Kanadai Magyarság, 1955. július-december (5. évfolyam, 27-51. szám)
1955-11-05 / 43. szám
Még jönni kell, még jönni fog, így jobb kor, mely után Juzgó imádság epedez Százezrek ajakán. Vörösmarty Authorized as Second Class Mail Post Office Department, Ottawa. KAHADAI C a n a d a’ 8 largest Anti-Communisi weekly in Hungarian language (fatatUeiH. 'íbuayevUcuu Kanada legnagyobb magyarnyelvű anti-kommunista hetilapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal 996 Dovercourt Rd., Toronto V. évfolyam 43. szám. Szerkeszti : KENESEI F. LÁSZLÓ Ára : 10 Cent. Edited and Published at 996 Dovercourt Rd., Toronto Toronto, 1955 november 5. AZ EMIGRÁNS LELKI TUSÁJA Alig egy hete van, hogy Mr. Clifford Magone ontariói főügyészhelyettes az elitéltek feltételes szabadlábrahelyezésének kérdésében illetékes bizottság előtt azt a meggondolatlan kijelentést tette, hogy az elmúlt két év alatt Kanadában elkövetett gyilkosságok tettesei 90'/-ban emigránsok voltak, s hogy ennek következtében a kanadai kormánynak alaposabb tanulmány alá kellene vennie a befogadható emigránsokat nemcsak politikai múltját, hanem bűnözési statisztikáját és jellemét is. A főügyészhelyettes az emigráns sajtó, az angol nyelvű sajtó és a parlament számos tagjának, valamint Torontó polgármesterének tiltakozására már két nap múlva helyreigazító nyilatkozatot tett közzé, bocsánatot kért a bevándoroltaktól és kijelentette, hogy állítását nem ellenőrzött statisztikai adatok alapján, hanem “sajtóinformációk” alapján tette. Nem a mi feladatunk, hogy ennek az érthetetlen és alaptalan főügyészi nyilatkozatnak személyes következményeit sürgessük. A kanadai kormány bizonyára meg fogja találni a módot és az eszközt, hogy megakadályozza azt, hogy egy ilyen felelős pozícióban lévő egyén a tények kellő ismerete nélkül ilyen súlyosan romboló hatású nyilatkozatot tegyen. Egyúttal megnyugtathatjuk azokat az olvasóinkat is, akik esetleg részben hittek a nyilatkozatnak, hogy a valóság az, — amint maga a főügyész helyreigazító nyilatkozatában közölte, hogy a legutóbbi két év alatt Kanadában elkövetett 28 szándékos emberölés elitéit tettesei 82'/ -ban Kanadában születtek. Nincs tehát ok arra, hogy a bűnözők születésbeli számaránya alapján bármelyik emigránsnak is kisebbségi érzés Jegyen. Van azonban Kanadában —éppúgy mint minden más olyan országban, amely a 2. világháború óta nagyszámban fogadott be bevándorlókat — egy igen jelentős réteg, amely az emigránsokat gyanakvással, vagy éppen gyűlölettel nézi és saját otthoni anyagi, vagy lelki nehézségeit hajlandó a bevándoroltak számlájára írni. Ezek a kanadaiak, akikkel gyakran találkozunk a legműveltebb rétegekben éppúgy, mint kisebb iskolázottsággal rendelkező társadalmi osztályok tagjai között, mindössze abban különböznek mitőlünk, hogy ők, illetve atyai ági felmenő őseik egy-két, esetleg 5—6 generációval ezelőtt vándoroltak ki. ők már elfelejtették azokat a súlyos lelki harcokat, amelyeket minden bevándorló kénytelen önmagával és környezetével megvívni. Azt hiszik, hogy az a puszta tény, hogy a kanadaivá váló átalakulás, az uj nemzetbe való beolvadás nem őket magukat, hanem csupán apjukat, nagyapjukat, vágy dédapjukat tette komorrá és elhagyottá, elég arra, hogy elfelejtsék, hogy aki hazát cserél, annak szivét is ki kell cserélnie, s ez nem megy fájdalom és keserűség nélkül. De nem vitázunk azokkal a kanadaiakkal, akik ennyire félreismerik azokat a kötelességeket, amelyeket az emberi szeretet és a kanadai törvény egyformán rájuk ró. Mert hála Istennek sokkal nagyobb és egyre növekvő számban találkozunk olyan kanadai testvérekkel, akik abban a szóban, hogy “ujkanadás” nem idegent, hanem valóban egy uj, vadonatúj, erkölcsi és testi-lelki erőtől duzzadó, küzdőképes igazi kanadai pionírt látnak. Ezek a kanadai barátaink fölényes megvetéssel nézik a szűklátókörű idegengyűlölőket és szóval és tettel egyaránt vigasztalást nyújtanak mindannyiunknak. Szerencse, hogy úgy a központi, mint a provinciális kanadai kormányok hivatalos álláspontja mindenkor mellettünk van és mi szívvel-lélekkel csatlakozunk ahhoz a felfogáshoz, hogy nincs különbség “bennszülött” és “bevándorolt” kanadai között és tulajdonképpen már az is helytelen, ha a Kanadában született testvéreinkről úgy beszélünk, hogy “ők”, 1 ahelyett, hogy úgy beszélnénk róluk, hogy “mi”. De azért kell, hogy mindnyájan tisztán lássuk, milyen lelki tusákon kell vagy kellett mindannyiunknak keresztülmennünk, amíg valóban kanadaivá alakultunk, hogy magyarságunkat — illetve más nemzetiségi hovatartozásunkat elvesztenők. Mindenekelőtt itt van a nyelvi nehézség. E sorok Írója, aki foglalkozásánál fogva évente sokezer írott és elmondott szöveget ültet át egyik nyelvből a másikra, ugyanazt tapasztalta, amit minden más ember is, aki az emberi nyelvvel, a kultúra ezen talán legkomplikáltabb eszközével foglalkozik. Ez pedig az, hogy az ember lényegében képtelen arra, hogy bármilyen nyelvet az anyanyelvén kívül a maga legmélyebb értelmében elsajátítson. Hiába beszél valaki tanári tökéletességgel angolul, hiába tanul meg az angol nyelv közel félmillió szavából akár százezret, — hiába ért meg és képes a másik nyelven visszaadni minden apró szót vagy kifejezést, __az ő számára az angol nyelv soha nem válik azzá a nyelvvé amelyen imádkozni tanult, vagy első szerelmes szavait suttogta el. Ezenkívül — ez talán még fontosabb — az emberi tudomány és kultúra alapfogalmait mi magyarul tanultuk meg ; a költészet szépségeit mi Petőfiből, Aranyból, Jókaiból stb. merítjük, s a számukra az angol irodalom óriásai, s azok kifejezésmódja, azok lelke, ha méganr.yira is ismerjük őket, mégis csak kirakati tárgyak, papírmasé-szépségek. A keserű ÚJABB SZOVJET MESTERKEDÉS KÖZELKELETEN A Genfben ülésező négy külügyminiszter múlt keddi tárgyalására meg volt híva Sharett izráeli külügyminiszter is, hogy Molotovnál tiltakozást jelentsen be az Egyiptomba irányuló vörös fegy-' verszállítás miatt, amely a közelkeleti egyensúlyt veszélyezteti. Molotov azzal válaszolt, hogy a fegyverszállítás a “szabad” Csehország részé-S mivel az ujkanadás, amint kinyitja a száját, elárulja, hogy nem brit iskolában tanult meg beszélni és gondolkozni, ezért még a legjobbindulatú társaságban is egyedül marad. S az egyedülmaradt emigráns felnőtt ebben az elszigetelt lelkiállapotban lassan megöregszik. Nem vesz részt sem volt hazája lelki fejlődésében (ha van ilyen) sem uj hazája fejlődő kultúráját nem követi teljes egészében. Az emigráns tehát egyedül marad családjával és mindazokat a problémákat, amelyek az emberi élettel velejárnak, otthoni körben kénytelen megbeszélni, holott azok tulajdonkép nem a feleség, illetve a férj, hanem a barátok és ismerősök elé tartoznának. Előáll tehát az a helyzet, hogy az emigráns házaspár — minden kis vagy nagy probléma megoldását egymástól várja. S ez természetesen keserűségre, perpatvarra vezet. További súlyos lelki gyötrelmeket okoz az emigráns számára az anyagi kérdés Mindenki, aki felnőtt korában érkezett uj hazájába, volt valaki már otthon (ha nem is annyi, minit amennyinek szeretné mutatni magát), s itt felnőtt, gyakran már őszülő fejjel ott kellett kezdenie, ahol majd gyermekei 18, vagy 20 éves korukban fogják kezdhetni.Hiába dolgozik tehát a bevándorolt megfeszített erővel, csekély kivételektől eltekintve mindig úgy fogja érezni, hogy anyagilag nem áll azon a magaslaton, mint amit megérdemel. Európában ennek nem volt döntő jelentősége. Európában általában nagyon magasnívójú, nagyon boldog életet lehet élni szerény anyagi viszonyok között is, ha valakinek erre megvan a lelki adottsága. De ezen a kontinensen az anyagi érvényesülés a legfőbb fokmérő és valaki hiába lehet mégoly bölcs, művelt, vagy jószivű, ha nincs elég pénze, könyörtelenül megkapja a kritikát, talán éppen elsősorban a saját gyermekeitől : “Ha olyan okos vagy, mért nincs sok pénzed?” Nem volna csoda, ha az első generációs bevándoroltakat ez a lelki hasadás depresszióba, esetleg bűnbe kergetné. Ezért kell annál többre becsülni azt a valóban példás szerepet, amelyet az 1920 óta Kanadába bevándoroltak uj hazánk kialakításában, s erkölcsi nívójának emelésében vittek. És ennek a szerepnek tudatában elvárjuk azoktól, akiket jósorsuk már több generációval ezelőtt idehozott, hogy az emigránsokkal szemben az egyetlen helyes programmot : a SZERETET Programmját alkalmazzák. DR. PANGLOSS. OSTOBA RÁGALOM — az egyetlen kifejezés, amellyel illetni lehet az Ontario Parole Board egyik tagjának kijelentését. A Parole Board tudvalevőleg a jogerősen elitéit bűnösök feltételes szabadlábrahelyezésének kérdésével foglalkozó szerv, amely időről időre jelentést kell, hogy adjon a bűnözés, valamint a letartóztató intézetek helyzetének kérdéseiről. A Parole Board legutóbbi ülésén az egyik referens azt a feltűnő kijelentést tette, hogy a legutóbbi időben Kanadában elkövetett emberölések és gyilkosságok tettesei 90%-ban ujkanadások voltak. Miután az eredetileg zártkörű megbeszélés céljára szánt jelentés óriási sajtónyilvánosságot kapott, a kijelentéseket tévő “úriember” visszavonta a rágalmat, újabb nyilatkozatban közölte, hogy a 90% nem statisztikai adatot, hanem csak általános “benyomást” akart jelenteni, — hogy ő a kijelentést csak néhány szakember nevére címezte, —• hogy végül nem is vett magának fáradságot, hogy adatait ellenőrizze, s amit mondott, azt “csak úgy mondta”. Felesleges olvasóinknak megemlítenünk, hogy a 90%, vagy akármilyen megdöbbentően nagy százalék tiszta rágalom. Alig két hónappal ezelőtt állapította meg St. Laurent miniszterelnök Calgaryban tartott beszédében, hogy a II. világháború óta jött emigránsok úgy erkölcsileg, mint anyagilag óriási fellendülést hoztak egész Kanadának. Az igazság az, hogy az emigránsok között is vannak jó és rossz emberek, zsenik és gyilkosok, mint Kanada bármely más szempont szerint statisztikai elbírálás alá vett néptömegében. Mi azt hisszük, hogy a Parole Board inkriminált tagja talán az elitéit nevét tekintette bizonyítékul arra, hogy a bűnözők közül melyiket tekintse “ujkanadásnak”. Legyen szabad itt a torontói városházán működő egyik közszeretetben álló bírót idézni, aki származására nézve tiszta indián. Mikor nemrégiben az egyik perbeszéd során az alperesi ügyvéd azzal érvelt, hogy a bíróságnak védelmet kell nyújtani az “idegenek” ellen (mert a kérdéses ügyben a felperesnek véletlenül olasz hangzású neve volt), a bíró a következő szavakkal szakította félbe a túlbuzgó prókátort : “ügyvéd úr, ebben a teremben rajtam kívül mindenki idegen és bevándorolt”. De mellőzzük a humort, mert ez a kérdés mindn^á hívnak a húsába mar. “Nescit vox missa reverti” — a ! ' olA GENFI KÜLÜGYMINISZTERI KONFERENCIA az első naptól fogva megmutatta, hogy nemcsak megegyezésre nincs remény, de a nyári “Négy Nagy” találkozóján kialakult “bizakodó és baráti” légkör is eloszlóban van. Molotov minden Németország egyesítésére vonatkozó kérdésben a legmerevebb “nem” álláspontján áll. Dulles, MacMillan és Pinay együttesen terjesztették a konferencia elé azt a tervet, amely Németország egyesítését és kelet-nyugat közötti kölcsönös katonai garanciaszerződést egy közös határozattal kívánja megoldani. Molotov szerint a nyugati terv célja csak az, hogy Németország a NATO tagja legyen. A külügyminiszterek a továbbiakban csak propagandisztikus jellegű kijelentésekre szorítkoztak. A konferencia valódi főkérdése azonban — noha nem volt benn a programúiban — az Egyiptomnak szánt cseh fegyverszállítás és ezzel kapcsolatban a vörösöknek Közelkeleten érezhető lázító befolyása volt. Dulles amerikai külügyminiszter Genfben erélyeshangú tiltakozó jegyzéket nyújtott át Molotovnak a fegyverszállítás miatt, egyidejűleg megbeszéléseket kezdett Sharett izraeli külügyminiszterrel, aki szintén Genfben tartózkodik. Dulles tiltakozó jegyzéke szerint a szovjet “uj frontot nyitott a hidegháborúban a Közelkeleten” és hivatkozott egy érdekes információra, amelyet “valamelyik csatlósállam” (valószínűleg Csehország) a cseh fegyverszállítással kapcsolatban adott Izráelnek. Ez az információ úgy szólt, hogy Izráel jobban tenné, ha nem tiltakozna az Egyiptomba irányuló fegyverszállítások ellen, mert “Egyiptom háború esetén úgysem szándékszik betartani azt a kötelezettségét, hogy a brit csapatoknak szabad átvonulást engedjen”. Ez az Izraelnek adresszált cseh információ tulajdonképpen nem egyéb, mint Anglia cí mére intézett Szovjet fenyegetés. Hiszen a nagyhatalmak háborúja esetén (akár meleg, akár hidegháború) sem Egyiptom, sem Izráel hadserege nem számítana. Ami azonban számít, az az, hogy a szovjet megkezdte a Közelkelet fellázítására, s ezzel a kommunizmus mételye számára való előkészítésére irányuló machinációit. Márpedig ez a kérdés annyira fontos, hogy annak a kedvéért érdemes egyelőre felhagyni az egész “barátkozási” politikával. Valószínűnek látszik, hogy a közelkeleti kísérletek megfogható eredménye éppen az lesz, hogy a Nyugat le fog tenni a koexisztenciális ábrándok kergetéséről.-0-ÚJRA MOZGÓSÍTOTTÁK A PARTMENTI SZIGETEK nemzeti kínai helyőrségét a Távolkeleten. A vöröskínai tüzérség újabb szórványos tüzet nyitott Matsu védőállásaira, amiből a Csiang- Kai-Sek kormány sajtója azt a következtetést vonja le, hogy a vörösök esetleg újra megkísérlik a Formóza elleni inváziót. A hírt fenntartással kell fogadnunk.
