Kanadai Magyarság, 1952. június-december (2. évfolyam, 23-51. szám)

1952-08-02 / 31. szám

KANADAI MAGYARSAG ___________________________5._____________________________________1952 AUGUSZTUS 2. Nyilttér Megindult a harc a válságba került Torontói Első Magyar Ref. Egyházban. Steinmetz Károly távozásával a Torontói Első Magyar Ref. Egyházközség válságba került. Az angolok először egy fiatal teo­lógust, Ambrus Bélát bízták meg azzal, hogy vasárnaponként pré­dikáljon a templomban. Úgy lát­szott, ez ä megoldás végül is bé­két fog hozni az egyházközség életébe. Sajnos, nem így történt. A baj ott kezdődött, hogy az an­golok a fiatal teológust egyik napról a másikra elmozdították és helyébe Szlávik Ferencet ne­vezték ki. Ez az intézkedés már éreztetni kezdte, hogy milyen erők működnek a háttérben és kik azok, akik meg szeretnék ka­parintani a vezetést a Torontói Első Magyar Ref. Egyházköz-) ségben. Az elmozdított intézőbizottsá­gi tagoknak és presbitereknek ugyanis az volt a kívánságuk, hogy olyan pap kerüljön az egy­házközség élére, aki még az óha­zában végezte el tanulmányait és vérséggel is a magyarsághoz tartozik. Ez azonban egyelőre csak vágy maradt. Szlávik ugyanis egyik napról a másikra “közgyűlést” hívott össze, még­pedig olyanformán, hogy arra meghívókat nem is küldött ki, így a legtöbb hívő nem vehetett róla tudomást és azon puccs-sze­­rűen megválasztották az uj pres­bitereket, névszerint id. Izsák Gyulát, aki Szlávik apósa, Kán­tor Lajost és vejét, Török Já­nost. Most már nyilvánvaló lett, hogy Szlávik részére így meg­nyílt az út a lelkészi álláshoz, vagyis egy törpe kisebbség akar az egyházközség nyakára ülni. Szlávik nem magyar szárma­zású. Azelőtt Szlavicseknak hív­ták, csak itt, Torontóban “ma­gyarosította meg” a nevét. Kato­likus hitét házassága miatt hagyta el és Izsák leányának kedvéért, tért át a református vallásra. Mindenki úgy ismerte mint birkozóbajnokot, aki sokat szerepelt a kommunista piknike­ken. Kántor Lajost és vejét, Török Jánost viszont még Steinmetz segítette ide Venezuelából és ő szerzett nekik állást is. Ezért Török János hálából át is tért a református hitre. Végül azzal köszönték meg Steinmetz jósá­gát, hogy ellene fordultak ők is. A torontói reformátusok több­sége természetesen nem nyug­szik bele a dolgok ilyen fordula­tába. Rövidesen összegyűjtik azt az összeget, amellyel kifize­tik majd az egyházközség adó­ságait. Ezzel visszanyerik önkor­mányzatukat és azt a jogot is, hogy sajátmaguk válasszák meg papjukat, aki majd a napról­­napra növekedő egyháznak irá­nyítója és szellemi vezetője lesz. Asztalos József. * Megjegyzésünk : Fenti közlemény egy láncsze­me annak a sokfelé húzásnak és meg nem értésnek, mely Stein­metz távozásával a Torontói El­ső Magyar Református Egyház­­község életében bekövetkezett. Szomorúan kell tapasztalnunk, hogy ahelyett, hogy igyekezné­nek megtalálni az egymáshoz ve­zető utat és próbálnák megmen­teni azt az örökséget, melyet 20 éven keresztül sikerült megte­remteni, a gyűlölködve szemben­álló felek egyre inkább eltávo­lodnak egymástól. Ennek követ­kezménye az lesz, hogy egy szép napon az angolok birtokukba veszik a templomot és ami már régi vágyuk, angol papot külde­nek a magyarság nyakára. Ha ez bekövetkezik, úgy ez örök szé­gyene marad a torontói reformá­tus magyarságnak. Ezért mi ar­ra kérjük az egyházközség hí­veit, hogy megbékélt lélekkel ül­jenek össze és válasszanak olyan papot, akinek személyével a többség egyetért. NEVETŐ SAROK Gondos anya — Hallja, asszonyság, maga tűri, hogy a lányának udvarol­jon ez az ember ? Hiszen ez öt évig ült börtönben. — Tyű, a szemtelen, nekünk csak hármat vallott be ! * A tanyai iskolában ~— Na Jancsi, mosakodtál-e ma ? — kérdi a tanító a tanyai kondás fiától. — Nem tanító úr, csak az utol­só vasárnap, — felel őszintén a fiú. — Hát nem mosakszol te min­dennap ? — Nem, tanító úr ! Az én apám mindig azt mondja, hogy annak igazán nagy disznónak keile lennie, aki mindennap mos­sa magát. * A nagy bizalom — Nem szükséges előre fizet­ni, — mondja az orvos a beteg­nek, aki pénzét számolja az ope­ráció előtt. — Nem is akarok előre fizet­ni, de megszámolom a pénzt el­­altatás előtt, nehogy mire fel­ébredek hiányozzon belőle. ¥ Kolumbusz találmánya Tanítónő : Margit, mondd el nekünk, mit talált fel Kolumbusz Kristóf ? Margit (zavartan hallgat). Tanítónő : Nem tudod ? Lá­tod, Irmuska felelni akar, tehát tudja ; pedig mennyivel kisebb nálad ! No mondd meg hát Ir­muska Margitnak, mit talált föl Kolumbusz Kristóf ? Irmuska (bátran, nagy han­gon felel) : Hát — a tojást ! * Az iskolatársak Bíró (a vádlotthoz, kiben régi iskolatársát ismeri fel) : Ejnye Csutka úr, hát ilyen rossz útra tért ? Mondja csak, mi lett a Pistából, Laciból, meg a többiek­­ből ? Vádlott : Már azokat mind fel­akasztották, kivéve engem és önt, bíró úr. Támogassa hirdetőinket ! ! Jókai Mór : Az Uj Földesur lyosón balra fekszik 11.szám alatt. Amikor akarja, félre vonulhat. És azontúl nem szólt bele, akármit beszélt előtte Marczián ; kényelembe tévé magát az egyik bőrpamlagon s a bujdosó nemsokára azon. vévé észre, hogy Anker­­schmidt lovag, amikor ő legjobban magyarázná előtte a bányavárosi hadjáratot, javában horkol és elejti szájából a kialudt szivart. Ekkor aztán a szivarládából vagy öt-hat darabot ol­dalzsebébe nyomva, ő is idején levőnek látá új szállása után nézni, amit minden kérdezősködés nélkül meg is talált ; addig azonban, amíg a folyosón a 11. számig vé­gighaladt, még a közbeeső ajtók kulcslyukain is benéze­getett ; az embernek jó, ha többet is lát. Evégett láb­hegyen is szokott járni, mint a macska. Látott is valamit. A 10-ik számban, mely szintén va­lami vendégszoba lehetett, de ezúttal fűtve nem volt, ami látnivaló a hideg kandallóról, ott ült egy asztal mellett Eiiz kisasszony és írt nagy sebtén valami levelet. Gyak­ran lehelt a körmeire, mert meg voltak gémberedve. Innen Richard szép csendesen benyitott a 11-be. (A kastélyban minden szoba számozva volt). Ott fel volt szítva a tűz a kandallóban, az ágy tisztán felvetve, a ven­dég kényelméről gondoskodva. Azon gondolkozott, hogy vájjon mi lehet az, amit Eliz kisasszony oly féltve ír a hideg vendégszobában ? Jó az embernek mindent megtudni. Nemsokára nyikorgott az ajtó ; Richárd kinézett a kulcslyukon s egy kis ökölnyi gyerkőcöt látott belépni a 10-ik számba. A tacskó alig volt több hat évesnél s olyan furcsa volt a magas kalapos, harisnyás egyenruhában. Ez a kisasszo­nyok “Leib”-gárdistája. Asztalnál ő szolgált fel nekik. Vájjon hova küldik ? A kis fickó néhány perc múlva visszajött, s egy leve­let látszott kalapjába dugdosni. Együtt jött vele Eliz kis­asszony s susogva mondá : “az angol kerten keresztül menj”. Richárd mindent jól látott és hallott. Amint Eliz eltűnt a folyosón, Richárd kijött szobá-Jókai_Mórj_____ Az Uj Földesur kor ! Mert más esetre nem emlékezem, hogy a testemhez közel lett volna ez érdemes testület. — Ott^ voltam kiáltá a boldogtalan, a körülhordott marhahúsból egy döféssel két szeletet szúrva keresztül. Egyedül maradtam ott, míg társaim elpárologtak. Küz­döttem túlnyomó ellenséggel, mint Horatius Coclos, egye­dül egy fahidon, mely a mély Hernádon átvezetett ; míg végre az ellenfél ágyukat hozatott s egy fáradt tizenkét­­fontos mellbe találva, eszméletlenül döntött le az árokba. — Teringettét ! Ilyen merész dolgokat ne mondjon ön ! kiáltá közbe a lovag, türelme fogytán. Tizenkétfontos fáradt golyó. Akit ez megtalál, az holt ember. — Nagyon fáradt volt már, magyarázó a jövevény. — Akármilyen fáradt ! Mikor a földön gurul is, még mikor mászik is, megöl egy embert, aki útjában áll. Egy tizenkétfontos golyó ! Ördög lelke ! Az igen nagy úr ! Miért nem vesz abból a májas gombócból a hús mellé ? A hős csakugyan jónak látta artilleriai tanulmányait a májasgombócokkal folytatni, amikből öt-hat által talál­tatva sem esett el. Az így támadt néhány percnyi hallga­tás egyúttal jellegezheté csendes nheztelését, önfeláldozá­sának tagadólagos fogadtatása miatt. Csak amint az utolsó falatot meghengergeté a para­dicsom-mártásban, akkor látta jónak felsóhajtani. , — És e miatt kell nekem száműzve bujdosnom tulaj­don hazámban. — Hogyan ? kérdé a tábornok. Hiszen a kormány, mint tudom, méltányos volt az érdemesekkel. Nem kapott ön hivatalt ? — Elüldöztek belőle. Mindenütt orgyilkosok fenyeget­tek. Bujdosnom kellett. — Nem volt önnek édesanyja ? kérdé érzékeny hang­lejtéssel Natalie kisasszony. — Azt megölték ellenem való bosszúból. — Szörnyűség ! Hát testvérei voltak-e ? — Azokat is mind megölték. Két szép húgom. Oly virulok, oly szépek, mint a két kisasszony. Azok is halva, megölve. És itt a bujdosó jól dresszírozott szemeiből két könnycsepp hullott alá a kottlettre ; megette úgy, még citromot is facsart rá. — 34 — — 31

Next

/
Oldalképek
Tartalom