Kanadai Amerikai Magyarság, 2005. január-június (55. évfolyam, 1-25. szám)

2005-05-21 / 21. szám

12 oldal — Magyarság — (No. 21) — 2005. május 21 Légy a borostyánban A Der Spiegel ez évi 17. számában (2005.ápr.24, a 96.oldaltól) „Lettország” rovatcím alatt „Légy a borostyánban” címmel helyzetképet ad a mai lett véleményekről az 1945-ös „felszabadulást” illetően. A cikk bevezető alcíme: „Putyin, Oroszország el­nöke a háború befejezésé­nek 60. évfordulója alkal­mából a régi nagyságrendű örömünnepet tervez. A balti államok számára azonban a nácik alól való felszaba­dulás napja egyben a szov­jetek által történő megszál­lás napja is. Ezért követel a lett elnök asszony egyér­telmű állásfoglalást Sztálin bűntényeiről.” Az alábbiakban csak ki­vonatosan fordítok le né­hány mondatot a cikkből: ... A rettenthetetlen pszi­chológia professzor-asszony (Vike-Freiberga) feltűnést keltett külföldön, amikor közölte, hogy az ... ünnep­ségeken csak nehéz szívvel vehetne részt: amíg Orosz­ország „Közép - és Kelet Európa háború utáni meg­szállásáért” nyilvánosan bocsánatot nem kér, addig ez az ország nem nevezhető egyenrangúnak szabadság, demokrácia és emberi jo­gok tekintetében. ... számára — mondja Vike-Freiberga — ez a nap nem csak az öröm napja: „A nemzetiszocialista hata­lom megdőlése nem veze-Vike-Freiberga, Lettország elnöke Putyin emlékszik a 2. világháború befejezésére tett hazám felszabadulásá­hoz. Jobban mondva, ez vezetett a három balti állam ... újabb brutális megszál­lásához, egy másik külföldi, totalitárius rezsim, a Szov­jetünk) által.” ... Európa XX. századi tragédiája Lettországban úgy konzerválódott, mint egy légy a borostyánban, múlt idők miniatúrája. ... Kwasniewski ... kö­vetelte, hogy május 9-én halljunk „világos elítélő állásfoglalást a Molotov- Ribbentrop-Egyezményt illetően.” (A cikkből a továbbiak­ban pontos képet kapunk a jelenlegi lett álláspont árnyalatairól is, s megtud­juk, hogy a fiatalok is hasonló gondolatokat kép­viselnek.) „... a harc még nem ért véget...” — mondja egy fiatalember, Raivis Dzin-Az utolsó vacsora helyé­nek kiválasztásáról Lukács, az első keresztyén egyház­történetíró ír a legrészlete­sebben. Evangéliuma sze­rint: „amikor eljött a ko­­vásztalan kenyerek napja, amelyen meg kellett öletni a húsvéti báránynak” (Lk. 22:1), Jézus Pétert és Jánost küldte el, hogy az ősi szo­kás szerint elkészítsék a páskabárányt. A két hűsé-A Vörös Hadsereg megszállja Lettországot egyoldalúan ünnepelve, annak gaztetteit agyonhall­gassa. Vike-Freiberga nyi­latkozatában egyértelműen fejezi ki, hogy „a két zsar­nok” Hitler és Sztálin a M­­R.-Egyezménnyel együt­tesen a „történelem példa nélküli konfliktusát” terem­tették meg, ezzel alapozva meg a II. világháborút. ...Blair és Franciország elnöke J. Chirac, levélben támogatták a lett elnökasz­­szonyt. Csehország elnöke, V. Klaus azt üzente neki, hogy álláspontja „teljesen világos”. Egy további tucat államfő foglalt még állást. Utolsónak, Oroszországot nevén nem nevezve Ger­hard Schröder, szövetségi kancellár is megértését fejezte ki. Dr. Szutrély Péter Németország ges tanítvány rákérdezett Jézusra: „Hol akarod, hogy elkészítsük?” Jézus az evangélista szerint egy különös történettel vála­szolt. Imé, mikor bementek a városba, szembe jő veletek egy ember, ki egy korsó vizet visz: kövessétek őt abba a házba, a melybe bemegy. 11. És mondjátok a ház gazdájának; Ezt mondja néked a Mester: Hol van az a szállás, a hol megeszem az én tanítványaimmal a húsvéti bárányt? 12. És ő mutat néktek egy nagy vacsoráid helyet, berendezve, ott készítsétek el. (Lk 22:10-12) Nem véletlen, hogy ez a különös leírás két évezred óta keresésre indítja a ke­resztyéneket. Hol is van az a hely, ahová ilyen sejtel­mes módon kalauzolta el övéit a Mester? Ma a Sión hegy dél­nyugati magaslatain talál­ható az az épület, melynek a hagyomány szerint az emeleti nagytermében Jézus utoljára költötte el a húsvéti vacsorát. Az Újszövetséggel foglalkozó tudós teológusok többen, Ethelbert Stauffer kutatásai nyomán érdekes következtetésre jutnak. A páskabárányok levágása csak pénteken történt meg, viszont a vacsorát nagy-Pardon egy szóra Kiss Zoltán (Németország) Az utolsó vacsora helye társ. ... Az új EU államok nyomására fokozódik az ellenállás Putyin szándéka ellen, hogy a Szovjetúnió fasizmus elleni érdemeit Nagyszeben az ősi er­délyi városok közül is kiemelkedik érdekes múlt­jával. A jelenlegi városnak és környékének helyén már a történelem előtti időkben is voltak emberi lakhelyek, legalábbis erről tanúskod­nak az új kőkorszak réte­geiben végzett ásatások eredményei. Azt biztosan tudjuk, hogy a rómaiaknak voltak itt települései, Cedo­­nia meg Cibinium néven. Erdélynek ezt a vidékét gyakran zaklatták ázsiai idegenek, 1241-ben mon­­góliai tatárok rombolták le a még fiatal várost. 1420- tól kezdődően pedig a törökök szinte minden évben betörtek. Ezek pusz­tították a város és a kör­nyező falvak lakosait, akik­nek a helyébe nomádok, kóborló pásztorok szivárog­tak be a Kárpátokon túlról. Nagyszeben városának megalapítása, II. Géza királyunk betelepítési politi­kájának köszönhetően, még 1150-ben indult be. 1192- ben Cibinium, 1223-ban Villa Hermanni, 1401-től pedig Hermannstadt a tele­pülés neve. A magyar Nagyszeben és a román Sibiu (ejtsd Szibiju) a régi római település nevét tük­rözi. Hermannstadt, a város német neve pedig egy nürnbergi eredetű, Hermann nevű telepes nevét örökíti meg. A németek, illetve a szászok betelepítése igen nagy jelentőséggel bírt e vidék fejlődésére. Aránylag gyéren lakott területeket kellett benépesíteni, még­pedig a Magyar Korona fenntartása érdekében. Az ázsiai hordák ellen kellett védeni ezt a területet. A székelyek, ez a katona nép, mely szintén ezen a vidé­ken lakott, a keleti határok védelmét szolgálta. Ugyan­csak határvédelmi szerepet szántak a betelepített szá­szoknak is. Feladatukként a Vöröstorony szoros vé-Nagyszeben delmét tűzték ki. A szászok 39 tornyot és 4 bástyát emeltek a város védelmére, melyeket a szebeni 19 iparos-céh tagjai tartottak készenlétben. 1224-ben II. Endre király önkormányzatot adott a szászoknak, Nagyszebeni központtal. A szebeni ki­rálybíró egyben a szászok ispánjának a tisztét is ellát­ta. A szászok önkormány­zata csak 1876-ban szűnt meg. Míg Szent István kirá­lyunk, a nyugatról hozott papokkal megalapozta a nyugati, európai irányú keresztény magyar kultúrát, addig II. Géza és II. Endre, a szászok betelepítésével megalapozták .az erdélyi földművességet, kézműves­séget és kereskedelmet. Nagyszeben, akárcsak minden más erdélyi nagy­város, épületeivel és azok elrendezésével tanúskodik évszázados német és ma­gyar múltjáról. Aki akár csak egyszer is megfordult Szebenben, nem felejtheti el patinás épületeit, európai — főleg német stílusú tereit, utcáit, hídjait. He­lyenként határozott közép­kori légkör veszi körül a sétálót. A többnyire szűk, kanyargós utcák boltíves, magas oromzatú házak nagyon is emlékeztetnek középkori német városokra. A XIV. században meg­kezdett és 1520-ban befeje­zett gótikus stílusú temp­lom múzeumba illő fal­festményekkel ékes. Az újabb, XVI. században épített templomok a gazdag szász nemesek emlékeit örökítik meg. Jelentős az 1474-ben épült Ursulina (Orsolya) nővérek zárdája és annak temploma. A régi városháza XVI. századbéli épületében a szászok irat­tárát őrzik. Sámuel von Bruckenthal báró (élt 1721- től 1803-ig), Erdély kor­mányzója nevét viselő palota és múzeum 1777 és 1787 között épült. A múze­um gazdag anyaga, többek között Erdély állat- és nö­vényvilágát mutatja be. Jelentős a neves holland festők képeit őrző részleg, a több ezer kötetes könyv­tár és a hatalmas néprajzi gyűjtemény. Szebenben sokféle tanin­tézet létesült, kezdve a bábaképző iskolától egé­szen a legkülönbözőbb mesterségekre oktató alapít­ványokig. Ez a város szá­mottevő ipari vállalatokkal rendelkezik. Híresek Sze­­ben élelmiszeripari, hús- és tejfeldolgozó gyárai, de nem marad el a textil- és faiparban sem. Lakosságára nézve — ez az idők folyamán ki­cserélődött. Az alábbiakban idézünk egy írásból, mely 2004. őszén jelent meg az Erdélyi Naplóban: „A napokban a román TV1 német nyelvű adását nézvén, nagyon idegesítő és megrázó látványban volt részem. Volt valamikor egy erdélyi szász település, volt, mivel mára az egykori őslakosokból még hírmon­dó sem maradt. A kamera híven tükrözi az utcák, házak jómódúsá­­gát, gazdagságát. De a sivárságot, ürességet is. Még nem is olyan rég,itt is pezsgett az élet, ugyanúgy mint Erdélyben mindenhol. Szász gazdák, mesterem­berek végezték dolgukat, élték példásan megszer­vezett életüket... Idegen bevándorló be­szél az általa alig ismert múltról. Háttérben a leom­lott falú templom, az ut­cára, térre riadt ablaksze­mekkel meredező házak...” Amit az ázsiai hordák nem tudtak elérni, azt meg­kezdték Trianon után, eről­tetve folytatták a román kommunista párt uralma alatt, és folytatódik napja­inkban is. Martin János Torontói látogatásom alkalmával dolgom akadt a postán, bélyeget akartam venni. A ferdeszemű tiszt­­viselőnőcske — helyi ér­dekű Csocsoszán — saj­nálattal vegyes undorral pillantott rám, miután ész­revette — nem volt nehéz —, hogy nem beszélem Shakespeare mester nyelvét, csupán annyit sikerült ki­nyögnöm: stamp, one dollár és hüvelykujjammal meg az egyest mutattam. Láttam rajta, hogy hülyegyereknek tart. Bántott kissé, mert legalább négymilliárdnyi a hozzám hasonló szellemi fogyatékosok száma, akik szintén nem beszélik ezt a fél világra ráerőszakolt nyelvet, amelynek nem tudása egy alsóbbrendű fajhoz való tartozást jelent. Ha nem beszélsz angolul, egy niemand vagy (senki)! A megvető pillantást persze nem viszonoztam, inkább szomorkodva tekintettem a hölgyikére, sajnálkoztam rajta, hogy sejtelme sincs, milyen hihetetlenül színes, gazdag az én anyanyelvem. Nem mondhattam el neki, hogy pl. a „nevet” szavunk­ra legalább 12 kifejezésünk van: mosolyog, bazsajog, somolyog, kuncog, vihog, vihorászik, vigyorog, hehe­­részik, hahotázik, kacag, viháncol és végül röhög. A magyar nyelv valóban gazdag, sajnos, akik beszé­lik már kevésbé... * Igen kevés azoknak a száma, akik párttagságuk­ból valamilyen formában nem húztak hasznot, mint pl. jól fizetett, kényelmes állás, privilégizált előnyök, drótsövénnyel körülzárt pártüdülők, pártmagazinok (ahová gyalogproli be sem tehette lábát), soron kívüli lakáskiutaló, hivatalokban előzékeny bánásmód, soron kívüli ügyintézés, egyetemi fölvétel stb.stb. Ők voltak a szocializmus hasznos hülyéi. * Ha postaládámban „gra­tis” föliratú szórólapot találok, olvasatlanul dobom a szemétbe, ugyanis semmi sincs ingyen ezen a vilá­gon, mindenért fizetni kell, még a lélegzetvételért is. Évtizedek óta asztmával küszködök, ha nem veszem meg a légzést könnyítő „sprayt” rövid időn belül megfulladok, tehát fize­tek... * Hazai popegyüttest méltat az egyik otthoni ojság. Irigy hónaljmirigy a jeles társaság neve. Őszin­tén megvallom, nem éppen ízlésemnek megfelelő címet választottak maguknak. Hálás vagyok a sorsnak, hogy nem kellett találkoz­nom velük. A nóták, me­lyek műsorukban szerepel­nek, nem noszogatnak arra, hogy valaha is meghallgas­sam őket, mert pl. a „Bazi nagy lagzi” vagy a „Szo­morúan öntöm ki a mos­lékot" címűekre, s így a többiekre sem vagyok különösebben kíváncsi, ám mindettől függetlenül sok sikert kívánok nekik. E- gyébként Ausztráliában is fölléptek, azok mentek el a „koncertjükre”, akik ki vannak éhezve napjaink hazai kultúrájára, remélem jóllaktak vele. Jómagam már csak maradok az ifjú­korombeli slágereknél, amelyeknek szövegeiben ilyen sorok fordultak elő, hogy aszongya: Van egy kis viskóm Pomázon, Hol mindenkivel komázom. Vagy Lesz nekünk egy kiskecskécskénk, Kit össze-vissza fejünk kettecskén... Lukas Pantalló olasz filozófus mondotta volt: Minden ízlés dolga, a poli­tikától kezdve a nemi aber­ráción keresztül a tök­főzelékig, no meg a szép­ség. Főképp a média az, amely mindenáron igyek­szik ízlésünket bizonyos irányba befolyásolni — már, aki hagyja! Minden­nek van határa, csak az univerzumnak, az emberi ostobaságnak és az ízlés­telenségnek nincs és erre eklatáns példa, hogy közis­mert személyiségek nem átallják a lapokban, a TV- ben bemutatni velük egyne­mű élettársukat. Berlin pol­gármestere Klaus Wowe­reit, az FDP frakcióvezetője Guido Westerwelle és még számtalan TV-sztár, mintha büszkék lennének „más­ságukra”, dicsekszenek vele. A TV előszeretettel mutatja premier plánban a „melegek” gyomorforgató nyalakodását, ilyenkor áldom azt az elmét, aki a távkapcsolót kitalálta. Ha mindehhez hozzáveszem a londoni Kúra Tumanak nevezetű asszonyság elké­pesztő esetét, végleg nem tudom milyen eszeveszett világban élek. Az állatbarát hölgy aug. 29.-én egy bájos kislánynak adott életet, ám a bébi — Honey — nem akarta elfogadni édesanyja tejben bővelkedő kebleit, magyarul nem óhajtott szopni. Tumanak asszony kénytelen volt cumis­üvegből táplálni kicsinyét, hogy azonban az értékes anyatej ne vesszen kárba, kiskutyáját szoptatja, aki — gazdija szerint — többet fogyaszt az ő tejéből, mint Honey a bébitápszerből. Szeretném mindket­tőjüket egészségben fel­nevelni, hogy majd a ku­­tyuka kislányom védel­mezője lehessen, — mon­dotta a riportereknek Tuma­nak asszony, akit azóta beszállítottak a bolondok házába. Oda is való... * Sokszor elgondolkodtam már azon, vajon mit veszí­tett volna az emberiség, ha Jimmy Hendrix és Michael Jackson mamája — amikor a két rikkancs még csak kéthónapos embrió volt — hirtelen elvetéltek volna? Még rágondolni is ször­nyűség. * A számtalan hazai színes magazin között van egy Story nevű is, amelyből megtudhatjuk hány szál pihe leledzik Jennifer Lopez mivészné hóna alatt, vagy hány centiméteres Bruce Willis „nózija”. Művelődjön a magyar! csütörtök estéjén, meg­feszítése előtti napon tartot­ta Jézus. Huszonnégy órá­val előbb van Jézus páska­­• vacsorája, mint a zsidók hivatalos ünnepe. Mi ennek az oka? A zsidó eretnektörvény megtiltotta, hogy az aposz­­tata, a zsidó nép köréből kirekesztett, páskabárányt egyen, viszont annak, hogy egy más, nem a templom­ban levágott báránnyal előbb, a páskához hasonló vacsorát fogyasszon el, semmi akadálya nem volt. így Ethelbert Stauffer sze­rint: .Jézusnak egy félreeső menedékhelyre volt szük­sége, hogy ott zavartalanul és veszély nélkül ünnepel­hessen, s egy olyan házi­gazdára, akiben volt bátor­ság arra, hogy egy pár órára biztosítsa a kért rej­tekhelyét az eretnekké nyilvánított galileainak és eltávozott tanítványainak.” (Jézus alakja és története. Debrecen 1960. 79.o.) Az épület valószínűleg jelentős szerepet tölthetett be az induló kereszténység életében. Talán ezen a helyen jelent meg Jézus a feltámadás után. Itt gyüle­keztek a mennybemenetelt követően, itt választották Mátyást apostolnak és itt töltetett ki pünkösdkor a Szentlélek. így hát ez volt az a hely, ahol az egyház megszületett. A mai épületek a Sión hegyén Jeruzsálem évszáza­dainak hűséges tükrei. Egyiken a keresztesek, másikon a mamelukok vagy a törökök hagyták ott kezük nyomát. A különböző ke­resztény egyházak, no meg a zsidó állam is alakított ezeknek az ősi házaknak a képén. A hagyomány úgy tudja, hogy ez a hely néhány épülettel együtt kikerülte a Titusz alatti pusztulást és a keresztények előtt a leg­nagyobb tiszteletben állt. Ez a terem lett a legelső templom, Jakab apostolnak a jeruzsálemi „székesegyhá­za”. Szent Epifániusz arról tudósít bennünket, hogy Hadriánusz császár idején már állt egy kis templom az utolsó vacsora színhe­lyén így az régebbi, mint a Szentsír templom. 326-ig ez volt az egyetlen jeru­zsálemi keresztyén isten­háza, amit „Szent Sión templomának” mondtak; Szent Cirill meg az „a­­postolok felső templomá­nak” mondta. 614-ben a perzsák felgyújtották és kapuja előtt sok ezer ke­resztényt megöltek. Mo­­desztusz apát építtette újjá. 1074-ben a szeldzsuk törö­kök pusztították el. Ezt a rontást a XII. században a keresztesek javították ki. A harcok következtében 1244- ben újra elpusztult és csak egy kis kápolna maradt belőle. A ferencesek érdek­szférájába került a XIII. században ez az ősi terület. A XIII. században már kolostoruk volt Sión he­gyén és a XIV. században még gótikus templomot építettek az utolsó vacsora (coena ultima) helyszínén. Ma is ennek a nyomait látjuk. Ez az épület is átélte a jeruzsálemi szent helyek különös, egymásba bonyo­lódó, sok vitával terhes sorsát. Tudelai Benjamin egy jeles, hithű spanyolor­szági zsidó kezdte először hirdetni, hogy itt van Dávid sírja, amelynek bejáratát .nem ismeri senki, mert „egy keresztény pátriárka bezáratta, elrejtette”. Ettől kezdve megpróbálták a ferenceseket innen kiűzni, ami 1551-ben sikerült is. A XIX. századig keresztyén nem is tehette be ide a lábát. Az izraeli állam 1067 után az ősi épület emeleti részét visszaadta a feren­ceseknek. Ez ma egy kőla­pokkal kirakott keresztbol­tozatos lovagterem, a virág­zó gótika egyetlen építé­szeti emléke Jeruzsálemben. Az egyik oszlopfőn egy pelikán látható — az ön­­feláldozás szent madara —, aki fiait vérével táplálja. Ez a terem, az Utolsó Vacsora terme, igen sok változáson esett át. A terem délkeleti sarkában ősi elemeket fedeztek fel a régészek. J. Pinkerfeld 1951-ben végzett itt ásatásokat. Szerinte a kövek eredeti helyükön vannak és az épület egy régi zsinagóga volt. A karcolatok, feliratok alapján többen azt tételezik fel, hogy keresztyén zsinagóga volt. Az alsó termet a láb­mosás helyeként tiszteli a kereszténység. Itt most a mohamedánok és a zsidók Dávid sírját tisztelik. A kék majolikával kirakott előter­­men át mohamedán imate­rembe jutunk. A kék szín a szemmel verés ellen véd. Volt ez az épület mecset, derviskolostor is. Dávidot ugyanis a mohamedánok is szent prófétaként tisztelik. A X. században már ismert zsidó és mohamedán zarán­dokhely volt, amelyet a keresztesek is hasznosítot­tak. Ők állították a kenotá­­fiumot, a jelképes sírem­léket. Itt áll a II. világhábo­rúban meghalt zsidók em­lékműve is. Korok és vallások, hitek és legendák keresztútja ez az épület. Kicsiben ez is a múlt mélységes mély kútja, a harcok és a megbékélések helye. Adja Isten, hogy egyre többen halljuk az utolsó vacsora üzenetét, amit Jézus így fogalmazott meg, miután lehajolt tanít­ványainak lábát megmosni. „Bizony, bizony mon­dom néktek: A szolga nem nagyobb az ő uránál; sem a követ nem nagyobb an­nál, aki azt küldte. Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket". (Ján 13:16-17). Szigeti Jenő Meghívó A Welland és Niagara környéki Egyházak és Egyesületek Vezetősége, ritka szép összefogás jegyében, kettős megemlékező ünnepet tart 2005. május 29.-én Tradicionális hősök ünnepe — emlékezés a több mint 60 éves, Dony kanyarban történt tragédiára Emlékezés a hősies lelkületű, Mindszenty József herceg­prímásunk halálának 30 éves évfordulóján. Ünnepi program: Koncelebrációs, emlékező szentmise a wellandi Magyarok Nagyasszonya templomban de. 11 órakor. Ünnepi ebéd, a wellandi Magyar Házban (Önképzőkör) 12:30-kor Ebédjegy ára: $ 15.- diákjegy: $ 8.­­Ünnepi megemlékezés du. 2-kor. Gondosan előkészített, rövid emlékbeszédek, szavalatok, hazafias énekszámok, befejezés: A Hősök Emlékművének megkoszorúzása. Ebédjegy előrendelés: Kovács András 905-384-9495; Hengsperger Anna 905-735-0959 Ft. Deák Miklós 905-735-7055; Csóli Simon 905-834-3523; Mézes Miklós 905-354-9250 Minden igaz magyart szeretettel elvárunk! (20-)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom