Kanadai Magyarság, 1958. január-június (8. évfolyam, 1-56. szám)
1958-04-09 / 33. szám
KANADAI MAGYARSÁG 3 VIII. 33. szám, 1958 április 9., szerda BRITISH COLUMBIA IRTA: BRUCE HUTCHISON Amidőn British Columbia fennállásának 100. évfordulóját ünnepli az idei évben, főproblémája az marad, ami 1858-ban volt: a szaggatott, hegyes-völgyes, emberi településre alig alkalmas területének a’megművelése. Az évforduló az ember győzelmét is jelenti a természetadta nehézségek fölött. .Bár British Columbiában az utolsó 100 év alatt jóformán minden megváltozott, az ember főfeladata ugyanaz maradt. Ugyanazon nehézségekkel kell megküzdenie ma is, mint nagyatyáinak 1858-ban. A feladat röviden az, hogy kelet-nyugati irányú csatornákat, utakat, alagutakat kell vájni az észak-déli irányban futó párhuzamos hegyláncokon át. Az első fehér embernek csupán 1793-ban sikerült Mexicotól északra az egész amerikai kontinenst átszelnie. Északamerika földrajzát az ember tulajdonképpen csak akkor ismerte meg, s akkor is csak legnagyobb vonásaiban, amidőn Alexander Mackenzie elérte a Csendes Óceán partját. Azok, akik a természet addig ismeretlen rejtélyét megoldották, nem sejthették, hogy milyen politikai alakot fog ölteni az újonan felfedezett terület. Egy, az egész kontinens északi részét magában foglaló hatalmas állam, egy új északamerikai egységes angol birtok létesítésének gondolata 1858 őszén született meg. E nagyszabású terv nyugati támaszpontja ez időben a Hudson's Bay Companynak a Fraser-folyó mentén lévő Fort Langley elhagyott kis kereskedelmi kirendeltsége volt. James Douglas, a vancouverszigeti angol koronagyarmat kormányzója — akinek személye közismert volt a nyugati prémkereskedők és az indiánok között egyaránt — átjött Fort Victoriából a szárazföldre, hogy személyesen vegyen részt ezen új politikai egységnek az Angol Világbirodalom rohamosan növekvő családjához való csatlakozásának ünnepségén. Douglas ugyanakkor megkapta a királyi megbízatást a két különálló gyarmategységnek, Vancouver Szigetnek és az újonan létesített British Columbiának egyesítésére. British Columbia megszületését hivatalosan csupán néhány muskéta és egy parányi ágyú dörgése jelezte. Akkor még senki sem tudta, vájjon életképes lesz-e? British Columbiának, mint különálló országnak, jövője csupán sivár, szegény és kilátástalanul rövid lehetett. A földrajzi adottságok mind ellene voltak: a legközelebbi angol gyarmatoktól egy egész szárazföld szélessége választotta el. 1860 őszén Doc Keithley, John Rose, Sandy Macdonald és George Weawer a Quesnel tótól északnak haladva éppen visszafordulni készültek a közelgő tél elől, amidőn utolsó reményükként egy lapátra való homokot merítettek ki egy névtelen patakocska medréből. A homokban egy egész unciára való arany volt. Felfedezték a Fraser-folyó aranyát. A felfedezést követő tömegvándorlás egyedülálló volt Északamerika történetében. Az aranykutatók különböző hullámai egymást érték. Senki sem tudja hányán jöttek. Gőzhajón érkeztek Victoriából, csónakon délről, vagy gyalog az Egyesült Államok legkülönbözőbb vidékeiről. Voltak olyanok, akik majdnem kimondhatatlan nehézségek árán Keletkanadából jöttek gyalog és egyetlen szemernyi aranyat sem találtak. Az aranybányászok vad tömege Yaleig gőzhajón ment fel az ország belseje felé. Néhányan közülük átvergődtek az u. n. black Canyon-on" a fekete szakadékon. De az egyetlen igazán járható út nagy kerülővel Harrison-folyó menten vezetett befelé. Azután számos tavon és az azokat egymással összekötő portageon át vissza a nagy folyó völgyébe Lillooet-nél. Onnan még gyalogösvényen kellett átszelni az u. n. Caribou fennsikot, míg végre elérhették a Sziklás hegység legnyugatabbra fekvő lejtőit. Ott a Willias-Creek mellett építették fel a bányászok Barkerville-i hihetetlen városukat hírhedt kocsmáival, tánchelyiségeivel és operájával. British Columbia hegyes-völgyes, járhatatlan terepe azonban nemcsak a bányászoknak volt nagy akadály, hanem pusztulással fenyegette ,az egész új települést. A tartomány bélsejében hirtelen megnövekedett lakosságot ugyanis éhezés fenyegette, ha nem tudtak idejében utat epiteni az élelmiszerellátás biztosítására. Douglas kormányzó felismerte a veszélyt es az eszakamerikai szárazföld történetében a legmerészebb mérnöki feladat elvégzésére vállalkozott, amidőn egy útnak a tengerpartról a lelőhelyre való kiépítésére határozta el magát. A rendelkezésére álló rendkívül szerény eszközök segítségével megépítette az u. n. Caribou A közlekedés gyalog, lóháton, ökrösszekereken, öszvérfogaton, teveháton bonyolódott le rajta és nemcsak az utánpótlást szállította, hanem az aránylag ezernyi más velejáró áruját mindkét irányban. Ez hozta az első fehér telepeseket Kanada legnyugatibb részébe. És amidőn 1920-ban az útépítő mérnökök egy új út megépítésébe kezdtek, ők sem találtak jobb megoldást, minthogy azt a régi út nyomain vezessék. Amidőn Douglas útja befejezéshez közeledett, John A. Macdonald belekezdett a Konföderáció építésébe. Tisztában volt azzal is, hogy bármilyen erősségű törvény védte is az új Konföderációt, annak jövője és tartóssága attól függ, vájjon Kanada ki tud-e terjeszkedni, el tudja-e érni a Csendes Óceán partját. Az 1867-es Konföderáció csak 1871-ben tudott áthatolni a hegyeken. De az ország egysége a távol nyugati tartományokban még hosszú éveken át alig maradt egyéb politikai elméletnél. Valósággá csak akkor vált, amidőn a Canadian Pacific Railway első vasútvonala a sziklákon-és szakadékokon át elérte a Csendes Óceán partját 1885-ben. A tartomány lakossága növekedését és gazdagodását annak köszönhette, hogy az úttörők kimondhatatlan fáradtság által utakat, alagutakat és csatornákat robbantottak a felfedezők lábnyomában, vasutakat építettek, erdőt irtottak, bányákat tártak fel és az elszigetelt völgyekben virágzó mezőgazdaság alapjait vetették meg. British Columbia labirintusa azóta is vonzza gazdagságával a telepeseket. Szaggatott földrajzának megvannak a maga előnyei is. A hegyekből a völgyekbe zuduló víztömegek óriási kiaknázatlan energiaforrást jelentenek. British Columbia még csak most van a kezdetén éspedig a legkezdetén annak, hogy e hatalmas erőtartalékát hasznosítsa. Ennek ellenére, e természetadta erőforrások máris azt eredményezték, hogy British Columbia lakossága a világ egyik legmagasabb életszínvonalával dicsekedhetik. Bár ez Kanada többi részének lakosságát csak közvetve érinti, mégis tényként könyvelhetjük el, hogy e változások az ország egész gazdasági életére, szociális és politikai egyensúlyára döntő hatással voltak. Országunk, amelynek ipara rövid évekkel ezelőtt jóformán kizárólag Ontario és Quebec egy kis részére korlátozódott, ma komoly ipari erővel dicsekedhetik a Sziklás hegységtől nyugatra elterülő vidéken. És az a nemzet, amelynek szociális törvényhozása és berendezkedései azelőtt szintén a keleti részekre összpontosultak, ma olyan közjólétügyi intézkedésekkel rendelkezik legnyugatibb tartományában, amelyek előrehaladottabbak sok vonatkozásban, mint bárhol másutt az országban. Röviden, Kanada színpadán megjelent az erőteljes, fiatal nyugati óriás. British Columbia módszerei eleinte nyersek voltak. De nem is lehettek mások. Nem volt ugyanis szükség másra, mint az erdők kiirtására, a föld művelhetővé tételére, bevetésére, bányák nyitására és a halipar megindítására. De ma már ezen eredeti és jóformán puszta kézierőt igénylő iparok annyira fejlődtek, hogy a tartománynak ipari vezetőrétegre van szüksége, hogy hatalmas gazdasági fejlődésével lépést tudjon tartani. British Columbia ipara ma már jóformán kizárólag nagyipar. Csupán mezőgazdasága maradt meg a régi vonalon. Viszont másrészről, British Columbia ipara függvénye a Sziklás hegységen túl, bár részben még saját területén fekvő olajnak és gáznak, gazdasági virágzása pedig szorosan egybefonódik külföldi piacokra irányuló kivitelével. Főproblémája elsősorban az, hogy áruit és termékeit átszállítsa nehezen járható területén, aránylag magas költség árán, továbbá, hogy a lehetőség szerint a legfinomabb minőségi áruvá dolgozza fel mielőtt tengerentúli piacokra vinné ki. Báz ezen elv alkalmazható, nagy vonalakban, az egész országra egyaránt, British Columbiában mégis fokozott nehézségeket jelent, mivel a nyersanyagokat nehezen megközelíthető és drágán kiaknázható vidékekről kell nagy költséggel az ipari központokba szállítani feldolgozásra, a kész árucikkeket pedig a föld különböző sarkaiba eladásra. utat, amely a Fraser szakadékon és a Caribou fennsíkon át, 381 mérföldnyi hosszúságban vezetett Barkervillebe. Az út költsége 1,250.000 dollárt tett ki, mely összeget kölcsön formájában vette fel anélkül, hogy arra törvényes felhatalmazása lett volna. Ma a Caribou utat őrültségnek tartanák és használhatatlan lenne. Megépítésének nehézségei majdnem elképzelhetetlenek voltak. Spuzzumnál függőhidat kellett építeni, amelyhez a fonalat ott helyben és kézzel fonták. Több helyütt a sziklafalba erősített fogpiszkálószerű állványokra szegeit palánkok alkották az utat. Mégis Visszatekintve a száz év előtti állapotokra, szinte felelevenednek előttünk Douglas kormányzó mérnökei, amint primitív eszközökkel vájnak utat a kősziklákba. Ugyanez a nehézség, bár változott formában, de fennáll ma is és előreláthatólag nem fog eltűnni még hosszú éveken át. A fizikai nehézségek útját állják a politikai fejlődésnek. Az idei centennáris évben főleg British Columbia megalapítói emlékének hódolunk. De kiérdemlik tiszteletünket az úttörők is. Munkájuk folyik tovább ma is, a befejezéstől még igen messze tartott vagy félszázadig. OOOÖCOOOOÖOO& INNEN - ONNAN TORONTO. A tankállomáak ,,benzin-háború já”-ban nyelőre „fegyverszünetet” irtanak. Mint ismeretes, az gymással konkuráló benzinutasok az utolsó héten valatennyi tank-állomáson leíállitották a benzin árát, ogy az „ellenséges” cégeket ítörjék. Miután annyira leíentek az árakkal, hogy véül már semmit sem kerestek ajta, egyelőre abbahagyták további árleszállítást, míg kút-központoktól újabb utalásokat nem kapnak. Ahogy íi a milliárdos olajcégeket tmerjük, most majd olyan rakban állapodnak meg, melyekkel visszaszerzik a benzin-háború” következtében fennálló ráfizetést. Miután „egyik holló a másiknak nem vájja ki a szemét.” • PTETRO CÍM AR A, a New York<i Metropoli tán 68 éves karnagya, — Toscanini egykori tanítványa és aszisztense — a „Végzet hatalma” c. Verdi opera előadásán, az első felvonás alatt, vezénylés közben eszméletlenül összeesett. Az előadást Walter Hayen koncertmester beugrása mentette meg. Az idős karmester állapota súlyos. • IRÁNBAN egy 32 éves aszszony hatos ikreknek adott életet. Négy fiú és két leánynak. Mindannyian egészségevannak. sek. A*z anya gyermekeit a legelőn szülte meg, ahol juhokat legeltetett. Az aktus lefolyása után a gyermekeket fekete kendőjébe csavarta és a testvérével beküldte a faluba, ő maga pedig tovább őrizte a juhokat, váltásig. HRUSCSOV Budapestre utazott. A Magyar Távirati Iroda jelenti, hogy Hruscsov miniszterelnök, F. R. Kozazt a delegációt, mely a „felszabadulás” ünnepségeire az országba érkezett. Hruscsovval együtt az új helyettes i miniszterelnök is, F. R. Kozj lov is ellátogat a magyar fővárosba, ugyancsak elkíséri a minden oroszok cárját, külügyminisztere, Andrej Gromyko. Az angol újságok nagy megtiszteltetésként könyvelik el a bolsi ügynökök látogatását Magyarországon, nekünk azonban az a gyanúnk, hogy most fogják visszaültetni a lebukott rezsim elmenekült patkányait a magyar nép nyakára és a szerencsétlen magyar népnek ehhez még ünnepelnie is kell. • JUGOSZLÁVIA erősen csökkenti az amerikai filmek behozatalát. A Kommuniszt, a jugoszláv kommunista párt hivatalos lapja szerint a „művészietlen, tartalmatlan, unalmas filmeket a közönség nem óhajtja”. Helyettük „művészies, tartalmas és érdekes” —szovjet filmeket importálnak. Valószínűleg a jugoszláv közönség „óhajára”. BÚTOR ÁRUHÁZ TORONTÓBAN Magyar tulajdonosok : GÁBOR LAJOS ÉS PÁLL Győződjön meg még ma, hogy ELŐLEG NÉLKÜL 471 BLOOR ST. W. TEL.: WA. 2-6661 • A legjobbat a legelőnyösebb feltételekkel adja és 2 évi hitelt nyújt. Reggel 9-től este 9-ig várja Önt hatalmas raktáraival. Ingyen házhozszállítás Lakáskereső szolgálat. Küldjön ön is ott, ahol az öt kontinens magyarsága küld MERT A ROYAL GENERAL AGENCY HOSSZÚ ÉVEK ÓTA SZOLGÁLJA A MAGYARSÁGOT A LEGNAGYOBB MEGELÉGEDÉS MELLETT. NEMZETI BANK FORINT ÁTUTALÁS; $1.00 = FORINT 23.25 R. G. KEDVEZMÉNYES FORINT ÁTUTALÁS ; LEGKISEBB ÖSSZEG: BUDAPESTRE 5,000.00 FT. $175.00 VIDÉKRE 10,000.00 FT. $350.00 IKKA vámmentes csomagok és segítési lehetőségek ; Ezen a módon történő átutalások összege a Magyar Nemzeti Bankon keresztül lesz a -Címzettnek kiutalva. Átutalás ideje 5—10 nap. Átutalási költség külön fizetendő. 0 Ezen összegek a Központ 25,816/58 belérvenyű rend. értelmében a Címzettnek házhoz lesznek kiszállítva. RELIEF: Az Ikka magyar szervezet központi raktárán keresztül élelmiszerek, iparcikkek, textiláruk. épületanyagok, közlekedési eszközök és rengeteg más új árucikk, valamint Ikka-Pénz Ipefizetőhelye. Vámmentes és vámköteles élelmiszercsomagok a legkitűnőbb külföldi árucikkeket tartalmazzák. Ezen csomagok európai raktárainkból lesznek kiküldve. GYÓGYSZEREK "Azonnal küldve, utólag számlázva" SALK VACCINE lx3cc ...................... $7.75 Vigyázat h Magyarországon új rendelet jött ki a gyógyszerküldéssel kapcsolatban. Cégünk a gyógyszereket az előírt csomagolásban és hivatalos szakleírással ellátva továbbítja, így nem teszi ki magát és hozzátartozóit annak, hogy a gyógyszert Magyarországról visszaküldjék. A világ összes legújabb gyógyszerei megrendelhetők. Az Ön hozzátartozói egészségének érdekében, természetesen mi előbb szállítjuk és utólag számlázzuk a gyógyszereket. A felvidéki magyarság előnyösen segítheti hozzátartozóit a Cégünknél befizethető TUZEX vámmentes csomagok útján. Újólag felhívjuk a magyarság figyelmét, hogy csakis a ROYAL GENERAL AGENCY- hez befizetett összegekért vállalunk felelősséget. Ez a felhívás megtévesztő hirdetések megjelenése miatt vált szükségessé. ROYAL GENERAL AGENCY csak egy van és a Cég neve olyan garancia a magyarságnak, melyet más nem tud nyújtani. TUZEX vámmentes csomagok; és minden más bankjegy, napi áron kapható. MAGYARUL LEVELEZÜNK. ROYAL GENERAL AGENCY * Division of: ROGENCY ENTERPRISES CANADA LIMITED Az egyetlen magyar pénzátutaló részvénytársaság, melynek működését a Federális Kormány, az összes kanadai tartományokban, hivatalos okiratban (Charter) engedélyezte. 273 SPADINA AVENUE (ROGENCY BUILDING) TORONTO 2 B, CANADA TEL.: EM. 4-9333, EM. 4-9334, EM. 4-9335, EM. 4-9336 KÉRJE HIVATALOS ÁRJEGYZÉKÜNKET! AMERIKAIAK ÉS VIDÉKIEK ÍRJANAK! Montrealiak figyelmébe MEGNYÍLT A ROYAL GENERAL AGENCY FIÓKJA 3955 ST. LAURENT BLVD. MONTREAL. TEL.: AV. 8-6971 CÍM ALATT Irodavezető: DR. BARNA ZOLTÁN v, magyar ügyvéd készségesen áll a montreali magyarság rendelkezésére.