Kalocsai Főegyházmegyei Körlevelek, 1948

Index

— 15 — * saikkal és ezek között nem marad idejük arra, hogy az Üdvözítőre gondoljanak. Igen, sok templom és ta^bernákulum van, amelyekben az Üdvözítő majdnem állandóan elmondhatja: Itt velem ebben a pillanatban nem törődik ' senki! Azaz vannak most is, akik törődnek vele a napnak minden órájában: az ő ellenségei. A törekvéseik ugyanazok, mint 1900 esztendővel ezelőtt, csak a nevük más. A századok folyamán sokszor lerombolt, felgyújtott templomok, meggyalázott tabernákulumok, összetört kelyhek és vértanúsírck jelezték ellenségei útját, ma a lelkekben igyekeznek megölni Krisztust: tudománytalan, de tetszetős elméletekkel igyekeznek kiölni a lelkekből a hitet, alaptalan vádaskodásokkal és rágalmakkal igyekeznek elválasztani a híveket Krisztustól rendelt pásztoraiktól, gyengíteni igyekeznek az egyház befolyását az ifjúság nevelésére s így igyekeznek lassan-lassan üresekké tenni a templomokat. A kezük elér mindenhová. Könyveik, újságjaik, agitátoraik eljutnak a legutolsó faluba is. Az Üdvözítő látja, érzi gyűlöletüket és hallja a feszítsd meg-et azokban a templomokban is, amelyeknek bezárt kapui mögött egyedül, elhagyottan tölti el nemcsak éjtszakáinak, hanem a nappaloknak ís hosszú-hosszú sorát. Ó hányszor gondolhat a zsoltáros szavaira: , Váriam, aki szánakozzék rajiam és nem volt; aki megvigasztaljon és nem találtam!" És mit csinál az Üdvözítő az ő tabernákulumi elhagyatottságában? Amit Kaifás börtönében csinált: szeret, msgbocsát és imádkozik. A tabernákulum előtt nem állnak őrök, hiszen nem kell félni: az Üdvözítő nem hagyja el azt a börtönt, amelybe nem emberi gonoszság, hanem az ő végtelen szeretete csukta be Ö szereti ezt a földet, amely olyan kevés örömet és vigasztalást és olyan sok keserűséget és megbántáat nyújt neki; szereti azokat az embereket, akik olyan kevés szeretetet és olyan sok hidegséget és közönyösséget tanúsítanak iránta és szeretettel gondol mindazokra, akikért egyegy tabernákulumot felállított: boldog, örvendező szeretettel gondol a jókra és szánakozó, ! megbocsátásra mindig kész szeretettel azokra, akik bűneikkel megtagadták, sőt azokra is, akik nek az ajkán mindig újra és újra felhangzik a , feszítsd meg és valamennyiükért imádkozik. Imádkozik a jókért, hogy állhatatosak maradjanak, imádkozik a hidegekért és közömbösökért és a többi gondjaikba és élvezeteikbe elmerültekért, imádkozik a bűnösökért és engeszteli az Istent bűneikért és imádkozik azokért is, akik le akarják rombolni templomait és tabernákulumait: „Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekssznek." És ki tudja, hogy hány bűnös vétkezhetik tovább és hány ellensége dolgozhatik tovább csak azért, mert az Ur Jézus imádsága visszatartotta az Isten büntető karját és időt eszközölt ki a számára a bűnbánatra és a megtérésre! Ezt teszi az Ur Jézus az ő tabernákulumi elhagyatottságában. És mi? A Kaifás sötét, piszkos börtönében szenvedő Üdvözítő elhagyatottságát már nem szüntetheti meg a mi szánakozó részvétünk, a mi szeretetünk és hódolatunk. Azt a börtönt már régen elhagyta az Üdvözítő. Az ő tabernákulumi elhagyatottsága azonban most is tart. Tabernákulumaiban most is vár, vár emberekre, akik szánakoznak rajta, vár szivekre, amelyek vigasztalást nyújtanak neki. Elmondja-e rólunk is: Vártalak; vártam, hegy szánakozol rajtam és eljössz megvigasztalni, de hiába: nem jöttél? Ne, ne! Az élet gondjai, sokféle kötelességünk megakadályoznak abban, hogy minden időnket vele, mellette töltsük el. Ezt nem is kívánja tőlünk. De legalább néha nem mehetnénk el hozzá? Ha utunk templom előtt visz el, nem gondolhatnánk arra: Itt benn az én Üdvözítőm talán egyedül van; bemegyek hozzá egy pillanatra vagy legalább átmenőben köszöntöm őt? És munkánk közben, amikor annyi mindenfélére gondolunk, nem gondolhatnánk néha a mi plébániatemplomunkra vagy a hozzánk legközelebb levő templomra és nem küldhetnénk az Üdvözítőnek egy rövidke fohászt? És este, lefekvéskor nem köszönthetnők őt egy pár szóval? Ó igen! Sőt minden különösebb fáradság nélkül többet is tehetünk: egy pár keresetlen szóval mindenütt a világon megszüntethetjük azt az elhagyatottságot, amely az Ur Jézust annyi templomban körülveszi. Imádságos könyv sem kell hozzá, hiszen imádságos könyv nélkül is akármelyikünk el tud mondani annyit, hogy: „Jézusom, köszöntlek téged a legméltóságosabb Oltáriszentségben, köszöntlek a mi templomunkban és a világ minden tabernákulumában, minden "kis szentostyában, amelyet a te Szived jósága, szeretete és irgalma átváltoztatott a te szent testeddé, és köszönöm, hogy a legméltóságosabb Oltáriszentségben velünk maradtál." Az ő isteni Szive meghallja ezeket az egyszerű sza vakat a világ száz és ezer tabernákulumában és nem érzi magát elhagyottnak ott sem, ahol nincs mellette senki. Kevés, szinte semmi, amit teszünk, és neki mégis olyan végtelenül kedves! Ki tagadhatná meg tőle ezt a keveset? Az Üdvözítőnek minden perce a mienk a tabernákulumban. Adjunk neki legalább néhány percet a nap huszonnégy órájából, hálából, szeretettel! Az első vasárnapi szentségimádáson pedig legyünk ott valamennyien! Engeszteljünk ebben az évben fokozott buzgósággal, hogy végre eljöjjön az oly epedve várt béke! Szent Pál apostol szavaival zárom buzdításomat: ,.Kegyelem mindazoknak, akik megfogyatkozás nélkül szeretik a mi Urunkat, Jézus Krisztust!" Amen. * Jelen böjti szózatomat szíveskedjenek T. Papjaim a kézhezvétel utáni nagyböjti vasárnapon híveiknek a szószékről felolvasni Kalocsa, 1948 február 2. Nr.914. Facultates prorogatae. Memoriae commendamus ordine nostro circularí sub Nro 101,1946. (Circ. 1946. pg. 3.) emanato sequentes facultates pro integro anno 1948. prerogatas esse: