Kanadai Magyar Ujság, 1975. szeptember-december (51. évfolyam, 28-43. szám)
1975-11-28 / 39. szám
SZILVESZTER JENŐ: EUROPA POGÁNYÁI -! (Folytatás) Dr. Fehér Jenő a magyar sámáninkviizicóról írott könyvében több helyen meglepődve és csodálkozva jegyzi meg, hogy András és Béla királyaink levelezéséből a Vatikán felé — akik a fent vázolt események kortársai voltak — mily gyakran érzik ki a félelem. Vájjon mitől? Hiszen jó keresztények voltak. András még keresztes hadjáratot is vezetett, mindketten pedig még saját fajtestvéreinket, a bessenyőket, kunokat és boglárokat is, állandó hadjáratokban irtották a bogumil szektának, a dél-franciaországi katharus felekezethez hasonló és azzal kapcsolatot is fenntartó keleteurópai keresztény felékezetnek a kiirtása céljából — a pápa unszolására—. A szekta a török időkig mégis fennmaradt, az irtóhadjáratoknak mi ittuk meg később a levét, amikor a török, sőt már a tatár előnyomulásokkor, ezen fajtestvéreink meggondolatlanul eljátszott ro- Konszenvét igen nagy mértékben hiányoltuk. Úgyszintén ennek köszönhetjük a mai Románia létezését, mivel annak lakossága eredetileg túlnyomó részben a már említett kun-bessenyő fajtestvéreinkből tevődött ki — valamint Bosnyák-Ország, azaz Bessenyő-Ország elszlávosodását —. iPadányi rámutatott arra, hogy az etellközi bessenyőtámadás külföldi származású történelemiróinknak egy' koholmánya volt csupán. A X. század első felében minden nyugati hadjáratunkban még az oldalunkon harcoltak a kunok és a bessenyők, mint segédcsapatok. A második felében már ellenünk. — Vájjon mi történt? Véletlen koincidens lehetett csupán, hogy éppen ők kortáisai és szemtanúi voltak Géza fejedelemnek az ördöggel való kacérkodásának, és István király nemzet és családirtásának, a vérszerződés megszegésének, az idegen urak és lovagok beeresztésének, a feudalizmus, nagybirtokos, “hübérur”-rendszer nyugatról való átültetésének, amelynek a magyar nép még- a 20. században is két vesztett háború formájában itta meg a levét, mirg megszabadult tőle. Mért volt a nagy sietség, és a nagy ijedtség, István király- a nyugaton tornyosuló felhőket túli sötétnek, büszke és .ovagias népe erejét túl gyengének mérte fel. Tévedett. — Vájjon, ha tudta volna, jövőlátó szemmel, hogy a magyar nép testvérei a következő 700 évben szzinte kimeríthetetlen energiával, hullámmal hullámot követve a magyar népnek sokszor a holttestén áttörve nyugatot fogják ostromolni *— és útjukban legnagyobb akadályuk Magyarország lesz — vájjon, ha ezt tudta volna, akkor is úgy cselekedett volna? Nem valószínű. Kár volt a nagy sietség, a kereszténységnek a római katolikus válfajának a felvételével. Az idegen téritő papok s püspökök behívásában. Legalább magyar fiukat küldött volna ki István, hogy azok Rómában (és nem Regensburgban) papokká nevelve tértek volna vissza hazájukba, hogy népükkel, szüleikkel és testvéreikkel az új hitet megismertessék. Lett volna rá idő. Csúnyán is nézhetett ki a nagy sietség, hiszen népünk és vezetőink körében a kereszténység évszázadok óta ismert volt a görög-katolikus, és még korábbról, a manicheüsta felekezet formájában, amelyet ugyan úgy turáni ember, (mágiuisivadék) alapított (a 3. századi Perzsiában), mint a keresztény vallás legracionálisabb modern változatát, az unitári zmuist. Vájjon a tavalyi 1968-as 400-éves évforduló alkalmából, megemlékezett-e a világsajtó, hogy azt magyar ember, az erdélyi Dávid Ferenc, alapította 1568-ban? Európának jóformán minden számottevő nemzete a kereszténységből nemzeti vallást formált, csak mink nem. Kikhez voltunk olyan hűségesek és lojálisak? Hiszen a pápák az olasz városállamok érdekeiért magyar érdekeket mindig és szívesen áldoztak fel. Velence hol a törökkel, hol az arahokkal paktált, mégis mindig szives bánásmódban volt ré szűk. Ha pedig valóban magasabbrendü keresztény moralitásban hittek uralkodóink, akkor végkép vakok voltak. A Dél-Franciaországi és görögországi eseménye (amely időkből sok lombardus.-katharus és mégtöbbi görög menekült hazánknak fanatizmustól és gyűlölettől mentes területére) megadják a választ arra, hogy mitől aggódtak András és Béla királyaink: hasonló sorstól. Hazánk ellen meghirdetett keresztes háborútól, amely jelszó a- Latt a 13. századbeli Európa frenk-germán seregei szabadon végeztek nép- és nemzetirtást (genocide-et) a pápa előre biztosított jóváhagyása mellett. A magyar nép a csontjaiban érezte azóta is ennek a veszélynek a félelmét, amelynek legutóbbi megnyilvánulása dunántúli németjeinknek azon kedélyes kijelentései voltak, hogy a MÁV szó a “magyarok Ázsiába viszsza” mondatnak lenne a rövidítése — a Tiso féle német védnökség, alatt álló u.n. autonóm Szlovákiában a szlovák nacionalizmus magyarellenes kilengései ijesztőek voltak. A tótok között terjedő suttogó propaganda hadjáiat már-uiár ott tartott, hogy egy általános, nagy magyar mészárlást kezdtek emlegetni. Felvidéki magyarjaink tanúsága szerint e suttogó propaganda mögött meghúzódó fél-titkos erő és forrás pedig nem volt más, mint németjeink birodalmi irányítás alatt álló Volksbundja. Ezért adott András király a “Diploma Andreana”-ban olyan jogokat, az Erdélyben letelepített szászságnak, amelynek euióp...szerte nem volt párja. A német lovagrendet is — engesztelő gesztusként — beengedte, amely azonban szemtelenségével, nyílt országfoglalásáva!, annyira túllépte a józan ész és Ízlés határait, hogy András cselekedni lévén kénytelen, sereggel vélte ki őket, hogy aztán a német lovagrend, • szomszédainkhoz továbbáliva évszázadokon át a lengyeleket és litvánokat irtsa. A 15-ik században elesett Görögország az előrenyomuló mohamedán hatalom előtt, száz évvel később a 16-iik században pedig Magyarország. Az'izlam"U.i. voak' két nemzet szállott szembe Európában városról vánazról-házra folyó véres harcokban. Az egyik mi voltunk, a másik Spanyolország. Mindkét nemzet évszázadokon át volt elválasztva már elfog,lalt és. még szabad részekre, a kiét rész között meg nem szűnő harcokkal. Ez a két nemzet mentette meg Európát. A többi behódolt, vagy nézte a, harcot, vagy (mint Námetorszzág) igyekezett a viaskodássból hasznot húzni. .Német szomszédjaink azonnal seregekkel siettek Magyarországra (az alkalom túl jó volt ahhoz, hogy elmulasszák) , de nem azért, hogy az Iszlámmal szem beszálljanak. hanem, hogy szokásukhoz hűen gyilkoljanak, pusztítsanak és raboljanak, mindent ami csak megfogható volt. Hogy a következő azaz a 17-ük évszázad se múljon el hiába, a 4 millió lakost számláló protestáns Bohemia került sorra. Mire a 3'0 éve: “vallásháborúnak” vége volt az ott “működő” német és osztrák katolikus seregek, a lakosságot 4 százezerre “redukálták”. Az igy elnéptelenedett országot aztán segítőkészen, az elkövetkezendő századokban saját fajtájukból vailó telepesekkel töltötték fel. Keleteurópának 3 történelmi keresztény királysága volt: a görög, a magyar és a lengyel. Az első kettővel végezve, a 18-ik században a lengyel királyság, az európai civilizáció egyik keleti bástyája került a fejsze ai:á. Oroszországgal karöltve Nagy Frigyes a független európai lengyel kultúráltomét eltörölte és feldarabolta, miután Pomerania és Szilézia eredeti lengyel és egyéb szláv lakosságát .kiirtották, vagy elűzték, mint a veszett kutyákat. A munka tehát teljes volt, Keleteurópa derék történelmi nem zetei vérünkben fuldokolva hevertek a 19-ik században a borzalmas vérveszteségeitől lassan magához térő Magyarországra Lelett újabb csapást mérni. Iskoláskönyveinkben mi azt tanultuk, hogy az 1848-as magyar szabadságharc március 15.-én kezdődött Petőfi Sándorral. Emigrációs Íróink mutattak rá, hogy miig Petőfi szavalt és a magyarság a szabadság fenkiöit eszméiért lelkesedett — békésen, addig a harcok végeredményben csak akkor kezdődtek el, amikor a bécsi rezsim a horvát nemzetet (Magyarország kárára tett a mindenféle ígéretekkel és izgatással Jellasics horvát bán vezetése alatt sikeresen a magyar nép és Budapest megtámadására unszolta. Azt a horvát nemzetet, amely 700 éven át élt és küzdött együtt a magyarsággal közös ellenségek ellen, magyar részről biztonságban, békességben és megértésben. Nemzetünk fegyvert csak akkor, — tehát védekezésből — fogott, de azt oly ragyogó sikerrel forgatta, hogy hamarosan nem Budapest, hanem Bécs elesne forgott kockán. — A magyar sikerek hatása alatt végül is a bécsi diplomácia Ferenc Józseffel az élén orosz segítséget kért, — s ezzel az orosz imperializmust behozták a Dunamedenice térségébe. Érdekes azonban, hogy hónapokkal a bécsi diplomácia előtt, 48-49 telén az erdélyi szászok Ilavasföidiől akkor ott állomásozó orosz csapatokat hívtak be a magyarok ellen, amely első orosz betörést Bem apó súlyos és véres harc,okban Erdélyből az orosszok szégyenére kivert. Itt lehetetlen nem megemlíteni, hogy ez volt az első eset a magyar Nemzet életében, hogy kisebbségi csoport idegen ország fegyveres erejét hívta be az államalkotói magyar elemmel szemben. Tették ezt pedig azok a németek, akiknek egy vendégszerető magyar király 600 évvel azélőtt (2. András, Diploma Andreáim) külön diplomában biztosította jogait nemzeti kultúrájuk és nyelvük megőrzésére, s amely diplomát a szintén vendégszerető és törvénytisztelő magyar nép 700 éven át (a kiegyezés, után is) tiszteletben is tartott. — Mindezért elismerésképep. kaptuk a világtól azt a rágalmat, amely szerint a magyar nép volt Európának a legdiurvábban és legsoviniisztább módon, legerőszakosabban más nemzeteket asszimiláló fajtája. (A francia szótárba ezen fogalmak fedezésére bekerült a “magyariser” szó — amely a ' cinikus rosszindulat 'netovábbjának nevezhető csak.) — Az orosz beavatkozás eredménye végül is a magyar szabadságharc vérbefojtása volt és. a magyar intelligencia kiirtása, börtönbe juttatása, — a régi magyar becsületes kalmár családoknak pedig a tönkre tétele. Vájjon vélet.en-e, hegy a második világháború végén, majdnem egy századdal a tő -ténfcek után, — a Dunatérségbe másodszor betöirő orosz csapatok, az akkor már nem létező történelmi Magyarország, a volt Erdélyi területén talált szászok között irgalmatlan irgalmatlan irtást végeztek. Egy magyar közmondás szerint “Az Isten nem bottal ver”. Zágrábban, Horvátország fővárosában az osztrák rezsim lovas szobrot emeltetett Jellasicsnak, amint kardjával észak felé, Magyarország felé mutatót. Tették ezt természetesen nem Jellasics, vagy a horvátok iránt érzett hálából, hanem azért, hogy a két nép között a közeledést megnehezítsék és a gyűlöletet ébren tártsák. Úgyszintén osztrák angentprovokateur-ök keze volt az 1784-i erdélyi, oláh részről elkövetett attrocitások kirobbantásában is Ábrahám Janen vezetése alatt. Felizgatott oláh parasztság hajmeresztő kegyetlenkedések közepette mészárolta ie a kezükbe' került erdélyi magyar udvarházak családjait — miután ügynökök azt hiresztelték közöttük, hogy “a magyarok mészárlása az osztrák császár előtt igen kedve®”?!? ' Kossuth életrajzában (Theész János kiadás, — Zarek Ottó —) olvashatjuk, hogy a magyar szabadságharc kitörésé előtti években egész Európa és vele az egész Habsburg, birodalom a revolució szélén állott. —h—, (Buenos Aires) A közelgő vihar szele érezhető volt, de egyáltalán nem volt biztos, hogy hol, vagy éppen, hogy Magyarországon fog kitörni. Széchenyi 1844-ben (?) Metternichnél többórás személyes kihallgatáson könyörgött teljhatalmú közigazgatási (diktatórikus) hatalomért, hogy a közelgő vihar kitörését, — ha kell véres kézzel is —de megakadádályozza. Hiszen annak megindításában személyesen érezte magát felősnek. Zarek Ottó értetlenül találgatja, hogy Metternich ennek a közismert és hazájában mé,g mindig, tisztelt és népszerű magyar arisztokratának végül is ezt a közigazgatási teljhatalmat — Magyarországra vonatkozólag — miért nem adta meg??? A történelem (Folytatás a 7. oldalon) A BIBLIÁBÓL “Elődbe vetetted a mi álnokságainkat; titkos bűneinket a Te orcádnak világa elé. Bizony elmúlik minden mi napunk a Te bosszuállásod miatt; megemésztjük esztendeinkét, mint a beszédet. A mi esztendeinknek napjai hetven, vagy, ha feljebb, nyolcvan esztendő, és nagyobb részök nyomorúság és fáradtság, mely gyorsan tovatűnik, mintha repülnénk.” . (Zsolt. 90:810.) A MIZÉRIA TRILÓGIA HU MIZÉRIA Garderobon avas, kopott, ócska, koros, ódon, Káromkodva konstatálom — Folt van itt a foton. Tapogatom, tapasztalom, de nincs köszönet benne, Ruhatárom két darabja egyet alig tenne. Keservesen nézem, ami nadrágomból maradt, Régesrégen vasalom a szalmasurgyé alatt. Finom szövet, angol szövet ..., csakhát rossz a nadrág, Tizenkilenc éve, hogy az inaimra szabták. A kabátom háta fényes, nézegetem benne Arculatom, — mintha csak egy fáin tükör lenne. Két könyökén szelelő lyuk, kivénhedt e zakó, Patinás és pacuha és szinehagyott, fakó. Úgy rémlik, hogy lajbim is volt, vajon mi lett véle? Most jövök rá, ... folttá züllött a nadrág fenekébe. Újat venni? kizárt dolog. Semmi remény sincsen. Megtehetném, hogyha volna dáriusi kincsem Az átkozott ruhagondok a nyakamra nőnek, Elmehetek, bizonyisten, madárijesztőnek. És ruhámnak bélése sincs, feneketlen zsebje, Irrmgnak sem találnék egy piculácskát benne. Summa-su mm ár u m: ócska gúnyám, hej, mikor kendet még, “Mondvacsinált” aneugnak nevezték. De fütyölök a ruhára, Afrikába megyek. Szintetikus öltözetű afrikánus leszek. Miként Ádám, sétálok majd Kongóban az utcán, És vihogok a felöltözött barátaim puccán. MAJTHÉNYI GYÖRGY hát nem? —- Knyazovic,zkyné bája Tengett a nevetéstől. — Hadd el, szivem — lihegte — páratlan ember, még a szaggatásaimat is eltfeflejtem, ha ránézek. — Flórika tovább szemezett Halmossal, aki komoly arccal szivaiozott, időnkint fölemelte a poharát, és látszólag nagy érdeklődéssel (hallgatta Spissák és Burka egyesült erőfeszítését, hogy Knyazoviczikyt jobb belátásra bírják. Mert az ügyvéd kocavadászoknak minősítette őket, és a beszélgetés simán azt állította, hogy nyúllnál) egyebet még sose hoztak haza, azt is: csak augusztusiban, amikor vagy hasas, vagy alig pár napos anya. — Csak a “sürű”-ben keresitek a nyutot, aztán amikor . i.jdnem ráléptek: bumm!-bele, utána meg a duplát ... — Bumm!-bele — ismételte meg Sanyi. — Ez jó. Igyunk rája. — Sanyi, nem ösmerek rád! — rikkantotta Guszti bácsi...- — Kezdesz férfiasodul ... ( — Ideje! — mondta rá a patikus. — nem lehet mindig olyan fagót képpel járni a világban, hogy “jaj, én ezt nem, én azt nem!” . . . Maholnap kész ember, “tanár úr” lesz, és akármelyik nyolcadikos diák leckét adhatna neki a magas iskoláiból. — Magas iskola? — Az bizony. Selimecre kéne menned, ott értik! Az aikadémikusok, barátom, azok mesterek! Kruksz Palya huszonkilenc üveg spirt megivott egy ültében s amikor a harmincadikat hozták, azt mondta: Elég ebből a lőréből, most bort hozzat dr! . . . És megivott még: két üveg bort! — Ugyan hányszor léptek a kezére, míg hazaért? — kérdezte Knyazoviczky. — Bökler meg hét liter bort, de nem olyan akármics )dúsát, hanem vörös bort, nehezet .. . — Mennyit? Kettőt? — He ttot! ... Sieben, szegyem, sette, sept. — hadarta Meszest. • Sanyi szorgalmasan ivott, bólogatott, helyeselt, és ige n meg volt elégedve magával, amiért igy be tudta csapni magát A lelke mélyén, mint valami ellenőrző lámpás, föl-fölviilant ugyan a Maiinkéra való emlékezést, és érezte, hogy csúfság, amit tesz, ott kellene most térdelni előtte és könyörögni hozzá, hogy bocsásson meg . . . Meg kellene neki magyarázni, hogy hál. —- 64 — Winnipeg, Man. 1975. nov. 28. 3 A FÖLÖSLEGES NŐI HAJSZÁLAK (Kozmetikai tudnivalók.) A nők szépségét megtámadó hibák közül leggyakoribb és — éppen nőietlen voltánál fogva — legfontosabb a szőrzet túltengése. Az, hogy az egész testfeletet finom, vékony, szökés pihe borítja, normális dolog és semmiképpen nem tekinthető szépséghibának. De vannak nők, kiknek szőrzete a rendesnél erősebb, sötétebb szálakból áll. Az erősebb szőrzet rendszerint azokon a helyeken lép fel, melyek a másik nemre karakterisztikusak: szakáll és bajusz helyén, mellen, 'hason és a végtagokon. E hiba kifejlődése rendszerint örökölt hajlamban nyeri magyarázatát, mely hajlam nemcsak szülőről gyermekre öröklődhetik, hanem, amint ezt átörökléseknél általában is tapasztalhatjuk, sokszor oldalágról és egy vagy több generáció átugrásával. Arról sem szabad megfelejtkezni, hogy nemqsak anyai, hanem apai hajlam. A családi öröklésen kívül hajlamosít a szőrszálak fokozott növekedésére az u.n. belső elválasztása mirigyéknek, főként a petefészeknek működési zavara. Ezek olyan esetek, mikor a szőrtultengés belső okozója megálilapiható ugyan, a már meglevő szálak azonban a belső kezelés mellett nem fejlődnek vissza, hanem azok eltávoíitásához kell folyamodni. Azt is tekintetbe kell venni, hogy a normális testszőrzet mindkét nemnél a korral is szaporodik és erősödik és igy nem tekinthetjük káros jelenségnek azt, ha idősebb nő állán; vagy egyéb helyeken a rendesnél erősebb pdhék mutatkoznak. Bármilyen erős is a hajlam, a szőrszálak többnyire mégis puhák és világosak maradnak addig, míg békében hagyják őket. Shjnos, ez ritkán történik meg. A szépséghibája miatt kétségbeesett nő szegyei orvoshoz fordulni s inkább önmaga 'próbál segíteni. Olló, borotva, csipesz, vagy biztos hatásúnak hirdetett szőrirtószer könnyen hoz záférhető s első használatra az eredmény gyönyörű: a szőrszálak pár perc alatt eltűnnek, a bőr sima, puha. Néhány nap múlva azonban nemcsak, hogy ismét megjelennek a szőrszálak, de> máris valamivel sötétebbek és vastagabbak, mint az eredetiek voltak. A kétségbeesett nő most a szőrit tóval újra simára varázsolja a bőrt — ismét csak pár napra. A játék igy tovább folytatódik, de azzal a szomorú eredménnyel, hogy az eredetileg selymes, világos szőrzetből hamarosan szúrós, fekete szakái, bajusz, sitb. lesz. Nincsen olyan szer, mely a szőrszálakat végleg kiirtaná. Már pedig- minden olyan eljárás, mely a szőrszálakat nem pusztítja el teljesen, egyúttal a szőrtüszőket is ingerli © ezáltal a szőrzetet erősiti. Az igy valósággal mesterségesen kitermelt tüskés fekete szőrzet már rövid időre is csak nehezen tüntethető el s a szőrirtófc állandó használata folytán kékes-vör.cjsen elszineződött bőr az emberek figyelmét a leszedett szakállbajusz helyére irányítja, úgyhogy annak viselő állandóan ideges félelemmel jár az emberek közt. Az ilyen nő fellépése bizonytalan, mert folyton arra gondol, vájjon észreveszik-e szakákat, bajuszát; figyeli, nem nevetik-e ki s mindenféle rávonatkozó észrevételeket sejt. Lassanként visszavonul az emberektől, egyre idegesebb, ingerlékenyebb lesz s nem egy. a hozzátartozók számára érthetetlen öngyilkosság leli magyarázatát ebben a gondosan titkolt szépséghibában. A szőrtúltengés sike.es kezelésének lényege az, hagy a szortüszöket kell elpusztítani, mert ahol1 és. amíg szőrtüsző van, ott és addig szőrszálak nőnek. A kezelés úgy történik, hogy min den egyes szőrtüszőbe vékony tűn keresztül villanyáramot vezetünk, mely a szőrtüszőt el-' pusztítja anélkül, hogy a bőrt sértené. Az utóbibi években a kezelés tempója annyira tökéletesedett, hogy egy illésben százával lehet a szőr- ’ szálakat (lehet eltávolítani. A kezelés végleges, maradandó nyomot nem hagy és igy joggal mondhatjuk, hogy a, női szörtúltengés kérdése ma már megoldott probléma, mert még a legsúlyosabb eset kigyógyitása is csak idő és türelem kérdése. Akinek nincs módjában ilyen kezelést végeztetni, az is lehetőleg óvakodjon attól, hogy szőrszálaitól! az előbb1 említett, káros utakon próbáljon szábadulni, hanem ideiglenesen úgy enyhítse baját, hogy a szőlős bőrfelületeket hidrogén-hiperoxid oldattal ecsetelje s has:nálat előtt tegyen az oldatba néhány esep szalmiákszeszt. Ha ettől a szőrszálak nem is pus :tulnak ki, mint azt sokaniévésen hiszik, de nxegszöküOnek, !etöredeznek s ezáltal kevésbé tűnnek fel. Dr. Hárnik Helena. Ne várja felhívásunkat— küldje be előfizetését honfitárs mielőbbi ARANYMÁLINKó / Amikot Oltó bevetődött hozzájuk délután, már mind együtt t oltak. A patikusékor! kívül ott volt Knyazoviczky ügyvéd a feleségével, Burka tanár, Spissák főjegyző és Haimos, az adóhivataltól. Az asztalon csak bor volt, de a tálaló rogyásig meg volt aiíva mindenféle étellel, és ki-ki ahhoz nyúlt, amihez kedve támadt . . . Oltó nem találta helyét a világban. Délfelé járt az idő, amikor Véghaiomra érkezett. Egyedül jött s gyalog, az erdőn at, a kis. túrdó mellett. Lassan, elveszetten bandukolt. Az ázott erdők csendjl idegenül ásított rá, a lombjukat vetkőző fák fáradtan bólogattak. A dombok ösvényein meg-megállt és hosszan bámulta a színes, e csípett bokrokat, és föl-fölnézett - az alacsonyan Unans’zo leiuegekre. — Minek? Hová? Olyan céltalan minden, — gondolta. Az erdő szélén rigó rikkantott. Sárgarigó volt, aranymálinkó. Azt kérdezte: Kell-e dió, fiú? — Régebben, ami-kór eae járt, milyen vidáman intett neki: Hamar egy zsákkal! — Most ehciditotta a fejét, pálcájával rávágott a bokorra s az aranyszínű meg piros: levelek lebegve ereszkedtek a megbarnult fűre. A dombok alatt egy tehervonat zakatolt el, az országúton szekerek sorjáztak, íKörmöc felé ködben álltak a hegyek, itt is, ott is fehérfalú házak csoportja bújt meg, mint gyerek az anyaölben, — százszor látott képek hullottak a szemébe, de most nem mondtak neki semmit. A mellében nehéz nyomást érzett. Mindig az elmúlt estei járt az eszében s Malinké utolsó szava a búcsúzásikorg mert hiszen el kellett búcsúznia tőle, hogy Kempelenné meg ne sejtsen, semmit ... Az ágyban volt még, nem akart fölkelni s az anyja aggodalmasan sápitozott. Oltó odament, a kezét nyújtotta, de Málinkó a falnak fordult és csak; annyit mondott: Jónapot! — Tegnap majd kibújt a bőréből, ma meg! — sóhajtotta Kempelenné, és egy csomagot adott át Oltónak: Ezt add majd oda Tamás bácsinak . . . Be is adta, és a sok kérdezősködésre kinyögte, hogy tegnap igen vidám volt Málinkó, ma meg ágyban maradt ... Azt hiszi, az idő teszi. — Persze, hogy az idő, barátocskám, — helye - elit Tamás iácsi, és elkérdezte Dúsné felől is. 1 — öl — I *
