UNO hadserege távolítássá el a Kongóban élő összes belgákat. Hogv az UNO hadsereg egy hónapon belül vonuljon ki Kongóból és adja át helyét a kommunista Gizenga kormányának. Az arcátlan követeléseket Zorin szovjet-delegátus terjesztette elő az UNO Biztonsági Tanácsában. A szovjet beadványt Dean Rusk amerikai külügyminiszter úgy jellemezte, mint a "hipokrizis iskolapéldáját, s a kongói polgárháború arcátlan tervét". Kennedy amerikai elnök igen komoly figyelmeztetést intézett Moszkva címére televízión közvetített sajtókonferencia útján. "Minden egyoldalú beavatkozás a Kongóban kockáztatja egész Afrika békéjét. Minden ilyen beavatkozás veszedelmes és felelőtlen". A világ békéjét csak az UNO-n keresztül lehet megóvni, s ezért mindenkinek kötelessége, hogy az UNO kongói akcióját támogassa. Mi, a nagy nemzetek meg tudjuk magunkat védeni az UNO nélkül is, de a kis országoknak egyetlen mentsége az Egyesült Nemzetek erejében van. Ha az UNO nem tudja szerepét betölteni a Kongóban, akkor az egész szervezet jövője kétséges". Ezeket az igen komoly szavakat más formában úgy fogalmazta meg Stevenson, az Egyesült Államok UNO-kiküídötte, hogy "az USA a törvényes Kasavubu-Áormányt támogatja, s nem fog tétlenül maradni, ha mások a jelenlegi helyzetet szántszándékkal külpolitikai poziciószerzésre használják fel". A Kongóban eddig még nem történt szovjet beavatkozás és kétsénes, hogy fog-e történni egyáltalán. Előttünk van a kubai példa, az egyiptomi példa és a szovjetnek az utóbbi években szenvedett számos kudarca, amikor erélyes nyugati fellépésre mindenkor kénytelen volt bárgyú mosollyal visszavonulni. De nem volt sikere a szovjetnek a Hammerskjold elleni személyes támadással sem. Nemcsak Amerika, Nagybritannia és a Biztonsági Tanács minden nem-kommunista tagja szavazott teljes bizalmat a Főtitkárnak, hanem Hammerskjold mellett döntött Nehru is, aki mindenkor a semleges országok, nevezetesen az afrikai—ázsiai semleges országok szószólója. Nehru kijelentette, hogy az UNO-t, s az UNO kongói szereplését támogatni kell, s a főtitkár tisztségét megszüntetni nem szabad, s személyének kicseréléséről szó sem lehet-Maga Hammerskjold ugyanazzal a bátor kiállással utasította el a szovjet felhívását arra, hogy mondjon le, mint amilyennel tavaly ősszel rendreutasította a fejét kérő Hruscsovot. "A szovjet azt kívánja, hogy mondjak le — mondotta. — Ezt nem teszem meg addig, amíg úgy érzem, hogy a világ békéjének érdekékében hasznosan működhetek. A szovjet azt kívánja, hogy helyemet adjam át egy háromtagú bizottságnak. Ezt nem teszem, mert ezt a tisztséget csak egy ember láthatja el. Ha lemondanék, ezzel a szelek martalékává tenném az Egyesült Nemzetek Szövetségét". A szovjet válasza az, hogy Hammerskjold személyét kikerüli, a főtitkár irodájához szóló üzeneteit a helyettesek útján továbbítja, s "nem beszél" Hammerskjold-del. Annakidején hasonló szabotázzsal sikerült a szovjetnek Trygve Lie főtitkárt lemondásra bírni a koreai háború idején tanúsított kommunistaellenes magatartása miatt. Azóta 'azonban sok minden változott. Ma már az egész világ tudja (amint ezt a kommunisták nem is tagadják), hogy a szovjet cél- Ija a világ meghódítása. Ezért a kisnemzetek és a semleges országok mind a főtitkár mellett állnak. Az UNO alapokmánya előírja, hogy minden tagállam köteles a főtitkár utasításainak engedelmeskedni. Ha a szovjet ezt megtagadja —, amint, hogy máris megtagadta — ez nem azjzal a következménnyel jár, hogy a főtitkár kénytelen lemondani, hanem azzal, hogy a szovjet lesz kénytelen kilépni a békeszerető országok társaságából, az UNO- ból. Mivel azonban a szovjet ezt nem teszi meg, mert ez érdekeivel ellenkeznék, ezért valószinű, leg Hammerskjold is marad és .— sajnos — a szovjet is. DAG HAMMERSKJOLD latkozat megerősítette azt is, hogy Észak-Amerika szilárdan áll Hammerskjold személye mögött. A kanadai kormány közölte az ottawai orosz követtel, hogy igen sajnálatosnak tartja a szovjet követeléseket és megegyezett Pearson ellenzéki vezérrel abbeli nézetében, hegy a szovet politika állandóan keresztezte1 és meghiúsította az UNO törekvéseit Kongóban. Hammerskjold főtitkár aiapojsan megfelelt az orosz vádakra [és nincs szándékában lemondani tisztjéről, tekintve, hogy az UNO működése nélküle megbénulna^Ö egyébként sem adja fel könynyen a harcot, s talán egyes kis nemzetek támogatása nélkül is 'szilárdan állja majd a szovjet vij hart. Moszkva egyébként azt is követeli, hogy Tshombe katangaí [elnököt, valamint Mobutut fogják el és állítsák törvényszék elé, [miután lefegyverezték őket, s le? foglalták teljes katonai felszerelésüket. Ez a követelés magában foglalja az összes belga csapatok leszerelésére és Kongóból való eltávolítására vonatkozó felhívást is. Minthogy nagyon lehetségesnek látszik, hogy Lumumbát, ezt a teljesen primitív vadembert éi veszélyes politikai őrültet saját népének egyes elkeseredett tagjai tették el láb alól, Moszkva a maga álszent, elképesztően pimasz módján mártirt csinál belő- I?, s Dag Hammerskjoldön keresztül az Egyesült Nemzeteket, illetve a nyugati világot vádolja egy "aljas bűntett" elkövetésével, hogy megtévedt tömegeket uszítson ellenük és esetleg ismét hasztalan vérontásba, esztelen háborúba sodorjon nemzeteket Ez ismét tipikus példaképe annak, mikor a gyilkos kiált vér-bosszúért az ártatlanok "borzalmas leöldöklése miatt". A szovjet ezúttal ismét Pilátus szerepében tetszeleg, s míg szemforgatva mossa kezét, így kiált a farizeusok által feluszított csőcselékéhez: "Nos, kit akartok? Krisztust, vagy Barrabást?" A hasonlat a Megváltó személyével kapcsolatban talán erős egy. kicsit, (de a helyzet csaknem ugyanaz.
