Kanadai Magyarság, 1958. január-június (8. évfolyam, 1-56. szám)

1958-03-29 / 30. szám

Még jőni kell, még jőni fog, Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán. Vörösmarty KANADAI PRICE10 CENTS "A mi utunk, a magyarság útja, ma is változatlan : híven az ezer éves múltúnkhoz, nemzeti tradíciónkhoz, a keresztény világnézetnek, a krisztusi igazságoknak vagyunk követői, hirdetői" (A fenti idézet Kenesei F. László la­punk első számában megjelent be­köszöntő cikkéből való.) ÁRA: 10 CENT Authorized as Second Class Mail Post Office Department, Ottawa. VIII. évfolyam, 30. szám KANADA LEGNAGYOBB HETENKÉNT KÉTSZER MEGJELENŐ KOMMUNISTA ELLENES MAGYAR LAPJA Toronto, 1958 márc. 29., szombat Szerkesztőség és kiadóhivatal Szerkeszti : Edited and Published at 896 Dovercourt Road, Toronto 996 Dovercourt Road, Toronto TELEFON : LE. 6-0333 KENESEI F. LÁSZLÓ PHONE LE. 6-0333 KANADA KERESKEDELME Szállithatunk-e autót Vöröskinának ? Akárhol nyúlsz bele az élet rejtelmeibe — mondja Goethe a Faust-ban — valami érdekeset találsz. A halhatatlan költő azt akar­ta ezzel kifejezni, hogy az élet akármilyen kérdésére keresünk megoldást, egyformán találkozunk a lét nagy "miért"-jével. De ez az igazság fennáll a napi problémák mindegyikére is. Napjaink­ban az a helyzet, hogy akármilyen megoldandó kérdés merül fel, kibukkan mögüle az örökké folyó harc a szabadság és a rab­szolgaság eszméi között. S nemcsak a legnagyobb, legkevesbe megoldható kérdések húzódnak meg minden hír mögött, hanem a kelet és nyugat közötti világuralomért folyó küzdelem minden lényeges nehézsége hirtelen elénk mered, amint valami nemzet­közi ügy nem megy simán. 1956 őszén, amikor — még a magyar szabadságharc előtt .— úgy látszott, mintha a kommunista vezetők le akarnának mon­dani hódító törekvéseikről, Vöröskína közvetett utón a kanadai Ford-gyártól ajánlatot kért 1000 db személy- és teherautó leszállí­tására. A közvetítéssel megbízott vancouveri East—West export import társaság, amelynek a cégszövege gyanúsan és veszedel­mesen hasonlít a rosszemlékű budapesti "Westorient Kft" nevéhez, (amelynek cégére alatt annakidején Vas Zoltán és a többi kommu­nista gazdasági hóhér oly sikeresen fosztották ki Magyarországot az 1946-cs infláció nyomorúságos hónapjaiban) annakidején el­fogadta a rendelést. Mire azonban az árajánlat megtételére ke­rült volna a sor, a magyar szabadságharc következtében össze­omlott a kommunisták "megjavulásának" ábrándja, világossá vált, hogy Vöröskína, s a vörös világ egyetlen másik országa sem ér­demli meg, hogy az amerikai kontinenstől gazdasági támogatást kapjon. Ezért 1957 februárjában a kanadai Ford gyár azt a vá­laszt adta, hogy nincs abban a helyzetben, hogy árajánlatot ad­jon. Hivatkozott a kanadai gyár az amerikai központnak arra az értesítésére is, hogy az USA törvényhozása tiltja a Vöröskínával való kereskedelmet. A kanadai törvények ebből a szempontból tudvalevőleg el­térnek az amerikai jogszabályoktól. Kanada aránylag élénk for­galmat bonyolít le Vöröskína felé, éspedig csaknem kizárólag búzát adtunk el a pekingi kormánynak. A kanadai kormánynak — éspedig úgy a Liberális, mint a Konzervatív kormánynak — az volt az álláspontja, hogy a búzafelesleg olyan nyomasztó hatást gyakorol a gazdasági életre, hogy attól minden áron, még poli­tikai presztízsveszteség árán is meg kell szabadulni. Ezen túl­­menőteg, a kanadai kormány többizben felkérte az USA gazda­sági szerveit, hogy a világpiacokon, különösen Angliában, Német­országban és Latinamerikában ne kínálják alá a kanadai gabonát, de ez a kérelem nem talált meghallgatásra. Ezért a mezőgazdasági piac terén az a kanadai álláspont alakult ki, hogy mindenkinek el­adunk búzát, aki fizet érte, így Vöröskínának is. Az autók kérdése azonban teljesen más. Más gazdasági szem­pontból, mert az amerikai patentek alapján Kanadában gyártott autókra egészen 1958 kezdetéig bőven volt piac Kanadában is. Más politikai szempontból, mert a Kínába szállított élelmi cikkek mindössze az ott uralkodó éhínséget csökkentik, s ezzel bizonyos szempontból a nyugat presztízsét emelik a Kína ellátásáról nem gondoskodó Szovjettel szemben, míg az autók és főleg a teher­autók másodlagosan katonai fontosságú árucikkek, amelyeket előbb­­utóbb be fognak vetni a meleg- vagy a hidegháborúban. Ezért a kanadai közönségnek megnyugvással és örömmel kellett volna fogadnia azt az USA-határozatot, hogy Vöröskína nem kap Ford­autókat Kanadából sem, amint nem kaphat Amerikából. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy úgy a kanadai autó­ipari szakszervezet, mint a választási küzdelem során minden el­képzelhető módon népszerűséget kereső politikusok a lehető legantipatikusabb módon tárgyalják a vöröskínai, illetve oda szál­lítandó autók ügyét. Mr. George Búrt, az Egyesült Automobil­munkások Szakszervezetének elnöke azt a kijelentést tette, hogy Kanadának törekednie kellene mindenféle gyártmány exportá­lására, Vöröskínába éppúgy, mint máshová, s nem engednie, hogy a kanadai ipart "az amerikai ipar dominálja". A konzervatív és a liberális szónokok egyaránt örömmel ra­gadták meg az alkalmat arra, hogy az amerikai intranzigens kommunistaellenes politika ellen népszerűséget hajhászó táma­dást intézzenek azon primitív elgondolás alapján, hogy aki a szomszéd ország politikáját támadja, az a tanulatlan közönség előtt "bátor nacionalistának” tűnik fel, s a nacionalizmus min­denkor a legjobb fogás a szavazatok megszerzésére. Ezért azt a meglehetősen olcsó vádat emelték Washington ellen, hogy a Fcrd-autók Vöröskínába való exportálásának megakadályozása csak "újabb kísérlet" amerikai részről arra, hogy befolyásolják Kanada gazdasági életét, s a felett domináljanak. Washington hivatalos nyilatkozatot adott ki ebben az ügy­ben. Közölte, hogy az amerikai törvény tiltja a Vöröskínával való kereskedelmet, s ezért azon amerikai gyárak, amelyek esetleg kanadai leányvállalatuk alapján oda szállítanának, kiteszik ma­gukat a törvényben megszabott büntetésnek. Ha Kanadában egyesek úgy érzik, hogy ezzel illetéktelenül befolyásolják a ka­nadai kereskedelmet — tette hozzá a szószóló — vagy az a tény, hogy kanadai vállalatok amerikai tőkével dolgoznak, a kanadai gazdasági élet dominálását jelenti, nem tehetünk egyebet, mint, hogy sajnálatunkat fejezzük ki. Mi, akik a kanadai állampolgárságot, illetve a kanadai hazát felnőtt korunkban, józan meggondolás alapján, szabadon válasz­tottuk, s akik Kanadában, mint magyar menekültek, képesek voltunk a kanadai viszonyok gondos mérlegelésével elfogadható existenciát teremteni, objektivebben ítéljük meg ennek az úgyne­vezett amerikai gazdasági dominációnak az ügyét, mint azok a kanadai honfitársaink, akik természetesnek veszik, hogy az ötven évvel ezelőtt még majdnem kizárólag természeti kincseinek ki­aknázásából élő angol dominium ma a világ egyik legfontosabb ipari termelő országává lett, — akik olcsó nacionalista propa­ganda hatására megfeledkeznek arról, hogy Kanada nem azért lett erőssé, gazdaggá és naggyá, mert az USA gazdasági expan­ziójával szembehelyezkedett, hanem azért, mert engedte, sőt kí­vánta, hogy ide amerikai tőke és ipar telepedjen be. Mi úgy látjuk, hogy Kanada hallatlan ipari és kulturális fejlődését nem az az irányzat hozta magával, amely az idegen tőkében kizsákmá­nyolást, a bevándorlókban pedig "nemkívánatos" idegeneket" lát, hanem éppen ellenkezőleg az a politika, amely igenis amerikai módra a vállalkozás szabadságát, a bevándorlás szabadságát kö­vette. A nacionalizmus kétségen kívül egyike az emberiség leg­szentebb eszméinek, de csak addig, amíg az ellenségek ellen, nem pedig barátok ellen irányul. Az ezer Vöröskínába szállí­tandó autó letiltása nem azt jelenti, hogy a washingtoni politi­kusok a kanadai gazdasági életet akarják dominálni, hanem azt, hogy nem akarják, hogy a Kanadában még szépszámmal létező és működő naiv nacionalisták a "csakazértis" elvének kedvéért hadianyagot szállítsanak annak a kommunista Kínának, amely egyformán ellensége az USA-nak és Kanadának. Elvégre Kanada teljes katonai védelmét az USA látja el, s a minimum, amelyet a védelmet ellátó hadvezér követelhet az, hogy az. akit védelmez, ne szállítson hadianyagot a közös ellenségnek. Mi nem hisszük, hogy amerikai dominációtól félteni kellene Kanadát, vagy a világ bármely országát. A háború utáni történe­lem megmutatta, hogy az amerikai külpolitika számos hibái kö­zött a hódító szándék soha nem szerepelt. A domináció veszélye nem az USA részéről fenyeget, hanem a kommunizmus részéről, éspedig annál inkább, minél jobban felülünk az Amerikával szemben oktalanul hangoztatott nacionalista jelszavaknak. Ehe­lyett kövessük azt az útat, amelyet az autószállítással kápcsolát­­ban ugyancsak nyilatkozattételre felhívott General Motors veze­tősége jelölt meg: "Kommunistáknak sem a múltban, sem a jö­vőben nem szállítunk semmit." Színes népek háborúja Pearson beszéde a tcrontoi sajtó képviselői előtt Az “Arrow” Kanada büszkesége kecsesen lendült a kék tavaszi égbe, majd 35 perces kísér­leti repülés után puhán le­szállt. Az Avro mérnökök és technikus személyzet négy és fél évig tervezte, javította a gépet, mely a próbát sikere­sen megállta. A berepülő pi­lóta, Jan Zurakowski büszke mosollyal állt a fényképező­gépek elé és beszámolt a gép pontos, szabatos működésé­ről. Az első repülés alatt csu­pán a műszerek helyes mű­ködését ellenőrizte a pilóta. Sebességi és magassági re­kordot csak azután kísérelnek meg, ha a gép biztonsága tel­jes mértékben beigazolódik. ♦♦ * Március 21 én, a torontói nemzetiségi csoportok veze­tői, a nemzetiségi sajtó szer­kesztői a kanadai újságok képviselőivel együtt meghall­gatták a Liberális párt vezé rének, Lester B. Pearsonnak politikai programját. Ebben a beszédben Mr, Lester Pear­son főleg az „újkanadások” problémáinak megoldásáról beszélt. Elismerte az újkana­dások növekvő befolyását kü­lönösen politikai téren, ami szerinte onnan ered, hogy él nek és élni óhajtanak a sza­badságjogokkal, melyeket Kanada nyújt számukra. Meg’hatódva szemléli azt a mély ragaszkodást, mellyel az újkanadások régi, legtöbb­ször elnyomott hazájuk iránt éreznek. Szerinte ez az érzés csak annak a bizonyítéka, hogy jó kanadaiak lesznek azok, akik megbecsülik azt a földet, ahol születtek, mely életük nagy részében táplálta őket, ahol rokonaik, szeret­teik még ma is szenvednek. Mr. Pearson szerint a vas­függöny mögötti országok felszabadításának kérdése szorosan összefügg a béke kérdésével. „Amig a szovjet fél a háborútól, nem lehet vele tárgyalni ezen országok szabadsága tárgyában. Ha a béke érzése elhatalmasodik s ezzel együtt a biztonsági ér zés is, akkor a szovjet nép mozaikjának nevezett mester­séges ország népeiben fel fog ébredni a szabadság tudata, a vágy a szabadság után és ekkor ezek le fogják rázni a neki^ nem megfelelő kor I mányzást és ekkor fel fogna! szabadulni a rabnépek, mini ahogy darabjaira fog hullani a Szovjetunió”. Ezután a német—lengyel határkérdésről, majd végül a bevándorlási politikáról szó­lott. Végül ismét hangoztatta, hogy ha a béke eljön, akkor olyan időket fogunk élni, amilyeneket eddig még nem értünk meg. Mi tiszteletben tartjuk Mr. Pearson véleményét. Mint Kanada külügyminisztere be­bizonyította, hogy lehet és kell is a béke érdekében tévé kenykedni és lehet eredmé­nyeket is elérni. Ezek azon­ban csak ideig-óráig tarta nak. Mert a zavaros helyeken az Egyesült Nemzetek rendőrségével kell a békét és rendet fenntartani. A béke tartósítása csak becsületes tárgyaló felek között lehetsé­ges, ott, ahol mindkét fél őszintén kívánja a békét és azért áldozatokat is hajlandó hozni. De olyan esetben, mi­kor a tárgyalófelek egyike ar­ról nevezetes, hogy eddig még egyetlen szerződést sem tartott be, hogyan lehetnénk biztosak az ilyen békében. És ennek a békének nagy ára lenne, több százmillió ember sorsát pecsételné meg a Nyu­gat egyszer s mindenkorra. Ilyen békét nem kívánhat ne­künk senkisem. Meg azután kivel tárgyalnék meg a bé­két ? A jelenlegi úgynevezett vezetők, csalárd úton, önha talmulag lettek a népek ve­zetői, illetve elnyomói, ezek sohasem a népek jószándé kát, de éppen ellenkezőleg, önös céljaik kapzsi biztosítá­sát kívánják szerződésekben lefektetni és a legelső kínál kozó alkalommal fel fogják ezt rúgni a jog, az erkölcs, az adott szó legdurvább megsér­tésével. A kommunistákkal nem lehet, de nem is szabad tárgyalni. Pearson ezt ugyan olyan jól tudja, mint mi. A SZUMATRA szigetén harcoló forradalmárok úgy j látszik kénytelenek vjsszavo ! nulni a jól szervezett kor-j mánycsapatok elől. Ezeket aj támadásokat szovjet legény-1 séggel ellátott haiók is segí tik, melyek blokád alatt tart­ják a kikötőket és elvágják a forradalmárok utánpótlái , sát. Indonézia mindinkább ax szovjet markába hull. amit az is bizonyít, hogy Jakartá­­ban, a fővárosban a diákok és a munkások tüntetést ter­veztek az amerikai követség előtt. A forradalmárok főpa­rancsnokságán beadványt terveznek a Szovjetunió jog­talan beavatkozása miatt. Ugyanakkor a kormány­nak sem valami rózsás a helyzete. A holland üzemek államosítása nagymértékben lecsökkentette a termelést. A forradalmárok azzal fe nyegetőznek, hogy az állam­nak eddig a legnagyobb jö­vedelmet jelentő holland olajforrásokat felrobbantják, mielőtt azok a kormánycsa­patok kezére jutnának. A hadviselés mindig költséges dolog volt és most már a harmadik hete folyik a há­ború, melyet, ha meg is nyernek a kormánycsapatok, a gazdasági helyzet annvira kuszáit és leromlott lesz, hogy ig-en nagy segítségre lesz szükség külföldről, ha ezt rendezni kívánják. A néo már Jakartában is elégedet len a polgári szabadságjogok felfüggesztése miatt, a tit­kos rendőrség működése kö­vetkeztében és a mindin kább érezhető kommunista befolyás miatt. Ugyanakkor a forradalmi kormány kije­lentette és rádióján állan­dóan sugározza, hogy haj landó együttműködni egy kommunistaellenes kormány nyal és lemond minden köve teleséről, ha az elemi sza badságjogokat megadják és beszüntetik a kommunista párt működését. EZ TÖRTÉNT MÉG TORONTO MAGYARSÁGA méltó keretek között ünne­pelte meg március 15 ét. Már­cius 16 án délután a szokott helyen zsúfolásig megtelt nadsorok előtt zajlott le az ünnepi műsor, melyet a to­rontói egyházak és egyesüle­tek rendeztek a Kanadai Ma­gyarok Szövetsége irányítá­sával. Az ünnepségen a város és tartomány kanadai kivá­lóságai, hivatalos minőségük­ben is részt vettek. ** A LEGTÖBB BORT Euró­­pában a franciák fogyaszt ják. A statisztikai adatok szerint a franciák évenként .és fejenként 34 liter bort isz­nak meg átlagban. Ennek a nagyarányú alkohol fogyasz­tásnak tulajdonítják az üzemi és egyéb balesetek nagy szá mát. LÓBANKETT A chicagói állatvédelmi egyesület ünnepséget rende­zett, amelyen összegyűjtötte a város öreg lovait. A „ven­dégek” vacsorára sárgarépát kaptak. Tizenkét ló — sors­húzás utján — gyönyörű új takarót is kapott. * * * TORONTO. Több mint hét­ezer dollár gyűlt össze az olasz rádió fölhívására annak az olasz özvegyasszonynak támogatására, akinek férje szerencsétlenség á’dozata lett. A fiatalasszony két gyer-< mekével együtt visszatér Olaszországba. * * * A RÁÉRŐ európai statisz tikusok megállapítása szerint Európa legrosszabb mozilá­togatói a hollandusok. Egy holland legfeljebb hatszor megy évente moziba. KISZÉLESÍTIK a Szuez csatornát, hogy hatalmas, u. n. super tankhajók is közle­kedhessenek rajta. Máris több, mint 2000 munkás dol­gozik a csatorna három he­lyén, hogy kiszélesítsék a medret. Az Egyesült Nemze­tek szakértői, akik a csator­nában elstilyesztett hajók kiemelésével foglalkoztak, most kölcsön ügyében tár­gyalnak Egyiptommal, amit a Nemzetközi Bank nyújtana az államnak a kiszélesítési munka céljára. ** MIKE TODD, a világhírű filmproducer magánrepülőgé­pén New Yorkba igyekezett, amikor New Mexicoban a gép lezuhant és Todd harmadma­gával szörnyethalt. Felesége, Elizabeth Taylor súlyosan megbetegedett a hír hallatá­ra, amit eleinte nem akart el­hinni. Toddjiot Chicagóban fogják eltemetni, abban a városban, ahol született. A nagy rendező most kapta volna meg az Academy Awardot, amit a legnagyobb kitüntetésnek ismernek el a filmvilágban. Isméid; nagy műve : 80 nap alatt a föld körül, a Verne regény nagy filmváltozata. * * * FRANCIAORSZÁGBAN, Saint Etienne mellett bánya­szerencsétlenség volt. Három bányász életét vesztette, töb­ben súlyosan megsebesültek. * * A SVÉDORSZÁGI Strind­berg Társaság, abban a ház­ban, melyben a nagy író utol­só éveit töltötte, kiállítást rendezett. A kiállításon be­mutatták Strindberg kézira­tait, leveleit, kiadatlan mű­veit, két festményét és sok egyéb érdekességet. ** AZ UNESCO adatai sze­rint, jelenleg mintegy 60 mil­lió a televiziós vevőkészülék tulajdonosainak száma. Az elmúlt esztendőben 7 millió­val emelkedett a számuk. A készülék legnagyobb része az amerikai kontinensen van, az idén számolnak először az európai televízió-készülék tu­lajdonosok nagyobb arányú emelkedésével.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom