Kanadai Magyarság, 1958. január-június (8. évfolyam, 1-56. szám)
1958-01-25 / 11. szám
KANADAI MAGYARSÁG VIII. 11. szám, 1958 január 25, szombat. Hazai csendélet A hazai munkás-paraszt kormány nemcsak a felnőtteket szórakoztatja fantasztikus újságközleményekkel, hanem arról sem feledkezik meg, hogy a "népi-demokrácia jövőjét", az ifjúságot is ellássa megfelelő ostobaságokkal, — feltehetőleg a kulturális fejlődés érdekében. A "Petőfi Népe"című vidéki lapban olvastuk a következőket: "Ausztrália még ma is élő őslakói közé tartozik a sziget belsejének mocsaras, erdős részein tanyázó bung-bung törzs. Nemrég tudományos expedíció indult Melbourneból a bennszülöttek életmódjának tanulmányozására. Az expedíció a bun-bungok falujának közelében ütötte fel a sátrát. Nagy meglepetésünkre éjszaka megtámadták őket a békésnek ismert bennszülöttek. A felizgatott embereket alig tudták lecsillapítani. Csak később, baráti beszélgetés során derült ki a különös háborúság oka : az est sötétjében erős fény látszott ki az expedíció sátrából. A bennszülöttek azt hitték, hogy a fehérarcuak elrabolták az égről a napot." A "Jövendőnk" című kétes, akarom mondani képes hetilap, amelyik ugyancsak az ifjúság nevelését tűzte ki célul maga elé, a következő roppant tanulságos történettel oktatja az élenjáró szovjet hősöktől csupa szépet és jót tanult "jövendőnket": "A brazíliai parlamentbe meglepő újítást vezettek be. A jobb és baloldal között az elmúlt hetekben heves viták dúltak és időnként a törvényhozók pisztolyt rántottak és átlövöldöztek egymásra. A parlament gondnoka most homokzsákokból barikádot építtetett a jobb és baloldal közé." Az eszükbe sem jut a "bölcseknek", hogy ezekkel az ostobaságokkal ők építenek "butaság-barikádot" az ifjúság szellemi fejlődése elé. De, hogy is jutna, mikor az ő szellemi képességeikből sem futja többre. "Pekingben ötpercenként születik egy gyerek!" — írja az Esti Hírlap, idézve a Pekingben megjelenő Zsenminzsipao című kínai újságot. — Eddig nem is lenne semmi baj. Az "ifjúság nevelése" ott kezdődik, ahol a cikk végződik. Ezzel fejeződik be ugyanis az Esti Hírlap — Zsenminzsipao-féle eszmefuttatás, hogy-. "... jelenleg átlag minden öt percben születik Pekingben egy gyermek. A hathatós megoldás elsősorban a születések korlátozásában, a lakosság szaporodásának tervszerűbbé tételében keresendő". Pillanatig sincs kételyünk, hogy úgy Kínában, mint a többi szocialista államban megtalálják majd a fölösleges népszaporulat "hathatós megoldásának" eszközeit. Mindenesetre úgy gondolják; nem árt, ha az ifjúságot is kioktatják a "szaporodás tervszerűbbé tételének" apróbb-cseprőbb csinja-binjaira, ezzel is elősegítve "kulturális fejlődésüket". Mivel, hogy: "Minden nemzet talpköve és támasza a tiszta erkölcs." Igaz, hogy ez az "átkos, kapitalista" szólás-mondás. — élenjáró szocialista államokra nem vonatkozik. __________________ NE FELEDJE EL, hogy lapunk hetenként háromszor jelenik meg: KEDDEN, CSÜTÖRTÖKÖN ÉS SZOMBATON. OLVASSA EL MINDEN SZÁMUNKAT I AZ ELMÚLT 24 ÓRA HÍREI DIEFENBAKER MINISZTERELNÖK Kanada nevében szintén válaszolt az úgynevezett Bulganin levélre. A többi nyugati hatalmakkal egyezően kijelentette, hogy Kanada a maga részéről pártolja az államfői találkozót, de csak akkor, ha annak sikere előzetes külügyminiszteri megbeszélések alapján már előre biztosítva van. Két érdekes ,és fontos újdonságot is tartalmazott a miniszterelnök válasza, szemben az eddig közzétett nyugati válaszlevelekkel. az egyik így szól : „Kanada szovjet részről az őszinte békeszándék jelének tartaná, ha a szovjet megengedné, hogy mindazok, akik a szovjet és csatlósországai területéről Kanadába akarnak utazni, hogy az ott élő rokonaikat felkeressék, szabadon utazhassanak.” A másik kijelentés úgy hangzik, hogy amennyiben államfői találkozó létrejönne, úgy Kanada szívesen hozzájárulna, hogy ezt Kanada területén tartsák meg. Szabad legyen a kanadai nemzetiségi sajtó nevében megkérni a miniszterelnök urat, gondolja meg ezt az ajánlatát. Mi értelme van annak, hogy Kanada ajánlkozzék arra, hogy Kruscsevéknek akár csak néhány napra is baráti szállást adjon ? Elvégre Kanadában többszázezer ukrán és orosz származású kanadai él, akiknek rokonait, hozzátartozóit és barátait ugyanez a Kruscsev személyes intézkedéseivel gyilkoltatta le alig néhány év előtt. S Kanadában él közel 50 ezer olyan magyar, akik másfél évvel ezelőtt FÜSTKÁR KIÁRUSÍTÁS! Soha nem látott olcsó árak! 8.50 4.75 1.99 24.95 14.95 Állólámpák ( komplett) ........................................................ Krómszék (több színben) ................................-................. Hamutartó állvány ............................................................ Kontinentál ágy ..................................................................... Rugós matrac ........................................................................ Chesterfield és fotel gumipárnával nagy választékban, azelőtt ..................................................................................$259.00 most .......................................................................................$159.00 Nappal dupla fotel, éjjel dupla ágy különféle színekben, 2 darab párnázott székkel.......................................... Kávéasztal, azelőtt ................................................................. most $ 59.95 $ 22.95 $ 13.95 $ 13.95 Lámpaasztal, hőellenállóval ................................................ Egyszemélyes komplett ágy, rugannyal és matraccal..........$ 29.95 T. V. szék..........................................................................................$ 225 KOMPLETT HÁLÓSZOBÁK NEVETSÉGESEN OLCSÓ ÁRON ! KONYHA BERENDEZÉSEK! KÖNNYŰ RÉSZLETFIZETÉSI FELTÉTELEK! 104 HETES RÉSZLET GYERMEKSZOBA KÜLÖNLEGESSÉGEK ! BERENDEZÉSI TÁRGYAKBAN . NAGY VÁLASZTÉK MINDENNEMŰ LAKGALLÓ I S,T V Á N honfitársai rendelkezésére áll. Bellevue Furniture 366 College St., Toronto, Ontario NYITVA: REGGEL 9-TŐL ESTE 9-IG. ugyanezen Kruscsev parancsára voltak kénytelenek a mongol hordák féktelen pusztítását, s Budapest szétrombolását végigélni. Minek mindezeket és a többi közép- és keleteurópai származású, többmilliós kanadai réteget kitenni annak a lelki arculcsapásnak, hogy saját miniszterelnökünk szívélyesen meghívja ezeket a gangsztereket, akár csak néhány napra is ? Minek alátámasztani azt a szörnyű, megbélyegző kijelentést, amit az ottawai szovjet követség tanácsosa nemrég a sajtó előtt tett, hogy „ma már nem látunk ellenséges magatartást Kanada részéről,” ? Kérjük a miniszterelnök urat, ne hozza lelki válságba az ukrán, orosz, magyar, cseh, lengyel, román stb. származású kanadai polgárokat azzal, hogy perzsa szőnyeget terit annak a lába elé, aki ugyanezzel a lábbal a legázolt magyar szabadságharcosok holttestén taposott. A szovjet kormány és a bolsevista rendszer IGENIS KANADA ESKÜDT ellensége, Éppen ezért Kanada NEM ALKALMAS hely semmiféle olyan konferencia megtartására, ame lyen a szovjet jelenlegi vezetői is résztvesznek. Hagyjuk az ilyen találkozók rendezését Svájcnak, amelynek a földjén nem élnek nagyszámban keleteurópai és szovjet területről származó emigránsok. * * * UTABB KÍSÉRLETEK KÖZELKELETEN Most nyílt meg Ankarában a bagdadi hatalmak konferenciája, amelynek fő célja az, hogy a bagdadi paktumot szorosabb szálakkal fűzze az Északatlanti Egyezményhez. Ez a cél természetesen folyamánya annak, hogy az Egyesült Államok, illetve a NATO tagjai kötelezettséget vállaltak arra, hogy a szovjet katonai terjeszkedést az egész világon megakadályozzák. Csak természetes, hogy a szovjet ebbe is bele akar szólni, s az ankarai találkozó eőestéjén körülbelül ugyanolyan „figyelmeztetéssel” fordul az érdekelt középkeleti, illetve ázsiai hatalmakhoz, mint amilyenekkel a párizsi konferencia előtt a NATO-tagokhoz fordult. A szovjet felhívja a résztvevők figyelmét arra, hogy „veszélyes dolog” rakéta-kilövő és légibázisokat tartani, mert ezek könnyen áldozatául eshetnek egy szovjet „megtorlásnak”. Ezután azt a meglepő kijelentést teszi, hogy „Mohamed tanításaival ellenkezik az, hogy katonai bázisok legyenek a mozlemek szent helyei közelében.” A szovjet jegyzék csak azt mutatja, hogy a bolsevista befolyás a közelkeleten annyira csökkent, hogy ma már mindössze üres fenyegetésekre szorítkozik. FLEMING PÉNZÜGYMINISZTER a munkanélküliség parlamenti vitájában kijelentette, hogy a kormány semmiféle olyan csökkentést nem fog eszközölni a költségvetésben, amelynek következtében bárhol, bármilyen minőségben alkalmazott egyének munkalehetősége csökkenne. „Inkább legyen túlkiadás a költségvetésben — mondotta —, mint, hogy akár egyetleneggyel is fokozódjék a munkanélküliek száma”. A munkanélküli segélyhivatal csaknem 800.000 munkanélkülit tart nyilván. A kormány statisztikái szerint valójában mintegy 380.000 azoknak a száma, akik valóban teljesen munkanélkül állanak. Az ottawai parlamentben szenvedélyes vita folyt a kérdésről és sokan már a Diefenbaker-kormány bukásával számoltak. Ez azonban nem következett be. A kormány a bizalmi szavazatot megkapta. A parlamentben azonban a hangulat izzó, s ha nem munkanélküliség kérdésében jönnek igen erélyes kormányintézkedések, a kormány bukását és az új választásokat alig lehet tovább elodázni. * * * AZ EGYETEMI OKTATÁS Ontarioban rendkívül drága. Statisztikai adatok mutatják, hogy az egyetemi hallgatók tandíjait és az oktatással kapcsolatos egyéb költségeit 92 százalékban a hallgatók szülei fizetik, mig ösztöndíjakból csupán a maradék 8 százalék tellik ki. Ez természetesen helytelen arányszám s mindazok, akiknek gyermekeik egyetemre járnak — s a magyarok között egyre többen vannak ilyenek — igen súlyos áldozatokat kénytelenek hozni. Miután a kormány programja most minálunk éppúgy, mint az USA-ban, elsősorban arra irányul, hogy a tudományos oktatás fokozódjék, új rendszert kell bevezetni az egyetemi tandijak viselése kérdésében. A torontói sajtó egyöntetűen magáévá tette az ügyet. A kormány nagyszabású programmot dolgozott ki egyrészt az ösztöndíjak számának és értékének érdekében, másrészt az egyetemi épületek számának növelése érdekében. ** * Az egyik amerikai weekend házépítő vállalat olyan aluminiumházacskákat gyárt, • • • • • használjatok ÉDESANYÁK * # Bébi Pudert « Z.B.T. CSAK a Z.B.T. Csecsemő Puder szünteti meg a pelenka-okozta bőr gyulladását, CSAK a Z.B.T. Csecsemő Puder tartja szárazon a kicsi bőrét, CSAK a Z.B.T. Csecsemő Puder tartalmaz enyhítő oliva-olajat. ______1700 KÓRHÁZ HASZNÁLJA BIZALOMMAL Katonai ellenőrzés mellett folyik a parlamenti választás Guatemalában. A kommunisták által meggyilkoltatott korábbi elnök, Carlos Castillo Armas halála után három nappal már egy ízben tartottak választásokat, ezeket azonban a közigazgatási bíróság megsemmisítette, mert az eredmények különféle erőszakos cselekmények hatása alatt jöttek létre. A most folyó megismételt választáson a harc a kommunistabarátok és jobboldaliak között folyik. A valószínű jelölt azonban a középpárti Luis Cruz Salazar, aki a meggyilkolt Castillo Armas politikájának letéteményese. A jelen esetben azonban az volna kívánatos, ha a szélsőjobboldali párt győzne, s Guatemalaban a kommunistabarátok irmagjait is kiirtaná. Nem mintha attól kellene félni, hogy Guatemala kommunista kézre kerülhet. Az amerikai kormány már megmutatta, hogy résen áll, és nem tűr bolsevista térhódítást ezen a kontinensen. A Ku-Klux-Klan című gyerekes mozgalom, amelynek célja az amerikai életnek a négerektől való úgynevezett megtisztítása, a valóságban azonban arra irányul, hogy utat engedjenek egyes műveletlen amerikai kölykök felesleges rendzavarásainak, a múltban gyakran okozott sorozatos tragédiákat is. Szerencsétlen négerek, s a négerek egyenjogúságának számos apostola esett áldozatul ezeknek az Amerika nemzetközi tekintélyét sárbatipró bolondoknak. A Ku-Klux-Klanisták legújabban a North-Carolina-i Maxtonban, ahol négerek nem élnek, a benszülött indiánok ellen szervezkedtek, s tartottak úgynevezett nagygyűlést, amelynek során megjelentek a Klan jelvényei, az égő fakeresztek. Mint kiderült, a gyűlést a kommunisták által lepénzelt néhány tökrészeg farmer kezdeményezte, s ahhoz a murira vágyódó környékbeli éretlenek egy része is csatlakozott. A Ku-Klux-Klan azonban ezúttal méltó választ kapott a célbavett színesbőrüektől. Robeson megyében, ahol az iskolák még bőrszín szerint elválasztva működnek, mert az egyenjogosítási törvény még csak két év múlva fog életbelépni, 30.000 indián él. Ezért külön van fehér-iskola, néger-iskola és indián-iskola. Az indián szülők megtudván, hogy a Klan „akcióra" készül, a vadászösvényre léptek. Fegyveresen vették körül a gyűlés résztvevőit, a Klanisták minden fegyverét elszedték és hazakergették őket, majd önhatalmúlag végrehajtották az iskolák egyesítését. Erőszakos cselekményekre sehol nem került sor, mert a Ku-Klux-Klan tagjai, amilyen vitézek a megfélemlített négerekkel szemben, annyira gyáván viselkednek az indiánokkal szemben, eltekintve attól, hogy az amerikai indiánok a legnagyobb megbecsülésben állanak az egész kontinensens hogy számos igen nagy befolyású, magasműveltségü és dúsgazdag indián vesz részt az USA közéletében. amelyeknek forgatható alapja. Az épület egyetlen gombnyomással úgy fordítható, hogy a nap mindig a kívánt ablakon süssön be. Argoliszbari, (Pelopponnézosz) hosszabb idő óta régéaz' szeti kutatások folynak. Az ásatások eredményeként rendkívül értékes falfestmények kerültek napfényre. A közel három és félezer éves freskókat a naupliai múzeumba szállították. , * * * A K. M. SZ. (Kanadai Magyar Színház) következő darabját a Mágnás Miskát szenzációs Izereposztásban január 23-án mutatják be Torontóban. * * * LEIPZIG zenei díját a múlt év végén Franz von Konwitschny karmesternek és az amerikában élő Bruno Walternek ítélték. Bruno Walter, — megköszönve a „demokratikus Németország” jóindulatát, azt ajánlotta, hogy a neki járó 5000 DM. díj felét fordítsák a leipzigi hangversenyterem újjáépítésére, a másik felét pedig adják a német karmesterek nyugdíjalapjának. FORINTÁTUTALÁS ÜGYBEN KÉRJEN ÁRAJÁNLATOT A világ összes gyógyszerei megrendelhetők RECEPTRE ÉS RECEPT NÉLKÜL IS A KÖZISMERT DEA ÉLELMISZER ES GYÜMÖLCS-CSOMAGOK TOVÁBBRA IS KÜLDHETŐK IKKA KÜLDEMÉNYEK BEFIZETÖHELYE VÁMMENTES GYERMEKJÁTÉKCSOMAGOK HASZNÁLT RUHACSOMAGOK NAGY VÁLASZTÉKBAN 100 FORINTOS BANKJEGYEK KAPHATÓK Minden küldeményért garanciát vállalunk! Ne kísérletezzék! Küldjön Ön is ott, ahol mindenki; az északamerikai kontinens legnagyobb pénz, csomag- és gyógyszerküldő nemzetközi Intézeténél: INTERNATIONAL AGENCY SEIVIGE 387 SPADINA A V E. TORONTO, ONTARIO, CANADA TELEFON: WA. 2-1014 ÉS WA. 2-1458 Vidékiek írjanak! Magyarul levelezünk! Kérje legújabb árjegyzékünket!