Kanadai Magyar Ujság, 1975. szeptember-december (51. évfolyam, 28-43. szám)
1975-12-26 / 43. szám
Két karácsony - emberibb ábrázattal: NAPHEGYI IMRE E!gy éjtszakára magunkra vettünk egy emberibb ábrázatot. Karácsony volt, mint front katonák. Eldurvult, érzék nélküli, a halállal szemben közömbös, háborús gépezet, a gépezet egy része, mint egy csavar, vagy fogaskerék foga, nem is lényeges része, mint egyén. Tömeg, hús, a halál konzervgyárában. 1 Nem a napok őrölték fel, hanem az ellenség lövege aprózta tokánnyá a fens őségesnek hirdetett embert. Öltük egymást, akit nem ismertünk és nem ismertek. Árvákká lettek mindkét oldalon a jövő nemzedékei, özvegyekké az arák. Nem a jelent öltük meg, hanem a jövőt. A jelent csak apasztottuk. Egy évtizedre bénítottuk meg az életet, közösen: mi és ők. Nem a békéért, hanem egy újjáéledő zsarnokságért. Alapkő lerakói lettünk egy új háborúnak. Bűnünk az, hogy tudatosan tettük. Tettük azért, hogy a jövő halva szülessen, illetve meg se szülessen. A mi bününk, 'ki lényegtelen részei voltunk a háborúnak, miénk, a pótolható alkatrészé, kik látatlanban pusztítottuk egymást. Minden lényegtelenségünk mellett, mi voltunk az erő, nem azok, kik neveit lokálta a hirharang. ők, csak kolomposok voltak, akik után a csorda ballag ... és mi voltunk a csorda. A csorda nem merész. Lesütött fejjel, gondolkozás nélkül halad a kolotmpos után. Néha felüti fejét és agyán átvillan, hogy kén'e tenni valamit, de azután körülnéz és keres valakit, aki kolompos legyen, hogy utánamehessen. De, csak egy pillanatig, talán annak is egy milliomod része. Tudja, hogy nem jól van, de újból visszasüti fejét és megy a 'megkezdett utón. ... Az embercsorda, csak annyiban különbözik az állatcsordától, hogy, mig az utóbbi, puszta erejét használja a küzdésre, addig az ember a technika rafinériája felhasználásával kiagyalt pusztító szerszámokat szorongat a markában, amihez még erő sem keld, és szemtőlszembe sem kell az állítólagos ellenféllel megküzdeni, hanem lesből hátból kell pusztítani, s ha jól végzi a munkáját, fityegőkkel diszitik fel, melyeket medálliáknak kereszteltek el. Az állatiasságért feldiszitik vele az embert, akár a karácsonyfát. Aki állatiasabb, több fityegőt kap és azt még vitézségnek nevezik. Úgy kezdtem, karácsony volt. A voronyezsi térséget ököl nagyságú hópelyhek rövid időn belül betakarták, illetve a már szürkére vált hótakarót borították be. A természet talán megérezte, hogy karácsony van. Nem tudni ... s így bizonyítani sem lehet, esetleg igy volt-e rendje szerint?! A hófelhők összeverődtek, utána csendesen leeres ztkedtek. Mindenesetre megörvendeztetjó emlőn legeltél! Ács elzsongott egy dicséretet, ami Czuczor édesanyjával volt kapcsolatban, és ezzel feloldódott a melankolikus hangulat. Előhozták a fát, ami a szakács élelmessége folytán került az üteghez. Állítólag a németektől ‘vételezte” rövid úton. — Oszt’ jó szívvel adta a koma? — kérdezte valaki az könnyezett is, — mondta a szakács. — De csak utána, mikor észrevette, hogy eltűnt. — A fával még elszámol valahogy, csak a három demizson pálinkával lesz hiba, amit a fa alá szántam. — Angyal vagy, — ölelte keblére a szakácsot Ács, kit mellékesen “Szivacs”-nak kényeztettek, a nemes ital befogadóképessége végett. — Mivel díszítsük fel a fát? — adta fel a 'kérdést Czuczor a társaságnak. — A tiszturak vitézség! érmeivel, —• dobta ha a szavakat az emberek közé Barna Balázs, háromszéki cipészsegéd, a “CUCILISTA”. Egy szempillantásra meghökkentek az emberek, mivel köztudomású volt, hogy az ütegnél egy tiszt sem volt dekorálva. — Majd a tieiddel, Barna, mivel neked annyi van, hogy kölcsön adhatnál, — vette védelmébe a tiszteket Ütő Márton. — Örvendj, hogy olyan tisztjeid vannak, akik nem hajtanak a vágóhiddra, hogy nekiök minél több érmök legyen. — Elég az, ha itt -kell rothadjak velük. . — Ha nem tetszik, megdögölhetsz, a kutya sem tart vissza. — Annak örvendenél, tudom, de eljön az idő, mikor leszámolunk veletek . . . — Számolj le te azzal az édes jó anyáddal, aki ilyen hülyének szült . . . Te félparaszt!” — és Ütő Márton1 hosszú, hegyeset kiköpött, ezzel fejezve ki utálatát. Barna Balázs felhördült és neki akart ugrani a köpőnek, de A : s nyakon kapta.-— Nyughass, a szentségedet, mert belédfojtom a szuszt! A nagy marokban, a kis, nyeszlett icipész meg sem mozdult. — Ezt nem felejteni el soha! —-sziszegte. — Ajánlom is! — lökte félre a csirizest a nagy ember. A fenyőfa egyike volt a legszebbeknek. Gyorsan lábat á csoltak neki, ami ahból állt, hogy a láda fenekén lyukat vágtak és alatta befurtak a földbe. A fát mindenki megcsodálta. Ács Berci leszedte a tüzkeresztjét és ráakasztotta. — Rajta emberek, ma 'kitüntetéssel diszitünk! Mindenki jegyezze meg a sajátját, h g össze ne tévessze a suszteréval! — Én nem adom! — állt félre Barna. — Dehogyisnem adod! Vagy te cstöhgessz a fán,, vagy az érmed ... Válassz! . .. Suszterrel még úgysem díszítettek fát Jéjavitására hoztam t Ács nagyot kurjantott örömében: — Hé, fiuk! Ma úgy leszívom magam, hogy az édesanyám sem ismer rám! — Mi az, hogy a — szólt közbe a csicskás,— Talán, mióta a világrajöttél? ... Én józannak nem ismerlek, úgy hiszem, anyád sem ... Szilvóriuimon nevelt, a tejet eladta ... — Igazat mondlassz, mivel a pálinka az anyatejnél' is százszor jobb. —*• Kusti — kapta el Ács karját, mikor az kinyúlt a demizsoln -után, Szivacs már lendítette az öklét, miikor a tisztek beléptek. — Mi készül itt? — kérdezte a százados ütegparancsnok. A fellendült kar megállt a levegőben. — Karácsonyi dalra vezényeltem! — vágta ki magát a nagy ember. — Ez kedves, csak rajta! Gyújtsunk gyertyát, — javasolja a szakács és a köténye alól előhúzott egy vastág temp-1 lomi viaszt. — Kinek volt az ötlete a kitüntetéssel való díszítési? — adta fel a kérdést a százados. — A suszteré, százados úr, - — szólt Czuczor. Mindenki a cipőkészítő felé nézett. — Látszik, ihogy iparos ember, jó gondolatai vannak, — mondta a parancsnok. A megdicsért elpirult. A gyertya fellobbant, s a durva katonaarcok megpuhultak. Karácsony volt. — Fiuk, mi, akik életben maradtunk, szenteljünk néhány pillanatot a hozzátartozóinknak és gondoljunk azokra a bajtá-rsainkra is, akiket hiába várnak otthon, és annak az ácsnak a fiára is, kinek születésnapját üljük, aki a szeretetet hirdette és, ha megfogadnák a szavát, akkor mi most nem lennénk itt! — Ámen! — vágta el a százados szavát a suszter. Minden ember felkapta a fejét, nem hitt a fülének. Túrták, hogy szocialista és gyűlöli a tiszteket, a vallást, gyűlöl min-' denkit, aki nincs egy vélem é- j nyen vele. —- Soha igazatokat nem mon- j dott, százados úr! — mondta a kis, vézna ember mentegetőzve. — Mondjon egy imát, Barna! — biztatta a parancsnok. — Nem tudok, és nem is aka(Folytatás a 7. oldalon) SÍSSÍ Síi SS S& Ki SißSi Äi ,'S S» -V .«&. Magyarországi magyar ÜGYVÉD DR.RACSMÁNYBÉLA a budapesti ügyvédi Kamara volt tagja. Ma itobai gyakorló ügyvéd, közjegyző, uj címe: 203-504 Main St., Winnipeg, Man. R3C 1A7 — Telefon: 947-1513. Ceausescu “császári bohóckodása" és a romániai "magyar, német kisebbség" A L’AURORE francia lap 1975. november l.-i számában megjelent “Ceausescu román elnök hihetetlen dolgokat követelt portugáliai látogatása során’’ c. közleményében többek között ezeket irta: “A ‘Jornal Novo’ cimü független portugál napilap mulatságos dolgokat közölt Nicolae Ceausescu -román elnök portugáliai látogatásával kapcsolatban, -melynek során a román államfő inkább hasonlított egy dekadens császárhoz, mint egy kommunista vezetőhöz. Először is kijelentette, hogy nincs megelégedve a Queluz-i királyi palotava’l ahová elszállásolták, mert nincs kellő lukszussal felszerelve. De ez még semmi. Azt kívánta, hogy amerre jár, mindenüti hatalmas tömegek éljenezzék, román zászlócsKákat lengéivé és fehérbe öltözött iskolásgyermekek köszöntsék virággcso korral. De Ceausescu se a tömegeket, se az iskolások sorfalát nem kapta meg. A román allamfo biztonsági különítményei elvágták a királyi palota összes telefonvonalait és feltépték a sokszázéves értékes fali kárpitokat, hog^ nincsenek-e mögöttük mikrofonok ... A hivatalos lakomákon; Ceau sescu ugyan elfogyasztotta a felszolgált éteikülomegességeket, de utána jó étvággyal befalatozott a Romániábóil magával hozott konzervekből is. Az egész nagyzási hóbort csúcspontja — A Jornal Novo” szerint — mégis az volt, hogy Ceausescu kísérete felkérte a királyi palota személyzetét, hogy levetett és kézben tartott cipővel járjanak a folyosÓKon, mert a román államelnököt zavarja a cipők kopogása...’ (A kiemeléseket én eszközöltem. ) Olvasva ezeket a sorokat, önkéntelenül íelrémíenek bennem azok a fényképek, amiket 1973 tavaszán, Ceausescu államelnökké és a hadsereg legfelsőbb parancsnokává történt “megválasztása” alkalmával közöltek az erdélyi lapok és folyóiratok. Ezeken a képeken a “román nemzet legkiválóbb és legszej etette-bb-'fia. “királyi gőggel párosult proletár öntudattal megmerevedve áll, amint az egyik névleges tisztséget viselő “ö-reg. szaki” a megtiszteltetéstől és alázattól rogyadozó térddel és remegő kézzel feldíszíti a civilruhás diktátort az arasznyi széles, vásárian -rikító piros-sárgakékszimü vállszalaggal, az álbeadványa lamelnöki tisztség jelvényével. Szóról-szóra ugyanez ismétlődik, meg azokon a képeken, ahol a már vállszalagos államelnök a honvédelmi minisztertől nagy kegyesen átveszi a hadsereg leg felsőbb parancsnokságának jelvényét, a marsailbotot, vagy jogart (?), amely kicsinyített mása annak, amit “dicső” elődje. Mihal \ iteazul, tart a kezében a Gyulafehérvárott nemrég felállított lovasszobrán. Ezek után el lehet képzelni, mit érzett ez a hatalmi hóbortban szenvedő, császári allűröket felvett, sztálinista diktátor, mikor a kommunizmus felé tán torgó portugáloktól kapott lecke után, hazaérve kézhez kapta a romániai magyar és német kisebbségek” beadványát, amiről a FRANKFURTER ALLGEMEINE nov. 11.-i szamában megjelent “Ellenállás a románositással szemben” c. cikkében a következőket irta: “A romániai magyar és német kisebbségek vezetői beadványban tiltakoztak a bukaresti kormánynál a nem román anyanyelvű kisebbségekké) szemben tanúsított megkülönböztetések ellen. A beadványra mindenbizonnyal a Helsinkiben aláirt európai biztonsági egyezmény adott alkalmat. A helsinki! konferencián Románia ugyanis a nemzeti önállóság mellett foglalt állást. Most aztán azt követelik a román államtól, hogy belföldön is tartsa tiszteletben a kisebbségek jogait. A beadványt Romániában sokszorosítva terjesztik, amelynek szövege a következő: { Románia magyar és német nemzetiségei — két millió magyar és hatszázezer német, akik Erdélyben és a Bánátban élnek, s az ország lakosságának 13%-át alkotják, — tiltakoznak a velük szemben az élet minden terén folytatott meg különböztető eljárások ellen. — Azt akarják, hogy az állam becsületesen 'biztosítsa a kisebbségek emberi jogait. Ezért követelik: f) Az anyanyelv szabad hasz nálatát, különösen az iskolákban és az állami hivatalokban. 2) Külön magyar és német iskolai autonómiát, az elemi iskolától a főiskoláig. 3) Egyenjogúságot a politikai, kulturális, tudományos élet minden terén, irodalomban, sajtóban, a külfölddel való szabad kapcsolatokban. 4) Az elkobzott kulturá is javak visszaadását (múzeumok, i rattárak). 5) A “nemzetek szövetjének” alkotmányban való elis MAJThÉNYI GYÖRGY tek bennünket. A parancsnokunk figyelmeztetett, hogy: “Ma karácsony van, fiuk, úgy készüljetek ...” Ha nem szól, akkor is ünnepi maradt volna a hangulat. Magától jött, illetve a hóesés hozta magával. A szavai még rontották az érzéseket, mivel mindenki melankólikussá vált. Gondolatai visszatértek az otthonhoz, kedveshez ... Valaki elkezdett botorválkozni, havat olvasztott, mosakodott ... Többen és többen követték .. .Mire sötétedni kezdett, az üteg kimosakodva, kiborotváilva, friss kedvvel várta az estét. — Állítsunk fát! — javasolta Ács Berci, főtüzér. — Igazat szóltál, az anyád szemit! — vágta rá Czuczor Kor nél, a komája, — úgy látom, emberek közül "bugyborékoló 1 angon. zuskának. 7 — Nekem nincs karácsonyom! j — Na fene, zsidó, vagy mohamedán vagy? — Egyik .sem, én szociálista vagyok. — Bánom én, csak a fityegődet akaszd fel, tőlem lenetsz istentelen is. A suszter ránézett a nagy emberre, aztán jobbnak látta nem kikezdeni vele és engedelmeskedett. — Te, — fordult a szakácshoz Szivacs, — a fa alá szánt demizsonokat hajlandó vagy leszállítani? — Ahogy megérkeznek a tiszturak, azonnal, mivel felek hogy a gyomrod addigra felissza. — A tisztuiak azonnal jönnek, — állított be a bunkerbe a i százados csicskása, — ezt a két i demizsont pedig a hangulat fel-Gondoihatod ... még Spanyolhonból Importált kitűnő minőségű SÁFRÁNY kapható Keteskedelmi Osztályunknál. Levesek, mártások Ízesítésé; e Ára csomagonként $1.50 szállítással K.M.U. Kereskedelmi Osztálya £10 Sherbrook Street, Winnipeg, Manitoba. R3C 2B6. arcán, hogy még Oltó se állhatta meg nevetés nélkül. LYTódíeiett komikus volt, amikor megvidámodott. — Nézze csak azt a fickót, — mondta Oltónak — úgy megy, mintha jönne! Oltónak eszébe jutott, hogy valaki már beszélt neki triói a .legényről. Ki is csak? Mikor is? — Hogy hívják? — Hát ruem ösimeri? Hiszen itt van a háznál. Ostep . Ondrej a neve. — Persze, a Bohus Gyúró barátja, — Az bizony, úgy van. Faiuszerte hire van a barátságuknak s ha Gyúró füttyent, Ondrej már rohan hozzá, sogát neki miuden'ben, tán még meg is nyúzatná magát érte. Pedig az e. féle a parasztok között nem szokásos. — Tán az asszony a kapocs? — Áá! Nem olyan fajta a Zuzfca. Meg aztán fiatal házas is ... És Gyúró se tűrné egy pillanatig se ... Nem, nem. Hanem; ez olyan derék fickó. Jó szive van, csak éppen nevetség s Kissé ... Olyan “liphec”, ahogy itt mondják. Ondrej hozta a holmikat: a kerti ollót, a dugvány-veszszőkét, amelyek egy7 ócska újságlapba voltak csavarva, s a tgyökerestőj kiásott saxifiagát. — Nág szá pacsi, — mondta udvariasan. —A palarinemet meg elhagytad, — rótta meg a plébános — Álé, dehogy is, — mentegetődzött Ondrej — csak nem tudta egyszerre ... — No, hagyd. Majd érte megyünk. Végigmentek a kerten. A plébános dicsérte a kert fekvését, beosztását, az egyes bokor és virágcsoportok elrendezését, egyiket-másikat meg is nevezte, megállt a másik legény mellett, aki a dáM'iagumókat akkor szedte ki a földiből, é; végül felsóhajtott: — ó, ha ez a kert az enyém lehetne! — Aztán k'sse t őstelte magát. — Enyém! Amikor amúgy is csak vendégek, vagyunk a földön ... Oltó ránézett: az arca megint szigorú volt, de a kiejt.tt szavak átvilágították ezt a szigort a lélek mélyről jövő sugaraival. Megértette, hogy milyen magános lélek lehet s miért a szigor bevésett vonalai az arcán. Még a vágyait is ellenő. zl —- 96 — Winnipeg, Man. 1975. del. 26. mérését és a romániai kisebbségek alkotmányos, szabad választások alapján létrejött képviseletét. 6) Egy “Erdélyi Bizottság” létrehozását az Egyesült Nemzetek keretében, jogaik biztosítására. Azzal, hogy az összes román állampolgárok számára követelik az emberi jogok megadását, a romániai nemzeti kis-bbségek Európa békéjének a biztosítását szolgálják.” (A kiemeléseket én eszközöltem.) Amilyen örömmel olvassuk az írást, éppen olyan aggodalommal tölt is. el bennünket, mert abban a rendszerben teljesen kiszámíthatatlan, hogy ezért a “merészségért” hogyan fognak visszavágni. Attól pedig Isten óyja Erdély magyarságát. Ezért jó előre fel kell készülnünk, hogy ha ez bekövetkezne, mindent megtehessünk annak semiegesitésére. A VIRRASZTÓ szolgálata. Akik Erdély sorsát szivükén hordozzák Az erdélyi magyarság helyzetével az elmúlt hónapok folyaméin elég 'bőven foglalkozott a nyugat európai sajtó. A tekintélyes svájci Neue Züricher Zeitung részletesen ismertette a magyar templomi kegyszerek, térítőik, szőnyegek, valamint az egyházi irattárak elkobzásáról szóló rendelkezéseket. A magyarországi sajtóban azonban alig olvashattunk mást, mint a Románia és Magyarország között fennálló jóviszony dicséretét. Mélységesen hallgattak a fenti kérdésben nem csupán a kormány emberei, hanem általában az egyházi vezetők, püspökök, írók, isőt még a n.pi írok is, pedig elvártunk volna volna tőlük néhány szót. A budapesti Reformátusok Lapja közölt csupán egy rövid cikket, de abban sem volt köszönet. Ugyanis a sz&pt. 7-iki számban az erdélyi egyházi tulajdonok elkobzásáról szóló jogtápró rendelkezést egyenesen “a nemzeti kultúrális értékeik védőimében hozott törvénynek” nevezi. Egyébként a magyarországi hatóságok kimos hallgatásba burkolóznak, mikor erdélyi testvéreinket a román sztálinisták gyötrik és rugdalják. Annál nagyobb örömmel láttuk azonban, hagy az Amerikai Magyar .Szövetség Washingtonban miniden elérhető szenátort és képviselőt, minisztert és kormájnyszervet informált az erdélyi feljlemények/ről. 'Számtalan memorandumot .készített az erdélyi helyzettel kapcsolatosan s azokat illetékes helyekre eljut tatta.- A kongresszusi jegyzőkönyv májusi bejegyzéseiben bőségesen dokumentálva van az erdélyi magyarság siralma. A hetekben angoínyelvü könyvet adtak ki, mely az erdélyi magyarság érdekében kifejtett tevékenységeiket ismerteti. Dr. Béky 'Zoltán püspökinek és hűséges munkatársainak valamennyiünk őszinte elismerését fejezzük ki. E sorok írása idejön egyébként Béky pülspök a kenyai Nairobiban .tartózkodik, ahol az Egyházak Világtanápsa nagy-gyűlésén próbálja a világ protestáns vezetőinek a lelkiismeretét felébresztem ebben a kérdésben. (Ref. Hírek.) Sgíg A BIBLIÁBÓL Imé az Urnák angyala álomban megjelenők mondván: József, Dávidnak fia, ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet, mert ami benne fogantatott, a Szent Lélektől van az. Szül pedig fiat és nevezed annak nevét Jézusnak, mert ő szabadítja meg az ő népét annak bűneitől. (Máté 1:20-21) Kellemes I Karácsonyt f és Boldog Új Évet kíván minden ügyfelének és barátjának László Vilmos! n az ön utazási ügy- f£ nöke Winnipegen | 1 el.: este 339-39981 nappá! 772-0371 | ARANYMÁLINKó XV. OAó az ágyán hevert és az ajtót nézte. Most tűnt ejőször a szemébe, hogy a Háromkirályok betűi hiányzanak róla. A délutáni nap fénye széles pászmában esett be az ablakok, megcsillogtatta a barna ajtót s igy szinte fölhívta a figyelmet a hiányra. Nosztalgia lopózott a leikébe. Kis szobájára gondolt a plébánián;, ottani életére, amely most olyan távolinak látszott, hogy öiL)uiin.enségének, apró gondjai nyomásának emléke szinte teljesen elenyészett. Ott még, teli volt kedvvel reménnyel, a jövőért küzdött s most hol a jövő? Kereste a szomorú gondolatokat, szinte/ mesterségesen táplálta okét s valami jóleső búsongással festett mindennek sötét, és végzetes hátteret, hogy minél több oka legyen önmagát siratni.'Ez most már beletartozott a délutáni programmjátoa. Ha aztán már nagyon elkeseredett önmaga és a világ' ellen, a szekrényébe nyúlt, és alaposan nyakait az ott elrejtett üvegből. t -Aztán barangolni ment. Bejárta a határt, eljutott a majorig. sőt azon, túl is, fölfedezte a faluból a völgybe vezető másik utat is, de: ezt mind csak; úgy mellékesen vette tudomásul, mert főleg azzal akart foglalkozni, amit halálos! fájdalomnak érzett. Ennek az izeit kóstolgatta, élvezgette, és ha úgy tetszett neki, hogy g \ hk/oló mérge nem hat eléggé, még vacsora előtt betért Deite,bálimhoz . . . Ez a délután is igy indult, de amikor már ott tartott, r ogy a s.j, k ényhez megy, váratlanul kopogás zavarta meg, az ajtó nugnyilt s a plébános jelent meg benne. —- Bocsásson' meg, hogy zavarom ... Egy kis baj ért, •— a fölmutatta zsebkendőbe bugyolált balkezét, •— megvágtam az újjam a kertben ... Nincs véletlenül kéznél valami fertőtlenítő szer e ... tinctura jodi, vagy lisoformi? ... A nagyságos asszonyt nr:. akarom zavarni, bizonyára pihen ... És az ember nem lehet c éggé óvatos. Tetszik tudni, a tetanus ... Hiába mossa ki az ember víziben a sebet.. . — Készséggel, de ... semmim sincs, — tehetetlenkedett Oltó. — Géz sincsen, vagy vktta? — Nincs ... i 93
