Kanadai Magyar Ujság, 1976. január-június (52. évfolyam, 1-26. szám)

1976-03-19 / 12. szám

2 Winnipeg, Man. 1976. már. 19. Lesz-e és hi lesz az emigráció fópaszlorai Az európai katolikus papok ÉLETÜNK 'cimü lapjában Fá­bián Károly ‘ VI. Pál pápa a Va­tikán keleti politikájáról” ciinii cikkében részletesen beszámolt arról, liogy dec. 22.-én miket mondott a (Pápa a hiborosi kol­légium köszöntésére mondott beszédében) a Vatikán keleti po­litikájáról. Fábián Károly nak ezt a cikkét majdnem mind­egyik nagyobb szabadföldi ma­gyar lap szószerint közölte min­den liozzáfüzés nélkül. Pedig Fábiáni Károly cikké­ben — nyilván nem alaptala­nul — két olyan dologról is tett említést, amik felett nem lehet napirendre térni. Az egiyik: “Január elején Bu­dapest politikai bennfentesei arról beszéltek, hogy Lázár mi­niszterelnök vatikáni látogatá­sa alkalmával megállapodott a pápával, hogy Magyarországon megszüntetik a primási méltó­ságot.” A másik: “Az sem titok már, hogy Ijjas érsek és Cserháti püspök . .. októberi római tar­tózkodiáguk alkalmával ... a rendszer utasítására lépéseket tettek a \ ntikanhnn, hogy a külföldi magyar emigráció szá­mára a pápa a hazai püspökök közül nevezzen ki valakit fő­pásztornak. Ha ez nem menne . .. Budapest elfogadna külföldi papot is ,de annak megbízható­nak kell lennie a hazai rendszer szemében.” Az első kérdés -Dr. Uékm László esztergomi érsekké tör­tént kinevezésével megoldódott (? !). Erről a történelmi jelen­tőségű eseményről az első szűk­szavú hírek alapján “VI. Pál pá­pa Dr. Lékai Lászlót nevezte ki Esztergom érsekének és Ma­gyarország Prímásának” cimü cikkemben (Kanadai Magyar Újság 1976. fébr. 27.) már be­számoltam. A MAGYAtR ÉLET febr. :28.-i számában “Az esztergomi k ne­vezése” cimü közleményében a MAGYAR NEMZET febr. 13.-i számából többek között a kö­vetkezőket idézte minden hoz- i záfüzés nélkül: “Az új esztergomi őrseik be­iktatása alkalmával nyilatko­zott. Ebből idézünk most egy részletet: — Urszágalapitó és egyház­­szervező Szent István királyunk nak a szándéka volt, -hogy az eredeti lü magyar egyházme­gye íöpásztorai között az esz­tergomi érsek vezető szerepet töltsön be. Ahogyan ezt régeb­bi írásokban is olvashatjuk: “a többiek fejévé, oktatójává és anyjává tette.” — Első királyunknak ,éz a szándéka a magyar egyházkor­mányzás gyakorlatában mindig tisztelt tradimó maradt. Ezért IX. Bonifác pápa szívesen tel­jesítette Kanizsai János prímás kérését, hogy esztergomi érsek utódait, összességükben tüntes­se ki Magyarország prímása Cí­mével. — A szász királyi herceg, Keresztény Ágost prumás, óha­jára III. Károly 1714-ben a min­denkori esztergomi érsek-pri­­másnak megadta a német-ró­mai birodalmi herceg rangját, így bővült az esztergomi érsek címe: hercegprímássá, egészen a II. világháború utánig,. A Szentszék azonban f-eLsmerte, hogy a II. világháborúval lezá­rultba régi világ és egy velejé­ben új világ kezdődött ei. Ez rt rendelte el 1951-ben, hogy az egyházfők a tisztán világi cí­müket és rangjukat tölolbé ne viseljék, még* akkor sem, ha az püspöki, vagy érseki székükkel lenne összekötve. Azóta herceg­érsekek és herceg-püspökök egyszerűen érsekeknek és püs­pököknek hívják magúkat. — Amikor a II. Vatikáni Zsi­nat után a magyar püspöki kar elkészítette új szervezeti sza­bályzatát, akkor az esztergomi érseki szék történelmi tradíció­ját figyelembe véve úgy dön­tött, hogy a püspöki kar elnöki tisztét nem választás útján töl­ti ke, hanem az a mindenkori esztergomi érsek legyen. Az ér­­sekprimás megjelölésnek tehát ez az egyik gyakorlati értelíne­­záse nálunk, hogy a püspöki kar elnöke.” Ehhez a kínosan diplomati­kus nyilatkozathoz lenne né­hány megjegyzésem.-Lékai ersek nyilatkozata azt sejteti, hogy Kanizsai János esztergomi érsek (1387-1418.) volt az első magyar prímás és ezt a tisztséget IX. Bonifác pá­pa. (1389-1404.) engedélye a­­lapján viselik örökletesen az esztergomi 'érsekek. Ezzel szem­ben a történelmi valóság az, hogy a magyar primásság nem cím és rang, hanem egyedülál­ló jogokkal és súlyos kötelezett­­ségeKkel járó közjog, méltóság, am.t nem Kanizsai János, ha­nem Mátyás érsek (1240-1241.) óta viselnek az esztergomi ér­sekek és nem a pápák, hanem a magyar alkotmányt megtes­tesítő királyok akaratából. (Mindszenty József: Észtéi gom a prímások városa, Bécs 1973., 48-9. o.) Az t'ény, hogy a primási tiszt­séget III. Károly (1711-1740.) emelte a pápától függetlenül, örökletes/ módon hercegi rang­ra Keresztély Ágoston (17a7- 1-2-5.) szász herceg, esztergomi érsek idejében. Megengedem, hogy XII. Plus, (1939-19*58.) 19'51-ben elrendelte, hogy az egyházfők ne használják “tisz­tán világi címüket és rangju­kat”, de ez nem változtat a lé­nyegen, mert a magyar primá­­ság nem világi cím és rang, ha­nem a magyar alkotmányba gyökerező közjogi méltóság. Hogy ez így van, az bizonyítja a legjobban, hogy Mindszenty bíboros, aki a Pápa parancsára “élete legsúlyosabb keresztjét”, hazájának elhagyását is magá­ra vette, élete végéig) Magyar­­ország H-ercegprimásának tar­totta és hivatta magát és a Szent Korona kiadása ellen itt kinn is, mint ilyen tiltakozott. Még- szép, hogy a magyar püspöki kar a II. Vatikáni Zsi­nat után (1965.) a “tradíció figyelembevételével” úgy- hatá­rozott, hogy a püspöki kar min­denkori elnöke az esztergiomi érsek legyen. Igaz, a püpöki kar elnöke akkor még hivatalból Hamvas Endre kalocsai érsek *.1^64-1969.) volt. Ehhez tudni kell, hogy az alkotmány szerint az esztergomi érsek után rang­ban a kalocsai érsek követke­zik. Minden m-elJébeszélési ellenér­re az idézett nyilatkozatnak az a történelmi jelentősége, hogy a primási tisztséget sem jogi­lag, sem formailag nem szün­tették meg — nem is tehették —, ellenben az új esztergomi érsek, Lékai, jogosan, vagy jog­talanul, “személyére” lemon­dott annak viseléséről. Ez volt az “ára” kinevezésének. És ez a lényeg. A N. Y. TIMES febr. 13.-Í számban mejelent “Vatican Re­ports Appointment of a Succes­sor to Mindszenty” cimü köz­leményében joggal irta: “The new Archbishop is known to be on good terms with, Hungarian authorities.” A másik kérdés, ha történel­mi és közjogi vonatkozásban jóval jelentéktelenebbnek lát szik is, végső kihatásaiban ép­pen olyan veszélyes és káros, mint az előbbi. Mint imeretes, Mindszenty bíboros mindent elkövetett, hogy más emigrációkhoz ha­sonlóan a magyar emigráció is saját főpásztort kapjon. De ké­rését a Vatikán következetes, n és mereven elutasította. Ezért vállalkozott Mindszenty bíboros 82 éves fejjel, rangtfosztettan is, arra az emberfeletti fejadat­ra, hogy a világon szétszórt egymilliónyi hívét felkeresse, hitében és magyarságtudatában megerősítse. Az is tudott dolog, hogy az otthoni rendszer mindent elkö­vet — hogy -csak az anyanyelvi konferenciákat említsem — az emigráció szellemi és erkölcsi ellenállásának megtörésére. Az ezerfelé szakadt emigráció ed­dig vallási téren volt a legegy­ségesebb. Ha sikerül az emig­rációt vallási téren is megbon­tani, akkor az végleg elveszti jelentőségét, s mint olyan egy­szerűen megszűnik létezni. És pontosan ez a cél! Ehhez az ördögi tervhez Lé­kai érsek, idézett nyilatkozata után ítélve igien alkalmas esz­köznek látszik. A próbafúrást már karácsony előtt, még. mint apostoli kormányzó, megkezd­te, amikor is volt iskolatár.s pap ismerőseit nagy ál/szemes­(Folytatás a 6. oldalon) Magyarországi magyar ÜGYVÉD UK.MCSMÁNYBÉLA a budapesti ügyvédi Kamara volt tagja. Ma.iltobai gyakorló ügyvéd, közjegyző, uj címe: 203-504 Main St., Winnipeg, Man. R3C 1A7 — Telefon: 947-1513. DALOLJUNK... A HÁZASJAő- KÖZVÉTITO IRTA: PALÁSTI LÁSZLÓ — -Földesi ur! Földesi ur! — Tessék? — nézett ki bosz­­szusan egy kócoshaju fiatalem­ber a szerkesztőségi folyosóra. Pista, a szerkesztőség -öreg szolgája most már halkabban szólt oda Földesülek: — A szerkesztő ur hivja. Földesi besietett a szerkesz­tőhöz. — Vasárnapra kellene valami színes riport. Nincsen' valami ötlete? Földesi végigsorolt tíz ripor­­tippet, de a szerkesztőnek e­­g/yik se tetszett, — Legtöbbjét már az idén is elírták előlünk. A többit pedig minden évben megírják. A vurst importot én például tizenkét­szer megírtam — mondotta elé­gedetlenül a .szerkesztő. Földesi gondolkodott egy pil­lanatig, azután megszólalt. — Van még egy témám. Ez sem uj, de két, három év óta nem írtak róla: A házasságjköz­­vetitő. — borzadt meg a — Brr ... szerkesztő. — Én se találom jónak, de újszerűén, állítanám be a dol­got. U-gy gondoltam, hogy'föl­megyek az egyik Iházasságköz­­vetitőhöz és megkérem, ajánl­jon menyasszonyjelöltet a szá­momra. A jó ember majd be­mutat egy csomó férjhezmennl óhajtó nőnek és én a nősülni vágyó fiatalembert fogom ját­szani. — Ez nem rossz — tűnődött el a szerkesztő. — Csinálja meg)! Földesi egy óra múlva beállí­tott az ismertnevü házasság­­közvetőhöz. — Nősülni szeretne az ur, ugyebár? — fogadta a házas­­ságközvető a riportert. — Igen. Csak két kikötésem van: Szép és gazdag leány le­gyen az illető. — Akad, kérem, akad. Mi a becses foglalkozása? — Ékszerész— hazudta szem rebbenés nélkül Földesi. — Segéd, nemdebár? — Segéd, de én vezetem az egiés-z üzletet. — Havi fizetés? — Kétszáz nyolcvan pengő. — Pompás! Földesi egyedül maradt a szo­bában. Végignézte az asztalon heverő albumot, amelynek lap­jairól egy seregi nő mosolygott feléje — háboruelőtti toalettek­ben. Pár perc múlva bejött a házas ságiközvetitő. — Ó, az a régi albumom! Az óta az illető hölgyek boldog csa­ládanyák lettek. Éppen tegnap volt itt az egyik és megkért, hogy legyek a keresztapja leg­újabb csemetéjének. A kilence­dik — tette hozzá, mikor látta, hogy kliense érdeklődéssel ihall­í ..^'iesi átvette a Áázassát? Ivozver ő kézéből az auDumot érdeklődést miméivé végignézte a fényképeket. Kétségbeesetten állapította meg, hogy egyetlen szép nő fényképét se fedezte föl az albumban. -Újra élőiről kezdte nézni a könyvet, és a leg­első csinosabb nőre rámutatott: — Talán ez a hölgy. •— Pompás ízlése van önnek. Ez a nő egy főnyeremény. Szép gazdag és okos. Holnap bemu­tatom. Miégi csak egy kis írást tessék aláírni. , A “kis irás” arról szólt, hogy Földesi fizessen le tizenöt -pen­gő előzetes költséget. Mit volt mit tennie, kifizette a pénzt, és elhatározta, hogy a költségjegy zékben legalább húsz pengőt fog ezért fölszámítani. Amikor a házasságközvetitő -eltette a pénzt, egyszerűen és szemtele­nül, mintha ez nem is lehetne akadálya a házasságnak, megr jegyezte: — A gyerekek is eljöjjenek? — Miféle gyerekek? — csil­lant fel boldogan Földesi szeme. Boldog volt, hogy végre egy kő érdekesség akad a -riportban. A hangja azonban nem árulta el örömét. — A hölgy gyermekei, őnagy sága ugyanis elvált asszony. — Miért nem mondta ezt meg mingyárt? — rivallt rá a ' közvetítőre, aki azonban nem ijedt meg. — Mert nem tetszett kérdez­ni: Ekkorá szemtelenségre nem volt Földesi elkészülve és ha­­harjában nem találta meg a kellő szavakat arra, hogy a há­zasság közvetítőt összeszidja. Ez pedig kihasználta a pillanat­nyi szünetet és megkérdezte. — A gyerekek, ugyebár, nem képeznek akadályt. — De igenis, képeznek. Há­nyán vannak? — Ketten. A harmadik vidé­ken van.. A Tiport pompásan kezdett kialakulni, de nem árulta el ö­­römét, hanem ridegen vála­szolt : — Ez a hölgy nem felel meg nekem. — Akkor tessék egy másikat keresni az albumban. — Nincs közöttük egy rendes nő se. A házasságközvetitő megsér­tődött. — De, bocsánatot kérek, én hozzam csak rendes -hölgyek és urak járnak. — Jó, jó, nem akartam meg­sérteni, de nekem nem felelnek meg. A közvetítő egy pillanatig gondolkodott, azután a tárcájá­ba nyúlt, és kivett belőle egy fényképet. — De ez a hölgy -csak meg­­feleI? — kérdezte diadalmasan és átnyújtotta a riporternek a fényképet. — Miért nem mutatta mind­járt ezt a fényképet? — Elfelejtkeztem róla__ha­zudta a közvetítő. — Mikor láthatom ezt a höl­gyet? — Holnap ilyenkor. Földesi elbúcsúzott, de az ai­­toban mt»=*«_ . . . 1 — Dehogy! Nincs annak sem mi baja a világon. 'Olyan egész­séges, mint a makk! — tette e­­rő-s hangsúllyal a házasságköz­vetitő. Másnap Föl déri pontosan be­állított az irodába. — (Már itt van — újságolta a házasságközvetitő. — Paran­csoljon beljebb fáradni. A másik .szobában már várta a leány. Földesi első pillanatra megállapította, hogy sokkal szebb, mint amilyennek a fény­kép mutatta. A házasságíközve­­titő bemutatta őket egymásnak és kiment a szobából. Földesi csodálkozva vette észre, hogy a leányon semmi zavar, semmi szégyenkezés nem látszik. Nem ült szemlesütve a helyén, ha­nem mosolyogva mondta a fiú­nak: — Olyan sok sízépet hallot­tam magáról, hogy nem is tu­dom, mit higyjek belőle. — Mindent, Erzsiké! — Várjon, mingyárt ellenőriz ni fogom az adatokat. — Parancsoljon — Ékszerész? — Igen. — Saját üzlete van? Földesi nem tudta, hogy mo­solyogjon, vagy bosszankodjék a közvető hazugságán, pilla­natnyi' gondolkodás után ko­molyan válaszolta: — Igen. — Azelőtt ügyvéd volt, de az édesapja meghalt és maga átvette az üzletet.-Földesinek most már eről­ködnie kellett, hogy kimondja az igent. — Tavaly győzött a golifbaj­­nokságion. A fiúnak még sohasem volt golfütő a kezében, de erre a kérdésre is nyugodtan válaszol­ta: — Igen. A leány elhallgatott. Hátra­­simitotta dús haját és merészen Földesi szemébe nézett. A fiút különös forróság lepte el és úgy érezte, hogy a leány szépsége ás közelsége egészen megzavarta őt. Már nem is gjondolt a riport­ra, csak arra, hogy szórakoz­tassa a leányt. Beszélni kezdett. Először vontatottan indult meg a társalgás közöttük, de rövid félóra múlva már úgy erezték, mintha régen ismernék egy­mást. Földesi fiatalos lelkese­déssel indult neki minden ri­portnak, igy ennek a házassági riportnak is. Kell sikerülnie — s-zokta biztatni magát, amikor valami nehéz akadály gördült útjába. Most azonban észéire re jutott a riport. Most nem biz­tatta magát, hogy kell -sikerül­ni, eddig súlyos akadály gördült a riport útjába. A tengerpartról -c-eszélt a leánynak, ahol a múlt évben járt. Halkan bugyboré­koltak a szavak a fiú ajkán, a­­uiint a mérhetetlen tenger szép­ségéről beszélt. Azután meg­győződéssel állapította meg: — Olyan a tenger színe, mint a maga szeme, és olyan hullá­mos, mint a maga haja. A leány niem neheztelt meg a bókért, engedte, hogy- a fin a. ke-zóh.o To-,, — Látom, hogy minden szé­pen indul — dörzsölte kezeit Müller ur. — Azt hiszem, reám már nineteen, szükség. — Nincs — mondta határo­zottan a fiú és a lányhoz for­dult. — Hazakisérhetem? A leány nem válaszolt, hanem ijedten Müll erre tekintett, akit, mintha sántán) megdöbbentett volna ez a kérdés. De csak egy pillanatig tartott ez a zavar. A házaslságközvetitő Földesilhez ment és a. fülébe súgta: — Egy pillanatig hagyjon magamra a hölggyel. Nem akar maga előtt fizetni. A fin kiment az irodába, aho­va egy perc múlva követte a leány. Elbúcsúztak a házasság­­közvetitőtől és gyalog, vágtak neki a körútnak. A kapuban több mint egy óra hosszáig tar­tott a búcsú. Másnapra találko­zót beszéltek meg és ettől a naptól kezdve minden délután együtt voltak. Egy hét múlva Földesi három szaibadjegyet kért az egyik színházba. A har­madikat a leány édesapja szá­mára. A -színházban akarta be­mutatni a fi-ut az édesapjának. Az előcsarnokban adtak talál­kozót egymásnak, de a leány késett Földesi le- és felsétált, minden pillanatban az ajtóra tekintett, a -leány és édesapja egyre késett. Helyettük a ru­határ előtt megpillantotta Mül­ler urat, a iházass-ágközvetitőt. Megkérdezte tőle: — Nem látta Erzsiké kisasz­­szonyt? — Nem. De mindgyárt itt les-z. — Honnan tudja — csodál­kozott el Földesi —• Zongioraó-rán van, amely hétkor végződik. Húsz percig tart ide az út vülamoson és igy minden pillanatban meg kell ér­keznie. — De honnan tudja ezt üyen pontosan? — ámult el a fiú. — Azóta, mióta együtt jöttünk el, Müller ur. — És ma is fenn volt magá­nál? — Ma is találkoztunk. — De miért - mozdult meg a féltékenység a fi-uban. Ebben a pillanatban megér­kezett a leány. Földesi kezet csókolt neki és azonnal rátá­madt a kérdéssel: — Miért jár fel Müller úr­hoz? — Én nem járók fel Müller uchoz — válaszio-lt a leány és ártatlan szemekkel nézett a fiú szemébe. — De Müller ur az előbb az ellenkezőjét állította — felelt ingerülten Földesi. i— Én nem járok fel Müller úrhoz — ismételte a leány és azután mosolyogva tette hoz­zá, — die minden nap találko­zunk. — Nem értem — vallotta he bosszúsan a fiú. A leány még mindig mosoly­gott. — Engedje meg, hogy bemu­tassam az édesapámat — muta­tott a házasságközvetitőre a leány. Földesi bambán -bámult íMül­­lerre.-— Maga Erzsiké édesapja? — Igen, A fiú egy pillanatnyi gondol­kodás után megkérdezte: — -Erzsiké nem lakik egy lakásban magával? — De igen. — Akkor hova kísértem min­den nap Eizsikét? — A nagynéniéihez. Emlék­szik, hogy amikor az ismerke­dés után felajánlotta a leányom mák, hogy hazakiséri, akkor mind a ketten zavarba jöttünk? Akkor én kiküldtem magát és azt mondtam Erzsikének,, hogy kísértesse magát a nővéremhez. A harmadik csengetés is vé­get ért és -be kellett menüi a né­zőtérré. Az első felvonás után Müller folytatta a felvilágosí­tást. — Maga bizonyosan csodál-UiVUTVUibv m -- ■>* tatja be egy idegen kliensnek. — Bevallom, furcsának talá­lom. — Hát tudja megj, hogy ma­ga nem volt idegen az én szá­momra. Amikor még kisfiú volt, egy ház-fcan laktunk a szüleivel, az Almássy téren. -Ugy-e ott laktak? — Még mindig ott lakunk. — Jól ismertem a szüleit és azóta is gyakran találkozunk. Megtudtam, hogy maga ujsásj­­iró lett ... Földesi félbeszakította: — Hát tudta, hogy nem va­gyok ékszerész? — Persze, hogy tudtam, hal­lottam az édesapjától és a szer­kesztős églb-en is láttam, amikor egy hirdetést vittem fel a múlt­kor, mert a kiadónlvatal már zárva vo-lt. — Én nekem szánta Erzsikét már az én látogatásomkor? — Nem.-— Nem? — csodálkozott el bosszúsan Földesi, — Nem. Én azért mutattam be a leányomnak, mert meg a­­kartam tréfálni magát. Tudja inegt, hogy a házasság,kö-zveti­­tők nem szeretik a riportereket, Ahányszor rólunk imák, min­dig ártanak a -szakmának. -Ami­kor bejött hozzám, mingyárt tudtam, hogy riportról van szó. Emiatt mondtam, hogy annak a nőnék három) gyermeke van. Elhatároztam, hogy bemutatom a leányomnak megbeszéltem Erzsikével a dolgot és ő bele­ment a játékba. A tervünk az volt, hogy a leányom- felfedi ma ga előtt, hogy tudjuk, Ihiogy ma­ga újságíró és ő az én leányom. De másképen történt. Három­szor nyitottam be magukhoz, de észre sem vettek. Végre ne­gyedszer láttam, hogy baj van. Hangosabban nyitottam he és erre végre ... A többit már tud­ja. Úgy -látszik, hegy a házas­ságok mégis csak a liázasság­­közvetitő-nél köttetnek — fejez­te be a magyarázatot Müller ur halkan, mert, már megkezdő­dött a harmadik felvonás. Két héttel később isimét hal­latszott a szerkesztőségi szolga kiáltása. — Földesi ur, Földesi ur, a szerkesztő ur Ihivja. A szerkesztő mérgesen fogad­ta Földesit. — -Hetekkel ezelőtt egy ri­portot kértem. Azt hiszem, va­lami házasságjkö'zvetitő dolog­ról volt szó. “Mi van azzal? —- Azonnal hozom — sietett ki a szerkesztő szobájából a fiú. Két perc múlva visszasierett. Kezében néhánysoa-os kézirat­­papír volt, amelyet letett a szer­kesztő asztalára. — Parancsoljon- itt a riport. A szerkesztő szeme meg­akadt a “riporton”, amely ebből a kétsónból állott: “Földesi László hírlapíró éj Müller Erzsiké jegyesek.” PACSIRTA Mintha a Föld fénysugarat lövélné a Nap felé; oly egye­nes vonalban, s oly függőlege­sen emelkedett a magasba a költő. És énekelt. Aztán elhallgatott, összekap­ta szárnyát, zuhant, majd csen­desen leszállt a búzatáblába. Ugyanoda, abon/naii az elöbo felrepült. S ekkor köréje sereg­­lettek a- többiek, lelkesülten tap­soltak szárnyukkal és ünnepel­ték: — Gyönyörű volt! Csodálatos volt! így egyikük se tud dalol­ni! Büszkék vagyunk rá, hogy mi is pacsirták vagyunk! Egyikünk azonban,— fontos­­kodőképü, a -hangja meg- reked­tes — igy szólt: — 'Megálljunk csak! Talán mégse volt ez olyan nagyon gyönyörű! -Hiszen egyetlen szó se volt az énekében arról, hogy ő pacsirta. — Hát fontos az? — A legfontosabb! — för­­medt rá a vádló. — Es rólunk se volt szó. Arról, hogy mi is pacsirták vagyunk . .. hogy bú­za között élünk, hogy milyen a fészkünk, milyen a .táplálékunk . . . s a gondolat- és érzésvilá­­gunkrói se daloltál ... Ez akár egy csalogány is énekelhette volna! — Hát persze! — mondta a költő. Énekelhette volna csalo­gány is. De ő mégsem igy da­lolta volna. Mert az én hango­mon az is hallatszott, hogy pa­csirta vagyok. — Az nem elégi! — csapott egyet dühösen szárnyával a re­­kedthamgu. — Mindezt félreért­hetetlenül ki is kell mondani! A költő átszellemülten az ég­re nézett: — Deh-át nem több, ha mind­nyájunkról dalolok? Ha azt é­­n-ekelem, ami mindnyájunkban m-egvam? A szerelmet, a 'hitet, a félelmet, a bánatot ... a bol­dogságot? Ezzel magunkhoz kapcsolom a messze élő, most még butácska kolibrit, a most még szemtelenkedő verebet, a most még gyilkos sast és min­den testvérünket, amúgy még­ha engednék a divatnak, nem a közeledésen, hanem az elválasz­táson. munkálkodnék. — Divatnak! — kiáltott rá (Folytatás a 7. oldalon'» RcZSABOKOR DOMBOLDALON ... Petőfi Sándor verse, Balázs Árpád zenéje. Rózsabokor a domboldalon, Borulj a válamra angyalom, Súgjad a fülembe, hogy szeretsz, óh milyen jól esik nekem ez! Mit nem fognak rám a gonoszok, Hogy én istentagadó vagyok, Pedig mostan is imádkozom, Szived dobogását hallgatom. VALÓDI .41NŐSÉSÜ FINOM-ŐRLÉSŰ K A L 0 CIS A I CSEMEGE PAPRIKA fontja $2.25 és szállítási költség. KOLBÁSZ, PÖRKÖLT, GULYÁSLEVES, PAPRIKÁS­KRUMPLI, PAPRIKÁS SZALONNA, STB. EL SEM KÉPZELHETŐ VALÓDI HAZAI PAPRIKA NÉLKÜL. Elsőrangú ERŐS PAPRIKA fontja $2.50, 1/2 font $1.50 és szállítási költség. Kiváló minőségű töretlen óhazai K A M I L L A TEA m wwmmmoma m fontja $3.85 és szállítási költség. Tiszta tojás TARHONYA legújabb magyarországi szállítmány FONTJA: $1.25 és szállítás. K. M. U. KERESKEDELMI OSZTÁLYA 210 Sherbrook Street, Winnipeg, Manitoba, R3C 2B€.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom