Kanadai Magyarság, 1953. július-december (3. évfolyam, 27-51. szám)

1953-07-04 / 27. szám

■

Még jönni fog, még jönni kel!, Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakár..

Vörösmarty

C a n a d a’ s

largest

Anti-Communist

weekly

in the Hungarian language

Edited and Published at Szerkeszti : Autorized as Second Class Mail

Edited and Published at 362 Bathurst St., Toronto

Szerkeszti : KENESEI F. LÁSZLÓ

Autorized as Second Class Mail Post Office Department Ottawa

3 Évfolyam 27 szám.

Ára : 10 Cent.

/

1953 Julius 4

“MENEKÜLT MAGYARORSZÁG”------------0-----------A “Szabadság” és az “Amerikai Magyar Népszava” időről-időre “Menekült Magyarország” címen és egy oldal terjedelemben helyt ad az emigrációs szélső-bal oldal politikusai mondanivalóinak.

Ami a közlemények megjelenésében magában elsősorban figyelemreméltó, az, hogy az idézett napilapok ezzel eddigi magatartásuk megváltozásáról adnak tulajdonképen számot. Beismerik, hogy nemcsak fasiszták és nácibérencek jöttek el az oroszok elől (miként azt eddig számos cikkben közvetlenül és közvetve is hirdették), hanem itt él a “Menekült Magyarország” is. Ez a beismerés sokkal fontosabb annál a hibánál, amit Nagy Ferencék megszólaltatásával követnek el. Ugyanis nem Nagy hovatartozandósága, — hanem sokkal inkább a menekült magyarok megbecsülésének, a közös megértés szükségének ténye tudatosul.

E közlemények megjelentetésével beismerik a magyarnyelvű amerikai napüapok azt is, (eddigi álláspontjukkal szemben), hogy az emigránsnak nemcsak joga, — de kötelessége is a politizálás. — A büincsekbe vert magyarság érdekében való politizálás. Ez a kötelesség elkíséri a politikai emigránst életének minden változásában, helytől, időtől és módjától csaknem függetlenül.

Bár Nagy Ferenc és társainak eddigi megnyilatkozásai az önigazolást tartják fontosabbnak, mégis — politizálnak— és így a “Szabadság” és az “Amerikai Magyar Népszava” most maga segíti lerombolni a még meglevő válaszfalakat kifogásokat, amit ők tudatosítottak a politikai menekültekkel szemben.

Mindez nem véletlen. A tények, s az igazság kényszerítő ereje elől ugyanis időleges kitérőket lehet csak csinálni, de állandóan kibújni alóluk nem lehet.

A pálfordulásnak már nagyon is itt volt az ideje, hiszen a tiszteletreméltó és nemcsak nevében élő Amerikai Magyarok Szövetsége mind erőteljesebben vesz részt az “óhaza” igaz ügyének propagálásában.

Meggyőződésünk, hogy az érdekek útját járva mind a Szabadság, mind a Népszava eljut annak felismeréséhez is, hogy a “menekült Magyarország” igazi hangját, a magyar jövőt helyesen szolgáló magyarok hangját nem Nagy Ferenc megnyilatkozásaiban kell keresnie. A “menekült Magyarország” örömmel üdvözölne egy ilyen érdekdiktálta felismerést is, mert ez a jól felfogott önérdek szolgálása a magyarság ügyét is előre vinné.

Nagy Ferenc és szerkesztőtársainak figyelmét a legnyomatékosabban fel kell azonban hívnunk arra, hogy az ő önérdek-szolgálatuk és önigazolásuk keresése, bizonyos mértéken túl, — szemben áll a magyarság érdekeivel.

Nagy Ferenc Menekült Magyarországának olvasása közben nem lehet szabadulni attól az érzéstől, hogy mindazt, amit leírnak, legfőképen azért teszik, hogy bebizonyítsák: abban az időben, amit Nagy Ferenc számlájára lehet Írni, — Magyarországon demokrácia, vagy valami ahhoz hasonló volt. (S talán ez csak azért lehetett, — mert ő volt az események “irányitója”). Ez a magatartás érthető, mert Nagy Ferencnek szüksége van arra, hogy elkövetett hibáinak súlyát legalább igy tegye önmaga számára is elviselhetővé. (ő maga jelentette ki, egyszer már itt Amerikában, hogy az események olyan helyre juttatták) miniszteterelnöksége idején, amihez képességei nem voltak elégségesek.) Ennek ellenére az a vágy, amivel Nagy az önigazolást végzi, olyan területre is elragadja, ahol már elkövetett hibáit könnyen sulyosbbitani fogja.

Erre mutat a “Magyar Nemzet” 1945. május 29-iki számának idézése. (’’Emlékezzünk — gondolkozzunk” rovatban). Ebben arról van szó, hogy az oroszok abban az időben még eleget tettek a yaltai szerződésnek, s hogy Grősz József kalocsai érsek köszönetét mond Puskin orosz követnek, amiért “a magyar katholikus egyház szabad vallásgyakorlatát biztosították.”

Azt készséggel elismerjük, hogy Nagy Ferenc elkövetett hibáinak okozója elsősorban az volt, hogy azon kevesek közé tartozott, aki hitt az oroszoknak. Ez már abban az időben is súlyos vétek volt, s a magyarság tragédiáját csak sulyosbbitotta. Aki azonban még ma is azt tartja, hogy lehetett hinnie az orosznak, s erre érdemes emlékezni, az olyan súlyos vakságról vagy rosszakaratról ad bizonyítékot, ami ellen társadalmilag is védekezni kell. Nagy Ferencnek — éppen az orosz valláspolitikával kapcsolatban — igen sok adat áll rendelkezésére, amely mind azt bizonyítja, hogy egyszerűen átmeneti orosz taktikáról volt szó, s nem a demokrácia vagy a vallásszabadság lehetőségéről. A sok adat közül most idézzük csak Mihajlovics Zsigmond kitűnő tanulmányát. (Kát. Szemle, Róma, 1952. 3. szám.) “A kezdetben tapasztalt “jóindulatú” orosz magatartást az Egyházzal szemben senki sem várta.” Határozottan megállapítja azt is, hogy az a magatartás nem magyarázható a Sztálin által aláirt nemzetközi (pl. yautai) szerződésekkel. “Nem volt az más, — Írja a továbbiakban az illusztrális cikkíró, —mint az 1939-ben elkezdett uj valláspolitikának a folytatása.” Az orosz tanulság nyert alkalmazást s az első évek — “Nagy demokráciája” — a fokozatos elszigetelődéssel kezdődtek. Nincs sajtó, elvették az egyesületi jogot, eltiltották az Egyházat kulturális, karikativ tevékenységétől. Az iskolákat államosították, s elkezdődtek a perek a papság, s az egyházfők ellen. Nagy Ferenc nyilatkozatai a püspöki kar és a kardinális felé elhangzó “kioktatásai” ebben az időben hangzottak el. A Bíboros,

A FÁKLYA

Vannak hasonlatok, amelyeket úgy elkoptattak, amelyekkel úgy visszaéltek az idők folyamán, hogy igazán személyes bátorságra (és mint ez is itt, bocsánatkérő, magyarázkódó bevezetőre) van szüksége az embernek, ha úgy érzi, hogy használnia kell egyiket, vagy másikat. Ilyen hasonlat a fáklyáé. A nagy szellemeket, remekírókat, gondolkodókat szokták fáklyához hasonlítani, mondván, hogy ez vagy az az iró, költő, tudós “másoknak világítva emészti önmagát”.

Nem tehetek róla, de ahogy a nagybeteg Nyirő József sorsán gondolkozom, önkéntelenül is egyre a fáklya, annak is erdélyi válfaja, a “lármafa” jár az eszemben. A nem erdélyiek, a gyermekkorban elszakadtak talán azt gondolják, hogy a “lármafa” dobszerü vagy kereplőszerü hangotadó valami, pedig nem az. Szurkos, száraz, magányos fenyő a lármafa, hegytetőn, dombháton, messze a többiektől és magasan a többiek felett áll és ha baj van, meggyujtják. Az égre kígyózó füst, a magasbacsapó lángok, a pattogva szálló szikrák lármázzák fel az apró, szétszórtan fekvő székely falucskák, magános házak lakóit, hogy baj van, siessetek. Recsegve, ropogva, lángolva és izzón omlik hamuvá a lármafa, de segít. Rugalmas baltanyelekre feszülnek a kérges tenyerek, a régi flintákat kibontogatják az olajos rongyokból, lazára igazítják a bicskát, a kést a zsebben vagy a csizmaszárban, megsuhognak a szalonnabőrből vaskeménny'é pácolt botok — és megindulnak a más baján, a közös bajon segíteni kész székelyek, akár farkascsorda, akár tolvaj pakulárok, akár vérszagra megvadult medve, vagy bolondjában folyammá dagadt, házakat tovaragadó hegyipatak, akár portyázó török vagy sarcoló labanc az oka, hogy meggyujtották a lármafát: “baj van, segítsetek, siessetek!”

Lármaf a volt az erdélyi és az egész magyar szellemi életnek Nyirő József, aki most betegen, fillér nélkül és ország nélkül, idő előtt megöregedetten nézi az ablakon át az idegen spanyol eget és keresi a Zágon felé mutató halavány csillagot, melyet Mikes figyelt a Földközi tenger másik legvégéből, a török porta kegyelméből valaha.

Rodostó vagy Escorial, Törökország vagy Spanyolország — nem mindegy a bujdosónak ?

Azért, azt hiszem, Nyirő József sorsa keserűbb, nem, mintha a piláf édesebb lett volna a puliszkához szokott szájnak mint a tartilla, hanem azért, mert a maroknyi Rákóczi emigrációnak nem állottak rendelkezésére azok a segítő eszközök, amelyek ma a mi rendelkezésünkre állanának, — ha állanának. A “pogány” török porta utalt ki néhány aranyat az emigráns magyarok részére, azok meg Is kapták hiánytalanul. Most a keresztény (vagy mivel a többség protestáns, “keresztyén”) USA súlyos és értékes dollárszázezreket juttat az emigrációnak, —de vájjon kapott-e, kap-e Nyirő József, Szitnyai Zoltán vagy a Szivgárda megalapítója, Blaskó Mária (aki legalább annyit tett a magyar gyermekekért, mint Barankovics egész klikkjével együtt), kapott-e, kap-e a sok idős tudós, megfáradt, összetört pap és lelkipásztor, a kivénhedt színészek, a szemükvilágát, végtagjaikat vesztett magyar tisztek egyetlen centet is ebből a pénzből ? N E M !

És a szerencsések, a jó állásba kerültek, a vállalatokat alapítók vájjon juttattak-e valamit is azoknak, kiknek vagyonukat részben köszönhetik ? Mert csak nagyon ostoba

vagy nagyon rosszindulatú ember mondhatja azt, hogy “én magamnak köszönhetek mindent.” A magyar kultúra csiszolta, tanította, emelte őket oda, hogy a pénzért folyó, lihegő versenyben megállják a helyüket. A magyar iskolának köszönhetik műveltségűket, szaktudásukat, magasabb színvonalú képzettségüket, amely a “bennszülöttek” fölé emelte őket !

Az Egyesült Államokban és Kanadában több mint kétszáz magyar egyetemi tanár- I nak van tanszéke. Ha ezek fejenként és havonta 50 centet juttatnának el Nyirő Józsefhez, máris megoldódnék a legégetőbb kérdés. De legalább ezer “ujbevándorolt keresete, jövedelme üti meg az egyetemi tanárok jövedelmének á dupláját és legalább ötszáz bevándorolt jövedelme a tízszeresét.

És Nyirő Józsefnek, az “Uz Bence”, az “Isten igájában”, a “Jézusfaragó ember”, a “Zöld csillag” és még vagy negyven-ötven más remekmű szerzőjének a korral, a betegséggel, a halállal viaskodva mégis úgy kell éreznie, hogy most, mikor ő, a lármafa, a lelkeket felrázó, segítségre hivó fáklya van bajban, egyedül maradt, magára hagyták azok, akikért élt, akiknek irt, akikkel vállalta a sorsközösséget.

Van két amerikai pénzen fenntartott, hatalmas magyarnyelvű rádióműsor: az “Amerika Hangja” és a “Szabad Európa”. A kommunizmust kiszolgáló, könyvében a bolsevistákat dicsőítő Dessewffy Gyula, a kétfelé kacsintgató, a politikai szelekkel ide-oda hullámzó Thury család, a nemzetközi körözés alatt álló zsebtolvaj Székely Andor, a makabeus-kommunista Székely Beáta (nem rokonok, mindkettő más névről magyarosított) és a többiek mind, mind kenyeret, dollárt, otthont, határkört kapnak a két intézménynél, de Nyirő Józsefnek nem jutott íróasztal, egy darab papír, amire Írhatna, amin üzenhetne a hazátlan törpe, a kéjgyilkos hústömeg, a sánta és pupos kéjgyilkos szabólegény és méltó társaik igája alatt nyögő magyarságnak.

Félnek a tehetségétől, félnek a magyarságától, az emberségétől, érzik, hogy senkik és semmik mellette. Majd ha meghal szétrágják, saját nyálukkal összeragasztják, átértékelik, kiforgatják, meghamisítják, pénzt csinálnak belőle. A dicső ősök hitvány, gerinctelen utódja raccsolva fogja dadogni róla, Thury majd dünnyögve hazudik a barátságáról és Beáts énekelve, a szavak végét felkapva fog pikáns kis történeteket füllenteni vele kapcsolatban.

Magyarok! Ne hagyjuk ezt! Ne engedjük meghalni Nyirő Józsefet ! Nyissuk ki a szivünket és a zsebünket ! Tartsuk életben az élő magyar irodalom egyik legnagyobb alakját !

A cime : Nyirő József, C. dela Estacion 3, Latropical, El Escorial, Spain, Europe.

Minden dollár, minden cent, minden levél, amelyet Írunk neki, meghosszabbítja az életét ! Vannak közöttünk néhányan, akiknek 10 vagy 100 dollár se számit, de még többen, akii; 1-2 dollárt tudnak nélkülözni. Akiknek ennyire se telik, azok küldjenek neki egy pár soros levelet, amelyben javulást, gyógyulást kívánnak, amelyben megírják, hogy olvassák, szeretik műveit. Mutassuk meg, hogyha azok, akik elgazdálkodj ák a segítésre kapott dollárokat, nem is törődnek vele, de mi, senkik, szürke, szétszórt porszemek vele vagyunk ! Ne hagyjuk a fáklyát kialudni ! Szükség van rá !

Lőrincz István

Grősz érsek, Endrédy apát elitélése után nyitott volt az ajtó a kommunista Egyházügyi Hivatalig, a mai helyzetig.

Mindszenty bíboros nagyon jól látta a rendszer céljait. Ezért Ítélte el a kommunisták követelte látszat-megegyezéseket. Azokat, amelyeket pedig Nagy Ferenc is olyan buzgón ajánlgatott. Ha Nagy Ferenc akkor is inkább a Bíborosnak hisz, s nem az oroszoknak, bizonyos, hogy szerepe nem lett volna olyan szégyenteljes, mint amilyent mint miniszterelnök végigjátszott. De, ha akkor nem is hitt, az eseményekből, saját sorsából illett volna tanulnia.

Nagy Ferenc azonban ezt is elmulasztotta, és már olyan mélyre süllyedt, hogy visszamenően sem képes felismerni az események rugóit, célját és igazi értelmét. Ilyen esetben pedig a hallgatás az egyetlen helyes magatartás. — A menekült magyarság, s a saját érdekében. —

NYARALÓ GYERMEKEK HALÁLOS

SZERENCSÉTLENSÉGE

A Summerhill és Police Kiwanis Klubok 70 fiút nyaraltattak a north-yorki Don folyó közelében. Junius 30-án a folyó Watsons’ Flat részén egy órán belül két gyermek fulladt bele a vízbe. Mindkettőt kihúzták és több mint egy óra hosszat mesterséges légzéssel próbálták feléleszteni, de hiába. Mindketten meghaltak.

EZ TÖRTÉNT MÉG...

TOVÁBBI FORRONGÁSOK KELET-NÉMETORSZÁGBAN

Az egyrészt nagyarányú büntetőhadjárat, a letartóztatások, deportálások és kivégzések, másrészt a kommunista kormány Ígérgetései ellenére a forrongások továbbtartanak Kelet-Németországban. A szovjet zóna nagyobb városaiban a nép elkeseredetten lázong a zsarnok-rendszer, a kegyetlen munka- és kétségbeejtő élelmezési viszonyok miatt. Sok helyen asszonyok gyűltek össze az állami hivatalok előtt és kiáltozva követeltek kenyeret gyermekeik számára.

A kormány kénytelen volt kinyittatni az élelmiszer-raktárakat, hogy kudarcán segítsen és némiképen leplezni próbálja a világ előtt a szégyenteljesen nyomorúságos élelmezési helyzetet. Utóbbi időben Kelet-Berlinben a jegyekre negyedfont húst, kb. ugyanennyi kenyeret és szerencsés esetben két font halat lehetett kapni fejenként és hetenként. Egyes helyeken a hal helyett 2 ounce jam-et adtak ki. Főzeléket és gyümölcsöt jóformán látni sem lehetett.

Számos nagy gyárban a munkások abbahagyták a munkát, tiltakoztak és szabotáltak, bár ezzel a tömeges letartóztatások, elhurcolások és kivégzések veszélyét kockáztatták meg. Az általános helyzet azonban valóban tűrhetetlenné vált, s már a kommunista rendszer vezetőinek is érezniük kellett, hogy nem mehetnek tovább.

A keletnémet forradalom a szovjet politika számára is nagy megrázkódtatást jelent. A három nyugati hatalomnál Oroszországot képviselő követeket sürgősen Moszkvába rendelték. Malik londoni követ először Berlinbe repült tájékozódás céljából, annak ellenére, hogy irtózik a légi úttól. . i

A LENGYELEK SZINTÉN LÁZADNAK

Nyugatberlini jelentés szerint az Oder-Neisse határvidéken, mely azelőtt német terület volt, lázongás tört ki. Forrongó munkások utcai harcokba kerültek a szovjet csapatokkal és a fegyvertelen lengyel rendőrök csatlakoztak a lázadókhoz. A tömeg “Szabadítsuk meg Lengyelországot a kommunizmustól” kiáltásokkal harcolt és szétrombolt egy mozit, melyben szovjet film volt műsoron. A forrongás állítólag azután tört ki különböző helyeken, hogy a német lázadások hire elterjedt.

Lengyel partizánok az oderai Frankfurt és Liebenau között több helyen felrobbantották a vasútvonalat.-----------------------------o--------------------------KOREÁBAN A HELYZET VÁLTOZATLAN -----------o-----------A Syngman Rhee és Robertson US megbízott közötti tárgyalások a kezdeti remények után mégsem biztatnak eredménnyel, miután Amerika elfogadhatatlannak tartja Rhee fegyverszüneti feltételeit, az idős miniszterelnök pedig hajthatatlan.

Meglepetésszefü, bár számunkra nem váratlan fordulat volt, hogy a peipingi rádió, a kínai vörös kormány szócsöve hidegen visszautasította a fegyverszüneti szerződés aláírását a panmunjomi egyezmény alapján, az észak-koreai rádió pedig különböző vádakkal illette az Egyesült Nemzeteket szándékaik őszinteségét illetően.

Legutóbbi jelentés szerint Clark távolkeleti főparancsnok összes frontparancsnokait titkos ülésre hívta össze főhadiszállására.------------------------------o-----------------------------VÉGRE MEGALAKULT A FRANCIA KORMÁNY-----------o-----------A francia nemzetgyűlés 386 szavazattal 211 ellenében elismerte Joseph Laniel kormányát és ezzel megszűnt a május első fele óta tartó belpolitikai válság. De meddig ?------------------------------o-----------------------------FORRADALOMTÓL TART A SZOVJET MAGYARORSZÁGON ------------------o-----------------Bécsi tudósítónk jelenti : »

Úgy látszik, hogy a magyar kormány kommunista sajtója a csehszlovákiaihoz és németországihoz hasonló munkásfelkelésektől tart és ezt akarja megelőzni a munkásokat békítő hanggal.

Múlt vasárnap vezércikk jelent meg a “Szabad Nép”ben ilyen címmel:

“A vezetők állandó kötelessége a munkásokról való gondoskodás,” és bevezetésként azt Írja, hogy “becsületesen be kell vallanunk, hogy vezető pártembereink, magasabb állami tisztviselőink és szakszervezeti vezetőink nagy része nem gondoskodik kielégítően munkásaink szükségletéről”.

A továbbiakban a cikk kifejti, hogy a “termelés mindenek felett” jelszó a munkások jogos kívánságait és igényeit tagadja meg.

A vezércikk feltűnő ellentét a kommunista sajtó eddigi hangjával szemben. Ugyanezt a vonalat folytatva, az újságban több levelet leközöltek, melyben munkások panaszkodnak, vagy vezető kommunista előmunkások ismerik be mulasztásaikat, azon a jól-ismert “Önvádló” hangon, melyet a szovjet taktika gyakran megkövetel a vezető állásban lévő párt-tagoktól. E levelek megjelenése világosan mutatja a célzatos hangnemváltoztatást, melyet a rendszer ugylátszik pillanatnyilag szükségesnek lát, hiszen ismeretes hogy ilyen természetű leveleket (ha egyáltalán mert valaki ilyet imi) azelőtt soha nem közöltek le a vasfüggöny mögötti országok sajtójában.

1