Kanadai Magyarság, 1954. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1954-02-06 / 6. szám
Edited and Published at 362 Bathurst St., Toronto Szerkeszti : KENESEI F. LÁSZLÓ Autorized as Second Class Mail Post Office Department Ottawa 4 évfolyam 6 szám. Ära : 10 Cent. ^ _____'_______Toronto, 1954 február 6 BERLINI KONFERENCIA Mindenki, aki a berlini négyhatalmi konferencia egyheti ivásán a k politikai előzményeit figyelemmel kisérte, tisztán láthatta, hogy optimizmusra nem volt ok. Sem a Kelet, sem a Nyugat nincs ma abban a helyzetben, hogy fölényes erő birtokában feltételeket diktálhasson; amíg pedig olyan döntő elvi különbségek állnak fenn a szembenálló felek között, mint amilyen a kommunista rendszer és a szabad világ rendszere között mutatkozik, addig nincs kilátás megegyezésre a praktikus kérdésekben sem. A konferencia összeülését mégis minden ember örömmel vette azért, mert legalább módot adott arra, hogy öt év óta először, a világ vezető diplomatái civilizált keretek között, szemtől szembe beszélhessenek olyan súlyos problémákról, amelyeket az elmúlt évek alatt csak az uszító napisajtó, vagy a különféle véres incidensek és “kis-háboruk” hadijelentéseinek nyelvén tárgyaltak meg. A jóindulatú emberek, különösen a nyugati félteke átlagpolgárai, akiknél az ostobaságig terjedő, mindenáron való optimizmus az élet alapgondolata, azt remélték, hogy ha nem is a világ összes függő nagy kérdését, de legalább egynéhányat meg fognak oldani, s azután majd nyugodtan lehet megint aludni egy ideig. Lapunk az emigráns sajtóban talán elsőként mutatott rá arra, hogy a berlini konferencia valódi célja nein a tárgysorozat pontjainak diplomáciai utón való megoldása, hanem az, hogy mindegyik résztvevő ország a SAJÁT KÖZVÉLEMÉNYE ELŐTT bebizonyítsa, hogy az ellenféllel nem lehet tárgyalni. Mindegyik orosz diplomata “hazabeszél”, a saját otthoni karzatának szónokol, hogy már előre bizonyítsa azt, hogy kormánya helyes politikát folytatott, ha netán utóbb világkatasztrófára kerülne a sor. Ennek a gondolatnak a tükrében kell tehát vizsgálnunk a négy külügyminiszter eddig elhangzott kijelentéseit. Lássuk ezekután, mi történt tulajdonképpen: A három nyugati hatalom, hogy jóindulatát bizonyítsa, elfogadott minden olyan szovjet javaslatot, amely a konferencia ülésezésének helyére és a tárgysorozatra vonatkozott. Eszerint a konferencia első hetében Nyugat-berlinben tárgyaltak, a most folyó második hetében pedig a keletberlini Szovjetkövetség épületében, s a tárgysorozat, Molotov kívánsága szerint a következő: 1) Egy újabb világkonferencia összehívásának kérdése Vörös Kína részvételével; 2.) Németország egyesítésének kérdése; 3.) A német békeszerződés kérdése és az Európai Védelmi Közösség; 4.) Az osztrák békeszerződés (ha rákerül a sor.) A konferencia Bidault francia külügyminiszter álláspontjának leszögezésével kezdődött. Bár a négy hatalom közül tudvalevőleg Franciaország a leggyengébb, mégis Bidault nyitotta meg a nyugat részéről a tárgyalást azért, mert a Szovjet elsősorban éppen Francioarszágot kívánta volna leválasztani a nyugati blokkról, neki ajánlott fel különféle garanciákat annak ellenében, hogy a közös európai hadseregben ne vegyen részt. Bidault éppen ezért félreérthetetlenül leszögezte, hogy Franciaország abszolúte az Európai Védelmi Közösség és a NATO álláspontján áll, s ettől eltérni nem fog. Látható, hogy Bidault befejezett tényként hozta a konferencia elé a francia álláspontot. Ezután Molotovnak a Vörös Kínával közösen tartandó konferencia összehívására vonatkozó javaslatát tárgyalták. A három nyugati külügyminiszter egyértelműleg kijelentette, hogy elvileg nincsen kifogásuk ilyen konferencia ellen, de csak akkor, ha Kína előzőleg végleg megszüntetett minden aggressziv magatartást Keleten. Ezzel a távolkeleti kérdés le is került a konferencia napirendjéről. A következő napon Eden angol külügyminiszter szögezte le kormányának álláspontját a német kérdésben. Az angol kormány ragaszkodik a következő feltételek teljesítéséhez: 1) Nyugati értelemben vett szabad választás egész Németországban, 2.) Az igy megválasztott parlament uj alkotmányt hoz létre és kormányt nevez ki, amely béketárgyalásokat kezd a volt ellenséges hatalmakkal. 3.) A békefeltételeket tárgyalások utján kell megállapítani, a feltételeket diktálni nem lehet. 4.) Az uj német államnak szuverén joga van az Európai Védelmi Közösségben résztvenni, lia akar. 5.) A német állam szabadon választhatja politikai irányát. A most folyó hét hétfőjén került sor Molotovra. Molotov, aki 27 oldalra terjedő beszédét előre elkészitett, nyomtatott szövegről olvasta, olyan merev, annyira ortodox kommunista álláspontról tett tanulságot, hogy ezekután senki nem várhatott semmiféle megegyezést. A szovjet szerint a jelenlegi keleti és nyugati német kormánynak kell átalakulnia közös Koalíciós kormánnyá, amelyben ugyanolyan számú kommunista keletnémet miniszter venne részt, mint amennyi nemkommunista. (Keletnémetország lakossága 18 millió, Nyugatnémetországé 51 millió. Szerk.) Ezután kellene általános választásokat kiírni, amelyen azonban csupán egyetlen párt indulhatna, s a választást az orosz rendszer szerint kellene lefolytatni. Németországot teljesen le kell szerelni, hadiereje csupán határőrségre és rendőrségre szorítkozhat- Né-A VILÁG KÖRÜL A SZOVJET KERESKEDELMI OFFENZIVÁJA-----------o-----------A Kelet-Nyugat viszonyában egyik legérdekesebb hir az, hogy a Szovjet a legutóbbi időben 100.000.000 dollár értékű aranyrudat dobott piacra Londonban. Az arany értékéből nyilván nagyarányú bevásárlást kívánnak eszközölni. Ez azonban csupán egyik tünete annak a hatalmas méretű, az egész világra kiterjedő tevékenységnek, amellyel a Szovjet a világpiacokon jelentkezik, úgyis mint exportőr, úgyis, mint importőr. Rendesen a szovjet és a vöröskínai kereskedelmi delegátus együtt lép fel, egymástól olyan távolfekvő piacokon, mint Singapoore, Oslo, vagy Canberra. Egyúttal a nyugati világ részéről is komoly tapogatózások történnek a Kelettel való kereskedelem fokozása céljából. R. Butler, az angol kereskedelmi miniszter bejelentette, hogy Anglia szivesen kapcsolódik bele a Szovjettel való kereskedelembe, mert ez a nemesvaluta-helyzetét lényegesen javíthatja, D. C. Howe, Kanada kereskedelmi minisztere hasonló kijelentést tett- Japán, Dánia, Svédország részéről is ebben az értelemben érkeztek nyilatkozatok. Nyugatnémetország is jelentékenyen fokozta áz exportját a Szovjet felé. Azok számára, akik nem látják világosan, hogy a bolsevista rendszerben minden tevékenység egyesegyedül a nyugati világ ellen, annak meghódítására irányul, csábitónak tűnhetik fel az, hogy a Kelet-Nyugat között I a kereskedelmi kapcsolatok, —függetlenül a világnézeti különbségektől — szorosabbá váljanak. A problémát azonban MacCarthy világította meg a helyes oldalról, amikor pár hónappal ezelőtt az amerikai szenátusban mondott beszédében számadatokat közölt arról, hogy mialatt például Vörö Kína és az Egyesült Államok egymás ellen harcoltak Koreában, a fronton felhasznált autók amerikai gummival voltak felszerelve, ő volt az, aki félreérthetetlenül leszögezte azt az álláspontot, amelyet megoszt vele mindenki, akinek a kommunizmusról közvetlen tapasztalatai vannak: hogy az ellenséggel semmiféle formában sem szabad soha lepaktálni. S hogy ebben a kérdésben neki van igaza, nem pedig a mindenáron business-t keresőknek, azt bizonyítja egyebek között az, hogy az Izvesztija, a Szovjet hivatalos kereskedelmi szaklapja, január 6-i számában hoszszabb vezércikket közölt, amely szerint a nyugati világ a döllárhiánynál fogva kényszerülve lesz a Szovjettel való kereskedelem fokozására, akár akarja, akár nem. Azok a nyugati politikusok tehát, akik a bolsevistákkal való kereskedelem fokozását kívánják, a szovjet kormány által megszabott politikai programmot hajtják végre. Igaz az, hogy az egész nyugati világon fokozatosan mutatkozó ipari túltermelés olyan éles versenyt hozhat létre a nyugati piacokon, hogy a piacról kiszorult eladók — hacsak nem akarják termelésüket leállítani — kénytelenek lesznek keleten vevőket keresni. Máris határozottan látható, hogy a nyu-» gáti világon belül az* eladott és megvásárolt árak összértéke csökkenőben van. Azonban ezt a bajt nem szabad egy még nagyobb bajjal fokozni. A megoldás nem az, hogy a felesleges árukat a halálos ellenségnek kell eladni, amely azokért a saját testvéreink véréből és a rabszolgák százmillióinak könnyeiből sajtolt arannyal fizet. Ezerszer inkább adjuk az árufelesleget ingyen az Ázsiában éhező, ruhátlan sokszázmillió indiai, pakisztáni, arab és egyéb alacsony sorban élő népeknek. S ha ezzel az amerikai életnívó állandó emelkedésében — ideiglenesen — szünet is állna elő, ezért bő kárpótlást ad majd a Szovjet belső gyengülésének fokozódása. Mert ha a Szovjet ereje — amely politikailag, főleg belsőleg — fokozatosan gyengül, egyúttal gazdasági téren is komoly csapásokat szenved, akkor valóban bekövetkezhet majd egyszer egy olyan helyzet, amelyben a Nyugat nyugodtan szállíthat a Keletnek, — de akkor majd a politikai irányt is a Nyugat fogja megszabni. metország köteles mindörökké semleges maradni, s nem vehet részt sem az Európai Védelmi Közösségben, sem az Ét szakatlanti Egyezményben, sem semmiféle egyéb katonai szerződésben. • Nyilvánvaló tehát, hogy a Szovjet ily módon kívánná megszerezni egy csapásra mindazokat az előnyöket, amelyeket szabad választás útján soha nem volna képes elérni. Ha ezen feltételek nem teljesülnek — mondotta Molotov — akkor nincs remény arra, hogy Németország a közeljövőben ismét egyesülhessen. Aki ismeri a kommunista politikai stílust, azonnal láthatja, hogy ezeknek az elveknek a leszögezése, amelyek egy jottányit sem változtak 1945 óta, csak arra volt jó, hogy a vasfüggöny mögötti országokban újra világgá kürtölhessék, hogy “íme, a Nyugat antidemokratikus pártokat kíván indi'tani a német választásokon, ime a Nyugat ismét fel akarja éleszteni a német militarizmust, ime a Nyugat a németeket akarja a “békés” orosz nép meghódítására küldeni.” Porhintés volt Molotov beszéde, de nem a nyugat szemébe, hanem a bolsevista uralomban szenvedő szerencsétlenek további butítására. Ezután Dulles amerikai külügyminiszter szögezte le igen röviden az amerikai álláspontot. “Sajnálattal kell megállapitanunk” — mondotta — “hogy a Szovjet álláspont semmit sem változott azon öt év alatt, amig a közvetlen diplomáciai tárgyalások szüneteltek. Amerika határozottan azt kívánja, hogy a szabad választások alapján megalakulandó szuverén német kormány részttvegyen az Európai Védelmi Közösségben. A Védelmi Közösség kizárólag támadás esetén lép működésbe, s ezért sem a Szovjetnek, sem más kommunista hatalomnak nem kell a Védelmi Közösségtől tartania, ha csak nem óhajt a maga részéről támadólag fellépni.” Miután igy a német kérdésben megoldásra nincs kilátás, a konferencia valószínűleg hozzálát az osztrák békeszerződés letárgvalásához. Ez a kérdés Magyarországot elsősorban érdekli, mert a magyar békeszerződés szerint az orosz csapatok kötelesek lennének Magyarországból kivonulni, három hónappal az osztrák államszerződés aláírása után. Nagyon valószínűtlen azonban, hogy Ausztria ügyében megegyezés jöhet létre. A KÖTÖTT LAKBÉREK TORONTÓBAN A háború alatt egész Ontario területére bevezetett hatósági lakbérellenőrzés március 2-án megszűnik. Mint lapunk korábbi számaiban már jeleztük, a torontói Városházán éles harc folyik arról, hogy a lakbérellenőrzést átvegye-e bizonyos csökkentett mérvben Toronto városa, vagy legyenek-e a bérek teljesen szabadok ? Lampert polgármester hatalmas lendülettel és jobb ügyhöz méltó odaadással állt egyoldalúan a háztulajdonosok mellé, s azt kívánja, hogy mindenféle korlátozás azonnali hatállyal szűnjék meg. A közgyűlés azonban nem áll mögötte ebben a kérdésben, s az elmúlt héten az ügyet áttették a Board of Controlhoz. A Board of Control azt javasolja, hogy a lakbérkorlátozás átmenetileg maradjon életben, a háztulajdonosoknak minden további nélkül legyen joguk 10 vagy 15 százalékkal emelni a lakbéreket, s egyúttal egy korlátolt hatáskörű bíróság legyen felállítva a vitás kérdések eldöntésére. A jelentés a jövő héten kerül vissza a városi közgyűlés elé. Városszerte izgatott lakógyűlések folynak és előrelátható, hogy ez a mindenki számára égető probléma, amelynek megoldását olyan érthetetlenül halasztják a legutolsó pillanatig, még sok bajt fog okozni. GYARAKI GÉZA: KÉMEK AZ EMIGRÁCIÓBAN Az 1954-es esztendő a második világháború utáni emigrációnak, különösen pedig a magyar emigrációnak végzetesen fontos éve lesz. Az olvasó, aki ezt hallja évek óta, minden ujesztendő küszöbén, talán fáradtan legyint: “tavaly is meg két éve is ezt mondták” — és ezzel igyekszik napirendre térni a dolog felett- Pedig rosszul teszi: Olyan veszedelem fenyegeti emigrációs életünket, amilyen eddig még soha. E sorok írójának két évvel ezelőtt, akkori újságírói tevékenysége során a maga nemében egyedülálló alkalma volt bepillantania valahol Nyugateurópában a szovjet kémszervezet boszorkánykonyhájába. Megdöbbentő tapasztalataira akkor felhívta az illetékesek figyelmét. Sajnos annakidején nem szenteltek túlságos figyelmet az ügynek, sőt, kissé “fantasztának” tartották a közlőt és jóindulatúan tudomására adták, hogy egy amerikai lap Európában dolgozó munkatársának “nem illik” óhazája, Magyarország szempontjait és érdekeit túlságosan előtérbe tolnia. Sajnos, az újságíró akkori aggodalmait a közbejött események nemcsak teljesen igazolták, de még meg is haladták. Amit e sorok írója akkoriban megdöbbenve felfedezett, ; az volt, hogy Svájcban és Franciaországban egy mérhetet- I len szovjet tőkével rendelkező bolsevista szervezet a közép és keleteurópai emigránsok és menekültek szovjet-szolgálatba állításán dolgozik, semmiféle eszközöktől nem riadva vissza. Ugyanazok, akik két évvel ezelőtt nem hitték el ezt a megfigyelést, egy évvel később már sürgősen keresték az összeköttetést a megfigyelővel és egykor semmibevett adatait újra kérték, tanácsait meghallgatták. És most, egy évre rá illetékes körök jónak látták, hogy (bár hivatalos jelentést még nem adtak ki) a sajtónak megengedjék az eddigi események és a várható fejlemények közlését. A magyar emigrációs sajtóban elsőként egyedül a Kanadai Magyarság tárja fel, egyelőre három cikkből álló sorozatban a megdöbbentő összeesküvés kulisszatitkait. Első cikkünkben az eddigi eseményeket tárjuk fel, a másodikban a jelenlegi helyzetet, különös tekintettel az ügy magyar vonatkozásaira, a befejező cikkben pedig a várható eseményekről és az ellenük való védekezés leghatásosabb módozatairól számolunk be. I. Amikor a második világháború derekán, a kezdeti német sikerek után a keleti arcvonal összeomlott, a szovjet kormány és hadvezetőség nem kis meglepetésére sokkal több szovjet polgár menekült el a hátráló németekkel együtt, mint az várható lett volna. Nemcsak a “Volganémetek”, hanem ukránok, kozákok, kalmükök, esztek, lettek, litvánok ezrei és tízezrei választották a ménekévé t, a megverten hátráló német seregek oltalma alatt, mintsem hogy bevárják a bestiális szovjet csapatokat. Ezek a menekülő emberhullámok nagy megdöbbenést keltettek azokon az európai területeken, ahol még nem jártak orosz katonák. Szinte érthetetlen volt, hogy miért választják tízezrek az “ellenség” oldalán való menekülést a saját “felszabadító” seregek oltalma helyett. A Kuybysevben székelő szovjet kormány reakciója gyors, kétirányú intézkedés volt. Először is a szövetséges nyugati hatalmak felé “áruló, az ellenséggel együttműködő náciknak” nevezte a menekülőket, másodszor is az szovjet titkosrendőrség embereit csempészte a nyugat felé vonuló tömegekbe, azzal az útasitással, hogy igyekezzenek rendbontás, zavarkeltés utján ellentéteket szítani a nénietek és a menekülők között, ezenkívül jelentsenek minden fontosnak látszó eseményt. Mikor aztán a szovjet hordák már lengyel, magyar, német, cseh és román területen nyomultak előre, a szovjet kémszervezetnek külön osztálya volt már azzal a feladattal, hogy férkőzzék a menekülők közé, menjenek ügynökeik az emigrációkkal nyugatra, igyekezzenek bizalmi, irányitó ál lásokba bekerülni, a menekültek tömegeit vezetni és a moszkvai utasítások szerint bontani, akadályozni, zavarni minden emigráns, szovjetellenes megmozdulást. Közvetlenül a háború után a szovjetnek ezek az ügynökei remek segítőtársakat kaptak azokban az amerikai egyenruhát viselő, szovjet érdekeket szolgáló alakokban, akiket csak a gyűlölet és bosszúvágy vezetett, hivatalos működésűk pedig alacsony ösztöneik kielégítésére és kapzsi, jogtalan vagyonszerzésre irányult. Az amerikai kormány a szent, évszázados amerikai hagyományok alapján “politikai menedékjogot” akart biztosítani mindazoknak az orosz seregek elől menekülőknek, akik amerikai védelmet kértek. A szovjet kormánynak ez természetesen roppant kellemetlen volt és ezért minden lehetőt elkövettek, hogy megkaparintsák azokat, akik menekülésükkel bebizonyították, hogy milyen érzelmekkel viseltetnek a kommunizmus iránt. A bosszúvágytól fűtött Himler Mártonok persze boldog gyönyörrel szolgálták ezeket a szovjet érdekeket és hazug rágalmaktól, hamis beállításoktól, aljas félrevezetésektől sem riadtak vissza, csakhogy szovjet kézre juttassanak minden “piszkos-fasiszta” menekültet. Sajnos későn bár, de mégiscsak rádöbbentek az ameri- Folytatása a harmadik oldalon.
