Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1957
Index
— 27 — 1957. FŐEGYHÁZMEGYEI HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK 1 118/1957. sz. Örökös szentségimádás rendjének megállapítása. A 910/1957. számú .körlevéli (Circ. 1957. pg. 12.) felszólírásra beérkezett jelentések alapján megállapítottam a főegyházmegye örökös szentségimádásának új beosztását, amelyet ezennel kötelezővé teszek. Amikor ezt különlenyomatban ./' a. csatoltan megküldöm minden templom részére, elrendelem kifüggesztését is a sekrestyében. Megjegyzem, hogy az ünnepnapokra elrendelt szentségimádás — ha ez indokoltnak látszik — a rákövetkező vasárnap is megtartható. Amennyiben a lelkipásztorok indokoltnak látják ezekután a többi alkalomszerű szentségimádási napok megszüntetését, megtehetik. De a most elrendelt szentségimádási nap minél ünnepélyesebb, a hivek tömegeinek bekapcsolásával, valóban lelki napként történő megülése határozott kívánságom. Kalocsa, 1957 szeptember 19. 2978/1957. sz. Gyűjtés öreg és beteg szerzetesek számára Az öreg és beteg szerzetesek javára évenkint tartani szokott templomi gyűjtés időpontját a püspöki kar határozata értelmében f. évi november 24-ében állapítom meg. Ezt a vasárnapot megelőző vasárnapon a gyűjtést az alábbi szöveggel kell meghirdetni: „A következő'vasárnapon, azaz november 24-én, az öreg és beteg szerzetesek számára gyűjtést rendezünk. Kérjük a híveket, hogy ez alkalommal adományaikat erre a célra adják le itt a templomban." Az így meghirdetett gyűjtés eredményeként összejött összeget a plébániák és templomok vezetői mielőbb fizessék be a Központi Pénztárnak, mely azt illetékes helyre továbbítja. Kalocsa, 1957 szeptember 18. 2861/1957. sz. Dózsa és Cifra majorok átcsatolása a tompái Szent János plébániához Miután az 1428. kánon értelmében meghallgattam Főszékesegyházi Káptalanomat, az érdekelt plébánosokat és a kerületi esperest, Dózsa és Cifra majorok elnevezésű területet a mélykúti plébániától a tompái Szent János plébániához csatoltam. Kalocsa, 1957 szeptember 10. 2040/1957. sz. Várszegpuszta ellátása. Közlöm T. Papjaimmal, hogy a kalocsai főegyházmegye és a pécsi egyházmegye közti határ rendezése folyamatban van és a pécsi püspökség hozzájárulásával ebben a tárgyban az Apostoli Szentszékhez szándékozom előterjesztést tenni. Addig is azonban, amíg ez megtörténik, a bogyiszlói plébániához tartozó Várszegpuszta filiának teljes ellátását a pécsi egyházmegyéhez tartozó faddi plébánia részére engedtem át, tekintettel arra, hogy a nagy távolság miatt Bogyiszlóról a hívek ellátása nagyobb nehézségbe ütközik. Kalocsa, 1957 július 17. 2999/1957. sz. Műszaki munkálatok végzése. Az egyházi épületek tatarozása, javítása, átalakítása és építése körül szerzett tapasztalatok, de a T. Papság részéről is megnyilvánuló általános óhaj arra késztettek, hogy a műszaki munkálatok szakszerű végzéséről és ellenőrzéséről intézményesen gondoskodjam. Elrendelem azért, hogy nemcsak kőműves, de az egyéb műszaki munkáknál is az árajánlatok bekérése előtt ide jelentést kell tenni, kivéve természetesen a kisebb jelentőségű és szokványos karbantartási munkákat. A jelentés alapján a főegyházmegye műszaki tanácsosa a helyszínre kiszállva a munkálatokat szabályszerűen felvételezi, a szükséges terveket, rajzokat, műleírást, költségvetési kiírást megfelelő példányszámban elkészíti, és ezek után kell a plébánosoknak az árajánlatot bekérniők, majd pedig jóváhagyásra felterjeszteniük. A munkálatok folyamán a műszaki tatanácsos azokat időszakonkint ellenőrzi, a befejezéskor pedig szabályos jegyzőkönyv mellett átveszi; általában midenben közreműködik, tanácsot és utasításokat ad a szakszerű kivitelre. Ezenfelül sorban felülvizsgálja a főegyházmegye összes egyházi épületeit, építményeit, felszerelését, azok állapotáról hozzám jelentést és egyben javaslatot tesz a sürgősségi szempontok figyelembevételével a rongálmányok és károk helyreállítására. Sürgős esetekben a plébánosok vele közvetlenül is felvehetik a kapcsolatot (Mezős Mihály, oki. építészmérnök, Baja, Attila u. 7. Telefon: 579.). Az idei évben sok helyütt későn vették tervbe a renoválási munkákat, s így azok kivitelezése nem megy zökkenésmentesen. Ennek elkerülése végett felhívom a helyi egyházak felelős vezetőit, hogy már most jelentsék, ahol