Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1948

Index

— 29 — * 1948. VI. 2940. sz ,.Mediator Dei"' enciklika kapcsán utasítások. Bizonyára ismeretes már T. Papságom előtt dicsőségesen uralkodó Szentséges Atyánknak, XII. Pius pápának mult évi november hó 20-án kiadott ,,Mediator Dei" kezdetű enciklikája, mely a liturgiáról és a liturgikus mozgalomról tárgyal. A pápai enciklika megjelenésével, vala­mint szokatlanul nagy terjedelmével mutatja azt, hogy mennyire fontosnak tartja az Egyház lát­ható feje a liturgia ügyét a mai nehéz időkben is. A liturgia — mint a Szentatya mondja — nem csupán külső dísz az Egyház testén, hanem an­nak, mint Krisztus titokzatos testének, lényeges élettevékenysége. A liturgiában folytatódik Krisztus papi működése, mellyel megváltói áldo­zatát állandóan megújítja köztünk és megváltá­sának kegyelmeit szétárasztja a lelkekbe. Azért a keresztény életnek és a lelkipásztori munká­nak legfontosabb tevékenysége abban áll, hogy a hívek minél intenzivebben belekapcsolódjanak a liturgiába és annak révén abba az eleven élet­áramba, mely Krisztuson, minit Főn keresztül árad a tagokba és ugyancsak Őáltala, Vele és Benne száll fel hódolat, hála, engesztelés és ké­rés alakjában a mennyei Atyához. A híveknek a liturgiába való bensőbb bekapcsolására keletke­zett a jelen század elején az u. n. liturgikus moz­galom, vagy liturgikus apostolság, mely azóta a különféle országokban igen szép és áldásos tevé­kenységet fejtett ki. Mint minden mozgalomnál azonban, úgy itt is akadtak egyesek, akik bizo­nyos túlzásokba estek, ami viszont magát a moz­galmat némelyek szemében gyanússá tetite. Ezért tartotta szükségesnek a Szentaí'.ya kiadni jelen körlevelét, melyben egyrészt elítéli a túlzásokat, másrészt azonban a liturgikus mozgalmat a maga lényeges célkitűzésében helyesli, helybenhagyja, sőt annak előmozdítását sürgeti. Hogy pedig a túlzások a jövőben-elkerültessenek, a liturgikus mozgalmat kiveszi az egyéni kezdeményezések és kísérletezések köréből és azt a hivatalos egy­házi tekintély irányítása és ellenőrzése alá h ­lvezi. Ezért elrendeli, hogy minden egyházme­gyében állíttassák fel egy Liturgikus Tanács, melynek feladata a liturgikus apostolság terjesz­tése, irányítása az egyházi előírások szellemé­ben. Ezt a bizottságot jelen körlevelemmel egy­idejűleg felállítottam és megszerveztem, mint a | főegyházmegyémben megindítandó liturgikus apostolság központi szervét. A pápai enciklika tartalmát nem óhajtom részletesen ismertetni, miután annak szövege magyar fordításban a Szent István Társulat ki­adásában megjelent és azt bárki elolvashatja és illik is elolvasnia minden papnak. Csak az encik­lika nyomán felmerülő gyakorlati teendőkre nézve akarok a következőkben útmutatást és utasítást adni. I. A liturgikus apositolság első feltétele, hogy maga a pap éljen liturgikus életet. A liturgia apostola csak az lehet, akit magát is áthat a li­turgia szelleme. Szeressük, tanulmányozzuk azt a nagy kincset, melyet az isteni Megváltó bízott kezünkre. Igyekezzünk elmélkedő lélekkel bele­mélyedni a szentmise és a zsolozsma szent szö­vegeinek mélységeibe. Ez utóbbiban nagy segít­ségünkre lesz a Szentatya által kiadott új zsol­tárfordítás, melynek használatát ezúton a leg­melegebben ajánlom T. Papjaimnak. A szent cselekményeket végezzük mindig ,,digne, attente et devote", átértéssel, áhítattal, pontosan és épü­letesen. Ne tartsuk soha a liturgia végzésére for­dított perceket elveszett időnek, ellenkezőleg, legyünk meggyőződve, hogy papi életünknek és működésünknek legszentebb tevékenységeit ak­kor végezzük, amikor az oltárnál állunk és a szent! liturgia titkait ünnepeljük. Tegyük lelki­életünk középpontjává a liturgiát anélkül termé­szetesen, hogy ezzel kizárnók a többi, ugyancsak szükségesi és fontos áhitatgyakorlatokat, aminők az elmélkedés, szentséglátogatás és egyéb ájta­tosságok. II. Gondoskodjunk azokról az előfeltételek­ről és teremtsük meg azokat a kereteket, melyek okvetlenül szükségesek ahhoz, hogy temploma­inkban a liturgia valóban előírásoknak megfele­lően, szépen és épületesen folyjon. 1. Templomunk ragyogjon a tisztaságtól, ne legyen benne semmi művészietlen, ízléstelen al­kotás. Uj dolgok beszerzésénél ügyeljünk arra, hogy csak az előírásoknak megfelelő, egyházias jellegű és művészi értékű tárgyakat vásároljunk és állítsunk a templomba. A már meglevő művé­szietlen, előírásellenes, vagy az áhítattal, jóízlés­sel ellenkező tárgyakat okosan távolítsuk el. 2. A sekrestyében rend, csend és tisztaság uralkodjék. A tabernákulum kulcsa napközben jól elzárva őriztessék olymódon, hogy ahhoz csak

Next

/
Oldalképek
Tartalom