Kanadai Magyar Ujság, 1976. január-június (52. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-16 / 3. szám

8 Winnipeg, Man. 1976. január 16. bélszín csipetkével menyecske módra (Folytatás a 3. oldalról) púnkra a gusztustalan ételana­­radványok, kenyérdara bikák használt poharak, bűzös hamu­­tatók környezetében rostokol­­ra. A pincéreik izzadt homlokkal rohangáltak; a kibírhatatlan levegőjű helységben, ahol a ne­­héztestá munkások verejtékétől, az olcsó parfümök pacsuli illa­ta kedvére keveredett a nehéz italszaggalí. Sok egyéb is volt, csak kiszolgálás nem! Jött egy olyan pillanat, ami­kor száguldása közben elkap­hattam az egyik pincér “frakk­ját’ és a japánokra mutatva megjegyeztem: — Ez az állapot nem ajánló­levél a Vendégjátóipari Válla­lat számára. — Ön, ellenőr? — kérdezte indignálódva. — Ha nem! Ak­kor kérje a panaszkönyvet! Megpróbált szabadulni tőlem, még rántott is egy jóíkorát ma­gán, de én keményen megmar­koltam az üstökét és nem eresz­tettem. Szigorúan ráparancsol­tam : — Adjon ide legyen szives egy étlapot! Nyomban. megtette, amit őszintén, nem reméltem az e­­lőzinények után. Az étlapon nem csak az ételek neve, ha­nem az ételek is rávoltak “má­zolva”. Sakurai, felállt és a liátam­­mogött kukucskált bele a zsír­­foltoktól ékes papitoldalakba. Egy szemfüles, szemtelen alak, azonnal rácsapott a japán szé­kére, mire Evelin bábeli nyelv­zavarai próbálta helyzetet tisz­tázni. A pasi, nem akarta a szé­ket visszaadni és egyre azt ma­­gya.ázta — magyarul —, hogy jogosan nyúlt hozzá, mert az el­­foglalatlanul tátongott, szinte í kínálta magát. Az utóbbi sza­vakból arra következtettem, hogy a rablóban nemcsak élel­messég, de szellemesség is ta­nyázott, ami hazám fiaiban nein ritka jelenség. Mig a szék visszasízerzéért folyt a harc, nem messze tőlünk felfedeztem a düiszeldorfi ma­gyar-sváb asszonyt, gömbölyű termetével, egy kétszer olyan súlyú úr társaságában terpesz­kedett, S: kedélyesen társalog­tak, mintha csak régi jó isme­rősök lettek volna, pedig meg­esküdnék arra, hogy a kilóik okozta S'zinpátia hozta össze őket. Mosolyogtam rajtuk, majd belemélyedtem újra a magyar­német nyelvű étlap tanulmá­nyozásába. Gondolkozóba ejtett do gyorsan választ adtam rá, magamnak —, miért csak két nyelvű és miért német és nem orosz az egyik? A kultúrált orosz “testvérek” t.i. be sem teszik a lábukat ilyen kétes ápoltságíu, proletárszagu helyi­ségbe. Nekik, csak első osztá­lyú étterem a megfelelő, avagy a saját céljukra • kiközösített és más közönséges halandóik számára belépésre tilalmas luxus helyiség. Miután a japánoknak bécsi szeletet ajánlottam, lelki sze­meimmel odavarázsoltam a ma­gam igényeinek megfelelően il­lő környezetet, s ételeket. Erre izlőérzékem újra akcióba lépett. Éhségérzetem fölött már nem volt képes tovább uralkodni a higiénia hiánya. “Bélszín csipetkével me­nyecske módra”! — Ejha! Igen jól hangzik. Bélszín, egyik ked­venc húsom. Nem kövér, omlós, ízletes. Csipetke! 'Régebben, a­­mikor még nagy háztartásban éltem, sokféle ételhez használ­tuk. A tejfölös bablevesnek el­engedhetetlen tartozéka, vagy a tejfölös paprikáscsirke kitű­nő körete, jobb hozzá, mint a nokedli. Nem is szólva a hámot túllépő italozás után szervíro­zott u.n. korhelylevesről (iká­­posztaleves), melyet hajnaliban fogyasztott, valóságos gyógy­szerként alkalmazva a kúrálás­­ra szoruló, ennek a kitűnő étel­nek isi elengedhetetlen, tartozé­ka, a keményre gyúrt csiperke­­tészta. Hm! Ez a hangzatos cim: “Bélszín, csipetkével, menyecs­ke módra” teljesen lenyűgözött. Valami új, előttem még isme­retlen hazai recept. Ilyenkor jön nek a reminiszenciák, és az önvád. Hja, lassan húsz esz­tendeje, hogy elszoktam itthon­ról. S ez, nagy idő ... Hosszú út. A japán párocska már jó­ízűen falatozott a Bécsi szelet bői, amikor köröttem kezdett rendet teremteni a pincér, mint­egy jelezve, hogy jön a várva­­várt fogás. Apró spiritusz mé­cseit gyújtott, tett-vett körü­löttem, majd fontoskodva meg­kérdezte: — Méltózbatik zsömlét? Azt hittem nem jól hallok. Hogyan hagyhatja el egy de­mokratikus pincér ajkát ez a szó: méltóztatiik? Neon méltóztattam, nem csak azért, mert diétásán élek, ha­nem a csipetke ... nem hagyott nyugton. Máris — ha csak el­méletben — forgattam, Ízleltem minőségében. A fogást, — isme­retlenül —, úgy képzeltem el, hogy egy csodálatos Ízűiében le­­merüLve fekszik a porhanyós húsú bélszín, melyhez bőven bőven adnak csipetkét köret­nek. Érdekes! A pincér a zsöm­lét megkérdezte, de salátáról nem beszélt. Valóezinüleia a fogáshoz tartozik, ezért nem. Ha még módom adja, mielőtt kihozná, rendelek, ha nem jár hozzá. iMIég- gondolatom végére sem értem, amikor a pincér megje­lent asztalunknál egy kovácsolt vastartóval, melyre az ismert bográcsot akasztotta. — Tévedés! — vágtam oda gyorsabban, mintsem akartam. — Hogyhogy? — érdeklődött sértődötten a delikvens. — Úgy, hogy én Bélszínt, csi­petkével, menyecske módra, rendeltem és nem Bográcsgu­lyást. Na látja! — Bélszín, csipetkével, me­­nyeske módra! — ismételte és meghajtotta magát a bogrács felé, mint amikor valakit be­mutatnák. — Jó étvágyat asz­­szonyom! — fűzte hozzá némi gúnnyal és én, a következő pil­lanatban tudtam, hogy becsap­tak, azért. Az étek illatával kellette ma­gát. Az egy személye© bogrács fölé hajoltam. A “menyecskét”, a recept alkotója bizonyára az étel sziliéért vette kölcsön. A páros-pozsgás felszint, túlhar­sogta az erős paprikák jelleg­zetes illata. Belementettem a kanalat. Bellemeritettem a ka­­lat! Az amúgy is mosásra érett asztalterítőt, mint kifröccsent vér, újabb foltok lepték el. — Was ist lots? — érdeklő­dött őszinte sajnálkozással az amerikai nevű. japán Evelin. — Massenbetrug! — mormol­tam minden túlzás nélkül, hi­szen nem csak én, hanem a tö­meg is károsodik. Becsapva é­­reztem magamat. A környezet, a várakozással járó bosszúsá­gok sorozata tetejébe, arisztok­rata hangzású megnevezés mö­gé (bujtatott proletár, nemzeti­­eledel, a bográcsgulyás névle­ges felmagasztalása, végleg ki­borított sodromból. Isten engem úgy segítsen, ha az étlapon a gulyásleves, nem az álnevén szerepelt volna, ük­kor is megrendelem. Nem az­ért, mert német márkára átszá­mítva csupán nyolcvan fillér az ára, hanem azért, mert, a jó guláslevest mindenek fölött sze retem. A históriát honfitársaim oku­lására rögzítettem'. Hasonló helyzetben okosan tennék, ha a megrendeléssel egyidejűleg, a recept készítésének módja iránt is érdeklődnek, akkor nem jár­nak úgy, mint én. A Magyar Vendéglátó Ipar Vezetőségének pedig figyelmé­be ajánlom az étkek valódi, is­mert régi nevének felsorolá­sát, mert a krumpli, akkor is csak krumpli marad, ha finom­kodva burgonyának nevezik. Úgy vagyok ezzel is, mint az Andrássy úttal, nekem mindég csak az marad, akárhogyan ne­vezik is most. Datteln, 1975. dec. ÓHAZÁBA SEGÉLYT az IKK A utján A i. (»GYORSABBAN ÉS I;FGj\ ' KG BIZHATÓBBAN A KANADAI MAGYAR ÚJSÁG KERESKEDELMI OSZTÁLYA TO V A B B! TJ A SZE RETT EINEK Cimenkénti rendelések után 15.-ig $1X0: $15.01-tői $25.-ig $1.50 — $25.01-tői $50.-ig $2.00; $50-től feljebb $2.50 az IKKA kezelési költsége. (210 Sherbrook Street, Winnipeg 1, Man. R3C 2B6) Kisjókai Erzsébet: Munkában őrlődő napok és évek Darabokra tördelt perceim morzsaléka csikorog karcolón talpam alatt, rápereg fáradt arcom árnyékaira, véresre sebzi homlokom boltozatát. Porrá omoltan számra tapad, beszivárog nyelvemen, torkomon át tüdőmbe, szárazon, kölhögtetőn. összetörik az, amire várok, órára, hétre, hónapra — Időre — feldarabolja még a perceket is a kötelesség zord kalapácsa. Enni kell! Mosni kell! Tűrni kell özönlő vendégsereget, hallani zajt, vihogást, zsörtölő panaszok kopogását, zörrenő fegyver, csörrenő lánc zaja sért igy, mint a vita, mint az irigyek gúnyos kacagása, szüntelen harsogó nyugtalan jajszó, magánytalan napok ezer feladata. Nincs szabad percem, bilincsbe verten várom a szabadulást. Álmomban néha lenge hajnalok leplébe hullok, átölel selyme, rrt nt a galambok ,puha tolla. Jó meleg fészek védi az álmomat, át ne hatoljon hang se kiáltó szó. Az árnyak be sem jutnak, véd a lepel, átfog a csend, simogat a béke hangtalan balzsama, Végtelen az Idő új neve, álmomban irni tudok, sírni tudok, gyógyulok, élek, lélegezni a könnyű csendben, ahol nem törik össze a perc, az óra, ahol ón vagyok én. De felriadok. És már itt a kötelesség könyörtelen kalapácsa, zúzza a percet, véresre sebzi homlokom boltozatát. iíomama ÁOMlles-sarka KANADA E> A NATO F. S. MANOR (Canadian Scene) — Tavaly decemberben jól érezték magu­kat Brüsszelben a kanadaiak. Köztudomásúvá lett ugyanis, hogy Richardson honvédelmi miniszternek a ^ÍATü miniszte­ri értekezletén tett bejelentését a legnagyobb megelégedéssel és elismeréssel fogadták. Az előzmények ismeretesek. 1968-ra nyúlnak vissza, mikor Cadieux, az akkori honvédéiül, miniszter közölte, hogy féléié csökkentjük az európai NATO erőbe vezényelt csapataink szá­mát. Trudeau miniszterelnök nek ezt a Brüsszelben oly kese­rűen fogadott elhatározását sem a honvédelmi miniszter, sem pedig Sharp, az akkori kül­ügyminiszter nem helyeselte. Azóta az ég tudja hányszor dolgozták át honvédelmi politi­kánkat, végülis azonban arr a az elhatározásra jutott a kormány, hogy — a bizonytalan világ­­helyzet veszedelmeire való te­kintettel •— vállaljuk tovább is1 hagyományos kötelezettségein­ket a szabadság megvédésében. Trudeau miniszterelnök-----a kanadai intellektnellek és sok­sok politikus — valamint Hel­mut Schmidt, nyugatnémet kan cellái- és Schlesinger volt ame­rikai honvédelmi miniszter lel­kes biztatására úgy döntött, hogy a régi út, a védelmi Szö­vetségtől való fokozatos eltávo­lodás útja tulajdonképpen zsák­utcába vezet. Ennek a felismerésnek az lett a következménye, hogy kormá­nyunk elhatározta; új felszere­lést kapnak a kanadai erők. Teljes erővel részt veszünk az Atlanti-óceán északi részén a tengeralattjáró megfigyelésben és elhárításban, következésképp új gépet rendszeresítünk az Ar­gus felderitők helyett. Csapa­taink új páncélosokat kairóiak, mivel elvetették azt az elképze­lést, hogy minden erővel és szinte kizárólag, légierőnk fej­lesztésére fektetjük a fő súlyt. Kormányunk láthatólag elfo­gadta Schlesingier érvelését, hogy Kanada hadserege már eléggé specializált a konven­cionális hadviselésre és< az lenne a leghelyesebb, ha ezt célzó fel­szel eléseit modernizálná. Kormányunk magáévá tette a NATO-nak azt az álláspont­ját, hogy hadseregünkre túlsá­gosan keveset költünk, a nem­zeti jövedelem túlságosan kicsi részét fordítjuk fegyveres erőnk re. Ezért a kormány úgiy hatá­rozott, hogy pótolja a hiányos­ságokat és —- a következő né­hány esztendőben — több pénzt fordít erre a célra. Nem vitatkozik senki azon és ezt Mr. Richardson is elismer­te, kifejezésre juttatta Brüsszel­­iben, hogy- a Kanada által elért j teljesítmények, amelyekre mél­­! tán büszkék lehetünk, nincse­­' nek biztonságban, ha nem ve­szünk részt a megvédésüket 1 célzó törekvésekben. A Brüsszelbe« összegyűlt mi­niszterek komoly arc-kifejezés­sel hallgatták a fantasztikus méretű szovjet fegyverkezésről szóló beszámolókat és arra a következtetésre jutottak. hogy a Szovjetunió már régen nem honvédelemre, hanem agresszív politikája alátámasztás i célú­ból fegyverkezik. Frankfurter Allgemeine — 1975 október‘20. — A magyar Alföld keleti szegélyén fekszik Arad városa, mely főútcájának bécsi és budapesti stílusú épü­letei a régi K.U.K. időkre em­lékeztetnek ma is. A Maros túl­só partján fekvői dombon áll a schöübiunni sárgára festett vár, magyar- emlékként. Erede­tileg Aradon is a magyar lakos­ság volt túlsúlyban, de mint a legtöbb erdélyi városiban, lassan itt is a (betelepült romának ké­pezik a lakosok nagyobb részét. A várhoz a magyar történelem szomorú eseménye fűződik; a Kossuth-féle szabadságharc le­verése után itt végeztek ki 13 magyar tábornokot. Két évvel ezelőtt volt ennek 125-ik évfor­dulója s ez alkalomból közös magyar-román ünnepséget is rendeztek, amelyen a mai Ma­gyarország egyik államtitkára is felszólalt. Beszédéről csak egy-két kisebb vidéki lap szá­molt be, a hírközlő szervek a­­z orrban agyonhallgatták azt, Bedig ez az évforduló remek alkalom volna, hogy a románok saját nemzeti törekvéseiket és öntudatukat egy szélesebb ke­retben állítsák s egyúttal a ma­gyaroknak kezet nyújtsanak. Ebből azonban nem lett semmi. Romániában most a hivata­los adatok szerint is 1,8 millió magyar- él, a lakosság 8,5%-a, a 400,000 német lakoson kívül. A legtöbb magyar Észak-Er­­délyben, Kolozsvárott és a iSzé­­kelyföldön él. Romániában ma nem beszélnek hivatalosan “kisebbségekről” hanem “e­­gyütt lakó nemzetiségekről”. Valójában azonban nem a ro­mán államiság, hanem a román sovinizmus fejlesztését kíván­ják elősegíteni. A néha még megemlített “szocialista internacionalizmus” csak vé­kony lepelt képez a román na­cionalizmuson. A magyarok és románok vi­szonya egyébként történelmileg is igen kényes s a két nép na­cionalizmusát még. normálisnak mondható időkben sem igen le­hetett közös nevezőre hozni. A románok és a németek vi­szonya ezzel szemben valamivel jobbnak mondható, mikor a né­metek és a románok az 1914 előtti királyi Magyarországon olykor közösen alkottak fron­tot az akkori magyar irányza­tokkal szemben. A magyar ki­sebbség helyzete azonban a né­met kisebbségére is kihatással volt. Mivel a magyarokat el! a­­karták zárni az anyaországuk­tól, ezért úgyannyit jártak el a németekkel is. Mivel a .románok elvetették a magyarok “arro­gánsnak” minősített kérését, hogy a helységneveknél a két­nyelvűséget alkalmazhassák, e­­zért a németeknek is megtiltot­ták, hogy településeiket német nyelven nevezzék meg,. A román politikai és gazdasá­gi helyzet súlyosbodása viszont nemzetközi következményekkel is járt, mert az erdélyi ma­gyarok lényegesen rosszabb a­­nyagi helyzetben kénytelenek é ni, mint magyarországi test­véreik, s a szín vonalkülönbség csak növekszik közöttük. Nyu­gatin émetország ugyan nem folytat külföldön nemzeti poli­tikát, de mivel a romániai né­metek alig kapnak kiutazási engedélyt Németországba és a nyugatnémetek Romániába tör­ténő utazásait pedig a .román hatóságok különböző intézke­désekkel zavarják, az erdélyi németek számára is romlott a helyzet. Ceausescu ugyan kénytelen volt Jugoszlávia felé egy közös nyilatkozatban kijelenteni, hogy “a nemzetiségek összekötő ele­met képezlnek az egyes orszá­gok között’ — a tények azon­ban ennek pont az ellenkezőjét mutatják. A romániai kis szerb kisebbséget a sztálini időkben igen szigorúan kezelték és ma is elszigetelik Jugoszláviától. Érdekes1 módon a belgrádi kor­mány ez ellen nem tiltakozik, mig a nyugati országokban élő jugoszláv kisebbségek miatt számos panaszt emelt már. A kisebbségi kérdés újbóli felmerülése nemcsak az ujalhb keletű intézkedések következ­ménye, hanem egy nagyobb méretű politikai és szellemi, erős és kendőzetlen román na­cionalizmus velejárója. Magyarország felé az a hiva­talos “történelmi” felfogás, hogy hangoztatni kell a román “kontinuitást” — a románok állandó jelenlétét, ami szerint a ‘dáko-román’ népisé© mindig ott élt a mai román térségiben, miután Kr. u. 275-ben a ró­maiak elhagyták az alig két év­századdal korábban meghódí­tott Dáciát. A magyar történet­­tudomány ezzel szemben még ma is azt állítja, hogy a kivo­nuló római légiók az akkori Dá­cia egész lakosságát kiürítették a Dunán túl fekvő provinciákba s a mai románok ősei csak sok­kal később, mint vándor pász­tornép szivár ogtak, vissza a Dél­­duna-tájára. A román hivatalos tézist va­lóban nem nehéz megcáfolni, annak fontossága viszont ab­ban rejlik, hogy a régi Dácia a­­zonos a mai Erdély területével. A “kontinuitás” azonban más téren is felmerül és a mai rend­szer a román folytonosság át­ható egészét hangoztatja fej­­lődéstörténetileg is, organikus és dialektikus alapon, minden negativ vonás nélkül. Ennek egyik szembeötlő példája a Ma­rin Préda Írótól származó s nemrég megjelent könyv, mely “Delirium” cim alatt a második világháborút tárgyalja s az ak­kori román rendszerben is a “folytonosságot” igyekszik vé­deni: szerinte az akkori romáit kormány szerepe inkább tragi­kus volt, mint bűnös. A könyv első kiadása hamar elfogyott, s a második kiadásból semmit sem hagytak ki, csupán a “munkásság, szerepét” hang­súlyozták jobban ki, mivel a Szovjetunió úgy vélekedett, hogy a könyvben az “osztály­­ny-edv” nincs kellőképpen ki­domborítva. A hivatalos történettudo­mány azonban csak ideológiai alapot képez Ceausescu rendsze rének alátámasztására és nem más, mint felületes “agitpropa­­ganda’ — újtálalásban. S mig a “történetiség” oly fontosnak van feltüntetve Romániában, addig az igazi történelemkuta­tás számára takarékossági o­­koki miatt egyre szőkébb anyagi eszközöket nyújtanak; de hi­szen a rendszer nem is kíván komoly tudományosságot a történelemtől ... A “Comtetoiporanui” c. román lap nemrég cikket közölt egy burnszeyeriná asszony leletéről, aki ősi kerámiákra bukkant s a rajta szereplő jeleket a mai román nyelvvel vélte megfejte­ni. S mikor a tudósok elitélték ezt a durva hamisítást, a Con­­temporanul újság “nemzetelle­nes gondolkodással” vádolta meg őket. Ceausescu számára a nem­zeti történelem propaganda­anyagot is jelent s mikor meg­jelenik egy-egy városiján, an­nak egyben visszaadja a római kor előtti nevét. így vált újab­ban Turn-Szeverin Drobetá-vá. Ciuj-Kolozsvár-Klausenburg. pe­dig “Napocá”-vá. Ez az átke­resztelés persze inkább arcul­­osapás kívánt lenni a magyarok felé. Ceausescu mindezzel azt is bebizonyította, hogy esze ágá­ban sincs elfogadható megol­dást keresni a romániai nemze­tiségi probléma számára, — a­­mi pedig az ország Achütes­­sarka ... Ilyen magatartással azonban a nemzeti erő könnyen válhat nemzeti gyengeséggé. Annál is inkább, mert a nagy orosz testvér mindent éberen figyel. Riport a fiőrlroi (Folytatás a 4. oldalról) Pesten tapasztaltam, hogy a nők, de sokan a férfiak közül j is hordják a nagy hűhóval be- | harangozott mágneses karkötő­ket. Azt mondják, hogy a kar­kötők még a krónikus esetek­ben is csillapítják a fájdalma­kat. Egész Pest el van árasztva velük. A csehek gyárják és az ékszerészüzletekben kapható x potom 300 Ft.-ért. Különösen a vérnyomásos betegek magasz­talják a mágnesben, rejlő gyógyerőt. Ha már Pesten vagyok meg­­érdeklődtem, hogy mennyit kapnak az irók egy-egy regény után. A nagy menők, mint OBer­­kési, Moldova és Passauth, a­­kétonek több százezres példány­ban kelnek el a könyvei, ők a császárok az irók között, ne­kik 150-200 ezer forint a tiszte­letdijuk, azonkívül jó külföldi valuta is üti a markukat. Egy e­dül Bei késit említem, mert ezt pozitív tudom, csak Oroszor­­országban több mint egy mill, ó példányban vásárolják meg a könyveit. De a többiek, akik csak 8-10 ives terjedelemben kerülnek a piacra, bizony nagyon keveset kapnak. Mindössze 15-20 ezer­­forintot, de közöttük több olyan is akad, akinek a könyvét el­fogadták, de évek óta nem ad­ják ki. A könyvekre máskülön­ben is nagy a ráfizetés. Darr bonként 10-12 forint ez az ős :­­szeg, de ez már igy van e ő irányozva. Ez azért van., mert a könyvek nagyon olcsók, még a legdrágább se kerül többe 40 50 forintnál. A színházjegyeiknél is van ráfizetés, de ez is érthető A kormányzat odahaza magáé­vá tette a császárok jelszavát: “Penem et circenses” ... Ehhez a riporthoz hozzátar­tozik az is, hogy a koisiztféle­­ség olyan olcsó Magyarorszá­gion, mint sehol máshol Euró­pában. Egy-két dollárért bősé­gesen meg lehet ebédelni, vagy vacsorázni. Persze niás a hteiy­­zet az osztályomfelüli éttere­­mekben. Mint a Budai Fehér­­galamb a Négy Alabárdos. a Mátyás pince, vagy a Halász­­bástya alatti kioszk. Igaz. hogy ott, nem lehet kifogást emelni az étetek minősége ellen és bő­ségesebbek is az adagok. Az “Ontario Potters Associa­tion” a tartományban dolgozó kerámikusok szervezete. Itt a elme: cjo Hamilton Arts Coun­cil, Hamilton Place, 50 Main St. West, Hamilton. Tagsági dij 5 dollár, amit a fenti címre kell beküldeni. Az első találko­zóra 19*76 májusában kerül majd sor, mégpedig a székhe­lyen, Hamiltonban. APRÓHIRDETÉSE .Egy számában közlés ára $1.25, három számban $3 00 SZIGORÚAN ELŐRE FIZETENDŐ AZ ÁRSZABÁS 4-5 SORRA KISZEDETT SZÖVEGRE VONATKOZIK! IDŐS ASSZONY keres 60 éve-. felft'i nőt lakótársnak, aki szintén un-a a magányt és egyedüllétet. Leveleket “Árva.” jeligére a kiadóba kér. MEGRENDELÖ-IV III NI—mim Hl II Ni iiTttMWfBBfIfrWHHTIWT * ■— ■' ■inflWlli PIIIHIIIilllMHIIW VM ír ill KANADAI MAGYAR ÚJSÁG 210 Sherbrook St., Winnipeg, Man. R3C 236 Telefon: 772-1112. Kérem, a csatolt összeg ellenében indítsák (küld; k tovább) részemre a KANADAI MAGYAR ÚJSÁGOT. Kanadai Magyar Újság .................. $.......... Sajtó Alap ..........................................$........... összesen: $ ........ Név: ................................................................................ Cim (utca, ház-szám, vagy Box)...................................................... Város tartomány: ............................ .................................... A Kanadai Magyar Újság előfizetési dija: egy évre $12.— félévre $6.50, Kanadán kívül $13.—, félévre $7.—. Jeligés lev ,l;t na kiaoé to ábbit Árban V* Eredményben KICSI [ NAGY

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom