Kanadai Magyarság, 1960. július-december (10. évfolyam, 27-52. szám)
1960-07-09 / 28. szám
KANADAI MAGYARSÁG 5 X. évfolyam, 28. szám, 1960 július 9, szombat A MAGYAR NEMZET EREDETE Úgy tanultuk a magyar mongol eredetű nép és a történelem előtti időkben vándorolt a mongol föld felől a Zenyiszej alsó folyása felé, majd az Ob folyótól a Tobol mentén az Ural folyó forrásvidékéig táborozott, illetve sátorozott. Innen húzódott állandóan Dél felé a Kaukázus lábáig, majd állandóan Nyugatra tartva a Dnyeper és Dnyeszter közé Lebédiába vonult, ahonnan később bevonult állandó hazájába a Kárpát-medencébe. Az igaz, hogy a történelem őskora az Obtól az Urat folyó forrásvidékéig találja a magyarokat, majd a Kaukázus vidékén, de viszont az tévedés, hogy mongol eredetű nép és a mongoloik földje felől vándorolt volna az Uraiig. Csak annyi igaz e történetből, hogy a magyarok sokat keveredtek harc közben mongolokkal, tatárokkal, törökökkel, kazárokkal, besenyőkkel, bolgárokkal, kunokkal, stb. s ez okozta a tévedést, mert a sok keveredés faji, műveltségi, gazdasági, nyelvi sajátosságokat hagyott hátra; egyébként a magyarok sok ezer éve Dél felől vándoroltak Észak felé. Tudjuk, hogy a magyarok között az ősidőktől fogva ismeretes volt egy legenda (Csodaszarvas legendája), mely a magyarok az •ősidőkbe vesző regényes származásáról szólt. Majdnem minden népnél élt az ókorban a szájhagyomány eredetére vonatkozólag, mely ha többé-kevésbé eltorzult is az idők folyamán, mégis az ősöktől örökölt hagyomány mag bizonyos való történelmi tényt fedett. Így az ősmagyarok szájhagyományát sem lehet figyelmen kívül hagyni a magyar nemzet eredetének megállapításánál. S valóban ez a szájhagyomány útján élő mese igaz valóság volt, csak az idő mennyisége és az eredeti hely homályosuk el később benne. A magyarok apja Nimród volt, aki testvérei s rokonsága között hatalmas kezdett lenini az ősidők kezdetén. Mint nagy vadászt ismerték, ki mostani időszámításunk szerint hihetetlén nagy kort élt. Idővel elszaporodott nemzetségével, kiterjesztette hatalmát a többi rokon népre és birodalma a Földközi tengertől a Perzsa •öbölig terjedt, eredeti szülőföldjétől, Szudántól kezdve. Mikor Nimród meghódította Közel-Keletet, a Tigris és Eufrátes vidékét, a mai Szíriát és Irákot, két fia volt Honor és Magor, akik szintén jeles vadászok voltak. A két testvér egyszer vadászat közben vitézeivel messze elkalandozott Észak-kelet felé; amint a magyarok szájhagyománya mondja, egy ritka szép szarvast űzve egy nagy tó partjára érték. Itt egy kis éden re, egy kis természeti gazdagságban bővelkedő földre leltek, melyen egy gyönyörű szép lányokban bővelkedő, gazdag törzs élt. Hunor és Magor vitézeivel együtt e törzs leányait feleségül vevén, letelepedett e nagy tó partján. Ez a nagy tó valószínűleg a Káspi tó déli része lehetett. E földön hamar elszaporodtak, ezért Magor nemzetsége elvált Hunor nemzetségétől és mind északabbra vándorolt, hol megsokasodva még1 a történelmi idők kezdete előtt élt békességben nagy számban Magor törzse. Mikor később azonban a Keletről és Dél-keletről a mindjobban elszaporodó harcias nomád törzsek Nyugat felé kezdtek vonulni, állandó támadásoknak voltaik kitéve. Ezek között is a-leghatalmasabb ellenfelük a mongolok voltak. Lehetséges, hogy Magor törzse nemcsak sokat keveredett a mongolokká), hanem esetleg -lehetséges, hogy még a történelem előtti időkben egy ideig a fennhatóságuk alatt is élt, úgy mint később a Volga és Kaukázus táján a tatárok fennhatósága alatt (On-oguria). Valószínűleg nagy harcok előzték meg a magyarok tová'bbvonulását az Ural vidékéről, ugyanúgy, mint aztán a Kaukázus vidékiéről a mongolok, tatárok túlerejű támadása miatt voltak kénytelenek Dél-nyugat, majd később a besenyők támadásai miatt Nyugat felé vonulni. Ezt már jól ismerjük a történelemből, miként élt Magor törzse a Fekete tenger partján "Lebédiában" Álmos vezérlete alatt és hogyan vonultak be a a Kárpát-medencébe Árpád fejedelem vezetésével és miként kapcsolta őket Szent István király a már művelt Nyugathoz. Földi életünk korlátolt szellemi-értelmi látása teszi, hogy több ezer esztendőnek kellett eltelni, hogy megtudjuk,, hogy Magor-Magyor-Mugyor-Ugor-Magyur-Magyuri-Magyari - Magyar ősfejedelmünk, Nimród fejedelem fia vadászás közben messze elkalandozván vitézeivel Eufrátes vidékéről, apja meghódított földjéről szép leányokra lelt és tüstént megalapította a Magyar törzs magját. De minthogy szokáson és törvényen kívül alapította, messze földön vitézeivel törzsét, már-már homályba veszett nemzetsége a hosszú idők folyamán. Pan a szkod h atn án k ős apái nk e könnyelműségére, mert, ha a szokásoknak és törvényeknek megfelelően, kibékülve szomszédaival, például a perzsa Sah-nak, vagy az egyiptomi fáraónak, esetleg a szomszéd Héber felmenőinek veszik leányait feleségül, úgy kevésbé kalandosan alakult volna sorsunk. De azért utólag megbocsáthatunk nekik, mert így hírnevesebb nemzet lettünk, bár sajnos sok ellenséget is szereztünk útközben akaratunkon kívül, melyek később kinyújtották csápjaikat az újhazába is. Sajnos ennek gyászos következményeit újra viseljük, mert Dzsingisz Khán, Batu Khán és Mohamed szultán ivadékai újra legázolták országunkat. Az önálló szellemű magyarság újra tanúbizonyságot tett ugyan független érzéséről, de sajnos az igát nem sikerült lerázni magáról. Azért egy seregnyi magyarnak sikerült kimenekülni az új "Ozmán" (szovjet) birodalom fennhatósága alól. A magyar nemzet tudomásunk szerint háromszor élt hosszabb ideig más nemzet fennhatósága alatt. A tatárok, a töröjkök és az osztrákok fennhatósága alatt, de előbb-utóbb mindig lerázta magáról az idegen igát, ezért reméljük, hogy a mostani új "Ozmán" (szovjet) kommunista igát is sikerül előbb-utóbb lerázni a magyar népnek. Dr. Hegedűs Emil DEPARTMENT OF HEALTH REMEK NYARALÁSI lehetőséget nyújt gyermekes (7 éves korig) anyák, vagy csak hölgyek részére az United-Church LAKE SCUGOG melletti tábora, ahol 12 napos nyaralás 19 dollárba kerül. Az akcióban felekezetre való tökintet nélkül anyák 7 évesnél nem idősebb gyermekeikkel és egyedül, gyermek nélkül vehetnek részt. A nyaralási terminusok július 4-én, július 18-án, augusztus 1-én és augusztus 15-én kezdődnek. Érdeklődni Dr- Szabó Károlynál 'lehet, telefon: EM. 3-9551. A TUBERKULÓZIS HALÁLOZÁSI ARÁNYA LÉNYEGESEN LECSÖKKENT Az évszázad elején évente 3.000 halt meg tuberkulózisban Ontario területén. Az elmúlt évben ugyanebben a betegségben 165 ember halt meg. Valóban jelentős csökkenés ez annak a borzalmas betegségnek a halálos eseteinél, amely még alig 50 évvel ezelőtt az északamerikai kontinens elsőszámú halálokozója volt. Hogy az orvosi fejlődés terén ezt a hatalmas lépést megtehettük, azt a Tartomány számos polgárának és számos intézményének köszönhetjük. Egyesített tubeHkulózis-ellenőrző program létesült az Ontarioi iKözegészségügyi Minisztérium Tuberkulózis Osztályának legfelsőbb vezetése mellett. A tuberkulózis csökkenése ennek a programnak, s a program végrehajtásán dolgozó egyének áldozatkészségének köszönhető. E legfontosabb első lépés, az elkülönített szanatóriumi kezelés már a század elején megvalósult. A múlt háború alatt tömegesen végrehajtott röntgenfelvételek lehetővé tették, hogy a tuberkulózist már kezdeti stádiumban felismerhessük. A tbc. dia-g-Dolgozik a hazai alvilág (Minden változtatás nélkül közöljük a hazai lapok bűnügyi híreit.) AZ ONTARIO KÖZOKTATÁSÜGYI MINISZTÉRIUM KÖZÜLETI MŰSOR OSZTÁLYA EGYÜTTMŰKÖDVE A TORONTOI KÖZOKTATÁSÜGYI HATÓSÁGGAL NYÁRI ANGOL NYELVTANFOLYAMOKAT RENDEZ UJKANADÁSOKNAK JULIUS 11-TOL—AUGUSZTUS 19-IG, HÉTFŐTŐL—PÉNTEKIG, ESTE 7.30-TÓL 9.30-IG A CENTRAL HIGH SCHOOL OF COMMERCE 570 SHAW STREET, TORONTO (Kezdőknek és haladóknak) ÉS AZ EASTERN HIGH SCHOOL OF COMMERCE 16 PHIN AVENUE, TORONTO ÉPÜLETEIBEN I l cav k AznoKnAv 1 BEIRATKOZÁS: JULIUS 4-TŐL—8-IG, ESTE 7.30-TÓL 930-IG TANDÍJ: $6.00 T. A. WARDLE ZS. PHIMISTER Chairman Director of Education 1 I • Félmillió forintos csalás lakásüzérkedéssel Földi Ferenoné, XIII., Újpesti rakpart 5. szám alatti lakos, arra hivatkozva, hogy a XIV. kerületi tanácsnál —, ahol férje a iházkezelőségi igazgatóságon, dolgozott — ismerősei révén könnyűszerré! tud lakást szerezni, hétezer forintot vett fel egy ápolónőtől, majd a pénzt elköltötte. Ez utón sorozatosan csalt ki 9—10.000 forintokat olyanoktól, akik lakást kerestek. Közben férje is vett fel másoktól hasonló módon nagyobb összegéket. A lakásüzérkedésbe bekapcsolódott Burai Sándorné, dr. Pályi Ferencné, Andics Imréné, valamint dr. Bö'löni József volt ügyvéd, akit a kamarából kizártak. Áldozataikat legtöbbször a Marx ■téri ingatlanközvetítő fióknál szemelték ki, beszédbe elegyedtek a lakáshirdetéseket olvasó emberekkel, s bizalmukba férkőztek.! A lakásüzéreket, akik mintegy félmillió forintot csaltak ki áldozataiktól, a rendőrség őrizetbe vette. • • Rablógyilkosokat tartóztatott le a rendőrség A Budapesti Rendőrkapitányság rablás és gyilkosság bűntettéért letartóztatta Forró Szee László 24 éves foglalkozás nélkülit és O. Károly fiatalkorú társát. A két fiatalember pénteken délelőtt a II. kerület, Modori utca 14. számú családi ház tulajdonosait, dr. Hecskó János 72 éves nyugdíjast és feleségét meggyilkolta. A bűntett tervét előre megbeszélték és a lakásba áldetektivként hatoltak be. A szörnyű bűntett végrehajtása után Forró Szee László és társa magukhoz vették a lakásban talált 3000 forint készpénzt és több aranytárgyat. Utána Nyugatra akartak menekülni, de a rendőrség szombaton hajnali öt órakor — húsz óra leforgása alatt — a szökésben levő tetteseket elfogta. A nyomozás befejezése után a bíróság előtt felelnék tettükért. • — VOLT MUNKAHELYEIRE JÁRT LOPNI Ignácz Bálint kun'madarasi lakos, aki több építőipari munkahelyen dolgozott. A Központi Kerületi Bíróság kétévi börtönre ítélte. The Hon. Matthew B. Dymond MINISTER nózisánák legfontosabb fegyvere még ma is a 'röntgenfelvétel, s ingyenes mellkasi röntgen minden ontarioi lakos számára rendelkezésére áll. A betegség korai felismerése céljából1 ma egyre jobban elterjedt a tuberkulin-próba használata. A tuberkulózis 'kezelésében nagyarányú fejlődés állt be 1948-ban, amikor baktériumölő gyógyszereket kezdtek használni. Ennek segítségével sebészi beavatkozást lehetett végrehajtani olyan eseteknél, amelyeknél ez azelőtt lehetetlenség volt. Minden ontarioi lakosnak legalább évenkint egyszer tüdővizsgálatot kellene kérnie, akár valamelyik tüdőgondozó intézetben, akár a tömeg-mellkasi röntgenezés során. Ez a rendszeres vizsgálat úgy Önnek, mint hozzátartozóinak és barátainak egyaránt érdeke. A tuberkulózis gyógyítható, ha idejekorán felismerik. Minden egyes ember saját feladata, hogy egészségének megóvása céljából vegye igénybe azt a sokféle lehetőséget, amely rendelkezésére áll. A betegség, elleni küzdelemben már hatalmas utat tettünk meg. De a küzdelemnek még nincs vége. Az, hogy évente még mindig 165 ember hal meg tuberkulózisban, egy tbc. halálesetet jelent minden második nap. Ha a tuberkulózis megelőzése ügyében információt akar, vagy meg akarja tudni a legközelebbi ingyenes tüdőgondozó intézet címét, írjon azonnal az alábbi címre: Division of Health Informaton, Ontario Department of Health Queen's Park, Toronto. VANCOUVER! ÚTMUTATÓ Vancouveriek! Sárdy, Cselényi, Karádi Katalin és Tabányi együttes hanglemezek a MAGYAR KÖNYESBOLTBAN IKKA-csomag közvetítés. LEMKE GYULA 945 GranviHe St., Vancouver A ZSAROLÓ ÁLDETEKTIV Rabinovics József 25 éves fogalkozás nélkülit két évvel ezelőtt zsarolásért 6 hónapi felfüggesztett börtönre ítélték, s még nem telt le a próbaidő, már csalást követett el. A felfüggesztett börtönbüntetést és az újabbat 10 hónapi összbüntetésbe foglalták, azonban a bevonulásra 2 hónapi haladékot kapott. Ezalatt a két hónap alatt követett al újabb bűncselekményeket. Januárban egy 'italos férfit igazoltatott az utcán, magát nyomozónak kiadva. A férfit hazakísérte és közölte, hogy vagy fizet 100 forintot "helyszíni bírságoás" címén, vagy bekíséri. Az áldozat fizetett . . . Februárban az egyik vendéglőben kihallgatott egy igazoltatást és az adatokat megjegyezve, megzsarolta az igazoltatott személy munkaadóját és főbérlőjét, ugyancsak "helyszíni bírságolás" címén. Később a Dobozi-utcában agy albérlőt zsarolt meg a "helyeién bejelentkezés" miatt, majd egy Kálvária-utcai lakostól bélyegiiletékre csalt ki pénzt. Ezenkívül Pécsett, Balokányfürdőn^ agy, a vízben rosszul lett férfinak úgy sietett segítségére, hogy közben ellopta pénztárcáját. A központi kerületi bíróság előtt bűnét beismerte és megbánta. A bíróság mint visszaeső bűnöst, közhivatalnok állásának színlelésével elkövetett zsarolás, csalás és lopás bűntette miatt két és félévi börtönre ítélte Rabinovics Józsefet. Az ügyész súlyosbításért, a vádlott enyhítésért fellebbezett. — AZ EGYENSÚLYOZÁS KIRÁLYA, a finn Antero Lagstrom, aki 40 órát töltött a kötélen egyensúlyozva. Ezzel megdöntötte a francia Parry világcsúcsát. Lagstrom a 40 óra alatt csupán egy kevés gyümölcslevet és mézet fogyasztott és néhány cigarettát szívott él. — 14.000 KILOMÉTER hosszú utat tett meg kerékpárján egy 26 éves madagaszkári fiatalember. Átkarikázott az afrikai kontinensen, majd Spanyolországon 'keresztül Párizsba érkezett. A hosszú út alatt ötvenszer volt gumidefektje, egyéb baleset nem jérte. VANCOUVERIEK! Ne fizessen lakbért idegennek Családi házak már $500 lefi zetéstől. Telkek, üzletek, Coffe Shop-ok. LÁSZLÓ ENDRE államilag eng. ingatlanügynök Lakás telefon : HA. 6408—Y Iroda telefon : TR. 6-2111 BLOCK BROS. REALTY LTD. 4155 Fraser St., Vancouver 10 B. C. Központi megrendeíőhely. ■ vatalos képes árjegyzéket. vámmentes 'küldemények, szabadválasztás, épületanyagok, textil-, gyarmatáruk, élelmiszer csomagok és sok más árucikk. Kérje a díjtalan, 1960-ra szóló, hi-Intézetünk általa világ összes gyógyszerei küldhetők Magyarországra, receptre és recept nélkül. Araink a legolcsóbbak és a gyógyszer a leggyorsabban jut a címzettekhez, a mindekori magyarországi rendeletek figyelembe vételével. A rendeléseket azonnal továbbítjuk és utólag számlázzuk PENZATUTALAS r KÖZJEGYZŐSÉG hivatalosan, a legelőnyösebben. Fordítások, hitelesítések, útlevelek (kanadai hontalan útlevelek) és vízumok intézése. HAJO ÉS REPÜLŐJEGYEK részletre is. Forduljon mindenkor bizalommal az északamerikai kontinens legnagyobb hivatalos intézetéhez, ahol minden küldeményért teljes garanciát kap. Magyarul -levelezünk. Amerikaiak és vidékiek írjanak. MONTREALI KALAUZ Gyógyszervásárlás, valamint ó-hazába való küldés bizalmi dolog, ezért forduljon bizalommal az ARÉNA GYÓGYSZERTARHOZ MONTREALBAN. Nem ajánl árengedményt, sőt szigorúan tartja az árjegyzék) árakat, de százszázalékban garantálja a gyógyszer mennyiségét és minőségét. AZ ARÉNA GYÓGYSZERTÁRBAN minden bel- és külföldi, valamint svájci gyógyszer kapható. Telefonhívásra minden gyógyszert és piperecikket Montreal egész területére díjmentesen házhoz szállít. MAGYARORSZÁGRA KÜLDENDŐ csomagokért és annak gyorsaságáért teljes garanciát vállal. VIDÉKEN LAKÓK KÜLDJÉK EL receptjüket levélben, azokat soronkívül, gyorsan és pontosan elintézzük és minden levélre válaszolunk. AZ ARÉNA GYÓGYSZERTAR egyben sérvkötök, gyógyfűzők és egyéb gyógyászati segédeszközök szaküzlete. Próbaterem és állandó okleveles ápolónő áll vevőink rendelkezésére. HÍVJON MAGYARUL ÉS ÜGYELJEN A CÍMRE. 85 MOUNT ROYAL AVE., WEST, MONTREAL TELEFON: VI. 4-1134 i Vancouveri Magyarok! | Í Családi ház kis lefizetéssel, ! : bérház, üzlet, telekvásárlás ; ; ügyében forduljon bizalommal * j PETER BAKONYI-hoz ; ; engedélyezett ingatlanügynök ; volt magyar ügyvéd I Telefon: Lakás: RE. 8-9186.; l Iroda: MU. 1-3281.1 ! BLACK, GAVIN & CO. LTD. j Í 533 W. Pender, Vancouver 2, \ : B. C. ALEX A. KELEN LIMITED IKKA TUZEX PÉNZKÜLDÉS 1467 MANSFIELD STREET, MONTREAL, QUE. TELEFON: VI. 2-9540, 2-9548, 2-9549 KANADAI FŐKÉPVISELET. A leggyorsabb és legpontosabb szolgálat. KANADAI FŐKÉPVISELET. Kérje részletes árjegyzékünket. A világ minden részébe, hivatalos árfolyamon. KÖZJEGYZŐSÉG h-ITv hiva“'7 '"T“é* ■»^■■**fc** ■ fcwWfci** hitelesítése, minden nyelven. GYÓGYSZEREK Rendkívül mérsékelt áron. ÚTLEVELEK, CERTIFICATE OF INDENTITY, VIZUMÜGYEK pontos intézése KELEN TRAVEL SERVICE 1467 MANSFIELD STREET, MONTREAL, QUE. vSSSS NAGY FERENC BUDAPEST, belvárosi fodrász minden magyar | honfitárs rendelkezésére áll előzékeny munkájával a Páris Barber Shopban DRUMMOND STREET 1182, MONTREAL Dorchester saroknál (a távolsági busz végállomásánál) j Nyitva köznap reggel fél 9 és este fél 7, pénteken este 8-ig DONAU TAYLOR női és férfi divat-szalon Hozott anyagból is. A legfinomabb kézi munka. Importált kardigánok és ballonkabátok. 24 PRINCE ARTHUR, WEST Tel.: VI. 9-4042 EREDMÉNYT AKAR? ITT HIRDESSEN! HÁZASSÁG Vallás és korkülönbség nélkül könnyen megtalálhatják élettársukat azon hölgyek és urak, akik "Baráti Körünkbe" bekapcsolódnak. Leveleket Mr. Anthony, 4586 Coloniale Ave. Montreal, Que. kérünk. Felvilágosítás telefonon köznap este 7—9 óráig, VI. 9-1038. Csak válaszbélyeggel ellátott levelekre válaszolunk. INNEN-ONNAN • Ritka "lexikon' Az amerikai alvilág bűnözői róluk készült fényképes rendőri nyilvántartás hatásosságán felbuzdulva, maguk is fényképes "lexikont" állítottak össze az amerikai nyomozóikról. A -nyilvántartásban, amelynek egy példánya nemrégen a rendőrség kezébe került, 6000 amerikai nyomozó fényképe és személyleirása szerepel. • • Iskolahajó — orvosoknak — Le Havre 'kikötőjéből útnak indul a Földközi-tengerre egy hajó, amelynek fedélzetén 500 német, osztrák, svájci és más európai országból való orvos kap ovábbképzést. Az orvostovábbképző iskola-hajó útjának célja, logy megismertesse a hallgatókat a járványos megbetegedések gócpontjaival . • • Mozi a vonaton A lengyel államvasutak a Szszecin—Varsó vonalon egy elsőosztályú kocsit mozivá alakítottak át s az utasok a vasúti és a mozijegy együttes felmutatása után itt szórakozhatnak a hosszú úton. Ha a kísérlet beválik, valamennyi hosszabb útvonalon mozi-kocsit rendeznek be-