Kanadai Magyarság, 1955. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1955-02-12 / 7. szám

Még jönni fog, még jönni kell,

Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán.

Vörösmarty

C a n a d a’ s largest

Anti-Communist

weekly

in Hungarian language

Authorized as Second Class Mail Post Office Department, Ottawa.

(fyutadúut ‘iktutyanieuté

Kanada legnagyobb magyarnyelvű anti-kommunista hetilapja.

Szerkesztó'ség és kiadóhivatal 362 Bathurst St. Toronto.

Szerkeszti :

KENESEI F. LÁSZLÓ

Edited and Published at 362 Bathurst St., Toronto

V. évfolyam 7. szám.

Ára : 10 Cent.

Toronto, 1955. február 12.

“LASSÚ HAJTÁS, VAGY GYÁSZSZERTARTÁS”

Bizonyára sokan emlékeznek még olvasóink közül arra az öreg autóroncsra, amely a székesfehérvári országút egyik elágazásánál állt egy oszlopon, alatta ezekkel a sokatmondó szavakkal : “Lassú hajtás — vagy gyászszertartás 1”

Ez a jelige, amely a száguldó autósok figyelmeztetésére állott a keresztútnál, most a századunk hatodik évtizedének filozófiai alapgondolatává vált. Birodalmakat vezető politikusok, újságolvasó közönség, vagy a világesemények iránt közömbös polgár számára egyformán vüágos, hogy elég egyetlen elhamarkodott lépés a világ úgyszólván bármelyik pontján, hogy gyászszertartás legyen az osztályrésze úgyszólván az egész emberiségnek, beleértve azokat a politikusokat is, akik az elhamarkodott lépést megtették.

A végcél minden épeszű ember számára világos : meg kell törni a kommunista diktatúrát a világ jelenleg rabszolgasorsban élő felében, hogy az egész emberiséget egyaránt lehessen részesíteni a civilizáció örömeiben és a szabadság áldásában. Már a technika jelenlegi vívmányai mellett, főleg pedig a kidolgozás alatt álló uj találmányok millióinak megvalósítása után minden szabad ember könnyen, kevés problémával, kellemes körülmények között, egészségesen fog élhetni. Ezen cél megvalósításának egyetlen igazi akadálya ma a világbolondító bolsevizmus, amely az emberiség üdve helyett apró, erőszakos csoportok rémuralmát akarja mindenütt megvalósítani, nagyjából olyan elvek alapján, amelyek Európában és Amerikában 2—300 évvel ezelőtt voltak divatban.

Ugyanilyen világos a végcél a vörös oldalon álló diktátorok és diktátorjelöltek számára : bolsevista politikai rendőrség rémuralmát kell megvalósítani az egész világon, szürke, egyhangú rabszolgamunkába kell sülyeszteni a kultúremberiséget, s a rémület csendjébe kell fojtani mindazoknak a hangját, akik szabadságra vágynak, mert hiszen — szerintük — az emberiség csak ilyen néma egyhangúságban képes boldogan élni. S ezen borzalmas cél megvalósítása érdekében minden eszközt igénybe kell venni ; az eredmény nem maradhat el, mert hiszen a bolsevizmus előfeltétele a nyomor, s a nyomort rombolással bármikor gombnyomásra elő lehet idézni.

Eisenhower ismételten kijelentette, hogy az amerikai flotta meg fogja védeni a nemzeti kínai partmenti szigeteket is, nemcsak Formózát. Mégis most, hogy egy kis remény van arra, hogy ezen szigetek feladása útján el lehet kerülni az általános háborút és nyugvópontra juttatni a formózai kérdést, — Eisenhower is visszakozott és mint tudjuk, az északi partmenti szigetek kiürítése máris folyamatban van. Ebben az esetben a politikus erélyes kijelentéseit fojtolta el a katonai meggondolás.

Quemoy és Matsu szigetcsoportjai, amelyek közvetlenül a. vöröskínai szárazföld mellett fekszenek, de birtoklásuk mégis fontos, mert kiváló támadó bázisul szolgálhatnak Formóza felé, hónapok óta úgy szerepelnek az amerikai politikusok beszédeiben, mint fontos támaszpontok, amelyeknek feladásáról szó sem lehet. Mégis azt látjuk, hogy Nagy brit annia, Kanada, Ujzéland és a londoni brit nemzetközösségi konferencián megjelent többi ország képviselői is úgy beszélnek ezekről a szigetekről, mint a formózai kérdés rendezéséért nyugodtan átadható zálogtárgyakról. Valószínűnek vehetjük, hogy ha a távolkeleti kérdés békésen rendeződik, akkor Amerika is minden további meggondolás nélkül szívesen lemond az összes partmenti kínai szigetről. Mert katonailag valóban nincs sok értelme a partmenti szigeteket megvédeni, ha ez esetleg világháborúra vezethet. Inkább a politikusok fognak ebben az esetben visszavonulni, s miután Amerika valóban demokrácia, a nép meg fogja érteni és méltányolni fogja, ha vezetői nem presztízs-szempontokat tartanak szem előtt, hanem az általános béke szempontját.

A másik oldalon viszont a legújabb hírek szerint Molotov felajánlotta, hogy Kína és Amerika között közvetíteni fog, tehát katonai szempontok figyelembevételével elejtik a kommunista “világnézeti” egység presztízs szempontjait.

Pontosan tudjuk, hogy a kulisszák mögött súlyos tárgyalások folynak úgy nyugaton, mint keleten. “Engedjük át a teret a diplomatáknak” — így fejezte ki magát Eden az angol parlamentben, válaszul egyik képviselő interjújára, aki a közönség széleskörű tájékoztatását sürgette a most folyó titkos nemzetközi megbeszélésekről. Futárok, rejtjelzett táviratok, telefonbeszélgetések, zárt ajtók mögött ismeretlen egyének találkozása jellemzi a most folyó heteket. S mindezek a rejtélyes intézkedések egyet szolgálnak : fékezni a lejtőn lefelé megindult világ zörgő-csörgő kocsiját, — elkerülni a borzalmas gyászszertartást.

A háború tehát, a világnézetek háborúja fennáll és folyamatban van. De mert a gyorshajtás vége könyörtelen következetességgel a gyászszertartás mindenkire nézve, azért a vezetők — keleten és nyugaton egyaránt — óvatosan és lassan haladnak.

Mi mindannyian, akiknek szerettei a Vasfüggöny mögött valamelyik rabszolga-táborban, vagy rabszolga-országban élik szomorú, örömtelen életüket, siettetni szeretnők a felszabadítást, s néha úgy érezzük, hogy minél előbb tör ki a végleges megoldást hozó harc, annál jobb, hiszen előbb-utóbb úgyis túl kell lenni rajta; de aztán az újsághírek elolvasása után hirtelen ráébredünk, hogy a háború feltétlenül elpusztítaná éppen azokat a hozzátartozóinkat és barátainkat, akiknek érdekében a harcnak meg kellene indulnia, s hogy ugyanennek a háborúnak mi magunk és itteni szeretteink is könynyen, sőt valószínűleg áldozatúl esnének. De pontosan ugyanígy gondolkoznak a nagy államok vezetői is. Ezekre éppúgy, mint miránk és sokszázmillió emberre a biztos gyászszertartás vár háború esetén, — ha egyáltalán lesz még, aki eltemessen.

Ez és egyedül ez az oka annak, hogy a világ jelenlegi gyújtópontján, a formózai szorosban nem tört ki az általános háború. Lassú, tapogatózó lépésekkel igyekszik haladni mindkét fél, s lehetőleg zsarolásokkal, fenyegetésekkel, fegyvercsörtetéssel próbál előnyöket szerezni. Mihelyt bombatámadást parancsolna a katonai szükségesség, — a politikusok veszik át a parancsnokságot és nem rendelik el a bombák ledobását. Mihelyt valamelyik politikus túlhangosan támadja a másik fél nemzeti büszkeségét vagy érzékenységét, — megjelennek a színen a katonai szakértők és katonai meggondolások alapján szordinót raknak a propaganda- hadvezérek szájára.

A Tachen-szigetek katonai kiürítése, nemzeti kínai hajókon, de az amerikai 7. flotta védelme alatt, már egy hete folyik. Nem múlt el nap, hogy a vöröskínaiak ne közölték volna a világgal, hogy ez “amerikai provokáció” hogy “ezt nem tűrik”, hogy “nyomban tüzelni fognak”. A valóságban azonban az történt, hogy mindössze a légelhárító ágyúk tüzeltek, messze a lőtávolságon kívül repülő léglökéses tengerészeti repülőkre. A koreai és indokínai harci tapasztalatok után ez annyi, mint ha parittyával lőttek volna tankokra.

A Sárga-tenger vizei felett légiharc folyt amerikai és orosz hadirepülők között. Az amerikaiak lelőttek két szovjet gépet, a többi visszamenekült a kínai szárazföldre. Az amerikaiak nem üldözték őket, — a vörösök nem hoztak segítséget. Miért ? A katonai szükségesség mindkét fél részéről a harc folytatását kívánta volna, s nem kétséges, hogy a pilótákban is megvolt a harckészség mindkét részről. De a politikai meggondolás — a lassú hajtás politikája — nem engedi, hogy incidensekből világháború legyen.

Malenkov bukása

A Legfelsőbb Szovjet (parlament) febr. 8-i ülésén Malenkov, a Sztálin halála óta a Szovjetköztársaság miniszterelnöke és láthatólag a szovjet diktátora volt, lemondott miniszterelnöki tisztségéről. Az üiés elnöke, Volkov, miután Malenkov lemondó nyilatkozatát felolvasta, egyúttal Krus-i csevnek, a szovjet kommunista párt vezetőjének megbízásából Nikolai Bulganin tábornagyot ajánlotta miniszterelnökül. A legfelsőbb Szovjet természetesen egyhangúlag elfogadta úgy Malenkov lemondását, mint Bulganin kinevezését.

A lemondás teljesen váratlanul érte úgy Szovjetoroszország lakosságát, mint a diplomáciai kar képviselőit és a Moszkvában dolgozó újságírókat, akik az ülésen teljes számmal megjelentek, mert értesülést kaptak arról, hogy fontos bejelentés várható.

Malenkov lemondó nyilatkozata egyúttal csúfos önvallomás volt, s a jelek szerint megnyitotta volt diktátor útját •— a börtön, illetve a kivégzőosztag felé. A nyilatkozat így hangzik :

“Kérem felmentésemet a minisztertanács elnöki tisztsége alól. Lemondásom célja az, hogy a minisztertanácsot olyan férfiakkal lehessen megerősíteni, akiknek nálamnál több tapasztalatuk van, mert az én tapasztalatlanságom káros hatást gyakorolt a gazdasági téren folyó munkára”.

A nyilatkozat a továbbiakban azt mondja, hogy bizonyos ugyan, hogy nyugati “hisztériás egyének” a lemondásból rágalmazó következtetéseket fognak levonni, de “a kommunisták nem törődnek az ilyen spekulációkkal”.

Felolvasták továbbá Malenkovnak a Legfelsőbb Szovjethez intézett levelét, amelyben közli, hogy a kommunista párt központi választmánya Kruscsev vezetésével széleskörű programmot dolgozott ki, amely hivatva lesz a “mezőgazdaság terén elszenvedett veszteségeket pótolni”. A levél a következő szavakkal végződik : “A miniszterelnöki tisztség nagy tapasztalatot kíván az államvezetésben. Tudomásom van arról, hogy nekem nem volt tapasztalatom.”

Bulganin marsall a jelek szerint csupán bábu az igazi vezető, Kruscsev kezében. Mint ismeretes, Sztálin halála után az addig egyszeményes vezetés helyett háromtagú tanács vette át a Szovjet diktátor hatalmát, amely Malenkovból, mint miniszterelnökből és a polgári közigazgatás valamint a hadsereg fejéből, — továbbá Beriából, mint a politikai rendőrség fejéből és Kruscsevből, mint a kommunista párt főtitkárából állott. A három közül Beria halott, Malenkov megbukott, s most úgy látszik, Kruscsev lett a diktátor. Személyében olyan ember kerül az élre, akinek Oroszországon kívüli ( ügyekről semmiféle ismerete, vagy tapasztalata nincs.

A DIKTÁTORNAK

Közvetlenül Sztálin halála után “Magyar Remények” címen e lap hasábjain megírtuk, hogy szerintünk a bolsevizmus véreskezű hóhérjának elpusztulását a Szovjet, illetve a világkommunizmus lassú szétbomlása fogja nyomon követni. A történelem ugyanis arra tanít, hogy diktátoroknak soha nincsen utódjuk. Sztálin, éppenúgy, mint az évezredek óta felbukkant és letűnt többi diktátor, sajátmaga építette fel hatalmát, sajátkezűlég gyilkolta le politikai ellenfeleit és az ő egyéni kegyéből maradtak életben, vagy mentek feljebb a ranglétrán azok, akiket szóhoz engedett jutni. A diktátor működésének alapja az, hogy felrúgja a történelmi hagyományok, törvények, vagy szokások által régebben bevezetett politikai és katonai intézményeket, s helyettük uj néven, uj rendszer szerint megszervezett intézményeket vezet be, amelyeknek vezetőit személy szerint ismeri, mert közösen elkövetett gyilkosságok, vagy a közösen átélt üldözések emléke köti össze őket. Minden személy, akit a diktátor magas állásra kijelöl, az ő számára egyrészt személyes barát, másrészt olyan ember, akinek nincs más útja, mint a diktátor feltétlen követése, mert minden más helyen akasztófa várna rá.

A diktátorok szokása az, hogy saját gaztetteik leplezésére, valamint a néptömegek és a naiv külföldiek jóindulatának megnyerésére legendákat építenek maguk köré, magasztos szólamokkal telt filozófiai könyveket, emberiességtől csöpögő törvénykönyveket iratnak, amelyeknek betartását az ellen-HIDROGÉN-BLÖFFÖK-----------0-----------Malenkov szovjet diktátor bukásával egyidejűleg szükségesnek látták Moszkvában, hogy a nyugati sajtó esetleges túlzott örömkilátásait valami hangzatos fenyegetéssel már előre letompítsák. A szerepet Mplotov vállalta. A régi bolsevista gárda egyetlen még aktív tagja, két és fél órás beszédben ismertette a szovjet külpolitikáját, ameljeliek egyetlen lényeges pontja : az Egyesült Államok féktelen ócsárlása.

Molotov azt állította, hogy az USA a háború felé akarja sodorni a világot, abban a hitben, hogy a háborút hidrogénbombáival könnyen meg fogja nyerni. Majd e szavakkal folytatta beszédét : “Oroszország oly sikeres kísérleteket folytatott a hidrogénbombával, amelyek mellett az Egyesült Államok hátramaradottnak tekinthető”. Ez, természetesen, nem egyéb mint megszokott blöff. Ha valóban volnának a szovj etnek stratégiailag felhasználható hidrogénbombái, akkor Molotov nem beszélne róluk, sőt valószínűleg Malenkov sem bukott volna meg.

Azt a mondatot azonban, amellyel Molotov befejezte a beszédét, minden szavában aláírjuk. Mert ez a mondat így hangzik : “Ha kitör a háború, nem az emberi civilizáció fog elpusztulni, hanem az a korhadt szociális rendszer fog eltűnni, amelynek neve : véreskezű imperializmus, s amelyet az elnyomott népek szerte a világon visszautasítanak”. Valóban igazat mondott Molotov. De azt az eszmét, melyet ilyen nagy szavakkal kívánt megbélyegezni, csak egy politikai rendszer testesíti meg a világon, s ez a kommunizmus.

A hidrogénbomba-blöffre egyébként a londoni nemzetközösségi konferencia miniszterei közös nyilatkozattal adtak választ azzal, hogy a béke fenntartásának leghatásosabb és fegpraktikusabb eszköze a nyugati hatalmak atombomba-fölénye.

KICSODA

BULGANIN MARSALL ?------------0----------Nikolai Bulganin marsall, a szovjet uj miniszterelnöke, nem valóságos katona. Jólszabott, csillogó egyenruhája,, rengeteg kitüntetése, mozifigurának beillő rövidszakái-NINCSEN UTÓDJA

felektől elvárják, de sem magukra, sem barátaikra nézve nem tartják kötelezőnek.

De úgy a személyes testőrség és adminisztratív vezetői kar kiépítéséhez, mint az egyéni nimbusz kiépítéséhez hosszú idő kell, legfőképpen pedig arra van szükség, hogy a diktátor a saját politikai rendszerét fiatalkori, romantikus küzdelemmel. saját maga kezdje meg. Készen kapni diktátori tisztséget nem lehet, “beleülni” diktátori pozícióba nem lehet. Egy Malenkov, egy Beria, egy Kruscsev, vagy akárki is legyen a soron következő, semmivel sem több, mint bármelyik másik cimborája, akik Sztálin mellett töltöttek kisebb-nagyobb bizalmi tisztségeket. Igen, egy olyan forradalmár, aki Sztálin személyes ellenségeként működött volna évtizedeken át és Sztálin halála után, mint ellenforradalmár került volna uralomra, .— egy ilyen egyéniség, — ha léteznék — talán képes lenne valódi diktátori hatalmat gyakorolni. De a volt prétoriánusok közül legfeljebb csak egy ideig-óráig működő hóhér kerülhet ki, nem olyan diktátor, aki igazi, korlátlan hatalomra számíthat.

S minthogy a huszadik század történelme során a sztálini diktatúra, illetve az orosz bolsevizmus eggyéforrott az ú. n. kommunista eszmékkel, azért biztosra vehető, hogy ez az utódlásért folyó harc, amelynek a Szovjetben ismét tanúi vagyunk, nemcsak a sztálini diktatúra bukását, hanem a kommunista világromboló eszmék bukását is beharangozza. Hogy ez mennyi ideig tart még, azt előre látni nem lehet. De a folyamat megindult, s azt nem lehet többé megállítani.

las arca és ősz haja ellenére soha nem volt semmiféle csatában és nem vett részt komoly vezérkari megbeszéléseken sem. Bulganin a háború alatt a hírhedt “politrukok”, —a hadseregbe beosztott politikai ellenőrök — fővezére volt, s feladata abban állott, hogy ellenőrizze, nem térnek-e le a tisztek és a hadvezetőség a Sztálinhoz hű politikai irányról. Beosztását legjobban úgy jellemezhetjük, hogy a szovjet katonapolitikai osztályának volt a vezetője. Mint a többi ilyen bolsevista politikai rendőr, Bulganin is rengeteg embert kergetett a halálba, vagy a szibériai száműzetésbe. Valószínű, hogy a szovjet hadseregben rengetegen gyűlölik és utálják.

f---------------------—o-----------------------MILYEN VONALAT FOG KRUSCSEV KÖVETNI ?--------o--------A nemzetközi diplomácia benyomása szerint Bulganin marsall, a szovjet újonnan kinevezett miniszterelnöke, csupán viaszfigura, aki mögött a valóságos hatalmat Nikita Kruscsev képviseli. Kruscsevben egyes politikusok egy uj Sztálint látnak, mert ő képviseli a legközelebb azt a “tűz és vas” irányt, amelyet Sztálin testesített meg.> Szemben a nyugat felé békülékenyebb hangot fuvolázó Malenkov-féle politikával, valamint a szovjet polgárok életnívójának emelésére törekvő szovjet “uj iránnyal”, Kruscsev ismét a haditermelésre, a nehézipari termelésre fekteti a fősulyt és az életnívó emelésére irányuló intézkedéseket máris hatálytalanította. Már Mikoyan volt kereskedelmi miniszter bukása is azt mutatta, hogy a szovjet vezetők túlságosan elviselhetőnek tekintik a szovjet ember mindennapi életét, s most, hogy a távozó Malenkov önmagát “gazdasági analfabétának” bélyegezte meg, nyilvánvaló, hogy a soron következő szovjet politika a velük ellenkező elvekre fog épülni. Növekvő haditermelés, csökkenő mérvben termelt fogyasztási javak, — teljesebb elzárkózás a nyugat felé, — előreláthatólag ez lesz a Kruscsev-féle vonal. Ha csak ki nem derül, hogy Kruscsev szintén egy másik analfabéta, akinek “önvallomását” valamelyik utód már meg is fogalmazta.