Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1965
Index
— 10 — magának. Mint hitoktató, érseki titkár, plébános, kanonok és főszentszéki elnök szolgálta buzgón hosszú éveken át Isten ügyét és a lelkeik üdvét, és mindenütt tisztelettel övezték személyét és munkásságát. Betöltötte 80-ik életévét és hat évvel már aranymiséjén is túl volt, s még mindig töretlen egészséggel járt közöttünk mignem éppen névnapján, október 13-án kapta az első kopogtatást, figyelmeztetésül a közeli hazahívásra. A jó egészségben töltött hosszú élet után azonban nehéz volt beletörődni az új helyzetbe. Tovább folytatta tehát megszokott életét s végül is alig pár napi ágybanfekvés után érte a végső hívás Isten Ítélőszéke elé, hogy elvegye hosszú, áldozatos és buzgó papi életének méltó jutalmát. Egyéniségének és munkásságának emlékét szeretettel őrizzük meg és a kötelező három szentmise mielőbbi fölajánlásával siessünk tisztuló lelkének segítségére. Budapest, 1965. december 14. 3425 65. s z. SZEMÉLYI VÁLTOZÁSOK. Dr. Gonczlik Kálmán prelátus-kanonok elhunytával megüresedett officialisi (főszentszéki elnöki) tisztségre Dr. Angeli Ottó kanonokot neveztem ki. Dr. Mészáros Károlyt, mivel más espereskerületbe kapott áthelyezest, felmentettem a bácsalmási espereskerület jegyzői és h. esperesi tiszte alól, helyébe e tisztségre Jánoshegyi István érseki tanácsos, madarasi plébánost neveztem ki. Tóth Ferencet, saját kérelmére, köszönetem nyilvánítása mellett, felmentettem a keceli espereskerület jegyzői és h. esperesi tiszte alól. Leányfalusi Vilmos Kalocsa Belvárosi kántorkáplánt, aki a főszékesegyházi orgonista teendőit is ellátta, kiküldtem Rómába a Pápai Magyar Intézetbe magasabbfokú egyházzenei tanulmányok végzésére. Utry Zoltánt Bácsalmásról Kalocsa Belvárosba helyeztem át kántor-kápláni minőségben, egyben megbíztam a főszékesegyházi orgonista tiszt ellátásával is. Kápláni áthelyezést kaptak: Ivó József Tompa Szent Jánosból Bácsalmásra, Kövesi István Mélykút Beltérről Tompa Szent Jánosba, Fekete Ferenc Tompa Szent Jánosból Mélykút Beltérre. Iványi Endre Bácsalmásra kapott kápláni kinevezést, de ezt betegsége miatt nem foglalta el. Budapest, 1965. december 15. ' 3423 65. sz. LELKIGYAKORLATON RÉSZTVETTEK NÉVSORA. Kalocsán végeztek lelkigyakorlatot: Abonyi Pál, Dr. Angeli Ottó, Antal Géza, Barát László, Berencz Ádám, Czár Menyhért, Dinnyés Gergely, Dr. Drozdik Ágoston, Dukay Károly, Fényi János, Faddy József, Dr. Forgács Ferenc, Gelányi Ferenc, Dr. Gonczlik Kálmán, Dr. Gyetvai Péter, Haltmayer Mihály, Horvát Károly, Dr. Huszár Ernő, Jávor Ferenc, Kapocs Nándor, Kékesi János, Kovács Jenő, Kovács Ferenc, Leányfalusi Vilmos, Magas Imre, Majer Ferenc, Máhig Ervin, Molnár G. Pál, Morvái István, Murányi Péter, Nagy Abonyi Vilmos, Nagvgyörgy László, Dr. Pintér László, Rábai András, Raffai Imre, Rosenthal Imre, Ruszthy Pál, Schönberger József, Simon Mátyás, Szabó András, Szabolcs Ferenc, Szakái István, Szentgyörgyi József, Tassi László, Tassi Ferenc, Tóth Ferenc, Tóth Tivadar, Udvary Elek, Dr. Udvardy József, Vorák Lajos. Hrubiány Endre, Dr. Ipolyi László, Kiss Gábor, Mátrai Dénes, Porvay János, Tajdina József és Vág Imre Szegeden; Dr. Kerekes János, Kövesi István és Nemes Vilmos Pannonhalmán; Illés Ferenc, Greksa József és Flach András a Központi Szemináriumban, Budapesten; Iványi Endre a Stellában, Varga Imre Máriagyüdön, Öszi István, Debrecenben, Nagy Ferenc Győrött, Soproni János Budapesten a Ferenceseknél, Szekulity István Hajdúszoboszlón, Bakos Ottó Kecskésen, Bökényi Miklós Székesfehérváron végzett lelkigyakorlatot. Budapest, 1965. december 22. András s. k„ érsek / 350 ,11, — 6.5.1768 HNYV Kalocsai Telepe' Fk.: Kováls Gíao