Kanadai Magyarság, 1956. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1956-02-04 / 5. szám
o KANADAI MAGYARSÁG VI. 5. sz. 195(5 február l. &uuuUei* "íkuMfyvUoHi 996 Dovercourt Road, Toronto, Ont., Canada Phone : LO. 0333. Szerkesztőség és kiadóhivatal : 996 Dovercourt Rd., Toronto Telefon : LO. 0333. Laptulajdonos-főszerkesztő: LENESEI F. LÁSZLÓ Megjelenik minden szombaton Előfizetési árak : egész évre $5, fél évre $2.75, egyes szám ára 10 Cent. Amerikában : egész évre $6, fél évre $3.25. Más külföldi államokban, 6 amerikai dollár v álaszbélyeg nélkül érkezett levelekre nem válaszolunk I Felhívás nélkül beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Minden névvel aláírt cikk tartalmáért a szerző felelős. KMSZVA6Y KKMSZ ? A Dixi et salvavi animam meam” elve alapján szeretném kifejteni benyomásomat a Kanadai Magyarok Szövetsége január hó 28-án lezajlott közgyűlésével kapcsolatban. Annak ellenére, hogy tanúja voltam a látszólagos egység megmentésére tett igen nemes erőfeszítéseknek, azzal a meggyőződéssel távoztam, hogy a Szövetség mai formájában még a külsőleges egységet sem fogja tudni sokáig fenntartani. Beszéljünk nyíltan. A KMSz. nevéből hiányzik jelenleg egy “K” betű. Ha ezt betesszük, akkor őszinte, a tényeknek megfelelő nevet kapunk, amely így hangzik : “Kanadai Katolikus Magyarok Szövetsége”. Ez a tömörülés értékéből természetesen semmit sem von le, csak nevén nevezi a gyermeket. Az egyenesség és a tisztesség pedig úgy kívánja, hogy ezt megtegyük. Mire alapítom állításomat ? A következő tényre : A szavazatmegállapító bizottság jelentéséből kiderült, hogy egy jelenlévő megbízott 69 szavazattal rendelkezett — mind r. katolikus egyházak és egyházi személyek megbízásából ; egy másik megbízott pedig 14 szavazattal bírt. A két úr szavazatainak száma 83. Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a 14 szavazattal rendelkező urat a 69 szavazattal bíró úr “nevezte ki” megbizottá — nyilván láthatjuk, hogy a két úr szavazáskor teljes összhangban volt, vagyis ketten 83 szavazat fölött rendelkeztek. Érvelésemben ez az utolsó pont igen fontos, erre még visszatérek. Ha már most a fenti számmal összevetjük az összes többi fennmaradó szavazatok számát, — ami 54 — s amit a fenti két úrral szemben mintegy 20 jelenlevő személy képviselt __azt hiszem a “Katolikus” szó betoldására vonatkozó megállapításom valósága nem vitás. Nem szeretném azonban, ha valaki félreértené gondolatmenetemet. Itt nem azon van a hangsúly, hogy a Szövetségben a katolikusok túlsúlyban vannak. Ha ezt sérelmezném. rr.dtán rászolgálnék arra a megjegyzésre, hogy a felekezeti irigység szól belőlem. A hangsúly a fenti szavazási arányban azon van, liogv I ezt a szótöbbséget két személy gyakorolta. S amint jól tud- I juk, ez a két személy is csak az expedienda kedvéért volt 1 kettő, valójában egy. Azt jelenti ez a gyakorlatban, hogy ha ilyen alapon haj lad tovább a Szövetség, a közgyűlésen megjelenő 18—20 'megbízott soha semmiben nem érvényesítheti a véleményét, mert egy, vagy két megbízott a zsebükben lévő papíros- szavazatokkal minden esetben — amikor nekik úgy tets.dk — ezt megakadályozhatják. Viszont ebből meg az következik, hogy tulajdonképpen illuzórikus játék minden szavazás és teljesen fölösleges délután 5-től éjfélig cigarettafüstös teremben tölteni a drága időt — egyszerűen rá kell hagyni a 69, illetve 83 szavazattal rendelkező úrra, hogy “nevezze ki” a Szövetség tisztikarát. Amint a gyakorlat mutatja, a hétórás játék eredménye úgyis ez. Csak persze akkor a “Katolikus” szónak ott lcelle• ne szerepelnie a Szövetség nevében. Ismerem az okokat, amelyek sokak érvelése szerint a szavazatok megbízott útján való gyakorlását szükségessé teszik. Kanadában nagyok a távolságok. — így szól az érv — nem lehet megkívánni, hogy a nyugati egyházak, vagy egyesületek képviselői a közgyűlésen személyesen megjelenjenek. Ez így is van. Még egy helyi szervezet közgyűlésén sem szokott megtörténni, hogy minden jogosult résztvevő megjelenjék. Ezért van rendelkezés minden alapszabályban a határozatképességhez szükséges jelenléti számról. Ha pedig vala' mely egyház, vagy egyesület rendkívülien fontosnak tartja képviseletét (s ez elvben helyes) — kérdezem : Olyan lehetetlen kívánság az, hogy két évenként egyszer vállalja egy kiküldöttje utazási és egyéb költségeit ? Véleményem szerint, amit az eddig végighallgatott közgyűlések tapasztalatából alkottam meg. feltétlenül szükséges, hogy a tagegyesületek személyes kiküldöttei képviseltessék magukat, s erre az anyagi lehetőség előteremtése nem megoldhatatlan feladat. Ellenkező esetben, — ha egy I személy pl. 69 szavazattal rendelkezik, ez elkerülhetetlenül diktatórikus színezetben tünteti fel az illetőt, ami különösen akkor hagy kellemetlen szájízt maga után, ha egyházi vezető személyiség. Ez az érzés , a közgyűlési felszólalásokban meg is nyilvánult. amikor az egyik igazgatósági tag kifejtette, lehetetlen, hogy pl. 20 ember minden kérdésben, minden vonatkozásban pontosan egy véleményen legyen. Mi a megoldás ? Ismerve az emberi természetet, a megoldás nem lesz könnyű. Egy pillanatig sem gondolom, hogy az a néhány gondolat, amit most fölvetek, föltétien biztonsággal és jól megoldja ezt a magyarság szempontjából igen fontos kérdést. Leírom mégis.Tessék úgy fogadni, mint egy szemlélő hozzászólását. A megoldás egyik módja, nézetem szerint az, hogy a Szövetség alapszabályszerűleg kimondja, hogy csak a kebelbeli kiküldött által képviselt tag-egyesületnek van a közgyűlésen szavazati joga. A másik szerintem igen fontos követelmény a megoldás útján az, hogy az egyházak (mind r. katolikus, mid protestáns) ne legyenek tagjai a Szövetségnek. Mivel jelenleg r. katolikus egyházi vezető ember rendelkezik a szavazatok többségével, azért kívánkozik a “Katolikus” szó bele a Szövetség nevébe. Az egyházak esetleges kiválása után is megmaradna a katolikus többség (tehát nem az ellen érvelek), mert ez a J magyarság vallási számarányából következik. De civil emberek felszólalásakor eszébe sem jut senkinek az a kér dés, hógv az illető milyen vallási). Érvelésemtől nem következik, hogy papi személyek egyáltalán nem vehetnének részt a Szövetség munkájában. De igen, csak képviseljék egyéni véleményüket, egy szavazattal. így elkerülhető volna a felekezeti uralom látszata. Az egyházak távolmaradását egy olyan csúcs-szervezetből, amelynek többi tagjai világi egyesületek, a következő okok alapján tartom szükségesnek : 1. Theológiai alapon. Az egyháznak ugyan földi, társadalmi arculata is van. de az egyház nem töldi intézmény. Alapítója az Ur Jézus Krisztus, “alapszabályai”-t nem em-I berek, hanem maga Isten alkotta. Az egyház lényegén ejtünk csorbát, ha besorozzuk a bármennyire tiszteletreméltó, de mégis világi, földi intézmények közé. 2. Gyakorlati alapon. Tegyük fel, hogy a Szövetségben résztvevő r. katolikus és protestáns egyházak képviselői valamilyen kérdésben ellentétben kerülnek egymással. Hamint egyházaik képviselői kerülnek így szembe, s nem mint magán személyek, lehetnek olyanok, akik sebből felekezeti harcot provokálnak. Vájjon megengedhetünk-e ilyen tehertételt magunknak a kisebbségi és emigrációs életben ? Nem áll az, hogy az egyházak kiválásával gyöngülne a Szövetség. Minden nemes, szülőhazánkat szolgáló célkitűzésben továbbra is megadhatnának minden támogatást. A különböző helyekre küldött föliratokat a Szövetség vezetőségével együtt, de mint külön szerv aláírhatnák s így még talán külön súlyt is adhatnának az ilyen eljárásoknak. Mert a “Kanadai Magyarok Szövetsége” névben nem hiszem, hogy a kanadai, általában nyugati hatóságok beleképzelnék az egyházakat. tekintettel arra, hogy itt minden téren megvan az egyházi és világi szervek különválasztása. A fenti elvet az Egyház és Szövetség viszonyára nézve különben elejétől kezdve vallottam. Mivel azonban egyházunkban demokratikus elvek szerint folyik a kormányzat, a Szövetségből való kilépési indítványomat három évvel ezelőtt egyházam Presbitériuma szótöbbséggel leszavazta. Még egyet. Remélem, senki sem vádol felekezeti sovinizmussal. Hogy ez távol áll tőlem, azt mutatja, hogy a felekezeti együttműködésre a Szövetségen belül is a tőlem telhető módon mindig hajlandó voltam. A most lezajlott közgyűlésen közös jelölt listát állítottunk a r. katolikus egyházzal, amint a résztvevők erre emlékezhetnek. A közgyűlésen megjelentek többsége kifogásolta a lista egyik jelöltjét. Látván ezt a többséget és hallván a felsorolt kitűnő ellen-jelöltek nevét, hajlandó voltam közös jelölésünket megváltoztatni, a jelenvolt többség akarata iránt való loyalitásból. Mikor láttam, hogy a r. katolikus egyház képviselője erre nem hajlandó, eltávoztam, de egyházunk megbízottja az eredeti közös jelöltre szavazott. Mondhatja valaki, miért mondom el mindezt most, amikor előreláthatólag nem sokáig leszek Kanadában. A távozó búcsújának szántam, azért mert felelősséget .érzek még mindig a Szövetség sikeres munkájáért. Dr. Nagy Lajos. MAGYAR RÁDIÓADÁSOK A Dohányvidéki Magyarház rádióórája, minden vasárnap I. 15-től 2 óráig a tillsonburgi adóállomás 1500.10-es hullámhosszon. Bemondó : Jakab Iván. Az “Üzen az Otthon”, a torontói All Nations Book and Film Service Ltd. adása minden pénteken este 9.35—10 óráig a CKFH rádióállomás 1400-as hullámhosszán. Hallgassa amerika legnívósabb magyar rádióadását ! Rózsa László cleveláhdi magyar rádióműsora a WJW 350-es hullámhosszon minden vasárnap délelőtt 11 órától II. 30-ig. Cim: 2872 E. 112 Street Cleveland, 14 Ohio. USA. iVAAAAAA A AA A torontói CKFH rádió állomás a 140-es hullámhoszszon minden szombaton d. u. 4 órától fél 5-ig sugároz magyar műsort. *vwww>/wwwwwww\* A LEGTÖBB KANADAI ÍGY SZÜNTETI MEG A KÖHÖGÉST ÉS FÉKEZI A MEGHŰLÉST Légcsőhurutot és asztmát. Sok millió kanadai véj leménye az, hogy nincsen semmi a “Buckley’s Mixture”hez fogható, ha gyorsan , és biztosan akarunk * megszabadulni a nehéz köhögéstől, megfá- Nagy 50 c. I zástól, lég-Családi 85 c. I csőhuruttól és asztmától. Ez a szer MÁS, nem szirup, — nagy a gyógyszertartalma. Ne fogadjon el egyéb készítményt. Győződjék meg róla. hogy “Buckley” gyártmány. Ha nincs eredmény, pénzét visszaadjuk. BUCKLEY’S MIXTURE pcmoooc=3cr. 0HM&1 COUGHS i coii» I AZ UTOLSÓ BARANG Irta : Bársony István. A konziliáriusok komolyan és tekintélyesen vonultak ki a beteg báró lakosztályából ; egymásközt halkan beszélgettek s egy-egy latin technikus terminust idézve, mentek le a lépcsőn. A háziorvoson kívül két tanár volt ott. Az egyik a leghíresebb belgyógyász, a másik a leghíresebb sebész. A háziorvos előzékenyen tipegett a két “nagyfejű ’ mellett, s boldogan hangoztatta, hogy ö ugyanazt a diagnózist állapította meg, amit a tanár urak. Ezalatt a báró szobájából kiszólt a csöngetyű, s az ajtónál várakozó inas lelkendezve sietett be a gazdájához. — Gyurka fiam. — mondta a beteg, — erigv a bárónéhoz és mondd meg neki, hogy a doktor urak elmentek ; kérem szépen, látogasson meg most már. Az inas kisurrant a szobából, amelyben kissé fülledt volt a levegő. Az üveg-házakban van ilyen illatos-dohos párázat télen, amikor a délszaki növények miatt állandóan fűtik és egyenletes hőmérsékletet tartanak bennök. A báró az órára nézett s gyönge ásítást fojtott el. — Már hat óra, — mondta. — Igazán nincsen valami túlságos sok időm. Félig fekvő helyzetben pihent egy kereveten, amely mellett ébenfa asztalkán or-1 vosságos-üveg, egy pohár, egy ezüstkanál, s kis dobozban valami porfé'.e gyógyszer volt. Sárgásfehér szarvasbőr-lepedővel volt letakarva a fél teste. Ennek a puha, sima, kellemes tapintatát nagyon szerette ; ujjaival dobolva játszogatott a szarvasbőrtakarón, s mialatt a feleségét várta, csöndesen mormolta magában : nem lehet tovább várnom, különben örökre elkéshetném. Arra rezzent fel, hogy a halkan nyiszorgó ajtó felöl selyemsuhogást hallott. Egy nő lépett a szobába. Egy majdnem galambősz asszony, akinek aránylag üde arca élénk ellentétben volt hófehér hajával. Sietve közeledett a beteghez, aki látható örömmel akart felemelkedni ; de amint érezte, hogy erején felül próbálkozik, megelégedett azzal, hogy kezét nyújtotta az érdekes nőnek, aki nagyon emlékeztetett a rokoko-idők asszonyaira. — Köszönöm, Judit, hogy annyira sietett. Megint bebizonyította, hogy aranyszive van. — Nem, barátom, ez a hasonlat nem jó, — felelt a rokoko-asszony, kissé dallamos, méla hangon. Az arany hideg. Már pedig én a legmelegebb szívvel érdeklődöm az iránt, amit ime, csak a maga szájából szabad meghallanom. Mit mondtak az orvosok ? Feleljen hamar és röviden, nehogy elfáradjon. A beszéd bizonnyal tiltva van most. .. — Semmi sincs tiltva, édes Judit. Ellenkezőleg, annyit beszélhetek, amennyit nekem tetszik. Sőt egyenes felhatalmazásom van rá, hogy minden ügyemet minél alaposabban elrendezzem. Az ősz asszony megdöbbent. Mély tekintete egy pillanatra megmerevedett. — Mit akar ezzel mondani ? — kérdezte szorongással, s leült a beteg mellé. — Semmi egyebet, édes Judit, mint amit nekem mondtak. Holnap műtéten kell átesnem ; de ma még egészen a magamé vagyok. Szinte szerencse, hogy napok óta semmi étvágyam sincs, mert így, a mai koplalás után, nincs akadálya annak, hogy holnap a doktor urak kése elé menjek. Most csak az volt lényeges, hogy egyelőre ne sokat szenvedjek. Arra való ez a mindenféle orvosság itt, a kis asztalon. Ugyan kérem, adjon egy korty citromos vizet, de előbb csöppentsen bele tíz csöppet abból a csillapító szerből. A báró mohón ivott, azután szelíden nyúlt a felesége hófehér keze után. — Ne haragudjék, édes Judit, ha ma kivételesen neveletlen leszek. Tudja ugy-e, hogy sohasem feledkeztem meg magamról, mind a mai napig ; — de úgy lehet, a holnap én rám nem alkonyodik, azért engedje meg. kérem, hogy a jelenlétében is rágyújthassak. Lássa, erről a szenvedélyemről nem bírok leszokni. A báróné maga nyújtotta a szivaros-dobozt a betegnek, s ezzel fel is mentette önmagát az alól, hogy hangzatos választ adjon. Különben is, mintha rendszerint közönyös szép arcán most egy kis meghatottság látszott volna. A báró várt egy pillanatig, azután fanyar mosollyal folytatta : — Hadd legyen ma igazán ünnepem, kedves Judit ; a saját kis kezével adjon egy szivart. Mindegy, hogy melyiket ; csak a maga kezéből kapjam. A rokoko-asszony habozás nélkül nyúlt a dobozba ; kivett egy havannát, maga vágta le a végét, odanyujtotta a betegnek, gyufát is gyújtott hozzá. — Ez aztán felséges, — sóhajtotta a báró, miközben néhány nagy szippantást leszítt a tüdejébe. Onnan eresztgette ki a füstöket, lassan, féltékenyen, mintha sajnálná. hogy végre is meg kell válnia az illatos felhőktől. Kis vártáivá megint beszélni kezdett. — Maga remek asszony, Judit. Mesésen tud engedelmeskedni, s ezzel egyszersmind azt bizonyítja, hogy parancsolásra termett. Mert higyje el, hogy egyik a másik nélkül nincsen. A fegyelem az első a világon, s maga csudát művelt mellettem abban, hogy fegyelmezettebb volt a hivatásos katonánál. Nem hiszem, hogy még egy jó asszony volna a földön, aki megtudta volna állani, hogy nyugodtan megvárja, amíg az élet-halálról ítélő konzílium után az ura maga hívja, hogy felvilágosítsa. A báróné talán belemagyarázott valamit ebbe a megjegyzésbe, mert elég élénken védekezett : — Maga kívánta, parancsolta ; — én csak tiszteletben tartottam óhajtását. — Teljes elismerésem az öné érte, felelte a báró gyorsan. — De most nem erről akarok önnel beszélni, édes Judit. Igaz ugyan, hogy az orvosok e percben semmit sem tiltanak, amit megbírok ; de az erőmet mégsem becsülhetem nagyon sokra. Magamnak kell tudnom, mit bírok el. S nekem kissé hosszas beszédem van most magával. Azaz, hogy tulajdonképen én vagyok az, aki beszélni óhajtok ; önt csak arra kérem, hogy minél türelmesebben hallgasson meg. A Láróné bólintott, őszinte, szelíd arccal mondta : — Szívesen teszem, Emil. Én ugyan vigasztaló hittel bízom abban, hogy szerencsésen esik túl mindenen ; de bármi lenne is, amit e percben talán sejtelmes elfogódással rám bíz, úgy tekintem, mint mindkettőnk megkönnyebbülését. A báró megragadta a felesége kezét s hosszasan szorította ajkához : — Köszönöm, Judit. Ez a nyilatkozata máris könnyített rajtam. Mert lássa, én most, ebben a — nem könnyű órában, olyan bizalmasan szeretnék beszélni magával, ahogy még sose tettem. Nem mintha ezelőtt hiányzott volna belőlem a vágy s a szándék. Hanem, mert állandóan kíméletes akartam lenni maga iránt. Nem szerettem volna terhére lenni egy percre sem. Inkább elfojtottam ezerszer is feltörő buzdulásomat, amit leküzdeni néha emberfölötti erőmbe került. — Szegény barátom, — szólt közbe a báróné, kissé elérzékenytilve ; — beszéljen bátran ; a legnagyobb érdeklődéssel hallgatom. A báró arcán megint megjelent az iménti furcsa, fanyar mosoly. Mintha olyasmit akart volna mondani, amit az utolsó pillanatban mégis inkább magába fojtott. Nagyot sóhajtott s elkezdte : — Engedje meg, kérem, hogy jó meszsziről kezdjem. Onnan, amikor magát először megláttam. Sosem beszéltem erről részletesen, mert sosem vettem észre a legparányibb jelét sem annak, hogy érdeklődésével meg tudna ajándékozni. Hallgattam tehát, aminthogy azt hiszem, joggal mondhatom, hogy egész életemben nagyon tartózkodó voltam. Semmivel sem zaklattam magát ; semmi olyan kívánságom sem volt, ami különösebben is nehezére eshetett... De tartsunk sorrendet, — ott kezdtem ugy-e, amikor megösmertem. Nos, hát megmondom ma, amiről eddigelé még egy szót se szóltam : az első perctől fogva halálosan belészerettem, Judit, éppen úgy, ahogy a lehetetlenségekkel bajlódó költők írják, hogy történik ilyesmi. ön elpirul erre a vallomásra és lesüti a szemét, mintha tizenhat éves volna. Pedig huszonöt éves volt, amikor először megláttam. S azóta még tizenöt év telt el. Maga most körülbelül negyven éves, ugy-e ? Én meg ötven vagyok. És maga mégis pirul az én elkésett szerelmi vallomásom hallatára, ami bizonyítéka a maga különös ártatlanságának. Megkértem a kezét és nem kaptam kosarat. Ne higyje, hogy ez a könnyű sikerem igazi diadalszámba ment előttem. Én akkor férfiúságom zenitjén voltam s tökéletes tiszta ítélettel tudtam megbírálni, mit cselekszem. Azt cselekedtem, hogy határtalan önzésem szavára hallgattam s nem törődöm azzal, mit óhajt ön ; — egyesegyedül csak a magam szerelmétől ittasan követtem el mindent, hogy az enyém legyen. Ez a pimasz és gyáva önzés a legtöbb férfival közös. Én sem voltam rosszabb a többinél ; de ölök szégyenem marad, hogy jobb sem tudtam lenni, mint az átlag ember. A maga szülei szegények vo'tak, én pedig dúsgazdagságommal álltam elő. Még maga is megszédült a jövendő reménységeitől s nekem adta a kezét. Közönséges történet, amilyet sokat produkál az élet. De a mi összeköttetésünk mégsem válhatott közönségessé. Ahhoz én sokkal jobban, sokkal gyötrelmesebben imádtam magát. Ne döbbenjen meg, hogy ilyen hangot hall tőlem, holott mindeddig a világ legcsöndesebb emberének ösmerhetett. Nem az voltam. Egész életem elérhetetlen vágyak égető kínja volt maga mellett. Leírhatatlan szenvedéseim voltak amiatt, hogy magától mást, mint belenyugvást és közönyt, sohasem tapasztaltam. Amikor elvettem, az a titkos remény tartotta bennem a lelkierőt, hogy lassankint megszokik s megszeret. De ez a tündérálom hovatovább a messzeségbe tűnt, pedig én koldusmódra nem bírtam volna szerelmet esdeni, ha meghaltam volna is boldogtalan nagy érzéseim miatt. Nem győzöm eleget kérni, Judit, hogy nyugodtan hallgassa szavaimat. Hisz’ mindaz amit most mondok, csak a múlté; csupán arra való, hogy jobban, hogy igazán megérthessem. Szükségem van rá, hogy tudja, mennyire szerettem és menynyire kimértem. Mert ugy-e, sosem beszéltem a szerelmemről, amikor az a látszata lehetett volna, hogy meg akarom magát hódítani ? Meggyőződésem, hogy a kelletlenül fogadott szerelmi vallomás csak gyötrése annak, akinek szól. S én féltékenyen őriztem önmagam előtt azt az érzésemet, hogy úr vagyok, aki nem tolakodkatik. (Következő .számunkban folytatjuk!
