Kanadai Magyarság, 1956. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1956-05-26 / 21. szám
KANADAI MAGYARSÁG 3 VI. 21. sz. 1956 május 26. Ä VILÁG LEGNAGYOBB MÉRETŰ I H (DROGÉN BOMBÁJA került kísérleti robbantásra május 21-én az USA Csendes-j óceán fissziós-bomba kísérleti telepén, a Bikini mellett fekvő Namu korállzátonyon. A bomba több mint kétszer annyi erőt fejtett ki, mint az 1954-ben felrobbantott első hidrogénbomba, s ez az első eset arra, hogy hidrogénbombát repülőgépről lehetett a meghatározott célra ledobni. A kísérlet részletei úgy katonai, mint tudományos szempontból nagyon érdekesek. A bombát egy 12.000 méter magasan szálló B-52-es amerikai bombázó vitte, s a robbanás mintegy 4.000 méter magasan történt. 40 mérföld távolságról nézve még mindig 500 nap erejénél nagyobb fényhatást fejtett ki a robbanás, a rákövetkező rádióaktív felhő szélesség több mint 100 mérföld volt, A létrehozott robbanó energia körülbelül 20 megatonnák felelt meg. Egy megaton egyenlő egymillió tonna trinitrotoloul erejével. Minthogy egy normális 10 centiméteres ágyúlövedékben körülbelül egy negyed kilogramm van ebből a nagyhatású robbanószerből, ezért a most felrobbantott hidrogénbomba hatása 80,000,000.000, azaz nyolcvan milliárd átlagos tüzérségi lövedék hatásával egyenlő. A kísérlet eredményeként aránylag igen könnyű, s ennél sokkal kisebb, de még mindig sokmiilió kilogramm TNT hatásának megfelelő bombákat is lehet gyártani, s szükség esetén védelmi háborúban felhasználni, mert az újfajta hidrogénbombát léglökéses repülőgépeken és távolról irányított rakétalövedékeken is lehet szállítani. Tudományos szempontból is óriási a kísérlet jelentősége. Fz az első eset, hogy a nehéz hidrogén fúziójában rejlő energiát — ami, mint már többször megírtuk, az az energiaforrás, amely a napban működik — urániumatomok robbantásának közvetítése nélkül, közvetlenül lehetett felhasználni. Ez az az energia, amely — ha tudományos felhasználása ipari méretek között lehetségessé válik — ingj en és kifogyhatatlan erőforrást fog biztosítani az emberiségnek. A NATO - TÖRTÉNELMI TÉNY A francia államférfiak moszkvai látogatása alkalmából tartott szovjet fogadáson Kruscsev élénk vitába szállt Bohlen USA nagykövettel. Kruscsev egyenesen azzal támadt rá Bohlenre, hogy a NATO felszámolásának kérdése fel van vetve, s azt meg kell oldani. “Szó sincs róla felelte Bohlen — a NATO létezése történelmi tény, amellyel mindenkinek számolnia kell.” A nagykövet ezen kijelentése szellemes válasz volt arra a nemrégen elhangzott szovjet nyilatkozatra, mely szerint “a keleieurópai helyzet (a rabnemzetek szovjet megszállása) történelmi tény, amellyel számolni kell.” A Bohlen-féle kijelentésnek nagy nyilvánosságot adott úgy a nyugati, mint a szovjet sajtó. A megjegyzés arra enged következtetni, hogy a NATO felszámolását, ami a szovjet jelenlegi legfőbb célja Európában, a nyugati nagyhatalmak attól teszik függővé, hogy a szovjet visszavonuljon történelmi határai mögé. Jelenleg erről még szó sem lehet, de el fog következni az az idő, amikor a szotjet majd leül tárgyalni a keleteurópai népek felszabadításáról pusztán azért, .mert a NATO roppant katonai és'jövőbeni gazdasági erőkoncentrációjának megszüntetése mindent meg fog érni a számára. VESZEDELMES0 KOMMUNISTA AGITÁCIÓ NAGY BRITANNIÁBAN A brit szakszervezeti tanács és a Labour párt vezetőinek komoly gondoláit okoz az a propaganda, melyet az angol kommunisták fejtenek ki a szakszervezeteken keresztül. Két nagy brit szakszervezet, az elektro-ipari szakszervezet és egyik kohómunkás-szakszervezet kommunista vezetés alatt áll, s ezek állandó támadásokat intéznek a legnagyobb angol szakszervezet, a TUC ellen, amely 9 millió tagjával a nyugatbarát szocialista Labour párt oldalán áll. A TUC politikai iránya nem a munkabérek felemelését, hanem a produkció növelését tűzte ki célul. A kommunista szakszervezetek ezt a programmed nem tartják helyesnek, mert ez megszünteti a politikai felforgató eszmék terjesztését és a munkás-munkaadói ellentétek állandó szítását. Az angol kommunisták éppúgy mint a többi nyugati kommunista szervezetek nem építeni, nem a munkások életnívóját növelni akarják, hanem egyedül a politikai rend erőszakos felforgatására igyekeznek. Ezért most a Labour párt nagyszabású felvilágosító munkába kezdett a brit kommunista szakszervezetek ellen, — ugyanúgy, ahogy a kanadai szakszervezetek már egyidő óta cselekszenek. CITIZENSHIP DÄY A “Co-ordinating Council on Citizenship for Metropolitan Toronto” rendezésében május 18-án tartott, második “állampolgársági nap” túlnőtt az egyszerű társadalmi esemény keretein. A közelmúltban alakult szervezet — melyben 60 különböző kanadai és nemzetiségi egyesület vesz részt, az uj állampolgárok avatásának ünnepségét is bekapcsolta a kanadai öntudat ,és eszmei közösség kialakításába. A külsőségekben és elmondottakban egyaránt kitűnt ez a cél. Kanada nemzetté alakulóban van és egyre inkább önálló állami életet óhajt élni. Ennek érdekében, amint az ünnepi szónok Croll szenátor mondotta “nem akar uj vagy régi, angol, francia, német, vagy ukrán kanadást ismerni, hanem csak jó kanadait.” Az ünnepséget a díszbe öltözött Városháza termeiben tartották meg. A zsúfolásig megtelt tanácsteremben Allan ellenőr üdvözölte a megjelenteket és köszöntötte az uj állampolgárokat. David Croll szenátor, aki valamikor maga is bevándorló volt, tetszéssel fogadott beszédjében kifejezésre juttatta azt a véleményét, hogy Kanada igazi erejét és értékét, “nem anyagi erőforrásai, hanem polgárainak erkölcsi és szellemi minősége kell, hogy jelentse.” Az állampolgársági papírok átnyujtása és Nathan Philips polgármester üdvözlő szavai után, az ünnepség máso. dik részére került a sor. Észt és lett tánccsoportok, lengyel énekkar és a cseh “Sokol” tornászcsapat szórakoztatták a közönséget. A magunk részéről csatlakozunk R. Campbell zárszavaihoz., aki a gondolat felvetőjének, fáradhatatlan munkásának jf, az újonnan bevándoroltak igaz barátjának fáradozásait ezekkel a szavakkal köszönte meg : “ We too thank you very much Mrs. Peggy Jennings.” Kanadai Notesz BIETOSEÄ MEGY A CPU--------o--------A CPR a világ legnagyobb vasúthálózati rendszere. Közel 20 millió mérföld hosszúságú vasútvonalat tart fönn és néhány százezer kanadai alkalmazottja van. Gőzhajói bejárják az Atlanti óceánt és körülhajózzák a világot. Repülőjáratai átszövik Kanadát és összekötik Közép-Amerikával és a Csendes Óceán déli részével. Fenntart szállodákat, üdülőtelepeket, táviró és távbeszélő központokat, bányákat és gyárakat. A CPR együtt nőtt Kanadával és növekedését kezdetben az angol magán töke befektetések segítették. A CPR sokszor jutott nyereséghez Kanada gazdasági virágzási korszakaiban, de hasonlóan sokszor szenvedett súlyos veszteségeket is, Kanada depressziós éveiben. Jelenleg a virágzási korszakban vagyunk és az elmúlt évben a CPR 44 millió dollár tiszta haszonnal zárta évi mérlegét. Rossz időkben csaknem ugyanilyen arányú veszteséggel zárhat. De a CPR nem olyan fajta szervezet, amely egy helyben áll és aggodalmaskodik. Néhány hónappal ezelőtt felkérte a McGill és Harvard egyetemei: kiváló közgazdászainak egy csoportját, hogy hajtsanak végre egy szakértői becslést arra vonatkozólag, hogy mik Kanada jövő fejlődésének a lehetőségei. Ez a szakcsoport még nem fejezte be munkáját, de egyik jelentése máris megállapította, hogy Kanada lakossága 1970-re eléri a 21 milliót, (jelenleg 16.5 millió) és a teljes nemzeti termelés értéke eléri a 45 billió dollárt (ez. pedig 26.5 billiót tett ki 1955-ben). Ennek a biztató felbecsülésnek alapján a CPR közölte, hogy tervbe vett egy 1.5 billió dolláros befektetést, a következő 15 év folyamára. Ez a tervezet magában .foglal : Hatszáz ezer millió dollárt a vasútvonalak javítására és továbbépítésére, a jelző-rendszer, javító-műhelyek, végállomások és rendezőpályaudvarok kifejlesztésére. 125.000 millió dollárt uj mozdonyokra, — célul tűzve ki a teljes átváltást Diesel mozdonyokra 1961-ig. 480 millió dollárt fordít teherkocsikra és 45 milliót személykocsira. 10 millió dollárt a torontói Royal York szálloda kibővítésére és a Kanada-szerte fenntartott többi CPR szállodák modernizálására és fejlesztésére. Tervbe vette az uj 26.000 tonnás Empress of Britain, (amely nem régen kezdte meg az Atlanti óceánon való személyforgalmat) testvérhajójának gyors befejezését ; és egy harmadik ugyanilyen méretű hajó építését. Uj szállító hajókat állít be a Szt. Lőrinc tengeri csatorna kereskedelmi forgalma számára. Hatvan milliót fordít a táviró és távbeszélő szolgálat fejlesztésére. További 60 milliót a légi járatok fejlesztésére. » Ezek a tervek nem úgy hangzanak, mintha a vasúttársaságnak nem lenne elég hite Kanada további virágzó fejlődésében. TÖBB JUT Ä SZÓRAKOZÁSRA KANADÁBAN-----o----A legutóbbi vizsgálat kimutatta, hogy általános kanadai városlakó jövedelmének min den dollárjából 19 centet költ szórakozási'? és házkörüli tevékenységre, ami egész iparággá kezd kifejlődni az országban. Ebből az öszegből 6.2 százalék megy ház: műhelyre (mint pl. a “csináld meg magad” szerszámok, stb.); 7.8 százalék az autókra 3.6 százalék a szórakozásra (csónak, társasjátékok); és 1.1 százalék olvasmányokra éi továbbképzésre. NEM VOLT JEHOVSSTA l A közelmúltban “Újabb vallási téboly” címmel egy kis hírt közöltünk, amely arról szólt, hogy egy Mr. Hill névre hallgató birminghami férfi egy kosárravaló csörgőkígyói vitt magával a templomba azért, hogy bebizonyítsa azt, hogy a hit ereje megakadályozza a kígyót abban, hogy megmarja a hívőket. E hírrel kapcsolatban egyik torontói magyar, aki a Jehova szektához tartozik, annak közlését kéri, hogy a “csörgőkígyós ember” nem tartozott a Jehovista szektához. Torontói honfitársunk kérésének már csak azért is szívesen eleg-et teszünk, mert mi cikkünkben NEM IS ÁLLÍTOTTUK, hogy a csörgőkígyós ember a Jehova tanúinak a szektájához tartozik. A Kanadai Magyarság a világ egyetlen független, pártokon felülálló magyar hetilapja. Ezért támogatása közérdek. P I I I <5 KANADAI ÉLET ! Bolsivitág Magyarországon... RÁKOSI TÁVOZÁSÁT KÖVETELIK. (FEP.) Bécsbe érkezett megbízható menekült elbeszéléséből csak most derül fény az írók március 30-i, majd április gyűlésére, amelyeken példátlanul élesen és elkeseredetten ámadták meg saját személyében Rákosit. A március 30-i ilésen Nagy Sándor, az írók szegedi pártszervezetének elnöke, követelte a kolhozrendszer megszüntetését és a dániai jelda nyomán szabad önkéntességen alapuló termelőszövetkej.:etek megalakítását. Mesterházy Lajos Kossuth-díjas író tánc dta a pártvezetőséget, amely a kollektív vezetés uj jelsza- 7á” is felülről hirdeti ki. ahelyett, hogy ezt az alsófokú pártzervezetekkel és a nép képviselőivel megtárgyalná és amely lem tanácskozik, hanem diktál és teljesen elzárkózik a népól. Lukácsy Sándor fiatal kommunista író Rákosit terroriz-' nussal vádolta ; őt okolta Rajk és társai, valamint sok más írtatlan üldözött megsemmisítéséért ; felháborítónak minőútette, hogy az a Rákosi ítéli el most Rajkék megöletését, aki negölette őket — s Rákosit, Rajk dudásának nevezte. Erre i pártvezetőség nevében jelenlevő Andics Erzsébet menekiiésszerűen elhagyta az üléstermet s Szalai Béla, Rákosi egyik .őtitkárhelyettese feloszlatta az ülést. Április 3-ra hívták öszize újra az írók gyűlését, áz elnöklő Horváth Márton, a Szánd Nép szerkesztő bizottsági elnöke, bejelentette, hogy Lutác-sy Sándort, a “mindnyájunk által annyira szeretett Rákosi elvtárs durva megsértéséért” kizárták a pártból. Ezt Vec.-í Péter és Urbán Ernő Kossuth-díjas írók ellenezték. Szalai Jéia bejelentette, hogy az író pártszervezetet kivonták a párt központi ellenőrzése alól s a hatodik kerületi pártszervezet ilá rendelték. Az írók felháborodva tiltakoztak az írószövetség ilyen lefokozása ellen. Az elnöklő Horváth Márton kérészről akarta ei’őszakolni egy Csabai nevű ismeretlen alaknak az írószövetség titkárává való megválasztását, de 100 szavazattal 3 ellenében — a három jelenlevő nem író pártvezető szavazata — leszavazták. Benjámin László Kossuth-díjas író megkérdezte, mikor engedélyezik a Rajk-barát versek megjelenését, amelyeket a cenzúra betiltott. “Már pedig ezek a versek sohasem fognak megjelenni” — kiáltotta feldúltan Andics Erzsébet. “Mit ért sohasem alatt ?” — tette fel a kérdést Aczél Tamás, Sztalin-díjas író. “Azt érti, hogy amíg önök uralmon vannak ? Ez pedig nem tart sokáig' !” Ezután Aczél Tamás bejelentette, hogy a kommunista értelmiség bizalmatlan Rákosi iránt s követelte Rákosi azonnali távozását. Szalai Béla megalázkodó zárószavaiban igyekezett Rákosit tisztára mosni (homályosan éélzott arra, hogy Rákosi támadói ellen fegyelmi eljárást indítanak), majd gyorsan berekesztette a gyűlést. Az írók nagyon magabiztosan és győzelmük tudatában továbbra is együttmaradtak. A két irógyűlés Rákosi legsúlyosabb veresége uralomra jutása óta. ❖ HOGYAN NYISSUNK BANKSZÁMLÁT Kanadában sok minden van, amiért érdemes takarékoskodni : Házat, kocsit, saját üzletet vehetünk. Pénzünk biztonságban van a bankban. Takarék betét : (“Savings Account”) A legtöbb kanadainak ilyen bankszámlája van. A bank évente kétszer kamatot fizet a betét után és pénzünket bármikor kivehetjük. Már 1 dohárai is lehet takarék-betétet kezdeni. Keresse föl bármelyik bankot és mutassa meg a tisztviselőnek az alanti angol nyelvű szöveget. A bank személyazonossági lapot irat alá önnel. Ezt a lapot megtartja, hogy megvédje az ön pénzét. Takarék betét könyv : (“Pass Book”) A bank kis könyvecskét ad Önnek, amelyben benne van számlájának a száma. Amikor pénzt tesz be, vagy vesz ki, mutassa be ezt a könyvet. A számláján levő összeget bevezetik a könyvbe s fi így mindig tudja, hogy mennyi pénze í van a bankban. Csekk-könyv : (“Cheque Book”). A J bank csekk-könyvet ad Önnek. Ezeket akkor használja, ha pénzt akar kivenni. J Kanadában sok lehetőség van önálló, | saját üzleti vállalkozásra, üzletembe- | rek számára a folyó-számla a legmeg- | íelelőbb. Folyó-számla : (“Current Account”), i Erre a számlára a bank nem fizet ka- | matot és kis kezelési díjat számít föl. i Minden hónap végén visszakapja a | számlatulajdonos a kifizetett csekke- | két, mint nyugtákat. Ez megkönnyíti | a könyvelést. | Közös számla : (“Joint Account”). Ez | olyan folyó-számla, amelyet ketten | használnak (üzlettársak, vagy férj és | feleség). I KÖZZÉTESZI AZÉRT, HOGY SEGÍTSE ÖNT A KANADAI ÉLET ÉLVEZETÉBEN. . . RADING'S BRADING BREWERIES LIMITED Ottawa • Windsor • Montreal • Hamilton (Kérje a “Brédingsz”-t). Vágja ki az angol szöveget. Vigye be bármelyik bankba. Jegyzet • Az angol szöveg a banknak szól. TO ANY BANK Please help the bearer to open an account with you. “BUDAPEST ELHERVAD” A The Christian Science Monitor bostoni napilap május 9-i száma a Reuter londoni félhivatalos hírügynökség tudósítását közli, összehasonlítván a két szomszédos főváros : Budapest ,és Becs mai helyzetét, a tavasszal ottjárt utasok benyomásai alapján. “Budapest elhervad, míg Bécs virul” — ez a riport címe, melyet a tudósítás részletei ugyancsak alátámasztanak. “Bécsben és egész Ausztriában — írja a cikk — a gazdasági élet véglegesen felfelé ível. Nemcsak a háborús veszteségeket tették jóvá, hanem Ausztria virágzóbb, mint bármikor is volt az 1918—1938 évek szakaszában. Teljes a foglalkoztatottság, a bérek emelkednek és a gazdasági kilátások ragyogóak.” “Budapesten és Magyarországon számos jele van annak, hogy a közgazdasági helyzet állandóan romlik. A látogatók, akik tanulmányozták a gazdasági helyzetet, mondják, hogy Magyarországnak nincs meg a természetes erőforrása a nehézipar, ellátásához oly méretekben, ahogy a kommunista rezsim a Szovjetunió nyomására megpróbálja azt felépíteni. A mezőgazdaság, az ország igazi ereje, meg van gyengítve a jelenlegi rendszer következtében.” Budapesten “a nép szomorú, még a gyermekek is természetellenesen eltompultaknak látszanak. Az élelem drága, gyakran szűkében vannak a húsnak, kenyérnek és tojásnak. Az az általános hiedelem, hogy minden a Szovjetunióba megy.” * * KOVÁCS BÉLA ÉS KASSAY KÁROLY SZABADLÁBRA KERÜLTEK. A magyar politikai élet két becsült, gerinces vezető szenélvisége : az oroszok által elhurcolt Kovács Béla, a Kisgazdapárt volt főtitkára és Rassay Károly, a polgári demokrata párt volt elnöke, a két világháború közti magyar parlamentien a haladó szellemű politika ismert képviselője, a London Observer angol lap május 13-i jelentése szerint szintén szap.idlábra került. A tudósítás szerint ötven szociáldemokrata képviselő és szakszervezeti vezető, kik a Labor Party listáján szerepeltek, már mind szabadon vannak. * * ❖ AMNESZTIA ÉS AZ ÚTIKÖLTSÉG. i j Mivel a hazatérés egyik oka .éppen a szegénység, a rendszer felügyelete alatt működő Világszövetség a hazatérés 'megkönnyítése érdekében az útiköltséget és egyéb kisebb kiadásokat eddig előlegezte. A hazatérő természetesen azt hiszi, hogy ez ajándék. Nem is világosítják fel a hazatérni kívánkozót mindaddig, amíg az első állását meg nem kapja. Az állás betöltésénél azután közük vele, hogy az előlegezett 1—2000 forintot — kb. ennyit szokott kitenni a “kölcsön” összegé — a fizetésből egy év alatt levonják. Mit tehet a sze; Any hazatért ? Fizet !