Kanadai Magyarság, 1959. július-december (9. évfolyam, 52-77. szám)
1959-10-24 / 68. szám
V Még jőni kell, még jőni íog, Egy jobb kor, mely után Buzgé imádság epedez Százezrek ajakán. ^ Vörösmarty KANADAI Authorized as Second Class Mail Post Office Department, Ottawa. PRICE 10 CENTS "A ml utunk, a magyarság ut|a, ma is változatlan: hlvan az azor évoa múltúnkhoz, namzati tradiciónkhoa, a karasztény világnázatnak, a krisztusi igazságoknak vagyunk kövatAi, hirdetni" (A fonti idézet Kenesei F. Lásxlé lapunk alsó számában megjelent be kőszönté cikkéből valé.) ARA: 10 CENT EMLÉKEZZÜNK! Hárem évvel ezelőtt, 1956 október 23-án tört ki a magyar SZABADSÁGHARC, amelynek az volt a célja, hogy lerázza a magyar nép nyakáról az idegen uralmat és visszaszerezze az 1945-ben elvesztett szabad, ságát. A magyar népnek ez a kísérlete több mint 20 ezer hősi halottjába és Budapest rombadörttésébe került. Százezrek lettek ismét földönfutók, s megszámlálhatatlan azoknak a száma, akiket börtönökbe, intemálótáborokba zártak, vagy Oroszországba hurcoltak. Népünk ezen szent Szabadságharca elbukott, mert a nyugati világ, amely oly büszkén hirdeti "a népek egyenjogúságát" nem volt hajlandó a magyar népet megsegíteni, mert szerintük az egy általános Nyugatkeleti háborút idézett volna elő. Ma már tudjuk, hogy más erők akadályozták meg azt, hogy visszanyerjük szabadságunkat és ismét elfoglalhassuk helyünket a szabad népek nagy családjában. A nyugati világ gyávasága és ostobasága azóta bizonyságot nyert azzal is, hogy az Egyesült Államok kormánya és az ezt inspiráló klikk "ünnepélyes" fogadtatást rendezett a magyar nép gyilkosának és nem rajtuk múlik, ha nem kötnek vele "örök barátsági és megnemtámadási szerződést". A magyar népet tehát, mint történelme folyamán annyiszor, ismét cserbenhagyták azok, akik "állítólag a zsarnokság és az elnyomás" ellen indították el a második világháborút, amely a magyar népre a világtörténelem legszörnyübb rabságát hozta. A szovjet katonák és ezek parancsnokai a szabadságáért fegyvert fogott magyar nép ellen, mint közönséges gyilkosok jártak el, mert védtelen gyermekeket és asszonyokat lőttek halomra még akkor is, amikor azok már megadták magukat. A nemzetközi jog ilyen durva megsértése példátlan a nemzetek életében, s erre csak az szolgál magyarázatul, hogy a mai SZOVJET-OROSZORSZÁG vezetőit és katonáit nem lehet kulturembereknek tekinteni. Az 1947-ben kötött békeszerződés értelmében a szovjet csapatoknak, az Ausztriával megkötött béke. szerződés után, el kell hagyniuk Magyarország terüle. tét. Ezt a szerződést a szovjet hitszegő vezetői mellett, az Egyesült Államok, Nagybritanni« és Franciaország is alá irták. Mindez azt bizonyítja, hogy a magyar népnek joga volt követelni, a megszálló orosz csapatok kivonulását. Ha az Egyesült Államok kormánya megtartotta volna a Jaltában és Postdamban tett ígéretét, akkor Angliával és Franciaországgal együtt, katonai segítséget kellett volna adnia a szerződésben foglalt jogát követelő Magyar Nemzetnek. A nyugati hatalmak tehát ugyanúgy elárulták Magyarországot, mint Lengyelországgal tették, melynek területi épségét garantálták. Hasonló gyávaságot tanúsított az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa is, amely az ötvenegy nemzet által aláirt Alapokmány értelmében, ilyen gyilkos támadás esetén köteles "fegyveres haderőt szervezni a megtámadott Tag-Nemzet megsegítésére". Magyarország tagja volt az Egyesült Nemzeteiknek, tehát rá mindenképpen vonatkozik a fenti szabály. Árulás, gyávaság és megalkuvás, amelyet tapasztalnunk kellett a nyugati világ részéről, szent Szabadság, harcunk idején. Ezután nem lehet csodálkozni azon, ha a magyar nép nem hisz semmiféle nyugati Ígéretben és úgy rendezi be életét, úgy éi, "ahogy lehet". Mi ennek ellenére, a sok csalódás után is hiszünk abban, hogy a kulturemberiség nem süllyedhet le anynyira, hogy megalkudjon az ördöggel, amely az életére tör. Hisszük, hogy az életösztön előbb-utóbb észre té. rrti azokat is, akik a polgári jólétet többre tartják a tisztességnél. Mi hiszünk abban, hogy az egyszerű amerikai polgár ma is szégyelli azt, hogy kormánya három évvel ez. előtt cserbenhagyta, nem segítette meg a SZABADSÁGÁÉRT FEGYVERT FOGOTT MAGYAR NÉPET. KENESEI F. LÁSZLÓ RENDÜLETLENÜL HISZÜNK a feltámadásban! Vitéz Kovács Gyula altábornagy, a Felszabaditási Bizottság alelnökének ünnepi beszéde a montreali Emlékünnepélyen. • Aki nem néz a történelmi események mélyére, az csak azt látja, hogy 1956 őszén egy kis nép állt szemben egy óriással. A valóságot azonban a szemben álló felek erőviszonyai jellemzik. Ebben a harcban a szabadság szent eszméje mérkőzött a zsarnoksággal. A szabadságharc bukása éppen ezért nem elszigetelt magyar tragédia, hanem világtörténelmi jelentőségű esemény, mert benne nem emberkéz gyártotta fegyverek, hanem történelmi erők viaskodtak. A magyar nép drágán, vérrel és soha meg nem számlált élettel, a mártírok ezreivel áldozott azért, hogy 1956-ban Kossuth Lajos útját választotta. És mégis, a magyar szabadságharc bukása ellenére is fénysugár, egy uj vi. lág hajnala az immár második évtizede tartó világválságban. Lenyűgöző bizonyíték, hogy a szabadság eszméje az atom és a világtér korszakában is csodát tevő erő. A szabadságharc embertelen vérbefojtása és az azt követő rémuralom, halálos sebet ejtett az addig annyira hatásos kommunista propagandán. A világ józan közvéleménye feleszmélt és végre felismerte a kommunizmus lényegét. De nemcsak a kommunizmus vesztett. Vesztettek a szabad népek is ! Megrendült a szabadságra vágyó rabnépek beléjük helyezett bizalma! A világ színes népei pedig csalódva tekintettek Nyugat felé! A szabad népek, akik némán szemlélték a Kelet-Németország-i, majd a Poznan-i lengyel felkelést és a csodálatos magyar győzelmet, — 1956 ősze óta súlyos érát fizettek azért, hogy egy többé soha vissza nem térő, kristálytiszta történelmi helyzetben a szabadság eszméje és 150 millió rab-nép mindenre elszánt, hűséges szövetsége helyett a semmit nem kozkáztató utat választották ! Mi jól tudjuk, hogy nemcsak magyar kérdés van a világon. Mégis türelmetlenek vagyunk. A magyar nép nem várhat addig, amig tervszerű kipusztitása, meg. semmisitése befejeződik. A magyar nép célja az élet és nem a halál! A magyar szabadságharc hősi halottai és martirjai áldozatának a jogán a szabad világ é$ az Egyesült Nemzetek előtt a magyar szabadságharc évfordulóján nemcsak arra emlékeztetünk, hogy a Francia Forradalom "Emberi jogok deklarációja", az "Amerikai Függetlenségi Nyilatkozat" és az "Egy. Nemzetek Alapokmánya", csak egyféle szabadságot ismer a földön és hogy a hozzávaló hűségben — a hatalmasok előnyére — nincsenek közbeeső fokozatok. Arra is figyelmeztetjük a szabadságukat i él tő népeket, hogy Közép- és Kelet-Európa rab-népeinek felszabadítása nélkül nincsen és nem is lesz biztonság, nyugalom, szabad jövendő ezen a földön. A Szabad Nyugat népeinek szabadsága, nemcsak saját erejétől és önbizalmától, nemcsak a szabad népek szövetségétől, hanem a rab és szines népeknek a Nyugatba vetett hite és bizalmától is függ! í Vissza kell adni, újból a rabnépeknek az emberhez méltó jövőbe vetett hitét, mert hit nélkül nincs remény, hit nélkül nem lehet szenvedni és hit nélkül nem lehet küzdeni. A mai napon, az emlékezés napján büszkén és tisztelettel tekintünk fel az Ó-hazában szenvedő, pusztuló magyar népre. Szivünk és lelkünk mélyéig megrendülve hódolunk a magyar szabadságharc hősi halottai és mártírjainak szent emléke előtt. Az 1956 október 23 és november 4-re való emlékezés súlya alatt azonban, mi idegenben élő, világon szétszórt magyarok nem roskadunk össze. Emigráns életünk küzdelmeinek minden szellemi és anyagi értékét alázattal ajánljuk fel a magyar szabadság, igazság és jóvátétel, a magyar jövendő szent ügyének a szolgálatára. Mi Hruscsov amerikai látogatása után is rendületlenül hiszünk a magyar feltámadásban, mert hiszünk az igazság és a 'szabadság győzelmében. Az ügy egyike volt a legérdekesebb eljárásjogi problémáknak, amelyet eddig a Közgyűlés elé vittek. A tárgyalási javaslat Iror. szág és Malaya részéről került beterjesztésre azzal a céllal, hogy a Közgyűlés bélyegezze meg a Vöröskina által Tibetben elkövetett jogtiprást. Bizonyítékul egyebek között becsatolták a Dalai Láma nyilatkozatát és szemtanuk jelentését. A tények szempontjából nincsen eltérés a bizonyítékok tar. talma és a más forrásokból ismert adatok között. A vöröskinai kormány tankokkal és bombavetök'kel gázolta le a tibeti hazafiak függetlenségi mozgalmát, körülbelül úgy, mint 1956 őszén a magyar Szabadságharcot. A Dalai Láma, mint Tibet egyházi és viági uralkodója, jogosult, sőt köteles volt ezt a tragikus eseményt az Egyesült Nemzetek elé vinni. A dolgok természetes rendje szerint az üggyel nem a Közgyűlésnek, hanem a Biztonsági Tanácsnak kellene foglalkoznia, s ha az UNO úgy tudna működni, mint ahogy az az Alapokmányban elő volt irva, akkor az USA és a Szovjet egyesült atombomba-ereje gondoskodnék arról, hogy a rendbontó Vöröskina kivonuljon az erőszakkal megszállt Tibetből. Azonban a Biztonsági Tanács a Szovjet vétójoga miatt tehetetlen, s ezért azoknak, akik Tibet népén, segiteni akarnak, s biztosítani szeretnék, hogy a népek szabadsága, ha elismerést nem is, de legalább hangot kaphasson, a Közgyűlés elé terjesztett javaslattal legalább megbélyegezni igyekszenek a vörös rablótámadást. Az, hogy a javaslat egyik aláírója Malája volt, — tehát egy színes ország, amelyben nem kis számmal élnek kommunista szimpatizánsok — azt bizonyítja, hogy a Vöröskina ellen beterjesztett panaszt nem lehet "imperiaista, kapitalista, kolonialista" vagy hasonló jelzőkkel illetni. Az, hogy Vöröskina mint "vádlott" nem tagja az UNO-nak, eljárásjogiig nem számit, mert hiszen az Egyesült Nemzetek hatásköre papíron mindenre kiterjed, — eltekintve attól, hogy ha Vöröskina tagja volna az Egyesült Nemzetek Szövetségének, úgy minden bizonnyal azt a tudatosan megvető, semmibevevő magatartást tanúsítaná a Közgyűléssel szemben, mint amelyet a szovjet a magyar kérdésben tanúsított. Éppen ezért a javaslat eleve nem érdembeli intézkedés meghozatalát célozta, hanem csak arra volt jó, hogy precedenst teremtsen Vöröskina megbélyegzésével és egyúttal leleplezze, hogy a szovjet vájjon milyen magatartást fog tanúsítani most, amikor Hruscsov hangzatos "békefelhívása" óta első Ízben kellett nyilatkoznia arról, hogy valóban békét akar-e, vagy csak alkalmat akar-e nyújtani a kommunistáknak, hogy a "béke" örve a lati tovább hódítsanak? A szovjetnek a Közgyűlésen tanúsított magatartása azoknak adott igazat, akik semmi jót nem vártak a hruscsovi Ígéretektől. Kuznecov helyettes külügyminiszter — ugyanaz, aki Hruscsov oldalán állt Washingtonban — már a maláji.írországi javaslat benyújtásakor a legsötétebb molotovi tirádákra emlékeztető hangon úgy nyilatkozott, hogy a Vöröskina megbélyegzésére irányuló javaslat: "az Egyesük Államok által indított rossz, indulatu rágalmazó kampány abból a célból, hogy a nagy kinai nép és annak kormánya megakadályoztassék abban a tevékenységében, hogy a Kina és Tibet közötti meleg kapcsolatokat ikl lehessen épi. teni". Ezután a szomorúan jellemző kifakádás után került sor a szavazásra. 43-an szavaztak a javaslat mellett, a 11 szovjet-szateílita ellene, 25-en pedig — elsősorban az arab blokk és India — tartózkodtak a szavazástól. Ennélfogva Tibet véres legázolásának az ügye a Közgyűlés előtt érdembeli tárgyalásra kerül. Az egész UNO véleményét azonban Cabot Lodge USA delegátus összegezte a következő szavakkal: "A szov. jet helyettes külügyminiszter szavai ellentétben állanak Hruscsov Ígéretével. Remélem, hogy ezek a szavak n«m a Szovjetunió józan állásfoglalását tükrözik vissza, hanem egy szónok eltévelyedésének kell őket tekinteni, — olyan eltévelyedésnek, amel lyet nemsokára valamennyien elfelejthetünk". Cabot Lodge azonban csupán udvarias volt, — de nem őszinte. Kuznecov szavai talán ellentétben állanak Hruscsov szavaival, de nem Hruscsov szándékával. Sem Tibet ügyében, sem semmiféle más ügyben nem lehet a kommunistáktól várni, hogy bárhol is a békét keressék, kivéve, ha az egyedül nekik kedvező. Jogos a remény, hogy az UNO közgyü. lésének nemsokára meghozandó azt a parancsát, hogy Kina ürítse ki Tibetet, előbb-utóbb végre fogják hajtani. De nem azért, mert az UNO ezt igy reméli, hanem azért, mert a kitörőben lévő szovjet-kinai konfliktus során Tibet lesz a konc, amelyet a szovjet először fog India barátságának megszerzése céljából Vöröskinától elvenni. Marhahús 4 vadászok; Brazíliában -i Rio de Janéiroból jelentik, hogy csőcselék-bandák revolverekkel és késekkel felfegyverkezve Caxias-ban, Rio de Janeiro I külvárosában kifosztottak tizenj öt mészárszéket, amelyekben "marhahúsra vadásztak". A husjhiány Braziliában jelentős mére[teket öltött. A mosonmagyaróvári kórház gyermekosztálya a szabadságharc után. A képen látható a kis gyermekágy, melyet golyószóróval lőttek össze az ÁVO.sok és segitsé. oük, a vadállati szovjet katonák. Orvosok és ápolónők mély részvéttel gondolnak arra a kis ártatlan gyermekre, ki a magyar szabadságért adta oda fiatal életét. Az Egyesült Nemzetek közgyűlése elé került Tibet legázolása
