Kanadai Magyarság, 1957. július-december (7. évfolyam, 51-106. szám)

1957-11-16 / 90. szám

Még jőni kell, még jőni fog, Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán. Vörösmarty PRICE 10 CENTS "A mi utunk, a magyarság útja, ma is változatlan: híven az ezer éve* múltúnkhoz, nemzeti tradíciónkhoz, a keresztény világnézetnek, a krisztusi igazságoknak vagyunk követői, hirdetői" (A fenti idézet Kenesei F. László la­punk első számában megjelent be­köszöntő cikkéből való.) ÁRA : 10 CENT Authorized as Second Class Mail Post Office Department, Ottawa. AcutacUcut ^cMcuvUotu VII. évfolyam, 90. szám. KANADA LEGNAGYOBB, HETENKÉNT KÉTSZER MEGJELENŐ KOMMUNISTA ELLENES MAGYAR LAPJA Torontó, 1957 nov. 16., szombat. Szerkesztőség és kiadóhivatal Szerkeszti : Edited and Published at 996 Dovercourt Road, Toronto KENESEI F. LÁSZLÓ 996 Dovercourt Road, Toronto TELEFON : LE. 6-0333 PHONE LE. 6-0333 HEIENKINT HÁROMSZOR A világon működő sokezer újság a legkülönbözőbb időközönkint jelenik meg. Van olyan, amely naponta hét­­nyolcszor hagyja el a sajtót kisebb-nagyobb változtatással, s van olyan is, amely évente egyszer jelenik meg. A lapok terjedelme és tartalma annyiféle, ahány lap csak van, olva­sóközönsége állandóan változik, de mégis van valami, ami minden újságnak megadja a jellegét: s ez az a szellemi ér­ték, az a mondanivaló, ami a szerkesztő agyában születik meg és az olvasóhoz szól. Bármit is változtat valaki újság­jának külsején, szedésmódján, megjelenésének idején és sűrűségén: a lap lényegében mindig ugyanaz marad, amíg ugyanazt a szellemet tükrözi vissza. Amikor hét évvel ezelőtt egy kis, litografált sajtóter­méket indítottunk Torontóban, s azt "Kanadai Magyarság"­­nak neveztük el, már kialakult bennünk az a szellem, ame­lyet lapunknak adni akartunk, s ettől nem fogunk eltérni, amíg csak élünk. Már legelső számunkban megírtuk, hogy az igazságot fogjuk megírni, akár jó, akár rossz; megígér­tük, hogy a szabad magyarság érdekeit fogjuk szolgálni, függetlenül minden párttól és politikai világnézettől; hitet tettünk amellett, hogy szüntelenül harcolunk a szabadságot eltipró kommunizmus ellen; elhatároztuk, hogy tisztessé­ges, becsületes magyar újságot szerkesztünk, a nyugati kontinensen élő becsületes magyarok tájékoztatására, irá­nyítására és szórakoztatására. Távolabbi célunkul pedig azt tüztük ki, hogy küzdeni fogunk hazánk felszabadításá­ért, nemzeti függetlenségünk elnyeréséért. Amint lapunk olvasó tábora szaporodott, úgy nőtt terjedelmünk is; az egyszeri megjelenést heti kétszerre, s most, november közepétől heti háromszorra emeljük fel, megszépült és megnőtt lapunk külső alakja is, megszaporo­dott a tartalma és bizonyára súlyosabb lett újságunk mon­danivalója is. Egyre többen látnak megélhetési lehetőséget, hirdetési eredményt a Kanadai Magyarságban. Ma már tízezres példányszámban jövünk ki hetenkint háromszor, s módunkban van az olvasókat csaknem olyan jól tájékoz­tatni a legújabb eseményekről, mint bármelyik komoly nagy kanadai napilap. Külsőleg — hála Istennek — sokat változott a Kanadai Magyarság. De a szellem változatlanul, töretlenül ugyanaz maradt. Ma is ugyanazok a céljaink, ma is ugyanazokkal az újságírói eszközökkel igyekszünk ugyanazt a szellemet ér­vényre juttatni. Annakidején csak egy pár személyes jo­­barátunk értette meg, mit akarunk mondani. Ma már jog­gal állíthatjuk, hogy szellemi irányítói lettünk Kanada és Amerika magyarajku lakosságának, akár hosszú évtizedek­kel ezelőtt, akár a második világháború végén, akár az azt követő menekülés korszakában, akár a szabadságharc so­rán sodródtak is ki. A Kanadai Magyarság táborába tartozik ma már minden magyarul olvasó ember a nyugati konti­nensen, aki szabad földön szabad magyar ember akar ma­radni. Lapunk eddigi fejlődése beváltotta a legszebb re­ményeinket. Tudjuk, hogy igen kemény munkával, sok le­mondással és törhetetlen hittel fizettünk meg ezért az ered­ményért. Tudjuk, hogy a sikert olvasóközönségünk jó Ízlé­sének, hűségének és támogatásának köszönhetjük elsősor­ban. De büszkén állíthatjuk azt is, hogy a magyar olvasó­­közönség, s rajtuk keresztül a magyarság sorsa iránt érdek­lődéssel viseltető nem-magyarajku közönség csak azért ad­ta nekünk támogatását, mert mindenkor tántoríthatatlanul szolgáltuk ugyanazt a szellemet: a szabad, becsületes ma­gyar sajtó szellemét. Most, amikor a Kanadai Magyarság megjelenését heti háromszorra emeljük fel, s annak tartalmát uj híranyaggal és teljesen uj rovatokkal is gazdagítjuk, ismét csak azt Ígér­jük olvasóinknak, hogy hívek maradunk eredeti szelle­münkhöz. A továbbiakban sem fogunk soha helyt adni semmi olyan törekvésnek, amely a magyarok egymásközti ellentéteit szítja. A továbbiakban is változatlanul magyar­nak fogunk tekinteni, barátainknak fogunk érezni minden­kit, aki magyarul beszél és olvas, bármikor, bárhonnan is érkezett a szabad földre, feltéve, ha nem követett el bűnt a magyarság ellen. Mindenkor megmaradunk az ob­jektivitás utján, mert meggyőződésünk az, hogy az újság célja az igazság feltárása. Változatlanul küzdeni fogunk a kommunizmus ellen, mert csak így érhetjük el Magyaror­szág felszabadítását, s mert csak így érhetjük el, hogy szülő­hazánk szabad és boldog legyen. Kérjük Kanada és Ame­rika magyarságát, hogy támogasson bennünket továbbra is ezen törekvésünkben. A tisztulás folyamata A túlságosan nagyhangú szovjet propaganda, főleg pedig az ahhoz fűzött fenyegetések és a szovjetben elért technikai eredmé­nyek máris nagyszerű hatással voltak a szabad világra. Eddig soha nem látott összefogás a nyugaton, a tudományos eredmények ed­dig el nem képzelhető arányú kicserélése s technikai kutatásra szánt összegek és munka, hatalmas fokozása az, amit a félresike­rült szovjet propaganda eddig eredményezett. Mindez ma már túl­jutott a kezdet stádiumán, s midőn e sorokat írjuk, már megindult és teljes mértékben folyamatban van az egységes, közös nyugati kutatómunka. Csak rövid idő kérdése, hogy a Nyugat az űr-repülés és a rakéták terén is messze, messze meghaladja a kommunistá­kat. De addig is, amíg ezek az eredmények megszületnek, tisztán politikai téren is megindult a tisztulási folyamat. Uj, minden eddigit meghaladó közös védelmi szervezet készül a szabad világhoz tar­tozó 50 ország között. Ezeket az országokat eddig a következő négy nagyobb nemzetközi szerződés fogta össze: 1. Az Északatlanti Védelmi Egyezmény (NATO), amely 15 or­szágot foglal magában. 2. A Délkeletázsiai Védelmi Egyezmény (SEATO), amely Pa­kisztán, Nagybritannia, Ausztrália, Ujzéland, és az USA, valamint a volt keletindiai gyarmatokból keletkezett kisebb országokat egyesíti. 3. A Bagdadi Paktum, amely Törökország, Irak, Irán, Pakisz­tán és Nagybritannia között áll fénn s amelyhez külön szerződéssel az USA is csatlakozott. 4. Pánamerikai Védelmi Szövetség, amely a nyugati kontinens országait egyesíti. Mindezek az országok együttesen biztosítják azt, hogy a kom­munista országok háború esetén minden oldal* d körül vannak véve. Minthogy azonban a legmodernebb távolsági rakéták útján a szovjetnek módjában lehet ebből a gyűrűből kitörni, a jövőben létesítendő újabb szerződések azt is biztosítani fogják, hogy mind az 50 kopimunistaellenes ország el legyen látva a megfelelő vé­delmi és támadó berendezésekkel is. Az új védelmi szövetség cél­jait MacMillan brit miniszterelnök a következő szavakkal körvona­lazta : "Semmi jele sem mutatkozik annak, hogy változás állott volna be a kommunizmusnak a világ leigázására irányuló céljaiban. El­vileg nem vethetjük el azt a gondolatot, hogy a kommunista vi­lággal békésen éljünk, mert ha egyáltalában élni akarunk, békében kell, hogy éljünk, más alternativa nincsen. Azonban békés együtt­élést nem lehet engedékenységgel fenntartani. Békésen együtt­élni csak akkor lehet, ha a szabad világ erős, megbízható és egy­séges." Hozzátehetjük, hogy az 50 szabad ország közös katonai szö­vetsége fog megalakulni, bár az Egyesült Nemzetek szerepét fenn kívánják tartani. A végeredmény azonban mégis az UNO szétesése lesz, — hacsak a kommunisták nem engednek.---------------------------------------------o-----------------------—-----------—— Az űrhajósok védőszentje Cupertinoi Szent József lesz, amennyiben a Pápa eh­­jhez hozzájárul. A szóban- I forgó szent, akit 1767-ben i avattak szentté, a 16. század­ban a grotellai ferencrendi ' kolostorban 'élt s életében mintegy 70 ízben csodás mó­don a levegőbe emelkedett és a felhőkön járt. Annakidején „levitádé” névvel illették ezt a fajta csodát. Lehet, hogy a tudomány ma már más ma­gyarázatot ad a „levegőbe emelkedés” ilyesfajta példái­nak ; addig is azonban mind­azok, akik úgy érzik, hogy az űrhajózás közben egy szent segítsége megerősíti a sze­rencsés visszajutás esélyeit, Cupertioni Szent József nevé­vel fognak az űrbe emel­kedni. Teljes megegyezés az UNO közgyűlésén igen ritka dolog, amikor atomkérdésről van szó. Mégis sikerült 79:0 arányban, tehát teljes egyhangúsággal meg­szavaztatni azt az aránylag nagyjelentőségű javaslatot, hogy az atombombakísérle­tek sugárzási hatásának ta­nulmányozására kiküldött tudósbizottság mindenekelőtt a legsürgősebben adja be je­lentését s csak ezután kerül­jön a közgyűlés elé a kísér­letek fokozatos abbahagyá­sára irányuló javaslat. A most elfogadott közbevető javaslat Japán és India ré­széről hangzott el, — s feles­legessé tette azt a korábbi, kommunista részről tett in­dítványt, hogy a további ta­nulmányokat halasszák el bi­zonytalan időre, — s azt az amerikai indítványt is, hogy a tudósbizottság jelentését csak az általános leszerelési kérdéssel együtt vegyék tár­gyalás alá. A most létrejött eljárás­jogi megegyezés azt mutatja, hogy az általános leszerelési tárgyalások újra megindul­hatnak, éspedig kedvezőbb légkörben, mint eddig. Sandys brit honvédelmi miniszter szerint kétségtelen, hogy a I Szovjet képes kontinensek ‘közötti katonai rakéták kilö­késére. Efajta, hidrogénbom­bát szállító rakéta Létrehozása hosszú évek óta célja volt úgy az USA-nak, mint Nagy­­britanniának és a Szovjet­nek. Az űrgömbök önmaguk­ban nem fegyverek ugyan, de fontos adatokat szolgál­tathatnak abban a tekintet­ben, hogyan lehet ilyen raké­tákat visszajuttatni a földre anélkül, hogy idő előtt felrob­banjanak. Erre való tekintettel San­dys azt sürgette, hogy az USA-val együtt közös ku­tató, kísérletező és gyártási programmot kellene megva­lósítani mindezen a téren. Hozzátette, hogy elsősorban a NATO fegyveres erej ét kel! egységesíteni és felszerelni ja rakétagyártás legújabb vívmányaival. Hogy pedig addig is a lehető legnagyobb ütőerőt lehessen biztosítani háború esetén a nyugati haderőnek, Sandys a követ­kező katonai szervezési refor­mokat jelentette be . I 1. Aden területét külön, gondon alá rendelt katonai j bázissá fejlesztik ki, hatás­körrel az egész arab terü­letre. 2. Kenya területén külön, keletafrikai hatáskörrel ren­­: delkező katonai egységet j szerveznek. I 3. Ciprus szigetén újabb - katonai központot létesíte­nek. I 4. Szingapúr központtal ál­landó, mozgó tengeri és légi katonai egységet szerveznek, ■amelynek feladata lesz hábo­rú esetén az állandó támasz­pontok támogatása, j A bejelentés kétségen kí­vül elrettentő célzatú azok­nak az arab államoknak a címére, amelyek a szovjet technika eredményei miatt szovjetbarátsággal kacérkod­nak. Az pedig, hogy a brit honvédelmi miniszter ezeket az új katonai támaszponto­kat azzal kapcsolatban jelenti be, hogy a rakéta-hadviselés eszközeit és azoknak gyár­tását egységesíteni fogják az Iegész nyugati világon, azt je­lenti, hogy olyan politikai I széthúzás, mint például ta­valy Szuez körül előfordult, többé nem lesz Nagybritannia és az USA között. Kutyakomédia az egyedül kínálkozó szó azokra az ellentmondó nyilatkozatokra, amelyek e világűrben keringő Sputnik II. kutya-utasa körül a szov­jetben nap mint nap elhangzanak. Mint ismeretes, az ür-kutya fel­bocsátása a tudósok körében elsősorban azért keltett szenzációt, mert az ilyen nagyméretű ürgömb fellövéséhez igen erős rakétára volt szükség, s az, hogy az oroszok ennek a felbocsátására képesek voltak, azt jelenti, hogy atombomba-fejjel ellátott rakétát is képesek a földön bárhová kilőni. A Sputnik II. kutya-utasának állapotáról szóló rádiójelentések egy ideig rendszeresen befutottak, s a szov­jet propaganda nagyhangú cikkekben azt is közölte, hogy a rakéta egy része idővel le fog válni, s a kutyát ejtőernyővel le fogják bo­csátani valahol a szovjet területén : az űrben hajózott kutya teste, akár élve, akár holtan, óriási vívmány lett volna, s valóban nagy­értékű információval szolgált volna a tudománynak. Az amerikai tudósok kezdettől fogva kétkedéssel fogadták azt az állítást, hogy Laika (ez a kutya neve) vissza fog kerülni a földre, mert eddig még nincs gyakorlati megoldás arra, hogy a világűrből sértetlenül lehessen visszahozni bármit is a levegő súrlódása által okozott, hő ellenére. Miután azonban a szovjet technikusok már több meglepetéssel szolgáltak, várták, hogy mit hoz a közeljövő. A november 10-i szovjet jelentések azután oly nevetséges színben tüntették fel a Sputnik II. utasának ügyét, hogy ma már az egész ürgömb-ügy minden jelentése megbízhatatlannak, propagan­­da-izünek és hamisnak hat. A Sputnik kísérletek kiértékeléséért felelős Bogolomov pro­fesszor hivatalos jelentést adott ki, mely szerint a Sputnik II. kilö­vésével tervbevett kísérletek befejeződtek, a rádió útján befutott adatok kiértékelése megtörtént, s a kozmikus hatások ellenőrzésére fellőtt kutya az előírt 8 nap múlva egy előre az ételébe készített méregadag segítségével kimúlt. A Sputnik II. további adásai meg­szűntek, a kísérlet ezzel be van fejezve. Az ürgömb nem volt el­látva semmiféle ejtőernyős szerkezettel, s annak visszaszállására nincs lehetőség. Ez a hivatalos jelentés úgylátszik nagy politikai baklövés le­hetett, mert még aznap nem kisebb ember, mint Bulganin marsall, a szovjet köztársaság báb-elnöke, mérgeshangú nyilatkozatot adott ki arról, hogy Laika kutya vidáman él a Sputnikban, s idővel vissza I is fog kerülni a földre. A tudósok tévedtek. Ördögbe a tényekkel, — a döntő szót a politikusok mondják ki. Tetézi a komédiát, hogy egy Oroszországban megjelenő an­golnyelvű féltudományos lap szerint a kutya szerencsésen földet ért valahol Oroszországban. Lehet, hogy a napokban rádió-interjút is fog adni. Ezekután a kijelentések után a tudósok kétlik, hogy a Sputnik II. és a már régen elnémult Sputnik I. valóban olyan nagyméretű gömbök lettek volna, mint ahogyan azt jelentették. Kétlik, hogy a kutya valóban benne lett volna a gömbben. Valószínű, hogy mindkét gömb egyszerűen rádióleadóval ellátott propaganda­gömb volt, amelynek célja a nyugat, illetve az ázsiai népek meg­félemlítése volt a kontinensek közötti rakéta réme útján. Három generáció ünnepe Winnipegből jelentik, hogy három generáció ünnepelte ott egyszerre házassági ün­nepét. A nagymama Mrs. Bourlet, valamint fia és leányunokája léptek közösen az oltár elé. A nagyszülők és szülők házassági évforduló­jukat, leány unokájuk pedig házasságkötését ünnepelte. Winnipeg közönsége a ritka ünnep iránt nagy érdeklődést tanúsított. Végtelen szomorú­sággal tölt el bennünket az a hír, hogy az ottawai szovj et követségen megtartott forradalmi em­lékünnepélyen mintegy 800 tagú meghívott közönség je­lent meg, együtt ivott a nagyhangú, öntelt oroszok­kal, s a sputnik-lázban égő közönség s a megjelent diplo­maták között egy sem akadt, aki megemlékezett volna a tavalyi szovjet meghívásról, amikor a magyar szabadság­­harc aljas legázolása miatt alig jelent meg néhány ember a szovjet hóhérlakomáján. Miért mulattak olyan jóked­vűen a kanadai miniszterek és meghívott notabilitások ? Azért, mert egy évvel a ma­gyar szabadsághősök önfel­áldozása után többé senki sem beszél Magyarországról és a többi rabnemzetről ? Azért, mert a magyar kérdés megszűnt izgatni a nyugati világ lelkiismeretét ? Vagy azért, mert Kruscsev nyom­­bani hidrogén-rakéta táma­dással fenyegetődzik ? Azt hisszük, hogy nem volna sza­bad ismét és újra az ellenség­imádat szörnyű bűnébe esni. Ugyanaz a szellemi eltévelye­dés ez, mint amikor a vad­nyugati filmeknél, gangszter­­filmeknél a közönség a rab­ilóknak és a gyilkosoknak tap­sol, a gangszterért lelkesedik, azért, mert az vadabb, lelki­­ismeretlenebb, embertelenebb mint a sheriff és a rendőr a filmen. Az űrgömböket a szovjet a saját kijelentései szerint is azért lőtte fel, hogy a nyuga­tot a kommunisták fegyveres hatalmára figyelmeztesse. A szállító rakéták egyedül azt mutatták meg, hogy Krus­­csevék képesek hidrogénbom­­bávai elpusztítani — bennün­ket. A bolsevista forradalom, amely 40 évvel ezelőtt felfor­gatta a világ rendjét, azóta 1 sokszázmillió ember kínhalá­­jlát okozta — kifejezetten azt a programmot tűzte ki, hogy ! elpusztítson bennünket, a szabadságot, mindenünket, amiért élünk. Azok a sátáni emberek, akik a szovjetet ve­zetik, ugyanazok, akik a ma­gyar szabadságharcosokat összetaposták, kivégezték. MIT ÜNNEPLÜNK HÁT OLYAN SZÉLES JÓKEDV­VEL AZ OTTAWAI SZOV­JET KÖVETSÉGEN ?

Next

/
Oldalképek
Tartalom