Kanadai Magyarság, 1955. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1955-01-29 / 5. szám
1955. január 29. KANADAI MAGYARSÁG KANADAI *%<Htq<VUaKá Szerkesztőség és kiadóhivatal: 362 Bathurst St. Toronto. Telefon: EM-3-7678. Laptulajdonos-fó'szerkesztő: KENESEI F. LÁSZLÓ Megjelenik minden szombaton Előfizetési árak : egész évre $5, fél évre $2.75, egyes szám ára 10 Cent. , Amerikában : egész évre $6, fél évre $3.25. Más külföldi államokban, 6 amerikai dollár Válaszbélyeg nélkül érkezett levelekre nem válaszolunk ! Felhívás nélkül beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. LEVÉL A SZERKESZTŐHÖZ Igen tisztelt Főszerkesztő Ur ! Nagy és őszinte érdeklődéssel kisérem a b. lapjában megjelenő írásokat, amelyek egyrészt a száműzetésben élő magyarságban a lelket tartják, másrészt megjelölik a lélekgyil kosság különböző válfajait. Egyrészt tehát figyelmeztetnek feladatainkra, másrészt azon kísérletekre, amikkel meg akarnak minket gátolni feladataink teljesítésében. Egyre többet olvasunk ezekkel kapcsolatban az egységtörekvésekről is, aminek megvalósulását minden becsületes ember szívből kívánja. Mindezekhez a következőkben szeretnék hozzászólni. Igaz, hogy a társadalom nagyobb része elitéli a névtelen leveleket, mende-mondákat és álneves, stb. közleményeket, — de az is igaz, hogy tehetetlenül nézi az utánuk támadt bomlást. Ez a tehetetlenség a társadalom nehézkességéből természetszerűleg adódik. Sajnos, ehhez járul igen sokszoi a megfelelő vezetők hiánya. Az adott vezetők közül sokan maguk előtt téves, — hogy ne írjam : hamis érvekkel mentegetett semlegessége. Nem szabadna pedig nekik elfelejteniük, hogy aki tisztséget visel, annak kötelességei is vannak ! Elsőrangú kötelességük, hogy őrködjenek a magyar becsület és társadalmi béke megtartásán. Nem adhatják az előkelő idegent abban a közösségben, amelyhez tartoznak, s amelynek bizalmát élvezik. A társadalom vezetés nélkül válik tömeggé. A vezetők, amikor felbukkannak a társadalombom lasztó jelenségek, erélyes kézzel rendet kell teremtsenek. így majd megszerzik maguknak azt á tekintélyt, amely szankciók alkalmazására is felhatalmazza őket. Saját jólfelfogott érdekeiken kívül félreérthetetlen magatartást vár tőlük a magyar becsület védelme is. Senki se higyje, hogy e “belső” torzsalkodásoknak a híre megáll a célbavett közösség határainál. Ennek ellenkezőjéről gondoskodnak lelki ismeretlenségükben a gyülöletszítók. Nemzeti becsületünk kérdése tehát, hogy megszüntessük végre az emigrációban dúló Isten- és emberellenes egyének romboló tevékenységét. Tegyük ezt a legsürgősebben és a legkíméletlenebb eszközöktől sem visszariadva. Ország nincs, ami büntető intézkedésekkel érvényt szerezhetne az erkölcsi törvényeknek, de van egy békére és együttműködésre áhítozó társadalom. Ez a társadalom a Hazánk és népe felszabadítása érdekében önzetlenül dolgozókat támogatná, ha velük szemben nem támasztanának benne kételyt, bizalmatlanságot erkölcstelen akarnokok. Moszkva és társutasai végtelen örömére otromba rágalomhad járatuk eredménye mindenütt jelentkezik. Tehetséges és hivatott embereink visszavonulnak a nemzet ügyének szolgálatától, s az emigráció széles rétegeiben még élő ép erkölcsi érzék negatív irányban tapasztalható : őszinte undorral és megbotránkozással vegyes bizalmatlansággal húzódnak el “elefántcsonttornyuk vélt védelme alá” honfitársaink. Befejezésül tehát konkrét javaslatokat teszek : 1. ) Vagy a már meglévő egyházi, társadalmi szervezetek tisztázzák az egyes helyeken fölmerülő vitás ügyeket, különösen, ha azok személyek becsülete sérelmére elkövetett vádaskodásokat tartalmaznak ; 2. ) Vagy ahol ilyen erkölcsi testületnek minősíthető szerv nem volna, ott is akadnak olyanok, akiktől e közérdekű feladat vállalására Becsületszék hívható létre ; 3. ) Ezek a szervek a sajtóval egyetértésben általánosságban is ítéljék el a névtelen és ilyen esetekben névtelennek minősülő álneves közleményeket, stb. Ha pedig kidéiül a megfelelő bizonyítás során — az ilyen rágalomgyárosok kiléte, állítsák őket könyörtelenül a sajtó nyilvánossága előtt is pellengérre. Mindenki érzi és látja, hogy a tehetetlenség holtpontjáról sürgősen el kell mozdulnunk, különben társadalmunkat rövidesen fel fogják őrölni a nyíltan és alattomban romboló elemek. Viszont, ha a tisztogató munkát elvégezzük, értelemszerűen megnyílik az út a magyar egység felé. Soraim szives közlését kérve és azt előre is köszönve, maradok Főszerkesztő Urnák őszinte tisztelője : Kluka G. János. “SCHUH PLATTER” KEDVELT BAJOR PÁROS A régi német népi tánc egyik legvonzóbb fajtája a Schuhplatter; — hogy a nőt hogyan “hódítja meg” a férfi, talál drámai kifejezésre ebben a bajor “udvarlási” párosban. A tánc kezdetekor a nő illemtudóan köröz, s a férfi űzi; s hogy a figyelmet magára terelje : tapsol. A hölgy közömbössége lassan felenged, s a forgó landler-t már együtt ropják. A tánc végefelé jelképes mozdulatokban jut kifejezésre, hogy a hölgy az urat “elfogadta”. Ezt a táncot az uj német bevándorlók hozták Kanadába. Emlékezz erre, mikor Szülőhazádra gondolsz. OLD VIENNA HELGA Irta : Lagerlöf Zelma. Törvényszéki teremben vagyunk, meszszi vidéken. A terem felső végében, a törvény asztala mellett ül a bíró. Erős, vállas ember, az arca széles, durva metszésű. Órák hosszat ítélkezett már egyik ügyben a másik után és végre is valami bosszús komorság telepedett rá. Nehéz volna megmondani : a tárgyaló terem fülledt, forró levegője hat-e rá nyomasztóan, vagy az okozza a rossz kedvét, hogy e sok kicsinyes marakodással kell foglalkoznia, melyek mintha csak azért keletkeztek volna, hogy az emberek összeférhetetlenségét, kegyetlenségét és kapzsiságát feltárhassák. Éppen most vette elő a legutolsók egyikét a mára kitűzött tárgyak közül. Taitásdíj-követelésről van szó. Ezt az esetet már az előző ülésnapon is tárgyalták és éppen most olvassák fel az első tárgyalás jegyzőkönyvét. Ebből először is az derül ki, hogy a panaszos eg\ szegény szolgáló s a vádlott házas ember. Kisül aztán az is a jegyzőkönyvből : a vádlott kijelentette, hogy a panaszos jogtalanul és csak nyereségvágyból idéztette meg: Elismeri, hogy a panaszos egyideig az ő tanyáján szolgált, de ő ez idő alatt semmiféle szerelmi viszonyt nem folytatott vele és annak semmi joga sincs, hogy tőle bármi támogatást is kívánjon. A panaszos azonban megmaradt a követelése •mellett ; és egynéhány tanú kihallgatása után a vádlottnak kötelességévé tették, hogy esküvel bizonyítsa az igazát, ha azt nem akarja, hogy a követelt támogatás megfizetésére ítéljék. Mind a két fél megjelent és most egymás mellett állnak a bíró asztala előtt. A panaszos nagyon fiatal és úgylátszik, meg van rémülve. Sír szégyenében és nagynehezen törölgeti a könnyeit egy összegöngyölt zsebkendővel; mintha nem is volna képes kiteregetni. Fekete ruhát visel, mel\ meglehetősen újnak és használatlannak tetszik, de olyan kevéssé illik rá, hogy az ember hajlandó azt hinni : kölcsön kérte valakitől, csakhogy tisztességesen jelenhessék meg a törvény előtt. Ami a vádlottat illeti, azon első pillantásra meglátszik a jó mód. Negyven esztendős lehet és magában bízó, élénk megjelenése van. Nyugodtan áll a bíró előtt. Persze nem tesz úgy, mintha különös öröme telnék abban, hogy itt állhat, de elfogódottság éppenséggel nem látszik meg rajta. Mikor a jegyzőkönyvet felolvassák, a bíró a vádlotthoz fordul és megkérdezi : megmarad-e a tagadása mellett és kész-e az esküt letenni. Erre a kérdésre tüstént, gyors igennel válaszol a vádlott. Kotorászni kezd a mellényzsebében és előhúzza a pap bizonyítványát, hogy tisztában van az eskü fontosságával és jelentőségével és semmi akadálya nincs a megesketésének. A panaszos egész idő alatt szakadatlanul sírt. Úgy látszik, nem tudja a félénkségét leküzdeni és csökönyösen földre süti a szemét. Még nem emelte fel annyira a tekintetét, hogy a vádlottnak szemébe nézhetett volna. Most, mikor az kimondta az igent, öszszerezzen. Néhány lépéssel közelebb megy a biróhoz, mintha valami ellenvetése volna ; hanem aztán megáll. Mintha azt mondaná magában : ez mégis lehetetlen, nem mondhatott igent. Nem hallottam jól. .. Eközben a bíró kezébe veszi a bizonyítványt és ugyanakkor int a törvényszolgának. A szolga az asztalhoz lép, hogy elvegye s a vádlott elé tegye a bibliát. A panaszos hallja, hogy valaki elmegy mellette ; nyugtalankodni kezd. Erőt vesz magán, fölemeli a tekintetét annyira, hogy az asztalon végiglásson, s ekkor észreveszi, hogy a szolga a bibliát rendezgeti Most megint úgy tetszik, hogy valami ellenvetést akar tenni. De ismét nyugton marad. Hiszen az lehetetlen, hogy megesküdjék. A bírónak meg kell akadályoznia ebben. A bíró nagyon okos ember és nagyon jól tudja, hogyan gondolkoznak, hogyan éreznek a földijei. Tudni kellene, milyen szigorúak ezek az emberek mind, mihelyt a házassággal kapcsolatos dolgokról van szó. Nem ismernek súlyosabb bűnt annál, amit ő elkövetett. Bevallott volna-e ilyesmit, csak úgy magától, ha igaz nem lenne? A bíró tudhatná jól, milyen szörnyű megtelen személy és a bíró nem érezhet részvétet iránta. Megtörténik néha, hogy a bíró beleavatkozik valami ügybe, jó és okos tanácsadó gyanánt, aki megóvja a feleket attól, hogy teljesen tönkretegyék egymást. De most' fáradt és kedvetlen és eszébe sem jut más, minthogy hagyja a törvényes eljárást. Leteszi a bizonyítványt és néhány szóval azt mondja a vádlottnak : reméli, hogy alaposan megfontolta a hamis eskü végzetes következményeit. A vádlott épen olyan nyugodtan hallgatja, mint eddig ; tisztességtudóan és valamelyes méltósággal válaszol. A panaszos végtelen ijedtséggel hallgatja mindezt. Egy-két heves mozdulatot tesz és összeszorítja a kezeit. Most a bírói szék előtt akar beszélni. Rettentő harcot vív a félelemmel és a zokogással, mely öszszeszorítja a torkát. A vége mégis csak az, hogy nem tud hallható szót kiejteni. Az eskü hát meglesz. Esküdni fog. Senki sem akadályozza meg, hogy eljátssza a lelke üdvösségét. Mindeddig nem hihette, hogy ez megtörténik, De most elfogja a bizonyosság érzése, hogy a küszöbön van, hogy a következő pillanatban meg fog történni. Olyan rémület vesz erőt rajta, amely minden eddig ismert rémületnél hatalmasabb. Megkövültén áll, nem sír többé. A szeme kimered. Hát az a szándéka neki, hogy a felesége miatt hamis esküvel tisztázza magát ! De hát akármennyi baja lenne is vele — azért még nem szabad eldobni a lelke üdvösségét. Nincs rettentőbb dolog a világon, mint a hamis eskü. Valami titokzatos szörnyűség veszi körül ezt a bűnt. Erre nincs irbát ejt, úgy hogy a bíró kénytelen elölről kezdeni. Most már egy szikrája sem marad a reménynek. Most már tudja, hogy a férfi hamisan fog esküdni, hogy magára akarja vonni Isten haragját egész jövendő életére. Ott áll és kezét tördeli tehetetlenségében. És ez mind az ő bűne, mert bevádolta! De hiszen munka nélkül volt, éhezett, fagyoskodott. A gyerek halálán volt. Ki máshoz fordulhatott volna segítségért ? Nem is hitte volna soha, hogy az az ember képes lesz ilyen szörnyű bűnre. Most még egyszer elmondta a bíró az esküformát. Egy-két pillanat csak és a tett végre van hajtva. Az a tett, amely után nincs visszatérés, amelyet sohasem lehet jóvátenni, eltörölni. Éppen amikor a vádlott újra elkezdi mondani az esküt, a leány előre rohan, félrelöki kinyújtott kezét és magához ragadja a bibliát. Valami rettenetes borzalom bátorságot adott neki végre. Nem szabad annak az embernek eljátszania a lelkét. Nem szabad ! A szolga tüstént elősiet, hogy rendre intse és elvegye tőle a bibliát. A leány iszonyúan fél mindentől, ami a törvényszékkel összefügg s azt hiszi, hogy fegyházba juttatja az, amit most elkövetett. De nem adja oda a bibliát. Történjék akármi, azt az esküt nem szabad letenni. Az esküdni akaró férfi is odafut, hogy megragadja a könyvet ; de neki is ellenszegül. Természetesen óriási csodálkozást kelt az, ami most történik. A hallgatóság a bírói asztal felé tódul, az esküdtek felemelkednek, a jegyző felugrik, kezében fogva a tintatartót, hogy fel ne fordítsák. A bíró most hangosan, haragosan elkiáltja : — Csend ! — és mindenki moz dulatlanul áll meg. — Mi jut az eszedbe ? Mit akarsz a bibliával ? — kérdi a bíró kemény és szigorú hangon a panaszost. A leány félelme megenyhül e kétségbeesett tettétől, elfogódottsága elmúlt, tudott válaszolni. — Nem szabad, hogy letegye az esküt ! — Hallgass és add vissza a könyvet! — kiáltja a bíró. De az nem engedelmeskedik ; mind a két kezével belekapaszkodik a könyvbe. — Nem szabad, hogy letegye az esküt ! — kiáltja féktelen hevességgel. — Olyan nagyon fontos neked, hogy megnyerd a port ? — kérdi a bíró egyre élesebb hangon. — Visszavonom a panaszt ! — kiált fel a leány hangosan, metsző hangon. — Nem akarom arra kényszeríteni, hogy megesküdjék ! — Mit kiabálsz ? — kérdezi a bíró. — Elment az eszed ? A leány hevesen kapkod lélegzet után és iparkodik lecsöndesülni. Maga is hallja, mennyire kiabál. A bíró azt hiheti, hogy megbolondult, mert nem tudja nyugodt szavakkal megmondani, amit akar. Még egyszer küzd magával, hogy erőt vehessen a hangján és most sikerül is. Lassan, komolyan, hangosan mondja, egyenesen a bíró szemébe nézve : — Visszavonom a panaszt. A gyermeknek ő az apja. De még most is szeretem. Nem akarom, hogy hamisan esküdjék ! Egyenesen, elszántan áll a törvény asztala előtt és egyenesen a bíró szigorú arcába néz. Mindkét kezét az asztalra támasztva ül ott a bíró és soká, soká nem veszi le róla a szemét. És míg a leányra néz, nagy változás történik benne. A petyhüdtség, a bosszús kifejezés mind eltűnik a vonásairól s a nagy durva arcot szinte megszépíti a megindulás. Lám, lám, gondolja a bíró, ilyen az én népem. Nincs panaszom rá, mikor még a legaljában is enynyi szeretet és istenfélelem akad. Hanem egyszerre csak észreveszi a bíró, hogy a szeme könnyel telik meg ; szinte megszégyenülve rezzen össze és gyors pillantást vet maga köré. És látja, hogy az Írnokok és a szolgák és az ülnökök egész hosszú sora mind előre hajolt, hogy azt a leányt nézze, aki a bibliát szivére szorítva áll a bírói asztal előtt. És valami ragyogást vesz észre az arcukon, mintha valami nagyon szépet láttak volna, ami lelkűk mélyéig megörvendeztette őket. Aztán végignéz a bíró az összegyűlt népen is, és úgy rémlik neki, mintha ezek az emberek mind némán, lélegzetüket visszafojtva ülnének ott ; mintha éppen most hallották volna azt, amire legjobban vágytak. Legutoljára a vádlottra néz a bíró. Most ő az, aki lesütött fejjel áll ott és a földre néz.' A bíró újra a szegény leányhoz fordul. — Legyen úgy, ahogy akarod, — mondja. — A panasz visszavonatik — diktálja a jegyzőnek. A vádlott olyan mozdulatot tesz, mintha valami ellenvetése volna.. — No, mi az ? Mi az ? — kiált rá a bíró. — Van talán valami kifogásod ? A vádlott még mélyebbre csüggeszti a fejét s aztán alig hallhatóan mondja : — Nincs, nincs, így lesz a legjobb ! A bíró mozdulatlanul ül még egy pillanatig, aztán hátratolja a súlyos széket, feláll és az asztalt megkerülve, odalép a panaszoshoz. — Köszönöm — mondja és a kezét nyújtja neki. A leány most letette a bibliát, áll sír és törli a könnyeit az összegöngyölgetett zsebkendővel. — Köszönöm, — mondja mégegyszer a bíró és olyan gvöngéden, olyan óvatosan fogja meg a kezét, mint valami törékeny, drága jószágot.
