Kanadai Magyarság, 1955. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1955-03-12 / 11. szám
V. 11. sz. 1955. március 12. 2 KANADAI MAGYARSÁG Szerkesztőség és kiadóhivatal: 362 Bathurst St. Toronto. Telefon: EM-3-7678. Laptulajdonos-főszerkesztő: KENESEI F. LÁSZLÓ Megjelenik minden szombaton Előfizetési árak : egész évre $5, fél évre $2.75, egyes szám ára 10 Cent. Amerikában : egész évre $6, fél évre $3.25. Más külföldi államokban, 6 amerikai dollár Válaszbélyeg nélkül érkezett levelekre nem válaszolunk ! Felhívás nélkül beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. CANADIAN HUNGARIANS Editor in Chief and Publisher LÁSZLÓ F. KENESEI Published every Saturday Editorial and Business Office : 362 Bathurst Street, Toronto, Ont., Canada. Telefon: EM. 3-7678. A TELEFONBETYÁROKRÓL nem először, s valószínűleg nem is utoljára írunk. A társadalom ezen leghitványabb férgei egy kis szünet után ismét jelentkeztek. A mostani jelentkezésükkel azonban véglegesen elárulták magukat, mert most már tudjuk, kik ezek a fickók. Már régen sejtettük és ezt a rendőrséggel is közöltük, hol van a főhadiszállásuk ezeknek az aljas alakoknak. De amit eddig csak sejtettünk, az most már bizonyossá vált. A rendőrség, amelynek egyik tagja ez ügyben folytatja a nyomozást, éppen szerkesztőségünkben tartózkodott, amikor az egyik telefonbetyár jelentkezett. A telefonközpont a rendőr érdeklődésére rögtön közölte azt a számot, ahonnan a hívás történt és így — ha óhajtjuk — az egész piszkos társaság lakat alá kerül. A rendőrségnek ugyanis pontos címmel és névvel tudnánk szolgálni, de ezt csupán azért nem tettük, mert nem akartuk, hogy a kanadai sajtó, amely az utóbbi időben úgyis annyit foglalkozik a magyarság hitelét rontó, magyar származású bűnözőkkel, most arról legyen kénytelen írni, hogy minden tisztességes ember által utált, névtelenül mocskolódó telefongangszterek is vannak a magyarok között. A telefonbetyár és a névtelen levélíró édestestvérek. Mindkettő ahhoz a hazudozó, gyáva és becstelen emberfajtához tartozik, amelyet még az alvilág vagányai is kilöknek maguk közül. Amikor otthon Magyarországon még fennállt a jogrendszer s a bírói tekintély, kitűnő rendőrségünk és csendőrségünk az ilyen jellemtelen alakokat 24 óra alatt lakat alá tette. Itt az emigrációban nehezebb ellenük a védekezés, mert szégyeljük, hogy minden esetben az angol hatóságok segítségét kérjük, mert végeredményben ezek a kanadai bűnügyi krónikában mint magyarok fognak szerepelni. Bár a névtelen rágalmazókat éppúgy nevezhetnők hottentottáknak, mint magyarnak, mert hisz ezekben egy szikrája sem él annak a tisztességnek és bátorságnak, ami a magyarokat jellemzi. Ha egyszer kénytelenek lennénk nyilvánosságra hozni ezeknek a telefonos görényeknek a nevét, úgy sok olvasónk csodálkozna, hogy kik ezek a fickók, akik rendszerint a magyar hazafiasság frázisait hangoztatva jelennek meg a magyar közvélemény előtt. Azok, akik ebben az ügyben ludasok, nagyon jól tudják, hogy őróluk van szó. Most még egy utolsó lehetőséget adunk nekik, hogy tűnjenek el a kanadai magyar közéletből, szűnjenek meg nyilvánosan szerepelni, s hagyják abba névtelen, becstelen rágalmazásaikat. Ha nem — ezen helyen megkezdjük pontos nevük és teljes címük közlését. löN IS ISMERI A VÖRÖS KERESZT^ MUNKÁJÁT I Bizonyára részesült valamikor a [Vörös Kereszt segítségében az ön fcfia, az ön testvére, [az ön férje, vala- Imelyik közeli ro- Ákona, vagy jóbarátja. Mert la Vörös Kereszt hosszú, "hosszú évek óta számtalan j országban, mindenki meg- Lelégedésére, számtalan emrber javára gyakorolja emberbaráti t e v é-1 kenységét. De a Vörös Kereszt is segítségre i szorul. . . az Ön se-á gítségére v a n, szüksége, hogy" csodálatraméltó munkáját^ tovább folytathassa. Ezeknek az életfontosságú feladatoknak a végrehajtását hoz hatalmas pénzösszeg gekre van szükség. ^TÁMOGASSA ADOMÁNYAIVAL A VÖRÖS KERESZTI MUNKÁJÁT ! A KANADAI MAGYARSÁG hirdetéseit ezrek és ezrek olvassák, s éppen ezért jó befektetést csinál, ha elhelyez egy hirdetést lapunkban. Nasvobb hirdetéseknél árajánlattal szívesen szolgálunk. ÍME EGY UJKANADÁS TITKÁRNŐ, AKI EGY RÉGI KANADAI SZOKÁSNAK IlODOL. “Time out with Weston’s”* BISCUITS • BREAD • CAKES • CANDIES E görögszületésű titkárnő számára az egy pohár tej és egy kis sütemény elfogyasztására szánt szabadidő egyet jelent a “Time out with Weston’s” (Szabadidő — Weston-sütemény) fogalmával. Ez a hölgy gyorsan eltanulta ezt a kedvelt kanadai szokást. Most éppen Weston’s Digestive-süteményt fogyaszt. Ezek a ropogós, friss dió-izű sütemények igen jólesnek egy pohár hideg tejjel. De a Weston-féle Digestive csupán egyike annak a számos kiváló Weston-gyártmánynak, amit élvezettel ropogtathatunk a tízóraihoz. Van mindenféle süteményünk, sós-ropogósunk és persze van friss, teljes Weston-féle kenyerünk. Ha a “Time out with Weston’s” szállóigének megfelelően egy jó falatot akar enni a szabadidő alatt, — csak arra ügyeljen, hogy Weston féle süteményt vásároljon. *“SZABADIDŐ, W ESTUN -SUTEMÉN Y” fsSSmt DIGESTIVE ®is*üits ’"'»curo*,-. *"**«011 Rhu, . Mindig csak a legjobbat vegye, — vásároljon A NÉPBIRÓ Irta : Béla deák-Nem tehetett róla, hogy a világra jött. Senkise kívánta születését. Apját nem ismerte. Anyja részeges volt. Leírhatatlan szegénységben nőtt fel állandó véres és durva káromkodások között. Koldulni és lopni küldték már pendelyes korában és jaj volt ótvaras fejének, ha üres kézzel tért vissza. Véznán, betegesen fejlődött prostituált nők mindennapi életének, aljasságának szemtanúja és áldozataként. Tízéves koráig józan embert alig látott. Akkor keresett először néhány fillért, amikor a szennyvödröket ürítgette. Keshedt, beesett mellű siheder korában ez a keresete is elmaradt. tört a háború, mely a zsarolót magávalsodorta. ő megúszta a zsarolást, meg a háborút is. Nyeszlett teste miatt nem vették be katonának. Még hátországi szolgálatra se kellett. Akkor határozta el, hogy tevékenyebb részt vesz a párt munkájában. Nehéz volt, mert a pártot törvényen kívül helyezték. De neki ez jött kapóra. A földalatti munka közelebb állt egyéniségéhez. Ki is tűnt benne. Gyűlölni mindenkinél jobban tudott s az volt a legfontosabb. Az istentagadás, meg az uralmon lévő osztályok gyűlölete. Egyetértett a tanokkal, meg a vezetőkkel. Már belőle is majdnem vezetőt faragtak, mikor becsapott a villám. Csoportjának vasúti hidat kellett volna felrobbantania, de valamit elügyetlenkedtek s a merényletet az utolsó pillanatban felfedezték. Legkonokabban kitartó érzése az éhség volt. Meg tudta volna számolni az ujján, hányszor lakott jól egész életében. Lázas, cserepes ajakkal szinültig telt, párolgó főzelékestálakról, puha kenyérről és gyümölcsről álmodozott. Mikor az anyja olyan részeggé itta magát, hogy belehalt, mámoros öröm szállotta meg. Azt hitte, minden rossznak vége s az élet naposabb oldalát is megismerheti. Eleinte szerencséje volt. Jólfizetett, könnyű munkát kapott. Annyi pénzt nem is látott azelőtt, mint amennyit akkor keresett. Első fizetéséből úgy teleette, itta magát, hogy súlyos betegen mentők szállították kórházba. Mikor onnan kikerült, újra elhagyta a szerencse. Munkát nem kapott s a lopáson tetten érték. Akkor börtönbe került. De az jó volt, mert mindennap enni adtak neki. Jó volt a börtön egyébre is. Olyan emberekkel került össze, akik “hasznos” dolgokra tanították. Megtudta, hogy naplopásból is jól lehet élni. Bankok pénzzel teletömött kasszáiról, gazdag emberek kincseket érő ékszereiről hallott. Szerencsés fogásokkal, ügyes zsebmetszésekkel tömték tele a fejét, i mert meglátták benne a különös rátermett tehetséget. Módszereket, eszközöket ismert meg, piszkos ingére híres orgazdák címeit jegyezték. Jó magaviseleté miatt három hónapot elengedtek a büntetéséből. A börtönt mégis vegyes érzelmekkel hagyta el. Sajnálta a jó ellátást, de örült a szabadságnak s az uj lehetőségeknek. Felnőttnek, önállónak érezte magát. Néhány napi csavargás után a külváros egyik sötét utcájában talált szállást. Akkor még nem foglalkozott politikával. Azt se tudta, mi az. ő csak gyűlölni tudott. Féktelenül gyűlölt mindenkit, aki erősebb, gazdagabb, több, jellemesebb és okosabb volt nála. Egy öreg koldus beszélt neki először politikáról. Akkor hallotta azt a szót is, hogy “kommunizmus”. Nem értette. Az öreg türelmesen magyarázott. Beszélt a szegények uralmáról a gazdagok felett. Azt a világot várja minden nyomorult proletár, amikor ez ekövetkezik. Tettek rá kísérletet az első háború után, de akkor nem sikerült. Tán korán volt. Nem jött még el az ideje. De eljön még. Az egészen biztos. A forradalom vihar előtti csendje ott fülled a levegőben. Valakinek meg kell adnia a jelt és kirobban. Akkor majd leszámolnak a gazdagokkal. Kiirtják az irmagjukat is. És mindent elvesznek tőlük. Minden a szegényeké lesz. És akkor nem lesz többé szegény ember. Mindenki jómódban él majd s a proletár állam olyan lesz majd, mint a paradicsom. Ez tetszett neki és mindent megszívlelt, amit az öreg mondott. A pártba is beiratkozott. Akkor érezte először életében igazán valakinek magát, amikor’a tagsági könyvecskét megkapta. Büszkén mutatta az öregnek és sokáig elbeszélgettek. A koldus gyenge volt és elhanyagolt. Most már bizalmasabban beszélt, mint először. Éjfél után azt is elkottyantotta, hogy megtakarított pénze van. Azért gyűjtögette, hogy egyszer kis házat vehessen belőle, hogy öreg napjaira jobb sora legyen. De már elkésett. Most csak tisztességes temetést szeretne. Rendes koporsóban, pappal, meg kántorral s valami zenével, mert azt mindig szerette. Még sokáig beszélt az öreg. Aztán ásítani kezdett s amint a pipát letette, elaludt. ő akkor gyorsan határozott. Jövetelét senki sem látta. A sötétben elmenetelét sem fogják látni. Mióta kijött a börtönből, minden eshetőségre számítva gumikesztyűt hordott magával. Elővette és gyorsan felhúzta. Aztán megfojtotta az öreget. Sokáig kellett kutatnia az ágy rothadó szalmájában, míg megtalálta a pénzt. Annyi volt, hogy meg se tudta számolni. Elköltözött a környékről és eleinte óvatosan bánt a pénzzel. A gyilkosság nem derült ki. Vérszemet kapott és kezdett nagylábon élni. Jó ruhát vett, bútorozott szobát bérelt, korcsmázni és nőzni kezdett. „Éjszakákat tivornyázott át. Gavalléros fizetőkészsége rengeteg barátot szerzett. A sok között olyan is akadt, akinek oldalát furdalta ez a bőkezűség. Kiváncsi volt a pénz eredetére. Az egyiknek részeg fejjel elkottyantotta. Az zsarolni kezdte. Konok kitartással, merészen és szemtelenül. Rátapadt, mint a pióca. Már majdnem elfogyott a pénze, mire ki-Ujra börtönbe került. De sokkal rosszabb körülmények között, mint először. Rabtársai rögtönitélő bíróságról és akasztófáról beszéltek. A helyzetet súlyosbította, hogy a börtönben találkozott azzal, akinél akkor lakott, mikor az öreg koldust megfojtotta. Ez felismerte s hogy jó pontokat szerezzen, őt gyanúsította a gyilkossággal. A holttestet újra kiásták és a boncolás megállapította a gyilkosságot. Mindent tagadott, de nem segített rajta. Külön cellába zárták a legsúlyosabb esetek közé. Helyzete reménytelen volt. Az akasztófa elkerülhetetlennek látszott. Megtartották a tárgyalást. A halálos Ítéletet is kimondották. Amikor minden elveszettnek látszott, reszketve térdelt bírái elé. Gyáván, sírva mindent bevallott. Fuldokló hangon könyörgött az életéért. Bírái szánakoztak rajta, de nem találtak mentséget. És akkor csoda történt. A városba diadalmas proletárhadsereg vonult be. Kivégzése elmaradásával szorongó félelme is megszűnt. Egyre több reménnyel é« bizakodással várta a szabadulást. És nem kellett sokáig várakoznia. Proletár elvtársai nem felejtették el, s börtöne a “felszabadulást” követő napon megnyílt s ő újra kiszabadult. Véres vad bosszúra gondolt. Bírák, törvények, rendőrök, urak, osztályok gyökeres kiirtására. Napokig ivott, hogy a borzalmakat kiheverje s a bosszúra kellő erőt gyüjtheasen. Aztán ismerőssel találkozott, az egykori rabelvtársak egyikével. Annak nagy vöröscsillag, piros kokárda fityegett a mellén, hátán kerektáras géppisztoly. Látszott, hogy valami fontos hivatalos ember lett belőle. Az látta meg őt először. Sugárzó arccal állította meg. — Hát maga hol csavargott, hogy napokig nem láttuk ? — örömömben berúgtam. — Azért nem jött hát a pártba ? — Azért. — Akkor nem is tudhatja az örömhírt. — Mi a fenét ? — A srácok jelölték s a főtitkár magát nevezte ki a népbíróság elnökének. A népbíróság újdonsült elnöke nem tudott betelni a látvánnyal. Csupa tanult fő, magasabb értelmet sugárzó homlok s a fásult közönyön keresztül is lelki tartalmat eláruló szem tekintett vissza rá. Valamennyien “háborús bűnösök” voltak. A letűnt korszak értelmisége. Azok, akik vele ellentétben tisztelték a törvényeket. Akik örömmámor helyett mély bánattal vették tudomásul az idegen horda szertelen garázdálkodását : a gyilkosságokat, a rablást s a nőgyalázást. Most ott szorongtak rongyos szürke tömegként, lealázottan, nyomorultan, kiszolgáltatottan. Valamikor mindnek hatalma, tekintélye, felelőssége volt. Ma már csak rongyaik tetveik, keserveik voltak. A népbíró képében pedig előttük állt a kajánul vigyorgó irgalmatlanság megelevenedett szobra. Olyanféle érzéssel nézte áldozatait, mint a nyúltenyészetbe szabadult óriáskígyó. Rövid szemlélődés után felfedezett egy püspököt. Piszkos, gyűrött reverendájában is tekintélyes jelenség volt. Borostás, hamuszürke arca megbocsájtó szeretetet sugárzott. Röviddel utána egy volt miniszter közismert arcán akadt meg a tekintete. Aztán egyre-másra fedezte fel a régi közélet képesujSágokból jólismert alakjait. Azt se tudta, melyiket válassza. Kötődni, mami, csipkelődni szeretett volna. Arculütni és leköpni azokat, akik az akasztófa rémével verítéket sajtoltak ki belőle. Hosszas habozás után a galambősz tábornokot választotta ki, akinek durván leszaggatott rendfokozata sem tudta lényegesen megváltoztatni tekintélyes külsejét. Odament hozzá és leköpte. — Nó apuk ! Tudod-e mi vár rád ? — kérdezte földöntúli gyönyörűséggel. A tábornok szeme egy pillanatra megrebbent, de arca mozdulatlan maradt. Nem válaszolt. — Nos, nem tudsz beszélni ? Majd megnyitja nyelvedet a kötél. — Nem érdekel ! — mondta megvetően a tábornok és hátat fordított.
