Kanadai Magyar Ujság, 1976. január-június (52. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-30 / 5. szám
“Visszahozhatatlanul rohan az idő”. (Fugit irrepab.le tempus. - Vergilius, Georg. 3,284.) Apáim 1955-ben többek között a következőket irta Rakó Imréről, egykori ibarátjáiriól és szerkesztőtárs ártól: “Az idő fölfalja gyermekeit — vallotta az ógörög 'hitvilág. JE mondása mára is érvényes, s»őt méjgí inkább, mint a régi világban. ;A nevek ma gyorsabban halnak, még a kötelező olvasmányok közé iktatva is. — Régebben tovább őrizte és forgatta őket az emlékezés. Igaz, akkortájt a nevek tolongása sem volt akkora, s a kevesebb csillag messzebbre világított. — Talán jobb is volt igy, mert hogy tarthat számon a véges emberi emlékezés annyi nevet éjs művészt? Nem hiába mondta egyik nagy kritikusunk, hjogy csak a valóban nagyoknak volna szabad imiok, legfeljebb néhánynak (...) S ámbár bele kel nyugodnunk abba, ihogy a feledés hulldogáló levelei a mii világunkat is elborítják, s a nevek csak addig élnek, mig forgalomban vannak, s árjegyző lapmutatja értéküket, :még|s túl gyorsnak tartjuk, ahogy a kortars-iró — olykor a jó barát —- a föld alá dugja a halottakat (...) — Az érzelem felesleges! poggyászától szabadult kortárs ily sietve dugta föld alá Radó Imrét is, a KALANGYA-korszak regényíróját. Ez iqseppet sem meglepő, hiszen akadtak, akik már életében sem vették komolyan (...) Radó ennek az elmúlt, rég túlhaladt világnak hagyományait hozta magával s élte itt tovább. Egy kissé mindig újságírónak érezte magát, aminek nyoma későbbi írásaiban is meglátszik. Mint Biró Lajosnak Szolgák országa c. müvében, -úgy kísértenek nála is Visszavonom az életemet c. írásában a régi nagy harcos újság Írói példaképek. Egy elimúlt irói világ tematikáját idézik az 1920-as évek elejéről Nősülő férfiak, Mezeshetek, Riport s az Akarat szárnyán c. könyvei. Két elbeszéléskötet és 'kiét kisregény. 1933-ban jelent meg az Áram c. könyve,- mely egy színdarabon kivid, lapokban megjelent Írásait foglalja magában. Ezek egy mésze közepes színvonalon aluli, hol a téma halkezes, hol a kidolgozás egyenetlen (...) Utolsó kötetének legjobb írásai a: Csodálatos szerelem s a Lement a muzsikaszó ára. E könyvében már több a probléma s nem pusztán Szórakoztatás a célja. Mélypont alatt c. regényét előző' müveiből széles szakadék választja el. Mintha Radó éveken át hallgatott volna, hogy erőt gyűjtsön is felkészüljön fő müve megírására. Meglepetés volt hát, amikor regényével ki- J jött. Mintha a múltnak e vándora egyszerre, cipőstől-rujhástól vetette volna magát akkor— 1931-ben — a leginraibb mába: a szennyes hullámaival mindent elborító európai válságba. (...) Radó ezután csak két elbeszélést irt. .Mindkettő a fiatalság utáni sóvárgás. Utolsó Írása Mese|édről szól, arról a falúról, mely nincs többé s melyet csak a felhők mögött lehet keresni. Radót 1943 nyarának végén láttam^ utolijára. Fölkerestem otthonában s unszoltam, hogy jöjjön velem, vegyen ő is részt a paliesi inótáborozáson. De ő hájthatatlamú elutasította. — Én már nem tartozom közétek — mondta. Többet nem láttam. Másoktól hallottam csak, hogy őt is elhurcolták s társai segítettek neki a vizhordásnál, mert a nehéz munkát nem ibiirta. Mi történt azután vele? — Nem tudom. Csak mostanában, hogy életem fakoronáját is a a közelitő tél viharai zúgatják, meg-megjelenik előttem furcsa, fintoru, .összeaszott arca. Mintha mondani akírma valamit.” * * * Radó Imre életéről és munkásságáról apám kosában is — igy 'bírálatot irt a KALANGYÁ- ban az ÁRIAM c. kötetéiről —, később1 iís több alkalommal — például az Emlékezés a Kalangyára c. tanulmányában, önke- f resés c. munkájában ... — meg emlékezett. Radó — amint ez Kende Ferenc leveleiből is kitűnik — sokat dolgozott, mindig tele volt tervekkel, de az idő és a lehetőségek nemegyszer megakadályozták tervei megvalósításában, ebből aztán gyaklian támadtak félreértések, olykor komoly összetűzések is. ‘Ilyen viták miatt vált meg egy időre a KALANGYA társszerkesztői tisztségétől. Ennek ellenére Radó a magánéletben, de a társadalmi érintkezésben is, kellemes, jóindulatú, melegszívű és bölcs ember volt, kerülte a feleiéig es vitákat, a kellemetlen helyzeteket, összetűzéseket igyekezett elsimítani. Sajnos, apám és Radó irodalmi levelezésének egy része — a jelek iszelrint — örökre elveszett. De a megmaradt ‘ési itt közölt levelek is fontos és értékes dokumentumok, a két világháború közötti jugoszláviai magyar irodalom történetéhez, Radó müveihez. Kalangya vitákhoz, a színvonaláéit vívott (harchoz becses ajándékul szolgálnak. Érdekes adatokat olvashatunk itt apám kritikusi tevékenységéről is, melly nem csupán a lapokban és folyóiratokban megjelent Írásaira korf látozódott, de jelentős helyet foglal el irodalmi leveleiben is. Radó egyik levelében (1939. XI. 30.) örömmel számol be arról, hogy Tímár mennyire örül Írása közlésének: 9 “Beszéltem véle. Boldog, mert elismerő han gu levelet kapott tőled.” A fiatal Lalák István is hajlandó apám tanácsainak megfelelően átdolgozni Írásait — olvassuk egy másik levélben. (1938. IV. 10.) Ha elvi kérdésről és irodalom ügyéről volt szó, apám senkivel, legjobb barátaival, igy Rádióval sem tett kivételt. Radó Winnipeg, Man. 1976. jan. 30. 7 nem is sértődött meg apám kritikája miatt — ha időnként némi fenntartással is —y elfogadta azt. “Novellámmal kapcsolatos leveledben közöltéire,t a szerkesztőnek szóló tisztelettel veszem tudomásul” — írja 1940 december 30.—i levelében. Apám őszinte szókimondáisát, melyért sokan megharagudtak: rá, — sem vette irossz nlven. ” Kevés olyan igaz, őlszinte embert ismerte meg, mint Te. Nagy bajod is ez Neked” — olvassuk a levélben. “'Persze, nem utasítom vissza a szerkés ztő jótékony kezét. Amit meg qe ruháztál, annak nagy részét elfogadom ...” Hadid búcsúzzam' el Radó Imrétől egy Reményi Jószef verssel, melyet valamikor együtt olvastunk hármasban!: “Mert úgy képzeltem, hogy ami megmarad, a megújuló első álom tán. Ez meg nem hal. Ez rogyásig bátor, ez kacaj, könny lelked ábrázatán. Hol éltem s hogy? Aki sóhajt, lerogy? A lélegzők közt áldást reméltem szánva szemléltem, aki hebegett ... Ma fáj az alkonyat. Vak mozdulatom a húnyó napba őszi fénnyel játszik. Bolygat a kin, zsibbadt a sóhajom, sötétben árnya idegennek látszik.” (Harc a mulandóval) — Szirmai Endre. — A NAGY tLUhnü IRTA: REXA DEZSŐ Az idő annyira őszre vált, hogy mái- az akácsorban is sárgult a falevél. Itt-ott a zöld levél csátaibó között ímegliabent egy sárgaságba esett, koravénhedt levél, elsizakat a többitől, aztán hosszú, róveteg repkedésse szállt a földre, amely már sárgállott a levelektől. A még derengő égbolt alján, onnan a templom mögül, sötét, terhes felhőtábor húzódott fel ... Ez ilyenkor keserves országos esőt jelent, ami, ,ha egyszer megered, Boldogasszony avatásig el tnem áll, pedig ez november havában van, még hozzá a vége felé. A fecskék még gyüléseztek az öreg útszéli vadkörtefán, amit a sors .és- szél szeszélye ültetett oda éppen a válaszút élére és megmaradván, most terem rabvallató keserüségü vackort, — amit még, a csűrbe is otthagy. A vadkörtefa megdült törzse: kerítést támogat. Rozoga léceit jelűm bozót tartja még valahogy össze. Azon belül öreg Sámson Gergely vereti a diót. Maga néz utána, különben sohsem lesznek kész a munkával és a fele szemnek lába kél. Noszogatja azt a néhány sihedert, akik verik a diót: — Nosza, ebadta fickók! Nem törik le a karod, ha jobban ve, red is .. . Vagy mi! Öreg Sámson Gergely uram tíz körme, tíz ujja, tenyerét fekete, mint a szerecseaué; a diót, ami még burkával hullott, maga tisztogatja, attól pedig dehotgy tisztul az emberkéz. Ő maga három iszák dión üldögél, s mint megelégedett gazdához illik, nyugodtan szijja-fujja a füs töt, amihez ökölnyi pipájából jut ... Jó termés volt az idén, még dióban is — áldassék érte az Ur felséges, szent neve! Mikor vénhedt dereka elunja a hosszanti ülést, felkel, s hogy járjon egyet, csak úgy kommócióból elmegy a túloldali kerítéshez, hol a Pácser Kelemen uram kiver éti a maga dióját. — No, hogyan? — kérdi rövid szóval a szomszédot. — Három zsák, meg még két véka eddig, de ör.egszemü .. . Sámson kicsinylőí'eg félrehúzza a száját. — Nekem hat zBiák, Pácser uram. — Lett volna nekem is annyi. — Lett — volna . . , — Igen, hogy lett volna, — pattog iá Pácser Kelemen — ha Péter Pálkor ebbe a szép, termő, terebélyes fámba bele •mem üt a mennykő. — Baj, az, bezzeg baj, — no de majd jövőre ... 'Meglátjuk. — De meg ám. No, öreg Sámson Gergely uram, nem bánom, ha belefulladok is a diómba, de sok lesz. — De nekem isi — Nekem is. Még elversengtek egy kiicrit a jövő esztendei dióversóny felett, amikor öreg Sámson Gergelynek eszébe ötlött, hogy hátha most dézsmálják a gyerekek a diót (ami baj volna, nem ugyan a dió, miatt, de mert akkor kevesebb lesz az ő — zsákja) — azért ajánlotta hát Pácseir uram munkáját az Urnsten gazdag kegyelmébe és ment a fája alá. Pácser Kelemen pedig egy ideig még dohogott magában, szidta a vak sorsot, a zivatart szei zó nyarat, annak cudar mennykovét, — aztán szidegatta magában Sámsont, s fojtott háragjában utóbb annyira ment hogy oda fenyegetett a szomszédja felé.: — Megállj,, öreg, Sámson Gergely! Megbánod te még a hat zsákodat, hogy engem ilyen qssuf szégyenben hagytál. Megbánod, oly igaz, mint élek ... Aztán hirtelen ráförmedt a dióverő gyerekekre: — Verjétek azt a drót, rusnya ebkölykei ti. Mit lopjátok a drága időt? Ne hagyjatok nekem egy fia szemet sem a fán, mert különben ... — és hogy tudjátok inéig, hogy mi lesz különben, az hozzá legközelebb álló gyereknek kócos üstökébe kapott és jól megcibálta, utána mondván, hogy: — valahányatoknak! A gyerekek megszeppentek és ugyan verték a diót. Az egyik, aki mialatt a gazda a szomszéd dal vitázott, egy- rigófészeik után felkapaszkodott egy sudár jegenyefára, le kiált onnan: — Nagy uram, nagy uram, öreg Sámson Gergely levelet kapott. Fácser Kelemenben pedig még forrott &z epe, hát azt felelte reá: — Az hozza mag, a keservét jkegyelméinek. Páciserné nagyasszony, aki pppetni akkor ért oda, rászólt: — Kelemen, Kelemen, ugyan aogy beszélhet ilyeneket kigyei med? —- Már hogyne beszélhetnék, — mit értesz te ahhoz!? — Úgy meg csúfolt engem, hogy le nem veszi rólam semmi búcsú járási! — Bolond beszéd ... Bolond is kigyelmM, ha igy beszél ... Hát azért a kis dióért kívánná vesztét öreg, Sámson Gergelynek ... No ugyan ... Kelement elfogta a röstelkedéa —-Jól van, nó! Hát csak ne jáfjon a szád. Úgy sem érted ... A gyerek onnan a fa tetejéről leste, mit csinál öreg 'Sámson Gergely a levéllel. Öreg Sámsoni' Gergely pedig fekizakitotta a nagypecsétes levelet, nagy körülményességgel kisimogatta a térdén, aztán lerázta az írásra száradt porzót róla és messze tartván magá tói, félsizemét behunyva, elkezdé olvasni. Olvasta, olvasta, de úgy látszik, összefutott nyitva hagyott félszeme előtt a sok betű, mert ugyancsak dörzsölte, — még a másikat is. Gsak nem sir talán? Öreg az ember, még kitelik tőle. Idők múltán gyengül a szive, vész az ereje, könnyen buggyan a könnye. A szegény öreg reszkető kezéből leejté az Írást, s kedmöne ujjába törülgette a ráncos képén lefutó könnyeit. Pácser Kelemennek elmondta a gyerek onnan a fáról, mit lát, »Imént hát a kerítéshez. Ott látta szegény őréig Sámson Gergelyt, amint a diós-zsákokon ült, arcát tenyerébe rejtve sirt keservesen. Főbenjáró dolog lehet, ami a vén törekvőt megrikatja ... Vájjon no!? Kelemen a .kerítés mentén keresett átjárót a szomszéd kertbe, hála a gyümölcstolvaj qseiednépnek, talált is egyet, ahol azok a kerítést isizéjjelhordták, ott átment. Öreg Sámson észre sem vette, hogy a nagy ellenség ott áll mögötte. Egynémely felszabadult könnye .rácseppent az írásra, amely fölé borult. Fegyelmezetlen az, ilyen agg ember sízeme szive, akkor fakad könynye, akkor szakad sóhaja, — amikor — muszáj; parancsolni nem tud azoknak. Néha-néha sóhajtott mélyen, amelynek jajjá elárulta, hogy reszket a szegény egész testében .. . Magábafojtott késerve aztán kitört egy fájdalmas szó,baá: — Szegény fiam... szegény... Kelemen rátette nagylassau kezét Gergely vállára. — Kiért? Hogy kiért? — Többen vagyunk hozzá ... — Ej no, ha megosztaná ... — Akkor isiem támasztanám fel. — De könnyebben viseli! Mi történt ihát? — Meglátogatott az Isten. Meg kellett érdemeljem, mert ő méltatlanul nem sújt senkire, pedig rám vett ... itt az írás ... itt van megírva. Fiam irta. — Mit irt má, no. — Meghalt a mi kis pintyőke madarunk. — Az Erzsiké? — Az, az! ... Kis babája lett, az veszítette el. Akit úgy vártunk, — megjött, — igy állított be . • • igy ... Nem folytathatta tovább. Fuldokló zokogás fogta el. —- Szomszéd uram, — kezdé j Kelemen Gergely, vállára téve j kezét, de aztán ő sem folytat- j háttá. Fiát vájjon, mit is tudjon ; mondani? Van vigasztaló szó a I világon. Sámson Gérgely összehúzta bozontos szemöldökét, mintha nagykegyetlenül parancsolni akarna ... azaz parancsolt is visBizaparancsolta azt a két öreg könnycseppet, amely már ott ólálkodott a szemhéja küszöbén és még egy szó, ■— s kifut az egész világ elé. Pedig azt egy törökverő férfi el nem árulhat, hogy könnyei isi vannak, sírni is tud-. Asszonyembemelk való a könny a szemébe. Mintha a halántékán gyöngyöző verejtéket akarná letörölni, — nagy lappal úgy törli ki szeméből azt az áruló cseppet. — Szomszéd uram, — ismétli Pácser uram és ismét nyel egyet, mialatt a szive gondolkodni látszik, hogy mit is mond jón, aztán csak annyit mond, hogy — bár segíthetnék ... — Ezen nem segíthet senki ’ már. Letörött az én vénhedt fám utolsó virágja . .. Oda van ... Aztán meg az a kis anyagyilkos! Mit csinálunk azzal. Az egész famíliámban még csak egy asszony sincs, aki viseli gondját? Ki fogja patyolatba pólyáim, ki emeli, ki vigyázza, kinek fogja mondani, hogy édes anyám, édes jó anyám? 'Szegény ártatlan bűnösünk, te ... Lehajtotta a fejét ég szótlanul nézett le a földre. Lába alatt nyüzegött a szorgos, apró hangyák serege .. . Nem gondolt semmire, csak nézte azt az örökké mozgó, zsongó, bizsergő bolyt. Lelke belemerült a halál érzésébe, mig szeme itta az életnek ezt az egyre mozgó, változó 'képét. Az a másik efnber pedig egy felkapott husánggal ütögette a hosszú esizmasizárát. Hosszúra eresztett, harcsa bajuszának egyik szárát rágta nagy keserűharagjában. Haragudott, egyben szégyellő magát. Szégyelte nagy gyengeségét, hogy oly gonosz, ártalmas szóval tudta illetni Sámson Gergelyt azért a pár hitvány dióért. Haragudott magára és nem mert felnézni az égre, ahonnan oly hirtelenül megjött rutalmas átkozódásának kegyetlen foganatja. Mit tegyen. Bűnbánó lelkiismerete ösztökélte; melege lett a*nagy fejtörés mián. Elfordult, otthagyta a szegény, összetört embert és ment az asszonya után. — Te asszony! — Nos, édes uram . • • — Mondsza csak, hátha mi örökbe fogadnánk egy árva kis gyermeket. — Ej uram, micsoda gondolat; ötből áll nálunk az istenáldás és tudja jól, hogy mihamarabb hatnak a boldogságáért i fogunk imádkozni a jó Istenhez. Hát aztán még egy hetedik is. Nem lehet az ... — Álról hatnak van kásája, ott jut a Hetediknek is. — Aztán milyen idős az ártatlanságom. — Egy hetes szegénye ... — Anyja ninqsi? — Nincs. Bedig, te nagyon szeretted szegényt . .. — Ki az, ki az? — A Sámsonék Erzsikéje ... — Kelemen ... De közel van az Isten, minden szavunkat meg hallja ... látod, káromló sízavadnak mily keserves vége lett? Látod-e? A férfi némán, bünbánattal igent intett. Hallgattak. Aztán megszólalt az asszony. — Mikor hozzuk el hát a kicsikét? Elhozták; rövid nap múltán már a Pácserék házában ritt a kis árva. Gergely sem volt oly egyedül már. Átjárt a szomszédokhoz, j unokájával annyi megbeszélni valója volt. — Tente, tente . . . Táj, táj . .. Amire a kis unoka csak egy hajszálvékony vinnyogással felelt, amit a nagyapa megértett, mert rögtön megfelelt rá: — Na persze, édes kis unó- | kám, persze, hogy persze . ... lA nagy diós-zsákokat is bevitték a hombárba és már senki sem versenyezett, kinek termett több zsákja, mérője? \ Hajnalban, amikor még a harmatos kertben senki isem járt, amikor a falombok sűrűjében rákezdtek a kis madarak az ébredő természet köszöntésére, Pácser Kelemen lelopódzott a diófához. Ménkű nagy póznát cipelt le, aztán szemei fölé tette a tenyerét és úgy leste, hol feledtek fenn egy-egy diót azok a csapni való gonosz kölykök. Ahioli talált egyet, azt leverte és aztán — átdobta a Sámson Gergely kertjébe, annak a diófája alá. Mikor pedig reggel Gergely uram átjött az unokáját babusgatni, Kelemen csak rákezdi: — Kegyelmednek még mindég van dió a fáján ... Hogy reggel a kertbe jártam, hallottam, amint potyogott . . . Igen sűrűn potyogott ... Sok diója termett az idén ... Az enyém nem sikerült valami nagyon az idén ... BÖK Irta: Móricz Zsigmond Az öreg uriasszony elevenen futott ki a kutya után. — Te haszontalan, jaj, te haszontalan, nem szégyenled magad? Mindjárt megöllek, te nézd csak, nem maradhat meg tőle a virág! Hát nem lerágja a büdös! És bottal sikertelenül csapkodta a földet, követ, a poroló oszlopát, hogy legalább lármával1 megijessze a kutyát. De ez nem ijedt meg, hanem farkát csóválva, vinnyogva, széles, nevető, tajtékos szájjal lapult és várta a pillanatot, mikor a nyakába ugorhat asszonyának. De ez most igen haragudott a leharapdált, megcsufitott virágaiért. Mióta az ura oly szörnyen meghalt, nem tűrt idegent a ház nál, is egyedüli’ élt. —- Hess, te csibék, -— lármázott tovább az előfutó tyúkokra — menjetek a szemem elől, mit akartok, ha megláttok, már mindgyárt kéregettek, te szemtelen! Ti is kikaparjátok! Nem tudok egy szál virágot nevelni! De megálltatok, mert eladom a házat; fogok én Ilyen bitangokkal kínlódni! A tyúkok egyre nagyobb rajban sereglettek; köréje, & felfellestek félszemmel a magasba rá, mikor jön már az áldás, a szem. — Erre a vén kutyára különösen haragszom, — lármázott a néni a nagy kotlásira — ez teszi a legtöbb kárt. De' elvágom a nyakadat, te komisz. Úgy beszélt velük, mint emberekkel, gyermekekkel, akik értik, vagy érthetnék a szavát, ha nem volnának oly elvetemült komiszak. És ő úgy rájuk van szorulva, egyedül ebben a házban, egészen egyedül. Magánosán kél és fekszik, s ha az állatokkal, virágokkal le nem foglalná magát, meg .kellene bo londulnia. — Jó reggelt, nagyságos aszszony, — szólt be a kerítésen át a 'szomszédasszony — hogy tetszett aludni? — A szemem nem hunytam be egész éccaka. Olyan a fejem, mint egy kád. — Jaj, mér tetszik annyit kínlódni. Ami történt, azon úgyse lehet segíteni, csak hiába emészti magát a nagyságos asszony. — Tele az ember bajjal, gonddal, semmi segítség, az egész családom csupa bánat. — óh, Istenem, mindenki. Legjobb embert nem látni, mert mindenki olyan, mint egy lábon járó fekély. — Mit lehet tenni, ha ez a buta fejünk folyton tele van gondolattal. Hoigy lehet nem gondolkodni! — Mért nem tetszik bort inni? — Mit? — Bort ... Az segít elbírni ... Az öreg nagyságos asszony nevetett. — Nem vagyok én borivó ... Hogy gondolja. — Ide ügyeljen, nagyságos asszony. Mikor az én Imrém meghalt, olyan voltam, mint a bolond. Éocakákon át nem alud tam, furtonfurt futottam. Az álmatlanság megölt. Lefogytam, a fejem szédült, a gyomrom rossz lett. Egyszer az apámnak elpanaszkodtam, azt mondja: van borod, mért nem iszol? ""Szélesen, erősen, derűsen állott s kemény, kerek arcával nézett, Barázdás és barna volt a bőre, de nyugodt és rendületlen. — Lementem én mindjárt a pincébe, felhoztam egy csuporral. Este megittam. Egyet biccentett a fejével, egyet rántott magán, mint aki úgy érzi, hoigy mégis illetlen dologba ártotta magát. — Úgy aludtam utána, mint az agyonütött. Kipihentem'magam, erőre kaptam, igy ősz ián lassan elfelejtettem a bánatot. Az őréig) asszony tűnődve nézett rá. —- Látja, én nem tudom megtenni ... Én nem tudok bort inni . . . Savanyu . . . Ha nem savanyu, erős . . Szóval nem tudom meginni . . . — Há’ mér nem tetszik felforralni egy kis cukorral, fahéjjal? El lehet készíteni .. . Olyan bizalommal nézett, és oly meggyőződéssel, hogy az öregasszony megingott. Hatott rá és — Istenem, — hátha . .. Szótlanul fordult el s bement a kamrába, hozott ki szemet s vetett az őt folyton falkába kísérő csibéknek. Egésznap hallgatag volt s alkonyatkor előkeresett egy palack boi\ amit még a férje hagyott ... lábasba öntötte, cukrot fahéjt vetett belé s forralni kezdte. Este ajtót, ablakot gondosan bezárt, lefeküdt az ágyba, megimádkozott és bevette a félliter bort. A testét forró és édes zsibbadás foigita el s másnap délig aludt. Hálásan és boldogan ébredt. Újabb adalékok a Kalangya történetéhez % RADÓ IMRE LEVELEI APÁMHOZ. Spanyolhonból Importalt kitűnő minőségű SÁFRAIhY kapható Kereskedelmi Osztályunknál. Levesek, mártások Ízesítésére. Ára csomagonként $1.50 szállítással K.M.U. Kereskedelmi Osztálya 210 Sherbrook Street, Winnipeg, Manitoba. R3C 2B6. KERESKEDELMI OSZTÁLYUNKNÁL KAPHATÓ KÖNYVEK: Angol nyelvtan és Beszélgetések ....................$ 2.00 Ágoston Ede: Fény és árnyék (versek, elbeszélések) . . . . ..................... $ 3.50 Baráth Tibor: A külföldi magyarság ideológiája $10.00 Berczy József: Európa felszabadítása .............. $ 3.00 Galgóczy János: A Sumir kérdés .......... $ 8.20 Gundel Károly: Hungarian Cookery (magyar receptek, angolul) ......................$ 3.70 Juhász József: Idegen partok között (elbeszélések) ...................................... $ 5.00 Lajossy Sándor: Lidiké (regény) ...................... $ 200 Hol van a nyár? ...................... $ 3.00 Szeretlek Hazám (versek) . . . .$ 3.00 Medical, nuclear and Literary index ...................$ 3.00 Márai Sándor: Rómában történt valami (regény) $ 6.00 Miska János: Legjobb elbeszélések angolból $ 3.00 ” Egy bögre tej (elbeszélések) ... $ 4.00 Muzsi Jenő: öt könnycsepp (versek, elbeszélések).............................. $ 2.60 Nagy István; A fenségtől a hallja kendig (elbeszélés) .............. $ 3.00 A. N. Nyerges: Poems of Endre Ady.................. $10.00 Paula Néni Szakácskönyve (amerikai mértékkel) $6.50 Ravasz László: Uj Szövetség (vászonkötésben) $ 5.00 Rába Margit: A rettenet évei (regény) . ... $ 3.00 Rúzsa Jenő: A kanadai magyarság története . . $ 5.00 Sárvári Éva: Kigyúlt a fény, (regény) .......... $’4.00 Somogyi: Szumirok és magyarok.................... $ 8,20 Székely-Molnár imre: Az Apostol és a Paradicsommadár . . $ 6.00 Szirmai Endre: Mindenütt és Sehol (versek) . . $ 2.00 Szirmai E.: Medical, Nuclear and Literary Index i.N.E. London, Bromley, München a. Stuttgart, 1974. Ára kan. dollárban $ 3.00 Vaszary Gábor: Hárman egymás ellen (regény) $ 5.50 ” ” A nő a pokolban is ur ” $ 5.50 " ” Ö " $ 5.50 Kiliánná C. Tóth: Sing out Go (Hungarian Folk Songs) ........................$ 1-50 Rendelését küldje (darabonként) 30 cent szállítás és csomagolási költség hozzáadásával Money Order-ban. Magán-csekkekhez 15 cent “bank exchange”-t kell számítani. K. M. U. KERESKEDELMI OSZTÁLYA 210 Sherbrook Street, Winnipeg, Manitoba, R3C 2B6
