Kanadai Magyarság, 1955. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1955-06-11 / 24. szám
V. 24. sz. 1955 június 11. KANADAI MAGYARSÁG INNEN-ONNAN HARCTÉRI LOVAGIASSÁG A modem háborúkat nem a régi idők lovagiassága szerint vívják. Amikor Amerika hadat üzent Kanadának 1812-ben, egynéhány amerikai tiszt a Niagara erődből éppen angol tisztekkel vacsorázott a George erődben (a két erőd szemben van egymással a Niagara folyó partján). Az angol tisztek ragaszkodtak hozzá, hogy vendégeik fejezzék be az étkezést. Vacsora után lekisérték az amerikaiakat hajójukhoz, kezet ráztak velük és nem tüzeltek az amerikai erődre, amíg a társaság biztonságosan át nem ért a folyón. Ezután az amerikaiak sikeresen ágyúzták a George erődöt, amelyet 1796-ban építtetett John Graves Simcoe, Felső-Kanada helyettes kormányzója. Az erőd bástyáit szétrombolták az amerikai ütegek. 1813-ban az amerikai csapatok el is foglalták az erődöt, de később az angolok ellentámadással visszavették. A béke helyreállta után, hagyták, hogy a Fort George lassanként szétomoljon, egészen 1937-ig, amikor a Niagara Parks Commission elhatározta, hogy helyreállítja. Jelenleg kb. olyan, mint 1796-ban volt és’gyakran tartanak benne helyszíni történelem órát iskolás gyermekeknek. ORSZÁGOS BIZTONSÁGI INTÉZMÉNYT TERVEZNEK-0-Az első országos közúti biztonsági értekezleten, amelyet nem régen tartottak Ottawában, a kiküldöttek azt indítványozták, hogy állítsanak fel egy országos szervet, amely ellenőriz minden közlekedési ügyet egész Kanadában, beleértve a hajtási engedélyek kiadását és az átjelzéseknek egységesítését is. A kiküldöttek a kormányzati szerveket, az ipart és magán szervezeteket képviselték. Azt is kimondották, hogy helyeslik a közlekedési biztonsági oktatást az iskolákban. Az értekezleten ismertetett számadatok bizonyítják, hogy szükség van a közönség általános érdeklődésének felkeltésére. 1954- ben Kanadában 218.827 közlekedési baleset volt. amelyben 2.586 személy vesztette életét és 58.738 személy megsérült. A statisztika szerint több gyermek hal meg közlekedési balesetek következtében, mint a gyermekbénulás, vízbefúlás, tüdőgyulladás, vakbél és más betegségekben. Jelenleg Kanadában 40 százalékkal magasabb a balesetek arányszáma, mint az Egyesült Államokban. INDIÁN SZÓNOK CHARLIE, AZ ÉNEKLŐ PACSIRTA A FÉSZEK ÉTTEREM, közismerten a magyarság legnépszerűbb TALÁLKOZÓ HELYE ha otthon akarja magát érezni jöjjön a FÉSZEK ÉTTEREMBE 263 College St- Toronto — Telefon: WA. 2-6753 ^Kitűnő magyar konyha! Európai cukrász sütemények. Szolid árak! — Figyelmes kiszolgálás! Phil Shackleton, ottawai író és gyűjtő mondotta el a Kanadába vándorolt Charlie történetét. Charlie angol pacsirta volt. Charliet valaki ajándékba adta egy angolnak, aki 1834-ben Kanadába jött szerencsét próbálni. Az ajándékozó majdnem elszalasztottá a hajót, amelyen a kivándorló utazott' és külön hajót bérelt, hogy utolérje a Themze folyó torkolatánál, Gravesend-nél. A kivándorló hajó hajótörést szenvedett a Szt. Lőrincen, Quebec városa alatt. Charlie és gazdája túlélték azonban a szerencsétlenséget. A madár gazdája cipész-üzletet nyitott a King Street-en, Torontóban- és kedvező napokon kitette a bolt elé Charliet egy kalitkában. A madár énekével sok Kanadába jött angol szivében ébresztett honvágyat. Felső-Kanada kormányzója, Sir Francis Bond Head, hallotta a madár énekét és meg akarta vásárolni, de a gazdája nem volt hajlandó eladni. Száz dolláros, sőt még magasabb ajánlatot is visszautasított. De a cipész egyszer csak meghalt. A madarat a kormányzó házába vitték, de ott nem énekelt. Mikor néhány hónap elteltével kiderült, hogy a madár szomorú Sir Francis odaadta valakinek, akinek “külső körülményei hasonlóak voltak előző gazdájáéhoz.” És Charlie ismét elkezdte az éneklést. Kilenc évi éneklés után Charlie meghalt. Maradványait Sir Francis Angliába küldette, ahol kitömték. A kormányzó a következő feliratot helyeztette a kitömött madár kalitkájára : Ezt a pacsirtát egy szegény bevándorló hozta Kanadába. Útközben hajótörést szenvedtek a Szt. Lőrinc folyón és miután 9 évig dalolt Torontóban, általános részvét mellett halt meg, 1843 március 14-én”. A “FAJVÉDŐK” A NÉGER KAPITÁNY wwwmwwwMiw Dr. Szatmári Sándor Rendel : ideg és kedélybetegeknek naponta 2-7-ig vagy megbeszélés szerint-260 St. Clair Ave. W. ^ Toronto, Ont. ^ Tel.: WA. 1-0556 Lakás: MA.5243 ..................................................... . . . A^V-íVW»VVV\VVVVVW»VVWVWVVVV,yVVWVVVVVVVWl/>' FORINT ÁTUTALÁS LEGOLCSÓBB ÁRON DR. PŐZEL ISTVÁN (Appointed commissioner for Oaths) volt budapesti ügyvéd tájékoztató irodája. Jogi és kereskedelmi természetű ügyekben útmutatás. Szeretetcsomagok, fordítások, tolmácsi szolgálat. 463 Spadina Ave Toronto, Ont. Canada. Telefon : WA. 2-8827 (9—11-ig és 4—8-ig). Dr. Dohai Déla Oryosi rendelője 465 Bloor St. W. Toronto Rendel d. e. 10—12-ig délután 3—7-ig. és megbeszélés szerint. Tel.: rendelő WA-3-8821 Röntgenlaboratórium ÉS Magyar fodrász üzlet a LAURENZA BEAUTY SALON 673 Spadina Ave. (Sussex sarok) WA. 3-6826 Tökéletes hajápolás, mérsékelt árak. Tulajdonos : DÓMJÁN MÁRIA. MAGYAR KÖNYVEK Szépirodalmi, ismeretterjesztő és tudományos szakkönyvek, szótárak, nyelvtanok- Kérjen könyvjegyzéket. ELADÁS ÉS KÖLCSÖNKÖNYVTÁR-CONTINENTAL BOOK SHOP Tulajdonos: E. Schulz. 463 Spadina Ave. Toronto, Ont. Canada. Telefon: WA. 2-6828 Pénz és csomagküldés a legelőnyösebben. Az ős kanadaiak, az indiánok úgy élnek a köztudatban, mint szótlan, kevés beszédű nép. Egyik szónokuk azonban olyan rekordot állított fel, amelyet méltán megirigyelhet a világ valamennyi közéleti embere. Több mint 14 óra hosszat beszélt egy indiánokból álló hallgatósághoz. A szónokot “Fekete Madár Főnök”-nek hívták és a Pottawatomie törzshöz tartozott. “Fekete Madár” (ahogyan angolul nevezték) a Michigan taván született. Csatlakozott sokkal híresebb kortársához, “Tecumseh”hez, azokban a harcokban, amelyeket az indián földekre pályázó amerikai csapatok ellen vívtak. Mikor Amerika 1812-ben hadat üzent Kanadának, Tecumseh és Fekete Madár a Kanadát védő brit csapatokhoz álltak. Fekete Madár résztvett 1812 július 17-én a Fort Holmes nevű amerikai erőd bevételében. Száznál több Chippewa és Ottawa indiánt talált ott, akik semlegesek maradtak a két fehér sereg mérkőzésében. Fekete Madár elhatározta, hogy toborzó beszédet mond. Röviddel hajnal után találkozott a semleges indiánokkal és elkezdte buzdítani őket, hogy csatlakozzanak azokhoz a törzsekhez, amelyek a határsértő amerikai csapatok ellen küzdöttek. Szenvedélyes szónoklata napnyugtáig tartott. Felsorolta mindazokat a sérelmeket, amelyek Washington idejétől 1812-ig érték törzsét. Beszédének meg volt a hatása. Amint beszédét befejezte, hallgatói harci üvöltésekbe kezdtek. Másnap elindultak, hogy megtámadják a Chicago közelében lévő amerikai erődöket. Fekete Madár vezetésével a csoportnak sikerült felgyújtani Dearborn erődöt. A támadás során több nőt és gyermeket megöltek, de mikor az erőd megadta magát, az indiánok szabad elvonulást biztosítottak az életben maradottaknak. Kérjük kedves előfizetőinket, hogy címváltozásuk esetén az előző címüket is közöljék kiadóhivatalunkkal. Iowa államban, egy Waverly nevű városka lakói, gyors elhatározással vetettek véget a faji elfogultság csúnya kitörésének. Átnyújtották a lakás kulcsát a néger repülőtisztnek, akinek a házba való beköltözését a fajvédők kifogásolták. Virgil A. Danielist, aki néger létére kapitány rangot szerzett a koreai háborúban, a waverlyi radar telepre helyezték át. ahol is a kormány által finanszírozott házcsoportban lakást vett ki magának, nejének és három gyermekének. A telep gondnoka jóváhagyta a bérleti szerződést és a beköltözködést néhány héttel későbbre tervezték. Másnap azonban a gondnok közölte Danielssel, hogy beköltözhetik ugyan, ha kívánja, de nem ajánlja, hogy ezt megtegye. Négyen is kifogásolták, hogy négernek adott ki lakást, sőt többen azzal fenyegetőztek, hogy kiköltözködnek, ha a néger beteszi a lábát a házba. Két felvilágosodott lakó erre gyűlésre hívta össze a ház lakóit, akiknek lelkére beszéltek, úgy hogy egyhangúlag elhatározták, hogy Daniels kapitánynak ünnepélyesen átadják a lakás kulcsait, egy nyilatkozattal együtt, amely valamennyi lakó aláírásával, felkéri a kapitányt a beköltözésre. Ez a dicséretes akció a hagyományos amerikai egyenlőségi és igazságérzet nevében történt. Egészséges demokrácia az, amely gyorsan és határozottan elitéli az elfogultságot és igazságtalan megkülönböztetést. Az ilven történet jobban fejezi ki az igazi amerikai szellemet, mint vezércikkek és szónoklatok.----—----------------o----------------------A POLIÓ OLTÁS wwwwvwwxvw^wv* RUHATISZTITÁST, FEHÉRNEMŰ MOSÁST gyorsan és pontosan végzi a WILLOW CLEANERS 463A ST JOHNS RD. Tel.: RO. 9-8603 Tulajdonosok : SINYI OTTÓ és HAVASI MIHÁLY § Első MAGYAR virágüzlet TORONTÓBAN ^ Hendricks Florist | 5 ROGERS RD. $ ^Minden alkalomra —izlésesj kivitelben készített 0 virágok rendelhetők. DAKÓ VICTOR tulajdonos Telefon: RE. 6966 Lakás: WA. 3-6971 § oecceososccoscciccoscooc AVENUE BARBER SHOP 403 Spadina Ave., Toronto! ELSŐRENDŰ HAJVÁGÁS! — Egyszer próbálja ki — meg lesz elégedve ! Magyarul beszélünk ! Dr. Sand Miklós bel, orr, fül és gége betegek szakorvosa. Rendel 1-3 és 7-9-ig vagy megbeszélés szerint. — Telefon: KE-2844 — 605 Bloor St. WToronto, Ont. VASS FERENC, B. A. ügyvéd, jogtanácsos és közjegyző. Az ontariói és kanadai Ügyvéd Kamara rendes tagja 455 Spadina Avenue (Spadina-College sarok) Toronto, Ont. WA. 2-6111 WA. 2-6112 Dr. Balkányi Mihály szülész és nőgyógyász specialista. 202 St. Clair Ave. West (Avenue Rd.-nál) Toronto WA. 1-9632 - HU-8-7841 Rendel előzetes telefon megbeszélésre. IZSÁK J. ELEMÉR ügyvéd és közjegyző Iroda 100 Adelaide St. W. Suit 606 TORONTO, ONT. Telefon : EMpire 4-1920 Este : HUdson 8-3622 Torontoban mindenki tudja, hogy a “LOUIS TAILOR” a legjobb magyar férfi- és női szabóság 353 COLLEGE ST. Tel.: WA. 3-3884 ♦ AUTÓTVEZETNI tanuljon az ALPÄR SOFFŐR ISKOLÁBAN 161/a King Street W Toronto, Ont Telefon: EM. 4-2663 DR. RÉKAI PÁL belgyógyász röntgenvizsgálatok. DR. RÉKAI JÁNOS sebész és szülész. 219 St. Clair Ave. West. Toronto Telefon: WA.-3-2395 Dr. Simon László a bőr- és nemibetegségek szakorvosa 3 Spadina Rd., (Bloor W. sarkán) Toronto. WA. 1-6614, WA. 2-8015 Rendel: délelőtt 10 - 12-ig délután fél 3-tól 7-ig, vagy telefon megbeszélés szerint. Dr. Márten Dániel —óhazai fogorvos — 160 Bloor St- W. Toronto. Rendel: d. e. 10-12.30-ig d. u. 4.30-7.30-ig. Uj telefon: WA. 3-9788 8 HITELES FORDÍTÁSOK minden európai nyelven. PANGLOSS FORDÍTÓ IRODA Tulajdonos: Dr. Sömjén János 455 Spadina Ave. Telefon : WA. 2-6111 Mint ismeretes, az amerikai polió-oltások során több megbetegedés történt, s ezért a további oltásokat néhány hétre leállították. Az oltásokat most újra megkezdték, hogy a nyári polió-szezon előtt legalább részleges immunitásban részesüljön annyi gyerek, amennyi csak lehetséges. A kiterjedt kutatás megállapította, hogy az egyik gyár által előállított egyik oltóanyagban élő vírusok is voltak. Hogy ez hogyan történhetett meg az még nem derült ki. Az egyik áldozat szülei most próbapert indítottak a társaság ellen, s ennek során a bíróságnak kell majd eldöntenie, milyen mértékben felelős a gyár. amely ilyen szerencsétlenséget okozott, anélkül, hogy a tudományos előírásoktól eltért volna. Az orvosi tanács most megháromszorozta az ellenőrzést, úgy, hogy további szerencsétlenségektől nem kell tartani. Mint már megírtuk, Kanadában egyetlenegy megbetegedés sem történt az oltás után. QUEEN SZÉPSÉGÁPOLÁSI SZALON Specialitásunk : Tartós hullám, frizura tervezés, manikür, hajfestés. 282 QUEEN STR., W. (Spadina és McCaul között) Nyitva mindennap 9-től 7-ig. (Szerdán zárva). Telefon : EM. 4-9716 HA HÁZAT, üzletet vagy farmot akar vásárolni vagy eladni, keresse fel NÉMETH SÁNDORT D e 1 h i - b e n az 59-es és 3-as Highway keresztezésénél. Tel.: Delhi 8. Postafiók 312 Delhi, Ont. TRADEMARK REG’D. SÓSBORSZESZ Használja naponta ! Megszünteti az izomfájdalmakat és a fáradtságot, a fejfájást, fertőtleníti a torkot és a szájat, cukorra cseppentve kitűnő hatással van a szervezetre, stb. Meghűlés, köhögés esetén szintén remekhatású háziszer. Kapható, illetve megrendelhető : ALPA COMPANY, 278 Queen Street West Toronto, Ontario. Telefon : EM. 3-4554 vagy minden drugstore-ban. Ára : $1.25 INGKÉSZITÉS MÉRTÉK UTÁN ! Gallérozást használt ingekre vállalunk. Női szoknyák készen és mérték után. 645 DUNDAS ST., W. Tel.: EM. 8-5659 WWVVWVWVWYVVWVWA Ha szereti a jó magyar ételeket, hazai hangulatot, jöjjön a KÉK DUNA ÉTTEREMBE Tulajdonos: MRS. KISZELI 262 Spadina Ave. Toronto Telefon: EM. 6-0349 Mindennemű hentes, mészáros és fűszerárut TÓBIÁSTÓL 482 Queen St., W.. Toronto Telefon: EM-8-12ÍÍ5 Ha szereti a jó magyar ételeket jöjjön a CONTINENTAL ÉTTEREMBE 394 Spadina Ave. UJ VEZETÉS! Előzékeny kiszolgálás, mérsékelt árak. Túl.: MIHALOVICS IMRÉNÉ VIZES A PINCÉJE ? Szárazzá tesszük. Cement munkáját kedvére csináljuk! Ha lakást változtat, el is költöztetjük. Bármilyen munkát akar elvégeztetni hívja : SZABÓ FERENCET — Telefon : LO. 0362 — OOOQOOOOO» D. LANTOS hentes és mészáros üzlete 628 College St. Toronto Telefon: LL. 6242 Naponta friss húsok, sajátkészitményü óhazai hentesáruk, téli szalámi (Herz módra) kaphatók. Rendeléseit kívánságára házhoz szállítjuk, vidékre ^ utánvéttel küldjük. «saBsaaBü'-'•»> L. L U N S K Y OPTIKA Minden szemhez más szemüveg kell, mi bármelyiket elkészítjük. Forduljon hozzánk bizalommal ! 470 College St., Toronto Telefon : WA. 1-3924 Németül beszélünk ! Autóját azonnal javítja Earl Mabee White Owl Service Station — Delhi, Ont. Telefon 331.ÜZLET CIMFESTÉS REKLÁMFESTÉS CSONKA TIBOR Uj telefon : RO. 6-1515 Ha használt autóját el akarja adni, vagy alkatrészt kíván vásárolni, hívja fel a Niagara-vidék legnagyobb AUTÓ-WRECKING üzletét. MR. JUHÁSZ 2004 Stanley A\e. Niagara FaUs Tel.: EL. 8-3653 EL, ‘4-1921 SEB Kérjük külső munkatársainkat, tudósítóinkat és hirdetőinket: hogy cikkeiket, tudósításaikat, hirdetéseiket úgy adják postára, hogy mi azt hétfőn (lapzártakor) megkapjuk. Építkezési és fűtőanyagok beszerezhetők a W. G. SOMERVILLE & SON telepén Wellandon. 303 Division St. Tel. 4515 Westinghouse rádiók, jégszekrények, mosógépek és televíziós készülékek kényelmes részletfizetésre ÁRVÁI ELECTRIC Co. Ltd. GO W. Main St. Welland. ÁTHELYEZÉS I Ezúton hozom a WELLANDI MAGYARSÁG szives tudomására, hogy BORBÉLY ÜZLETEMET 233 King St. alól 316 King St. alá helyeztem át. Továbbra is kérem a magyarság szives támogatását. GERGELY JAKAB borbély mester Tanulj Kanada vezető szakiskolájában Légy fodrász ! Ha Amerika legnagyobb fodrászati iskolájában tanulsz, melyből a kiváló szakemberek ezrei kerültek ki, nagy lehetőségeid kínálkoznak, szép, megbecsült, jólfizetett foglalkozásod lesz. Ingyen katalógus. Nappali és est tanfolyamok. Érdeklődés írásban vagy személyesen : MARVEL HAIRDRESSING SCHOOL 358 Bloor St., W., Toronto Ontario területén fiókok Hamiltonban és Ottawában Magyar borbélyüzlet LOUIS BARBER SHOP 274 Spadina Avenue. Ha villany- vagy rádiószerelőre van szüksége, hívja JANCSIK MIHALY-T 340 Spadina Rd., Apt. 3. Tel.: WA. 4-8587