Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1948
Index
— 69 — * 6) Főegyházmegyei Kataszteri Nyilvántartó és Tűzbiztcsítási Iroda. Vezetője: Dr. Mészáros Károly. Végül közlöm, hogy a Takarék eddigi 31.031. sz. csekkszámláját beszüntettük s f. hó 15-én kezdődő hatállyal a Magyar Postatakarékpénztárnál intézkedtünk, hogy „Kalocsai Egyházmegyei Takarékpénztár R. T. (Főegyházmegyei Központi Pénztár)" elnevezéssel új csekkszámla nyittassék. Ennek száma: 14.238. Jövőben tehát mindennemű befizetések — a jelleg vagy cél pontos feltüntetésével, ne csak a saját szám megjelölésével — fenti névre és számra küldendők. Mellékelten '/• alatt néhány csekklapot küldök. Kalocsa, 1948 december 13. 7361. sz. II. Homiletikus Kurzus idejének meghirdetése Közlöm T. Papjammal, hogy a II. Homiletikus Kurzus Baján január 20-án, csütörtökön d. e. 9 órakor kezdődik a Ferencrendi Atyák Rendházában; Kalocsán pedig január 27-én, csütörtökön d. e. 9 órakor a Nagyszemináriumban. Akik a Kurzuson részt akarnak venni, véleményüket az előre megküldendő szentbeszédvázlatokról foglalják írásba és tanácskozás előtt adják át a Kurzus vezetőinek. Aki a Kurzus napján a fönti helyek valamelyikén közös ebéden akar részt- venni, előre írásban jelentkezzék Bajára a Ferences Atyák házfőnökénél, Kalocsára pedig a nagyszemináriumi gondnoknál. Kalocsa, 1948 december 4. 7566. sz. Férfi énekverseny jelentkezesi határidejének meghosszabbítása. Hivatkozással a 6147. számú körrendeletemre (Circ. 1948. pag. 62.) a férfi énekverseny jelentkezési határidejét meghosszabbítom és 1949. január 15-ben állapítom meg. Egyben közlöm azt is, hogy a napokban megjelent a Magyar Kórus kiadásában Hozsanna ' címmel teljes kótás ima- és énekeskönyv, mely a Harmat-Sik „Szent vagy, Uram!" énektár összes énekei mellett több régi és újabb magyar és gregorián éneket is tartalmaz. Az ímarészt Dr. Werner Alajos állította össze. Amikor ezt a kiadványt melegen ajánlom T. Papjaimnak és híveimnek, külön kiemelem alkalmasságát az énekverseny előkészítésénél. Ára félvászonkötésben 16 Ft. Kapható Magyar Kórus lap- és zeneműkiadó kft.-nél Budapest, XIII., Kiss altábornagyutca 55. szám. Kalocsa, 1948 december 14. 7485. sz. ségletekre beküldött összegből fedezzük, így T. Papjaimnak nem jelent külön kiadást. Kalocsa, 1948 december 14. 7247. sz. Lelkigyakorlat sekrestyések és harangozok részére. A sekrestyések és harangozok részére 1949 január lO-.én, hétfőn este lelkigyakorlat kezdődik a kalocsai férfi lelkigyakorlatos házban (Kalocsa Jézustársasági Rendház). A lelkigyakorlat tart január 11-én, kedden, január 12-én, szerdán, 13-án, csütörtökön délig. A résztvevők délután már utazhatnak haza. A lelkigyakorlaton való részvétel egyházmegyénk minden sekrestyésének és harangozójának ajánlandó. Az útiköltséget és pénzbeli részvételi dijat a templompénztár, a természetbenieket a résztvevő maga fedezi. A részvételt jelenteni kell Kalocsára, a Jézústársasági Rendház Gondnokságának, amely a résztvevőkről jelentést ad majd az Érseki Hatóságnak, Kalocsa, 1948 december 1. 7411. sz. Directorium szétküldése. Az 1949. évi Directoriumot a napokban megküldettem T. Papjaimnak. Árát a központi szükKalocsa-Főegyházmegyei IV. sz. Ministerkörlevél. A Kalocsa-Főegyházmegyei IV. sz. Ministerkörlevelet '/• alatt csatoltan megküldöm T. Papjaimnak. A körlevélben utasítást adok több fontos ministernevelési kérdésben. A körlevelet T. Papjaim a ministerek nevére címezve juttassák el az Ur Jézus kis szolgáinak. A körlevelek árát (á 60 fillér) az új 14.238. sz. befizetési lapon kell megküldeni az Egyházmegyei Takarékpénztárnak „minister" jelzéssel. Kalocsa, 1948 december 9. Nr. 6929. Obitus praepositi tit. de Titel Adalbertus Geiszlinger praeposiius titularis Praepositurae S. Sapientiae de Titel, sacerdos dioecesis Sabariensis, vicarius foraneus, parochus in Rábagyarmat, anno aélatis suae 72., presbyteratus vero 49., die 15. m. c. pie in Domino obiit, cujus animam precibus commendo. Coloczae. die 22 Novembris 1948. 6332. sz. Ajánlás. A Kordá R.-T. (Budapest VIII., Mikszáth Kálmán-tér 4.) újdonságaira ajánlásommal hívom fel T. Papjaim figyelmét: Szunyogh Xav. Ferenc: Mindenki c. misztériumjátékára, ára Ft. 4.— Csaby Márton: ... és újra felgördül a függöny c. műre, ára Ft. 9.— L. Magyary Judit: Teréz diadala c. műre, ára Ft. 16.— P. Zolotnoky Oktáv ferences áldozópap két kiadványára: Első szombaton Szentmise Szűz Mária Szeplőtelen Szívének tiszteletére, ára Ft 1.—