Kanadai Magyar Ujság, 1974. november (50. évfolyam, 40-41. szám)

1974-11-29 / 41. szám

DALOLJUNK... ÉN NEKEM A Jó BARÁT IS... j Havas Nicki Gyula verse, Deák Viktor zenéje. Én nékem a jó barát is csak az ellenségem, Én nékem a csillagom is hal­ványabb az égen. Nékem minden, ami másnak kacagás és napsugaras álom, Panaszkodó őszi alkony ez az én világom. Jó annak, ki a könnyével szive szerint bánhat, Ha megfájdul könnyek között törhet fel a bánat, Én nekem már minden mind­­egy, azért mégis én csak arra járok, Leteszek az ajtód elé egy fehér virágot. A VÉGZETES SZERELEM IRTA: FÓNAGY LÁSZLÓ A decemberi hó fehér lepellel vonta be a várost. A templom­­ka toronyórája 12-őt ütött s az utcák csendesek és kihaltak vol tak. Csupán egy házból, a város ka legszebb, legnagyobb házá­ból szűrődött fény az utcára. A ház előtt, a kapuval szem­ben egy autó várakozott, mely­nek gazdája izgatott kíváncsi­sággal figyelte, mikor nyílik ki a kapu. Turóci Tamás, a Pesti Mű­vész Színház ünnepelt .színésze, egy iparmágnás házibálján is­merkedett meg, Fekete Katicá­val, azaz, Hargitai bárónéval, az egykori hiries pesti táncosnő­vel. Túróéi, már az első estén szereimet vallott a még mindég szép bárónőnek. A magas, széles vállu színész a bárónénak is tetszett s pár bá zi ismeretség, után már sűrűn szerepeltek az ismert Színházi lap “pletyka” rovatában. Végül is — amint az már történni szo­kott, a férj is tudomást szer­zett a “viszony”-ról. Báró Hargitai Miklós, ötezer hold pompás .somogyi föld ura, azon kevesek közé tartozott (a felsőbb tízezrekből), aki nem csak ura, haszonélvezője volt a magyar földnek, hanem szerel­mes munkása is. Reggeltől-estig a földjeit jár­ta s mindenütt ott volt, ahol á munka folyt. Társasági élet! nők! nem na­gyon érdekelték. Fekete Kati­cával egy barátja vidéki kúriá­ján ismerkedett meg s ő maga volt legjobban meglepve, mikor, | pár házi ismeretség után, az I kor feleségül vetted, hogy ti so­hasem lesztek boldogok, — foly tatta. — De te akkor sem kér­ted ki a tanácsomat. Nem hall­gattál rá! Nem ide való asz­­szony az! Válj el tőle, édes fiam! Dobd ki a házból! Vegyél el egy tisztességes urilányt, a­­kinek még hozománya is van, — hadarta meggyőződéssel. Még folytatni akarta, de Hargi­tai magából kikelve ug,rott fel a székből. — Hallgasson! Ne rágalmaz­za a feleségemet! Én szeretem katalint, és ő is szenet engemet! — Nem, én nem szeretem magát Miklós! Hallotta felesé­ge hangját. — Ijedten nézett hátra Katalin ott állt az ajtó­ban, izgatottan, kipirulva most még szebb volt, mint máskor. Hargitai zavartan, megbüvölve nézte, nem tudta, hogy felesé­ge, hogy került haza, mikor jött be az ajtón, csak azt tudta, érezte, hogy Katalin mindent hallott, amit Sziiasi Borbála mondott. Lassan erőt vesz magán, meg törli verejtékező homlokát, is­mét felségére, majd nagynénjé­­re néz. — Ez tekintetéből kiol­vassa, hogy föfiösleges, és az ajtó felé tart. Hargitai hagyja elmenni majd mikor az ajtó be­csukódik utána, föl áll oda megy feleségéhez, megfogja a két kezét és a szemébe néz: — Ugye nem igaz, amit az előbb mondott? Ugye csak az­ért mondta, mert hallotta an­nak a vén asszonynak a fecse­gését? Maga szeret engem Ka­talin! — kérdezte szinte kiált­va. Az asszony látta férje feldúlt állapotát, tudta, hogy most nem mondhatja meg neki az igazat; — nem mondhatja meg neki, hogy lent várja az autó mellyel rögtön el akar menni. De hazudni sem akart. Ezért cselhez folyamodott: .— Nézze Miklós! Maga tudja, hogy az egész város rólam, ró­lunk beszél. Mindenki — aki is­mer minket — azt hiszi, azt mondják, hogy szeretőm van. — Én nem hiszem Katalin! — szólt közbe a báró. — Lehet, hogy maga nem hiszi Miklós, de most be kell látnia, hogy minden ellenünk, ellenem van. Most a maga, az én becsületemről van szó! Én nem akarom magát nevetséges­sé tenni. Én ... Én ... becsülöm magát Miklós. Ezért arra ké­rem, hagyjon engem elmenni. Hargitai megrémülve nézte a feleségét. — Maga el akar menni? De hát miért? Vagy talán . .. még­is igaz, amit beszélnek? Vála­szoljon azonnal! — szólt paran­­csolóan. Az asszony nem felelt. A bá­ró, hogy uralkodjon indulatain, cigarettára gyújtott. Erősen a melléire szívta a füstöt és érez­te, hogy a vér dagadni kezd az alatt összeszedte fontosabb hol­mijait és szinte menekülve hagyta el a házat. Az autó utasa, amint meglát­ta a kapun kilépő1* 'bárónét, ki­szállt a kocsiból, elébe sietett, elvette a bőröndjeit, elhelyezte a csomagtartón, majd utána be­ültek a kocsiba és elhagyták a várost. Turóci Tamás egy másod­­rangú pesti hotelba vitte Har­gitai bárómét. Úgy gondolták itt nem keltenek feltűnést, illetve senki sem* ismeri fel őket. Úgy tervezték, hogy mind addig a hotelban marad Katalin, amig válópere nem nyer befejezést. Fekete Katalin ügyvédje ut­ján közölte férjével, hogy válni akar. Hargitai mindenbe bele-' egyezett, sőt közölte Katalin-1 nal, hogy minden költséget ma­gára vállal és még külön haj­landó ezer pengő havi tartásdi­jat is fizetni. Katalin azonban, az utóbbit nem fogadta eL Fekete Katica úgy érezte, hogy most először boldog éle­tében: A két kis szállodai szo­bája mindennap tele volt virág,­­gal. Turóci, minden idejét nála töltötte és ezer kedvességgel halmozta el. így azok az esték, amikor nem volt ott, — mert a színház, a szerepei miatt nem lehetett ott, kínszenvedés volt Katalin számára. ¥ * jp A telet aztán tavasz váltotta fel. A fák rügyezhi kezdtek, és a madarak szerelmesen játsza­doztak az enyhe napsütésben. Katalin, ki még mindég a szállodában lakott, nem tudott örülni a tavaszinak. A két kis szoba már nem volt tele virág­gal és Turóci Tamás sem volt már mindeniriapos vendég. A hosszú elmaradásokért ugyan mindig, bocsánatot bért. Kata­lin azonban tudta, érezte, hogy ezek már csak üres, udvarias formaságok. Egyik este Turóci azzal ál­lított be Katalinhoz, hogy vi­dékre megy, vendégszereplésre. Mikor Katalin vállalkozott, hogy elkíséri, zavartan tiltako­zott ellene: — Tudja drágám! az ilyen vidéki városokban mindjárt pletykát csinálnak az ilyesmi­ből. És ez nemcsak magának. . . de nekem is árt. Árt a karrierem nek. És Katalin zavartan, szé­gyenkezve vette tudomásul, hogy nem mehet a színésszel. Aztán a vendégszereplésnek is vége lett. Turóci ismét gyak­rabban látogatott el a szállodá­ba. Katalin úgy érezte, ismét boldog. Egy kedves pillanatban megemlítette a házasságot. Tú­róéit a kérdés váratlanul érte. Nem tudta leplezni zavarát. Először dadogni kezdett, majd hirtelen indulatba jött: — Miért akar maga most hir­telen férjhez menni ? — kérdez­te szemtelenül. Aztán mikor látta az asiszony kétségbeesett tekintetét, szinészkedni kez­dett: — Kérem, adjon nekem egy kis időit, Katalin! Hisz tudja, hogy szeretem! és minden vá­gyom, hogy — feleségül ve­gyem! — hazudta. De Katalin most már tudta, hogy sohasem lesz a színész fe­lesége. E jelenet után hetekig nem találkoztak. Turóci nem jelent­kezett, Katalin pedig nem hívta. Á napsütéses tavasz, a rü­gyező fák nem tudták felmele­­giteni Katalin szivét. Nyomo­rultnak, elhagyottnak érezte magát. Sokszor órákig ült a tü­kör előtt, hol megtört vonásait, kisirt szemeit nézte, öregnek? fáradtnak érezte magát. Eszébe jutott ifjúsága: Mikor még egy egy mosolyáért ezrek bolondul­tak. Aztán vissza idézte a Har­gitai .báróval történt találkozá­sát, házasságát. Bár sohasem szerette a bárót, most mégis vá­gyott a Hargitai házba, — bár tudta azt is, hogy soha többé nem látja azt. Most eszmélt rá, hogy hely­telenül cselekedett. Keserű si­rás vett rajta erőt, úgy érezte, hogy a szive kettészakad. -Vié­­gülis .csak morfium tablet­ták hoztak ideiglenes megnyug vást szivére. Egyik este egy Szinházilap került a kezébe: ahogy felnyi­totta Turóci fényképe nevetett rá hóditóan és szemtelenül. A- latta két hasábos cikk, mely di­­esérően számol be a szinész “pompás” alakításáról, nágyogó embert ábrázoló képességéről. “Nem csaik nagyszerű drámai színész Turóci, hanem remek komédiás is’’ — írja. Katalin szemei előtt összefutnak a be­tűk és könnyein keresztül ol1- vasa az utolsó pár sort: amely arról számol be, hogy: ‘ Úgy tudjuk a kitűnő1 művész hama­rosan oltárhoz vezeti a színház új tagját, a nem* rég szerződte­tett, fiatal és nagyon tehetsé- i ges Domibai Máriát.” Katalin, úgy érezte, hogy va­laki szivén szúrta; kétségbe e­­seti erőfeszítéssel az ágy felé vonszolta magát, de még _mi­­eiőtt el érte volna azt össze­esett. Mikor felébredt, egy férfit és a szobalányt talált' az ágya mellett: — örülök, hogy jobban van, Nagyságosasszonyom! — hallja a férfi hangját <■— kiben egy orvost vélt felismerni. Majd a szobalányhoz fordul kérdően tekintet: — Éppen a szomszéd szobá­ban voltam, mikor zuhanásra lettem figyelmes. Kopogtattam az ajtón s mikor nem kaptam választ benyomtam azt, szeren­csire nem volt bezárva. Aztán itt találtam a. Nagyságosasz­­szonyt, a padlón. Hamar orvos­ért szaladtam. Nagyon megijed­tem, — fejezte be a szobalány zavartan. KÜLDJÖN KARÁCSONYRA IKKÁT MAGYARORSZÁGRA! CHRISTMAS csomag .................$20.00 0,60 kg Mártott szaloncukor (csokolá­dés), 0,50 kg Othello keksz, 0,50 kg Holland kakaó, 0,25 kg COLUMBIA nyerskávé, 0,05 Grúz tea, 0,25 kg OM­NIA pörköltkávé 0,10 kg Mazsola tasak - ban, 1 doboz Százszorszép desert 250 gr-os. 1 doboz Konyakos .meggy 250 gr-os, 1 üveg Nutella olasz csokolá­dékrém (mogyorós) 365 gr., 1 doboz Izraeli narancslé 560 gr-os, 1 csomag Garzon tea 20 tasak), 1 üveg Tokaji furmint 0,7 1-es, í üveg zöldszilváni 0,7 Les. GOOD csomag ........................... $25.00 1 kg Csokoládés szaloncukor, 0,50 kg Othello keksz, 0,50 kg Holland kakaó, 0,25 kg OMNIA pörköltkávé, 0,25 kg COLUMBI.A nyerskávé, 1 doboz Ko­nyakos meggy 250 gr-os, 1 doboz Im­port olajos .szardínia, 1 csomag Gar­zon tea (20 tasaik), 1 üveg Portonico rum 1|1 1-es, 1 üveg Különlegességi likőr 0,7 1-es. FINE csomag $3 .01 1 kg Csokoládés mártott szaloncukor, 0,50 kg Othelló keksz, 0,50 Holland kakaó, 0,25 kg Omnia pörköltlkávé­­diszdobozban, 0,25 kg Columbia nyers­kávé, 0,30 kg Mazsola (tasakban), 2 kg Fényezett rizs, 1 doboz Százszor­szép dessert 250 gr-os, 1 doboz Ko­nyakos meggy 250 gr-os, 1 doboz Iz­raeli narancslé 560 gr-os, 1 csomag Garzon tea (20 tasak), 1 üveg Tokaji szamorodni száraz 0,5 1-es, 1 üveg Kü­lönlegességi likőr 0,7 1-es, 1 üveg Casino rum 1|1 1-es. — — — itt levágandó — — — COLUMBUS TRAVEL SERVICE LTD. HIVATALOS MAGYAR UTAZÁSI IRODA 420 Spadina Ave. Toronto, Ont. (416) 361-1101 oltárhoz vezette. Azóta két év telt el. Katica ; értette a módját, hogy megsze-. nettesse magát a “(Paraszt báró­val” — ahogy itt mindenki hív­ta Hargitait — s így aztán a báró hamarosan nemcsak földjének, hanem feleségének is rabszolgája lett. A “pletykáról” — amit min­denütt beszéltek, már rég hal­lott. Eleinte nem hitte el,----tá­gjaiomnak tartotta —, később aztán, mint minden asszonyt szerető férfi, rajta is erűt.vett a gyanú, a féltékenység. Elő­ször csak bátortalan célzást tett feleségének, majd mikor újabb hűek jutottak füléhez, fe­lelősségre vonta. Persze, az asz­­sziony mindent tagadott, és- vé­gűi is a báró volt az, aki bocsát natot kórt. 'Egy este aztán vendégek ér­kezett a házba, a báró nagynén­je, Sziiasi Borbála. Katalin most sem volt ott­hon. A báró — ki gondolatai­ba mélyedve ült a dohányzó­ban, kedvetlenül fogadtá az idős dámát, kit egyébként sem szeretett. Haragitai nem csak azért nem szerette nagy- ' nénjét, mert neki kellett eltar­tani (a szegény rokont), ha­nem főleg azért: mert Sziiasi Borbála gyűlölte Fekete Kata­lint. — Nagyon rossz sziliben vagy kedves fiam! — 'kezdte mondókáját, miután megcsókol ta a bárót. ‘Majd így folytatta: — Bezzeg az jól érzi maigát Pesten azzal a Tú­róéival, vagy hogy a fenébe is bivják azt a komédiást. Én tud­tam! Én tudtam már akkor mi- ‘ ereiben. Most eszébe jutott minden. Mind az, mit feleségéről .hallott. Amit eddig nem hitt el, most úgy érezte mind igaz. Ez, az asszony talán sohasem szeret­te; csak érdekből, számításból ment hozzá feleségül. Tehát be­csapta, meglopta a becsületét, bemocskolta a nevét; nevetsé­gessé tette. Feforrt a vér az e­­reiiben, úgy érezte, valami szakítja a fejét. Szemeiben a nemes vad tüze, gyűlölete égett. Katalin megrémült ettől a te­kintettől. Menekülni próbált, kii akart szaladni a szobából, de Hargitai egyetlen tigris ugrás­sal utolérte. Megragadta, acél ujjai miár-már ráfonódtak az asszony nyakára, mikor irtóza­tos kiáltással Szillasi Borbála iTohant a szobába. Hargitai báró elengedte fele­sége nyakát. A mérge — mely­­lyel majdnem embert ölt, már elszállt. Most, .életében előiször. hálós volt a sorsnak, amely visszahozta Sziiasi Borbálát a házba. Persze azt nem tudta, hogy az öreg hölgy eg,y percre sem hagyta el a házat — csak a szobát. Valahogy megérezte, hogy ma este kenyértörésre ke­iül a so.r Katalin és férje kö­zött. Azt azonban nem akarta, hogy a báró gyilkos legyen s mivel, hogy az egész jelenet­nek fül-, — illetve a kulcslyuk segítségével — szemtanúja volt, a kellő pillanatban közbe-lé­­pett. Katalin, amint kiszabadult férje kezei közül, egyenesen a szobájába rohant. Magára zárta az ajtót és lázas gyorsasággal csomagolni kezdett. Pillanatok VALAMIT VISZ A VIZ Zsuzsáiméval, ha az aranyak még hiánytalanul itt lettek vohia a kis 'ládákéban és ha most nem állana olyan cselekedet előtt, amely az élet összes gyötrelmeit, kétkedéséit, szakadásait elsi­mítja, .megszépíti, égbe emeli. Adiü csak annak lehet igazán, akinek már úgyis mindegy. iCsak igy, ilyenkor ilyen helyzetben •élvezheti ki földi ember az adakozás isteni gyönyörét. Most szinte felújjongva érezte, hogy az, amit tenni akar, az egyet­len helyes és igazságos cselekedet. — Nem akarod meginni az orvosságodat? — kérdezte Zsuzsannát. — Van már hét óra? — Van! Már rövidülni kezdtek a nyárutó napjai, de odakint még mindig világos volt. tCsak a szobában volt alkonyati hanguiuat. János az asztalhoz lépett és kezébe vette a poharat. Az a három lépés, amely az ágytól az asztalig vezetett, hosszabb útnak tűnt fel előtte, mint egész eddigi élete. Mintha minden lépésével kavargó mélységek) fölött lépett volna át. De már ott volt a pohár a kezében, az üveg hűvös érin­tésével tapadva az ujjaihoz. Nem tudta volna eldobni akkor sem, ha akarta volna, mert egy ismeretlen és hatalmas lélek parancsolta agyára a .gondolatokat, mondatta ki ajkaival a szavakat, ez a lélek indította er lábait az ágytól az asztalig, ez a lélek nyújtotta ki karját a pohár felé és ez a léleik szorította ujjam keresztül a poharat. Ez a lélek az Anada lelke volt. Maradék öntudatával ezt ebben a pillanatban világosan érezte. Ez a lélek az agyvelejét, a szivét és* a csontjait is átjárta. Borzalmasan szép erő, amelyről maga sem tudta, hogy hol van a határa. Oly végtelen, mint a folyó, amely Anadát feléje sodorta. A pohár ott volt a kezében. Megfordult, hogy átnyújtsa Zsuzsánnának. Ekkor lépések hallatszottak a folyosón. És pár pillanat múlva valaki kopogtatott az ajtón. János, kezében a pohárral, az ajtó felé fordult. Egy ember lépett be, akinek alakját nem lehetett kivenni a homályban. — Kit keres? — kérdezte megrezzenve. Idegei a végsőkig voltak feszülve, szivét és lelkét a tébolynak valami mámoros köde vette körül és e ködön keresztül az ajtóban álló ismeretien — 104 — Winnipeg, (Man. 1974. nov. 29. Katalin megköszönte az or­vos segítségét, a szobalánynak pénzt nyomott a markába és ulárma magára zárta az ajtót. Turóci Tamás nagyban ké­szült új szerepére: úgy érezte, ez lesz élete legnagyobb sikere. Éppen a “nagy jelenetet pró­bálta, mikor a színház portása — nagy bocsánatkérés köz­ben egy kis levelet nyomott a markába. Turóci, szemrehányó tekin­tettel nézett a levél hozóra, majd .idegesen feltépte, azt és olvasni kezdte: A levél tartal­ma ez volt: “Sok szerencsét kí­vánok a készülő házasságához Katalin.” Másnap reggel aztán ismét megjelent Turúci a szállodában. Ruganyos léptekkel indult fel a lépcscőkön — Katalin szobája, felé már majdnem lenyomta a kilincset, mikor a szobalány megszólította: — A nagyságos­­asszonyt már elvitték Művész úr! — Mit! Kit vittek el? — mór­­dult .rá a szobalányra. — A nagyságosasszonyt. A ... bárónét. — Hová vitték? Ki vitte el? beszéljen értelmesen ne locsog­jon! — A bonctani intézetbe ... Mert már nem élt mikor a men­tők megérkeztek, — fejezte be a szobalány pityergő szájjal. Turóci Tamás, egy pillanatra meghökkent — talán meg is ré­mült. — De utánna — anélkül, hogy egy szót is szólt volna a szobalánynak —, megindult az lépcsőn lefelé. Mikor káért az utcára egy kissé kihúzta ma­gát, meg igazította a nyakken­dőjét és elindult — új áldozata Dom bal művésznő lakása felé. Körösi Csorna Sándor dicsérete (Folytatás a 3. oldalról) hanem testvéreinek tekintette. Körösi Csorna vitte véghez azt a dicső tettet, amelyet őelőtte— hosszú nemzedékek során — a tudósok elmulasztottak. Az ember önkéntelenül is szégyen­kezik az emberiség és a tudo­mány névében, ha meggondol­ná, hogy’ az a férfi, akinek fára­dozásai folytán a tudomány e­­lőször jutott ilyen értékes ered­ményekhez, hogy az, akinek az első1 bőséges, aratás köszönhető, úgyszólván halála percéig sze­gény és ismeretlen maradt. A- mikor Tibetből Kalkuttába ván­dorolt, egy fillér sem volt a zsebében. “Körösi Csorna munkássága azután ismertté vált, s nevét kezdték tisztelettel és dicséret­tel emlegetni. Már beteg volt, amikor vissza akart térni Ti­­betbe. Újra gyalog indult el Sik­­kimen keresztül. De (betegsége útközben végzett vele. Darjee­­lingben temették el.” Háry Györgyné (Budapest) Gyermekem gyermeke (Folytatás a 2. oldalról) dent elbír, ezért a (kedvenc ru­hadarabjuk és az ő társadalmi igényeikhez mindenkor szalon­képes. Én kihasználtam a ko-1 moly vita indulását a múltbeli és a mai nevelési, módszer fölött és bemenekültem a lakásba. Amikor szülőhazámból visz­­szatórtem Németországba, itt, akkor kezdődött a tanév. A templomok harangjai Veni Samctera hívták a boldog szü­lőket és az izgalomtól lámpalá­zas kisiskolásokat, akik szin­te önkívületben követik az uj impressziókat. Isten nevével kéz dik ég végzik a tanévet. A szü­lők őszinte áhítattal kérnek e­­rőt a Teremtőltől, hogy az el­kallódó ifjúság neveléséhez eb­ben se legyen hiány, mert érzi, tudja mindegyik gyermeke mi­lyen veszélyben van. Az egész jövő nemzedék. Menyem is kézenfogta soron következő unokámat, Susit. Mindég magam elé tudom kép­zelni, ahogy törékeny testecs­­kéjével cipeli az elsősök privi­légiumát jelző S^huitüte-t, mely szemmel mérve is néhány kiló, de legalább kettő. Ez az un. “'Schultüte” azaz cukortartó süveg, ha a tulajdonosa leállít­ja a földre, legalább a nyakáig ér, ha csak nem Góliátnak szü­letett a tudományszomjas cse­mete. Kivétel nélkül minden el­sős gyereket megillet ez a nya­lánksággal feltöltött, kívülről meseképekkel ékesített, csillo­­gó-villogó alkalmatosság, me­lyért jókora árat kérnek még üresen is, ha van a szülőnek miből'megfizetni, ha nem. Ebben a szeptemberben megy a hatodik unokám az iskolába. Jó lenűe a gondolataiba látni, az érzéseit mérlegelni, ha le­hetne. De Isten őrizze meg at­tól, hogy ő leolvassa gondola­taimat. Hiszen már napok óta csak az jár az eszembe, hogy mégis boldogabb lennék, ha a “Schultütével’’ nem a Westfa­­lenstrassei iskolába, hanem a Sugárút-i “Schuliba ’ menne. Mari, 1974. augusztus. ZILAHY LAJOS Ez nem ő, a régi, vagy akár csak a tegnapi János. Érzé­sei, gondolatai, az életről és a világról alkotott fogalmai esze­veszett magasságban szállniák, ahonnan a fölag9lyó is csak akkora csillagnak látszik,* mint a többi, messze fent az égben: egy hunyorgó kis pont a mindenségben. Hát még a földi élet rajta! E hunyorgó kis. pontnak milliószor milliomod része, időben és anyagban a porszemnél i*s kevésebb, a semminek a semmije, a tébolyitó semmiség! Csak a gondolat hatalmas és örökkévaló, amely ezekből az életekből kiröppen. De maga az élet, a születés és a halál és mindaz, ami e két pont között nullában, ételben, csókban, szeretetben, haragban, munkáiban1, pihenésben, mindabban, ami egy vándorútra való hátizsákban, mind-mind semmiség. Egy kocsit látott képzeletében. Egy olyan suhanó kerék­kel járó, finom zöld posztóval bélelt kocsit, amelynek lágy ringása elálmositja az embert. Zsuzsámra ott ül a kocsiban, ar­cát az édes napsugár, éri, a feje félrebillen és könnyű álomba szenderedik. Vígan gördül vele a kocsi és álmában is folyta­tódnak körülötte a fák, a mező, a virágok, a táj minden szép­sége. De egyszer csak egy híd feléközeledik a kocsi, amely alatt iszonyú mélység tátong, csupa szikla van odalent, mint a ki tát ott szájban az éles, nagy, fekete fogaik. A hid a kocsi alatt ie fog omlani. És Zsuzsámul a mélybe zuhan, talán szörnyet­hal, valamelyik sziklán zúzza halálra magát, de* ha nem is bal meg, borzasztó kínok között fog fetrengeni, amig felépül és azután isi nyomorék módjára mankón fog járni élete fogytáig. De ő ott á|ll a híd előltt. Ott áll, mint egy varázsló, akinek' csodálatos ereje vau. A kocsi kerekei 'elhagyják az országút porát és nini ... most már a levegőben suhognak a kerekek. A kocsi nesztelenül röpül el a halálhid fölött. Zsuzsánna fel sem ébred, ajkán különös, mosoly fénylik, amint a kocsi lágy párnáin hátradőlve alszik. A kocsi a hídon túl nem száll le újra a porba, egyre akkorának látszik, mint a szarvasbogár már csak egy parányi fekete pont ... és a következő pillanat­ban végképpen eltűnik. Elnyelte az ég. — Zsuzsánna mit csinál? — kérdezte János Anadától, aki most jött fel a kertből. — Azt hiszem, alszik ... mondta Anada. Felemelte a vizeskannát és öntözni kezdte a tornác pár­kányára kirakott virágcserepeket, anélkül, hogy visszanézett volna Jánosra1. — 101 — 7 Kérem küldjenek a következő cimmre: NÉV: ............................................. VAROS: ....................................... MEGYE: .................................. UTCA: ........................................... a következő csomagot: Total: .................................. Feladó neve: .............................. címe: ............................................. telefon: .............................. ;_________________________ Utazások, 22-45 napra Budapestre és vissza.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom