Kanadai Amerikai Magyarság, 2005. január-június (55. évfolyam, 1-25. szám)

2005-04-02 / 14. szám

10 oldal — Magyarság — (No. 14) — 2005. április 2 SIMM* Harniath István Megérkezett a várva várt tavasz. és vele együtt teljes erővel beindult a magyar labdarúgás. Voltak óriási meglepetések, szép számmal potyogtak a gólok is. Az első három fordulóban a Vasas és Győr csapata szerepelt legjob­ban, a pesti piros-kékek mind­három meccsüket megnyerték, míg a győriek két győzelem mellé egy döntetlent játszot­tak. Jól szerepelt eddig a Honvéd, a Fehérvár és a Deb­recen csapata is, akik két győzelemmel és egy vereség­gel kezdték a tavaszi idényt. Az MTK első mérkőzését a rossz talajú pálya miatt el­halasztották, az utána követ­kező két meccset azonban megnyerték, így a Vasas mel­lett ők is százszázalékosan szerepelnek eddig a tavaszi idényben. Az MTK kiemelke­dően legeredményesebb játé­kosa a 37 éves Illés Béla, aki a két mérkőzésen csereként állt be a csapatba és három góljával egyedül több gólt lőtt, mint átékostársai együttvéve. Kitűnő formában kezdte a tavaszt a Győri ETO is. Három meccsen hét pontot gyűjtöttek össze, ráadásul ebből két győzelmet a tabella első két helyezettje, a Ferenc­város és Debrecen ellen érte el a Rába-parti csapat. „Csa­patom eddigi teljesítményével és - a mutatott játékával is maximálisan elégedett vagyok - értékelte az eddigi szereplést az ETO szakmai igazgatója, Reszeli Soós István. - Érzem, hogy bombaformában vannak a fiúk.” Egyre nyilvánvalóbb viszont, hogy a bajnoki cím­védő Ferencváros formán kívül van, két hazai pályán elszenvedett vereséggel, az őszi hárompontos előnyét is elveszítette a csapat. A lis­tavezető Fradi, a Győr ellen elszenvedett 1:0-ás kudarc után a Fehérvár FC-től is kikapott 1:0-ra az Üllői úton, A mérkőzésen a Fradi ötlet­­telen, szürke játékkal rukkolt elő, így a vendéggyőzelem megérdemelt volt. Az anyagi gondokkal küzdő székesfehér­váriak elszántan hajtottak, és remek védekezésből több veszélyes kontrát vezettek. „Úgy éreztük, már csak dac­ból is meg kell mutatnunk: nem adjuk fel, és az utolsó vérünkig küzdünk.” - mondot­ta Csertői Aurél, a Fehérvár edzője. A Ferencváros tavasz­­szal pontot, s még gólt sem szerzett az Üllői úton. László Csaba edző érthetően szomo­rúan értékelte a csapata játé­kát: „Nem elég megsétáltatni a mezt, valamit nyújtani is kell. Az egész meccsen csak a nézők dicsérhetők, akiknek még akkor is hálásak lehe­tünk, ha vissza kellene fizetni nekik a jegyek árát.” Az FTC edzője hozzátette, reméli, hogy a bajnokságban - a válogatott meccs miatt kelet­kezett - közel kéthetes szünet­ben összerázódik a csapat és bajnokhoz méltóan folytatja szereplését. Az első tavaszi edzőváltás is megtörtént Pá­pán, ahol a Lombard FC új kinevezett trénere, a tavaly Debrecenből elbocsátott Szen­tes Lázár lett. Két játékos teljesítményét lehet kiemelni az eddigi tavaszi mérkőzések­ből, mindketten három góllal terhelték meg az ellenfelek kapuját. Az MTK-s Illés Béla nevét már fentebb említettem, a másik a Kaposvár csapatá­ban játszó Oláh Lóránt, aki 11 találattal vezeti a góllövő listát. A Vajdaságból szár­mazó magyar csatár, három góljával döntő érdemeket szerzett a Sopron elleni 4:3-as győzelemben. Oláh nem elős­zör lőtt három gólt: október­ben, a Honvéd ellen is triplá­­zott, a különbség csupán annyi ahhoz a meccshez képest, hogy ezúttal - az egymás után következő gólokkal - mester­­hármast ért el. Lothar Mat­thäus szövetségi kapitány szerint a bolgárok ellen folya­matos támadásokkal érhet el jó eredményt a magyar lab­darúgó-válogatott az újpesti Szusza Ferenc stadionban sorra kerülő világbajnoki selejtezőn, ahol a csoport legerősebb együttese lesz az ellenfél. „Meghatározó mérkő­zés vár ránk. Győzelem esetén szép és jogos reményeink lehetnek a továbbjutásra, s ismét mondom, továbbra is a vb-szereplés a célom. Termé­szetesen ki is kaphatunk, de én nem gondolok erre. Az biz­tos, hogy nyomás nehezedik ránk, s majd jövő szerdán pontos képet kapok arról, hogy futballistáimra ez milyen hatással lesz. Látni fogom továbbá azt is, hogy mely játékosok akarnak kijutni a vb-re és kik azok, akik nem” - mondta a német szakvezető a felkészülést indító budapesti sajtótájékoztatón. Matthäus hozzátette: a következő ellen­fél eredményei mellett stílusá­val is imponál. „Sokat futó, magasan képzett játékosok alkotják a bolgárok együttesét. Tiszteljük az ellenfelet, de így volt ez a máltai találkozó előtt is” - szögezte le a szakember. Matthäus kitért arra is, hogy túlságosan hosszú volt a téli szünet a magyar bajnokság­ban, de most már nincs mit tenni, ezt el kell fogadni. „A kezdés angolos volt, hét nap alatt három találkozót játszot­tak a csapatok, ez ugyancsak furcsa. Legfőbb gond, hogy a hosszú bajnoki szünet után nincsenek megfelelő formában az itthon futballozok. Akik kitalálták a bajnokság menet­rendjét, azok nemhogy amatő­rök, de nagyon amatőrök, és nekünk kell ennek meginnunk a levét.” A bolgárok elleni meccsen, sárga lapok miatti eltiltás következtében nem szerepelhet a kulcsembernek számító Gera Zoltán, pótlásá­ról még nem született döntés. Matthäus szerint Vincze Ottó, Hajnal Tamás vagy Böőr Zoltán lehet a gárda irányítója. Érdekes ajánlat érkezett a bolgárok elleni mérkőzésre készülő magyar válogatotthoz. A Nemzeti Sport című napilap felajánlása értelmében a Ma­gyarország - Bulgária labda­rúgó vb-selejtezőn a hazai gó­lok szerzői jelentős pénzjuta­lomban részesülnek. A sport­napilap - amely ezzel az ak­cióval is szeretne lökést adni a nemzeti tizenegy játékosai­nak - Lothar Matthäus tanít­ványainak győzelem esetén, minden egyes találat után kétmillió forintot fizet. * Hosszú és súlyos betegség után 81. életévében elhunyt Nyers István, aki kétszer lépett pályára a magyar lab­darúgó-válogatottban, s mind­kétszer gólt is szerzett. Az egykori kiváló balszélsőt Szabadkán érte a halál. Nyers az Újpest focistájaként vált ismertté, a lila-fehérekkel kétszer - 1945-ben és 1946- ban - bajnok lett, majd Fran­ciaországba, később pedig Olaszországba, az Inter csapa­tához szerződött. A balszélső a milánói gárdánál eltöltött hat idény alatt élte fénykorát: kétszer nyert bajnokságot és 1949-ben az olasz bajnokság gólkirálya lett 26 találattal. A folytatásban két idényen át az AS Romát is erősítette. Olas­zországban 236 bajnokin 153- szor volt eredményes. Ha Ma­gyarországon marad, kétlábas lévén, bizonyára az Arany­csapat erőssége lehetett volna. Nyers Istvánnal a csapatban, Bernben is más lehetett volna az eredmény. Szent Erzsébet Római Katolikus Magyar Egyház 432 Sheppard Ave E. North York, Ontario, M2N 3B7 Telefon: (416) 225-3300 Cabafi Csaba SJ. Jaschkó Balázs SJ, Máté József SJ, Marosfalvy László SJ. Vasárnapi misék: de. 9, 10:30 és 12 órakor Gyóntatás, misék előtt Keresztelőre, esküvőre időbeni jelenkezést kérünk Fogadóórák: hétköznap 10-3-ig. Hétfőn nincs fogadás. Első' Magyar Református Egyház 439 Vaughan Rd. Toronto, On, M6C 2P1, LELKIPÁSZTOR: Nt. VASS ZOLTÁN Lelkészi hivatal telefonja: 416-656-1342 Templom honlapja: www.temre.com E-mail cím: parokia@temre.com Tábor honlapja: pinespringvalley.cottagelink.com Istentisztelet: minden vasárnap de. 11 órától Lelkészi hivatal fogadóórái: Minden szerdán du. 2-6-ig, minden szombaton du. 2-5-ig. A fogadóórákra előzetes telefonbejelentkezést kérünk. Vasárnapi iskola az istentisztelet ideje alatt. Konfirmáció előkészítés minden szombaton 2 órától szeptember utolsó szombatjától május utolsó szombatjáig. Énekkar általában csütörtök esténként tartja próbáit szeptembertől májusig Bibliaórák: szeptembertől — május végéig minden 2. és 4. vasárnapon, istentisztelet előtt 1/2 10-kor és minden szerdán du. 1 órakor a Női Kör részére. Gondnok: Molnár Imre (905) 891-8856 Helyettes gondok: Herman Béla (416) 633-7577 Fontos az ár, fontos a kiszolgálás, hívja A TRAVEL ONLYT repülőjegyek—Carib szigetek szálloda-foglalás — autóbérlés Hajóutak, utazási biztosítások Tel: 416-744-2555 Fax:416-744-2559 robertgaczella@bellnet.ca (11-) 800 Arrow Road Unit 15, Toronto (Finch - Hwy 400) Hungarian Music & Stage — igazgató: Petri László Ilyen előadást már régen látott! MASI — az egyik főszereplő — angol-francia-magyar nyelven énekelt énekszámaival meghódította BUDAPESTET — írták az újságok! SZÁSZ KATI és EGRI JÓZSEF énekszámaikkal és akrobatikus táncaikkal már Budapest kedvencei! FANTASZTIKUS ELŐADÁS! Szeretlek Budapest 2 órás, 2 részes zenés-énekes-humoros- táncos kabaré Fellépnek: MASI, énekművész; SZÁSZ KATI énekes táncos; EGRI JÓZSEF táncoskomikus; FORNWALD LÁSZLÓ zongoraművész. Előadásaink: HAMILTON, ON. 2005. április 16.-án szombaton, este 7 órai kezdettel a Magyar Házban (110 Caterina St. N. Hamilton Ont.) Helyár 2 órás tánccal együtt $20.- Vacsora külön fizetendő, előre meg kell rendelni. Vacsora 5 órától, 7 órától előadás, 10-től éjjel 2-ig tánc! Jegyek kaphatók, vagy megrendelhetők: Bíró Angéla, 905-389-7104-es telefonszámán, Tóth Ica, 905-336-2463-as telefonszámán, illetve a Magyar Házban csütörtök és péntek este, 905-527-4843. TORONTO, ON. 2005. április 17.-én vasárnap, este 7 órai kezdettel a Magyar Ház dísztermében (840 St. Clair Ave. W. Toronto Ont.) Helyár éjjel 1 óráig tartó tánccal együtt: $ 25.- Jegyek, asztalfoglalás csak a Magyar Ház irodájában: 416-654-4926. LONDON, ON. 2005. április 22.-én pénteken, este 1/2 8 órai kezdettel a Germán Canadian Club dísztermében, (1 Cove Rd. London, Ont.) Helyár: $ 20.- Jegyek kaphatók vagy megrendelhetők: Sándor János Real Estate Broker: 519-858-0777-es telefonszámán és Dezső Ferenc 519-245-6506-os telefonszámán. WINDSOR, ON. 2005. április 23.-án szombaton, este 7:30 órai kezdettel a Magyar Kultúrcenter, Mindszenty Hall dísztermében (790 Hanna St. E. Windsor, On). Helyár: $ 20.­Jegyek kaphatók, vagy megrendelhetők: Oláh Lenke, 519-948-7563-as és Veres Zoltán 519-974-7425-ös telefonszámán 6 órától a konyha és a bár a közönség rendelkezésére áll! Mindenkit szeretettel vár a vezetőség! BRANTFORD, ON. 2005. április 24.-én vasárnap, délután 4 órai kezdettel a Brantfordi Magyar Ház színháztermében (104 Albion St. Brantford, On.) Helyár $ 20.- számozott asztalok. Jegyek kaphatók, vagy megrendelhetők: Szűz Béla 519-750-0621-es, Tóth Matild 519-757-0610-es, illetve Lantos Tibor 519-753-2788-as telefonszámán. A szokásos ételek, italok kaphatók! Mindenkit szeretettel vár a rendezőség! (12-v) European Sausage House Inc. Saját készítésű kitűnő' friss áruival, nagy választékban, valamint Magyarországról importált csemege-áruival és hazai készítésű pick-szalámi, friss lángos, stb. Business Hours: Thu; 8 a.m. — 6 p.m. Tues: 8 a.m, — 5 p.m. Fri: 8 a.m. — 7 p.m. Wed: 8 a.m. — 5 p.m. Sat: 8 a.m. — 4 p.m. Sunday: CLOSED 145 Norfinch Dr. Units, 6, 7 & 8 Downsview, Ontario M3N 1W8 Tel/Fax: 416-663-8323 (19-v) Református Magyar Egyház az Associate Reformed Presbyterian Church Torontói Magyar Gyülekezete Keresztyén szeretettel és odaadással kívánja sokat szenvedett népünket szolgálni! Krisztus Urunk nevében hívjuk és várjuk vasárnapi Istentiszteletre! Istentisztelet: vasárnaponként déli 12 órakor Vasárnapi iskola: az istentisztelet ideje alatt. Templom: 1130 Finch Ave. W. (Dufferin és Keele között) Bőven van parkolás! Lelkipásztor: Nt. Kovács Ferenc Tel: 905-882-4452 Gondnok: Lackó Tibor: 905-840-2230 Urunk Jézus Krisztus azt mondja, „Jöjjetek Én hozzám mindnyájan a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és Én megnyugosztlak titeteket". Máté 11:28 Torontói Magyar Hetedik Napot Ünneplő Adventista Gyülekezet Bob Rumball Center Imaterme 2395 Bayview Avenue Toronto, M2L 1A2, Canada Szeretettel vár minden igazságot szerető és kereső személyt. Minden szombaton de. 10-től 11:30-ig biblia-iskola, 11:30-tól istentisztelet, utána uzsonna. Lelkész: Nagy Károly, tel: 416-615-1282 Az „Első Szeretet” Magyar Pünkösdi Gyülekezet szeretettel hív és vár mindenkit összejöveteli alkalmaira: Istentisztelet: minden szombaton este 7,00 órakor Ima- és bibliaóra: minden kedden este 7,30-kor Ifjúsági óra: minden pénteken este 7,30-kor Összejövetelek helye: 606 Jane St. (Jane és Dundas), Toronto Lelkipásztor: Rév. Nagy Tamás Tel: 416-604-7881 Web site: firstlovechurch.ca A Thamesville Otthonban Mozgássérültek, speciális felügyeletet igénylők és nyugdíjasok részére 24 órás felügyelet rendszeres orvosi ellátás. Lakrészek, privát szobák, mindenkinek elérhető áron, napi ötszöri finom étkezés. Szép tiszta, tágas, földszintes otthon. Az új tulajdonosok mindenkit szeretettel várnak: Horváth Marika és Ferenc. 22 London Rd. Thamesville Ontario Tel: 519-692-4316 M0. Evangélikus Református Magyar Egyesült Egyház 73 Mackay Avenue, Toronto, On. M6H 2N7 Tel: 416-652-3809 Minden hónap utolsó vasárnapján, Istentisztelet után ima-áhítat Istentisztelet tartunk minden vasárnap 11 órakor Lelkipásztor: Nt. Batiz Ambrus M.Div. Mindenkit szeretettel várunk! Gondnok: Cseh László Tel: 416-622-9719 A pszichológiai kört újra beindítjuk, minden hónap első keddjén 2 órakor a gyülekezeti teremben. Első alkalommal április 5.-én találkozunk. DR. SÁRDI GÁBOR fogorvos 20 éves gyakorlattal A legmodernebb fájdalommentes kezelést biztosító felszereléssel áll rendelkezésére! A legújabb kozmetikai, porcelán és fehér tömőanyagtechnikával készít fogtöméseket, hidakat, koronákat és fogpótlásokat. Fogbeültetések és szájsebészet Visszaadjuk gyönyörű fogsorát és mosolyát! Fogorvosi biztosítást elfogadunk. Nyugdíjasoknak és diákoknak 10% engedmény! Appointmentért hívja: (416) 962-9942 326 College St., Suite 2., Toronto, Ont. (2 blokk nyugatra a Spadinától!) (6-v) Patty’s Florist MAGYAR VIRÁGÜZLET Kérje Ferit Torontóban házhoz szállítunk. Virágküldés a világ bármely részébe; Vágott virágból nagy választék 589 Parliament St. Toronto, Ont. M4X 1P9 Tel: 964-0164 (1-v) Paprika 3450 Bathurst Nyitva: Minden nap 12-től 10-ig A sok finomság mellett kaphatók az alábbi különlegességek: • vadas, • borjúláb rántva, • pacal, • szalontüdő, • szilvásgombóc és még sok más házias étel. Paprikás krumpli, rizses kacsa, leesés szelet, halászlé, túrós csusza, házi krémes, gesztenyepüré, zserbó szelet, dobos torta. Mindenkit szeretettel várunk! HÁZI RENDELÉST IS FELVESZÜNK! Tel: 789-3478 Nosztalgikus pesti hangulat Toronto belvárosában a Coffee Millben Fennállásának 41. évfordulóját ünnepli ebben az évben. Minden igényt kielégítő magyaros ételek, italok, cukrászsütemények. PÉNTEKEN. SZOMBATON ÉS VASÁRNAP ESTE, ELŐ ZENE. Mindenkit szeretettel várunk! 99 Yorkville Ave Tel: 416-920-2108 EMIGRÁCIÓ, VÁLÓPEREK, BÍRÓSÁGI ÜGYEK Biztosítással kapcsolatos kártérítési ügyek intézése Paralegal service, hivatásos fordító Hitelesítés, meghívólevelek és bármilyen ügyintézés Member of the Canadian Emigration Consultant (905) 737-9747 Üzletünk 1978-ban létesült (10-v) Bérleti díjak:- kis kategória: 245 CAD/hét- közép kategória: 285 CAD/hét- nagy illetve combi kategória: 355 CAD/hét Az ár tartalmazza: a teljeskörű biztosítást • korlátlan kilométerhasználatot repülőtéren történő átadás-átvételt Hosszabb bérlés esetén kedvezmény! Foglalás, információ Torontóban! 416-693*8312 QB Café and Dining Great Hungarian Cuisine All Day Breakfast $2.49 Lunch — Dinner — Dine In or Take Out Catering to Birthday Parties and Special Events Valeria & Csaba Urbán Tel: 519-824-7570 Fax: 519-824-0356 86 Dawson Road # 4 .GyelPj]..Qn. N1H 1A8 Hours: Mon 9-4 Tue 7-6 Wed 7-6 Thu 7-7 Fri 7-8 Sat 7-4 q , Tel: 519-824-4871 SU" C'0‘M Fax: 519-824-0356 QjUALFPy •BAJfEXy & ÍZELI QUALITY IS OUR SPECIALITY THE FINEST IN EUROPEAN CAKES & PASTRIES LARGE SELECTION OF BREAD & BUNS BAKED DAILY DELICATESSEN MEAT & CHEESE PRODUCTS 86 Dawson Rd. Unit 4 MIKE FEKETE Guelph, Ontario N1H 1A8 VALERIE URBÁN <6-) Ha megtalálta a házat, vagy a lakást, amelyre várt, ne vesztegesse az időt! Ha új bevándorló: * Önálló (vállalkozó) * Csőd (bankrupt) érte * Első vagy második kölcsönt igényel * Nehezen intézhető a kölcsöne (mortgage) * Referral fee available! 0.15% a mortgage összegből. Forduljon hozzánk. Az Ön érdeke a mi érdekünk! BARNA MONICA Egyenes vonal: 647-228-4646 905-882-1030 Fax: 905-882-6030 ALLIE MORTGAGE CORPORATION 9040 Leslie Street 217. Richmond Hill On. L4B 3M4 (1-v) K. Walsh & Associates Travel Services Inc. 1240 Bay Street, Suite 700, Tor.Ont. M5R 2A7 Toll Free: 1-800-467-6209 Figyelem! MEGÉRKEZTEK A MALÉV KEDVEZMÉNYES ÁRAI! Már most foglalja le jegyét nyári utazására! TORONTÓ — BUDAPEST közvetlen járat $ 720.-tól ÁTSZÁLLÁSSAL: $ 660.-tól, Belgrád $ 770.-től Bukarest $ 770.-től, Temesvár $ 780.-tól KIHOZATAL: Budapestről $ 525.-től Legújabb TÉRKÉPEK, Magyarország, Erdély stb. eladók! DÉLI UTAK: — KUBA, KARIB-szigetek és MEXIKÓ, hajóutazások MEGHÍVÓ LEVÉL, UTAZÁSI, ORVOSI és KÓRHÁZI BIZTOSÍTÁSOK, AUTÓBÉRLÉS, SZÁLLÁSFOGLALÁS Apró Szilvia /' MALÉV, Lufthansa, KLM, Czech-Air. Air Canada, Air France, JET, British Airways Austrian Airline (519) 823-9498 (v) |^WEf?f=rAX£4 MAGYARORSZÁGON Autóink mindegyike légkondicionált! Automata, illetve kézi sebességváltóval felszerelt. Rondzik Ági (416) 939-6118

Next

/
Oldalképek
Tartalom