Kanadai Magyarság, 1959. július-december (9. évfolyam, 52-77. szám)
1959-11-28 / 73. szám
IX. évfolyam, 73. sz. 1959. november 28, szombat 8 KANADAI MAGYARSÁG. Vasmegyében is sok a magzatelhajtás Miss Elizabeth Le Fort (a Nova Scotia-i Cape Breton sziget Point Cross helységéből) az általa gyapjuhimzéssel készített, XII. Pius pápát ábrázoló kép előtt. Miss Le Fort a régi kézimunka e válfaját valóban művészi fokra vitte. Eisenhower elnökről készített hasonló képe ma a Fehér Házban függ. A múlt évben Erzsébet királynőről készített képét személyesen adta át a Királynőnek Sydney-ben (Nova Scotia) tett látogatása alkalmával. Az elhunyt Pápáról készült képet a Vatikánnak szánja._______________ A vasmegyei szülész főorvos érdekes cikket irt a Népegészségügy októberi számában, amelyből az alábbi részeket szószerint közöljük. A cikkíró, mint sokan mások mind erősebben fejezik ki aggodalmukat a magzeteíhajtások növekedésével kapcsolatban, de a végső konklúzió mégiscsak marad a régi, hogy orvosi, lag továbbra is engedélyezik az abortusokat. "Összefoglalva megyénk statisztikai adatait a következő figyelemreméltó tényeket és következtetéseket vonhatjuk le: 1. Az összes vetélések száma már lényegesen meghaladta a születések számát. 2. Ezen belül a terhesség megszakítások száma intézetekben elérte a szülések számát. 3. A nem engedélyezett vetélések számát nem ’befolyásolta számottevően sem a szigorú, Akikre büszkék vagyunk TUDOD-E, HOGY a magyar állam bőkezűségéből', a magyar Vásárhelyi Pál kezdeményezésére, magyar mérnökök vezetésével, magyar munkások építették a Vaskaput, amely lehetővé tette a román és jugoszláv partok közt a dunai hajózást a Fekete-tengerig? TUDOD-E, HOGY a világhírű magyar Selmecbányái akadémia mintájára szervezték a párizsi Ecole Centrale-t? • Hiteles okmány- és műszaki fordítások. • Magyarországi válóperek és ingatlanügyek gyors elintézése. ■* • Tolmácsolás műszaki vizsgákon is. • Kereskedelmi levelezés minden nyelven. • Gyógyszer. Bármely gyógyszerkülönlegesség küldése^ • IKKA, pénz- és csomag befizetőhelye. EXPRESS TRAVEL AGENCY 171 COLLEGE STREET, TORONTO, ONTARIO (A SPADINA SARKAM) Telefon; WA. 1-7743 és gj számok: WA. 1-5193, WA, 1-5194 AUTÓVÁSÁRLÓK FIGYELMÉBE 1 le vegyen uj, vagy használt kocsit mielőtt olcsó finance- és biztosításig ajánlatunkról tájékoztatást szerzett volna. TELEKES BIZTOSÍTASZ IRODA DR. L. L. TELEKES 171 COLLEGE STREET, TORONTO, ONTARIO (A SPADINA SARKAM > Telefon: WA. 1-7743 és uj számok: WA. 1-5193, WA, 1-5194 DUTAIAN TANÁCS ÉS ÚTBAIGAZÍTÁS MINDENNEMŰ BIZTOSÍTÁSI ÜGYBEN < «iitiimna>r<niiiiiiiiiirfiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiii!i>iiiiiiiiiiiiiiiiiiimiuiiiiiiiuiiiiiiiiituiiiiiitHiiit!iiiuiiii’^ Ha házat, telket akar venni vagy eladni forduljon bizalommal sem a szabad engedélyező rendelkezés, tehát a kuruzsló vagy illegális egészségrontás változatlanul tovább folyik. 4. A terhesség megszakítások számát nem annyira a családi állapot, a kor, a foglalkozás, stb. hanem főként a gyermekek száma, a családtervezés befolyásola. A matematikai haladvány szabályai szerint minden gyermek a kétszeresére emeli a terhesség megszakítások gyakoriságát. 5. A nők túlnyomó többsége a II. hóban kéri az interruptiót, de változatlanul fennáll a kétségbeesett leányanyák elkésett terhesség megszakításának problémája. 6. A műtétek következtében a vetélő nők nagyrészénél maradandó károsodás, betegség marad vissza. porodás szempontjából legértékesebb korban, 25—34 életévek között történik, tehát a károsodások is ezt a korcsoportot érik a legnagyobb számban. 8. Az orvosi javaslatok elvesztették tudományos komolyságukat és szociális okból váltak liberálissá. A bizottságok munkája tisztán adminisztrativ jellegű és így eredeti céljuknak nem felelhetnek meg, sőt működésüknek mind több árnyoldala mutatkozik meg". GRŐSZ ÉS HAMVAS PÜSPÖKÖK HIVATALOS LÁTOGATÁSA Dr. Münnich Ferenc november 4-én Olt Károlynak, az állami egyházügyi hivatal elnökének jelenlétében fogadta Grősz József kalocsai érseket, a római katolikus püspöki kar elnökét és Dr. Hamvas Endre Csanádi püspököt. EREDMÉNYT AKAR? ITT HIRDESSEN! P I S T E R HIVATAL: Ró. 7-3161 PÁL magyar megbízottunkhoz LAKÁS: RU. 1-8422 HETI ELŐNYÖS AJÁNLATAINK $2.000 BEFIZETÉS, BATHURST ÉS DAVENPORT Egyedülálló tégla, 8 szoba 2 emeleten, két konyha, 2 fürdőszoba, melegvízfűtés, 2 garázs. Alacsony törlesztés. $1.500, BLOOR IS OSSINGTON Egyedülálló tégla, 2 konyha, 2 fürdőszoba, 2 garázs. Végár $12.500. Brethour & Morris REAL ESTATE LTD. 1766 ST. CLAIR AVE., WEST, TORONTO 7. A vetélések többsége a sza Bútort most már a gyártél is vásárolhat! Csak úgy spórol, ha egyenesen az Egyesült Bútorgyáraktól szerzi be bútorát. Gyáraink mintatermében a legolcsóbb üzleti áraknál is (a "sale" árainál is) LEGALÁBB 25%.KAL OLCSÓBBAN VÁSÁROLHAT. PL. 3 SZOBA BÚTOR $179.00 Mindenféle bútor, hálószoba, nappali, konyhaberendezés, televízió, HI-FI zenegép, magnetofon, frigiderek, mosógépek óriási választékban. Könnyű részletfizetési feltételek. Magyar kiszolgálás. Nyitva este 9 óráig. UNITED FURNITURE FACTORIES SHOWROOM: 11 BRANT STREET Az 522 King St., W. épület mögött all Brant St-en TELEFON: EM. 8-7316 ^ yimiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiHiiiiiiiiiiimiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiimmiiu^ FORINTÁTUTALÁS I 500.00 forint ........$18.00 3.000 forint ..........$102.00 f§ I 1000.00 forint ........$35.00 10.000 forint ........$330.00 | 100 forintos bankjegy napi áron. j§ IKKA VÁMMENTES csomagok, »zabadválasztásu ÉPÜLET ANYAGOK árucikkek § GYÓGYSZEREK gyári áron legolcsóbban ÚTLEVELEK — BEVÁNDORLÁSI ÜGYEK — VÍZUMOK = KÖZJEGYZŐI HITELESÍTÉSEK — FORDÍTÁSOK — I TOLMÁCSOLÁSOK = HAJÓ- ÉS REPÜLŐJEGYEK — VÁLÓPEREK = HÁZVÉTELEKNÉL INGYENES TANÁCSADÁS 1 Trans-Canada Hungarian Institute KANADA! MAGYAR INTÉZET | 455 SPADINA AVE. I. EMELET 214 (Spadina-College sarok) I TELEFON : WA. 2-7472 i Dr. R. Dallos v. m. ügyvédek Dr. L. Molnár ^íiiuiiKimiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiimiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiimmiiitiiiiiiiiimii 14 és 18 karátos európai karika-, gyémánt- és brilliánsgyűrük, világmárkás órák részletre is. TIME JEWELLERS ékszer, óra és optikai tárgyak szaküzletében. 776 YONGE ST., TORONTO, WA. 4.7829 Magyar üzlet ! I 5 Vass Ferenc, B. A. ügyvéd, jogtanácsos és közjegyző, az ügyvéd Kamara tagja. 455 Spadina Avenue Toronto, Ont. WA. 2-6111 WA. 2-6112 APRÓHIRDETÉSEK MUNKAALKALOM Idősebb megbízható hölgyet keresek házimunkára iskolás gyermekek mellé. Német vagy angol tudás szükséges. Magas fizetés, szabadnap biztosítva. J. P., 443 Rogers Road, RO. 2-6192. Jobb, intelligensebb nőt HÁZVEZETŐNŐNEK, szép családi házunkban, 3 felnőtt személyhez felveszünk. Jó fizetést és különálló szép lakást adunk. Bővebb információért Hívja: WA. 4-95S1, este Hl. 7-7021 telefoszámokat. RENDKÍVÜLI ALKALOM! GYÁRI KISHIBAS ÉS HASZNÁLT BÚTOROK ÓRIÁSI MEGTAKARÍTÁS! Frigidaire .............................. $79.00 Villany és gáztűzhely ............. $25.00 Mosógép ....... $27.00 TV készülék ............................... $49.00 Chesterfield ............................ $20.00 Continental ágy ....................... $15.00 Minden áru garantálva! Magyar kiszolgálás könnyű részletfizetés I UNITED FURNITURE FACTORIES 11 BRANT STREET, TORONTO (Az 522 King St., W. épület mögött) Nyitva este 9-ig I HÁZASSÁG 27 éves magas, barna fiatalember, ki saját házzal, szép autóval, bankbetéttel rendelkezik, korban hozzáillő leány vagy elvált asszony ismeretségét keresi házasság céljából. Minden levélre válaszolok. Leveleket "Boldogság" jeligére a kiadóhivatalba kérek. Ez utón keresi 58 éves özvegy asszony, korban hozzá illő, jobb módú, intelligens férfi ismeretségét házasság céljából. Levéieket "Gépmadár" jeligére a kiadóhivatal továbbit. KIADÓ LAKÁSOK Két szoba konyhás fiat bútor nélkül kiadó. Gyermek nem akadály. LE. 6-9848. Különbejáratu két szobás földszinti és egy szoba konyhás basementi bútorozott lakás olcsón kiadó LE. 5-8730. 3 szoba bútorozva, vagy bútor nélkül kiadó. Gyermek nem akadály. Telefonhívás este 6-tól, szombat, vasárnap egész nap. Tel.: WA. 1-6656. MONTREAL Montreali kiadóhivatalunk előfizető és hirdető irodája, 4586 Coloniale Avenue. Tel.: VI. 9-1038. Vezetője Bánáthy Antal. HÁZASODNI kívánó hölgyek és urak könnyen megtalálják élettársukat (korkülönbség nélkül), ha belekapcsolódnak széleskörű baráti körömbe. Érdeklődés fél 7—9 óráig. RU. 1-6562 telefonszámon, .leveleket "Diszkréció" jeligére a kiadóhivatal továbbít. Régi kanadás dohányfarmer középkorú (48 évig) magyar nő ismeretségét keresi házasság céljából, aki boldog otthont biztosítana munkás életéhez. Leveleket "Dohányfarmer" jeligére a kiadóhivatalba kér. Középkorú józanéletű férfi keresi házasság céljából azt a 35-40 körüli magányos asszonyt, akinek az életéből hiányzik az otthon és szeretet. Leveleket "Boldog otthon" jeligére a kiadóhivatalba kérek. 30 éves ujkanadás független fiatalember megismerkedne korban hozzáillő leány vagy asszonnyal. Válaszokat "Megértés" jeligére a kiadóhivatalba kérek. ELADÓ n8IIIIVllllIIIIF!inill!llllill!mi!lil!lilllIIIliUIIlllllHUIII!IlU1llllllllIllllllllllT!miniflflUJIIIIIIIIIllSlll!lf!(!HIIB!18iIkiic r Kigeooosoooeooeosooo« I SZŐRMÉK, kbundák javítását, átalakítását S K vállalom. " ^ Uj szőrme és irhabundák olcsó áron! T. BALCEA szücsmester \ 426-A SPADINA AVE. ! TORONTO. TEL.: EM. 8.4900j George Hall REAL ESTATE LTD. Megkívánja tanulni, hogyan működnek az I. B. M. GÉPEZETEK Éjjel nappali tanfolyamok a lyukasztó lap felszerelésben. Felvilágosításért Írjon, telefonáljon, vagy keressen fel személyesen minket FICH'S INSTITUTE OF DATE PROCESSING 774’/j YONGE ST. WA. 2-0881 í i v ► ► ► ► i Házvételnél vagy eladásnál minden ► J vele járó gondoskodást vállalunk igazi £ $ magyar honfitársi kötelességből. ^ f Már $250 saját pénzzel 6—8 szobás ► \ tégla házat kaphat a város bármely > < részén, szép nagy telekkel, garázs- ► J zsal stb. \ 996 ST. CLAIR AVE., < < 1 í TEL.: LE. 1-9957, WA. 5-3697 J / k S. KRALIK Okleveles Masszírozó Izmok és Idegkór Bajok } 66 GRANGE AVE. EM. 3.8902 \ ► WEST £ J. DEMETER Autóját azonnal javítja ■ M Earl Mabeei White Owl Service Station : King St. Delhi, Ont. Telefon 331. ? Költöztetést ( zárt butorszáilitó kocsival) kerti földek, építési anyagok, vagy bármilyen más szállítást kicsi vagy nagy kocsikkkal VIDÉKRE is vállalok. TUBA KAROLY TELEFON: WA. 3-6871 FIGYELEM! FIGYELEM! HA MONTREALBA AKARSZ JÖNNI, SZENT ISTVÁN ÉTTEREMBE BE MUSZÁJ MENNI. Mrs. Halász csodás finom kosztja, a legmagyarosabb ízletes konyha. Régi vezetés november elsején lejárt. Uj gazda a vendégszerető Mr. és Mrs. HALÁSZ Remek koszt után vár rád itt billiárd. Magyros szívvel vár Reád gyönyörű Montreal. 3463 ST. LAWRENCE BLVD. VANCOUVER GYERMEKGONDOZÁS VANCOUVERIEK! Gyermekek gondozását nappalra vállalom. Mrs. LÁNCZ, 1134 Comox St. Apt. 2nd, Vancouver. Telefon : MU. 5-8968. RENAULT és RAMBLER kocsik 1959-esek és 60-asok könnyű fizetési feltételek mellett minimum lefizetéssel kaphatók. Hívja CR. 8-1281 vagy LE. 1-8994 és beszéljen magyarul. College—Palmerston környé. kén egy'4 szobás Apartment kiadó. Ugyancsak kiadó 1 szoba, teakonyhával. Érdeklődni: délután 3 órától a WA. 2-0686 telefonszámon. Bárminemű ügyben forduljon felvilágosításért és útmutatásért Dr Pőzel István kanadai közjegyző, volt budapesti ügyvéd általános tájékoztató irodájához. Forditások és tolmácsi szolgálat minden nyelven gyorsan és olcsón. Forintátutalás, IKKA csomagok. Hazai válóperek. J 461 SPADINA AVE., TORONTO, ONT. Telefon: WA. 2 8827. §FORDITÁSOKAT§ h CSAK ELSŐRANGÚ SZAKEMBERREL $ $ VÉGEZTESSEN á DR. J. SŐMJÉN X közjegyző, volt budapesti ügyvéd 8 KANADA EGYETLEN 8 MAGYAR § TÖRVÉNYSZÉKI b HITES TOLMÁCSA Dr. Martén Pál — fogorvos — 345 Bloor St., W., Toronto Telefon : WA. 3-9788 f DR S. CHERN6N * FOGORVOSI RENDELÉSÉT ± MEGNYITOTTA A SPADINA DENTAL CENTER | | épületében a Harbord sarkán I 1 646 SPADINA AVENUE ) í TELEFON: WA. 3-1245 t í Esti rendelésnél kérje: i I Nagy B. József fogtechnikust f Beverley Streeten egy bútorozott szoba, esetleg ellátással kiadó. Tel.: EM. 8-1214 (este 5 után). A Davenport Road 1997 számú házban lévő lakásra társbérlőt keresek. Esetleg a teljes házat is kiadom. Tel.: RU. 1-8461. 2 szoba konyhás lakás bútorral, vagy bútor nélkül, olcsón kiadó. 20 Kensington Ave. Toronto. Tel.: EM. 4-9529. KÜLÖNFÉLÉK Kitűnő magyaros házikosztot ebédre és vacsorát házhoz szállítunk. Helyben fogyasztva reggeli, ebéd, vacsora heti 10 dollár. 420 Euclid Ave. WA. 5-3835. Egy hosszú perzsa bunda háromnegyedes Ocelot utánzat és egy mormota kap majdnem uj állapotban eladó. Telefon: LE. 3-3998 ( d. e. 8—10-ig.) villanyszerelő |RÁDIÓ, TV ÉS MOTOR JAVITÁSj 24 ŐRÁS TELEFONSZOLGALAT IFJÚ ALMÁSSY LAJOS |225 Bartlett Ave., Toronto 4,| TEL.: LE. 3-9072. Vancouveri kiadóhivatalunk előfizető és hirdető irodája, 945 Grenville Street, Vezetője: Lemke Gyula. SZALONCUKOR hazai, békebeli minőségű VANCOUVERBEN 95 cent per lb., postán szállítva $1.10. Vidékről csak 10 Ib-től fogadunk el rendeléseket,. Magyar újságok, könyvek, magyar- és tarokk-kártyák, üdvözlőlapok és magyar lázmérő. IKKA-küldemények közvetítése. CÍM: J. LEMKE KÖNYVKERESKEDÉSE (INTERNATIONAL NEWS SHOP) 945 GRANVILLE ST„ VANCOUVER, B. C. EREDMÉNYT AKAR? ITT HIRDESSEN! VANCOUVERIEK! Szaloncukor, karácsonyi üdvözlőlap, magyar lázmérő és hanglemez, magyar- és tarokk-kártya a legjobb minőségben és legolcsóbb árban Le’mke Gyula könyvüzletében kapható: 945 Granville Street, Vancouver, B. C. AKAR NAGYOBB FIZETÉST? la: ;\on autót vezetni a Gold Star Autóvezető Iskolában. Csak a legmodernebb kocsikkal tanítunk. Kezdőket soffőr-vízsgára is előkészítünk. Péntekenként este 8—-10-ig elméleti oktatás hanglemez segítségével. 67 Harbord Street, Spadina sarok Off. telefon: WA. 3-8382, Rés.: HU. 8-3918. Tulajdonos: LEHOCZKY MIKLÓS Kereskedők, ügynökök,' salesmanek, Éttermek stb. 2000 elenőrzött magyar eintet (legtöbb helyen telefonszámmal) tartalmazó névjegyzék olcsón megrendelhető. Mr. S. Horváth, 25 Jarvis St. Toronto. írógépek heti 1 dollár részletre magyar betűkkel is. Világmárkák. Continental Typewriter Sales, 819 Palmerston Ave., Toronto Ont. Házi bemutatásért hivje: Tel.: LE. 2-2375. VÉDJE MEG I bútorát ha szé TAKARJA EL, ha használt < az általam készített butorvédő Tel.: LE. 2-0573. és uj. kopott, huzattal. Előleg nélkül heti 1 dolláros részletre uj bútorok, gyönyörű szőnyegek, függönyök, férfi-, női ruhák, kabátok óriási választékban. PÉNZKÖLCSÖN KÖZVETÍTÉS kizáréag esti órákban, péntek kivételével. 181 McCaul Street. Telefon: EM. 2-3093. ügynököket, nőket is keresek magas jutalékra. Forint átutalás 5 nap alatt. NEKÜNK SEGÍT, HA HIRDETŐINKET TÁMOGATJA Jól bevezetett VENDÉGLŐ, 8 szobás lakással (négy bútorozva) együtt, öregség miatt ELADÓ. Cim: Little Europa, 243 James St., N. Hamilton, Ontario. Telefon: JA. 8-7472. Férfi ing varrást, gallérozást, női ruha varrást, alakítást olcsón vállalok. Ruzsenyszky Mária, 161 Baldwin Street. Tel.: EM. 8-8916. Német rádiók, HI-FI, Stereo zenegépek egyenest Németországból. Közvetítő üz letek kikapcsolva. Óriási megtakarítás! EM. 8-7316. Televízió, rádió, gramafon, HI-FI és ko csirádió javítás, vétel és eladás. QUEEN RÁDIÓ TV SERVICE, 319 Queen Street, W Tel.: EM. 4-6757. Telefon: WA. 1-7185 L U N S K Y OPTIKA Minden szemhez más szemüveg kell, mi bármelyiket elkészítjük. 470 College St., Toronto Telefon : WA. 1-3924 Németül beszélünk ! L osztályú FÉRFI ÉS NŐI MÉRTÉKUTÁNI SZABÓSÁG Gauder Pál 274 SPADINA AVE., TORONTO, TEL.: EM. 8-3796 AUTÓJÁT JAVITASSA SZAKEMBERREL! BBARTHA BÉLA8 i Izsák J. Elemér ügyvéd és közjegyző Iroda 100 Adelaide St. W. Suit 606 TORONTO, ONTARIO Telefon: EMpire 4-1920 Ha szereti az igazi magyar hentesárut jöjjön a népszerű CENTRAL FOOD ENTERPRISES LTD. magyar üzletébe |259 COLLEGE ST., TORONTO Telefon : WA. 2-0856. Minden időben friss húsok, fűszer és csemege áruk. »weaQQOc<»Qei: : Két magyar borbély dolgozik t : AZ AVENUE : :BARBER SHOP j üzletében. I 403 Spadina Ave-, Toronto * ■ Egyszer próbálja ki, meg lesz * elégedve. £ * Oil.tOnkb.n léghűtéc ven HAZAI ÉTELEK mérsékelt árak várják a CONTINENTAL RESTAURANTBAN 521 BLOOR STREET W. Tulajdonos népszerű MRS. KISZELLI (Mami) • Lakásáréi küldjön fényképet óhazába. £ J 12 különböző felvétel $8.00 £ J Saját hangját is küldheti levélben. £ J Vevőinknek ingyen. £ • Alakösszedolgozások * • FÉNYKÉPEZŐGÉPET, FOTÓCIKKEKET £ £ RÉSZLETRE IS AD, j Elite Photo j 459 QUEEN STREET, W.( • Nyitva 9-töl 9-ig. TELEFON EM. 4-6076. £ GALAMB ; fényképész házaspár MAGYAR HENTESÁRUT, MINDEN IDŐBEN FRISS HÚST, fűszer és csemegeárut az ELIZABETH DELICATES MEAT MARKET-nél vásároljon: 535 BLOOR ST. W. * (közel a Bathursthoz) Tel.: LE. 1-89SS. Tulajdonos: Bagonyai Lajos KERESŐ SZOLGÁLAT Keressük Dagonya Istvánt aki Kisvárdán született 1936, szeptember 16-án. Irattár cáját személyi okmányaival megtalálták egy torontoi postaládában s a tulajdonos felkutatása érdekében kiadóhivatalunkhoz küldték. Vegye át vagy váíaszbélyeg csatolása mellett közölje velünk címét, hogy utánaküldhessük. Kulcsár Zsuzsinak üzenete van kiadóhivatalunkban. Hívjon fel telefonon vagy jelentkezzék személyesen. MEGRENDELŐ SZELVÉNY HUNGARIAN PRESS LIMITED 996 Dovercourt Rd. Toronto, Ont., Canada EZENNEL MEGRENDELEM A KANADAI MAGYARSÁGOT Az előfizetési díjat ............................................................. évi« egyidejűleg megküldöm. Saj'tóaiapra $ .....................................................-t mellékelek. Név: , ....................................................................................... Cím: ............................................................... ... ... Előfizetési áraink egy évre $5.00, félévre $3.00 Külföldi államban egész évre $6.00, félévre $4.00