Kanadai Magyarság, 1955. július-december (5. évfolyam, 27-51. szám)
1955-11-19 / 45. szám
KANADAI MAGYARSÁG í V. 45. sz. 1955 november 19. PÉNZÁTUTALÁS MAGYARORSZÁGRA, CSEHSZLOVÁKIÁBA ►és minden európai államba a legolcsóbban és a leggyor-^ sabban teljes garanciával. Mielőtt bárhol küld, tájékozódjon a napi árakról központi irodánknál. Minden valuta vétele és eladása. EKGÄ, 1KKR VÁMMENTES CSOMAGOK >dán és svájci szeretetcsomagok a világ minden részébe. Vámmentesítő jegyek (Coupon). GYÓGYSZERKÜLDÉS a világ minden részébe. 25.000 féle gyógyszer áll ►vevőink rendelkezésére. Orvosságok óhazai receptre is. Minden gyógyszer használati utasítással lesz ellátva. Kérjen árjegyzéket. ROYAL GENERAL AGENCY Kanada legnagyobb pénzátutaló intézete. Hosszú évek óta a magyarság szolgálatában. 269 SPADINA AVE., TORONTO, ONT. (A magyar katolikus templommal szemben) Telefon : EMpire 6-7197. MAGYAR RÁDIÓADÁSOK A Dohányvidéki Magyarház rádióórája, minden vasárnap I. 15-től 2 óráig a tillsonburgi adóállomás 1500.10-es hűi-; lámhosszon. Bemondó : Jakab! Iván. / v v vvvv v v v v v-ÜZEN i AZ OTTM0N, a torontói All Nations Book and Film Service Ltd. adása minden pénteken este 9.35— lOóráig a CKFH rádióállomás 1400-ks hullámhosszán. \AAAAAAAAAAAi HALLGASSA AMERIKA LEGNÍVÓSABB MAGYAR RÁDIÓADÁSÁT ! Rózsa László clevelandi magyar rádióműsora a WJW 350-es hullámhosszon minden vasárnap délelőtt 11 órától II. 30-ig. Cim: 2872 Cleveland, 14 'WWW>,WWVVVVVWWVW E. 112 Street Ohio. USA. Építkezési és fűtőanyagok beszerezhetők a W. G. SOMERVILLE & SON telepén Wellandon. 303 Division St. Tel. 4515 Westinghouse rádiók, jégszekrények, mosógépek és televíziós készülékek kényelmes részletfizetésre ÁRVÁI ELECTRIC Co. Ltd. 60 W. Main St. Welland. Ha használt autóját el akarja adni, vagy alkatrésztl kíván vásárolni, hívja fel al Niagara-vidék legnagyobb [ AUTÓ-WRECKING üzletét. MR. JUHÁSZ 2004 Stanley Ave. Niagara Falls EL. 8-3653 EL. 4-19211 Autóját azonnal javítja Earl Mabee White Owl Service Station — Delhi, Ont. Telefon 331.—1 ! HA HÁZAT, üzletet vagy íar- I mot akar vásárolni vagy elad- ‘ fel. CIMFESTÉS REKLÁMFESTÉS CSONKA TIBOR Uj telefon : RO. 6-1515 I ni, keresse fel NÉMETH SÁNDORT D e 1 h i - b e n az 59-es és 3-as Highway keresztezésénél. Tel.: Delhi 8. Postafiók 312 Delhi, Ont. Támogassa hirdetőinket! HALÁSZCSÁRDA i i 1111111111111 i M M1111J t i'i e i'ii'i í i 111111 mTTi 111111111 > 1111111111 111 111Í11111111111111111111111111111 ■ 111111111111111M1: 1111111111111111111111 ■ i S Évik-e szivét is szomorúság csavarja. Elma nénitől hallottam, hogy jól ismerte a rossz fiút. Talán túl jól. Igaz, hogy az ő szava nem szentírás. De Évike szemében most visszafojtott könny rezeg, ő megértette Pétert, ő ismerte a fájdalmát. Fiatal kis lelke tiszta, mint a napos égbolt, de mélyen érez a szive s fáj minden tragédiával. “Csak egy kislány vám a világon, Az is az én édes galambom...” Búgja fülünkbe a cigány méla hegedűje s a víg szövegre bánat rez.dül a lelkűnkben. Magtalan tiszta bánat, mulató vad, duhaj kedv. Könny csordul a szemünkbe, s pohár után nyúl a kezünk. Hej ! Sírva vigad a magyar ! Szomorú a világ. Könny az élet. Sírjunk, hogy vigadhassunk. így súgja a keserű magyar lélek, amely a könnyben úgy tud mulatni. “Szomorú a kisangyalom, nem akar [szeretni...” Vigye kánya ! A fájdalomban csírázik az öröm. A magyar ember mélyen szeret, mélyen sirat, mélyen szomorú, ha még a bánat nem is az övé. A nóta búgó fájdalmában úgy ízlik a hang, úgy csillan a kedv. Könnyet csal a cigány a szivekbe. Könnyben csillog a pohár s széles jókedvében szétloccsan a falon. A magyar temperamentum égő fájdalma sír a hegedűben. A magyar róna könnybenázó kalásza. ...Jóska víg társasággal menekült ide a zápor elől, s humoros szavakban mulat az asztala. De az ő szivét már bánatra hangolta a muzsika. Magyar lelket csalt ki belőle a hegedű. Teret keres a bánata s kedves barátja tűnik a szemébe. f — Gyerekek ! Hallottátok, hogy Boda Péter öngyilkos lett ? — Nem. Hogyan ? Miért ? — A festő ? — Igen ő. Miért ? Mert megunta az életet s eldobta magától. Beült egy csárdába, mérget kevert a poharába és halottra mulatta magát. Megtörik a vígság. Halál ült az arcokra. Egy fiatal lélek megbukott az életben s tullökte magát a másvilágba. Egy barát, egy ifjú. — Végtelenül vad volt a lelke. Nyugtalan kereső lázban izzott. Kiszakította magát a hámból s értelmet, célt keresett odakünn. Vadul kapálódzott, üresre ivott minden po- harat. De megszökött vágya nem talált célt s megutálta az életet. — Pedig okos fiú volt. Tehetséges müvészlélek. A Fadrusz díjat is ő nyerte. — Igen. Nagy tehetsége, nagy vágya volt a paripája s az vitte a méregpohárba. Csak pár sort hagyott hátra : “Ez a világ nem nekem való. Isten áldjon mindenkit”. — Bolond volt egy kicsit ? — Nem. Ady égő magyar lelke dobogott a szivében. A merész magyar kereső akarat. S szegény fiú mélyen szenvedett az élet tragédiájában. Amit ő akart, azt az élet nem nyújthatta. “Megérett a csongorádi cseresznye, Szűrömet a rózsám kitette...” Évike megért minden könnyet. S segítő kis lelke boldogan csöppent írt minden sebre. Szemben a sarokban magános fiatalember ül az asztalnál. Pohár van előtte s nagy szemekkel bámul bele. Olyan a tekintete, mint Péteré volt. Olyan szomorú és mély. A kék színben képzelet él s a fekete pont az üres bánat. Homlokán gond karikázik s ajkán élet izzik. Évike szive mindig fájt Péterért. Látta nagy tehetségét s kárhozatra lüktető lelkét. Szerette volna segíteni, de sajnos gyenge egy kislány ereje. S a fiatalember a sarokban port kevert a pohárba. Nézi, hogy pezseg az ital. Lesi a bor bizsergő játékát. Péter mérget kevert a pohárba s halottra mulatta magát. így mondta Jóska. A fiatalember szájához emeli az italt és mozdulatlan tekintettel inni akar. Évike felugrik, kikapja kezéből s végigönti a földet. Mozdulata után megáll a zene. Ráfordul minden tekintet, csodálkozó kérdéssel. — Mi ez ? Miért ? Hogyan ? A tett után ébred a tudat. Évike meglepett szemében mások döbbeneté csillog. — Mért akart öngyilkos lenni ? — Én ? Én, kérem ? Csak fájt a fejem s aszpirint akartam bevenni. — Bo. .. csánat. Azt hittem. . . Bocsánat. L Talán kacagnak az arcok egy kislány tévedésén. Van is mit kacagni. De Évike arca csak tovább szomorú. Z. T. :•:*>::-<&T•»>. '•Sfe-rWw' i,.,......____ MAGYAR DALOK KICSI NAPSUGARAM. . . Kicsi napsugaram a te életedre, soha ne boruljon bánat, sötét árnyék. Kicsi napsugaram a te életedre, mint az igaz gyöngyre mindig úgy [vigyáznék. A te mosolyodért tövis koszorút is, mosolyogva hordom. Az esti imám is azzal kezdődik, hogy csak te legyél boldog, csak te maradj boldog. A Kanadai Magyarság a világ egyetlen független, pártokon felülálló magyar hetilapja. Ezért támogatása közérdek. SZENT PÉTER ESERNYŐJE Irta : MIKSZÁTH KÁLMÁN XXII. Még azt mondja a szomszédom, — filozofált a talyigás, — hogy az én lovam nem ló. Hát hogyne volna ló. Ló volt az már a Kossuth-világban is. Hogy azt mondja, nem bírja a terhet ? Nem ám, mert a teher nehéz. Hogy sovány ? Hogyne volna sovány, mikor nem adok neki zabot. Hogy miért nem adok ? Hát iszen adnék, ha volna. Hogy azt mondja, a múltkor se bírta kihúzni a talyigát ? Nem ám, mert belement a kerék a kátyúba. Nagy szamár az én szomszédom. Igaz-e, vagy nem ? Felkelt tántorogva és mindenáron követelte a turóci safranyikoktól, hogy nyilatkozzanak : szamár-e az ő szomszédba, vagy nem ? Azok szépen kitértek előle, mire a talyigás, mint a veszett kutya, aki se lát, sé hall, de a szimatja az ember felé viszi, nekirontott a Mravucsánné karján lépkedő madafne Kriszbaynak : — Ló-e hát az én lovam, vagy nem ló ? Kriszbayné megijedt, felsikoltott, a talyigás szájából kigőzölgő borszag közel hozta az ájuláshoz. — Szent Isten ! — nyögte elhaló hangon, — milyen országba jutottam ! Hanem Mravucsánné, amilyen szelid volt, éppen olyan kardos tudott lenni. — Hogy ló-e a lovad, azt nem tudom, — mondá, —- de hogy te magad részeg disznó vagy, azt látom ! S olyat lökött rajta, hogy eldőlt az úton, mint a darab fa, hörögve folytatván hanyattfekve a tűnődést : — Azt mondja a szomszédom, hogy vak az egyik szemére. Ostobaság ! Hiszen egy szemmel is olyan darabot lát az útból, mint kettővel. Csakhamar feltápászkodék és a részeg emberek öntudatlan következetességével utánuk iramodott, mire madame Kriszbay elfelejtvén, hogy meg van sérülve, futni kezdett, fölfogván ügyetlenül egész térdéig, amikben megbotlott volna, a hosszú szoknyáit. A safranyikok, akik utána néztek, nevetgélve emlegették vékony lábszárait : “Hogy a pokolba tud úgy szaladni ilyen lábakon !” Még jobban csodálkozék az előlmenő Veronka, aki Gyurival beszélgetve, semmit sem vett észre a zólyomi talyigás ízetlenkedéseiből s nem tudta mire vélni, látván a beteg hölgyet ilyen fürge futamodásban. — Madame, madame mi lelte ? Nem felelt, csak rohant egyenest a Mravucsán-portára ihonnan azonban legott visszahőkölt egy velőtrázó sikoltással, három hatalmas komondortól megrémülve, kik hangos xgatással fogadták a kapuban. Már éppen ájultan rogyott volna a földre, ha hirtelen ott nem terem a vendégváró Mravucsán ; így aztán az ő karjaiban ájult el. A becsületes polgármester csak tartotta ott, csak tar- Lotta határozatlan bamba arccal, soha sem látott még elájult isszonyt, hallott valami olyast, hogy vízzel szokás ilyenkor neglocsolni, de vízért nem mehetett, gondolta, hogy meg kel!ene egy kicsit csipkedni (attól a holt asszony is fölpislant). csakhogy a megcsípkedéshez némi hús kívántatnék s madame Kriszbay csupa csontokból állott. Bevárta inkább keresztényies türelemmel, míg a többiek slőj önnek, kik csakhamar eszméletre hozták a szegény ideges teremtést. — Ah, — sóhajtá újra és újra — milyen tartományba jutottam ! VACSORA MRAVUCSÁNÉKNÁL Nem akarom szélesen elbeszélni, ami még következik Csak a Krisztus ruháival történt meg a csoda, hogy együtt lőttek a gyermekkel. A kis palástka, melyet fiúcska korában viselt, ugyanaz volt, mely a Golgotára lépegető férfi Tézus tagjait fedte. Azóta nincsenek többé ilyen palástok (a szabók nagy irömére), csak a regényírók keze alatt támad némelykor hasonló csoda ; a csekély szövet, egy mellénykére való, kiíyúlik a tollúkból egész végekre. De én nem szeretem ezt s röviden végzek a Mravucsánék vacsorájával, mely pedig kitűnő és ízletes volt — s ha akadt elégedetlen, az csak madame Kriszbay lehetett, aki az első ál ételnél, a fölséges báránypaprikásnál, megégette a szálát, fölkiáltván : — Jaj, harap odabent a torkomban valami ! Mégkevésbé nyerte meg tetszését a másik étel : a túrós epertős metélt, melyet megizlelvén, egy csúf fintorral tette e a villáját : — Mon Dieu, hiszen ez valami fölmetélt vizes ruha ! A szegény Mravucsánné oda volt bánatában, hogy semmiből se eszik : “Milyen gyalázat ez nekem”, óbégatott, vége is, előhordogatta neki a megmaradt befőttjeit, amikhez íztán derekasan hozzálátott és amint lassan-lassan a gyoméval kibékült, kezdett a helyzettel megbarátkozni. Méltán, mert a helybeli luteránus lelkész, tiszteletes Raanidesz Sámuel uram, meg a kántor, Klempa Teofil, mulatatták az asztalnál, egyik balról, a másik jobbról, már a meghívásuk is így szólt : El kell jönniük, mert egy német fehér■zemély lészen a vacsoránál, akit distrahálni (szórakoztatni) fognak”. De ki is tettek magukért csupa flancból, mindenik be akarván bizonyítani a szenátorok előtt, hogy mennyire áratos a német finom társalgásban. Madame Kriszbay kellemesnek találta a szomszédjait, kivált mikor azt is megtudta, hogy tiszteletes Rafanidesz Sámuel uram házasulandó ember. Hogyan ? Hát itt házasodni szoktak a papok ? (Talán még jó országba jutott!) A kántor csinosabb ember volt, de már házas és öregebb. 1 Intelligens, hosszúkás arca fényes, hosszú fekete szakádban folytatódék, mely egész mellét befedte, azonfelül némi elmésség is nyilvánult benne, de csak olyanformán szivárgott ki belőle, mint valami izzadmány, ahogy a durva fatörzsből a mézga. Madame Kriszbay sokszor elnevette magát egy-egy ötletes megjegyzésen, kár, hogy nem merte magát egészen átadni a kacagási ingernek : mert a torkát még egyre reszelte az átkozott paprika, vagy talán csak a szörnyű visszaemlékezés rá. Neki-neki vörösödött viaszksárga arca, láthatólag igyekezett elfojtani a köhögést, ami amellett, hogy az öregség előhírnöke, még dísztelen is. — Ej, semmi az, — biztatta Mravucsánné, — csak bátran, lelkem, köhögje ki magát ! Kuc, kuc ! a köhögést és a szegénységet nem lehet eltitkolni. Hovatovább mindjobban érezte magát, mert a tiszteletesnek az az előnye is volt, hogy valamikor Münchenben is járt iskolába s apró anekdotákat tudott elmondani az ottani életből, ottani dialektusban, ami anyira tetszett a madamenak, mintha vajba fürösztenék a lelkét. Tiszteletes Rafanidesz Sámuel úr sehogysem tartozott az unalmas, áj tatosságot szimuláló papok közé s habár a híres bábaszéki tót mondás, melyet Klempa Teofil állított össze olyan elmésen, hogy visszafelé olvasva is ugyanazon értelme van : “szedi na fare Rafanidesz” (ül a parókián Rafanidesz), otthon a parókián üldögélő férfiúnak festi, éppen ellentéte volt a szedatus embereknek, örökké járt és kalandozott. Egyszóval jó vére volt és már az előbbi eklézsiájából is (valahol Nógrád megyében) menyecske-dolog miatt kellett távoznia. Mravucsánné tudja a históriát, még az illető asszonyt is ösmeri ! Valami Bahó Mátyásné ; buta egy perszóna lehet, mert ő maga kottyantotta ki férje, a főkúrátor előtt a pappal való viszonyát és nem valami nagy szépség, mert Mravucsánné így nyilatkozott szórul-szóra :- Bolond volt Rafanidesz ővele okvetetlenkedni. Csúnya asszonytól ne kérjen az ember csókot és szegénytől kölcsönt, mert mindjárt eldicsekszik vele. így nyilatkozott Mravucsánné ; igaz, hozzátette : “Ha azonban valaki reám hivatkoznék, bizony eltagadom”. Azért tehát én még azért sem állhatok jót, hogy így nyilatkozott Mravucsánné, mert nem tudnám bebizonyítani. De ez végre is mindegy. A száraz tény az, hogy madame Kriszbay vidáman trécselt a szomszédjaival. A két nagyműveltségű férfiú jobb véleménybe sodorta országunk iránt. Valóságos szerencse, hogy tótul nem tudott s nem hallhatta ama közönségesebb társalgást, melyet Bábaszék többi meghívott előkelőségei folytattak. Hiszen szó ami szó, ezek is okos emberek, de a maguk módja szerint. A szép Veronka nem egyszer mosolyodott el tréfáikon, mert ő még nem hal!otta, de a bennszülöttek már mind ösmerték ezeket az asztal melletti elmésségeket, a gazdag mészáros, Kukucska Pálnak szokását, hogy a pecsenyénél feláll s röfögő hangján imígy üríti fölemelt poharát önmagára : “Az Isten éltesse feleségem urát”; a stuccer nótáriussegédnek ama százszor hallott rébuszát, melyet most százegyedszer adott fel Veronka kisasszonynak, lehúzván (állítólag vadászatban) megsebesült kisujjáról a sebóvó kesztyűujjat : “Miféle város ez, kisasszony ?” Az ördög tudná hirtelen eltalálni, hogy az Kisújszállás. Egyébiránt a stuccer nótáriussegédnek talán nem is fáj a kisujja és alkalmasint soha nem is fájt — csak azért hordja a kesztyűujjat, hogy a rébuszát elmondhassa a kisasszonyoknak. Voltaképpen istenkisértés egy ilyen vacsorát akarni lefesteni. Hiszen semmi nevezetes sem történik. Esznek, isznak és azután hazamennek. Talán valami érdekes dologról beszélgetnek ? Dehogy. Ezer dib-dábság merül fel. Isten ments, azt nyomtatásba szedni. És mégis napokig fognak e semmiségekről beszélni Bábaszéken, hogy Mravucsán uram kiöntötte a vörös bort s amint végigfolyt az abroszon és sózni kezdték, Konopka szenátor felkiáltott : — Hej, huj ! keresztelő lesz, komámasszony ! Mravucsánné természetesen elpirult. Veronka ellenben ártatlan arccal kérdezte : — Hogy tudhatják ebből a keresztelőt ? (Vagy nagy liba még az a lányka, vagy már nagy szinésznő). Hát tessék aztán neki felelni, mert olyan szende arca van, mint a szűz Máriáé lehetett, rövidruhás lányka korában. Majd összenéztek. De szerencsére ott volt az erdész neje, Szliminszky Vladimirné. Ez a leleményes fejű asszony magyarázta meg : — Uát úgy van az, kisasszony, hogy a gólya, amely a gyermekeket szokta hozni, megjelenik elölegesen láthatat!anul és ő löki fel intő jelül a poharat. Veronka elgondolkozott egy darabig, azután hitetlenül rázta meg a szép fejét, mely körül az ártatlanság glóriája látszott lengeni. — De hiszen láttam, hogy a tiszteletes úr döntötte fel a könyökével ! Erre aztán nem tudott mit felelni Szliminszkyné s rendes szokása szerint az urát ajnározta, bábusgatta egész este. — Vakard le a kövéret a libacombról, Vladin ! Vladin bosszankodva ráncolja össze a homlokát s a sovány nyakán sebesebben mozog ide-oda az ádámcsutka, ami mindig annak a jele, hogy haragszik. — De mikor azt szeretem legjobban. — Mindegy, Vladin. Nem engedem meg. Az egészség az első ! Vladin engedelmesen távolítja el a kövér részeket. — Miért van a kabátod kigombolva ? Nem érzed hogy hűvös van ? Tüstént gombolózz be, Vladin ! Az erdész begombolódzik és a teljesített kötelesség jóleső érzésével nyúl ismét a tál felé. — Egy falatot se többé, Vladin ! Egy akkorát se, mint egy pöhöly. Elég .volt. Nem szükség bikákkal álmodnod az éjjel. Vladin engedelmesen leteszi a villát és egy pohár vizet akar inni. — Add ide előbb, — kiált rá az asszonyság ijedten, — hadd nézzem meg, nem túlságosan hideg-e ? Vladin átnyújtja a vizespoharat. — Ihatsz egy pár kortyot. Elég langyos. De sokat ne igyál, mert a sok locs-pocs nem jó a gyomorban.' No, mi az, Vladin ? Úgy iszol, mint egy szivárvány. Elég, elég, az Isten szerelméért! Következő számunkban folytatjuk.
