Kanadai Magyarság, 1953. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

1953-06-27 / 26. szám

1953 junius 27

4

KANADAI MAGYARSÁG

Péli Zya :

A FRANCIA ANTILLÁK

V.

Ha Napokon hitvesére a legbüszkébbek is az antilléziak, azonban az elsőszámú Dumas Sándornak is kitűnő hely jut nagyokká lett honfitársaik felsorolásánál.

Tudjuk ugyebár, hogy ő is félvérü volt. A Nagy-Antillák, akkor még francia Szent-Domingo szigetén született. De la Pailleterie francia márki és Tienette Dumas, rabszolgaságból felszabadult négerleány voltak a szülei, ő maga pedig a Davy családi nevet kapta, miután apja törvényesen elismerte.

A kis Davy is, mint Szent-György lovag, korán kerül Franciaországba, ahol katonai nevelésben részesül és hamarosan generálissá lesz. Mitöbb, neve akkoriban egyértékü Marceau, Massena vagy Kellerman katonai nagyságok nevével- ő az osztrák Wurser generális végleges legyőzője Mantonban. Ám stratégiai bravúrjain kívül nagy elismerés illeti herkulesi erejét is és Napóleontól kapja a “Horatius Cocles du Tyrol” elnevezést. Bátorsággal bélelt ereje valóban legendaszerü volt abban az időben. Pld. az olaszországi Bolzanoban — katonáitól elmaradva — egymaga védett meg egy hidat jócsomó osztrák harcos ellen.

Bonaparte oldalán harcol Egyiptomban is, majd olasz fogságba kerül. Onnan kiszabadulva megnősül és 1803-ban —41 éves korában, illetve három évvel halála előtt — születik fia, aki, mint majd unokája is, szintén az Alexandre (Sándor) nevet kapja és aki annyii csodálatosan merészíantáziáju kalandregénnyel ajándékozza meg a világot.

Habár a francia irodalom csak ennek fiát, illetve a Davy- Dumas Sándornak unokáját ismeri el valóban jó Írónak (és tény, hogy Alexandre Dumas papa kissé túlságos nyegleséggel kezelte a történelmi adatokat regényeiben) mégis érthető, hogy az antillaiak felette büszkék az ő nagy mesélőj ükre —bár ő már csupán apja révén tartozott valamennyire az Antillák lakosságához, hiszen Villers-Cotteretsben született, vagyis Franciaországban.

* *

*

A francia Antillák — melyeknek lakossága négyzetkilométerre osztva, ma már Belgiumét is túlhaladja és amely lakosság még mindig dicsőségnek tartja francia nyelvét (a köznép ugyan “kreolt” beszél; néger, spanyol és egyéb idiómák a francia nyelvbe keverve.) és kultúráját — már a XVIII században a leggazdagabb francia gyarmatoknak számítottak. Nemcsak Franciaországnak, de egész Európának ők szállították a kávét, cukrot indigót, gyapotot. Bár napjainkban a brazíliai és más délamerikai konkurencia ki is zárja őket néhány nemzetközi piacról, a cukor- és a rumgyártás terén még általában vezetőszerephez jutnak.

Ám századunk már első éveiben, szörnyű csapással sújtotta a franciák Kis-Antilláját. Leírásból mindenki emlékszik a Pompéi pusztuláshoz hasonló tragédiára, amelynek áldozatául Saint-Pierre, Martinik fővárosa esett, 1902 május 2-án, amikor a Pellé tűzhányó (amelynek völgyénél kötött ki d’Esnambouc) váratlanul kitört. Percek alatt 30 ezer ember vesztette el életét és félóra múlva a város is a tüzes lávák martalékává vált.

Senki sem menekülhetett meg- Sőt, nemcsak a lakossáde a kikötőben veszteglő hajók emberei is odavesztek. Hogy némikép rekonstruálhatták a förtelmes világesemény vázlatát, csupán annak köszönhető, hogy egyik transatlantik hajó kevés idővel előbb hagyta el a kikötőt. Azok, akik a hajó utasait kiikisérték még ipindig csak viccelődtek a Pellé “pipázgatásán”, hiszen, úgy mint a Vezúv és más tűzhányók, a Pellé is állandóan pöfékelt, de mivel addig sohasem mutatta meg, hogy mit tud, rá se hederitettek, mint a Vezuvra sem, Pompéi végnapja előtt.

A hajó elindult és az utolsók még láthatták a partonmaradottakat, amikor a vulkán kitört. De a gázok olyan rohamosan nyomultak előre, hogy mentésre gondolni sem lehetett, sőt, magának a hajónak is sietve kellett távolodnia, hogy megmenekülhessen.

A másik nagy csapás 1928-ban Gadlupot érte. őrületes ciklon tört rá, de ennek szörnyűségeiben a filmek révén a világ már szélesebb betekintést nyerhetett. Alig negyedóra alatt az összes ültetvényt elpusztította. Kávé, kakaó — amelyeket 5-6 éven át kell nagy fáradsággal, költséggel gondozni, hogy termőkké legyenek — gyökerestől kitépve, menthetetlenül tönkrementek. A dohány-, banán- és cukornád ültetvényeket mintha óriás-furiák kaszabolták volna össze. .. A bennszülöttek bambuszból, gyékényből készült házaiknak sok helyen nyomuk sem maradt. Pointe-á-Pitre, a sziget kikötővárosa félig romokban hevert...

* *

*

Itt csak Martinik és Gadlup múltjának levázolására szorítkozunk, és csak megemlítjük Guyánát, mint utolsó olyan területet, amely Amerika földjén máig francia fennhatóság alatt áll. Guyánáról különben, gondolom, mindenki tudja, hogy az utolsó, átvitt értlemben is, a francia területek között: még nem régen, ide deportálták a francia igazságszolgáltatás legsúlyosabban elitéltjeit és ennek a szerencsétlen intézkedésnek a gyarmat úgyszólván drámai módon áldozatául esett. Főleg az Antillák virágzó prosperitásához viszonyítva tűnik fel drámainak a francia Guyána helyzete. És hogy mennyire ne mérdemelte meg sorsát, az is bizonyítja, hogy szomszédai — az angol és hollandi Guyánák — ugyancsak fejlett és gazdag területek.

Egyébként a három Guyánát (valamint bizonyos terjedelmű szomszédos részeket, amelyek ma Venezuelához és Brazíliához tartoznak) már 1604-ben, (illetve 31 évvel az Antillák elfoglalása előtt, szállták meg a franciák- Ma már csak a legkisebbik Guyána az övéké.

Megjegyzendő még, hogy a XVII században az összes Antilla sziget a franciáké volt. Francia volt akkor nemcsak Kanada és a hozzátartozó szigetek (mint a mai New Foundland vagy a Cap-Breton — amelyekből már csupán a kis St. Pierre-et — Miquelon a franciáké) de a roppant kiterjedésű néhai Luiziánia is, amely a Missiissipi joboldalán a torkolattól kezdve 7000 kilométer hosszúságban — Colorádotól a kanadai Lac-dcs-Bois-ig — terjedt.

Ezt a területet 1803-ban Napoleon engedte át az amerikai “Fiatal Köztársaságnak”. .. mindössze 15 millió dollárért (s igy 3 centet se fizettek egy holdért vagyis 520 négyzetméterért) kijelentve, hogy: “Ezzel örökre megalapoztam az északamerikaiak hatalmát és olyan vetélytársakat szereztem az angoloknak, akik okvetlenül le fogják törni hatalmaskodó gőgjüket”.

AZ ORVOSI TUDOMÁNY

Elismeri a méh-fullánk mérgének hatását rheumatikus esetekben. A “MUSCULAID” egyedüli olyan bedörzsölő mód szer, mely méh-fullánkmérget tartalmaz. Fájdalom nélkül, enyhitőleg hat Rheuma, Arthiritis, viszketegség, csípőderékfájás, viszértágulás, hülés, görcs stb. eseteiben. Ne szenvedjen, kérjen ingyenes bővebb értesítést. Cim: John Tóth, 1143 Hillcrest Road, South Bend 17, Indiana.

A “WINSTON” ÉTTEREM KITÜNTETÉSE

A philadelphiai Holiday magazin néhány tagja végigjárta Észak-Amerika összes elsőrendű éttermeit és dijakat tűzött ki az általuk legjobbaknak ítéltek számáraígy nyert dijat Berceller Oszkár, a torontói King Street Westen levő előkelőhangulatu, kiválókonyháju “Winston Theatre Grill” magyarországi származású tulajdonosa is. A bírálóbizottság a “Winston’-t Torontó legjobb, valamint az Egyesült Államok, Kanada és Mexico egyik legjobb éttermének nyilvánította.

A Holiday magazin a dij átnyujtásának alkalmából ünnepélyes rádió- és sajtóvacsorát rendezett a “Winston”-ban, melyen mintegy százfőnyi vendégsereg vett részt a torontói szellemi és művészeti élet kiválóságai közül. A jelenvoltak vidám hangulatban ünnepelték a díjnyertes Berceller Oszkárt.---------------o--------------PÉTER SZERENCSÉSEN MEGÉRKEZETT

—o—

Megrendítő mai történet az, amelynek főszereplője a 11 éves Péter Dsikowitzky és amely annyira “modern tündérmese”, hogy benne még a kommunisták oly elenyészően ritka nagylelkűségével is találkozhatunk.

Péter édesapja egy oroszeredetű nemesi családból származott és mint német katonatiszt esett el a háborúban. Édesanyját 1945-ben elhurcolták az oroszok és azóta sem tért vissza. Valószínűleg nem is fog soha többé- A kis árva félsüket nagyanyjával éldegélt a keletnémetországi Schwerin városban, s amikor az öregasszony megbetegedett, a kommunisták árvaházba akarták tenni Pétert. Ez ellen mindketten lázadoztak, s hogy el próbálják kerülni, merész és veszedelmes haditervet dolgoztak ki.

A szegény nagymama kétségbeesésében a végsőkig elszántan elhatározta, hogy nyu gatberlini rokonaihoz küldi egyetlen unokáját. Összecsomagolta tehát hátizsákját, neki adta kevés megtakarított pénzét és jótanácsokkal látta el a kisfiút. Péter pedig megvette jegyét az állomáson és felült a berlini vonatra. A városhoz közeledve alvást színlelt, s szerencséjére a papírokat átvizsgáló kommunista rendőrség nem is vett tudomást róla.

Kelet-Berlinben a magányos gyermek csak barátságos, segítőkész emberekkel találkozott. Egy férfi elkísérte a földalattin a város középpontjába, a nyugati határ közelébe. Egy asszony szállást adott neki éjszakára. Még a kommunista “utcabizalmi”-t is sikerült magának megnyernie, kit ugylátszik mégiscsak meg hatott az árva fiú sorsa, ő, akinek az >a feladata, hogy a körzetébe lépő összes emberek papírjait ellenőrizze, igazolványt állított ki Péter számára és határátlépési engedélyt kért részére. És a forradalmi Kelet-Berlin tankokkal őrzött határán, ott, ahol néhány nap előtt lőttek agyon egy 15 éves fiút, Péter meg is kapta az engedélyt. Egy néprendőr kisérte át a határon, akinek bizonyára eszébejutott, hogy ő is német, s talán neki is volt otthon gyermeke.

ÉRTED KÜZD A KANADAI MAGYARSÁG

sí $

*

ISTEN SZŐTTE SZŐNYEG

'4

1

■

'4

I

i

’4

*?

á

Ö

*

ú

'4

*

n

i

í'

■

i

:é

1

I

I

i

g

1

I

é

■4

i

$

jf

§

*

i'

v

i

$

B

§

V

1

Sí

Pontosan ugyanolyan nap volt, mint a többi. A nap sem sütött kevésbbé és munka sem volt kevesebb az irodában. Mentem haza úgy, mint máskor mindig, gyalog, élvezve a szelet és a napfényt. Csak annyiban különbözött ez a nap a többitől, hogy otthon az asztalon egy gyűrött, piszkos, magyar bélyeges lap várt rám. És a lapon pár szóval arról értesítettek, hogy az Édesanyám hetekkel ezelőtt egy kórházi közös szoba kietlen ágyán, hosszú és rendkívül fájdalmas haláltusa után, engem siratva meghalt.

Akkor pillanatnyilag azt hittem, hogy ez több, mint amit egy ember elviselhet. Miközben a könnyeim szivem keserves forró áradásaként peregtek le az arcomon, felalá járkáltam a szobámban, várva, hogy megszólaljon a telefon, valaki akarjon beszélni velem, akárki, barát vagy csak ismerős, hogy ne érezzem olyan borzalmas szorító marokként a szivem körül, hogy egyedül vagyok- Ha valakinek, csak úgy a távolságon át is foghatnám a kezét egy pár pillanatra, talán mégsem lenne olyan őrjítő az a tudat, hogy nincs már Anyám, akivel minden gondolatomat megosztottam addig a keserves januári napig öt esztendővel ezelőtt, mikor a házam és anyám elhagyására kényszeritett a keserves magyar sors. De aki azóta is, egyre jobban akadozó postaszolgálat mellett reszketőirásu öreges levelekkel, — hiszen az utóbbi időben már majdnem vak volt — mindig pontosan tudta, hogy mit mondjon nekem, ha tengereken és országokon át az anyai szív titokzatos táviratszolgálatával megérezte, hogy fáj valami bennem.

De azon az estén senki nem telefonált. Mintha megbabonázott lett volna, úgy hallgatott a telefon. Ott járkáltam bezáródott körömben egyedül és megváltást váróan reménykedtem, hogy valaki majd akar szólni hozzám, de csak süket csönd válaszolt a reménykedésemre.

És akkor úgy ahogy voltam, könnyszántotta arccal elmentem a templomba. Egyedül voltam a sötét ivek alatt, de ott legalább kiönthettem a szivemet az Úristennek, aki olyan türelmesen hallgatja a gyermekei panaszait évezredek óta. Elmondtam Neki, hogy Uram, tudom, hogy a dolgok természetes folyása az, hogy öreg emberek megtérjenek Hozzád, tudtam, hogy ez a nap egyszer el fog következni, de Uram, csak azt engedted volna meg, hogy letörüljem a halálveritékét, fogjam a kezét, mikor engem kívánt, elhozzam hozzá egy papodat, hogy megadja neki a nagy útravalót és vele legyek, mikor örök nyugalomra tér. Azt sem tudom, hogy kapott-e vigasztalást, vihettek-e be a kórházba papot ma Magyarországon és Uram, olyan keserves elviselni, hogy az Anyámat, aki olyan

csupa áradó, piros élet volt, és annyi emberre árasztott szeretetet, ketten-hárman kisérték ócska koporsóját követve, talán szenteletlen sírjához. De Krisztus sem felelt akkor és én sokáig hordoztam kínzó, égető fájdalmamat egyedül. Idegen országban, süket világban egyedül lenni nagyon nehéz és én kezdtem az altatóhoz szokni, hogy a könnyázott éjszakák vergődő fájdalmától megszabaduljak.

Aztán, ahogy múltak a hetek,'innen is, onnan is befutott egy-egy levél- Apáca nővérem irta, hogy az egész osztrák zárda, amelynek lakója, negyven apáca és a főnökasszony egy egész napon át egymást váltva, a templomban térdenállva imádkoztak az Édesanyáért, aki idegenné vált hazájában, szeretteitől távol tért meg az örök hazába. A lányom irt Svájcból, hogy tanárai és növendéktársai együtt imádkoztak vele a Nagymamáért és minden vasfüggöny mögött szenvedő magyarért. Délamerikából írták a rokonok, hogy mécsest gyújtottak az Anyám emlékére, akit olyan nagyon szerettek. Angliából és Ausztráliából szólaltak meg rég eltávozott ismerősök. Mikor pár hét múlva egy csöndes homályos estén megint egyedül imádkoztam a templomban, ez alkalommal Anyám születésenapjára emlékezve, már csak bocsánatot kérni mentem az Istenhez. Urom, sóhajtottam bele a templom csöndjébe, bocsáss meg nekem a vakságomért. Most már tudom, hogy ha rendes körülmények között, mindnyájan otthon temetjük az Édesanyámat, nagy, szép temetése lett volna neki, diszes koporsó, virághegyek, tömeg és tömjénfüst. De ilyen gyászpompára, mint amit most kapott, sohasem tellett volna nekünk. így a világ négy sarkán gyultak érte mécsesek, Kanadában, Ausztráliában, Délamerikában, Svájcban és Ausztriában borultak térdre érte emberek, olyanok is, akik sohasem látták őt, sem Magyarországot, emberek imádkoztak egy számukra csaknem kimondhatatlan nevű, törékeny, halálba békült kis öregasszonyért, akinek sorsa közelebb hozta az értelmükhöz egy esett, szenvedő ország sorsát. És az én Anyám, aki olyan nagyon szerény volt, szereplő hősévé vált egy missziós szolgálatnak a népéért, amelyet olyan nagyon szeretett. Uram, igaza van a költőnek: a világ Istenszőtte szőnyeg és mi csak a visszáját látjuk itt. Csak néha lebben meg a szőnyeg csücske, hogy értelmünk kicsit megvilágosodjék, ha Te úgy látod Uram, hogy meg kell mondanod valamit ahhoz, hogy béke szállhasson egy szenvedő szívbe-Mikor aznap este hazamentem, a szivemben, —bár még mindig sajgott, mint ahogyan sajogni fog most már mindig — nagy, megnyugtató békesség volt.

Vaszary Kálmánné.

I

m

1

2 i

f

§

$

$

$

■

'4

m

I

I

‘4

4

É

v -se- <♦> <*-. <♦> í*> >» <♦> <♦> <♦>

ÁLLAMPOLGÁRSÁG ÉS HŰSÉG

Junius 8-án Windsor, Ont.-ban huszonhét ujkanadás kapta meg kanadai állampolgárságát. Ez a 27 ujkanadás egy tucatnyi különböző országot képviselt. Az állampolgársági ünnepségek során Monseigneur W. E. Dillon így szólt az uj polgárokhoz :

“Kanada, Isten egyik legkedvesebb helye a mai világban, szélesre tárja kapuit Felétek. Igaz szeretettel köszönt Benneteket és a világ javát kínálja Nektek. Mint sajátjait fogad ma Benneteket s reméli, hogy mindig büszke lesz Rátok: mint jó kanadai polgárokra, kik megbecsülik a kanadai életet. Kanada azt akarja, hogy ne feledjétek el szülőföldeteket, de most, hogy uj hazátoknak választottátok s ő elfogadott, a tengertől a tengerig egészen kéri hüségtekeí. Ismerjétek meg Kanada szokásait, nyelvét, kormányzási rendszerét. Tegyétek magatokévá a kanadai életet. Mint a szülők iránti szeretet, a hazaszeretet is több, mint csak érzelem. Kötelesség ez, az isteni törvényben felmagasztosuló élet-parancs. A Mindenható különlegesen is megáldotta Mindegyiketeket. Életetek minden mozzanatával legyetek hálásak ezért. Legyetek mindig hűek és igazak Istenhez, hűek és igazak hazátokhoz”.

Hogyan tudhat meg többet az ujkanadás Kanada szokásairól, kormányzási rendszeréről? Hogyan ismerheti meg jobban hazáját a régi kanadás?

Kanada különös ország. Nem egy nép alakulásából született, mint Európa legtöbb nemzete, de nem is forradalom vihara hozta létre, mint az Amerikai Egyesült Államokat. Politikai megnyilatkozás és megegyezés valósította meg. Kanada a szó igaz értelmében ember-alkotta ország, a fajták közti különös házasság szintere. Az Atlanti óceántól a Csendes Óceánig négyezer mérföldes sávon húzódó tartománysora révén a világ egyik legnagyobb földrajzi egysége, s mégis alig tizenöt milliónyi lakossága keskeny láncban tengertől tengerig- terjed. Ebből a tizenöt millióból kb- hat és fél millió az angol szigetek gyermeke, négy és fél millió Franciaországé, s három millió Európa és Ázsia többi nemzetéé. Svájchoz hasonlóan Kanada (is az ellentétek egyesüléséből nyerte erejét.

Hogy e nemzet kialakulását megismerhessü figyelembe kell vennünk azt a történelmi hátteret, melyből e politikai megállapodás létrejött. Felsőkanadában, a mai Ontaró három településében angolok, skótok és írek éltek, kiket gazdasági indítékok hoztak uj hazájukba. Alsókanadában, a mai Quebec-ben élő franciák a francia hagyományokhoz jobban ragaszkodtak, mint maguk a Franciaországban élők. Keleten a tengerparti tartományokban (Nova Scotia, New Brunswick és Prince Edward Island) élő telepeseket lovalistáknak hívták. A történelem különös játéka folytán az angliai szigeteket vallásszabadságuk megőrzése és jogaik keresése érdekében hagyták el ugyan, s mégis elutasították még a gondolatát is, hogy az Amerikai Forradalmi Erőkhöz csatlakozzanak. így az Egyesült Államok köztársasága megalapítását követően elhagyták ezt az országot és északra húzódva a Maritime vidékét telepítették be.

A tizenkilencedik század derekán e három egymástól elkülönülő telepescsoport mindjobban az egyesülés felé sodródott. Noha pártoskodás, gyanakvás és féltékenység bomlasztotta soraikat, az amerikai polgárháború vészes következdeményeit mégis szem előtt tartották. Ez volt a történelmi háttér és pillanat, mely az 1864-es szeptember elsejei találkozást Prince Edward Island fővárosában, Charlottetown-ban létrehozta. Az összejövetelen Felső- és Alsókanada, Nova Scotia, New Brunswick és Prince Edward Island képviselői találkoztak. A konfederáció megteremtői hárminchárman voltak. A Fathers of Confederation lelke: Sir John A. MacDonald, Sir George Étien Cartier, Sir Charles Tupper és Leonard Tilley. E történelmi jelentőségű találkozón John AMacDonald, a későbbi Sir John MacDonald felvetette a szövetségi egyesülés eszméjének tervét. Leszögezte, hogy bár az elvi alap mindegyik tartományra nézve feltétlenül igazságos kell hogy legyen, mégis figyelmeztetett a kolóniák közti elszigetelődés veszélyeire, kihangsúlyozván az egyesülés előnyeit. Rámutatott az Egyesült Államok alkotmányának gyenge pontjaira, melyet a polgárháború is olyan szemléletesen igazolt és egy erős központi irányítás és intézmény sürgető szüksége mellett állt ki. így született meg a nemzet. (The Birth of the Nation.) A Charlottetown-ba utazók a képviselőház falán jól látják még a következő szavakat megörökítő emléktáblát: “Az ebben a teremben 1864 szeptember elsején egybegyült küldöttek szivében és lelkében született meg a Dominion of Canada. A Gondviselés vigyázta lépteik, így erősebbé építették, mint gondolták.”. Ebből az összejövetelből nőtt ki az a politikai dokumentum, Kanada alkotmánya a British North American Act, melynek alapján 1867 julius elsején Kanada konfederáció lett. Mikor évente a julius elseji nemzeti ünnepet üljük, ezekre a nagy fiainkra gondoljunk, kik a kanadai nemzetet megalkották. Az alkotmány értelmében a Dominion-szerte közös ügyek intézésére szövetségi törvényhozó testület alakult. A kanadai parlament székhelye Ottawa lett. J. A. MacDonald Kanada első miniszterelnökeként hivatalba lépett. Azok az uj kanadások, kik Msgr. Dillon figyelmeztetését a kanadai szokásokat és a kanadai kormányzati rendszert illetően szivükbe zárták, valami egészen kivételes szerencsében részesülhettek volna, ha a kanadai polgárok csoportját mostanában elkísérhették volna Angliába- Láthatták volna uj Királynőnk koronázását s velük tarthattak volna, mikor junius 5-én a St. Paul Cathedral-ba vonultak, hogy Kanada első miniszterelnökének s egyben az egyetlen kanadai államférfinek, ki ott kapott szobrot, Sir John A- MacDonaldnak szobrára letették koszorújukat.-----------------------------o--------------------------TOVÁBB PUSZTÍT A SERTÉSKOLERA ONTARIOBAN.

.. Junius közepén a földmüvelésügyiminisztérium a sertéskolera újabb pusztításairól adott húrt- A legutóbbi eset, mely a legnagyobb a járvány májusban történt kitörése óta és 341 áldozatot számlál, Burlingtonban, (Halton County) történt. Ezzel a fertőzött délnyugati megyék száma 12-ről 13-ra, a járványsujtotta gazdaságoké 51-re, az elpusztult, vagy kényszerből levágott sertéseké pedig 2.833-ra emelkedett.

Dr. Childs főállatorvos kijelentette, hogy ezt az egy esetet kivéve, a járvány csak kevés utat tud tömi magának Délnyugat-Ontario vesztegzár alá helyezett területén. Egyetlen jelentés sem érkezett arról, hogy a fertőzés farmrólfarmra terjedt volna. Véleménye szerint a burliingtoni farmer valószínűleg fertőzött ólból vásárolta a megbetegedett állatokat. A kór kitörésének okait beható vizsgálat alá vették, arról azonban nem nyilatkozott dr. Childs, hogy vádat emeínek-e a gazda ellen.

Folytatjuk.