Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1965

Index

igéje teremtette őt azért, hogy az Isten igéje szeresse őt. Kinyilatkoztatja, hogy ki az Isten: az Atya, aki alkotott minket; az Ige, aki keres minket; a Szeretet, aki akkor is szeret minket, amikor menekülünk tőle. Hogy ez a kinyilatkoztatás, melyet Jézus Krisztus adott nekünk, hűségesen megőrizhető legyen és az ő megismerése napról-napra erősödjék, azért a jó Isten a Szentírásban akart csalhatatlan tanúságot tenni a kinyilatkoztatásról. Ez a Szentírás a Szentlélek Úristennek vezetése és ihletése által lett megírva. A Szentírásban az Isten szól hozzánk emberi szavakkal. Isteni és emberi vonásai vannak a Szentírásnak. Miként az í r Jézusban valóságos Isten és valóságos ember van, úgy a Szentírásban is az Isten igéje az emberi szavaknak testében jelenik meg. Az Anyaszentegyházat pedig azzal a küldetéssel ruházza fel Krisztus, hogy ebből az igéből éljen és ennek az igének erejével tartsa egybe a híveket, akik hallgatják Isten Igéjét és megőrzik azt. A Szentírás nem állhat meg az Anyaszentegyház nélkül. Az Anyaszentegyház magáénak tartja a Szentírást, de hirdeti, hogy egyedül nem elégséges, hanem az Egyház élő hagyományaiban lesz a mi számunkra az Isten élő igéje, amely bennünket megújhodott egységbe foglal. Azt azonban hangsúlyozottan kell hirdetnünk, hogy az Anyaszentegyház tanításának a Szentírás és a Szenthagyomány a lelke. És amikor a Szentírás olvasására akarunk buzdítani Benneteket, akkor rá kell mutatnunk, hogy az Isten igéjének kegyelemeszközlő ereje van. Már a Magvetőről szóló példabeszéd (Mt. 13, 1—23) Isten igéjének termékenyítő hatását bizonyítja akkor, amikor a jó földbe hullott igének sokszoros termését hangsúlyozza ki. Talán ennek a hatása alatt írta Szent Pál apostol a tesszaloniki első levelében: „Ezért szüntelen hálát adunk Istennek, hogy az Isten tőlünk hallott igéjét nem emberi tanításként fogadtátok, hanem — mint valóban az — Isten igéjeként, amely Bennetek, hívőkben munkálkodik." (1. Thess, 2. 13.) Szent Jakab apostol pedig azt mondja, hogy az Isten igéje, amely belénk oltatott, megtudja menteni lelkünket (Jak. 1. 12). Magának az Anyaszentegyháznak liturgiája is kifejezi ezt a hitet, amikor a szentmisében az evangélium olvasása után a pap megcsókolja az evangéliumot ezekkel a szavakkal: az evangélium szavai által töröltessenek el a mi vétkeink. A búzaszentelő körmenet új szertartásában minden egyes evangélium előtt fohásszal fordulunk azért az Űr Jézushoz, hogy az evangélium igéi mentsék meg lelkünket minden sötétségtől, terméküljenek meg a lelkünkben és alakítsák életünket krisztusivá.' Kedves jó Hívek! Hisszük és tudjuk, hogy a szentségek megszentelő és üdvözítő kegyelmeket eszközölnek, ha hittel fogadjuk be őket. Mennyire szükséges nekünk az, hogy Krisztusban megismerjük a jó Istent. A katekizmusnak minden értékes tanítását páratlan nagy távlatokban, gazdagságban fogjuk látni, ha a Szentírásnak, az evangéliumoknak világosságában jobban és közelebbről megismerjük azokat. Mindenek előtt a jó Istent, a mennyei Atyát ismerjük meg az Úr Jézusban. Nem kizárólag rideg és kötelező vallomással, hogy hiszem, de meleg szeretettel, hogy enyém az Isten és én az övé vagyok. Nézzünk Krisztusra, aki oly meleg szeretettel, fiúi ragaszkodással imádkozik és beszél az Atyáról. És ez a szemlélet meghozza nekünk azt a kegyelmet, hogy szeretni fogjuk az Istent, Aki előbb szeretett minket és Akiben életünknek minden teljességét megtaláljuk. Az élethivatás teljesítésében Krisztus élete és az apostolok levelei mennyei megvilágítást és erőt adnak, hogy kötelességeinket teljes odaadással, szeretettel végezzük. Akkor majd meg fogjuk érteni azt is, hogy az a munka, amelyet Krisztussal egyesülve végezünk, mennyire dicsőíti az Istent és boldogítja az embert. Az emberi közösségben való életünkben mennyi eligazítást, világosságot és áldozatra kész erőt nyújt az evangélium olvasása. Az a világosság, az a dolgozó erő, amelyet kisugároz magából azoknak, akik hittel olvassák, a közösségi életnek nemcsak nehézségein segít át, de boldoggá és békéssé tudja azt tenni. Valóban a Krisztus-arc fényesebben és erősebben világosodik meg a lelkünkben és teszi áldottá, üdvösségessé és boldoggá életünket. A családi élet közösségében mennyi megpróbáltatást, nehézséget oldana meg, ha az írás szelleme élne a családban. Az táplálná állandóan a szeretetet, hogy ki ne aludjon, a türelmet, hogy egymás terhét viseljék, a megértést, hogy mások lelki állapotába bele tudjunk lelkileg helyezkedni, az erőt, hogy a hűség egymáshoz és a családhoz megmaradjon. Mindennek azonban az a feltétele és követelménye, amit Szent Pál a tesszalonikiakhoz intézett levelében mond: befogadni az Isten igéjét . . . befogadni élő hittel!