Kanadai Amerikai Magyarság, 2006. február (56. évfolyam, 5-8. szám)

2006-02-04 / 5. szám

2006. február 4. - 5. szám — Im i - 3 A 2002-es választások két fordulója között küldött, többmilliósra becsült SMS- és e-mail-forgalom többszö­rösére lehet számítani az idei voksoláson — írja a Magyar Hírlap. Nemcsak azért, mert többen rendel­keznek mobil- és inter­neteléréssel, hanem mert a választók mellett a pártok is egyre tudatosabban használ­ják a modem kommunikáci­ós eszközöket. A Fidesz egyébként nemrég új színt hozott a politikai SMS- ezésbe: a párt honlapján 240 forintért kampányhírekre le­het előfizetni. * * * Várhatóan az idei vá­lasztások előtt is nyilvános vitát folytatnak a miniszter­elnök-jelöltek. Ebben a szel­lemben nyilatkozott a Nép­szavának a kormányfő saj­tófőnöke és a Fidesz szóvi­vője is. A korábbi hagyomá­nyoknak megfelelően a na­gyobbik ellenzéki párt elnö­kének kellene kihívnia a mai miniszterelnököt, ám ez még nem történt meg. Veres János jelenlegi és Varga Mi­hály korábbi pénzügymi­niszter azonban csütörtökön már vitázott a tévékamerák előtt. * * * Súlyos hiányosságokat tárt fel az Állami Számve­vőszék az Ifjúsági, Család­ügyi, Szociális és Esély­egyenlőségi Minisztérium működésében — tudta meg a Magyar Nemzet. A szer­vezet jelentése szerint a Göncz Kinga vezette mi­nisztériumban számos terü­leten nincs átfogó stratégia, rossz a munkaszervezés, rá­adásul két év alatt egyhar­madára csökkentették a fo­gyatékosok esélyegyenlősé­gét segítő program keretét. * * * A legsúlyosabb bünte­tést — hivatalvesztést — rótt ki az adóhivatal arra az alkalmazottjára, aki tavaly megnézte Gyurcsány Fe­renc miniszterelnök korábbi cége, a Fittelina Kft. adatait — tudta meg a Népszabad­ság az APEH-nél. Ez az el­bocsátás mellett azt is jelen­ti, hogy három évig nem al­kalmazhatja közigazgatási szerv. * * * El akaija hallgattatni az amerikai kormány az űrha­józási hivatal (NASA) egyik vezető szakértőjét, aki a glo­bális felmelegedés veszé­lyeire figyelmeztetett egyik előadásában — írta a The New York Times című lap. James Hansen, az űrhajózá­si hivatal Goddard intézeté­nek igazgatója elmondta, hogy a NASA vezetése de­cember óta többször is fel­szólította: a nyilvánosság előtt többet ne sürgesse a légkörszennyezésnek, az üvegházhatást kiváltó ká­­rosanyag-kibocsátásnak a csökkentését. A NASA ve­zetői utasították a hivatal PR-osztályát, vizsgálja át a tudós tervezett előadásait, készülő publikációit, illetve a hozzá benyújtott interjúké­­relmeket és az intézet hon­lapjára feltett tájékoztatókat. A hivatal szóvivője azonban a lapnak leszögez­te, hogy szó sincs Hansen elnémításáról, a NASA a nyíltság híve, és hagyja, hogy a tények önmagukért beszéljenek. Hangsúlyozta, hogy a tudós szabadon szól­hat kutatási eredményeiről, de csak a saját nevében, a politikai állásfoglalásokat pedig hagyja a NASA szó­vivőjére és a politikusokra. * * * A Magyar nemzet tu­dósítója szerint a világ leg­nagyobb hitelminősítője az eddigi stabilról negatívra rontotta a magyar adóskoc­kázati osztályzat kilátását. A Standard and Poor’s a többi között az egyre erőteljesebb költségvetési kihívásokra, és az általa 10 százalék fe­lettire várt idei központi hi­ányra hivatkozott. Az inté­zet szerint a költségvetési hiány hozzájárul a folyama­tosan magas folyómérleg­deficithez, és a két hiány együtt már kockázatot jelent a makrogazdasági stabilitás­ra. * * * A brit Liberális Demok­rata Párt vezetői posztjának egyik esélyese, Simon Hughes. A liberális árnyék­kormány miniszterelnöki posztjára pályázó pártelnök a Sun című brit lapban is­merte el, hogy az elmúlt években több homoszexuá­lis kapcsolata is volt. Az 54 éves politikus szerint vallo­mása nem befolyásolja megválasztásának esélyeit. „Remélem, ezért nem tarta­nak alkalmatlannak a köz­életi tevékenységre” — fe­szegette a kérdést Hughes. A liberálisoknál erkölcsi válság tapasztalható. A párt eddigi vezére, Charles Ken­nedy alkoholizmusa miatt kényszerült lemondásra. Hughes vetélytársa, Mark Oaten pedig a hétvégén is­merte be, hogy viszonya volt egy férfi prostituálttal. Nem jó a hitele? Mi segítünk! Mivel nem kaptam kölcsönt a banktól, nem maradt reményem. Szerencsémre megtaláltam az Autó Creditet, amely visszazökkentett az életbe. Azonnal megadta a kölcsönt és máris boldogan száguldottam haza az új autómmal. Köszönetem és hálám fejezem ki az „Autó Creditnek, hogy visszaadta az életkedvemet”. Janette, Barrie, Ontario, Autó Credit ügyfél. Nem akar 29,95%-os kamatot fizetni? Nálunk a kamat 0% — 12.95%-ig! Részletes felvilágosításért hívja irodánkat! 5500 Dundas St. W. Toronto, ON M9B 1B7, Auto Credit Végh László 416-554-5676 Alapításunk óta, mély hittel igyekszünk élni ezt az igét. Árva Gyermekek Otthonaként indultunk, és sok éven át ápoltuk, tanítottuk, etettük, ruháztuk, szellemileg erősítettük azo­kat a gyermekeket, akiket az Úr reánk bízott. Azután az idősek gondozását vettük válla­­inkra, és szeretettel, odaadással ápoltuk mindazokat, akiket hozzánk küldött az Úr. Most is folytatjuk ezt a rendkívül fontos szolgálatot. Ma sok lehetőséget tudunk szíves figyelmükbe ajánlani. Elsőként, gyönyörű, falura vagy hegyekre néző öröklakásokat, önellátó 62 éven felülieknek, ahol szervezett kirándu­lásokkal, magyar kulturális programokkal szolgálunk. Akik segítséget igényelnek főzés­hez, takarításhoz, azok nyugodt, patak melletti, csendes Ligonier Gardens nevű lakása­inkat vehetik igénybe. Továbbá, akiknek teljes gondozásra van szükségük, azoknak a Bethlen Otthon nyújt teljes ellátást, szívélyes magyar szeretettel. Bármelyik megoldást ta­lálja megfelelőnek, ígérjük és fogadjuk, hogy kortól anyagi helyzettől, vallási hovatartozás­tól függetlenül hívjuk Ligonierbe. Meleg szívvel fogadunk minden érdeklődőt, személyes látogatót. A Bethlen Otthon több mint 80 éve szolgálja Amerikában élő magyar népünket, és várja Önt is szeretettel ha szolgálatainkra szüksége van, vagy lesz a jövőben. BETHLEN OTTHON 125 Kalassay Drive, Ligonier, PA 15658-8726 Telefon: 724-238-6711 Nt. Bertalan Imre András, igazgató-lelkész _____________________E-mail: revimre@bethlen.com ___________________ „Ha Izrael abbahagyja a civilek, nők és gyermekek lemészárlását, mi is abba­hagyjuk az akcióinkat. Még abba is beleegyezünk, hogy a zsidók éljenek a sajátjuk­nak mondott földön, ha mi is visszakapjuk a miénket. A zsidókkal egyébként nincs semmi bajunk. Nyugodtan élhetnek Palesztinában. A cionistáknak azonban mindörökre el kell innen tűnniük.” —— hangzott a Hamász választási üzenete. Erre talán senki sem számított. Az biztos, hogy Amerika és Izrael aztán végképp nem, de tény, hogy a Hamász a választá­sokon elsöprő győzelmet aratott. Ezt a hírt Mahmud Abbasz palesztin elnök is megerősítette. A palesztin nép szabadságáért harcoló Hamász a 66 választó kör­zetből 51 helyen győzött, és az országos listán is több­ségbe került. „Az egyik kezünkkel épí­tünk, a másikkal harco­lunk!” — hirdette a Hamasz a választások alatt. A palesztin választókat nem tudta megfélemlíteni az Egyesült Államok fenye­gető üzenete, sem a meg­szálló hadsereg jelenléte. Ők már döntöttek. Tudták jól, hogy az otthonaikat bul­dózerekkel leromboló gé­pezet a választáskor tehetet­len, hiszen a szavazófülkék magányába nem tud beha­tolni. Ezen a napon a szavazófül­ke biztos menedéket jelen­tett — még ha csak pár per­cig is — a szabad palesztin akaratnak. A Hamász fegyveres el­lenállási mozgalmat a zsi­dók által 2004 tavaszán meggyilkolt Ahmed Jasszin sejk alapította 1987-ben az első intifáda idején. A szer­vezet teljes neve: Harakat al-Mukavama al-Iszlámíj (Iszlám Ellenállási Mozga­lom). Megalakulásának első pillanatától kezdve ellenez­te az Oslói Egyezményt. Kijelentette, hogy egyetlen palesztin vezető sem mond­hat le Palesztina egészéről. Az Oslóban született meg­állapodás Amerika, Izrael és a néhai Jasszer Arafat ál­tal vezetett palesztin kül­döttség között jött létre a Hamász teljes mellőzésé­vel, és a tárgyalásokból va­ló kizárásával. Éppen ezért a mozgalom nem ismerte el az ennek következtében lét­rejött Palesztin Hatóságot. A Hamász fő célja az iz­raeli hadsereg teljes kiűzése a megszállt palesztin terüle­tekről, és a független pa­lesztin állam létrehozása. A mozgalomnak politikai és katonai szárnya is működik. A Hamász eddig is köz­kedvelt volt a palesztin la­kosság körében, mivel megalakulása óta támogatja a térségben élők szociális és vallási életét, valamint Ciszjordániában és a Gázai övezetben több iskolát és kórházat működtet. 1996-ban nem indult a vá­lasztásokon, mert helytele­nítette az akkori palesztin vezetés Izraellel kötött át­meneti megállapodásait. Ariel Saronnak a Sziklame­csetnél elkövetett tudatos provokációja után kirob­bant második intifáda óta a Hamász tényleges harcot kezdett a megszállókkal szemben. A fegyveres mozgalom a tavalyi év elején megkötött kétoldalú tűzszünethez kö­vetkezetesen tartotta magát, attól függetlenül, hogy a zsidó hadsereg és az illegá­lisan felépített kibucokban élő telepesek folyamatosan megtámadták a menekülttá­borokba kényszerített fegy­vertelen palesztinokat. A mostani győzelem ha­talmas zűrzavart okozhat nemcsak Izraelben és a Bush kormányzaton belül, hanem az Európai Unióban is. Nem véletlenül, hiszen a Hamász az elsők között szerepel az unió által terro­ristának minősített szerve­zetek listáján. Szinte bizonyosra vehető, hogy Izrael minden eszközt be fog vetni a választáso­kon győztes Hamász ellen. Nem véletlen, hogy Ehud Óimért ügyvezető minisz­terelnök azonnali válságstá­bot hívott össze, ahol való­színűleg megvitatják, hogy milyen lépéseket tehet Izra­el úgy, hogy ne lehessen megvádolni azzal, hogy erőszakkal próbálja meg­változtatni a választási eredményt. Óvatosnak kell lennie, hiszen a győztes Hamász vezetői jelezték, hogy a szervezet kész meg­hosszabbítani a tűzszünetet Izraellel, ha a zsidó állam leállítja a fegyvertelen pa­lesztin lakosság ellen végre hajtott katonai akcióit. Ter­mészetesen hozzátették, hogy amennyiben ez nem következik be, akkor kény­telenek lesznek tovább folytatni a harcot a palesz­tin lakosság védelmében. George Bush is azonnali sajtótájékoztatót tartott, ahol felszólította a Hamászt, hogy azonnal te­gye le a fegyvert, és mond­jon le Izrael megsemmisíté­sével kapcsolatos céljáról, mert különben az Egyesült Államok nem fog tárgyalni vele. Nem valószínű, hogy ez az üzenet nagyon meg­ijeszti a győzteseket, és fegyvereiket eldobva, megadják magukat. A demokráciát mantrá­­zó Izrael és a mögötte felso­rakozó művelt Nyugat ke­mény vizsga előtt áll az el­következendő napok során. Vagy lenyeli a Hamász győzelmének számra kese­rű piruláját, vagy ismét a ré­gi és jól bevált módszerhez folyamodik... Új időszak köszöntött be a palesztinok számára. Ahmed Jasszin sejk és a több ezer vele együtt már­tírhalált halt névtelen pa­lesztin nem érhette meg ezt a napot. Ez a győzelem ta­núbizonyság arra, hogy ál­dozatuk nem volt hiábava­ló. Bár a Hamasz választá­sok utáni nyilatkozatai nem tűnnek kompromisszum­késznek, egy optimista for­gatókönyvnek még mindig van esélye. A kampány so­rán a szervezet célja volt meggyőzni Amerikát és Európát: a Hamasz tagjai nem vallási fanatikusok, akik öngyilkos merénylete­ket hajtanak végre és gyűlö­lik a zsidókat. Elképzelhető, hogy a Hamasz képes lesz az IRA által bejárt utat követni, és a következő években foko­zatosan elhagyja militáns szárnyát, hogy legitim poli­tikai erővé alakuljon. A pesszimistább jövőkép akár egy polgárháborút is előre vetíthet. Schmidt Árpád Határozottan, radikálisan — beszélgetés Orbán Viktorral, a FIDESZ elnökével Adó- és járulékcsökkentést, 15-20 százalékos felső- és 13 százalékos alsó személyijövedelemadó-kulcsot ígér pártja győzelme esetén Orbán Viktor. A Fidesz elnöke a Figye­lőnek adott interjújában elmondta: legfeljebb egy forintot hajlandó feltenni a 2010-es euró-bevezetésre. — Eddig a hazai választási kampány menete az 1992-es amerikait idézi fel, amikor Clinton az „It’s the economy, stupid!” (A gazdaság a fontos, te ostoba!) jelszóra építve nyerte meg a választásokat. Mi hozza a hasonlóságot: a helyzet, vagy az, hogy a két nagy pártot, így a Fideszt is amerikai kampánytanácsadók segítik? — A helyzet mélyreható változásokért kiált. Naponta ér­keznek a visszaminősítések, leértékelések, a visszadobott brüsszeli előterjesztések. Egyre duzzadnak a forint jelen­tős gyengüléséről szóló befektetői pletykák. Egy politikai párt, ha az ország valóságos gondjaival akar foglalkozni, nem tehet úgy, mintha ezek a nemzetközileg legnagyobb érdeklődést kiváltó problémák nem léteznének, ezért köte­lességünk, hogy a gazdaság helyzetével foglalkozzunk. Ráadásul a magyar gazdaság kikerült a pártok korlátlan teljhatalma alól. — Mindenesetre már most is kirajzolódik, hogy gazdasá­gi elképzeléseik egyfelől a radikális adócsökkentésre, más­részt a növekedésbarát gazdaságpolitikára épülnek. De ennyire labilis államháztartási helyzetben miként lehet vállalkozni radikális adócsökkentésre? — Más összefüggésből indulok ki: minél labilisabb a helyzet, annál radikálisabb adócsökkentést kell végrehaj­tani. Ezért nem is értek egyet azzal, hogy az adóreformot öt évre kellene elhúzni. — Rövid távon egy ilyen lépés nem borítja-e fel végzetesen a költségvetést? — Erre akkor tudjuk megadni a választ, ha megvizsgáljuk, hogy egy radikális adócsökkentés mennyi embernek és milyen gyorsan ad munkát. Ha a gazdaságot és a munka­helyek számának növekedését gyorsan beindítja, akkor az az időszak, amíg labilis marad az államháztartás, az állami költségvetés helyzete, meglehetősen rövid. Ha rosszul csi­náljuk, akkor kitolódik. Olyan megoldást nem ismerek, amely ezen kockázat nélkül tudná megindítani a maga­sabb gazdasági növekedést, és növelni a munkahelyek számát. (...) — A kkv-k támogatása kapcsán alapvetően adórendszer­beli megoldásokra gondol? — Nem csupán arra. A tőkejuttatást továbbra is nagyon fontosnak tartom, az EU sem hitelt ad a vállalkozóknak, hanem ingyenes tőkejuttatást. Látnunk kell, hogy a ma­gyar gazdaság addig nem jön rendbe, amíg a beáramló be­fektetések és a Magyarországról kiinduló „kifektetések” nem kerülnek egyensúlyba. — Milyen módszert képzel el ehhez? A szétosztandó pén­zeket valamilyen bizottság bírálná el a benyújtott terveze­tek alapján? — Igen, hiszen a gyakorlatból érdemes kiindulni. Nekünk alapvetően sikeres tapasztalatunk a Széchenyi Terv, ame­lyet több kritika is ért. Van, amin célszerű is változtatni, de magát a Széchenyi Terv rendszerét érdemes fenntartani. — Nem sérti-e az átláthatóság elvét, ha az állam osztja szét ezeket a forrásokat? — Ahol az állam nincs jelen, ott nagy a kockázata a gaz­dasági verseny sérülésének. Ezért kell nagyon szigorúan érvényesíteni a monopólium-ellenes és a közbeszerzési szabályokat. — Egy korábbi nyilatkozatában megemlítette, hogy a sze­mélyi jövedelemadót 15 és 20 százalék közé állítaná be. Ezek szerint ez lenne a felső adókulcs? — Igen, hiszen az alsót már most 13 százalékra kellett vol­na hozni. Ez a Medgyessy-programnak az egyik, a legki­sebb gazdasági kockázattal végrehajtható pontja volt. Most történt is egy 5 százalékpontos adócsökkentés, de nem a jövedelemadó, hanem az áfa területén, aminek a költsége pont annyi, mintha a mostani alsó adókulcsot le­vittük volna 13 százalékra. A korrupciót tűzzel-vassal üldözni kell A nagypolitika korrupci­ós folyamatai a szemünk előtt kísérik végig az elmúlt tizenhat évet. Jól tudjuk, hogy a korrupció beszippant­ja az érintetteket, nincs meg­állás. Magyarország számára a legtanulságosabb és ha­zánk mai helyzetével legin­kább megegyező példa a ‘90-es évek elején az Olasz Köztársaságban lezajlott po­litikai földcsuszamlás. Az olasz politikai elit és közélet korrupciós folyamatai olyan mértéket öltöttek, amelyek átszakították a gátat, és elsö­pörték az itáliai félsziget ke­reszténynek és szocialistá­nak címkézett pártelitjét. A parlamenti pártok az Alkotmány 30/A. § (1) d) pontja rendelkezésének tük­rében már hónapok óta fo­lyamatosan megsértik a vá­lasztási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 40. § (1) be­kezdését, azaz már hónapok óta idő előtti, és az engedé­lyezett költségeken túlmuta­tó, törvénysértő és tartalom nélküli kampányt folytatnak. Az Állami Számvevőszék elnökéhez ezen törvénysérté­sek tárgyában írt, javaslatot is tartalmazó levelemet az Állami Számvevőszék főtit­kára január 10-én vette át. Mindenki látja, hogy a helyzet tarthatatlan, hogy a parlamenti pártok végleg föl­emésztik a társadalom mara­dék összetartó erejét, a mara­dék szolidaritást, a törvény­tiszteletet. Ezzel a parlamen­ti pártok önmaguk legitimál­ják a törvénysértéseket. Min­denki látja, hogy szabadon folynak és ömlenek a párt és kampánypénzek a törvények által engedélyezett keretek áthágásával, nyílt megsérté­sével. Ezt már a parlamenti pártok sem tagadják, és a saj­tó is beletörődve veszi tudo­másul e tényeket, mintha nem lenne módja, hogy a maga eszközeivel gátat emeljen a szürke és fekete pénzek utaztatásának. Honnan vannak ezek a pén­zek, hol fakadnak a szürke és fekete források, kik állnak a zsilipeknél — ezt kérdezik mind többen és többen. Elér­kezett az idő, hogy az ügyé­szi szervezet egésze minden erejével és eszközével, min­den jogszabályi felhatalma­zás és lehetőség megragadá­sával nyomába eredjen a pár­tok kampánypénzeinek és a pártpolitika leghűségesebb trójai falovaiként viselkedő, homályos százmillió forinto­kat elköltő szervezeteknek. Az Olasz Köztársaság ügyészei a ‘90-es évek elején egy ártatlannak látszó közin­tézmény ellenőrzése során indultak a kiterjedt politikai korrupció nyomába. Nem álltak meg, és a parlamenti politika egésze került vád alá. Az olasz példa követhe­tő, hiszen a gordiuszi csomót már csak az ügyészség képes átvágni. Körömi Attila független országgyűlési képviselő Ni érszú'kületes betegségek fájdalommentes, mellékhatások nélküli gyógyítása! Van segítség! Világszabadalom - világújdonság Alacsony frekvenciájú hanghullámokkal tisztítjuk ki a testben lévő ereket. Minden egyéb gyógymóddal kombinálható! Várjuk a kedves betegeket, hogy betegségeiket gyógyítsuk, panaszaikon enyhítsünk. Doppler vizsgálat a helyszínen történik. Hívja a 905-883-9051 és a 905-884-8104-es számokat! SAJTÓSZEMLE Történelmi győzelmet aratott a Hamász BETHLEN OTTHON „Egymás terhét hordozzátok...” Gál. 6:2 SS""

Next

/
Oldalképek
Tartalom