Kanadai Magyarság, 1960. július-december (10. évfolyam, 27-52. szám)

1960-07-02 / 27. szám

A hazai labdarugó bajnokság 24-25. fordulójának eredményei Még jő ni kell, még jőni fog, Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedea Százezrek ajakán. Vörösmarty KANADAI Authorized as Second Class Mail Post Office Department, Ottawa. X. évfolyam, 27. szám, ' &ütadé<z*L KANADA LEGNAGYOBB, HETENKÉNT MEGJELENŐ MAGYAR LAPJA PRICE 10 CENTS "A mi utunk, a magyarság útja, ma is változatlan : hívan az szar év«« múltúnkhoz, namzati tradiciónkhaa, a karasztény világnézatnak, a krisztusi igazságoknak vagyunk követői, hirdetői" (A fant! Idézet Kenesei F. László la­punk első számában megjelent be köszöntő cikkéből való.) ÁRA: 10 CENT Toronto, 1960 július 2, szombat Edited and Published at 996 Dovercourt Road, Toronto „ PHONE: LE. 6-0333 Szerkeszti: KENESEI F. LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal 996 Dovercourt Road, Toronto TELEFON: LE. 6-0333 MATTYASOVSZKY KORNÉL: EURÓPAI KRÓNIKA Mi történik az “öreg” földrészen A párizsi csúcskonferencia csődje utáni politikai és diplomá­ciai tevékenység lassan elcsen­desedett. A Nyugat rádöbbent arra, hogy a szabad demokrati­kus népek sorsközössége eleve­nebben él, mint ahogyan azt né­mely angol, francia, vagy akár amerikai politikai klubban, a sza­lonokban és a különböző poli­tikai pártok tanácskozó szobái­ban elgondolták és megtárgyal­ták. Hruscsov elérte azt, ami leg­kevésbé sem volt szándékában: az Atlanti Szövetségben tömörült európai, ,kis-ázsiai és balkáni né­pek szorosabbra fűzték a szövet­­ség és barátság kötelékeit . . . Az első csalódások és izgal­mak leüllepedése. utáni nyári po­litikai uborkaszezon ugyan nem a régi már, de sem a politikusok, sem a gazdaságii élet vezetői nem kezdenek újabb akciókat, nem dolgoznak ki nagyszabású terveket, nem készítenek elő diplomáciai tárgyalásokat, ha­nem a nyaralásra gondolnak, az Alpokra, a Földközi-tenger, a skandináv fjordok és Adria­­partjaira, a francia és olasz Ri­viéra virágszőnyegeire és hűsítő hullámokra ... A híres fürdőhe­lyek hoteljeiben .minden szobát kiadtak és kisebb, belső európai népvándorlás vette kezdetét. A LEGKOMOLYABB ESEMÉNY legott az, hogy a britek hajlandó­ságot mutatnak az európai gaz­dasági közösségben való részt­­vételre s ők igyekeznek most legjobban, hogy a két gazdasági blokk, az úgynevezett kisebb szabadkereskedelmi zóna, mely­hez a skandináv államok, Auszt­ria és Anglia tartoznak, — az Európai Gazdasági Közöséggel szorosabban együttműködjék és egy későbbi időpontban az utób­bival egyesüljön. Hatalmas jelen­tősége van ennek és gyakorlati­lag egész Nyugat-Európa gazda­sági tömörülését jelenti. Csak egyetlen számmal mutatunk rá ennek a lehetőségnek roppant jelentőségére. A Szovjetunió 1950 és 1959 közötti években 2.6 milliárddal emelte exportját a nyugat-európai államok ugyan­ezen idő alatt 23.5 milliárddal... A GAZDASÁGI KÖZELEDÉS és egyesülés megteremtheti a po­litikai egyesülés alapjait é$ mindezt betetőzné a katonai fel­készülés . . . Ennek a katonai fel­ikészülésnek ma már látható ve­zetője: De Gaulle. Ragyogó, nagykoncepciójú terve a "force de frappe" meglepte szövetsége­seit is. A franciák még. ez évben kipróbálják első hidrogénbom­­bájuikat és a francia haditechni­ka a rakétaépítés terén utol akarja érni az amerikaiakat és oroszokat. Uj vadászgépeik és rakétacirkálóik erősen érdekük a németéket és nem jóslás, ha­nem tény, ha megállapítjuk, hogy : a francia—német hadi­szövetség. a NATO alapját jelen­ti és rövidesen méltó katonai el­lenfélként léphet fel a vörös im­perializmus ellen. o—o A FRANCIÁK, DE GAULLE VE­ZETÉSE ALATT újabb erőre kap­tak. A hanyatlóban léyő nemze­ti önbizalom, a történelmi "gloi. re" reneszánsza: politikai, gaz­dasági és kulturális fellendülés formájában ismét felújult és a németgyűlölő sovinizmust euró­­| pai küldetéstudat váltotta fel. Ennek az építő munkának egyik látható szép eredménye volt a Szent Nazaire öbölben vízrebo­­csátott legnagyobb francia óceánjáró a "France". Ez a hajó a világ leghosszabb óceánjáró­­ja a maga 315 méter hosszúságá­val. 55 ezer tonnás óriást avatott Madame De Gaulle egy hat lite­res pezsgősüveggel és 2000 utas élvezheti a francia konyha reme­keit, 60 kilométeres sebesség­gel óránként . . . jutva közelebb a célhoz. o—o NÉMETORSZÁGBAN PERSZE A LEGNAGYOBB SZENZÁCIÓ AZ EICHMANN-ÜGY. Utána a né­met közvélemény tíz napig szin­te dermedten hallgatott, egyszer­re megindult egy kétirányú ha­talmas sajtóhadjárat. Az egyik: a német antiszemitizmust ismer­teti, a nemzeti-szocialista rend­szer zsidóellenes intézkedését, az S$.alakulatok szerepét, az egyes nácivezéreik antiszemita koncepcióit és akcióit, Eich­mann élettörténetét: szenzációs tálalásban, a másik, a komoly német publicisztika határozot­tan tiltakozik a zsidó emberrab­lás ellen és követeli, hogy Eich­mannt, vagy német, vagy nem­zetközi bíróság, elé állítsák. "Bosszú helyet igazságszolgál­tatást" kíván például egy tekin­télyes baloldali hamburgi lap . . . A német sajtótöbbség kétségbe­von, ja. Eiohmann egyedüli bűnét és arra utal, hogy ő csak végre­hajtotta azt, amit Himler és Karl­­tenbrunner parancsoltak. Kétségibevonják a németék azt is, hogy a második világháború­ban a németek hatmillió zsidót pusztítottak volna el. Ez techni­kailag és időbelileg is képtelen­ség. Szerintük: a második világ­háború alatt összesen négymil­lió zsidó veszítette él életét, de ebből legalább egymillió: a par­­tizámháborúban, a bombatáma­dások következtében, járvá­nyok és éhhalál által. Az agyon­lőtt, elgázosított zsidók számát hárommillióra becsülik és nem értik: mire jó .hatmillióról be­szélni, amikor erkölcsi és jogi Szempontból tökéletesen mind­egy, hogy 3 milliót öltek-e meg, vagy hatot. A tömeggyilkosság tömeg.gyilkosság marad és a hó­hérokat meg kell büntetni, de — miként hangsúlyozzák: a hó­hérnak is joga van arra, a tö­meggyilkosnak is, hogy bíróság elé állítsák és szabadon védekez­hessék . . . Az egyik német lap arra utal, hogy a hatmilliós szám: propa­­gandaszám és arra jó, hogy Adenauer a Ben-Gurionnak meg­ígért kétmilliárd dollárt való­ban oda is adja, persze az eddig fizetett és eddig megállapított jóvátételen kívül. Nyugat-Németországban az utca embere, miután Eichmann elfogatásának körülményein fel­háborodott, napirendre tért az esemény felett. A németek nem érnek rá semmire. Dolgoznak, napot és éjt egybetéve. Munka­­nélküliség .nincs, hanem 250 ezerrel több munkahely van, mint munkaajánlat. Csak 180 ezer öregebb kereskedelmi és ipari alkalmazott .nem tud elhe­lyezkedni, mert itt a jelszó: fiafalok előnyben. Kishit elhagyták párthívei Nobosuke Kishi japán minisz­terelnök konzervatív pártjának sok vezető tagja elhagyta a pár­tot és a baloldali ellenzékhez szegődött, mely elkeseredett harcot folytat az Egyesült Álla­mokkal kötött katonai szerződés jóváhagyása és életbeléptetése ellen. Uj nyomást akarnak ezzel gya­korolni a 64 éves fáradt minisz­terelnökre, aki hetek óta harcol a baloldali beállítottságú japán katonai körök ellen. Kishi miniszterelnök a vezeté­se alatt álló Liberal-demokrata pánti képviselők jelenlétében bemutatta a törvényhozás alsó házának a 'kölcsönös elfogadási záradékkal ellátott szerződést. Ezzel az Egyesült Államok és Japán között létrejött szerződés életbelépett. A parlament szocialista el­lenzéke itt újabb meglepetéssel szolgált. Egyetlen tagja sem je­lent meg a szavazásnál. Ezzel a tüntető távolmaradással újabb akadályokat akarnak gördíteni Kishi további kormányzása elé. ÚJABB FÖLDREN­GÉS CHILÉBEN Óriási szél és eső-viharokkal párosult földrengés rázta meg újból Dél-Chilét és kiöntötte partjaiból q Paguipulli tó vizét. A gyilkos áradat 18 ember ha­lálát okozta. A jelentések szerint a földcsuszamlás egy házat a 60 mérföld távolságra lévő hegyek­ből lehozott ide a tó partjára s lakóit közben elpusztította. Ez volt egyike a legsúlyosabb föld­rengéseknek az egy hónapja észlelt chilei pusztítások között. Mindenütt pánl'k.ot okozott és sok épületet pusztított él. EREDMÉNYES PLASZTIKAI SEBÉSZET mm HENDRICK VERWOERD 'Dél-Afri.ka miniszterelnöke, Hendrik Verwoerd kilenc heti ápolás után felgyógyultan tért vissza Pretoriába, hivatalos szék­helyére. Emlékezetes, hogy a miniszterelnök ellen egy farmer fegyveres merényletet követett el. Sebesülése miatt dobhártya .plasztikai műtétet kellett elszen­vedni, mely kitűnően sikerült. TŰZESŐ QUEMOY SZIGETÉRE A kínai vörös tüzérség 86.000 gránátot lőtt már Quemoy szige­tére. Azalatt is folyton ágyuzta, míg Eisenhower Formoza szige­tén tartózkodott. Nemzeti Kína honvédelmi minisztériuma elren­delte, hogy a Quemoy szigetét elborító gránát vasszil ánkokat gyűjtsék össze. A quemoyi kato­nai helyőrség parancsnoka 15 dollárt fizet egy tonna vasért. Az első általános gyűjtés 75.000 dollár jövedelmet hozott a sziget lakosainak. Az összegyűjtött va­sat hajóra rakják, Formozára szál­lítják és Nemzeti Kína védelmé­re használják fel. így üt vissza a bumeráng a vörösök fejére. Uj forradalom fenyeget Algériában EICHMANN FIA RETTEG APJÁÉRT Adolf Eichmann idősebb fia, a 25 éves Klaus, levelet írt apjá­nak, melyben a fiúi szeretettől áthatva ezt üzeni: "Nem fog­lak elhagyni soha". Nem hisz azokban a vádakban, melyek ap­ját tömeggyi'lkosnak igyekszenek feltüntetni. Klaus Argentínában kelt leve­lét a Tel Avivban megjelenő HAARETZ című izraeli újság köz­li. Német újságírók hozták Iz­raelbe. Klaus anyjával együtt el­rejtőzött, mikor Eichmannt az izraeli emberrablók elhurcolták. A levél azután így folytatja: "Te megérted, hogy mi nem fo­gadhatjuk el valóságnak a váda­kat, melyekkel fenyegetnek. Te mindig az én apám maradsz, én meg a Te idősebb fiad és soha­sem foglak elhagyni". Klaus gyári munkás és munkás társaival jó viszonyban van. Most felzaklatott idegállapota miatt a munkát átmenetileg ab­bahagyta. Milánóban Arturo Brondizi ar­gentin államelnök azt a kijelen­tést tette, hogy előkészítették Eichmann kiadatását, ha az iz­raeli ügynökök el nem rabolták volna, Londonban dr. Székely Pál zsidó ügyvéd, akinek összes ro­konai elpusztultak a náci halál­­táborokban, védelmébe veszi Eichmannt s letartóztatását tör­vénytelennek mondja. CHARLES DE GAULLE T Francia csapatok szállták meg Algéria nagyobb városait, mert a szélrózsa minden irányából a jobboldali telepesek forradalmi feszültségével számolnak. Ez a feszültség arra késztette a menekült algériai lázadó kor­mányt, hogy elfogadja De Gaulle elnök: fegyverszüneti tárgyalá­sokra szóló meghívását. A me­nekült kormány miniszterelnöke, Ferhat Abbas, Párizsba repült. De Gaulle elnök örömét fejezte ki, hogy végre alkalom nyílik az öt éve tartó véres háború befeje­zésé re. Az angol külügyminisztérium is örül e tárgyalások felvételé­nek. Az algériai rendőrség azonban készen áll, hogy a városok ut­cáin megakadályozzon minden forradalmi kilengést, aminővel a jobboldali telepesek már 1958- ban megpróbálkoztak. Paul De­­louvrier tábornok a politikai gyűlések korlátozását rendelte el. Franciaországban viszont Jac­ques Soustelle, aki korábban mi­niszter volt De Gaulle kormá­nyában, arra tüzeli jobboldali párthíveit, hogy tartsanak ki az "Algéria francia maradjon" kö­vetelés mellett. HRUSCSOV GHÁNÁBA MEGY A szovjet Tass hivatalos hír­­ügynökség jelenti, hogy Hruscsov szovjet diktátor és Kwame Nkru­­mah, a nyugat-afrikai Ghana ál­am miniszterelnöke megállapod­tak abban, hogy 'kölcsönös láto­gatást tesznek országaikban. A Mali Szövetség függetlensége (Folytatás a második oldalon) VILÁGPOLITIKAI HÍREK A DÁN KIRÁLYI PÁR WASHINGTONBA JÖN Koppenhágából jelentik, hogy Frederik dán király és Ingrid ki­rálynő októberben Eisenhower elnök látogatására hivatalos ál­lamvizitre Washingtonba érkez­nek. • TITO TÁMOGATJA HRUSCSOV LESZERELÉSI JAVASLATÁT Tito jugoszláv államelnök kö­zölte Hruscsov elvtársával, hogy legújabb leszerelési javaslatát Jugoszlávia minden fórumon és különösen az Egyesült Nemze­tek előtt támogatni fogja. Kom­munista nem marja ki a másik kommunista szemét. • BURGONYÁT TERMELNEK ÓPIUM HELYETT A kábítószerek elleni világ­küzdelem annyira leszorította az ópium árát, hogy két ópium ter­melő laosi környéken a farme­rek áttértek a burgonya termesz­tésére. Laos csempészte az ópiumot a nyugati világ fekete piacára. A Dominikai Köztársaság kor­mánya 200.000 tüntetővel tilta­kozott az Amerikai Államok Szer­vezete ellen. A tüntetést az egye­temék1 és főiskolák tanulói szer­vezték meg s annak célja "meg­szüntetni az Amerikai Államok Szervezetének beavatkozását a Dominikai Köztársaság bel ügyei­be". Az Amerikai Államok Szerve­zetének albizottsága a minap je­lentette, de más országok is pa­naszkodnak, hogy a Dominikai Köztársaság megsérti az emberi alapjogokat. A tüntetésen jelen volt Rafael L. Trujillo generalisszimusz, az [ország diktátora, testvére Hector Trujillo és a kormány valamennyi tagja. A tüntetést Ciudad T.rujil­­loban a "haza oltára" előtt ren­dezték; ahová a dominikai nem­zeti hősöket temetik el. A nyugat-afrikai Maii Szövet­ség június 20-án megszületett és biztosította 6 millió afrikai füg­getlenségét. Éjfél után egy perc­cel ágyudörgés jelezte a két né­hai francia gyarmatnak: Sudán. nak és Senegalnak átalakulását. A francia birodalom ezzel szabad nemzetek csoportjává alakult át. A Mali Szövetség az első teljes függetlenséget élvező tagja en­nek a francia államközösségnek. A francia háromszinű zászlót be­vonták mindenütt az egész or­szágban s helyette Mali saját szászlója lobog, Előző este Fran­ciaország, Sudan és Senegal kép­viselői kicserélték az április 4-i függetlenségi szerződés jóváha­gyott példányait. Madagascar június 25-én kiál­totta ki függetlenségét, Ivory Coast, Dahomey, Niger és Felső Volta pedig, amely gyarmatok függetlenségéhez De Gaulle szin­tén hozzájárult, augusztus elején kerülnek sorra. Franciaország így példát mutat az egész világ­nak az afrikai gyarmati kérdés felszámolására. IMÁDSÁG A KEREKEK ELŐTT. Nepal ősi székhelyén Katmanduban egy bennszülött hívő lehajtott fejjel imádkozik az egyházi ünnep­­ségeken használt díszhintó kerekei előtt, hogy áldás szálljon rá a kerékre festett mozdulatlan szemekből. HRUSCSOV EZÚTTAL BUKARES BEN HANDABANDÁZOTT és onnan jelentette ki, hogy i “békés együttélés" a béke fenn tartásának és a világ fennmara dósának, sőt a kommunista cé lók megvalósításának is egyet len módja. Hozzátette, hogy < szovjet ''fegyveresen" fogj; megakadályozni a kémrepülőgé pék berepülését —, majd az mondotta, hogy ő a maga részé ről továbbra is négyhatalmi kon ferencia tartása mellett van — hozzátévén, hogy a nemzetköz leszerelés terveiben nem hisz. A beszéd tele volt zagyvaságokkal s szakértőik szerint csak arra szol gélt, hogy a moszkvai sztalini-st; ellenzékkel szemben erőt mutas^ son. DOMINIKAI KÖZTÁRSASÁG TILTAKOZÁSA

Next

/
Oldalképek
Tartalom