Kanadai Magyarság, 1954. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1954-03-27 / 13. szám
Még jönni fog, még jönni kell, Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán. Vörösmarty C a n a d a’ s largest Anti-Communist weekly in the Hungarian language Edited and Published at 362 Bathurst St., Toronto 4 évfolyam 13 szám. Szerkeszti : KENESEI F. LÁSZLÓ Ára : 10 Cent. Autorized as Second Class Mai Post Office Department Ottawa Toronto, 1954 március 27 AZ ALVILÁG HANGJA Egy idő óta ismét a régi vakmerőséggel, pimasz szemtelenséggel hallatja hangját a kanadai alvilág. Az emberi társadalom ezen legsötétebb elemei a bátorítást, ahogy a múltban, úgy a jelenben is, a Moszkva zsoldjában álló kommunista sajtótól kapják. Joggal kérdezheti az olvasó, hogy miből táplálják reményeiket ezek a testi és szellemi korcsok, a bolsevizmus partizánjai. A választ nem nehéz megadni, — az emberi butaságból. Ha ma 1954-ben még Winston Churchill, korunk patinás “nagy embere” is, Malenkovval, az orosz nép egyik hóhérjával akar tárgyalni a világ békéjéről, vagyis még hisz ilyen lehetőségekben; vagy amikor az amerikai alvilág erőskezü kiirtóját, MacCarthy szenátort mocskos szájjal támadják még olyanok is, akik pedig elsőnek kerülnének az akasztófára, ha történetesen a bolsevizmus győzne, vagy amikor a caracasi konferencián jelentéktelen ügyekben vitáznak olyan nemzeteknek a diplomatái, akik létüket, gazdasági fennmaradásukat s azt, hogy a bolsevizmusnak még eddig nem estek áldozatául, kizárólag az Egyesült Államoknak köszönhetik és ma mégis ezen hatalomtól féltik függetlenségüket! Vagy amikor Franciaország, mely éppen napjainkban képtelen gyarmatait megvédeni a Moszkva által pénzelt bennszülött terroristáktól, németgyülöleténél fogva, a legnagyobb akadályozója az európai egység kialakításának. Mindezeket látva ne csodálkozzunk azon, hogy itt Kanadában, de másutt is a vörös patkánysereg, az alvilág hiénái uj erőre kapnak és megjön a hangjuk. Mindez nem jelenti azt, hogy a kommunista világnak a legkisebb esélye is volna egy háború megnyeréséhez, ha kitörne. A kommunizmus, mint társadalmi rendszer vagy filozófia ugyanis már régen megbukott. Erre legjobb bizonyíték Oroszország, ahol ennek a rendszernek gyakorlati megvalósításával már harmincnégy éve kísérleteznek s e kísérletezés már eddig több mint húsz mülió ártatlan embernek az életébe került. Oroszország területileg a föld legnagyobb, természeti kincsekben pedig a világ leggazdagabb országa. Ha a kommunizmus, mint társadalmi rendszer jobb volna, mint a nyugati demokráciák, vagy más polgári rendszerek, az adott lehetőségek mellett Oroszországból az elmúlt idő alatt a világ legfejlettebb ipari és mezőgazdasági államát kellett volna felépíteni. A bolsevizált Oroszország azonban nem hogy csak nem tudott többet s jobb megélhetést adni dolgozóinak, mint a sokat gúnyolt polgári rendszerek, hanem még attól a kevés jogtól és szabadságtól is megfosztotta az orosz népet, amit a teljesen feudális cári rendszerben élvezett. Persze megszoktuk már, hogy mindezekre az igazságokra a bolsevista sajtó és e sajtó olvasói azt válaszolják, hogy Oroszország azért nem tudott lépést tartani, illetve felülmúlni a nyugati polgári rendszerek szociális vívmányait, mert állandóan a kapitalista fenyegetettség veszedelmében élt és nemzeti jövedelmének javarészét a fegyverkezésre kellett fordítania. Bár tudjuk, hogy ahol az agyban ész helyett vörös maszlag székel, ott az értelemhez hiába szólunk, mégis úgy érezzük, hogy annyit még egy műveltséggel nem rendelkező bolsinak is illene tudni, hogy például a második világháborút megelőzően a hitleri Németországnak öt szetendő elég volt ahhoz, hogy felépítse a világ leghatalmasabb haderejét és mellette ez idő alatt több munkásházat épített dolgozóinak és több más szociális intézményt létesített, mint a Szovjetunió az elmúlt harmincnégy év alatt.A második világháború után kirabolt és tönkre bombázott kis Magyarországnak még tiz évre se volt szüksége, hogy újjáépítse lerombolt városait, útait, felrobbantott hídjait és általában gazdasági életét rendbehozza. S ha a “dicsőséges, felszabadító Szovjetunió” a termelt javak legnagyobb százalékát nem lopná ki az országból, úgy ma már éhezni sem kellene a magyar népnek. Oroszországnak harmincnégy év nem volt elég, hogy virágzó életet teremtsen azon a földön, amelyen minden megterem- Az orosz muzsik ma ugyanolyan kétségbeejtő nyomorban él, mint élt régen. Az orosz művészet, irodalom pedig — pártpolitikai beállítottsága miatt — nyugati értelemben nem létezik. Oroszország, amely a második világháború után óriási mértékben növelte birtokállományát a jogtalanul elrabolt német, lengyel, litván, lett és észt területekkel, hogy csak a fontosabbakat említsük, mellette Amerikától sok milliárd dollár értékű segítséget kapott s ha ehhez még hozzávesszük a rengeteg egyéb értéket, amit fél Európától elharácsolt, mégsem volt képes lerombolt városait és falvait megközelítőleg sem úgy újjáépíteni, mint a nyersanyagban is szegény Európa háboru-sujtotta országai. Oroszországban egy munkás ma is 10-15 órát dolgozik naponta s amikor fáradtan hazatér, még olyan lakás se áll rendelkezésére, ahol nyugodtan kipihenhetné fáradalmait, mert hisz az orosz munkás lakása ma is csak egy szobából áll, amelyben sok esetben nyolcan-tizen is alusznak. A Szovjetunió rendszerét rendőrszuronyokra építi, amit bizonyít az is, hogy az ország jövedelmének több mint 50 százalékát a biztonsági rendőrség, a besúgók és a nép egyéb hóhérainak költségeire fordítja. Ennek a becstelen rendszernek az érdekében agitál, A VILÁG KÖRÜL UJ PÁPAI DELEGÁTUS KANADÁBAN-----------o-----------Kanada nincs formális diplomáciai viszonyban a Szentszékkel, de ötven év óta a pápától kinevezett apostoli delegátus figyeli a kanadai katolikusok ügyeit. Az elmúlt hetekben érkezett meg Ottawába a pápa uj delegátusa, az 58 éves Monsignore Giovanni Panico. Az uj pápai delegátus személye és tapasztalata nagyban hozzá fog járulni a kanadai angol és francia katolikusok közti kényes problémák megoldásához. Monsignore Panico 1935-ben, mint pápai megfigyelő résztvett a Saar-vidéki népszavazásban és 1 nagy megbecsülésben volt része — pártatlansága miatt — mind francia, mind német részről- Később ausztráliai, majd perui delegátus lett s innen került az ottawai nem hivatalos diplomáciai testületbe.-----------------------o-----------------------MÉG A HALOTTAKTÓL IS FÉLNEK A NEpFASIZMUS ERŐSÖDÉSE OLASZORSZÁGBAN A VÖRÖS EXPRESS —o-Mint egy bécsi jelentés közli, Tito egy sajtófogadás alkalmával kijelentette, hogy Jugoszlávia felvette a kapcsolatokat a Szovjettömbbel. A mi országunk az egyetlen európai ország — mondta Tito —, amelyik eddig semmiféle gazdasági kapcsolatban nem volt az orosz blokk országaival, a kapcsolatokat most felvesszük velük, ha lassan is megy. Én optimista vagyok és hiszek a békében, mert egy háború az európai civilizáció vége lenne. Egyébként a nyugati hatalmakkal való jóviszonyunk változatlanul fennáll-Scelba olasz miniszterelnök fegyveres rendőralakulatai megakadályozták azokat a tüntet.seket, amelyek esetleges kiindulópontjai lehetnek egy újabb trieszti véres zavargásnak. A római egyetemi hallgatók ugyanis “Trieszt a miénk” és “Le Titóval” feliratú táblákkal az angol, amerikai és a francia követségek elé akartak vonulni, hogy ott tüntessenek. A tüntetés azért robbant ki, mert az angolok, amerikaiak és a franciák nem teljesítették hat évvel ezelőtt tett Ígéretüket, mely szerint az évforduló alkalmával Triesztet és környékét visszaadják Olaszországnak- Természetesen hat év alatt sok minden történt és azóta Tito is szobatiszta lett Nyugat-Európában.-----------------------o----------------------ÚJABB VALLÁSÜLDÖZÉS KÍNÁBAN Az angol parlament egyik képviselője az alsóházban tiltakozott az ellen, hogy Hannoverben (Nyugat-Németország) többszáz német háborús bűnös holttestét exhumálták és a fegyház temetőjéből a városi temetőbe szállították. Eden külügyminiszter válaszában kijelentette, hogy ebben a tényben semmi nácipropagandát nem lát, mert maga az exhumálás és az újratemetés semmiféle tüntetéssel nem párosult. Egyébként is — foly‘ tatta az angol külügyminiszter — emberi szempontból teljesen méltányos, hogy a kivégzettek hozzátartozóinak, kedves halottaik meglátogatása alkalmával, ne kelljen a fegyházon keresztül jámiok, hanem az elköltözöttek emlékének a városi temetőben áldozhassanak. Honkongi jelentés szerint Pekingben március hónap folyamán 28 római katolikus papot tartóztattak le. A letartóztatások azzal az újabb kommunista akcióval vannak összefüggésben, melynek célja a kinai katolikus egyház megsemmisítése. A letartóztatott papok nem misszinonáriusok, hanem bennszülöttek s igy a letartóztatás nem magyarázható az idegenek elleni gyűlölettel.------------------------o----------------------SZOVJET TILTAKOZÓ JEGYZÉK HOLLANDIÁHOZ Az elmúlt hetekben nyílt meg a közvetlen vasúti összeköttetés Moszkva és Peking között. A két főváros közt közlekedő, úgynevezett “Vörös-Express” az 5.600 mérföldnvi utat rekord idő alatt teszi meg. A hetenként kétszer közlekedő luxusvonat hét kocsiból áll és minden kényelmi berendezéssel fel van szerelve. Mondanunk se kell, hogy a Vörös- Express nem az orosz dolgozók kényelmét szolgálja. A pekingi rádió 'közlése szerint az express első útja alkalmával 140 utast vitt magával: orosz szakértőket, akik Kína újjáépítését fogják végezni; román technikusokat, akik Kínában kaptak állást és azonkívül számos koreai és kínai főiskolai hallgatót, akik Moszkvában kaptak kommunista pártkiképzést.------------------------o-----------------------TITO ÉS A HINTAPOLITIKA A Szovjetunió tiltakozott a görög, török és a holland kormányoknál országaikban létesítendő amerikai katonai támaszpontok ellen. A holland kormányhoz három nappal ezelőtt intézett tiltakozó jegyzékhez amerikai hivatalos körök azt a magyarázatot fűzték, hogy Hollandia területén semmiféle amerikai tengeri vagy légi támaszpont nincs, sőt a Németországban állomásozó amerikai katonai repülőgépek sem használják a hollandiai repülőtereket.---------------------o--------------------AMI EGYIPTOMNAK NEM TETSZIK Mahmud Fawzy egyiptomi külügyminiszter az amerikai nagykövet előtt kijelentette, hogy minden erővel tiltakozni fog az ellen, hogy Irak csatlakozzék a török-pakisztáni védelmi szerződéshez. A pakisztáni miniszterelnök ezzel szemben kijelentette, hogy ez a szerződés nem akadályozza meg Pakisztánt abban, hogy eleget tegyen azon kötelezettségeinek, amelyeket az arab államokkal, igy Egyiptommal szemben is vállalt.--------------------o-----------------------NŐCSEMPÉSZÉS MEXIKÓBÓL Egy vezető mexikói lap jelentése hivta fel a hatóságok figyelmét arra a nagyarányú nőcsempészésre, amely az Egyesült Államok és Mexikó határán már hónapok óta folyik. Lelketlen ügynökök csalták át az erős fizikumú mexikói nőket a határos amerikai farmokra azzal a mesével, hogy az ott lakó amerikai nők gyenge testalkatuk miatt nem alkalmasak a mezőgazdasági munkára. Ott azután szinte éhbérért dolgoztatták ezeket a mexikói bennszülött asszonyokat, akik még .csak ott sem hagyhatták a munkát, mert feketén hozták át őket a határon és semmiféle irattal nem rendelkeznek. mocskolódik a magyarul beszélő, kanadai alvilág is. Mi, lapunk megindulása óta a felvilágosító szó erejével igyekszünk a bolsevizmus által megfertőzött magyarokat a helyes útra terelni és sok száz megtévesztett és elbutitott honfitársunkat sikerült is visszavezetni a tisztességes társadalomba. Ma azonban úgy érezzük, hogy a türelmi idő lejárt. Akik már eddig sem tértek észhez, azok gyógyíthatatlanok, mert testestől-lelkestől eladták magukat a vörös ördögnek. így a jövőben ezekkel szemben semmiféle kíméletnek helye nem lesz és úgy tekintjük őket, mint a bélpoklosokat, akikkel tisztességes embernek nem illő, de nem is tanácsos kezet fogni. Kenesei F. László. Leszámolnak a kenyai terroristákkal A londoni Gyarmatügyi Minisztérium államtitkára, Olij ver Lyttelton kijelentette, hogy az angol biztonsági e- I rők Kenyában támadásba fog nak átmenni a mau-mau terroristákkal szemben. Az alsó i házhoz intézett jelentésében j kifejti, hogy ez az egyetlen I mód a rend helyreállítására i és a normális rendhez való i visszatérésre. VESZEDELMES ÜT Nem egy olvasónkban kellett bizonyára felmerülnie annak a gondolatnak, hogy amikor olyan világjelentőségű kérdésekről van szó, mint az Egyesült Államok külpolitikájában való változásról, akkor egy aránylag lokális jelentőségű kanadai magyar lapnak — vagy bármely más nemzetiségi lapnak — talán nincs is joga kritikát gyakorolni. Egyesek szerénytelenségnek, mások hiú és felesleges próbálkozásnak kell, hogy minősítsék azt a kísérletet, hogy mi, a Kanadai Magyarság szerkesztőségéből kivánunk tanácsot adni a nyugati hatalmak külpolitikáját intéző államférfiaknak. Nem szabad azonban elfelejtenünk azt, hogy mi, akik mögött nem állnak világhatalmak politikai pártjai, akiket nem támogatnak a világ legnagyobb hatalmainak szakértői, tudósai, mérhetetlen anyagi kincse és ereje, egy dologban mégis gazdagabbak vagyunk mindazoknál, akik ma a nyugati földrész politikáját irányítják. Ez az egy dolog: a tapasztalat- Az a tapasztalat, amelyet a történelem során annyi millió magyar vérével szerzett, s amelyet mi magunk és szeretteink átéltünk- Mi a kelet-nyugati világküzdelem veteránjai vagyunk, s ezért a mi gyakorlati tanácsaink gyakran több igazságot tartalmaznak, mint a professzionista külpoütikusok és hadvezérek minden tudása. És mivel mi a saját bőrünkön tapasztaltuk a vörös filozófia gyakorlati hatásait, elborzadva szemléljük, hogyan tántorog a nyugati világ az egyetemes rabszolgaság szakadéka felé, hogyan próbál balga módon megegyezést keresni azokkal, akik eleve minden egyezséget azért kötnek, hogy kényük-kedvük szerint megszegjék. Még négy éve sincs annak,- hogy az Egyesült Nemzetek közgyűlése egyhangúlag elhatározta, hogy a kommunizmus fegyveres előretörésének közös katonai akcióval vet véget Koreában. Még három éve sincs annak, hogy a megvert északkoreai kommunista hadseregnek fegyveres segítségére sietett az a vörös kinai kormány, amely a Szovjet fegyvereivel és békés kínai polgárok millióinak felkoncolása utján került uralomra Kínában. Még három éve sincs annak, hogy az Egyesült Nemzetek közgyűlése lelkes tapssal, egyhangúlag kimondotta, hogy az Egyesült Nemzetek sohasem fognak elismerni olyan kormányt, amely erőszakos úton került uralomra, s hogy “senki sem szerezhet helyet magának fegyveres úton az Egyesült Nemzetek között.” Még ma sincs megkötve a béke Koreában és nincs is remény, hogy a béke valaha is létrejöjjön. Minden gyerek tudta, hogy ha Koreában fegyverszünet jön létre, akkor a kínai-szovjet hadsereg másutt, valószínűen az indokínai fronton fogja folytatni a véres háborút. S most látjuk, hogy közel 300.000 emberből álló, jól felszerelt Vientminh hadsereg támadja a francia hadsereget, Vietnam egész népét és veszélyezteti a szomszédos Thaiföldet, Burmát Indiát, Pakisztánt, — egész Ázsiát. A Vietnamban harcoló bolsevista hadsereg szovjet ágyukat használ, kinai parancsnokságra, ember- és anyagtartalékra támaszkodik. Minden gyerek tudja, hogy Vörös Kínával csak egyetlen módon lehetne megegyezni: fegyverrel a kézben, az atombombák és hidrogénbombák közvetlen fegyegetése mellett, százszázalékos gazdasági blokáddal. Tudjuk, hogy ez a vörösök által elnyomott kínai népnek mérhetetlen szenvedést okozna. De ettől a szenvedéstől a kínaiak akkor sem menekülnek meg, ha a Nyugat tovább folytatja struccpolitikáját Mao Ce Tung ellen. Ha a gazdasági blokád Kína ellen valóban hatásos lenne, ha egy gramm érc, egy darab gép, egy font hús sem kerülne a nyugatról Kínába, akkor gyorsabban bekövetkeznék a nyomornak az az állapota, amelyben a vörös kormány kénytelen lenne a darab kenyér kedvéért a szovjetbarátságból engedni. így, ahogy ma van, a vörös kínai kormány a nyugattól kap hadianyagot és óriási értékű, katonai célokra alkalmas egyéb nyersanyagokat, de ebből a kínai népnek nem jut semmi, — a nép már most is a legszörnyűbb kétségbeesésben él. A nyugat nem segít a kínai 500 millió szenvedésén, hanem csak meghosszabbítja a kínlódásukat. És most, mindennek tudatában, a nyugati politikusok nemcsak, hogy Vörös Kína de facto elismerését sürgetik — ami önmagában még nem baj — de sürgetik' a kereskedelmi kapcsolatok fokozását, a hadianyagnak minősitett árufajták számának csökkentését és sürgetik Vörös Kínának az Egyesült Nemzetekbe való felvételét. Ha Vörös Kínát felveszik az Egyesült Nemzetekbe, akkor a háború és béke feletti világjogokat gyakorló Biztonsági Tanács öt állandó tagja közül kettő a Szovjet és Kína, a bolsevista oldalon állna. Ebben az esetben elég volna az, hogy Franciaországban — bál-milyen erőszakos puccs útján — bármily rövid időre vörös kormány jusson uralomra, s már a biztonsági tanácsban többségben volna az ázsiai rabszolgarendszer. Ez pedig azt jelentené, hogy például Korea esetében nem a kommunista Északkoreát, hanem a demokratikus Délkoreát jelentenék ki támadó félnek, s a nemzetközi hadsereg, — esetleg az UN kezében lévő nagyhatású különleges Folytatása a harmadik oldalon.