Kanadai Magyarság, 1953. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

1953-04-25 / 17. szám

C a n a d a’ s largest Anti-Communist weekly in the Hungarian language Edited and Published at Szerkeszti : Autorized as Second Class Mail 963 Avenue Road, Toronto KENESEI F. LÁSZLÓ Post Office Department Ottawa 3. évfolyam, — 17. szám. Ára : 10 Cent. Toronto 1953 április 25. ÚJKORI BŰNÖK ÁRNYÉKÁBAN Van egy bizonyos vélemény, amely azt mondja, hogy sem­mi értelme az állandó egymást meggyőzésnek. Annak, hogy mi magyarok egymásnak bizonygassuk unos untalan, hogy igazunk van, ez vagy az történt velünk, hiszen a külföld erről nem szerez tudomást. Egy bizonyos mértékben ez kétségtele­nül igaz is. Azonban éppen külpolitikai kérdésekben igen nagy szükség van arra, hogy egységes szemléletre jussunk és mert az emigrációban mindannyiunknak a magyar érdekek köve­tévé kell lennünk, szükséges, hogy minden magyar ismerje és megismerje a szempontokat, amiket és ahogyan azokat a külföldiek felé szóló tájékoztatásokban el kell mondani. Ezért tartjuk fontosnak, hogy időről időre hangot adjunk olyan külpolitikai kérdéseknek, amelyeket minden magyarnak tudnia kell, hogy képes legyen helyes formában tájékoztatni külföldi ismerőseit. Nem csupán arról van szó tehát, hogy ön­magunkat győzzük meg és e külpolitikai vizsgálódások nem­csak ezért készülnek, hanem elsősorban azért, hogy minden magyaron keresztül az idegenek elé jussanak. Mert ez az emigráció feladata. Mindenki egyetért abban, hogy a leglényegesebb cél, ami felé törekednünk kell a trianoni békeparancsok feltámadásá­nak megakadályozása s helyette egy egészséges életrendező elv elfogadtatása. Kétségtelen, hogy a második világháború kitörésének okai között előkelő hely jutott a versaillesi és trianoni békeszerződéseknek. Ezekben az amerikai Wilson, a francia Clemenceau és az angol Lloyd George minden előre­látás nélkül és gyűlölettől eltelve teremtették meg az előfel­tételeket európa és a keresztény civilizáció tragédiájához. Az azóta szerzett tapasztalatok mégsem jelentik azt, sajnos, hogy a nagyhatalmak nem követhetik el újra ugyanezeket a hibákat. Wilson annakidején nem tudta, hogy Ausztria-Magyar­­ország szétrobbantásával mihez járult hozzá. Reméljük, hogy a majdani békeszerződések kötésekor hivatalban levő ameri­kai elnök nem lesz oly lelkiismeretlenül tájékozatlan mint elődje volt. Érdekes és fontos annak meglátása azonban, hogy mind a francia, mind az angol történelem hagyományai meny­nyire ellentmondanak mindannak, ami Trianonban történt. A franciák félelme a németekkel szemben évszázados. XV. Lajos óta a francia külpolitika alapelve a német, ponto­sabban a porosz hatalom kialakulásának megakadályozása. Ennek érdekében minden támogatást megadtak Ausztriának, amelynek szintén érdeke volt a német államok erősödésének meggátlása. A Kossuth-vezette szabadságharcnak is azért kel­lett nélkülöznie a franciák támogatását, mert az erős Ausztria fennállását nemzetközi szükségességnek minősítették. Túl ezen, saját szövetségesüknek, az olaszoknak sem engedték meg később, hogy Ausztria rovására erősödjenek. A fran­ciák mindig készen álltak arra, hogy Ausztria integritását megvédjék. Anglia pedig, amely 1849-ben rokonszenvezett a magyar függetlenségi harccal, egészen Lloyd George-ig mégis Auszt­riát támogatta, mert megértette, hogy Ausztria-Magyaror­­szág volt az egyetlen hatalom, amely képes volt mind a pán­­germán, mind a pánszláv törekvéseket megakadályozni. Mindkét nagyhatalom, — Anglia és Franciaország, — teljes történelmi pálfordulással mégis letért az érdekeik ki­alakította hagyományok útjáról és a páriskörnyéki békékben tönkretették azt a hatalmat, amely képes volt az európai egyensúlyt biztosítani. Természetesen ma egyáltalán nem gon­dolunk a Monarchia visszaállítására, amely magyar szempont­ból abban az időben is átalakításra szorult volna. A meggyöngült Ausztria nem állhatott ellent a német erőnek s az Anschluss logikusan kellett, hogy elkövetkezzék. A halálra sebzett Magyarországnak, amely I. Endre óta így került újra szomszédságba a Német Birodalommal, az An­schluss után azonnal tapasztalnia ke! lett, hogy mi vár rá, hi­szen Hitler nem feledékenységből nem tette jóvá a trianoni béke Burgerlandra vonatkozó rendelkezését. Csodálatos azon­ban, hogy olyan gyengén mennyi ideig ellenálltunk a német nyomásnak. A kisantant homokgátja, amely a pánszlávizmus előre­tolt hídfőállása volt, nem tudott, de nem is akart Európa vé­delmére lenni, mert fontosabb feladata volt az orosz érdek szolgálata. A végzet bekövetkezett — s hogy a tisztuláshoz eljuthas­son a világ, — most a pánszlávizmus ellen kell egy még hatal­masabb világégés kockázatát elviselni. A feladat Közép-Európára adva van. Egy olyan erőcso­portosulást kell létrehozni, amely képes a pángermán és pán­szláv törekvést ellensúlyozni. Ez az erőcsoportosulás azonban nem lehet egy uj kisantant. Ennek megértése, amint az angol és francia történelem mutatja, e két hatalom számára nem lehet túlságosan lehetetlen feladat. Mégis, ma még a közel­múlt hibái erősebbeknek látszanak az évszázadok hagyomá­nyainál. Franciaország és Anglia belső elesettsége, lelki összeom­lása egyik főoka annak, hogy vakon tapogatóznak ott, ahol tisztán kellene látni. Az igazán baloldali Stafford Cripps mondotta 1947-ben . “Mélységes hitem, hogy ami nekünk ebben az országban hi­ányzik, az a problémák tekintetében a keresztény beállított­ság. Kell a keresztény alap és háttér, mert enélkül minden fáradozásunk eredménytelen marad”. Valóban, e keresztény alap hiányában bukdácsol ma Ang­lia a mindig nagyobb történelmi bűnökbe. De ugyanez a ke­resztény alap hiányzik, ha nem is olyan nagy mértékben, a franciáknál és az amerikaiaknál is. Ezért lesz olyan nehéz, s ezért kell soha nem csökkenő hévvel megmagyarázni saját történelmünk példája alapján HAZUG PROPAGANDA ALJAS TÁMADÁS A MAGYARSÁG ÉS A VOLT KORMÁNYZÓ ELLEN GÖNDÖR FERENC “EMBER” CIMü SZENNYLAPJA NEMZETGYALÁZó CIKKBEN LEPLEZI LE IGAZI ÉRZELMEIT AZ IRÁNT A NÉP IRÁNT, AMELYNEK ANYANYELVÉT BITOROLJA New York, 1953 április. Ha esetleg akadt volna még olyan magyar ember, aki el­hitte volna Göndörnek, hogy “megjavult” és Sztálin-imádóból, Mindszenty-gyalázóból “mérsékelt liberális demokratává” vedlett, az biztosan rájött az “Ember” ápr. 4-iki számának olvasásakor, hogy Göndör maradt testestül-lapostul (azért nem lelkestől, mert a kommunisták szerint — tehát Göndör szerint is — az embernek nincs lelke) az, ami volt. A lap utolsó oldalán (minden oldala utolsó az “Ember”-nek, de ez a 8-ik a legutolsó) Révffy László cikkét közli “Méltatlan sorok” címmel. A cikkben arról van szó, hogy Révffy körlevelet ka-és személyesen növelte volna a társadalmi válaszfalakat Ma­gyarországon. Révffy szerint Horthy a főbűnös és az egész magyar nemzet is aljas és bűnös. Szeretnénk megkérdezni valamit Révffy Lászlótól : Feltéve, (de meg nem engedve !) hogy igaza van és Hor­thy Miklós a felelős, amiért egy magyar asszony csak úgy tu­dott gyermekeinek enni adni, hogy szerelmet kellett pénzért árulnia : 1. Ki a felelős a new-yorki Pat Ward-ért, aki éjszakánként 50—500 dollárért bocsájtotta áruba önmagát, Milton Jelke­­vel, egy 3 millió dolláros vagyon örökösével osztozva a pén­zen ? Harry S. Truman, vagy Dwight D. Eisenhower ? Vagy mindketten ? Pat Ward arra hivatkozott a tárgyaláson, hogy “anyagi helyzete” kényszerítette a prostitúcióra. A new­­yorki izraelita árvavédő egyesület kiküldöttje eskü alatt val­lotta viszont, hogy Pat Ward, a zsidó félárva leány minden anyagi támogatást megkaphatott volna a Jewish Youth Cen­pott, amelyben arra kérik, hogy ha teheti, támogassa anyagi ter-től, de nem volt hajlandó sem tanácsokat, sem támogatást erejéhez mérten vitéz nagybányai Horthy Miklóst, Magyar­­ország egykori kormányzóját, aki 80 éves elmúlt és súlyos anyagi nehézségekkel küzd. Előrebocsájtjuk a következőket : 1. Tényekre alapított tudomásunk és elvi meggyőződé­sünk az, hogy Horthy Miklós erről a körlevélről nem tud. Ér­tesültünk róla, hogy Magyarország egykori kormányzója a legszűkösebb viszonyok közt él feleségével együtt, de tudjuk azt is, hogy inkább éhenhalna, mintsem beleegyeznék abba, hogy számára kéregessenek. 2. Horthy Miklós kormányzói ténykedéseit, politikáját bí­rálni bárkinek joga van és a múlt bírálatából a tanulságokat a jövőre nézve levonni mindenkinek nemzeti kötelessége. 3. Mi sem az időt, sem a helyet nem tartjuk alkalmasnak arra, sem okot nem látunk rá, hogy most ezzel foglalkozzunk, kizárólag Révffy László cikkére szeretnénk néhány megjegy­­ést tenni. Révffy leírja cikkében, hogy mikor a körlevelet meg­kapta, amelyben Horthy számára anyagi támogatást kérnek, eszébe jutott a következő, állítólag megtörtént eset. Mint fiatal tiszt, a Kamaraerdő közelében, egy villamos­­megállónál állt, valamikor a “Horthy rezsim” alatt, mikor egy 13 éves leány lépett melléje és hívta, hogy jöjjön vele : “A mamám még fiatal és szép. . .” “Ha jól akarja érezni ma­gát, jöjjön velem...” Kíváncsiságból elment a leánnyal és kiderítette, hogy az asszony, aki testének áruba bocsájtásából él, egy magyar tiszt felesége. A cikk arról is megemlékezik, hogy a Horthy-korszak­­ban a parasztság és a tanult, “úri” emberek között áthidalha­tatlan társadalmi szakadékot neveltek erőszakkal az em­berekbe. Nem vitatjuk, hogy esetleg, — ha nem is így, de ha­sonlóan — előfordulhattak kivételes esetek, amikor asszo­nyok elzüllöttek. Ez megtörtént a világ minden országában, minden társadalmi rendszerben. De a cikkíró úgy állítja be a dolgot, mintha Horthy Mik­lós személyesen kergette volna prostitúcióba a tiszti asszonyt elfogadni. Ne mondja erre Révffy László, hogy itt különbség van, mert a magyar nő hiába kért volna segítséget ! Ne mondja, hogy a báró csepeli Weiss család, a Buday-Goldbergerek, vagy Fábián Béla, az Okolicsányi Schwartz latifundiumok veje ne segítette volna kenyérhez azt a magyar asszonyt ! Ne mondja, mert Göndörből kitör a szolidaritás és többé nem írhat cikket az “Ember”-be. Ha pedig azt mondj a, hogy Magyarországon Horthy Mik­lós alatt annyi volt a nyomor elől prostitúcióba menekülő, hogy egyszerűen képtelenség lett. volna rajtuk segíteni, arra azt feleljük, hogy olvassa el a new-yorki rendőrség jelentését a titkos prostitúcióról és hasonlítsa össze a magyarországival! Pedig az USA nem legyőzött, területének kétharmadától meg­fosztott ország és a “New York Times”-ben naponta több ol­dal női állást hirdetnek, mint valaha a “Magyar NemzeC’-ben egy év alatt ! 2. Ami a társadalmi különbségeket illeti, próbálja meg Révffy László, menjen el vacsorázni a Stork Clubba ! Vagy figyelje meg jobban, hogy a “Hi, boss” és “Hi, Joe” demokrá­cia mögött mennyivel áthidalhatatlanabbak a társadalmi kap­csolatok, mint Magyarországon voltak ! A cikk a legsúlyosabb nemzetgyalázás, a legaljasabb kom­munista propaganda ! A Horthy-rendszer előtt kivándoroltak, az itt született msáod-, harmadgenerációsok előtt akkor sem szabadna így írni Magyarországról, ha igaz lenne, amit írt ! De nem igaz ! Cikke végén boldog kárörömmel közli, hogy Horthynak egy centet sem fog adni. Sem felhatalmazásunk, sem jogunk nincs arra, hogy Horthy Miklós nevében beszéljünk, de az ő nevében is mondjuk mégis : inkább az éhhalál, mint Révffy László pénze ! Egyébként : ha Révffy László igazán keresztény lenne, tudná, hogy még akkor is kenyeret kellene adnia Horthynak, ha tiszti rang helyett, (amit nem érdemelt meg), kővel dobta volna meg. Amit megérdemelne. Gyaraki Géza. gitámadás reggelén a wash­ingtoni National Air-Porton várta Litvinov akkori szovjet külügyminisztert, Marshall a nagy katona. A TRUMAN ÁLTAL “LEGNAGYOBB ÉLŐ AMERIKAT”­­NAK NEVEZETT MARSHALL TÁBORNOK KÜLÖNÖS PARANCSA HOL VOLT MARSHALL PEARL HARBOR ÉJSZAKÁJÁN? KI RENDELTE HAROLD GLASERT MARSHALL TANÁCSADÓJÁUL ? Éü*±->áÉJitáfr H. Decker US tábornokok, akikre, mint a lőszerellátás, illetve felülvizsgálás egykori vezetőire a felelősség hárult, a bizottság elé letették George C. Marshall 1950 szeptember 27-én kelt me­morandumát, amelyben Marshal, akkor Truman hadügyminisztere elren­delte az US hadseregnek a lőszerellátás csökkenté­sét és újabb rendelések lassítását. “A legnagyobb élő ameri­kai”, ahogy Truman elnevezte őt, azzal indokolta meg ezt az utasítását, hogy “a koreai há­ború rövidesen végétéi'”. Ne felejtsük el, hogy ebben az idő­ben McArthur tábornok volt a távolkeleti főparancsnok, az a MacArthur, akivel Marshall, Mint ismeretes, Van Fleet tábornok, a nemrég visszaren­delt koreai parancsnok kijelen­tette az US szenátus előtt, hogy a Koreában harcoló US katonáknak az ellenségen kí­vül lőszerhiánnyal is kell har­colnia. Eleinte igyekeztek “el­simítani” ezt a kínosnál is kí­nosabb tényállást, de Van Fleet a sarkára állt és nem hagyta, hogy je­lentéktelennek nyilvánít­sák az ügyet. A szenátus vizsgálóbizottsá­got rendelt ki, mely előtt most lassan kibontakozik a 20. szá­zad legszégyenletesebb kato­nai “tudatlansága”, — ha nem akarjuk egyelőre az “árulás” szót használni, mint egyes US szenátorok teszik. A kihallga­tások során W. O. Reeder és G. is, hogy angol és francia történelmi érdek, Európa és a ke­resztény civilizáicó érdeke s ma már Amerikáé is, hogy a Trianonban tett újkori bűnök soha többé fel ne támadjanak ! Bácsalmási István. mint F. D. Roosevelt fő kato­napolitikai tanácsadója meg­tette azt, hogy a távolkeleti hadszíntérre, MacArthur csa­patai számára kijelölt hadi­anyagot Európába szállíttassa csak azért, hogy régi sze­mélyes ellenségének, Mc Arthurnak megnehezítse helyzetét. Teljesen ismeretlen, jelen­téktelen tiszt volt G. C. Mar­shall 1939-ben, mikor Roose­velt, — máig is csak sejteni lehet, hogy kiknek a tanácsá­ra — 14 idősebb vezérezredest és 20 vezérőrnagyot átugrat­va vele, vezérkari főnökké tet­te. Ettől az időtől kezdve bak­lövést baklövés után követett el, úgyhogy az 1939-től 1951- ig eltelt idő alatt állandó tá­madások céltábláj a volt, — de mennél többet ártott az ame­rikai nép érdekeinek, annál magasabbra került. A Pearl Harbor-i japán lé-ADENAUER KANADAI LÁTOGATÁSA Dr. Konrad Adenauer, a nyugatnémet szövetségi köz­társaság kancellárja Eisen­hower elnökkel folytatott meg beszélései befejeztével Wash­ingtonból egynapos látogatás­ra Ottawába utazott, hogy St. Laurent miniszterelnökkel és néhány vezető kanadai politi­kussal tárgyaljon. A nyugatnémet kormányel­nök Washingtonban sürgette a szövetséges katonai bírósá­gok által elitéit német hábo­rús bűnösök ítéleteinek felül­vizsgálását és indítványozta, hogy ez még azelőtt történjék meg, hogy Nyugatnémetor­szágnak az európai védelmi kö­zösségbe való belépésére vo­natkozó szerződést jóváhagy­ják. Ebben a kéi’désben közvetve Kanada is érdekelt, tekintve, hogy két német háborús bű­nöst tartanak Németország­ban fogságban, akiket a ka­nadai jogszolgáltatás Ítélt el és akik ma is Kanada ellen­őrzése alatt állnak. Az egyik Kurt Meyer vezérőrnagy, akit kanadai katonáknak a nor­mandiai hadjárat alkalmával történt megöletéséért életfogy tigjani börtönre Ítéltek, a má­sik Johannes Neitz tengerész, aki egy kanadai hadifogoly agvonlövése miatt tölti 21 esz­tendőre szabott büntetését. Ha Adenauer indítványát el­fogadják, az Ítéleteket hat tag­ból álló kegyelmi tanács fogja felülvizsgálni, mégpedig há­rom német és egy-egy angol, francia, illetve amerikai kép­viselő részvételével. Egyedül az Egyesült Álla­mok hatáskörébe 300 háborús bűnös tartozik. A német köz­vélemény szerint ezeknek egy­­részét jogosan Ítélték el, sokan közülük viszont csak politikai kényszerhelyzet áldozatai vol­­(Folyt, a 4. oldalon). de néhány évvel később, eskü alatt tett vallomásá­ban “nem emlékszem rá”­­val felelt arra a kérdésre, hogy hol és kikkel tár­gyalt előző éjszaka. Szinte elképzelhetetlen, hogy egy hadügyminiszter pont arra az éjszakára ne em­lékezzék, amelyet követő reg­gelen hazáját az ellenség meg­támadta ! Mint F. D. Roosevelt legfőbb katonai tanácsadója ő látta el azokkal a tanácsokkal az ak­kori elnököt, amelyek Yaltán, Teheránon, és Potsdamon át a mai világhelyzethez vezet­tek. ő volt Truman alatt, mint az US kínai követe a nemzeti Kí­na végkiárusító ja. Muitán Lehmann szenátor UNRRA-ja dollárok billióit ját szotta a Szovjetunió kezére, (amely billiók Európa felsegé­lyezésére voltak szánva) Mar­shall vállalta el a Morgenthau­­terv keresztapaságát, amely “javított” kiadásban mint “Marshall Plan” igyekezett Európát megfojtani és Ma­gyarországot, Keletnémetor­szágot, Lengyelországot, Ro­mániát, stb. az orosz bolseviz­­mus halálos ölelésébe még mé­lyebben beletaszítani. (Ezt Fulton Lewis jr. írta híres “Column”-jában 1951 október 9-én, kívánatra szívesen kül­dünk belőle másolatot). Ezeket a dolgokat nagyjából már tudta a világ, de G. C. Marshall koreai szerepléséről csak most hullott le — egye­lőre csupán részben — a lepel. Talán csak a véletlen hozta magával, hogy ugyancsak most került egy szenátusi vizsgálóbizottság elé Harold Glaser, a Council of Jewish Federations egyik vezető tiszt­viselői e, Marshall egykori “gazdasági tanácsadója”. A még befejezetlen vizsgálat so­rán Glaser — azon a címen, hogyha válaszolna, önmagát vádolná — megtagadta a fele­letet a következő kérdésekre : 1. 12 évi állami szolgálata alatt kommunista volt-e ? 2. Kommunisták utasítására ajánlotta-e fel szolgálatait Achesonnak, majd Marshall­­nak ? De tanúvallomások és írás­beli bizonyítékok vannak rá, hogy Glaser, a Marshall gaz­dasági tanácsadójaként kiren­delt kommunista, tagja volt az Alger Hiss-féle kémszerve­zetnek és mint kém közvetle­nül a Szovjettől kapta utasí­tásait. Tehát a kör bezárult : a Szovjet utasította Glasert, hogy tanácsolja Marshallnak a muníciógyártás lassítását. Marshall ezt elrendelte — és az amerikai életek ezrei pusz­tultak el Koreában már eddig is a lőszerhiány miatt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom